Népújság, 1974. szeptember (25. évfolyam, 204-228. szám)

1974-09-27 / 226. szám

khihU&q/a 1974. szeptember »7., pcntek A Nap kél: 5.36, nyugszik: 17.33 órakor A Hold kél: 15.33, nyugszik: 1.28 érakor Szeretette! köszöntjük névnapjukon ADALBERT nevű kedves olvasóinkat;! Az Adalbert eredeti formája az Adalberatk volt, tmelynek, jelentése „fény, fényesség”. Kilencven évvel ezelőtt, issi. szeptember Zl-cn nyílt meg az Állami Operaház. Hazánkban 1*37. av- gusztus 29-én játszottak először operát, a tíz nappal korábban megnyílt Nemzeti Játékszín. a későbbi Nemzeti Színház falai között. Ettöi kezdve 47 éven át ez az intézmény adott otthont mind a prózai, mind a zenés drámának. Az 1860-as. évek során azonban mid sürgetőbbe vált az igény, hogy az adott sziik keretek ellenére egyre biztatóbban fejlődő operai részleg új otthont kap ion. A meghirdetett zártkörű pályázaton hat építőművész vett részi, s a bíráló bi­zottság titkos szavazassál Ybl Miklós terve mellett döntőt, a hazai kulúra nagy ünnepe volt. amikor 1881. szeptember 27-én megnyílt a pompás nézőterű, korszerű színpaddal ellátott, a legkényesebb igények­nek is megfelelő Operahaz. Az első elaódason Erkel Bánk bánjának és Wagner Lohengrinjének első fel­vonásait, valamint Erkel Hunyadi László című ope­rájának nyitányát mutatták, be az ünneplő közönség­nek. Időjárás: Várható időjárás ma estig: felhoatvonulások. szór­ványosan előforduló futó esőkkel. Az éjszakai és haj­nali órákban néhány helyen, köd. Időnként meg­élénkülő, többfelé megerősödő északkeleti, majd északira, északnyugatira forduló szél. Hűvös idő. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet Já, 18 fok között. Tanácsi fogadónap az Egri Dohánygyárban Második alkalommal „he­lyeztek ki” a hivatalukat az egri városi tanács ügyinté­zői, illetékes szakemberei. Ezúttal az Egri Dohánygyár­ban fogadták az ügyfeleket, akik bizony elég sűrűn kopogtattak az üzemi kul­túrterem ajtaján. Csupán a délelőtti órákban több mint százan keresték meg az ille­tékes tanácsi dolgozókat: La­kásügyben, igazgata.fi, ernte­st és földügyben kertek ta­nácsot, érdeklődtek. Az üzem- ben dolgozó asszonyok még egy konkrét javaslattal is előálltak: vezessenek be rendszeres nőgyógyászati szakrendelést a gyári rende­lőben ... A városi tanacs dolgozói minden kérdést, pa­naszt, bejelentést gondosan feljegyeztek, s ígéretet tettek arra, — ha a helyszínen nem lehetett elintézni —-, hogy rövidesen választ adnak va­lamennyi ügyfelüknek. A legközelebbi üzemi foga dóvapra október S-án, a Haj­tóművek és Festőberendezé­sek gyára egri, 3. számú gyáregységében kerül sót, ÍíMM A tanácsi vh-ülésekröl jelentjük: 180 lakás - határidőre A Gyöngyösi Városi Tanács ,végrehajtó bizottságának tegnap megtartott ülését Ke­resztesi Lajos elnökhelyettes vezette. A napirenden levő jelen­tések közül élénk érdeklő­dést váltott ki Csömör Jó­zsefnek, a Mátra vidéki Epítő- és Szakipari Szövetkezet el­nökének előterjesztése a szö­vetkezet tevékenységéről. Nagy elismeréssel beszéltek a felszólalók arról a törekvés­ről, ami szemmel láthatóan jelentkezik a városban: mi­nél mutatosabb és jobb laká­sokat építeni a lehető leg­magasabb minőségi színvona­lon. Ebben az évben is 180 la­kást készítettek el határidő­re a ksz dolgozói. Továbbra is megmarad a törekvésük, hogy a tervfeladatokból rá­juk háruló résznek minden­ben megfeleljenek. A Kálvá­ria-dombon már egész vá­rosrész épült a kezük nyomán néhány év alatt. Többször megkapták jo munkájuk el­ismeréseként az OTP-nivó- diját. Amióta tervezési mun­kákat nem végezhetnek, a megbízatások előkészítés-sza­kasza