Népújság, 1974. október (25. évfolyam, 229-255. szám)

1974-10-03 / 231. szám

A fiatalokra kell építeni a jövő válogatottját Az elmúlt hét végén Bécs­ben lejátszott Auszria—Ma­gyarország nemzetek közötti barátságos labdarúgó-mér­kőzéssel nemcsak egy új összetételű magyar váloga­tott, és az új szövetségi kapi­tány mutatkozott be. Itt ta­lálkozhattunk először a gya­korlatban az MLSZ két in­tézkedésével is Az egyik, hogy a válogatott felkészíté­sére mérkőzésenként egy-egy klub edzője kap megbízatást, a másik, hogy a válogatottat az MLSZ elnökségéből, illet­ve a kilenc fős intéző bi­zottságból kijelölt sze­mély vezeti. A Práterben megrendezett találkozón az utóbbi feladatra megyénk testnevelési sporthivatalának elnöke. Pusztai László ka­pott megbízást. Kérésünkre ezzel kapcsolatos észrevételeit a következőkben foglalta ösz- sze: — Azzal, hogy az elnök­ség, illetve az intéző bizott­ság tagjai közül esetenként más és más kap megbízást a válogatott vezetésére, lehe­tőségünk nyílik a szövetségi kapitány, az edző és a válo­gatott játékosok megismeré­sére. Munkájukról, felkészü­lésükről szerezhetünk tapasz­talatokat, ezzel közvetleneb­bé válik a kapcsolatunk, ugyanakkor személyes él­ményanyag gyűlik az álta­lunk kidolgozott, 'elfogadott elvekhez. Rengeteg szakmai tapasztalattal szolgált szá­munkra ez a mérkőzés. Ter­mészetesen kellemes, jó ér­zés volt a válogatott vezető­jeként részt venni a találko­zón. Jól szervezett, végig szinte percnyi pontossággal megvalósított programunk volt. A játékosok valameny- nyien egész idő alatt olyan fegyelmezett magatartást tanúsítottak, amit válogatott sportolóktól el lehet és el is kell várni. Elmondhatom, hogy komolyan vették meg­bízatásukat. Az első félidő­ben elfogadottak, megillető- döttek voltak, de tapaszta­latlanságuk ellenére a má­sodik játékrészben már eré­nyeiket is felcsillantották. Jól mutatkoztak a találkozón labdarúgásunk élvonalának gyengéi. Természetesen örömtelibb lett volna mind­nyájunknak, ha győzelemmel sikerül ez a bemutatkozás, de hozzá kell tennem, hogy nem ettől az eredménytől függött és függ labdarúgá­sunk jövője, hanem a követ­kezetesen Végzett munkától, a kijelölt tennivalók végre­hajtásától. Fiatalokra kell építeni a jövő válogatottját, melynek kialakításához, for­málásához éppen a későbbi eredményesebb szereplés ér­dekében türelmet kell tanú­sítani mind a szövetségi ka­pitány, mind az MLSZ tevé­kenységének megítélésében, — mondotta Pusztai László. í-flh) Kéxi*abda Munkában a Vasas Izzó védelme. (Foto: Dózsa Balázs) Gyöngyösi Vasas Izzó— Budakalászi Textiles 21:11 (9:5) NB 11-es féríimérközés, Gyöngyös, 150 néző. V.: Babjak, Csengődi. Izzó: Kosler — Szabó (1), Bardóczi (4), Csépany I. (3), Varga (1). Ivády (5), Nyilas (6). Csere: Móczár, Babiczky, Cse- pány L. (1), Ruttkay, Egyed. Edző: Gtzenes József. A vendégek hétméteresből megszereztek a vezetést, aztan az Izzó, bár nehezen lendült játékba es sok kidolgozott hely­zetet elhibázott, mégis négygó­los vezetéssel íordult. A máso­dik félidőben a. hazai ' csapat meg jobban rákapcsolt, és ki­tűnő iátokkal megérdemelt győ­zelmet aratott. A helyzetek alapján a hazaiak győzelme akár nagyobb arányú is lehe­tett volna. Jók: Kosler, Bar­dóczi, Csépány L, Ivády. .Telefongyár—Zalka SE 17:16 (7:11) NB 11-es férfimérkőzés, Buda­pest, 100 néző. V.: Lázár, Sza­bó S. Zalka SE: Imricsik — Gráf (3), Maros, Demeter (3), Horváth T., Fekete (4), Kovács I. (1). Csere: Kaposvári (1), Renner, Horváth H. Edző: Fekete János. SS36. gVOrt’.ev ^ göjiétíeJr A Zalka SE kezdett jobban és az első játékrészben megér­demelten szerzett előnyt. A má­sodik félidőben kiengedtek a gyöngyösiek, s a hazai csapat egyenlített. Az utolsó percben 16:16-os állásnál a Zálkások 1 méterest hibáztak. Jók: Gráf, Fekete, Kovács I. (Rozgonyi) Heves