Népújság, 1974. október (25. évfolyam, 229-255. szám)

1974-10-09 / 236. szám

»tu© PtOLETAJUAt, iOYESÜUfTBK! AZ MSZMP HEVES MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS NAPILAPJA XXV. évfolyam, 23b. szám ' ARA: 80 FILLER 1974. október 9 ., szerda „fl Magyar Népköztársaság képviselői a mielőbbi megegyezés előmozdításán fáradoznak” Púja Frigyes felszólalása az ENSZ-ben Az ENSZ-köegyülés általá­nos politikai vitájában több mint száz ország képviselője kért szót. A felszólalásokból kitűnt, hogy az országok túl­nyomó többsége az ENSZ legfontosabb feladatának a nemzetközi biztonság es a béke megerősítését, és a le­szerelés problémáinak mi­előbbi megoldását tartja. A vitában felszólalt Púja Frigyes, a Magyar Népköz­társaság külügyminisztere, aki részletesem, foglalkozott a nemzetközi kérdésekkel és tolmácsolta ezekkel kapcso­lásban a Magyar Népköztár­saság kormányának állásfog­lalását. Beszédében többed között ezt mondottaa — Kormányom értékelése szerint a nemzetközi légkör lényegesen javult és az eny­hülés a nemzetközi élet fő irányzatává vált. Nem lebet ugyanakkor szem elől té­veszteni, hogy kísérletek tör* télinek e kedvező fejlődés lefékezésére, megállítására is. A közgyűlés eddigi vitája bi­zonyította, hogy milyen nagy szerepet játszik az enyhülés­ben a szocialista és a fejlett tőkés országok kétoldalú kapcsolatainak, különösen a Szovjetunió és az Egyesült Államok kapcsolatainak ja­vulása. Megelégedéssel nyug­tázzuk, hogy Gerald Ford, az Egyesült Államok új elnöke is állást foglalt a békés egy­más mellett élés politikája mellett. Hazánk népe meg­különböztetett érdeklődéssel figyeli mindazt, ami az euró­pai béke (és biztonság megszi­lárdításával függ össze, hi­szen az ev,répái helyzet ala­kulása alapvető jelentőségű az egesz világ békéjére néz­ne. Külügyminiszterünk ez­után részletesen foglalkozott a ciprusi, majd a vietnami helyzettel. Ez utóbbival kap­csolatban hangsúlyozta: — A Magyar Népköztársa­ság kormánya határozottan elítéli a saigoni adminisztrá­ció és a mögötte álló külföl­di erők mesterkedéseit és követeli a párizsi egyezmény minden pontjának haladék- alan végrehajtását. Rátérve a közel-keleti helyzet értékelésére Púja frigyes rámutatott, hogy az gazságos rendezést . akadá- vozza a nemzetközi reakció­íiak az a törekvésé, amely eket akar verni az arab or­szágok és őszülte barátaik, a szocialista országok közé. A válságot azonban a szocialis­ta országok közreműködése nélkül nem lehet megoldani. Aki ez ellen fellép, valófá­ban a rendezést akarja meg­hiúsítani. — Kormányom és az egész magyar nép — mondotta ez­után Púja Frigyes — elítéli a chilei katonai juntát, követe­li, hogy vessen véget a véres terrorriak. Nem lehet kétsé­ges, hogy a junta nemcsak a chilei népnek okoz jóvátehe­tetlen károkat, de árt a nem­zetközi enyhülés folyamata­inak is. A Kmai NéptoüefcarBesag képviselőjének felszólalását értékelve külügyminiszterünk rámutatott, hogy a kínai ál­láspontban semmilyen válto­zás nincs. A kínai képviselő ispiét rágalmakat szórt a Szovjetunióra, a haladásért, a szocializmusért küzdő erőkre és egyetlen konstruk­tív javaslatot sem tett. Ma már mindenki világosan lát­ja, hogy ez a magatartás a nemzetközi-enyhülés ellensé­géinek a malmára hajtja a vizet. Púja Frigyes külügymi­niszter ezután hangsúlyozta, hogy a Magyar Népköztársa­ság képviselői széles körű tel vékenységet fejtenek Jä az európai biztonsági értekezle­ten, a bécsi haderöcsökkenlé- si tárgyalásokon, a genfi le­szerelési bizottságban és máshol. Mindenütt a kölcsö­nös megértés szellemében munkálkodnak és a