Népújság, 1974. november (25. évfolyam, 256-280. szám)
1974-11-15 / 267. szám
Gombaszüret az üvegházban A 'árszentmihályi Állami Gazdasá.■ üvegházi kertészetében ősszel és télen sem csökkent a munka intenzitása. Néhány napja megkezdték a csiperkegomba szedését. A paprika és paradicsom után — melyből az idén több millió forint nyereség származóit —, most a gomba is jó jövedelmet ígér. (MTI-foto — Jászai Csaba) Pälycsuplasztäs — a tu segitségeuel A televízió húrom egymást követő napom november 19-én, 20-án és 21-én mutatja be a nyolc adásra tervezett szakma ismertető fi! msorozat első három filmjét. — Sorozatunk az Országos Pályaválasztási Intézet segítségével készül — mondja Hegyi István szerkesztő. — Az a célunk, hogy olyan szakmákra hívjuk fel a figyelmet. amelyekre napjainkban kevés a jelentkező, azonban biztos jövőt, jó megélhetést kínálnak. A filmeket úav készítettük el, hegy azok egyúttal mindig eev-egv munkás vagy szo- c: lista brigád portréját is Az* <r"—-e*~\énk, hogy olyanok keöveltessék meg szakmájukat a fiatalokkal a’'ik a salát példájukat tudják felmutatni. Az első adásban egv fa tál kéziszedőt mutatunk be a Kossuth Nyomdából. A következő nanon a Tiszai Vesvi Kombinál pnliettlénevártó üzeméből a Béke szocialista brigáddal ismerkedhetnek meg a nézők, illetve a vegyi alapanyaggyártó szakmával. A harmadik napon egy 19 éves cipőkészítő lány munkahelyére, a Minőségi Cipőgyárba látogathatunk el. Ez a leány a cipőgyártásnak 6zinte minden fázisát végigpróbálta már, és most fiatalok csoportvezetője. A Pályaválasztási Intézet nemcsak az előzetes tanácsokkal segítette ennek a filmsorozatnak a munkáját, hanem a későbbiekben felméréseket végez az adások hatásáról. A megyei pályaválasztási intézetek munkatársai a tanulókra tett hatást a fiatalok által kitöltött kérdőívekkel mérik fel, a szülőkkel és pedagógusokkal pedig interjúkat készítenek. A műsorszerkesztés gondossága lehetővé teszi, hogy e'm’tet az adásokat másnan délelőtt azok is lássák, akik este nem nézték. (M. I.) Fekete Istvánná, Ecséd: Panaszuk ügyében ismét felkerestük a szövetkezetét — remélve. hogy a téves tájékoztatás után most már pontot tesznek az ügy végére. Kérjük szíves türelmét. f. Istvánná, Verpelét: A kérdésére a választ, csak a jövő tavaszon kaphatja meg. Nem tudunk felvilágosítás* adni. aki kétéves munkaviszonnyal rendelkezik. Akinek még nincs meg a kétéves munkaviszonya, fizetésének 65 százalékát kapja táppénzként. Arra az időszakra, amikor kórházba, vagy más gyógyintézetben áll ápolás alatt, a táppénz 50 százalékát kapja, illetve, ha családjában eltartásra szoruló családtag (szülő, gyermek van), akkor a táppénz nyolcvan százalékát. Tehát helyesen számfejtették táppénzét, nincs oka reklamációra. Dr. Sápi, János: A közúti közlekedés problémái 4. Egy korty italt sei Szükségesnek mutatkozik röviden foglalkozni az ittas állapotban okozott balesetek számának alakulásával, az ittasság következményeivel és általában azzal, amit az italfogyasztásról — jármű- vezetés előtt vagy közben — tudni kell. A balesetek számának csökkenésével együtt csökkent azoknak a baleseteknek száma is, ahol a járművezető a baleset elkövetésekor ittas állapotban volt. Három évet alapul véve az ittasan elkövetett baleset az összes balesetnek mintegy 17 százalékát tette ki. 1972-ben 3461 volt a balesetek száma, ahol az elkövető alkoholos befolyásolt állapotban volt. E bűncselekmény elkövetésében első helyen járnak a motorkerékpárvezetők 28,6 százalékkal, második helyen a kerékpárosok 21 százalékkal, míg harmadik helyen a személygépkocsivezetők szerepelnek 15,7 százalékkal. Sok problémát okoz a gyalogosok ittassága is. A gyalogos ittassága nem bűncselekmény és nem is szabály- sértést, így az „egyszerű” ittaságért senki nem vonható felelősségre. A gyalogosok által okozott balesetek 21,6 százalékánál az ittasság játszott szerepet. Heves megye, mint az ország egyik legkisebb megyéje — sajnos — vezető szerepet visz az ilyen- bűn- cselekmény elkövetésében.