Népújság, 1974. november (25. évfolyam, 256-280. szám)
1974-11-16 / 268. szám
felszabadító harcok útján Harminc esztendővel ezelőtt a felszabadító Vörös Hadsereg rnár hozta a szabadságot. A falvak, q városok, az ország fokozatos teiszabadu'Hsával, a természet is felszabadulMegnyíltak a rezervátumok, a parkok, a tör- iónelmi nevezetességeket rejtő kastélyok, várak a természet- kedvelők előtt, szabaddá lettek a természetbe vezető utak! A felszabadítók — a szovjet, s mellettük a bolaár. a román harcosok —„ súlyos árut fizettek szabadságunkért: sokan elétükét veszítették, eppen azokon a helyek>m is, ahol ma Önfeledten járunk, kirándulunk, túrázunk. Éppen ezért a Magyar Természetbarát Szövetség az 1975. esztendőben, a felszabadulás 30. évfordulója tiszteletére meghirdeti a Felszabadító harcok útján egész éves természetjáró akcióját. Felhívjuk a területi természetbarát szövetségek, a természetbarát szakosztályok, egyesületek és valamennyi természetjáró figyelmét, hogy a mai naptól kezdve 1975. decemoer 3l-ig a túrák, a táborozások, a kirándulások alkalmával keressenek fel minél több olyan helyet, ahol hőst harcok folytak, járják be azokat a fontosabb útvonalakat, amelyeken a felszabadító hadseregek vonultak. Helyezzék el a megemlékezés virágait a szabadságunkért életüket feláldozó hősök sírjára. Szervezzenek megemlékezéseket. élménybeszámolókat, azon személyek bevonásával, akik résztvevői, tanúi voltak a harminc év előtti eseményeknek. E közben ismerkedjenek a 30 év történetével, eredményeivel, felszabadult népünk új alkotásaival, s a szocialista jövő terveivel. Az akció kapcsán fordítsanak fokozottabb figyelmet a fiatalok tűráztatására, az úttörő csapatok, a KlSZ-alapszervezetek, az iskolák természetjáró eseményeire, ismertessék meg az ifjúsággal a felszabadulás történetét, a hősi harcokat. A legsikeresebb szervező munkát végző csoportokat emléklappal, a „100 -km a Vöröshadsereg nyomán** túramozgalom követelményeit teljesítőket emlék- jelvénnyel jutalmazza a szövetség. A Magyar Természetbarát Szövetség Elnöksége. 25 éves a Népújság Ma városi futónap Egerben Ma, november 16-án 13 és 16 óra között az egri városi testnevelési sportfelügyelő- ség, a KISZ városi bizottsága és a Népújság Szerkesztősége, futónapot rendez Eger város lakossága, tanuló ifjúsága és dolgozói részére testedzésük, egészségük védelme érdekében. A rajthelyen, a népkerti stadion főbejáratánál 13—14.30 óráig egyénileg és csoportokba szerveződve is lehet jelentkezni. A csoportos jelentkezésnek az iskolák és a munkahelyek közötti verseny értékelésénél van jelentősége, ugyanis a kategóriánként legtöbb pontot szerző iskola, illetve vállalat, intézmény a rendező szervek által felajánlott egy- egy serleget kapja meg. Lapunk, a 25 éves jubileumát ünneplő Népújság valameny- nyi résztvevőnek emléklapot adományoz. Korosztályonként a résztvevők között ezenkívül tárgyjutalmakat is kisorsolnak. A futónapon kétféle feladat végrehajtása között lehet választani. Végig lehet futni előre kijelölt fehér szalagokkal jelzett rövidebb 600 m-es, és kék szalagokkal jelzett hosszabb, 1200 m-es pályán. A másik lehetőség a tájékozódási pálya teljesítése: általános iskolásoknak 