Népújság, 1974. szeptember (25. évfolyam, 204-228. szám)

1974-09-08 / 210. szám

Egy cikk -két válasz!

A Népújság 1974. augusztus 29-i számában „Nyolc- száz hatvani polgár meg reménykedik" címmel ciklc Jeteit meg Moldvay Győző tollából, s ez az írás meglehetősen elmarasztalja a Heves megyei Tanácsi Építőipari Vállalatot, kifejtve, hogy több helyi építkezés WÍ“sik, s veszéiyben forog annak a három lakótömbnek a jövő esztendei elkészülte is, ahová 140 igénylő szeretne beköltözni, mintegy nyolcszáz családtaggal. Cikkünkre előbb — pontosan 1974. augusztus 30-i keltezéssel —, Varga Lajos építő vállalati igazgató válaszolt, teljes tájékozatlansággal vádolva lapunkat, illetve az -írás szerzőjét. Idézzük sorait:

1. A Dózsa téri lakások tervdokumentációját a Hatvan város beruházását bonyolító Heves megyei Beruházási Vállalatnak 1974. április 6-án küldtük meg.

2. A hatvani leánykollégium átadása nem csúszik egy Hónapot, mert a szerződés szerinti határidő 1974. augusztus 20. Az átadás megkezdődött, . előreláthatólag 1974. augusztus 30-án be is fejeződik... Az épület jelenleg kész, a teljes fűtésberendezés már három napja üzemel a próba előírásainak megfelelően.

3. A Münnich Ferenc-lakő- telepre tervezett általános iskolánál a cikk szerint kéthónapos a késés, és nagy fejtörést okoz az építőik lazasága. Az iskola szerződés •szerinti átadási határideje 1974. október 15. — mondja Varga Lajos Igazgató levele.

— Azért nemi korábbi a határidő, mert az építéshez a Hatvani Városi Tanács a munkaterületet csak 1974. májusában tudta teljes egészében szabaddá tenni.

A Heves megyei Tanácsi Építőipari Vállalat levélére, illetve Moldvay Győző lapunkban megjelent Cilikére Fehér István, Hatvan Város Tanácsának elnöke a következők szerint válaszolt:

1- A Dózsa téri lakások kiviteli tervdokumentációjának szállítási határideje szerződés szerint 1974. március 31. volt. Az tény, hogy 1974. április 6-án a Heves megyei Beruházási Vállalat átvette a tervdokumentációt, annak hiányosságai miatt azonban csak 1974. augusztus 29-ére lehetett kitűzni a tervbírá- laiot. De még ekkor is hiányzott a lift technológiai szerelésének dokumentáció-' ja, továbbá az A-épület talajmechanikai szakvéleménye. Az építési engedély beszerzése eme szakvélemény hiányában késik, s biztosítása a tervező kötelessége. A lakásoknál a terv nem. tartalmazza az építőmesteri technológiát sem, aminek érezhető költséghatása van. A megbízás 56 millió forintra szólt, ezzel szemben a hatvani tanács 59 miEiós tervet kapott.

2. A száz férőhelyes leány- kollégium szerződés szerinti átadási határideje 1974. augusztus 20-a volt — folytatódik Fehér István, tanácselnök válasza. — Ennek ellenére a műszaki átvételi eljárás csak augusztus 29-én kezdődött, a mai napig (1974szeptember 4.) sem nyert befejezést, s a munkák lezárására szeptember 20-ig maga a kivitelező kért póthatáridőt.

