Népújság, 1974. október (25. évfolyam, 229-255. szám)

1974-10-27 / 252. szám

\ KAFKA JÓZSEF: Spanyolország Arénák vérrelhányt homokja pereg a sugárutak neon-forgatagában. Gondszabta arcokkal kövezett utcákban beesett szemű házak nézik a bankok rács-templomait. Spanyolország titkából megnyíló kagylóhéj, fényesre kalapált toledói' pei márvány-útvesztői és műemlékcsodái között kő vidékké sárgulnak kopár-sziget tájak. De unalmas egy dolog is a háború. (Foto: Vie Nuove) WILLIAM AULD: Szeretem a magyar irodalmat Partnélküli, kiszáradt folyókba ■«lakat terel a nap, zöld panaszt lélegeznek az olajfák. Esténként kigyullad a tenger, narancsligetek vonulnak a part felé. x katedrálisok mohos lépcsői vezetnek az égbe, az emberek szakadékok szélére ágyazva alszanak. IGum ő rs nő lg, ála t „h gépiqiműves táioíása../ (?0 , 1946-ban, négyéves katonai szolgálat után tértem vissza szülőföldemre. Huszonkét éves voltam akkor, s már majdnem tíz éve ismertem tankönyvi szinten az eszpe­rantót, a nyelv irodalmát il­letően azonban szinte analfa­béta voltam. A hossza, értelmetlen öl­döklés és nélkülözés után kellemes felüdülést jelentet­tek a könyvek. Az első esz­perantóul olvasott irodalmi mű, Remarque egyik regé­nye, rendkívül mély hatást gyakorolt rám. Második él­ményem Dante Isteni szín­játékából a Pokol, s ezután, természetesen, Madách Az ember tragédiája következett. Igen, ma már mondhatom, hogy „természetesen Madách”, de 1946-ban, noha an~ -goi anyanyelvű lévén jól is­mertem a népszerű Re­marque műveit, a klasszikus Dán tét, a magyar irodalom­ról semmilyen ismeretem sem volt. A 350 oldalas Nyugati iro­dalom történetéből tudtam meg valami keveset — há­rom, azaz három sort — Pe­tőfiről. Ez éppen három sor­ral volt több annál, amit az angol nyelvű irodalomtörté­netekben megtaláltam, vagy­is ez utóbbiak még utalás­szerűén sem regisztrálták a magyar irodalom létezését. Több elbeszéléskötetet ren­deltem. Érdeklődésemet azon­ban Az ember tragédiája keltette fel legjobban, való­színű azért, mert az eszpe­rantó nyelvű prospektus, la- konikus tömörséggel így pro­pagálta: „Epikus poéma, bi­zonyos értelemben hasonlít Milton Elveszett paradicso­mára.” A Tragédia teljesen ma­gával ragadott. Elcsodálkoz­tam: hogy lehet az, hogy ezt a páratlan' értékű művet nem ismerik Angliában. (Néhány év múlva ugyan megtaláltam a Tragédia angol fordítását, mégis örömmel konstatáltam, hogy a Madách-mű nem vált ismertté hazámban: az isme­retlen, dilettáns könyvtáros minősíthetetlen „angolosítá- sa” csak kompromittálta vol­na a nagy hírű klasszikus munkát.) Egyik alkalommal felke­restem egy ismert eszperan­tistát, s elmeséltem, meny­nyire lelkesedem Madáchért. — Jó, jó, hangzott a válasz —, és Petőfiről, Aranyról, Adyról mi a véleménye? Csodálkozásomat látva már szavalta is: Fürdik a hold­világ az ég tengerében, / Mé­láz a haramja erdő közepé­ben ... Később elküldte az eszpe­rantó nyelvű Magyar anto­lógiát, s ettől kezdve ennek a kis nemzetnek az irodalma magánéletem szerves részévé vált. Hosszú, rendkívül kel­lemes évek, kávéezagú, ciga- rettafüstös éjszakák jöttek. Rosetti, az ismert eszperan- tista, új barátunk, Francis, és én, a magyar irodalom bűvkörében éltünk. Hajnalig tartó felolvasásaink, vitáink során töbft magyar költőt annyira megszerettünk, hogy egymás között csak kereszt­nevükön