Népújság, 1974. október (25. évfolyam, 229-255. szám)

1974-10-26 / 251. szám

A pétervásári áruházban A pétervásári élelmiszerboltban A Mátra ft a Bükk hegység találkozásánál, attól kissé északra, a Tárná völgyében te­rül el a Pétervására és Vidéke Általános Fogyasztási és Érté­kesítő Szövetkezet működési területe. Tizenegy község ellá­tásáról gondoskodik az ÁFÉSZ, de hozzátartozik még a Nóg- rád megyei Mátracscr puszta is. Mindez azonban csupán föld­rajzi meghatározás, mert ba » szövetkezet vonzáskörét néz­zük, akkor kiderül, hogy Pé- tervásárának átmenő idegen­forgalma is van, s a különböző árucikkekért, különösen bútor­ért a megye más részéből, sőt, Heves határán túlról is gyak­ran felkeresik a vásárlók az áruházat és az üzleteket. A vonzáskör megmaradt Az ÁFÉSZ elődje 1946- ban alakult Pétervásárán. Akkor mindössze 200 tagja volt és csupán két üzlete. Az évek során sok változá­son és fejlődésen ment ke­resztül a szövetkezet. Kü­lönösen az 1967—68 és 69- es esztendő hozott erőteljes fejlődést. A nagyobb önál­lóság lehetővé tette a széle­sebb körű gazdálkodást, a saját elképzelések megva­lósítását. A fejlődését szemlélve szól­ni kell az 1966-os évről is. Ekkor szűnt meg ugyanis Pétervására, mint járási székhely és abban az idő­ben bizony gyakran felme­rült az aggodalom: mi lesz, hogyan lesz? Attól tartottak ugyanis, hogy Pétervására elveszti vonzását, s így visz- szaesik a kereskedelem is. A jó szervezés és a gazdag áruválaszték azonban ke­reskedelmi szempontból to­vábbra is megtartotta köz­pontnak Pétervásárát, leg­alábbis egy terület üzleti központjának. Ma már 4600 tagja van a szövetkezetnek. Különösen jelentős ez a számadat, ha hozzátesszük, hogy a lakos­ság 45 százaléka tagja a szövetkezetnek. A részje­gyek értéke eléri a 800 ezer forintot. Növekedett, széle­sedett az üzlethálózat is. Harminchat kiskereskedel­mi bolttal, üzlettel, 24 ven­déglátóipari egységgel és 10 felvásárlóhellyel rendelke­zik az ÁFÉSZ, de foglalko­zik szolgáltatással is. Ezen kívül van szikvízüzeme, da­rálója és karbantartó rész­lege is. Érdemes megemlíteni azt is, hogy a kereskedelem évi forgalma 83 millió fo­rint, a vendéglátás 30 mil­liót forgalmaz, a felvásárlás pedig 3 milliót. Ezt a je­Olcsó árak9 gazdag választék | A Pétervásári ÁFÉSZ : a lakosság szolgálatában lentős forgalmat az ÁFÉSZ 220 dolgozója bonyolítja la Az ÁFÉSZ tagjai vásár­lásai után visszatérítést kapnak. Ennek összege eb­ben az évben eléri a 400 ezer forintot. De jelentős az az összeg is, amelyet más formában adnak vissza a vásárlóknak. A kockázati alapról van szó, amely egy évben meghaladja a 600 ezer forintot, s ezt külön­böző leértékelések és vá­sárok keretében kapja visz- sza a lakosság. Tetőtől talpig Nem csak a közvetlen környék, hanem még a távolabbi vidék lakóinak is ajánljuk: keressék fel a pétervásári áruházat, mert a gazdag választékból jól és olcsón vásárolhatnak! 1963-ban épült a kétszin­tes áruház, amely Pétervá­sára legforgalmasabb he­lyén áll. Az áruháznak két főosztálya van: a ruházati és a vas-műszaki. Az áru­készlet igen jelentős, el­éri a 3 millió forintot. Eh­hez mérten jó a forgalom is: ebben az évben megha­ladja a 20 millió forintot. Nem a hangzatos sláger­szöveg miatt mondjuk, de valóban ez az igazság: az áruház ruházati osztályán tetőtől talpig felöltözhet. Mégpedig ízlésesen, elegán­san, divatosan és olcsón. Az áruházban mindent megtalál a cipőtől a kala­pig, a zoknitól a nyakken­dőig. Ezenkívül természe­tesen fehérneműfélék, ágy­neműk, szőnyegek, méter­áru, kötött- és divatáru és még sok-sok féle árucikk