3. A Münnich Ferenc-la- kótelepi általános iskola átadási határidejének szerződésmódosítására — a Varga elvtárs által írottakkal szemben — nem késedelmes munkahelybiztosítás, hanem a szükséges kazán szállítási lehetősége miatt került sor. A kazánokat a Heves megyei Tanácsi Építőipari Vállalat 1973-ban rendelte meg, s ezt. 1974. negyedik negyedévére igazolták vissza. Igaz, a kazánház munkaterületét 1974. májusában adtuk át, ám az építési napló tanúsága szerint annak kitűzését a birtokbavételt követő 42 nap eltelte után végezte el az építővállalat... Á város vezetése időben kérte a bonyolítót és a kivitelező vállalatot a munkák ütemének felülvizsgálatára, képviselőik sajnálatos távolmaradása miatt azonban nem egyeztethettük nézeteinket, s nem alakíthattunk ki olyan kapcsolatot, ami közös ügyünket előbbre vitte volna.. • A cikkel kapcsolatos véleményem egyébként az — írja befejezésül Hatvan Város Tanácsának elnöke —, hogy helyes információk alapján jelent meg. Kelt: Hatvan, 1974. szeptember 4,

A két levélhez szerkesztőségünk nem fűz kommentárt A tények kétoldalú megvilágítása után az olvasóra bízzuk a döntést.

Miből telik nekik?

Az úton végig — ragyogó deli verőfényben — remete villák. Termeskő aljazat; szil Ties, több reszes fröccsös homlokzat, redőnyök; veranda; virágágyások, lándzsa» vaskerítések, .mint a Tuillériá- kon. Sok ilyen házat, megResyí 'íoitánné. akinek nem tudnának annyit fizetni, hogy odaadná az új házukat. s

Áz utak az életbe vezetnek

b a a

Első pillantásra olyanok, mint a többi fiatal.

Vonzza őket a játék, nem- idegen tőlük a nevetes. Udvariasságuk feltűnő: egymással versengve köszöntik a látogatót. Lesik a nevelők szavát, s készséggel is teljesítik utasításaikat.

S mégis mindez csak a külszín, a csalóka látszat, mert a kevésről árulkodó felszín mögött visszaszorított indulatok kavarognak, sebzett vágyak, kátyúba került szándékok bújnak meg, s a tudat mélyén talán sosem feledhető emlékképek sorakoznak.

Vakvágányra siklott életek. Olyan fiúk-lányok élnek itt —i hetekig-hónapokig — az egri gyermek- és ifjúságvédő t intézetben, akiknek az első, a néha mindent meghatározó nekifutás nem sikerült, akik nem ismerik az otthon egy életre nemes lendületet adó erejét, akik számára a szeretet számyszegett vágy, s a szerelem tragikusan torz élmény.

S mindezért nem ők hibáztathatok ...

n u m m

Erről árulkodnak az irodán gonddal őrzött vaskos dossziék. Valamennyi vádirat a szülők, a csak önmagukkal törődő felelőtlen felnőttek ellen, azok ellen, akik könnyelműen ide juttatták a jobb sorsra érdemes fiatalokat. mert minden ifjúban ott szunnyad a jobb, a szebb, az Igazabb iránta, legtöbbször körvonalazatlan vágy, a felnőttekét körülrajongó bizalom és tisztelet, a korlátokat nem ismerő, az óvatossággal nem fertőzött, tiszta hit,

S hányszor hiába, mert az okosabbak, a tapasztaltabbak félrevezetik, gátiás nélkül tönkr ezúzzák.

OJIeSíIg>

*974. szeptember &, vasárnap

Mit érezhetett az a kislány, alá mostohaapja zabolátlan vágyainak lett- áldozata? Vér szerinti anyjától nem Termelhetett segítséget, mert- az asszqpy új párját védte, annak bocsátott meg, s lányától óhajtott megszabadulni.

S hogy vélekedhetett a másik, akinek viszonylag fiatal nagyanyja — ő nevelte a gyereket — akarva-akaratlan szemet hunyt új férjének tisztességesnek egyáltalán nem nevezhető szexuális indulatai felett. Vajon kit vádolhatott, ha egyáltalán eszébe jutott ez a gondolat?

A vaskos dossziék bővelkednek riasztó történetekben, arról tanúskodva, hogy a nyereségvágy, az embertelenség nem ismer határokat.

