Népújság, 1974. november (25. évfolyam, 256-280. szám)
1974-11-03 / 258. szám
fi 1975: az űszösport jubileumi éve Egerben igy év tapasztalatairól, a jövő év tennivalóiról nyilatkozik a megyei úszószövetség elnöke Mint ismeretes, 1974. januárjában alakult újjá Heves megyében az úszó- és vízilabda-szövetség. A szövetség elnökének Németh Tibort, főtitkárának pedig Farkas Lajost nevezték ki. Azóta túljutottunk egy versenyéven, van mit mérlegre tenni: mit sikerült a célkitűzésekből megvalósítani ebben az esztendőben? Kérdéseinkre Németh Tibor, a szövetség elnöke adott választ: — Ott kezdeném, hogy az év elején alapvető feladatnak tartottuk a szövetség és a szakbizottságok szervezeti .megerősítését. Felmértük erőviszonyainkat, a rendelkezésre álló szakembergárdát. Főleg azokat vettük számba, akik hosszú évek óta dolgoznak eredményesen ebben a sportágban. Többségükben most is ők tevékenykednek szövetségünkben, de helyet kaptak a fiatalok is. Jelenleg öt szak- bizottság — úszó és vízilabda, minősítő, versenybírói és gazdasági bizottság — dolgozik aktívan, közülük 25—■ 30 embernek állandó feladatot adva. Ezenkívül kipróbált, jó versenybírói gárda is rendelkezésre áll kb. 40 fővel, akikre számítani lehet. A továbbá pótlás érdekében ötven fővel versenybírói tanfolyamot is rendeztünk, ahol új sportkedvelőket vontunk be a munkába. A tanfolyam jól sikerült, többségük aktívan tevékenykedik. — Másik feladatunknak tartottuk a jó kapcsolat kialakítását a megyei sport- hivatallal, a MUSZ-szal és a szakosztályokkal. Ez a törekvésünk sikeresnek bizonyult. Valamennyi felsorolttal kialakult a rendszeres kapcsolat, a problémákat összhangban, együttesen igyekeztünk megoldani. — Elképzeléseink között szerepel továbbá az is, hogy Eger városán túl, a megye más területein is megteremtsük" az úszóéletet. Eredményes munka kezdődött Gyöngyösön, ahol bírói tanfolyamot is szerveztünk. Kezdeményeztünk Hatvanban és Hevesen is. Itt az elkövetkezendő években várunk gyorsabb fejlődést. Erőnkből az idén mindössze ennyire futotta, de ezt nagyon jelentősnek tartjuk. — Milyen, a szövetség által rendezett versenyekre került sor 1974-ben? — Minden vonatkozásban mi készítettük elő és bonyolítottuk le az orosz—magyar vidéki válogatottak versenyét Egerben. Ebben nagy segítséget kaptunk a megyétől, a párt-, állami és gazdasági vezetőktől. Hogy mennyire elégedettek voltak a rendezéssel, bizonyítja ezt Gró na i Alfonznak, a MUSZ főtitkárának levele, aki meleg hangon mondott köszönetét szövetségünknek szervezési tevékenységéért. Közös rendezésben bonyolítottuk le a nyáron Gyöngyösön az országos vidék: uszóbai- nokságot. A gyöngyösiek nagy kedvvel, társadalmi összefogással végezték a szervezést, m: pedig a szakmai tennivalókat láttuk el. Ez a két verseny eléggé lekötötte erőinket. Ennél többet az idén nem vállalhattunk, bár rendeztünk megyéi úszóversenyt, a Bornemissza Gergely emlékversenyt, s a drezdaiakkal egy barátságos íemzetközi versenyt is. — Közismert az egri víz- probléma. Mit tett ennek megoldásáért a szövetség? — Mi, erőnkhöz és lehetőségeinkhez képest mindent