megyei Patyolat Vállalat ' É’elvélclre keres gyakorlati a! OJ rendelkező villanyszerelőt és 8 órás takarítónőt iro­dai és szociális helyisé­gekhez. Jelentkezni lehet: Eger Tinódi út 28. Hatvani járőr verseny Labdarúgó­kupa Esőre hajló reggelen gyüle­keznek a munkásőrség hatva­ni egységének tagjai a vá­rosszélen. Hét órakor min­denki itt van. Még a hetven­hét esztendős Sváb János bá­csi is, aki az alakulat lét­rejöttétől munkásőr. Mire ez a hétvégi készülődés? Az or­szágos parancsnokság felhí­vása nyomán most rendezik meg a szakaszok felszabadu­lási járőrversenyét. Burzuk György parancsnok köszöntő­je után a politikai helyettes, Bocsi László már ismerteti is a feltételeket. — Sorsolás. szerinti sor­rendben indulnak a rajok. A versenypályán Öt ellenőrzési pontot kell érinteniük. Győz­tes az a raj, amelynek tag­jai a legrövidebb idő alatt oldják meg feladataikat. Vagyis hibátlanul tájékozód­nak a terepen, ügyesen cé­loznak a kézigránáttal, s a lehető legjobb választ adják mind fegyverismeretből, mind hazánk és Hatvan város har­mincéves fejlődéstörténeté­ből. Tíz perccel később indítás. S ahogyan ez megszokott az egységnél, minden óramű pontossággal halad. Még azok is lendületesen, frissen tör­nek előre a Csányi-etdő nedves füvén, avarján, akik munkahelyükön egész éjjel dolgoztak. Gombás Istvánra, Gyebnár Sándorra és társai­ra gondolunk, ök a cukor— és konzervgyár rajaként vesznek részt a versenyben, s alig másfél órája hagyták ott -az üzemet, a gyártelep különböző munkahelyeit. De itt küzd az elsőségért, a jó helyezésért a TÖVÁL, Vo­lán, ÁFÉSZ és a Lenin Ter­melőszövetkezet összehan­golt raja is. Mikor és hogyan készültek fel a hatvani egység tagjai erre a sokoldalú ismeretet, nagy harcászati jártasságot igénylő járőrversenyre? A választ Burzuk György pa­rancsnok fogalmazza meg. — Légyen az gyári mun­kás, vállalatvezető, tanácsi hivatalnok, vagy éppen or­vos, senkinél nem mehetett munkahelyi feladatainak ro­vására a készülődés! Mun­kásőreink szabad idejüket áldozták fel, hogy elmélyít­sék politikai, társadalmi is­mereteiket, meg elsősorban a harcászattal összefüggő gya­korlatot, amilyen például egy géppisztoly villámgyors szét­szedése, összerakása... Éppen befejezzük a rövid eszmecserét, amikor a hír­adóraj, amelyet indulásnál — iránymeghatározás közben — lencsevégre kaptunk, be­érkezik a célba. Délre pedig lefújják a versenyt, miután a szakaszok valamennyi raja teljesítette a kitűzött fel­adatokat. Most már csak a szerzett pontok egyeztetése, összeszámolása, valamint az eredményhirdetés van hátra. Ez sem marad sokáig titok. A szakaszok közötti versen­gésben a Lenin Termelőszö­vetkezet tagjaiból álló — Dobai Zoltán vezette — raj szerepelt a legjobban, pont­(Foto: Szabó Sándor) jainak száma 215, ami bőven elegendő a felszabadulási bronz emléklaphoz és az egy­ségparancsnok dicséretéhez. (moldvay) eredmények Szerdán délután újabb nen*» zetközi kupamérkőzéseken sze­repeltek NB I-es magyar együt­tesek. A BEK-ben szereplő Új­pesti Dózsa 1 :l-es félidő után ezúttal 4:1 arányban győzte le a Levszki Spartak (bolgár) együt­tesét, s így simán továbbjutott a következő fordulóba. Az UEFA Kupában a Videoton nem tudta legyőzni az FC Napolit (olasz) Székesfehérvárott 1:1 arányú döntetlennel ért véget a találkozó, ezzel a Videoton ki­esett. Maratoni összecsapást ho­zott a Rába ETO—Lokomotiv Plovdiv (bolgár) mérkőzés. A rendes játékidőben, majd kétszer 15 perc hosszabbítás után is 3:1 volt az eredmény a győriek ja­vára, s mivel két héttel koráb­ban a Plovdiv hasonló arányban győzött, ll-es rúgásokra került sor. Ebben a Rába ETO bizo­nyult jobbnak 5:4 arányban, s így továbbjutott a következő fordulóba. A Közép-európai Ku­pában szereplő Tafebánya hazai pályán a jugoszláv Rijeka ellen 2:l-es félidő után 3:1 arányban z bizonyult jobbnak. SBTC—Gyöngyösi Spartacus 3:1 (1:1) Felszabadulási Kupa-mérkőzés, Gyöngyös. 