Népújság, 1974. szeptember (25. évfolyam, 204-228. szám)

1974-09-05 / 207. szám

Bulgária legszebb hónapja Uh á Ónálló lakán minden családnak Üzemben a „Szovjetunió—Bulgária” távvezeték. Négy évvel a bolgár nép felszabadulása után a kom­munista párt V. kongresszu­sán Gheorghe Dimitrov így fogalmazott: „...nekünk tíz­tizenöt év alatt kell elérnünk azt, amit más országok, más körülmények között egy év­század alatt értek - eL” És most? A bolgár népgazdaság kiváló eredményeiről máraz előző fejezetekben szóltam. Most csupán néhány gondo­latban még a mindannyiun­kat érdeklő „hazai témáról” a lakásról szólunk. A kommunista párt X. kongresszusán fogalmazódott meg, hogy a következő tíz— tizenöt évben megoldódik a lakásprobléma. Olyan lakás- körülményeket kívánnak te­remteni, melyek megfelelnek a fejlett szocialista társada­lom körülményeinek. Cél: önálló lakás minden család­nak és önálló helyiség min- | den családtagnak. I A megvalósításnak biztató I jelel vannak, hiszen az utób­bi ötéves tervek során egyre inkább kibontakozott a la­kásépítési lehetőség. Az ötö­dik ötéves tervben, illetve a hatodik ötéves terv első két esztendejében az országban I 15,3 millió négyzetméter la­kóterületet adtak át. Ezek i közül 11,5 millió négyzetmé- i ter a városokban, (megye- | székhely), illetve a városi tí- ! pusú (nálunk nagyközség) településeken. A gazdasági és kulturális tekintetben a megyeszékhelyek fejlődnek legdinamikusabban. Ott kon­centrálódik az ipari vállala­tok döntő többsége és leg­gyorsabban fejlődnek a ki­szolgáló vállalatok. Érthető, hogy a lakosság is éppen a megyeszékhelyek felé orien­tálódik. Ez a nagy lakosság- növekedés nemcsak a közle­kedésben, kereskedelemben okoz gondot, de nehezíti a lakosság szükség szerinti la­kásellátását is. Mégis hogyan valósul meg a .minden családnak egy lakás” a megígért idő­re? A válasz egyszerű és lo­gikus. A kívánt, gyors ered­mények csupán a követke­ző, két irányba tett intéz­kedésekkel érhetők el: a termelőerők ésszerű terüle­ti elhelyezése, valamint a lakásépítés' elsősorban ott, ahol a szükségletek a leg­sürgősebbek. Szófiában is csak olyan iparág maradhat meg, amely nem szennyezi a levegőt, to­vábbá olyan iparágak, ame­lyek nem igényelnek sok munkaerőt A bolgár fővá­rosban nagy a munkaerő- hiány, ennek pótlására erő­sen gépesítenek. Ez nem növeli a lakók és a lakás­igénylők számát Ezzel csök­kennek majd a fővárosi la­kásigénylők is. Ez tapasz­talható máris Szófia eseté­ben, ahol az elmúlt hét év (Foto: SOFIAPRESS—KS) alatt a lakosság száma aránylag a legkisebb mér­tékben növekedett. Jelenleg 1,1 millió a lakosa, a követ­kező 15 év alatt pedig 1,3 millióra növekszik. A jelen­legi tervidőszakban több mint 65 ezer lakást építe­nek Szófiában. Így várha­tóan 1980-ra már minden fővárosi család önálló la­kással rendelkezik. Itt az utóbbi három évben 26 ezer 300 új lakást adtak át. En­nek egy részét a vállalatok kapták dolgozóik részére, akik a megállapított építési kölcsön 10—30 százalékát előlegként fizették be, a többit 25 év alatt letörlesz- tik. Itt is csakúgy, mint ná­lunk; szanálnak, építenek — jelenleg 44 ezer lakás van .félkész” állapotban. ■ Mindennek ellenére Bul­gáriát még nem sorolhatjuk a fejlett ipari országok so­rába. Az országnak azon­ban minden reménye meg­van arra, hogy gazdasági erőforrásad, népének szor­galma által hamarosan azzá váljék. S ha arra gondo­lunk, milyen sorban élt ez a nép harminc évvel ezélőtt, akkor látjuk mily nagy, s tiszteletreméltó utat tett meg azóta a szocialista közösség összefogásával. Rocskár János (Következik: Magyarok és bolgárok) Szihalomról Az aratás befejezése