elkövettünk ennek érdekében. Többször eljártunk a megyei vezetésnél és az illetékesek részéről meghallgatásra találtunk. így az egri vízmű vállalatnál is, ahol egy-két kisebb zökkenőktől <&M :sm mstá, november 3* vasárnap eltekintve igyekezték, ami erejükből telt mindent megtenni a víz előteremtéséért. Be kell látni azonban, hogy ami van, ennél többet nem tudtak tenni. A végleges megoldás a jövő feladatai közé tartozik. — Milyen hiányosságok merültek fel munkájukban? — Munkánk leggyengébb pontja volt az idén a vízilabdázókkal való foglalkozásunk. Kisebb lépéseket leszámítva be kell vallani, energiánkból keveset tudtunk rájuk fordítani. Jövőre itt is előbbre kell lépnünk, — Hallhatnánk valamit a jövő év tennivalóiból, terveiből? — 1975-ben jubileumi évet ünnepiünk. Jövőre lesz 50 éves az egri uszoda, jövőre ünnepeljük hazánk felszabadulásának harmincadik évfordulóját. Ennek tiszteletére ünnepséget rendezünk. Többek között meghívjuk mindazokat, akik társadalmi munkájukkal, vagy eredményeikkel hozzájárultak Eger úszósportjának felvirágoztatásához, hírnevének öregbítéséhez. Kiadványt készítünk és kiállítást rendezünk, amelyhez kérjük a közönség segítségét is. Szeretnénk olyan dokumentumokhoz, tárgyakhoz jutni, amelyek az ötvenéves évfordulóval kapcsolatosak. — Ezenkívül kora tavasz- szál országos fedett uszodai versenyt rendezünk. Ismét lebonyolítjuk az országos Bornemissza Gergely emlék- versenyt A MUSZ-szal egyetértésben az 50. évforduló alkalmából megrendezzük augusztusban a Magyar öregfiúk Válogatott—Egri öregfiúk vízilabda-mérkőzést Az egriek csapatkapitánya Baranyai György, a válogatotté pedig Kárpáti György lesz. Tervezzük Heves megye középiskolás úszóbajnokságának kiírását. El akarjuk érni, hogy Eger az iskolai úszósport bázisa legyen és itt rendezzék meg évente az országos középiskolai bajnokságot is. Szeretnénk, ha a városban élő valamennyi gyerek megtanulna úszni... — Természetesen a szakmai ég szervező munkát is erősíteni akarjuk, ötvenfős úszómesteri tanfolyamot indítunk be a főiskola testnevelési tanszékének egyetértésével. Tervezzük jövő évre két-három versenybírói tanfolyam indítását Egerben, egyet Gyöngyösön és egy továbbképző tanfolyamot Nosz- vajon, vagy Tardoson. Gyöngyösön még magasabb szintre emeljük a munkát, hogy ők is felnőjenek az országos színvonalra. Itt említem meg, hogy az országos szövetség komoly tervekkel készül a javaslat megvalósítására! Mindez, — bár dióhéjban soroltam fel —, nagy erőfeszítéseket kíván tőlünk. Csak úgy tudjuk teljesíteni, ha az ideihez hasonlóan, jövőre is élvezzük az illetékesek támogatását, segítségét. Amennyiben ezt megkapjuk, akkor bizakodva nézhetünk előre. Az is jó dolog, hogy a tervezők már megkapták a feladatot az új nyitott uszoda és az új úszóiskola tervezésére, amelynek építésére hamarosan sor is kerül — mondotta befejezésül Németh Tibor. Fazekas István A Dózsa Debrecenbe, a Spartacus Misvárdára utazik Hét közben az NB-s csapatok bekapcsolódásával került sor a labdarúgó MNK utolsó megyei selejtező mérkőzéseire. Ebben a kupában az Egri Dózsa mérsékelt