emlegettük őket, mint legjobb barátainkat. Gyakran mondogattuk: „Dol­gozz csak, dolgozz! Messze még a Kánaán, ezt már Sán­dor is megmondta: ...addig nincs megnyugvás, / Addig folyvást küszködni kell." Mind­annyiszor nagy elismeréssel adóztunk Kalocsay Kálmán egyedülálló fordításainak, amelyek a magyar költők mély intellektuális témaérzé­sét oly magával ragadóan sugallták. Amikor egy gyengeelméjű nem eszperantista a magya­rokat a cigánykultúra „éllo­vasainak” titulálta, emlék­szem, Rosetti felindultságá- ban majdnem szélütést ka­pott. Kiderült, hogy az illető egyetlen értelmes mondatot 6em tudott „kinyögni” az ál­tala szidalmazott kultúráról. Francis, aki a novellákat szerette, Móriczért lelkese­dett: „A világ tíz legjobb no­vellája között a Szegény em­bereket a legelső helyek egyike illeti meg.” Sohasem múlt el olyan nap, hogy Ro­setti ne dicsérte volna Ka­rinthy humoreszkjeit. Az én kedvencem Babits volt, ra­jongtam Szép Ernő stílusáért és témáiért, Gellért Oszkár a Szabadságos katona éjszakája c. verséért. A magyar irodalom iránti szeretetem ma is tart, s ezt az eszperantónak köszönhe­tem. 1961 óta rendszeresen ol­A hosszú utazás Akik nagyon várnak a hóra Dosztojevszkij világát két­ségtelenül nem könnyű meg­érteni. Váratlan és gyakorta feloldhatatlan ellentétek, pa­radox helyzetek, az öntudat elborulása és tiszta gondola­tok fellobbanásainak kaval- kádja tárul a szemlélő elé, azután fokozatosan minden-a helyére kerül, minden igaz­zá és jelentőssé válik. Ezt a titokzatos világot igyekszik feltárni a nézők előtt az első olasz—magyar koprodukciós tv-film. A hosszú utazás. vasom a Hungaro Vivo (Ma­gyar Elet) hasábjain megje­lenő verseket és elbeszélése­ket (Weöres Sándor, Gergely Mihály, Nagy László, Szécsi Margit, Jobbágy Karoly, La­dányi Mihály stb.). 26 ma­gyar alkotás önálló eszpe­rantó nyelvű kiadása van meg könyvtáramban, s ezt az anyagot számtalan folyó­iratban és gyűjteményes kö­tetben megjelent fordítás egészíti ki. Gyakran hallom, hogy „az eszperantó a nemzeti nyelvek ellensége”. Ellenkezőleg: az eszperantó a népek barátja, összeköt és nem elválaszt. A nemzetközi nyelv nélkül, a magyar irodalom nélkül, éle­tem sivárságát és szegényes­ségét el sem tudnám képzel­ni. A magyar nyelv ismere­te nélkül, a könnyű és logi­kus eszperantó 6egitségével, ugyanúgy gyönyörködhetem e szimpatikus nép fiainak iro­dalmában, mintha azok min­den szavukat egyenesen hoz­zám intéznék. Eszperantóból fordította: Saiga Attila DRASZTIKUS FÉRJ Rómában két fiatalasszony sétál a Via Venetón. — Nem bírom tovább — mondja bizalmasan egyikük —, lehetetlenség együtt élni a férjemmel. Naponta három­szor veszünk össze minden apróságon. Tegnap este egy heves veszekedés után azt mondtam neki: legjobb len­ne, ha nem is látnánk egy­mást! — Mire 6? — Leoltotta a villanyt! MINT A SAKKBAN ! Charles de Bante Castel- more, XIV. Lajos testőrka­pitánya, akit D’Artagnan né­ven ismerünk, egy alkalom­mal — hosszú ostrom után — megadásra kényszerítette egy ellenséges erőd kapitá­nyát. — Be kell vallanom önnek — mondotta az ellenséges csapat feje —, csak azért ad-- tam meg magam, mert el­fogyott a puskaporom. — Bizalomért bizalom jár cserébe — válaszolta D’Ar­tagnan. — Csak azért java­soltam, hogy adja meg ma­gát, mert az enyém is elfo­gyott. BÖLCSESSÉG A pénzügyminiszterével