után a szihalmt termelőszövetke­zet dolgozói két csoportban egy-agy napos kirándulással pihenték ki a nehéz munka fáradalmait. Megtekintették a Hortobágyot, Debrecent, - fürödtek a Nagyerdő strand­ján, csónakáztak a tavon, majd ellátogattak Tokajba is. A kirándulók többsége eddig csak hírből ismerte a híres kilenclyukú hidat, most azonban alaposan kigyönyör­ködhették magukat a Horto­bágy e szép építményében. A hosszú út után jó hangu­latban, élményekkel gazda­gon tértek haza a közös gaz­daság dolgozói. Joó Sándor Hatvanból A hatvani MÁV-csomó- ponton még mindig jelentős azoknak a dolgozóknak a száma, akik nem végezték el a hetedik, illetve a nyolca­dik osztályt az általános is­kolában, annak ellenére, hogy az előző években is szerveztek oktatást a dolgo­zók részére. A hatvani 2. számú Általános Iskola ta­nárai ebben az évben is örömmel vállalták a negy­ven önként jelentkező fel­nőtt tanítását. A jelentkezők nagy része negyven éven aluli. Jelentős azoknak a száma is, akik szocialista brigádban dolgoznak, s akik­nek munkaköri beosztásuk megköveteli a magasabb ké­pesítés megszerzését. Szűcs Ferenc Hevesről A megyei tanács, a me­gyei könyvtár, a nagyközsé­gi tanács és a hevesi járási hivatal vezetősége is képvi­seltette magát azon az érte­kezleten, amelyet a megye könyvtári szakfelügyelői tar­tottak abból az alkalomból, hogy befejezték a hevesi já­rás és a nagyközség könyv­tárainak vizsgálatát. Május­ban, júniusban és júliusban a járás minden területén megfordultak a szakfelügye­lők, hogy meggyőződjenek, mennyit fejlődött a könyvtá­ri ellátás az elmúlt években, milyen problémák akadá­lyozták a továbbfejlődést, hogyan gondoskodnak a fenntartók ezeknek a gon­doknak a megoldásáról. A vizsgálatról részletes feljegy­zéseket készítettek, amelye­ket eljuttatnak majd az in­tézményekhez, a fenntartók­hoz és a felettes járási és megyei szervekhez. A jegy­zőkönyv részletes elemzést adott a könyvtár működési körülményeiről, a fenntartói jogok és kötelességek teljesí­téséről. 1971. és 1973. között a községi tanácsok harminc­két alkalommal tárgyalták meg végrehajtó bizottsági és tanácsülés keretében telepü­lésük könyvtárügyét. Szület­tek előrelépést jelentő intéz­kedések is, de sok volt a formális elem is ezeken a tanácskozásokon. Nem min­den esetben tették közös üggyé, gonddá ezt a fontos kérdést. A korábban kiadott irányelvek meghatározzák a szükséges alapterület, állo­mány és beszerzési összeg nagyságát. Ettől még nagyon messze van a járás, mivel az alapterület ötven százaléká­val sem rendelkeznek az in­tézmények. A beszerzési ke­retek növekedtek a község­ben, de még itt is akad pó­tolni való. Főleg a kéziköny­vek hiányoznak, ezek értéke a járásban 230 ezer forint. Pótlásuk sürgős feladatot ad a könyvtárak vezetőinek. A berendezés még nem felel meg a korszerűség követel­ményeinek a legtöbb könyv­tárban. A járás negyvenöt- ezer lakosa érdekében ezen a helyzeten változtatni kell, hiszen a fiatalság nevelése, a fizikai munkások művelő­désének ügye is ezt követeli az illetékes szervektől és a népművelést végző intézmé­nyektől. Baranyl Imre KOSSUTH í 8.20 A Rádió Dalszínháza. Házasodj, Ausztria! I 10.05 lskolaráuió i 10.16 indulók = 10.25 Együtt a tudományos­technikai forradalomban 1 10.50 Zenekari muzsika i 11.14 Gondolat = 12.20 Ki nyer ma? i 12.35 Melódiákoktól I 13.45 Iskolai végzettsége: 8 általános S 14.06 Kóruspódium I 14.13 Haydn: C-dúr vonósnégyes | 14.34 Az élő népdal | 14.44 Versek = 15.10 Betelt a pohár! Az alkoholizmusról 5 16.05 Üj felvételeinkből s 5 16.10 Népi zene jj 16.44 A VDK kultúrájának = hete = 17.05 A közönség kérdez, a muzsikus válaszol | 17.35 A magunk érdekében, i a magunk védelmében I I 18.00 A zongoraművészet első | aranykora 5 18.48 Miért igen — miért nem?i = 19.45 Bruckner: IX. szimfónia \ | 20.44 A Kritikusok fóruma § különkiadása ! 