teljesítménnyel mutatkozott be, két osztállyal lejjebb szereplő ellenfelével, az Egri Vasassal szemben csak tizenegyes rúgásokkal biztosította továbbjutását. A Gyöngyösi Spartacus sem aratott nagyobb arányú győzelmet Apcon. de legalább a rendes játékidőben lőtt két góllal került a következő fordulóba. AZ EGRI DÖZSA NB Il-es együttesének helyzetet tovább nehezítették a műit vasárnapi esemenyek. Az egyesület fegyelmi bizottsága nem tárgyalta meg a héten Bánkún László csapaiteflpitány es .Ambrus István ügyét, s míg döntős nem születik, játékjogukat felfüggesztettek. Ismeretes, . hogy Bánkúti szembeszegült edzője döntésével, sérelmesnek tartotta, hogy Várallyüy . Miklós cserekéit. vette számításba az Oroszlány elleni találkozón, s ezt a szerepkört nem vállalta. Magyarán: cserben hagyta csapatát, mely már hetek óta a táblázat alján kullog. • Ambrusnak. a lecserélését követően tanúsított sportszerűtlen magatartásáért kell majd felelni a fegyelmi bizottság előtt. A lilafehérek tehát a kiesési rangadónak tekinthető DVSC elleni összecsapásra az említett játé- kpsok nélkül utaznak. Várallyay Miklós edző szokásos pénteki beszélgetésünkön ezzel kapcsolatban' a következőket mondta el: . I — Szerintem butaságot csinált Bánkuti. Ezt a viselkedést nem engedheti meg magának labda rúgó, különösen nem egy csapatkapitány, akinek jó példával kellene társai előtt járni. Egy jó szellemű, jó formában levő Bánkútira és Ambrusra nágy szükségünk l-enne, de még jelenlegi, egyáltalán nem rózsás körülményeink között sem szabad szemet hunyni magatartásuk fölöttKívülük sérülés, illetve megbetegedés miatt nem számíthatok Szűcsre, Patvaros- ra, Fodorra és Szegőre sc-m. A 14 fős utazó keretben — Csank, Rozs neki; Csathó, Lakatos, Kovács. Zsidai, Horváth. Antal, Nagy, Bartha, Mártha. Csuhái, Dobos, Ivádi —, h$rom ifjúsági játékos kavoti helyett. A DVSC- böl az elmúlt héten kiállították. Kuchtát, a bal hátvéd ellenünk még nem szerevélhet. Nyűt mérkőzésre számítok Debrecenben. A döntetlennel elégedettek ilennáizko Elekünk nagyon kellene legalább egy pont, s megvallom ennek megszerzésében bizakodom. Sokan méltatlankodtak a nézők közül — különösen azután, hogy a Labda kipattant a kapufáról —, hogy miért Mártha rúgta az Oroszlány elleni találkozón az egriek büntetőjét? Választ kaptunk erre az edzőtől. Márthán kívül Bartha és Kovács jött volna még számításba ennek a feladatnak a végrehajtására, de ők nem vállalták a 11-es elvégzését. A GYÖNGYÖSI SPARTACUS ezen a vasárnapon Kisvárdára lái/>gat. A kisvárdai cllunfé* edriig 50 százalékos telj esitmenyt - nyújtott, s jelenleg a bajnoki tabla/.at 11. helyem tanyázik. Hazai mérkőzéséin az utóbbi h etek ben váltakozó eredményt ért el. Legyőzte a Leninvárogi MTK-t es a Sátoraljaújhelyi Spartacus!., de kikapott 3:l-ré a Záhonytól. A héten szintén idegenben lép pályára az a négy csapat, amelyik veszélyezteti a Gy. Spartacus első helyét, de ez nem zárja ki, hogy a vetélytársak gyarapítani tudják pontjaikat. A gyöngyösieknek: nem lösz könnyebb a dolga, mint. két héttel ezelőtt az MVSC elleni találkozón volt. Reméljük