Népújság, 1974. október (25. évfolyam, 229-255. szám)

1974-10-10 / 237. szám

"I kfofaukqja 1914. október 10., csütörtök A Nap kél: 5.55, nyugszik: 17.07 órakor A Hold kél: —,—, nyugszik 14.13 órakor Szeretettől köszöntjük névnapjukon GEDEON nevű kedves olvasóinkat! A Gedeon név eredete ősi mondák ködébe vétó* Jelentése annyi, mint „Baal álljon bosszút”. Száznegyven évvel ezelőtt születeti Aleksis Kivi (eredeti nevén Stenvall), finn dráma- és regényíró, g rokon nép irodalmának kimagasló alakja. Atyja szegény falusi szabómester volt, a gyerek Kivi a rendszeres tanulási csak 12 éves korában kezdhette meg Helsinkiben. Szegénysége, betegsége és egyéb nehézségek miatt azonban néhány év múlva abba kelleti hagynia, a középiskolai tanulmányait majd csak később fejezte be magánúton, kölcsönpénzen, rendkívüli nélkülözések árán. Beiratkozott ugyan Helsinkiben az egyetemre is, de csak Lönnrot előadá­sait hallgatta, egy évig; a rendszeres tanulmányokra nem volt sem pénze, sein pedig testi és lelki ereje. Az Írói pályát választotta élethivatásának; 1863 és 1S71 között egy Helsinki közelében levő kis faluban, Siuntióban lakott, ahol a svéd Charlotte Lönnqvist karolta fél, látta el élelemmel és lakással. Így vált lehetővé, hogy az idegbeteg, gyenge fizikumú Kivi az irodalomnak éghessen. időjárás: Várható időjárás ma estig: túlnyomóan felhős, párás idő. többfelé esővel, záporral. Mérsékelt, Időn­ként megélénkülő déli, a Dunántúlon északnyugatira forduló szél. A hajnali és a reggeli órákban helyen­ként ködképződés. Várható legmagasabb nappali hő­mérséklet 9, 14 fok között. Ötvenháromféle 286 ezer példányban Műszaki könyvhónap Egerben lilreL.esemén Próbaüzem a gyöngyösi borkombináfban A. kombinát bortartályok. udvarán Immár tzzenhanmadfizor rendezik meg országszerte a műszaki könyvhónapot, amelynek megyei megnyitó­ját szerdán délelőtt tartot­ták Egerben, a Gép- és Mű­szeripari Szakközépiskolá­ban.. A vendégeket Major László né üzemmérnök, az intézet könyvtárosa üdvözöl­te. Elmondta, hogy hét ki­adó 53 műszaki témájú könyvet jelentetett meg 286 ezer példányban. És ezeket rövidesen már tanulmányoz­hatják a szakmunkások, technikusok, üzemmérnökök, kutatok, matematikusok, ké­mikusok, fizikusok, közgazdá­szok, a számítástechnika szakemberei. Az új könyvek többek között az anyagmozgatás, az automatika, az elektrotech­nika, az energiagazdálko­dás, az építészet, az építő­ipai’, a fa- és a bútoripar, a finommechanika, a fizika, a gépészet, a híradástechni­ka, a műanyag- és gumiipar, a nyomda- és papíripar, a számítástechnika, a textil­ipar, a kémia, a kohászat és az üzemszervezés korszerű módszereit és eljárásait is­mertetik. A kiállítás és a vásár ok­tóber 31-ig tart nyitva. Noha már egy héttel ez. előtt kezdődött, meg nem fe­jeződött be, hanem most is tart a próbaüzem a gyöngyö­si borkombinátban. Hatvan­millió forint nem kis összeg. Ennyibe került a Gyöngyös— domcszlói Állami Gazdaság új létesítménye. A Kará- esondra vezető műút mellett, a már korábban elkészült aluiníniiumborítású hűtőház szomszédságában van a csupa üveg épület, amelyben szőlő- feldolgozó gépsorok: zúzó. bogyózó és présgépek kap­tak helyet. A jászberényi MEZŐGÉP Vállalat termé­kei ezek. amelyek most bi­emclkecfyiek a henger alakú (Foto: Puskás Anikó), zonyítjak valódi képessé­güket”. A kombinátban a feldolgo­zó gépekkel együtt olasz szű­rőket és szeparátorokat, va­lamint NDK gyártmányú