elé­gedetlen kínai császár ma­ga elé hivatta a minisztert és felszólította: adja be le­mondását. — 0, mennyei birodalom fia! — kiáltott fel a minisz­ter —, csak nem gondolod rólam, hogy tolvaj vagyok!? — Bár inkább az lennél — vágott vissza a császár. — Mert a gazemberségnek min­dig van határa, az együgyű- ségnek azonban nincs! TAPINTAT Knzo Ceruzico kóbor ku­tyát talált az utcán és ma­gához vette. Egy napon a ku­tyával sc'tált a fasorban, ami­kor odalépett hozzá egy Idős hölgy és megkérdezte: — Milyen szép kiskutya! Milyen fajta? — Hát... egyszóval — vá­laszolt a színész zavartan — talán.... Ekkor a kutya néhány mé­tert előreszaladt és megállt egy fa tövében. — Tudja, asszonyom — vá­laszolt ekkor a színész az idős hölgynek —, nem akar­tam a kutya előtt beszélni, ugyanis ő fajtiszta foxinak képzeli magát VUAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAaAAAAAA/WWVAAAAAAA/WWWSAAAAMAAAAAAAAAAA/WWAAAAAAAAAAAWMMA JURIJ TÁRÁN: Megesik ••• MINDEN NAP OLYAN, MINT AZ ÉLET... Lupov időben érkezett a gyárba. Fájt a feje. Könnye­zett a szeme. Szúrt a lapoc­kája alatt. A szíve táján tompa nyomást érzett. De hát dolgozni muszáj. Lupov felvette a kezeslába­sát. Rágyújtott. Vizet ivott. Benézett az orvosi rendelő­be, kért egy kis aszpirint. Többször végigsétált a gyár­udvaron. Nagyokat szippan­tott a friss levegőből. — Vászja! — kiáltott ki a művezető az ablakon. — Nem kéne már elkezdened? — Ráérünk! — nyugtatta meg Lupov. — Meglesz a terv, ahogy szokott. Hagyjál egy kicsit, hozzá kell szok­nom a meló atmoszférájá­hoz. Aztán bement a műhelybe. Ténfergett egy darabig. A ki­jelölt helyen elszívott egy ci­garettát. Elolvasta a faliúj­ságot, a tűzrendészen sza­bályzatot és a balesetvédelmi tudnivalókat. Elment az ebédlőbe, megevett egy bor­sólevest, fasírtot krumplival, kávét ivott. Megint rágyúj­tott. Visszament a műhelybe. Háromszor körüljárta a gé­pét, egyre kisebbedő körök­ben. Sóhajtott: No, isten ne­ki, elkezdjük! Bekapcsolta a gépet. Minden forogni, zúgni kezdett. A megmunkált al­katrészek másodpercenként ugrottak ki a keze alól és el­borították körülötte a padlót. A verejték elöntötte a hom­lokát és a hozzá tartozó töb­bi testrészt. Minden moz­dulata kiszámított, pontos. Mint egy motolla. Sehol egy fölösleges mozdulat, egy he­nye oldalpillantás. Mesteri ökonómia. Az összehangolt mozdulatok szimfóniája. A tökély csúcsa. — Kész! Kinyomtam a százhárom százalékot! — mondta Lupov a művezető­nek a műszak végén. És ki­csavarta verejtéktől csurom- víz kezeslábasát. — Ez igen! — lelkendezett a művezető, és megrázta Lu- potf kimerültségtől reszkető kezét. Az pedig rogyadozó léptekkel, megbicsakló térd­del ment ki zuhanyozni. — Teljesen agyondolgoz­tam magam — mondta ott­hon a feleségének és meg­ivott egy pohárka vodkát, hogy egy kicsit magához jöj­jön. Rágyújtott. Leült a tv elé, de hamar előrebillent a feje. Ismét megivott egy kis szíverősítőt. Megint rágyúj­tott. Aztán lefeküdt. Reggel ismét pontosan ér­kezett a gyárba. Fájt a fe­je. Könnyezett a szeme. Tom­pa nyomást érzett a bal la­pockája alatt. Időbe telt, amig megint hozzászokott a munka atmoszférájához. J. KOTLJARSZKIJ: ÜZLETBEN — Kisasszony, van gumi­matracuk? A film rendezője Franco Giraldi. A főbb szerepeket Glauco Mari, Ottavia Piccolo, Flavio Bucci és a magyar Darvas Iván játssza. (Darvas Iván A