mielőbbi megegyezés előmozdításán fáradoznak. Befejezésül Púja Frigyes ezt mondotta: ­— A Magyar Népköztársa­ság támogatja azokat a kez­deményezéseket, amelyek az ENSZ alapokmányában meg­fogalmazott célkitűzések va­lóra váltása érdekében szü­letnek, de ellene vannak olyan javaslatoknak — pél­dául-az alapokmány módosí­tásának — amelyek az'ENSZ hatékonyságának csökkenté­sét eredményeznék. Az ENSZ-közgvűlés előre­láthatólag csütörtökön fejezi be az általános politikai vi­tát. (MTI). Leonyid Brezsnyev hazaérkezett Moszkvába Elutazott Berlinből a szovjet párt- és kormányküldöttség. Képünk a központi repülőtéren készült a delegáció búcsúztatásakor. Balról a harmadik: Leonyid Brezsnyev, jobbról a harmadik Erich Ho neck er. A küldöttség délután hazaérkezett Moszkvába. (N épújság- telei o to: ADN/ZB—MTI—KS) Gierek washingtoni tárgyalása WASHINGTON Edward Gierek, & 'ttHMP KB, első titkára kedden megkezdte Egyesült Álla­mokbelii látogatásának hi * vatalos részét. A hivatalos tárgyalásokat; Gerald Ford elnökkel , való ünnepélyes találkozója nyitotta meg. Ezután Gierek és Kissinger külügyminiszter megkezdte Virginia állambeli Williams - munkamegbeszéléseit. bergben töltötte, ismerke­Még kedden a washingto- dett a város nevezetességei- rú külügyminiszteriuraban majd James Town ki­sor derült néhány lengyel— kötővárost tekintette meg. amerikai dokumentum alá- . írására.. Egyesült államokbeli, lá­togatásának első napját Ed­ward Gierek és kísérete a MA Gondok és gyertyafény Miért komor az ősz No­va jón? Miért rossz az el­látás? És leginkább: miért és hogyan függ össze az egyhelyben toporgó tudat azzal, hogy nem épül a községben művelődési haí. Ezekre a kérdésekre keres választ a lapunk 3. olda­lán olvasható riport. Postánkból Levelezési rovatunk ösz- szeállítása az 5. oldalon. A félhold városa Gyurko Géza útibeszámo­lója a lap 5. oldalán. NDK—magyar barátsági nap Gyöngyösön Tudósításunkat a lap 8. oldalán olvashatják. így látták tudósítóink a megyei labda­rúgó-bajnokság küzdelmeit Összeállításunk 6. ol­dalon. .n íiaiie ozeiasszie osa szár uralmát megdöntő eiió piai katonai vezetők újabt válsággal néznek szembe — jelentik a hírügynökségek. Só lyos összecsapások robban tak ki. amikor az ideiglenes katonai adminisztratív bi zottság páncélosai behatol tak a katonai vezetés pali ti ká já val szembehel yezked i alakulatok egyik laktanya jába. A páncélosok déltájban meglepetésszerűen zártál körpl a műszaki alakulatol Addisz Abeba-i laktanyáját Miután a parancsnoksás nem volt hajlandó kiszol gáltatni az ideiglenes kato nai adminisztratív bizottság szerint ellenforradalmi te vékenységet folytató tiszte két, lövöldözések kezdődtek Több ember meghalt, illet ve megsebesült, 300 sze mélyt letartóztattak. AkReu tér szerint a laktanyából vezető útvonalakat eitorla szólták. . Hírügynökségi je­lentések beszámolnak arról Iiissiiiggee újabb közebkeieti útja Böcz Sándor, az MTI fa* •silója jelenti: Kissinger szokatlanul kép tikus légkörben kezdi eg újabb közel-keleti kór­ját. Ez elsősorban az ösz- ehangolt amerikai és iz- eli propagandának kö- önhető, amely jó előre vi- gossá tette, hogy nem le­it várni semmiféle előre- ü adást, kézzel fogható edményt az amerikai kül- rymiriiszter egyiptomi, szí- ai, járdánk» e# izraefc toga fásától — állapítják meg Kairóban. „Ha Kissinger el- „ jön a Közel-Keletre és nem sikerül konkrét módon elő­mozdítania az igazságos bé­ke ügyét, az art jelenti, hogy az Egyesült Államok és a nemzetközi cionizmus elszánta magát az újabb há­borúra — írja az Egyiptian Gazette. — Az Egyesült Államok ugyanis