pa- lackozógépsprt is felszerel­tek. s ez utóbbi segítségével a jövő évtől kezdve 12 hóna­ponként 4—5 millió üveget töltenek meg az állami gaz­daság jóhírű boraival. Pa­lackokba kerül többek között a leányka, a domoszlói mus­kotály, a tramini és az olasz- rizling, amelyeket különböző országok megrendelésére szállítanak. Az export mellett termék szetesen a hazai üzletekbe is eljutnak az állami gazdaság borai. Sőt, a minőségi fajtá­kon kívül az olcsóbb, a lite­res üvegekbe töltött mátra- alji fehéret és szemelt rizlin. get is forgalomba hozzák. Az épület alatt hatalmas pince nyúlik a föld alá, ahol 30 ezer hektó bor tárolására alkalmas cementtartályokat építettek. Egy külön ágban pedig nyolcezer hektó bort helyeznek el a hagyományos fahordókban. Az állami gazdaság borá­szai elégedettek a kívülről is mutatós, emeletes üvegépület­tel, amelyet határidőre készí­tett el a Heves megyei Álla­mi Építőipari Vállalat. A szőlőfeldolgozó csarno­kon, a palackozón és a pin­cén kívül borászati laborató­rium és raktár is létesült A technológiai szerelést és a hordók hitelesítését rövidesen befejezik. A szüret végéig, az időjárástól függően, 15 ezer mázsa szőlőt dolgoznak fel musttá és érlelnek később majd borrá az új .létesít­ményben.- (—túsz) Közműfejlesztés Űj-Hatvanban Űj-Hatvanban mindmáig jelentős nagyságú lakóterü­let szorul közműfejlesztés­re, amelynek költségeit tel­jesen nem vállalhatja ma­gára a városi tanács. A fel­adatok megvalósítását ázott lakóknak anyagi hozzájáru­lássá) kell segíteniük. Mint értesültünk, a tanács szak- igazgatási szerve mind a munkákra, mind a gazdasá­gi tervre vonatkozó javas­latot elkészítette, s azt a végrehajtó bizottság már jó­váhagyta. Az elfogadott terv szerint a Fürdő, Joó György, Rad­nóti Miklós, Kölcsey, Hat­vány Lajos, Dézsmaszék és Gagarin utcákban villany- hálózat építése céljából költ­ségként 1500 forintot tar­toznak a tulajdonosok befi­zetni. A vízhálózat építésére a Tököly, Hárstelep, Fürdő, Hársfa és József Attila ut­cákban lakótelkenként 2000 forint fejlesztési hozzájáru­lást igényel. A jelzett össze­get a közművek üzembe he­lyezése után* vagyis. 1975. második félében kell a tu­lajdonosoknak megtéríteni­ük. Közlemény Autósok figyelmébe! Korábban közöltük a RP!Ml Közúti Igazgatósága területi mű­szaki osztályának kérelmére, hogy útjavítások miatt a na rád! útszakaszon torgalomkorlatozást rendeltek el. A forgalomkorláto­zást a 24-es számú gyöngyös- párád—egri főút 27' -r 300 km szelvényénél október to-évrt megszüntetik. A közúti jármü­vek a rendeltetés szerint zavar­talanul részt vehetnek ezen a szakaszon is a forgalomban. Elővételben elkelt a téli tüzelő nagy része Megyénkben is akadozik a szállítás A tárgyalóteremből Tár^asiiázhól *— börtöiicella.«« Tagadhatatlan, hogy több családot is boldoggá tett Kállai Ferenc 49 esztendős egri lakos, amikor az ő szer­vezésében felépült társashú- zakba költöztek az új lakók. Persze, ez csupán az érem egyik oldala, s önmagában .nem ok arra, hogy valakinek emiatt egy börtönoellát jelöl­jenek ki „lakásként” ... Kál­lai ugyanis üzérkedett, ezt a megoldást találva a legalkal­masabbnak, hogy ne csak megéljen, hanem jól is éljen. 