21.27 A cigánybáró. Operettrészletek 1 23.00 Operarészlctck i 0.10 Virágénekek PETŐFI Zenekari muzsika Kamatozó önérzet Zenés műsor üdülőknek Hallgassuk együtt! Rádiónovella-pályázat Nyíregyházi stúdiónk jelentkezik Ifjúsági randevú — kettőtől — hatig . . • Csak fiataloknak! Operafelvételek Üj könyvek Szolnoki kulturális híradó A Magyar Rádió népzenei = fesztiválja. III. rész Rádiószínház. Földszint és = emelet. Hangjáték A Magyar Rádió és Televízió énekkarának felvételeiből Musicalekből SZOLNOKI RÁDIÓ 18.00 Alföldi krónika. — Verbunkosok, csárdások. — Munka- és üzem- szervezés. III. rész. — Dzsesszmozaik. Kutas János műsora. — Orvos a j mikrofon előtt. — Tánc- ' zene a szerzők előadásá­ban. — Sport i 8.05 | 9.49 I 10.00 = 11.59 = 12.44 | 13.03 | 14.00 = 18.10 = 19.13 = 20.10 = 20.13 = 20.28 1 21.30 I 22.21 Távcsöves bemutatók, Eger periszkópképe Csillagászati hetet rendeznek Egerben (Tudósítónktól)': Szeptember utolsó hetében tartják meg Egerben a Tu­dományos Ismeretterjesztő A KAKAS Péter bátyám ász fejévet jobban tudja, mint én, hogy a gazda szeme hizlalja a jó­szágot, mert ahogy vén csontjaitól tellett, hamar, otthagyott bennünket a te­rített asztalnál, mint _ Szent Pál az oláhokat. Kibicegett a baromfiudvarba. — Zsigát nézi, az áj ka­kast — mondja Lujza nő­ném. Aztán részletesen elmond­ja, hogyan tett szert az öreg a kendermagos kakasra. Nézzem csak meg, farkán olyan díszes sarlótollak van­nak, hogy egykor akárme­lyik csendőr megnyalta vol­na érte a szája szélét. Szép, piros, fűrészelt taraja van, mindig telt begyü, szorgal­masan kaparó, a környeze­te iránt érdeklődő, csillogó szemű, szórni olyan, ami­lyen az állatorvosi tanköny­vekben írva vagyon. Amikor az öreg után bal­lagok, észreveszem ám, hogy a baromfiudvarban fejezi be az ebédet. Fél kezében tányér, a másikban villa és ahogy szemét legelteti a ken­dermagos kakasán, vakon hányja magába a tojásos galuskát. A kakas éppen akkor ker­get egy tyúkot. Én is gyö­nyörködve nézem a verseny- futást, amelynek során a pálya kiterjedt a kacsaúsz­tató, a disznóól és a szer- számos fészer környékére. Mit fűzzem tovább a szót, Zsiga győzött — Látod-e, gyerek =» kezdte rá az öreg — az idén fias tojásaink lesznek, annyi szent. Mert a világért se felejt­sem észbe idézni, hogy né- ném a tavasszal hiába ülte­tett két kotlósaljat, ketl a friss tojás, mert megint akadt egy megveszekedett tyúkja, amely költeni akar. Most vesszük észre, hogy Zsiga megint mozgolódik. A nyúlól kómyé’tén szemelt ki egy magánakvalót, ott ti- pegett-topogott körülötte, ká­rált, udvarolt, berzenkedett. Csakhogy nem volt igazán szerencséje. A tyúk hirtelen menekülni kezdett, Zsiga utána és megkezdődött a hajtóvadászat. A tyúk hir­telen számycsapásokka l ki­kerülte a kacsaúsztatót, Zsi­ga azonban nagy lendület­tel beleszaladt, nyakig vizes lett a tolla. A váratlan für­dő azonban mégsem hűtötte le, hanem folytatta a kerge- tést. A szomszéd kertje sar­kában aztán szegény pára kifulladt, a kerítéshez szo­rult, Zsiga utolérte és a tyúk megadta magát. Az öreg fehér bajusza alatt elégedetten mosoly­gott. — Hát ez az, látod-e gye­rek? Tavasszal ügyetlen ka­kasunk volt, nénéd egymás után dobálta ki a kottás alól a tojást. Most aligha lesz így, fiam. Az ember mindig tanul, csak nyitva kell tartania a szemét. Az öreg komótosan villázza a tojásos galuskát, anélkül persze, hogy leven­né a szemét Zsigáról. Már- már