500 m, öt ellenőrző ponttal, középiskolásoknak 800 m. hat ellenőrző ponttal, felnőtteknek 1200 m, 10 ellenőrző ponttal. A tájékozódási pályák és ellenőrző pontok kategóriánként egy-egy nagy méretű térképen lesznek feltüntetve. Ezekről a stadion bejáratánál levő kőfalon kifüggesztett térképekről kell a résztvevőknek önállóan a jelentkezésükkor kapott térképre felrajzolni pályájuk adatait. (Az általános Iskolások pályáinak jelzése zöld, a középiskolásoké kék, a felnőtteké piros.) A futónapon ajánlatos sportfelszerelésben megjelenni, mivel a helyszínen öltözködésre nincs lehetőség. (Rossz idő esetén a verseny egy héttel később kerül megrendezésre.) Hét végi sportműsor SZOMBAT: RÖPLABDA: Bornemissza Gergely ifjúsági fiú emlékverseny, Eger, Malom utcai Szakközép- iskola, 13, 15. TÖMEGSPORT: városi futónap, Eger, a Népkert stadion felőli főbejárata, rajtolás 13— 14.30 óráig. VASÁRNAP: ASZTALITENISZ: NB Ul-as férfimérközések: Egri KolacsFontos döntések a FIM kongresszusán Ülést tartott szövetség elnöksége A Magyar Motorsport Szövetség elnökségének legutóbb megtartott ülésén több érdekes napirendi pörtt1 szerepelt. Ezek egyike volt: dr. Horváth János elnök beszámolt a Nemzetközi Motorsport Szövetség (FIM) kongresszusáról, amelyen magyar részről még ott voft Dékán György, a szövetség főtitkára is. — San Marinóban 39 tagállam 120 képviselője egy héten keresztül foglalkozott a motorsportot érintő nemzetközi kérdésekkel — mondta dr. Horváth János. — A versenyzőknek az eddigieknél még nagyobb biztonsága érdekében olyan fontos döntések születtek, amelyeket a január végén elkészítendő új FlM-alapszabályban rögzítenek. Ezek a rendelkezések 1975-ben már érvénybe is lépnek. A pályabiztonsági kérdéseken kívül megtárgyalták a küldöttek a versenyzők jelentősebb személyi életbiztosítását —, tekintve, hogy a motorversenyzés lényegesen veszélyesebb a többi sportnál. — A kongresszuson foglalkoztak azzal a kérdéssel is, hogy a versenymotorokra előírják zajcsökkentő berendezés felszerelését, rendelkeznek a gépek súlyáról, s arról is, hogy az ol- dalkoosis Cross-motoroknál az oldalkocsi kereke is meghajtható. A részt vevők megtekintettek egy színes filmet, amely Európa és az Egyesült Államok legjelentősebb versenypályáit mutatta be. utána pedig a biztonsági szempontok figyelembevételével értékelték a versenyszínhelyeket. Elmondta dr. Horváth János azt is. hogy a FIM keretében orvosi bizottságot alakítanak, s ennek feladata lesz többek között, hogy meghatározza: sérülés esetén a versenyző mikor indulhat újabb viadalon. A bizottság foglalkozik a dopping- vizsgálatokkal is. A FIM-kongresszuson — mivel lejártak a mandátumok — sor került a nemzetközi motorsport szövetség vezetőségének újraválasztására is. A főtitkár ismét a spanyol Kodil del Valle lett, és Dékán Györgyöt, az MMSZ főtitkárát megerősítették bizottsági tagságában. Egyébként elkészült az 1975. évi hazai motorkerékpáros versenynaptár, amelynek főbb ese ményei a következők: Nemzetközi viadalok: Terepgyorsasági (Cross) versenyek: V. 25. Székesfehérvár. VII. 6. Kiskunlacháza. VTI. 27. Budapest. (Honvéd Kupa). IX. 7. Ajka. IX. 21. Budapest. Salakpályaverse nyék: Zóna és országos meghí vásos IV. 4. Debrecen. FIM-so- rozat: V. 1. Debrecen. Szolnok és Szeged. Világbajnoki egyéni: V. 18. Miskolc. Világbajnoki csapat: VI. 8. Debrecen. Zóna és meghívásos: VI. 22. és VII. 20 Debrecen. FIM-sorozat: VIII 17—18—19—20. Debrecen, Szeged, Miskolc. Szolnok. Szomszéd Kupa: IX. 27—28. Miskolc és Debrecen. Zóna és meghívásos X. 12. Miskolc. Gyorsasági: IV 13. Budapest. Az országos motocross bajnokságot V. 4.