-Amíg Nógrád megyében az ittasan okozott balesetek száma — 1972-ben — 48 volt, addig a megyében 130, megelőzve Győr-Sopron, Komárom, Szolnok, Tolna és Vas megyéket. Az ittas állapotban való járművezetés a Btk. 195'B. §. (1) bekezdés a) pontjába ütköző és büntetendő közlekedési vétségei valósit meg, amelyet a törvény egy évig terjedő szabadságvesztéssel rendel büntetni. Tehát maga az a körülmény, hogy valaki járművel (akár kerékpárral, vagy fogatolt járművel is) alkoholos befolyásolt állapotban vesz részt a közúti forgalomban — függetlenül attól, hogy balesetet nem idézett elő, illetve senkit sem veszélyeztetett — bűncselekményt követ el és egy évig terjedő szabadság- vesztéssel büntethető. Abban az esetben, ha súlyos vagy halálos következményű balesetet okoz, úgy az alkoholos állapotot minősítő körülményként kell figyelembe venni és ennek következtében a kiszabható büntetés is sokkal súlyosabb. Például: súlyos testi sértést okozó, gondatlanul elkövetett közlekedési vétség büntetése — maximálisan — 2 év, ha az elkövető alkoholos állapotban van, 3 évi szabadság- vesztés is kiszabható. Halálos közúti baleset gondatlan okozásának büntette esetében az 5 évi szabadságvesztéssel szemben 8 év szabható állapotban volt. A bírói gyakorlat — mivel a törvény erre lehetőséget ad — sérüléses balesetnél rendszerint, halálos balesetnél csaknem kivétel nélkül a járművezetéstől való eltiltást is alkalmaz rftellékbün- tetésként, — ha az elkövető alkoholos, állapotban volt, és ennek legrövidebb időtartama 6 hónap, leghosszabb 10 év. Az utóbbi időben kezd kialakulni — helyesen — az a bírói gyakorlat, amely már „sima”ittas vezetésnél is, ha az alkoholos állapot a közepes fokot eléri, a járművezetéstől való eltiltás kiszabását indokoltnak tartja. Egyes járművezetők nem tudják, vagy nem akarják tudni, mit jelent a KRESZ 46. §. (3) bekezdésében foglalt az a) rendelkezés, mi- szérint „vezetés előtt, valamint vezetés közben szeszes italt vagy más hasonlóan ható szert fogyasztani, vagy azok valamelyikének hatása alatt lévő állapotban járművet vezetni tilos”. Nem szabad tehát vezetés előtt szeszes italt fogyasztani, ha nincs elegendő idő arra. hogy a szervezet az elfogyasztott alkoholt el tudja „égetni”. Az emberi szervezetből az orvosszakértői vélemények szerint egy óra leforgása alatt általában 7— 15 gramm szesz távozik el — szervezettől függően (10 gramm szesz 1 dl 10 százalékos bor alkoholtartalmának felel meg.) Ha tehát a gépjárművezető 1 deci 10 százalékos bort fogyaszt, szervezetéből 1 óra, 1 óra 20 perc alatt távozik el. Ha viszont nem 10 százalékos bort iszik, hanem 13—14 százalékos úgynevezett házibort, fJvA°r to u ,deciliter borban levő alkohol a szervezetből másfél, két óra alatt távoF‘leJ-,(fefvezett01 függően). Egy feldeci 40 százalékos tö- menyszesz 2 deciliter 10 százalékos bornak felel meg és ennek hatása 2—2 és fél órán belül kimutatható. Alkoholos állapotot idéz elő a „Diana ’ sósborszeszes cukorka, a konyakmeggy, a rumfnr?eSgy,’ és általában minden olyan befőtt, ámely- nek szirupja szesszel van itafmtVe’ • AZ elf°8yasztott i almennyiseggei az „elégéS1 idő egyenes arányban gyasztot^fí tÖbb az *«6- gyasztött ital, annál tioszszabb idő alatt távozik a ^vezetbőL Egy iiter százalékos jó házibor a szervezetben még esetleg me/VeZet,tól füSSöen 1 i5_ 16 órán belül kimutatható. tőS1 ?°f aL .