mennénk, mikor újabb vészkiáltásokra leszünk fi­gyelmesek. Az öreg hegyezi a fülét, aztán nyugodt vér­rel visszafordul. — Nézd a telhetetlent — mondja, s látom ám, hogy újabb versenyfutás van a szemétdomb körül. Az öreg elégedett. És jutalmaz. A villájára szúr egy galuskát, a tyúk mögé és a kakas elé veti. Zsiga észreveszi a tész­tát, hirtelen megáll, a cső­rébe kapja, gyors nyelé­sekkel lecsúsztatja, aztán a tyuk után iramodék. Kineveti magát az öreg. Megint szúrás a villára, ha­jítás. Újból kettőjük közé ; sikerül. Zsiga fékez, bekap­ja,, szinte megakad a gigá­ján és rohan a dolga után.; — Mit kuncog, Péter bá­csi? — kérdem, amikor Iá-; tóm, hogy az öregúmák J aligha lesz alkalma a tyúk í és Zsiga közé újabb galus­kát vetni. — Először is azt. fiam, J hogy nem bolond állat ez a J Zsiga, tudja. hogy mitől j döglik a légy. Másodszor í meg azt. fiam, hogy nem J szeretnék ilyen éhes lenni, < mint Zsiga. ísúfá Istoé» Társulat szervezésében a csillagászati hét rendezvény- sorozatát. Az ünnepélyes megnyitóra szeptember 26- án kerül sor, majd „A fo­lyómedrek bolygója: a Mars” címmel Pohár Thewrewk Aurél, az Uránia Csillag­vizsgáló igazgatóhelyettese tart előadást. Az ezt követő napon dr. Zótényi Endre, a csillagászati szakosztály He­ves megyei elnöke a Jupi­terről kapcsolatos kutatások eredményeiről, s a bolygó megismerésének további le­hetőségeiről számol be, ugyancsak előadás kereté­ben. A hónap utolsó napján pedig Czipó Ferenc mérnök színes diaképek vetítésével egybekötött beszélgetésen tart összefoglalót az űrkuta­tás eddigi sikereiről, maid válaszol az érdeklődök kér­déseire. Az előadásokra bér­letek válthatók a Megyei Művelődési Központban. Szeptember húsz és hu­szonöt között a csillagászati hét alkalmából. vasárnap kivételével, mindennap dél­után tizennyolc órai kezdet­tel előadással egybekötött távcsöves bemutatókat ren­deznek a főiskolában levő csillagvizsgálóban, ahol a vendégek közelebbről Is megtekinthetik az égbolt lát­ványosságait. A csillagásza­ti állandó kiállításon XVIII. századi műszerekkel, való­di delet jelző meridiánnal és korabeli napórákkal is­merkedhetnek meg az ér­deklődők. Külön érdekessége lesz a rendezvénysorozat­nak az Eger város képét be­mutató periszkóp, valamint az az emlékkiállítás, amely a csillagászat atyjának, Ko- pemikusznak a kutatási eredményeit foglalja össze Siwiy Zoltán nv MAGYAR 8.05 13.35 17.23 17.25 17.30 17.50 18.05 18.30 18.35 19.15 19.30 20.00 21.35 22.35 Iskola-tv Iskola-tv » aipaiatnyi föld. Magyar film. (1948.) Műsorismertetés Hírek Sakk-matt Több hús, több tej! Tízen Túliak Társasága Reklámmüsor 25 éves a magyar—szovjet műszaki-tudományos együttműködés Esti mese. Bálint Ágnes: Mese a zölddisznóról. (A Mazsola c. bábfilm- sorozatból) Tv-híradó Vakmerőség. Szovjet film. (1972.) Magyar tudósok. Berend T. Iván Tv-híradó 2. műsor 20.00 Műsorismertetés 20.01 Emilia Markova műsora. Bolgár zenés rövidfilm 20.40 Marty Feldman. Angol filmbohózat. IV. rész 21.10 Tv-híradó 21.30 Reklámműsor 21.35 Rendezte: Horváth Ádám. A gépírók. Tv-játék. (1967.) EGRI VÖRÖS CSILLAG (Telefon: 22-33) Du. fél 4, fél 6 és 8 órakor Ne hagyd magad, Pitkin Angol film vígjáték, Normann Wisdom fősze­replésével EGRI BRÖDY (Telefon: 14-07) Du. fél 4, fél 6 és fel R órakor Felszarvazzák őfelségét Színes francia—olasz- spanyol—nyugatnémet vígjáték EGRI KERT Este fél 8 orakor Napsugaras szemek GYÖNGYÖSI PUSKIN A fej nélküli lovas GYÖNGYÖSI SZABADSÁG Az Olsen banda, nagy fogása HATVANI VÖRÖS CSILLAG Filmbarátok napja! Látogatók FÜZESABONY A vizsgálat lezártát, felejtse el LŐRINCI Szegény gazdagok

Next

/
Thumbnails
Contents