folytatódik a jó szereplés, a Spartacus játékosai ismét igazolni tudják, hogy nem véletlenül került együttesük az NB III. északkeleti csoportjának élére. A MEGYEI BAJNOKSÁG legutóbbi fordulójában a 2:l-es állásnál félbeszakadt MÁV HAC —Pétervására * találkozóról a fegyelmi bizottság úgy határozott, hogy a pályán elért eredményt figyelembe véve a két pontot a MÁV HAC kapja meg. A sirokiak késése miatt ehTia- radt Apc—Sírok ifjúsági mérkőzés két pontját 0:0 gólarány- nyal igazolták az Apc javára. A mai mérkőzéseken — mivel az él'ovasok egy kivétellel hazai környezetben szerepelnek — esélyesebbek a pályaválasztók. A vendégegyüttesek közül az Egeresein pontszerzése tűnik legvalószínűbbnek Tamalele- szen. Tippjeink: Egri Vasas — Gáspár SE 1, Gyöngyösi Energia—MÁV HAC 1, Pétervására — Adács X, Tamale! esz—Eger'csehi 2, Szűcsi—Heves X, Hatvani Kinizsi—Bélapátfalva 1, Karikás SE—Novaj X. Petőíibánya—Apc 1, Siroki Vasa&—Selyp! Kinizsi Xo ___*». (Svirágh) játékveTzető A aovembe? H őri ás? érdeklődéssel várt Ferencváros— Liverpool KEK-visszavágón francia játékvezetői hármas működik. A vezető bíró René Vigiiani lesz, aki felkérésünkre szívesen küldte meg fényképét és pályafutásának adatait: — 1929-ben születtem Arlesben. Fiatalabb éveimben egyetlen sportnak, a focinak hódoltam. Játékosként szülővárosom, a délkeleti ligában bajnokságot nyert AC Arlesien csapatában rúgtam a bőrt, de nem sokáig. 24 éves voltam, amikor az egyik bajnoki mérkőzésen oly súlyos sérülést szenvedtem, hogy végleg felhagytam az aktív játékkal. Szenvedélyesen szerettem a futballt és elhatároztam, hogy játékvezetőként szolgálom tovább kedvenc sportomat. 1955- ben vizsgáztam, de ekkor még a legmerészebb álmomban sem gondoltam, hogy valaha is a nemzetközi porondon fújjam a sípot. A kezdeti sikerek felbátorítottak, és mindjobban megkedveltem' a játékvezetést. Jól is mentek mérkőzéseim és ennek köszönhettem, hogy a különböző minősítési fokozatok elérése után 1963-ban már a francia I. ligában működtem és 1963-tól tagja lettem a FIFA-ke- retnek is. Eddig a következő, jelentősebb nemzetközi mérkőzéseket vezettem: 1971: Francia Kupadöntő, Spanyolország— Szovjetunió UEFA-torna, Spanyolország—Lengyelország olimpiai selejtező, 1972: FC Porto— Brügges, 1973: Real Madrid— Inswich Town, 1974: Tbilisi— Tottenham Hotspour, mindhárom UEFA Kupa. Magyar klubcsapatoknak eddig még nem vezettem mérkőzést. Pierre Schwintét, a franciák egykori, világhírű FlFA-játék vezetőjét tekintem tanítómesteremnek. Szabad időmben sokat focizok és teniszezek, melyek egyben kiegészítő sportjaim is. Kedvelem a klasszikus zenét. Csak anyanyelvemen beszélek. Civilben államvasutak (SNCF) csoportvezetője vagyok. KOSSUTH 3.95 öt kontinens hét napja* 8.20 A fekete csónak. Rádiójáték 9.12 Szivárvány 10.25 Zenés reklámturmix 10.30 Vasárnapi koktél 12.1C Édes anyanyelvűnk 12.15 Jó ebédhez szól a nóta 13.00 Tisztelet az embernek Csák Gyula írása 13.10 Művészlemezek 14.00 Kozmosz 14.20 Népszerű szimfonikus zene 15.08 Pillantás a szocialista világba 15.28 Elleen Farreli és Geraím Evans énekel 16.08 „Magad mesével enyhítsed Finn irodalmi műsor. II. rész 17.10 Nyolc rádió nyolc dala 17.40 Két Kodály-kórusmű, 17.55 Világlíra 18.10 Faluról falunak = muzsikával 19.15 Szovjet rendezők & magya*. rádióban 20.55 Magnósok, figyelem! 