A lánynak — nevezzük Katinak — gyermekfejjel kijutott minden rosszból. Meghalt anyja, apja, őket követték a nagyszülők, s egyszál magában maradt, szeretetet, megértést szomjúhozva. Hiába reménykedett, mert égé-, szén más indulatok rajzották körül. Akítdt egy család, amelyik megsejtette, hogy szép örökség, családi ház, s jelentős pénzösszeg vár rá. Tizennyolc éves fiúkat játszották ki adúnak. Albérlőként — a hivatalos gyám engedélye nélkül — beköltöztek a lakásba, s hozzákezdtek fondorlatos tervük megvalósításához.

A mit sem sejtő, a naivan hiszékeny, a félrevezetett lányt összefektették a „játékot” szívesen vállaló fiúkkal. S másnap már jelentkeztek az intézetben, természetesen házassági ajánlattal, emlegetve a nagyon is egyértelmű részleteket, hallgatva a lé- f nyegről, a machináció valódi motorjáról a könnyű prédának tűnő családi házról, s a remélt ezrekről.

A tizenöt éves Kati ekkor tudta meg, miért volt minden. ..

És a többi motívum. Az

egymással csatárra», egymást

ütlegelő szülők. Apák-anyák, akik félreérthetetlenül oldották meg a szexuális felvilágosítást. Az alkoholisták, akik versengve szórták el a havi jövedelmet, s csatatérré formálták a családi otthont, mit sem törődve a riadt tekintetű gyerekekkel, akik inkább az utcára vetődtek, galerik vonzásába kerültek, csakhogy szabaduljanak a mindennapos vergődéstől. Innen már csak egy lépés az erkölcsi szabadosság, a garázdaság, a bűnöz«, a „beutaló” az egri gyermek- és ifjúságvédő intézetbe, ahol zárt ajtók mögött várják — hetekig, hónapokig — a döntést sorsukról, jövőjükről.

hezari

ezek a napok. Tőlüw egy ug- rásnyira zajlik az élet, visz- szaszorított indulataik, sebzett vágyaik teljesülést ígérő színtere. S zavarják őket a könnyű prédára számító, meggondolatlan fiatalok is, akiknek eszébe sem jut, hogy ezek a sérült kedélyű és lel- lüvilágú emberpalánták .is jogosultak a gyógyításra, a felhőtlenebb jövőre.

S milyen nehéz a nevelőknek, akik megértő szóval próbálják feltérképezni a jellemet, kutatni a tragédiák összetevőit, keresni a segítség leghatékonyabb módszereit. Nem könnyű a pszichológus munkája sem, mert meg kell lelnie minden rezdülés indítékát, hogy eligazodjon a szándékok, az ösztönök, a képességek, az érzelmi káosz útvesztőiben.

S végül megszületik a diagnózis, s a gyógymódot előíró „recept”, iránytű ahhoz aZy úthoz, amely visszavezet az' életbe.

Ki hová kerül? Az egyik gyermekvárosba, a másik nevelőintézetbe, a harmadik nevelőszülőkhöz, s olyan is akad, akit örökbe fogadnak. Mindenki oda jut, ahol legkönnyebben gyógyulnak a lelkivilág, a tudat sérülései, ahonnan leggyorsabban kifuthat a vakvágányról.

Bárhova kerülnek az átmeneti otthonból, az intézet 'vezetője ^'-hivatöli gyámként továbbra-Vs'firgyelem- ítiel kíséri sorsuk aláSúlását. Egészen felnőtté válásukig, amikor már maguk alapozhatják jövőjüket.

Persze ez sem'megy simán, mert a felelőtlen szülőkben néha látványosan felébred a „lelkiismeret”, s jönnek, tiltakoznak, követelőznek, fenyegetnek, veit jogaikra hivatkoznak azokkal szemben, akik a vér szerinti apak és anyák helyett igazi szülők tudtak lenni.