—IX. 14. között hat futamban (Esztergom, Székesfe hérvár. Ajka vagy Szeged, Kiskunlacháza. Kaposvár és Budapest) bonyolítják le. Az országos salakpálya bajnokság ív. 12 Vin. 31. között ugyancsak hat fordulós, s a színhely: Miskolc, Debrecen. Szeged, Szol nők, Miskolc. Gyula. A salak csapatbajnokság viszont négyfordulós (TV. 13. Miskolc, V. 18. , Szolnok, VI, 6. Debrecen, vm 3. Miskolc). Az országos gyor sasági bajnoksárg TV. 13-án Bu daoesten lesz. és a három for dulós túrabal noksáeot szintén i fővárosban rendezik VI. i-én 22-én és VTI. 13-án. Érdekesség március 10-én Budapesten « Bp. Honvéd jégversenyén is ösz- szemérhetik egymással tudásukat a motorosok. Hevesi ÁFÉSZ azonnali belépéssel élelmiszer szakképzettségű 5 év gyakorlati idővel rendelkező férfi eladókat keres Továbbá 5 év gyakorlattal és szakkénzettspggp] önki szol gálö pénztárosokat. . Jelentkezni: Heves, Tanácsköztársaság tér 16. Telefon: 10. kovszky—MÁV HAC Sírok— Szolnoki MÁV. BIRKÓZÁS: Észak területi serdülő kötött» és szabadfogású egyéni bajnokság, Eger, Malom utcai Szakközépiskola, 10.30. KOSÁRLABDA: Egri Tanárképző-Egyesült Gyógyszer, NB Il-es női mérkőzés, Eger, Szilágyi G. 10A5. Egri Tanárképző —Nyíregyházi MG. Főiskola, NB Ill^as férfimérkőzés, Eger, Szilágyi G., 12. RÖPLABDA: Bornemissza Gergely ifjúsági fiú emlekver- seny, Eger, Malom utcai Szak- középiskola 9, ünnepélyes eredményhirdetés 16. SAKK: Maróczy Kupa mérkőzések: Kompolt—Hevesi Spartacus. Füzesabony—Bélapátfalva, Egri Vasas—Besenyőtelek, Hatvani Kinizsi—Sírok, Hevesi ME- DOSZ—Gyöngyöspata, Nagyréde •—Gyöngyösi Energia, TEKE: Egri Spartacus—KSC,. NB Il-es férfimérkőzés, Eger\ népkerti automatapálya, 9.30. TERMÉSZETJÁRÁS: a megyei természetbarát szövetség túrája, Mónosbél—Telekesi mh.—Ho manna—Berva bérc—Bervai autóbuszmegálló útvonalon, tú- r avezető Csávás István, indulás Eger nagy állomásról, 7 A3, illetve a Vár állomásról, a 7.55 órakor induló vonattal. LABDARÚGÁS: MEGYEI BAJNOKSÁG: Egri Vasas—Adács, Szőke, GYESE—Pétervására, Czibolya, Tamalelcsz—Heves, Szabó, Egeresem—Bélapátfalva, Mester, Szűcsi—Noixtj, Erőiéi, Hatvani Kinizsi—Apc, Drahos, Karikás SE—Selypi Kinizsi, Pólónkat. Petőfibánya—Cásnár SE, Bodó, "Siroki Vasas— MÁV HAC, Szepesi. EGRI JÁRÁS, I. O.: (emaradt mérkőzések): A ndor- naktálya—Erdökövesd, Balaton— Nagytálya, Mátraderecske— Recsk. GYÖNGYÖSI JÁRÁSf A- OSZTÁLY: Selyp—Gyöngyöshalász, Márkáz—Ecséd, Nagyréde— Gyongyöstarján, Nagykökényes —Domuszló, Rózsaszentmárton— Gyöngyöspata, Heréd—Boldog, Abasár—Hort, Gyöngy össolymos —Atkár Hivatalos kezdési idő: 13 óra. NB-S IFJÚSÁGI ÉS TARTALEKBAJNOKSÁG: Gyöngyösi Svartacus—Leninváros, Egri Dózsa—Kisterenye. Apróhirdetés ÁLLÁS Azonnali belépéssel FELVESZÜNK ruhaipari techni. kumot végzett, normához is értő TECHNIKUST