21.40 Népi zene 22.20 örökzöld dallamok 23.00 Makler: IV. szimfónia, 0,10 A fekete erdő lánya. Operettrészletek PETŐFI 8.00 Mit hallunk? 8.30 Gyermekkórus 8.44 Palócz László é* Andor Éva énekel 9.20 A „Nyitnikék” postája9.50 Népművészek a mikrofon előtt 10.05 Fúvöseszírád 10.20 Vlagyimir Iljies otetöboataL Dokumentumműsor Wo&9 Jeanne-Maria Dairré zongorázik, Ruggoero Sdes* hegedül 11.28 Láttuk hallottuk « & kiállítótermekben 11.48 Nagy mesterek « világhírű előadóművészed 12.56 A csodafű. Mesejáték 14.00 Táskarádió 15.03 Népdalcsokor 15.49 Mikrofon előtt as trodahm szerkesztő 16.10 Századunk zenéjéből 17.24 Mit üzen a Rádió? 18.10 Leányvásár. Operett részletek 18.57 A Bergendy-egyűtter hangversenye 20.15 A végzet hatalma. Háromfelvonásos oper& 22.40 Händel: h-moil szonáta. 23.10 Könnyűzene SZOLNOKI RADIO 9.00 Vasárnapi magazin. (Lapszemle. — Filmek zenéjéből — Zsemlye Ferenc Szolnok felszabadulásáról — Zenekari muzsika — Bemutatjuk a karcagi Talajjavító Kutatóintézetet 10.00 Szlovák műsor 18.00 Sport és muzsik« g~av~ MAGYAR, 8.25 Iskola-tv 9.10 Gyere velünk, csináld velünk, csináld jobban’ 10.10 Zseb-tv 10.40 Leonard Bernstein a muzsikáról 11.30 BSE—Bp. Spartacus női kosárlabda-mérkőzés 13.58 Műsorismertetés 14.00 Mi újság az iskolában? 14 50 Barátkozás dallal, tánccal 15.10 Színészmúzeum. Gombaszögi Ella 16.15 Reklám 16.25 Kockáról kockára. Magyar rajzfilm történeti sorozat. VI, rész 1. Peti es a gépember. 2. Gusztáv, a .szalmaözvegy. 3. Marci a ivoráll-tengeren. 4. Gusztáv jobban tudja 16.55 Műsorainkat ajánljuk l i7.20 Reklám 17.30 Ki mit tud? — klub 18.10 Delta 18.35 A Közönségszolgálat tájékoztatója 18.40 Esti írese Rexí a nyelvzseni. Lengyel rajzfilm 19 00 A HÉT 20.00 Hírek 20.05 A felügyelő. NSZK bűnügyi filmsorozat. A Klett-ügy 21.10 Ctszemközt — Kovács Margittal 22 10 Hírek — Sporthírek A vasárnap Asztalitenisz i megyei bajnokság : Heves—Lőrinci, Karácsond —Gyöngyös, Eger H.—Gyöngyös- tarján. Hort—Sírok H., Recsk— Mátraderecske. Birkózás: Úttörő olimpia megyei döntő, Eger, Malom utcai szakközépiskola, 9.30. Kézilabda: megyei bajnokság, férfiak: Egri Tanárképző—Heves 10, Sírok—Donnáiul 9.30, Apc— Füzesabony 11. Gáspár SE—Egri Finommechanika 10. Gyöngyös- solymos—Egercséhi 15.30. Kosárlabda: Egri Volán—DVSC NB n-es női mérkőzés. Eger, Szilágyi Gimnázium 10.15. Sakk: Maróczy Kupa mérkőzések : Eger—Kompolt. Besenyő- telek—Füzesabony. Bélapátfalva —Hevesi Spartacus. Nagyréde— Hatvan, Gyöngyös—Hevesi ME- B DOSZu Gyöngyöspata—Sirofc, Telte? Egri Spartacus—Z. Da- tiúvia NB ll-es férfi mérkőzés, Eger, népkerti automata pálya, 10.30. Egri városi Tízek-bajnok- sága, népkerti automata pálya, 14. Labdarúgás: megyei bajnokság: Egri Vasas—Gáspár SE Vass II., GYESE—MÁV HAC Paksi, Pétervására—Adács Suí- ránszki. Tarnaleiesz—Egercsehi Vmczepap, Szűcsi—Heves Patócs. Hatvani Kinizsi—Bélapátfalva Kiss L., Karikás