A kis Marit anyja csecsemőként a kórházban hagyta, mit sem törődve azzal, hogy ki gondoskodik róla. Két és fél évig egyszer sem jelentkezett'. Ekkor azonban — ki tudja honnan — hírét vette, hogy akadtak gyermekszerető, tisztességes emberek, akik örökbe fogadnák. Ezt aztán mindenáron meg akarta vétózni. Szerencsére hiába...

S milyen jó, hogy szót kér az emberség is, hogy akad a megyében kétszázötven nevelőszülő — fiatalok és idősebbek egyaránt —, akik az elveszett otthont,, a hiába várt szeretetet nyújtják állami gondozottak százainak. Pénzt kapnák ezért? Igen, nem is keveset. Amit tesznek, mégsem lehet megfizetni, mert a törődés nem mérhető forintokban, ök azt adják, amit a legjobban felszerelt intézet sem nyújthat: a valahová tartozás kohéziós erejét, a családi élet harmóniáját.

tíossziekban lapoztunk, az iratok —• annyi keserűség, tragédia mellett — erről is tanúskodnak. A mostohaapa, nagyapa áldozata, s a tizenöt éves Kati révbe jutottak, a kis Mari szülőkre talált. S nemcsak ők, hanem mindannyian, akiket az egri intézetbe sodort a felnőttek önzése, gáliastalansága.

Mindannyian megtanulták, hogy az utak a vakvagányról is visszavezethetnek az életbe

_

_ , Pécsi István

u

jult utcasorokat láthat az ember Ostoroson. Az új házas, utcasorok láttán eszembe jutnak a nem is olyan régen még roskadt tetős, vil- latnytalan viskók, Vaksi ablakokkal, földes szobával, konyhával s olyan nyomorúsággal, amilyenhez foghatót ma kutatva is alig találunk. Eszembe jut, hogy néhány évtizede ebben a summás faluban a lakosság 20 százaléka barlanglakó volt. S aki erre gondol, az megérti, miféle hatalmas és jótékony erők hatására szaporodnak az olyan falusi házak, amilyenekre valamikor csak a legmódosabbaknak telt.

Járjuk az ostorosi utcákat. Sütő Jánosné vb-titkár kalauzol bennünket.

— ötszáznegyvén házból áll a falu — mondja —, 16— 17 új ház épül évente. És rendre megújítják az emberek regi otthonaikat is. Az utóbbi időben pedig több helyről érkezik hozzánk levél: dunaújvárosiak, nyíregyháziak, egriek kérnek házhelyeket ... Nagyon igényesek az itteni emberek. Igényesek életvitelükben, egész környezetük kialakításában. Fürdőszoba, olajkályha, tv, hűtőszekrény, mosógép, centrifuga — mindezek természetes hozzátartozói az ostorosiak életének. Azt merem mondani, hogy az ostorosiak semmiben som különböznek a városi emberektől.

’.-Mi-A

ilyeneket mond. S ha megkérdezzük tőle, hogy mégis, miből futja az ostorosiaknak ezekre a szép, rangoskodó hazakra, keszsegesen ajánlja: menjünk be néhány portára, kukkantsunk be akármelyik házba, és érdeklődjük meg a benne lakóktól. Választék bőven van,

Legelőször Hegyi Zoltá- nekhoz látogatunk el.-r- Megvennénk a házukat. — ajánljuk feT'a 'csinos, fia- tál asszonynak. -^— Mennyiért

adnák el?

— Nincs az a pénz! Tudják maguk, mennyi munka van ebben? Dehogy tudják!

Van abban valami tiszteletet parancsoló, megindító, ahogyan ez az asszonyka a házukról, a csaladjáról, az életükről beszél. A férje épí- tómunkas a Heves megyei Tanácsi Építőipari Vállalatnál, ó tanácsi dolgozó, gazdasági előadó. Hat éve hazasok. Három éve építettek fel otthonukat, az évben, amikor kislányuk, Anita megszületett. Sokat segítettek a szülők, s ők maguk is éveken át félre rakták a forintokat.