íárműveze* rónék _ esetenként — az a védekezése, hogy _ a * Syobb mennyiségű szeszes Hal fogyasztása után — nyolc órát pihent, „kialudta magat, úgy gondolta, nincs alkoholos állapotban. Az orvosszakértői vélemény szerint az ilyen — úgynevezett „postalkoholos” — állapot sokkal veszélyesebb, mint a közvetlen italfogyasztás utáni állapot. A jármű vezetője már „nem érzi” az ital hatását, inkább fáradtságot érez, amit a „rosszul alvás”-sal magyaráz, holott ez az állapot a „postalkoholos” állapottal azonos. Az ilyen állapotban a járművezető észlelési és cselekvési ideje — a „reflexidő” — megnő, esetleg többszörösére is. Későn észleli a baleseti veszélyt, későn fékez, ezáltal lesz a baleset előidézője. Előfordult olyan eset is, amikor a gépjármű vezetője 17 órától 22 óráig közel 3 liter bort fogyasztott és 8 órai pihenés után másnap reggel 6 órakor ült a volán mellé, egész nap italt nem fogyasztott és a 15 órakor alkalmazott szonda „megbámult”, a véralkohol közepes fokú alkoholos befolyásolt állapotot jelzett. A gép- járművezető — vallomása szerint — a munkába állás alkalmával alkoholos állapotot nem érzett, csak fáradtságot, amit a rossz alvással magyarázott meg. Ebben az esetben a „postalkoholos” állapot halálos kimenetelű balesetet 'okozott. A jármű vezetője tehát csak annyi gzeszes italt fogyaszthat, amennyi a rendelkezésre álló pihenőidő alatt a szervezetből eltávozik, „elég”, mert egyébként a felelősségre vonás nem marad el és halálos eredmény esetén vagy a börtönbe vagy a temetőbe kerül. Vannak olyan gyógyszerek is, amelyek hatása hasonló az alkoholéhoz. Ilyen esetben szigorúan be kell tartani az orvos utasításait, csak az orvos által meghatározott idő elteltével szabad a gépjárművet vezetni, hogy ne következhessék be baleset. A közúti közlekedés biztonsága, a magunk és embertársaink életének megvédése érdekében kötelesek vagyunk a KRESZ rendelkezéseit megtartani és másokkal is megtartatni. Már az óvodában, majd az általános és középiskolában rendszeresen foglalkozni kell a közlekedési előírásokkal, a KRESZ-szel. Megfelelő propagandatevékenységet kell kifejteni sajtóban és felvilágosító előadások kapcsán, mert az egyre fokozódó forgalom mellett csak így leszünk képesek a balesetek számának rohamos emelkedését megállítani, illetve tovább csökkenteni. (Vége.) SZ. NADM1D: Vályogos Margit, Gyöngyös: Kérdését továbbítottuk; a )eg- illetökesebbnek, a KPM Közúti Igazgatóságához. Mivel a válasz valóban közérdeklődésre tarthat számot, közöljük lapunkban is. Kérjük szives türelmét. Bcrnáth Mihály, Eger: Egy épüld lakótelepen sajnos mindig számolni kell azzal, hogy az ellátás nem a legtökéletesebb. s az új boltok felépítéséig a lakosoknak gondot jelent a beszerzés. Amellett, hogy u magunk részéről továbbra is sürgetjük a megoldást, a lakótelep lakóitól is több türelmet kell kérnünk. Csákó Imre, Eger: A történelem nem mond ellent a névmagyarázatnak. Nagyon Is elképzelhető, hogy az Imre nevet mai formájában valóban csak a XIV. században kezdték használni. Ennek indoklására hadd idézzük a Révai nagy lexikon adatát: Imre király III. Bélának és Ágnes cha- tiloní hercegnőnek legidősebb fia. Német krónikák Henricus- nak, Eimriousnak. Emertcosnnk is nevezik, ő magát 1199 és és 1901-ben Hem - • * ;k. rendesen azonban Emericusnak írja.” 11. Sándorrá, Eger: Fizetésének 75 százalékát kaphatja táppénzként az a dolgozó, — Ha a vasat kalapácscsal ütik, akkor megbetegszik:! — Ugyan, hogy mondhatsz ilyet? — Nézd csak, apu, ennek biztosan láza van. hiszen egészen kivörösödött. ¥ A gyerek először lát mágnest. Ahogy játszadozik vele. megkérdi: — Mit sinál ez, apu? — Húz — No de hol a karja? — álmélkodik a gyerek. Az apja először zavartan hallgat, aztán megszólal: — Jobban mondva szív — Akkor