továbbá kalkulátori munkakörbe közgazdasági érettségivel rendelkező MUNKAVÁLLALÓT. Kalkulátort gyakorlattal rendelkezők előnyben. Fizetés megegyezés szerint. Levélcím: Hevesi Népművészeti és Háziipari Szövetkezet 3360 Heves, Kossuth u. 28. Telelőn: 86. Füzesabonyi és ; rí ezőkeresztesl konfekció üzemünkbe ruhaipari technikusi képzettséggel tértiszabd szakma tanműhelyi oktatásra IFARITANULOOKTATOT FELVESZÜNK. Jelentkezés eddigi működés megjelölésével. Konfekció Szövetkezet, Budapest. xm.. Lehel u. 11. I SZAKASZOKAT FELVESZÜNK most induló FÜZESABONYI SZABÁSZA. TÜNKRA. Jelentkezés: Konfekció Szövetkezet füzesabonyi üzeme. Füzesabony. Szl- halmi u. 14., vagy Konfekció Szövetkezet, Budapest. XIU. Lehel u. 14. Volkswagen személygépkocsi betesg. ség miatt sürgősen olcsón eladó. Eger Sasvár u. 6,'a. 601-es Trabant eladó. Eger, Maklári u, 122, ___________ S —10« Skoda megkímélt állapotban lévő 30 (KW km-re! icladó. Eger, Grónal u. i. ___ M INI MORRIS 850 1970-es kiadású eladó. Érdeklődni szombat, vasárnap, Eger, Pallos u. 5. Kiiogástalan állapotban lévő Wartburgot vagy Zsigulit vennék. Ajánla- --------------------------------lókat: Vona József. E gerben Lenin tér Pély, Fő út 190. Te- mögött társasházban lefon: 7. 3 szoba ósszkomior- VEGYES tos gázfűtéses lakás___________;________ g arázzsal eladó. Boxer szuka más- ..Komoly” leligéie féléves 1200.— Ft-ért az egri hirdetőbe. eladó. Aldebrő, Ró. Eger. Leányka út zsa F- u- ü. __ e lején levő dohány- Díjnyertes szülőkés édességpaviio- tői származó 5 hónomat áruval együtt napos fehér puli, eladom. Érdeklődni kan kölyök kutya a pavilonban vagy sürgősen eladó, a Leányka út 11. Megtekinthető Eger, alatt. Kertész u. 168. egész nap Köblöéknél. Gyümölosia- csemete, szőlő- oltvány-, egyéb bogyósok szükségletét BESZEREZHETI az egri ÁFÉSZ lerakatában Eger, Koszorú út 123. sz. alatt. Nyitva de. 9—12 óráig, dú. 14—17 óráig. 2. emeleti 2 szoba összkomfortos, társasházi Lőrinci Fonó FELVÉTELT HIRDET 16 éven felüli lányok részére. Betanulási idő 1 hónap. Kereset: 1959—2600 Ft betanulás után. Vidéki lányok részére szállást és kedvezményes hazautazást biztosítunk. Felvétel esetén útiköltségét visszatérítjük. PFV Lőrinci Gyár, 1183 Budapest, XVHL, Gyömröi úí *5—91. Kérésére részletes tájékoztatót küldünk. Használt és új toll felvásárlása az ÁFÉSZ felvásárló telepén, Eger, Arnyék- szala út 12. sz. Nyitva: 9 órától 16 óráig. Hívásra házhoz megyünk. Pénz. és anyagkönyvelésben jártas könyvelőt alkalmazunk december 1-1 belépéssel. MHSZ Heves m. vezetősége. Nagyvállalat megfelelő gyakorlattal és vizsgával rendelkező munkaügyi osztályvezető munkakörre PÁLYÁZATOT HIRDET A pályázatot „Mélyépítő” jeligéire a Magyar Hirdető egri kirendeltségére kérjük leadni. Üzlethelyiség berendezéssel együtt kiadó. Eger, Mária u. 1. ________________ K aiban 300 n-öl telken fekvő 3 szoba félkomfortos családi ház eladó. Érdeklődni: özv.. Kelemenné, Kál, Árpád u. 33.________ Albérleti szoba l *nő részére kiadó. Eger, Kossuth L,a_ jos u. 19. Fülöpné. Kettőszoba-kony- ihás ház sürgősen eladó. Érdeklődni-------------------------------- lehet: szombat, vaB udapesti XIV. sárnap. Eger, Koker. 