900 néző. V.: Maczkó H. József. SBTC: Szőke — Gecse, Kegye, Gergely (Vertik), Horváth, Var­ga (Kovács IV.), Szoó, Kajdi, Berindán, Básti, Dudás. Edző: Dávid Róbert. Spartacus: Varga — Nagy, Forgács, Réthy, Acs, Horváth,) Krivanek, Adonyl, Bágyi, Bá­nyai, Sármány. Edző: Pahagi Ró­bert. A Spartacus mindvégig egyen­rangú ellenfele volt az NB I-es csapatnak, (Szkocsovszky) INNEN—ONNAN Október 6-án vasárnap^ dél­előtt 9 órai kezdettel Hatvani­ban a Népkertbem és a Kinizsi- sporttelepen városi futónapot rendeznek, melyen az iskolai tanulók, a különféle munkahe­lyen dolgozók, a lakosság va­lamennyi rétege részt vehet. A. futónapra jelentkezni lehet a helyi KISZ- és szakszervezeti felelősöknél, valamint a vetél­kedő helyszínén. A résztvevők­nek korosztályuk számára ki­írt távot kell végigfutni, s aki a távot teljesíti, emléklapot kap. S Egri Spartacus—MÉMTE 7:1 (2510:2377) NB 11-es férfi tekernénk özés, Eger. Spartacus: Molnár 431, Hegyi 382, Gyöngy 410, Veres 443. Ficzere 425, Pummer 419. Az első párban a vendégek jól tar­tották magukat,, a Spartacus Versenyzői csak 11 fával ütöttek többet, a második párban azon­ban tovább nőtt a hazai együt­tes előnye, s ezzel ed is dőlt a találkozó. A gyöngyösi járási labdarúgó- bajnokság legutóbbi fordulójá­nak eredményei. A-osztály: Ró­zsaszentmárton—Gyöngyösha- . lász 1:3, Abasár—Nagyréde 1:1* Gyöngyössodymos—Márkáz 1:1, Atkár—Selypi Építők 1:0, Gyön­gyöspata—Domoszló 2:1, Heréd— Nagykökényes 2:1, Hort—Ecséd 4:2, Boldog—Gyöngyöstarján 3:1. Ifjúságiak.: Rózsaszentmárton— .Gyöngyöshalász 0:0, Abasár— Nagyréde 2:0, Gyöngyössolymos —Márkáz 2:1, Atkár—Selypi Épí­tők 2:0, Gyöngyöspata—bomosz- ló 4:2, .Heréd—Nagykökényes 2:1, Hort—Ecséd 2:1, Boldog— Gyöngyöstarján 7:2. A szeptem­ber 22-én lejátszott Gyöngyös­tarján—Hort ifjúsági találkozót a hortiak nyerték 2:1 arányban. B-usztály: Vécs—Visonta 3:0. Visznek—Ka rá csönd, 5:0, Gyön- gyösoroszi—Hatvani Spartacus 4:2, Hatvani Kinizsi II.—Nagy- fügéd 7:3. Ifjúságiak.: Visznek— Karácsond 0:2, Gyöngyösoroszi— Hatvani Spartacus 1:1, Vécs— Visonta elmaradt. Visonta—Ka­rácsond 2:2. Szeptember 15-én lejátszott Nagyfüged—Visznek felnőtt találkozó eredményét óvás miatt megsemmisítették, a két pontot 0:0 gólaránnyal Nagfüged kapta meg. * Az egri városi sportfelügyelő­ség október közepétől alapfokú labdarúgó-játékvezetői tanfo­lyamot indít. Az érdeklődők ok-, tóber 15-ig jelentkezhetnek a tanfolyamra a városi sportfel- ügyelőségen (Eger, Dobó tér 2.) Felvételre keresünk: VILLANYSZERELŐT LAKATOST LISZTSZALLtTÖT KENYÉRSZÁLLITÖT , KÖZPONTI FŰTÉSSZERELŐT Jelentkezés: Észak-heves megyei Sütőipari Vállalat, Eger, Zalár u. 9. sz. Személyügyi osztály. A MÁV Kitérőgyártó Üzem, Gyöngyös pályázatot hirdet műszaki fejlesztő munkakör betöltésére. Feltétel: gépészmérnöki diploma,« műszaki fejlesztési, illetve üzemi gyakorlat Jogtanácsos és üzemszervező munkakör betöltésére. A megfelelő egyetemi végzettség mellett előnyös elbírá­lásban részesítjük a pénzügyi-számviteli területű képesí­téssel, gyakorlattal rendelkezőket. Keres: gyakorlattal rendelkező elektrotechnikust, gyalus, marós szakmunkásokat és segédmunkásokat Bérezés: vasipari besorolás szerint« segédmunkásokat át­képzőnk betanított munkakörbe. A környékről bejárók­nak autóbuszt, a távol lakóknak modem munkásszállást biztosítunk. Jelentkezni lehet a Kitérőgyár személyzeti és oktatási, valamint a Tervgazdasági és Munkaügyi osztályán, 4 korszerű gazdaságbas bábolnai gabonaszárító. Teljesítménye: 22 tonna/óra. Megrendelhető hathónapos szállításra a Mezőgazda- sági Kombinát Kereskedelmi Osztályán, Bábolnán. Forgalomba hozzák az AGROTRÖSZT megyei AGBOKÉR Vállalatai,

Next

/
Thumbnails
Contents