— Építési kölcsönt vettek fel?

— Nyolcvanezret.,. Havi ezer a törlesztés, tisztán megmarad még 4 ezer forintunk, ennyiből gazdálkodunk.

A ház szép, magas, széles ablakokkal néz az utcára. Kilenc helyiséget számolnak benne. Bútorzata, berendezése a legkorszerűbb. A szekrények polcain könyvek sorakoznak, a falon festmények. Egy reprodukció előtt hosszasabban állok, úgy tűnik, valahol már láttam az eredeti alkotást. A fiatalasz- szonyka kisegít. A reprodukció egy moszkvai utazás emléke. A Tretyakov Képtarban vette.

meghaladja az ötezer forintot, ennyiből gondok nélkül megélünk.

Jókedélyű, beszédes asz- szony Bartókné. Surra nyi lógatja az ajtókat, fürdőszobától a kamráig, büszkén mutatja bt: a csalad birodalmát. A szekrényekben itt is könyvek, a faion festmények. És sok-sok disz vasból, lemezből, amelyek a férj művész - kedő ügyességét dicsérik. . A ház helyiségeiben kígyózó csövek, radiátorok — kazán fűti az egész lukast.

A tanácsházán Rendes János elnök figyelemre méltó adatokat mond:

A község 1800 lakosa közül 120-an dolgoznak a termelőszövetkezetben, 900-an vannak az eljárók, akik az iparból, a kereskedelemből élnek. A takarékszövetkezetben és a postán több mint 5 millió forintot őriznek. Van. pénzük az ostorosiaknak. Az iparban végzett munkáért járó biztos kereset, a termelő- szövetkezetből származó, részesedés és a háztáji gazdálkodás jövedelme mellett pedig az OTP is jelentékenyen hozzásegít ahhoz, hogy Ostoroson olyan sok család építkezett, építkezik.

— Szinte hihetetlen, hogy milyen szorgalmasak, dolgosak és takarékosak — dicséri őket Rendes János. — Törik magukat, pénzt csinálnak, amiből csak tudnak. És nem isszák el a forintjukat. Meg aztán Ostoroson is úgy van, mint szinte mindegyik községben: rengeteget dolgoznak az asszonyok. Nélkülük nemcsak a családokban, hanem a termelőszövetkezetekben is megállna az élet. S nem épülnének új házak.

Bartók Zoltánék háza

ugyancsak pompás hajlék. A férj a Tanácsi Építőipari Vállalatnál lakatos és szakoktató, felesége ugyanott ebédkiosztó. Most gyermek- gondozási szabadságon van. Két gyereket nevelnek: Judit 11 éves, Gyurika 10 hónapos.

— Kilenc évig gyűjtöttük a pénzt — magyarázza Bartókné. — 1969-ben fogtunk neki, hogy házat építsünk; Kölcsönt is vettünk az OTP-től, ötvenezret. Kettőnk ktare&ete

Bartók Zoltánné: „Kilenc évig gyűjtöttük a pénzt...” (Foto: Puskás Anikó)

Arról, hogy kik a módosabbak, a tsz-tagok vagy az ipari munkások, az a véleménye, ilyenféle csoportosítás nem lenne helyes:

— Nagyot változott a helyzet a legutóbbi 10—15 év alatt. Ostoroson nincs olyan család, amely kizárólag a tsz-ből vagy csak az iparból él. Mire való volna hát a mesterséges szétválasztásuk?

Igaza van Rendes Jánosnak. Hiszen ugyanazok az új hazak bocsátják ki őket hajnalonként, amikor a munkásbuszokhoz vagy a szántóföldekre sietnek. S ugyanazok az új házak fogadják be őket minden este, amikor az egesz napi fáradozás után hazatérPaíaky Dezső

k