SE—Novaj Nagy J.. Petőíibánya—Apc Bartha, Sirok—Selyp Vas I. (Hivatalos kezdési idő“ 13 óra). NB-s tartalék és ifjúsági bajnokság: Gyöngyösi Spartacus—Borsodi Volán. Egri Dózsa—MVSC, az ifjúsági mérkőzés 13. tartalék- mérkőzés 11 órakor kezdődik. Teljes forduló az egri, füzesabonyi és gyöngyösi járásban. " pozsoim S.S0 Híradd 9.09 Gyermeitci. .oi 13.00 Győzött a PabJm, (Spanyol film) 11.35 Heti híradó 12.05 Vasárnapi hangwr—ny 16.40 Országutakon a W kameráival 17.05 Hírek 17.10 A gyűrű. (Cseh ffiM ! 19.00 Híradó, majd sporteredmények 19.50 A vasárnap verse 20.00 Shakespeare: Hamleti (Szovjet film) 22.40 Híradó, majd. sajtószemle Fmozi jSXsttZl VUKUS CSJUUUAÄZ? (Telefon: 22-33) De. 10 órakor is Du. fél 4. fél 6 és 8 óra»»* A fej nélküli lovas Színes, szinkronizált szovjet kalandfilm EGRI BRÓDY (Telefon: 14-07) De. 10 órakor Veszélyben az alagút Du. fél 4, fél 6 és fél 8 Órakor Dacolva élni Színes jugoszláv történemülm 4-én Du. fél 4 és fél 6 órakor Gusztáv és ... A Pannónia Filmstúdió rövidfilmjei .Este fél 8 órakor Várunk, fiú! Szinkronizált szovjet öl®- GYÖNGYÖSI PUSKIN Du. fél 4 órakor De. 10 órakor is Légy jó mindhalálig Háromnegyed 6 és este t órakor Uvegház GYÖNGYÖSI SZABADSÁG De. 10 órakor Egy vonat az ég állomásos* Szép maszk 4-én Jelbeszéd HATVANI VÖRÖS CSILLAG De. 10 órakor Gyöngyvirágtól lombhullásig 3- án Jelbeszéd 4- én Robinson Crusoe HEVES 3- án Nincs id6 4- ón Szép maszk FÜZESABONY Kettős bűntény Hamburgba» PÉTERVÁSÁRA Életünk legszebb napja LŐRINCI Buck és a prédikál;«®1 Hétfő KOSSUTH 5.15 Mit üzen a rádió? 3.51 Áriák S.ll Szovjet versek 10.05 Iskolarádió _____ H .Ö.3Ö Szimfonikus z^öé 12.20 Ki nyer ma? " 12.35 Tánczene 13.20 Mezők, falvak éneke 13.40 Válaszolunk hallgatóinknak S 13.55 Édes anyanyelvűnk 14.00 Zenei műveltségi verseny 14.15 Polkák 14.23 Szép ez is! 14.34 Irolalmi évfordulónaptár 15.10 Iskolarádió 15.50 Kantáta 16.05 Külföldről érkezett«o o 16.25 A szovjet. rádió napja 16.45 Operettdalok 17.20 A hét rádióhallgatója 17.40 Filmklub 18.00 Húszas stúdió 19.40 HumorfesztiváL DL 21.03 Dzsessz 21.30 Mikrolánc 22.20 A szovjet rádió napja 22.40 Lisszaboni nosztalgiák 23.00 Kamarazene 23.30 Operettrészletek 0.10 Kórusmuzsika PETŐFI fi.M» Népi muzsika 9.03 Fzeregy délelőtt 12.00 Mózárt-kámárazem- 12.43 A világ legnagyobb hordója 13.03 Zenei műveltségi verseny 1.3.18 Szimfonikus táncok 1.4.00 Kívánságműsor 17.00 ötórai tea 18.29 A ma hullámhosszán 19.00 Népi zene : 19.19 A rock mesterei 20,13 KabaJevszkij t Golas Bréugnon Közben: :d.58 Versek 32.36 Könnyűzene 23.15 Népi zene 23.30 A hét zeneműve Petre József, folyó év október 21-én, 59 éves korában meghalt. Temetése november hó 5-én, 13 órakor lesz Budapesten a Rákos- keresztúri temető ravatalozójában. Járási művelődés» osztály, Füzesabony, és a gyászoló család. Fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték, hogy a drága jó férj, édesapa és gyermek DR. BERECZ ISTVÁN 1974. november 1-én, hosz- szú szenvedés után, 59 éves korában elhunyt. Temetése 1974. november 5- én, délután 14 órakor Egerben, a Kisasszony temetőben. A gyászoló család. I