meg hol aszója? * Egy embertől, aki vizbe esett és az egész ruháját összevizezte, megkérdezi egv arrajáró: — Mi történt? Beleesett a vízbe? — Miért, talán azt h'r hogy ott lakom'’ k Az alábbi viccet a kisfiam mesélte az óvodából hazajövet: Dordzs értekezletre készülőben azt mondja a feleségének: — Add ide a tclikabáto- mat, azt veszem fel. — Megörültél? — csodálkozik a felesége. — Ilye . hőségben télikabát?! — Ne vitatkozz! Lehet, hogy az értekezlet decemberig elhúzódik! ★ Tanító: A szó végére keményjel helyett lágyjelet tettél. Tanuló: Tanár úr. kérem, nekem nagyon puha toll jutott. k — Apu. jön a négyes1 — kiáltotta, örömmel a kis nordzs a villamosmegállóban. Az apja megnézte a számot: — Miféle négyes? Hi- zen er harm:"—qyes! — Pe hiszen te mond- Ina, hogy hA~ meg egy az négy.. Mongolból fordította: Zahemszky László mozi EGRI VÖRÖS CSILLAG Du. fél 4, fél 6 és 8 órákat Ki megy a nő után? Színes, szinkronizált angol film víg játék EGRI BRÖDY (Telefon: 14-07) Du. fél 4 és este 7 órakor Volt egyszer egy vadnyugat Színes, kétrészes amerikai —olasz westernfllm 15-én, du. 3 órakor Dob* este fél 8 órakor: Főiskolai filmklub! G\ ÖN GYŐRT PUSKIN Halló, Itt Iván cár GYi cYABADS.. Kettős bűntény Hamburgban hatvani vörös csilla A felnőtt bérletjegv érvényes! Nincs idő Este fél 8 órako- , Filmklub HEVES Trlnafatnv» fnj • FÜZT,S % ” *’Y Aranyié** PÍP~'-f vAsARA Alom luxuskivitelül IíC-RTNCI Jclbeszéd Mái műsorok: RÁDIÓ .zva-aSÚTH 8.22 Zenekari muzsika iO.o-5 Iskolarádió 10.30 Édes anyanyelvűnk 11.00 Dimitrov élő tanítása 11.10 Dzsamile. Operarészlet 11.49 Kritikusok fóruma 12.20 Ki nyer ma? — Kisvárdán 12*33 Tánczenei koktél 13.20 Nóták 13.45 Olvasnivaló 14.00 Csicseri bolt 14.25 „Nyitnikék** 15.10 Magyarán «solve 15.25 Mihály András: Apokrif dalok 15.30 Énekkar 16.05 Arcképvázlatok. Aleksis Kivi 16.43 Nicola Bossi-Leittem énekel 17.20 Lemezek közt válogatva 18.04 Zord folyó 19.40 Mindenki könyvtára 20.10 A zongoraművészet első aranykora 20.50 A szovjet gazdasági reform 21.03 Konc2 Zsuzsa és Victor Máté felvételeiből 21.20 Láttuk, hallottuk 21.40 Régi magyar dalok és táncok 22.20 Meditáció 22.30 A dzsessz világa 23.30 Századunk zenéjéből 0.10 Verbunkos muzsika PETŐFI 8.05 Nóták 8.50 Hlouschek: Ünnepi zené 9.03 Ezeregy délelőtt 10.00 A zene hullámhosszán 12.00 Szimfonikus zene 12.40 Halott ima egy zsoké emlékére. Elbeszélés 13.03 Márta. Operarészletek 14.00 Kettőtől — hatig ... Zenés délután 18.20 Liszt-zongoraműveK 18.45 „Baj van az alapokkal?'* 19.00 Zenés Játékokból 19.39 Keli-e iskola- pszichológus? 20.28 Rádiószínház. Menekülők. Mocsár Gábor - hang játéka 21.32 Puccini művészi pályája 22*32 Schubert-dalok Goethe verseire 23.15 Reneszánsz kórusmuzsika 23.30 Havasi kürt. Operettrészlet SZOLNOKI RADIO 17.3« Műsorismertet. — Hírek 17.35 Mindennapi életünk. Kosa Judit műsora 17.45 Prímásvetélkedő 18.00 Alföldi krónika 18.15 Operettrészletek 18.25 Őszi határjárás. Baloctt György riportja 18.40 Karel Gott és Eva Pilarová énekel 18.55 Hírösszefoglaló Tea MAGYAR 9.05 Iskola-tv 14.30 Iskola-tv 17.08 Műsorismertetés 17.10 Hírek 17.15 Autó-motor sport 18.15 öt perc meteorológia 18.20 Látókör 19.05 Reklám 19.15 Esti mese. A kis mihaszna. NDK film 19.30 Tv-hlradó 29.00 Hazai estók. Békéscsaba —Hajdúböszörmény 22.00 Tv-híradó 2. műsoT 20.00 Műsorismertetés 20.01 Kezdőkör 20.59 Látogatás a Drezdái Állami Műszaki Múzeumban 21.15 Tv-hlradó ■n.35 Egy lei-pici autó. Két tv-jelen-t POZSOh I 8.30 Híradó 9.00 Afrodité szigete 10.15 Publicisztika 15.40 Hírek 15.45 Műszaki híradó ’6.10 Kerületeink hangja 6 25 Csehszlovákia— légkörönv mérkőzés iU Hfrr''ó ' ’hlíCiSZtllCK / műsor 1.30 ’ szerve’* közbeléonek 21.50 Filmmúzeum 23.20 Sajtószemle