1 szoba kamrás kárl u. 27/a._______ II. em. lift van, el- Éger, Lenin tér 9. Nagy kertes csa- cserélném egri 2 fsz. 1. (színház mel- ládi ház beköltöz- szoba konyha kam- lett) 4 szobás tár- ihetően eladó. Ér- rásra. „Napos sasházi lakás készdeklődni: Gyöngyös 39497" jeligére az pénzért eladó. £r- Bacsányl 5. Nemze- egri hirdetőbe, Al- deklődnl: 16 h-tól ti Bankkal szemben, kotmány utca. 18-ig. Füzesabonyi konfekció Üzemünkbe ruhaipari technikusi képzettséggel ÜZEMVEZETŐ, TERMELÉSIRÁNYÍTÓ. SZALAGVEZETŐ MUNKAKÖRBE gyakorlott munkaerőt felveszünk. Jelentkezés személyesen vagy levélben. Konfekció Szövetkezet. Budapest. Xm, Lehel u. 14. 4 hónapos tigrisrész, csíkos boxer küly- azonnall beköltözés- kök, valamint 2 sei eladó. Érdeklőd- éves szuka eladó, ni: Eger, Breznai út Füzesabony, Kafcuk J. fszt, L 37—18 óka László, Rákóczi . u. között.______________ 2L__________________ G arázs kiadó Eger Eladó 100 cm-es Páoay S. u. 2. Bóta indiai kötőgép Ui, József (Lajosváros). egytűágyas. Kom. Érdeklődni: du. 5— _polt_Acpád_u. 17. 7-ig._________________ Oj, ágyneműtartós T ürk Frigyes út gyerekheverö eladó. 31. számú ház ela. Imreh Ferenc Eger, dó. Érdeklődni: Cifrakapu u. 104. Eger, Türk Frigyes 1V■ 13-___________ u . 29 szám. _______ Nagyon szép 2 db M iskolcon eladó 2 ajtós szekrény, 2 42 m2 alapterületű db heverő és egy egy szoba összkom- sarok heverő eladó, foltos beköltözhető An dórnak tálya, Rá- öröklakás. Érdek- kóczi u. 325. Jabu- lődni lehet: Dr. káék.. Komoly Miklós. Villany vasút móMiskolc, Arany J. deli terepasztal TT u. 3. szám. szerelvényekkel e.lEladó Egerben, Dr. adó. Eger, Borlakó. Miínnich Ferenc u. vlca u. 21/b. 8. sz. ház megoszt- a.-tok, hatósággal Is. Te- vo’amosberéndeíefon: 11-65._________ zések, villámhárítók , rBun érintésvédelmi, bizJAKlVlU tonságtechnikai és-ü£--------rendszámú S koda S-l00.as de ^Mgélat által fel Jäf Érdeklődni" ^ *<*0- ‘ megszüntetését — réSf .1 ^ azonnal is vállalja. reg u-—---------------- Villamostechnikus C Z-s fehér Fiat — villanyszerelő 500-as eladó. Eger, mester. Makó János Móricz Zs. u. 9/a. 3414 Bükkzsérc. Egerben Meder u. 5. számú családi [kertes ház eladó. Érdeklődni: ugj^anr ott. INGAT1AN Takarítónőt állandó munkahelyre felveszünk Megyei Művelődési Ház, Eger, Knézich u. 8. Gazdasági hivatal. A Hatvani Téglagyár gépírni tudó - adminisztratív munkában járatos dolgozót keres felvételre Fizetés kollektív szerint. Jelentkezés: az üzemvezetőnél. Az r 7DAGÉPTECHNIKA VÁLLALAT megrendelés esetén MOST vállalja: SOEMTRON 220-AS elektronikus asztali számológépek, és NISA PK 5-ÖS elektromos félautomata számológépek AZONNALI SZÁLLÍTÁSÁT Részletes tájékoztatás, megrendclésfelvétel: IRODAGÉPTECHIMIKA VÄLLAUAT Lodagépkereskedelmi Főosztály Budapest V., Bécsi u. 8. Levélcím: 136!) Budapest, postafiók 314. Telefon: 182-980, Telex: 22-4381. SZERVIZ O SZERVEZÉS SZAMITASTECÍINIKA ÉRTÉKESÍTÉS Q GARANCIA VASVILL Kereskedelmi Vállalat felvesz férfi dolgozókat gépkocsikísérőnek, teljesítménybérben; női és férfi dolgozókat raktári munkára. Jelentkezés: Eger, Nagyváradi út 18. Munkaügyön. Az Egri Dohánygyár leivételre keres női faeianitott műnk isokaf, fiatalkorúakat 4 és 6 órás munkakörbe, valamint női takarítókat. J k á