nagy választékban. És ne fe­lejtkezzünk el a gyerekek­ről sem! Az ő számukra is gazdag a választék és főleg olcsó áron kaphatók bébi-hol­mik, valamint a gyermekru­hák és kis cipők. A nagy választékot a ru­galmas beszerzés biztosítja. Az áruház ugyanis a területi nagykereskedelmi vállalatok mellett kapcsolatban van a fővárosi kereskedelemmel is. Így az áruházban egyformán jól vásárolhatnak a kevés pénzű emberek, de azok is, akiknek vastagabb a pénz­tárcájuk. A bő választék és az áru­bőség jellemzi a vas- és mű­szaki osztályt is. Az e pro­filba sorolható árucikkek sokféle változatát találhatja itt a vásárló. Televíziók, rá­diók, magnetofonok sorakoz­nak a pultokon, de nagy vá­lasztékot kínál az áruház a tűzhelyekből, hűtőkből, csil­lárokból és a különböző mű­szaki cikkekből. A készülé­keket természetesen szakem­berek mutatják be a vásár­lóknak, tanácsot is adnak, sőt a televíziót a lakáson üzem­képes állapotban adják át. A műszaki cikkeken túl más is kapható ezen az osz­tályon. Többek között opti­kai cikkek, játékok, valamint üveg és porcelán áruk. Szeretnénk felhívni a fi­gyelmet arra is, hogy mo­torkerékpárokból és kerékpá­rokból is nagy választékot kínál az áruház. Sőt! Még gépkocsialkatrészek is kap­hatók. Elsősorban külső- és belsőgumik, gyertyák és azok a fontosabb alkatrészek, amelyek gyakran szüksége­sek a gépkocsikhoz. Korszerű bútorok A pétervásári bútorüzlet tulajdonképpen újnak mond­ható, de a havi forgalma már eléri az egymillió forintot. Nem túlzás azt állítani, hogy a pétervásári bútorüz­let igen csak népszerű, széles vásárlóköre van, s eljönnek nemcsak Egerből, hanem még a szomszéd megyéből is. Az üzlet választéka való­ban minden igényt kielégít Győződjenek meg az Olvasók is, jöjjenek Pétervásárára és nézzék meg az ÁFÉSZ bútor­üzletét! Ebben az üzletben megtalálják a Budapesti Bútoripari Vállalat, az Agria Bútorgyár, az Egri Asztalos Ktsz, a jászjákóhalmai Asz­talos Ktsz és még három­négy más vállalat kiváló és korszerű termékeit Ezek után hadd hívjuk fel a figyelmet néhány más üz­letre is. Elsősorban a péter- vásári új tejboltra, amely havonta mintegy 150 ezer fo­rintot forgalmaz és ahol nemcsak vásárolni, hanem reggelizni is lehet. És ez a bolt gondoskodik oz iskolatej ellátásról is. Könyvesboltja is van az ÁFÉSZ-nek Pétervásárán. Az évi 2,5 milliós forgalma jelzi, hogy jó az ellátása, s megta­lálhatók az üzletben a leg- * újabb kiadú könyvek éppen úgy, mint a régebbiek. A könyvesbolt munkáját és forgalmát 36 könyvbizomá­nyos segíti. A bolthálózat valamennyi egységét nem lenne célszerű, itt most felsorolni, de néhány forgalmas üzletet megemlí­tünk. Elsősorban az istenme­ze jei vegyesboltot, amely sok­féle áruval várja a vevőket és 10 millió forintos forgal­mat bonyolít le egy eszten­dőben. Színvonalas üzlet a bükkszéki vegyesbolt is, amely évi 8 millió forintot forgalmaz, s a lakosság el­látása mellett kielégíti az idegenforgalom igényeit is. Említést érdemel a cára­szói új vegyesbolt is, ahol ugyancsak sokfajta árüt és bő választékot találnak a vá­sárlók. A bolthálózathoz tartoznak az élelmiszerüzletek, vala­mint a zöldség- és gyümölcs­üzletek is. Pétervásárán, Bükkszéken. Istenmezején, Váraszón, Ivádon és Erdőkö- vesden van az ÁFÉSZ-nek zöldség- és gyümölcsüzlete, amelyek foglalkoznak felvá­sárlással is. S ha már a zöldségnél és a gyümölcsnél tartunk, elmondjuk azt is, hogy a pétervásári ÁFÉSZ mintegy 400 mázsa almát, ugyanennyi burgonyát és 100 mázsa hagymát tárol szak­szerűen a lakosság számára. Vacsorák—zenével Az olvasók figyelmébe ajánljuk vendéglátó