képes rávenni Izra­elt az ENSZ-ha.tározatok \jégi-ehajh*ar»tv mí»ei Israel minden tekintetben Ameri­kától függ, onnan kapja a kenyeret, amit eszik, és a fegyvert, amivel háborúzik.” Ugyanakkor az A1 Ahram által idézett politikai kö­rök, -úgy látszik nem osz­toznak az általános szkepti­cizmusban Ügy vélik ugyan­is, hogy Krssinger körútja meglehetősen, fontos és ké­nyes szakaszt nyit meg . a közel-keletó válság történe­tébe»., Huszár István Pozsonyban I.ubomir Strougal, csehszlovák miniszterelnök (jobb oldalt) fogadta Huszár István miniszterelnök-helyettest. (Népűjság-telefoto — CTK — MTI Külföldi Képszolgálat — KS) a Slovnaft kőolajfeldolgozó üzemet. Kedden Pozsonyban, a Kijev Szállóban ünnepélye­sen. megnyitották a .magyar gazdasági és műszak: na­pokat, amelyek péntekig tartanak a szlovák főváros­ban. A pozsonyi megnyitón je­len volt Huszár István. a Minisztertanács elnökhelyet - tese, a magyar—csehszlo­vák gazdasági és műszaki- tudományos együttműködési vegyesbizottság magyar ta­gozatának elnöke és Rudolf Rohlicek csehszlovák mi­niszterelnök-helyettes, a csehszlovák—magyar gazda­sági és műszáki-tudományos együttműködési vegyesbizott­ság csehszlovák tagozatának elnöke, a gazdasági napok fővédnökei. A magyar kereskedelmi kamara a pozsonyi Kijev Szállóban fogadást adott a magyár gazdasági és mű­szaki napok TÉsaö»eviőá«iRk tudósítója jelenti: Peter Colotka, a CSKP Központi Bizottsága elnök­ségének tagja, szlovák mi­niszterelnök, kedden Po­zsonyban fogadta Huszár Istvánt, a Minisztertanács elnökhelyettesét. A szívélyes, baráti ' lég- -• körben lezajlott találkozón megvitatták azokat a kérdé­seket, amelyek a Szlovák Szocialista Köztársaságnak a magyar—csehszlovák együttműködésben valórész­vételével kapcsolatosak. Kü­lönös figyelmet szenteltek a tervezett nagymaros—gabci- kovói vízlépcső építésével összefüggő kérdéseknek. A megbeszélésen részt vett Rudolf Rohlicek csehszlovák miniszterelnök-helyettes, va­lamint Barity Miklós, a Magyar Népköztársaság prá­gai rendikívüli és megha­talmazott nagykövete is. Huszár István és a kísé­retében levő személyisegek ka®tawnraiba«*_. meetateintlMefeL Összetűzések az etióp katonai alakulatoknál js, nagy nasomo inciaenses történtek a légierő egyik laktanyájában , is. Aman Andorn altábor­nagy. az etiópiai ideiglenes katonai adminisztratív bi­zottság vezetője felszólítot­ta az Etiópiáhpz tartozó Eritrea tartomány lakossá­gát, hogy erősítse a nemze­ti egységet és a fegyveres erőkkel vállvetve munkálkod­jék az ország békéjének sza­vatolásán. Andom rádióbe­szédében kijelentette, hogy a tartományban. hamarosan bíróság elé állítják mind­azokat, akik vétkesek a ha­talommal. való visszaélés­ben. Az altábornagy erélyesen figyelmeztetést intézett azok­nak az elemeknek a címé­re, a(tik Etiópia és Eritrea tartomány egységének alá- ásására törekednek. „'Kilá­tásba helyezte, hogy .a „leg­szigorúbb intézkedéseket hozzák ellenük, ha nein szüntetik be szakadár tevé­kenységüket. Andorm altá­bornagy azért utazott a tar­tományba, mert Eritreaban- az utolsó napokban folya­matosan. romlott a helyzet. A tartomány egész terüle­tén. kijárási tilalmat ren­deltek el. Az etióp fővárosban ugyanakkor intézkedéseket jelentettek be a fegyveres erők olyan tagjai ellen, akik „ákadályozni próbálták a re­formok megvalósítását és széthúzást akartak kelteni a fegyveres erők soraiban”. Az Addisz Abeba-i rádió közöl­te, hogy az ideiglenes admi­nisztratív katonai bizottság rendeletére letartóztatták a műszaki hadtest Addisz .Abebábnu tartózkodó- szá- -joofv-teBüéb

Next

/
Thumbnails
Contents