1967-ben hagyta ott: a mun­kahelyét, hogy további éveit társasházak építésének szen­telje. Alanyokat bőven talált, hiszen az emberi hiszékeny­ség állítólag határtalan. Ol­csó embernek kiáltotta ki magát, s ezt sokan azonnal elhitték. Olyannyira, hogy súlyos tíz- és százezreket a markába nyomva néha csak egy fecnire írt elismervényt is elfogadtak tőle. Az ügy krónikája 1967-beu, miután társas házépítésre ♦ orvosi 1 ÜGYELET I EGERBEN: 19 órától péntek reggel 7 óráig, a Bajcsy-Zsi­linszky utcai rendelőben. (Te­lefon: 11-10). Rendelés gyerme­kek részére is. GYÖNGYÖSÖN: 10 órától péntek reggel 7 óráig, a Jókai utca 41. szám alatti rendelő­ben. (Telefon: 11-727). közmű híján nem adott en­gedélyt az Egri Városi Ta­nács, a Cecey utcában felépí­tett három darab kétlakásos épületet. Az egyik az övé volt, ezt eladta 320 ezeréin, De a korábban beszervezett tagokat sem akarta magukra hagyni, így megvásárolta a Kassai utca 39. számú, vala­mint a Kolozsvári utca 39 és 40-es számú házhelyeket, ahol négy-négy lakásos társashá­zakat épített. Cecey utcai la­kások összértéke meghaladta az egymillió-kétszázezer fo­rintot, az utóbbi három tár­sasház lakásai egyenként 613 ezer forintba kerültek. Még el sem készültek esek, ami­kor már a Kisfaludy utcában egy hatlakásos, majd a Lőcsei utcában egy ugyancsak hatla- íkásos társasházópítésbe fo~ gott.Még egy társasházat fe­jezett be a Hatvanasezred utcában, de amikor a követ­kező építése folyt a Szovjet Hadsereg utcában, csődbe ju­tott. Szervezett még a Barta- kovics utcában is egy társas­házat, de ennek építéséhez már hozzá sem fogott. Az anyagi csőd onnan szár­mazott, hogy a korábban épült társasházak építési költségéit a későbbi lakások­hoz beszervezett tagok pén­zéből fedezte. Az egyik tag kilépett, és visszakövetelte a százezer forintját. Erre Kál­lai hirdetést tett közzé a Bács megyed napilapban, 16 lakásos tarsasház építését ígérve... Amikor hárman jelentkeztek, ügyesen kicsalt tőlük 50—50 ezer forintot és hazautazott, ebből adta meg a tartozását. Összesen több mint tízmillió-hétszázezer fo­rint értékben bonyolított, il­letve készült bonyolítani építkezéseket. Viszont: nem volt tagja egyik építő közös­ségnek sem, így tevékenysé­ge kimerítette az üzérkedés fogalmát. Ügyeinek a végén 750 ezer forintos összeg áll: ennyit sikkasztott el. Az Egri Járásbíróság dr. Berta Károly büntetőtaná­csa a büntetett előéletű Kál­lai Ferencet üzletszerűen el­követett. üzérkedés és külö­nösen nagy kárt okozó sik­kasztás bűntette miatt, hat­évi, fegyházban letöltendő szabadságvesztésre és 25 ezer forint pénzbüntetésre ítélte, mellékbüntetésül pedig hat évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától. A bíróság kö­telezte az adósságok visszafi­zetésére is. Az ügyész az ítéletet tudo­másul vette, a vádlott és vé­dője enyhítésért fellebbezett. (katai) Megtalálták A televízió szeptember 26-1 „Kélc fény” adásában a rend­őrség a lakosság segítségét kér­te Koncz Karoly 49 éves egye­temi adjunktus, budapesti lakos eltűnésével kapcsolatosan. A 21. kerületi Kvassay-zsilip rácsánál egy férfiholttestet fogtak ki a Dunából, aki — mint megálla­pították, azonos Koncz Károly- lyal. A vizsgálat során bűncse­lekményre utaló körülmény nem merült fel. A hűvös idő szükségessé tette a korai fűtést, ez azon­ban alig látszik a tüzelőfor- galmon, a fővárosban pél­dául szeptemberben néhány száz vagon szenet és briket­tet adtak el, kevesebbel, mint nyáron. Az idén ugyan­is — a kormány intézkedé­sei nyomán — a szezon kezdetéig elővételben, elitéit a téli tüzelő nagy része. A Belkereskedelmi Mi­nisztériumban az MTI mun­katársának elmondották, hogy a második negyedév­ben a