egysé­geinket, éttermeinket, biszt­róinkat és a presszókat is. A pétervásári Kakas étterem és presszó bonyolítja le a leg­nagyobb forgalmat, évi bevé­tele meghaladja a 3 millió forintot. Ez az étterem gon­doskodik az üzemi étkezte­tésről, az öregek ellátásáról és természetesen az átmenő forgalom kiszolgálásáról is. Elismerten jó konyhája van az étteremnek és gyak­ran rendeznek különböző műsoros esteket. Nagy sike­re van a Kakas étterem disz­nótoros vacsoráinak, halva­csoráinak, amelyeket mindig valamilyen műsorral kötnek össze. Megemlítjük az eskü­vői vacsorákat is, mert ilye­neket is gyakran rendeznek ebben az étteremben. A szín­vonalas tálalás, valamint a jó ételek mellé hangulatos zenét is szolgáltat az étterem. A terpesz bisztró és az is- tenmezeji étterem is a la­kosság ellátását szolgálja, de ezek látják el ebéddel a .ter­melőszövetkezet tagjait is. Említést érdemel a váraszói presszó is, amelyet a fiatalok igénye alapján alakított ki a szövetkezet egy régi bolt­helyiségből. Közismert Bükkszék ide­genforgalma. A melegvízű strandért, a jó Salvus-vízért sokan felkeresik ezt a szép fekvésű községet. Az ÁFÉSZ természetesen alkalmazkodik az idegenforgalom igényei­hez, s minden igyekezete ar­ra irányul, hogy megfelelő színvonalon kiszolgálja azt. Az ételek és italok mellett a nyári időszakban gyakran szolgálnak műsorral is, — fővárosi művészek fellépésé­vel. A bükkszéki Strand­vendéglő, valamint a közsé­gi vendéglő, a presszó, az élelmiszer-pavilon, valamint a strandcfKkeket árusító pa­vilon sokoldalú kínálattal várja a vendégeket. A bükk­széki forgalmat befolyásolja az időjárás, de azért összes­ségében évenként eléri a 2 millió forintot. Kölcsönzés és szállítás Mint ahogy a bevezetőben arról már szó esett, különbö­ző szolgáltatásokkal is fog­lalkozik a pétervásári ÁFÉSZ. Ezek a szolgáltatások bár nem jelentenek nagy forgal­mat, de ugyanakkor jelentős segítséget adnak a lakosság­nak. Itt van például a kölcsön­ző szolgálat. Pétervásárán és a környéken bizony divat a népes lakodalom. De kinek van annyi edénye, pohara, asztala és egyéb felszerelése, amennyi egy nagy lakodalom­hoz keú? Itt jön az ÁFÉSZ se­gítsége: olcsó áron kölcsönzi mindazokat az eszközöket, felszereléseket, amelyek ilyen ünnepi alkalomra szüksége­sek. Ma már Pétervására kör­zetében is sokan fűtenek olajjal. Ezért jelentős, hogs az ÁFÉSZ-nek Pétervásárán. Istenmezején és Bükkszéken olajtartálya van és., jnnen szállítják ki rendszeresen' -a- fűtőolajat a községTboltok­ba. Sok család használja a pro­pán-bután gázt is. Pétervásá­rán cseretelepet létesített az ÁFÉSZ és hetenként készet szállítja a cserepalackot » községi boltokba. A szolgáltatások körébe tartozik a fuvar is. Négy te­hergépkocsija van az ÁFÉSZ- nek, amelyek költözködéskor, építkezéskor, vagy más al­kalommal kedvezményes áron állnak a lakosság ren­delkezésére. * A pétervásári AFES7, nem tartozik a nagy szövetkezetek közé. De a maga területén már évek óta arra törekszik, hogy jól ellássa a lakosságot és né­hány üzletével elsősorban a pétervásári áruház, valamint a bútorüzlet gazdag választékával felhívja a szélesebb környék lakóinak figyelmét is. Biztatóak és fejlődést ígér­nek az elkövetkező évek is«. Pétervásárán új vendéglő, cse­mege- és háztartási bolt épí­tését tervezik, Bükkszéken pe­dig bővítik a Strand-vendéglőt és a község üzleteit is. Hogy még jobb legyen az el­látás és még többen keressék fel a pétervásári ÁFÉSZ üzle* teit, vendéglőit. *0 (X) A «Brassói vegyesboltba* A pétervásári áruhás Az áruház műszaki osztálya# (

Next

/
Thumbnails
Contents