hasonmás című no­vellából készült rész vezető szerepét alakítja. — A szerk.) A hosszú utazás külső fel­vételei Magyarországon és Lengyelországban készültek. Most már csak az utolsó je­lenetek felvételezése van hát­ra. ehhez azonban kiadós ha­vazásra van szükség. WWW WVVVWVWNVWWVWWAA/WVWWJWWWWWW** Egy vidéki városunk ta­nácsülésén a tervezett házi­renddel kapcsolatos vitában több felszólaló nem értett egyet az alábbi fejezet meg­fogalmazásával: „A 200 m-- nél nagyobb udvarú épület használaton kívüli kapual­jában, udvarában, kertjében a lakóbizottság egyetértésé­vel és a kezelővel kötött tá­rolási szerződés alapján bér­leti díj kifizetése ellenében személygépkocsik, motorke­rékpárok (továbbiakban: gépjárművek) tárolhatók.” Elsősorban a tárol, tárolás szavakkal kapcsolatban hangoztattak ellenvéleményt: túlzásnak ítélték e megne­vezések szövegbeli használa­tát. Mi egyetértünk a han­goztatott kifogásokkal. Üjab- ban ugyanis a tárol igét és a tárolás névszót a feleslege­sen elhivatalosított, elszak- szerűsített közlésekben olyan jelentéstartalommal és hasz­nálati értékkel juttatják nyelvi szerephez, amely nem illeti meg őket. Az. sem vé­letlen, hogy ezeket a szóala­kokat a „túlzó megnevezé­sek” minősítéssel is illetik. Túlzás pl. ilyen szövegössze­függésben a használatuk: „A gyufát a lakásban olyan he­lyen kell tárolni, hogy az a gyerek kezébe ne kerül­jön.” A kérdéses házirend megfelelő fejezetében is túl­zás a tárol és a tárolás szó­alakok használata. Miért? Elsősorban azért, mert a tá­rol igével kifejezett cselek­vés csak a nagyobb mennyi­ségű készletek tárolására, elraktározására, kezelésére és megóvására vonatkozhat A Műszáki Könyvkiadó gon­dozásában megjelent szak­könyv (Andrássi—Polonszky: Tárolás Bp. 1971.) külön fe­jezetben tárgyalja „a táro­lással kapcsolatos" szóhasz­nálati formákat. A szakem­berek értelmezéséből is azt a tanulságot vonhatjuk le, hogy a szakmai szóhaszná­latban, a szaknyelvben a tá­rol és a tárolás szavak a raktároz, raktározás megne­vezésekkel kerülhetnek ro­kon értelmű szósorba, s min­dig csak „nagy anyagmeny- nyiség” elhelyezésére, keze­lésére és megóvására vonat­kozó jelentéstartalmak kife­jezésére szolgálhatnak. A ki­sebb mennyiségű vagy ép­pen az egyedi tárgyakat te­hát ne tároljuk, velük kap­csolatban a tárolás szót ne használjuk: az elhelyez, el­helyezés szavak alkalmasab­bak a nyelvi szerep vállalá­sára. A házirend megfelelő fejezetének szövegébe is ezek a szavak kerüljenek. A cím- heli kifejezés tehát helyesen így írandó: a gépjárművek elhelyezésé, hiszen a kapu­aljakban, udvarokban csak egy-egy gépjárművet helyez­hetünk el, tárolásra nem al­kalmasak a megnevezett he­lyek. Dr. Bakos József •— Import hálózsák? — Hát nem látja? Meg­vakult? — Köszönöm a kedves fel­világosítást. — Mi? — Azt mondtam, hogy kö­szönöm a felvilágosítást és a kedvességét. — Mi az, megbolondult? — Nagyon kellemes volt látnom, hogy vannak nálunk ilyen kulturált és kedves ki­szolgálónők is. — Kopjon le rólam! — Ezentúl sportárut csakis az önök üzletében fogok vá­sárolni. — Atyaisten, mit akar még? Mikor hagyja már ab­ba? — Bár lenne több ilyen kulturált kiszolgálónőnk! — Ha nem, hagyja abba a ' huligankodast, rendőrt hi- • vök. Egyszerűen nem hagyják ; dolgozni az embert! Oroszból fordította: ; Z. Hering Margit

Next

/
Thumbnails
Contents