kedvezményes akció­ban — amikor átlagosan 30 százalékkal olcsóbban ad­ták a hazai brikettet és sze­net —. a tavalyinál 650« va­gonnal több tüzelő fogyott. Még kiemelkedőbb volt a forgalom júliusban és 'au­gusztusban — .miután nyil­vánosságra került a szep­tember 1-i áremelés —, ami­kor 6 hét alatt csaknem 40 ezer vagon tüzelőt rendelt meg és fizetett ki a lakos­ság. Kedvezőtlenebb a helyzet vidéken, ahol az ugrásszerű­en megnövekedett igények nyomán, erősen rnegfogj-at- kozott a kereskedelem kész­lete, : ami mennyiségben ugyan még mindig elegen­dő; a minőségi választék hiánya azonban némileg még gondot okozz Borsod megyében szep­temberben a tervezett szén­nek csak a felét kapta meg a tüzelőkereskedelem, He­ves megyében is erre a hó­napra kellett halasztani a szeptemberre ígért szállítá­sok egy részét. Vas és Zala megyében vagonhiány miatt közúton szállít tűzifát az erdőgazdaság, ez azonban lassítja a megrendelések Fantasztikusnak tűnik a táj. Az ember megszokta már a modern mezőgazda­sági üzemekben a hatal­mas, egybefüggő táblákat, a nagy kiterjedésű árpa-, vagy búza-,,tengert”. De ez már szinte képtelenség. Megy a gépkocsi a sima betonúton, s ameddig a szem ellát, jobbra-baira kukorica. Semmi más. csak kukorica. Kilométereken át ugyanaz a kép. sárguló, bámuló növé­nyek, legfeljebb néha egy- . egy fa töri meg a táj mo- notóniáját. Az ember úgy érzi magát, mint egy modem őserdei ös­vényén, csakhogy ez az ös­vény betonút, s a fák he­lyett címeres fejű növények törnek a magasba. Valóban a magasba törnek, mert a hagyományos növénjmél lát­szatra jóval magasabbnak tűnnek. 77 Kukorica­övezet" Megállók az út szélén, nem hagy nyugodni a kí­váncsiság, hogy milyen ma­gas ez a kukorica. A lát­szat nem csalt, a növények magassága jócslíán megha­ladja az emberét. S a csö­vek? Óriások. Nézelődöm és észre sem veszem, hogy egy csőszfor- rnájú ember kerül valahon­nan mellém. Látja, hogy nincs szándékomban a szö­vetkezet termését megdézs- málni, de azt hiszem, nem­hogy néhány cső, de még néhány mázsa kukorica el­tűnését se nagyon lehetne észrevenni erről a hatalmas teljesítését. Bács-Kiskun me­gyében a TÜZÉP Tatabá­nyáról csak a felét kapta meg a lakosság részére szükséges minőségű szenek­nek, s Szabolcs megyében is csaknem, egyhónapos az elmaradás a megrendelések teljesítésében. Ezért is kéri a kereske­delem az érintett bányák, erdőgazdaságok, s a vasút dolgozóit, hogy — miután küszöbön a fűtési idény — a munkaverseny-válialások teljesítésénél fordítsanak fi­gyelmet a lakosság igényeit kielégítő tüzelőfajták ter­melésére, pontos szállításá­ra. Amennyiben a tüzelőt a szerződésnek megfelelő ütemben és minőségben meg­kapják a TÜZÉP-telepek, úgy október végéig teljesí­tik a lakosság szén- és bri- kettelőrendeléseit. kiterjedésű- területről. De hát vigyázni kell a közös va­gyonra. A csősz egy darabig vár, hagyja, hogy kedvemre né­zelődjem. Aztán megszólal: — Na, mit szól hozzá? Látott-e már valaha együtt ennyi kukoricát? Mondom neki, hogy nem. — Hát még én sem — vá­laszolja. — Pedig már jó néhány nyarat, telet megér­tem. Aztán magyarázói ag teszi hozzá: — Nádudvari. rendszer, abban termeljük. Az idén először. Nézzük a végtelenbe nyú­ló kukoricát. Impozáns, meg­ragadó látvány. Hiába, ez már nagyüzem! Vagy még annál is több: világszínvo­nal. (kapóst) ** « «tón»*** müOMáM Maiéigjpo^va»^ - index: «i.iW ^ tsazgat&s -jOy.yAioy Jk

Next

/
Thumbnails
Contents