elhúzódik, utóbb már a folyamatos építkezést is ve­szélyeztető mértékben. Ezen a nehézségen kellene változ­tatni az Építésügyi Miniszté­rium segítségével Foglalkozott még a végre­hajtó bizottság a Kiss Ká­roly városi törzsparancsnok által előterjesztett jelentés alapján a polgári védelmi te­vékenységgel, illetve a vá­rospolitikai feladatokkal és intézkedésekkel; amelyekről Keresztesi Lajos adott beszá­moló jelentést. Első Ízben adják ki a „Hatvan városáért emlékérmet w Koimern lakásbőrőlményekd a régi épületekben is Befejeződött Egerben az országos épnletfelújitásí konferencia A lakás, a környezet visz- szahat az ember közérzetére, s egyáltalán nem közömbös az, hogy milyen körülmé­nyek között élnek a régi, sok­szor száz éves épülettömbök, városnegyedek lakói: így kezdődik a három napos épü- tetféiújítási konferencia ajánlástervezete, amelyet az összefoglaló értékelés után csütörtökön fogadott el a tanácskozás kétszáz résztve­vője. Nagyjából azonosak or­szágszerte a gondok; kapaci­tás, megfelelő előkészítés hí­ján rendszertelen, sok eset­ben tervszerűtlen a városok­ban a felújító tevékenység. Ahhoz, hogy behozzuk a le­maradást, legalább húsz év­re van szükség — állapítot­ták meg\— s mintegy 50 százalékos kapacitásnöveke­désre a felújítással foglalko­zó vállalatoknál, szövetkeze­teknél. Mindenkeppen az a cél: a regi, többségében mű­emlék jellegű épületeket úgy kell felújítani, hogy leg­alább megközelítsék az új lakótelepeken biztosított kö­rülményeket. Tóth János elnökletével ülésezett csütörtökön Hatvan ■taros tanácsának végrehajtó bizottsága, s elsőként az ok­tóberi tanácsülés előkészíté­sével foglalkozott. Meghall­gatta a Társadalmi Ünnepe­ket Szervező Iroda három­eves munkájáról szóló beszá­molót, majd pedig a műszaki osztály jelentésével foglalko­zott. A hozzászólók általá­ban megelégedéssel nyugtáz­ták, hogy a szükségszerűen bekövetkezett személyi vál­tozások eredménnyel jártak, szervezettebb lett az osztály tevékenysége. Az időközben megnövekedett feladatok azonban létszámbővítést sür­getnek, s ez ügyben lépése­ket keli tennie a váöasveze­tesnek. Ezután a varos és hazank felszabadulásaval kapcsolatos műsortervet hagyta jóvá a végrehajtó bizottság. Eszerint november 25-én, emlékün­nepség keretében, első ízben adják ki az arra érdemesek­nek a most alapított „Hatvan városáért” emlékérmet. Azt követően helytörténeti pályá­zatot bírálnak el, fényképe­ken mutatják be a település 30 éves fejlődését. Az évfor­dulós sorozat keretében, ha az építők eleget tesznek ígé­retüknek, átadják rendelte­tésének az új-hatvani fiók­könyvtárat is. Feldolgozóban az első Medoc-szállítmány Megkezdődött a szüret Ostoroson Szeptember első felében szőlőérlelő meleg dédelgette a történelmi egri borvidék lankáit. A gazdák örültek is ennek, hiszen korábban: ta­vasszal és nyáron többször megtréfálta őket az időjárás. ■ A változényon, szeszélyes idő különösen a szőlő virágzása­kor okozott problémát. A gaz­dák ezért szinte fellélegeztek a verőfényes napok láttán. Sokan úgy emlegették, hogy „van mit bepótolnia az időjá­rásnak”. Vezető óvóitok értekezlete ' A család és az óvoda kap­csolatáról, az óvodába nem járó gyermekek segítéséről, a vezető óvónők és óvodák helyzetéről, az előttük álló ; feladatokról tanácskoztak ; tegnap Egerben. A mintegy ; 120 Heves megyei vezető óvó- ; nő részére rendezett értekez- ; letet Kameniczky Antal, a ■ megyei tanács művelődés- ügyi osztályának helyettes j vezetője nyitotta meg, majd | Novak Béláné, a megyei ta- '• nács művelődési osztályának ■ tanulmányi felügyelője tar- : tott. referátumot. A beszá- 1 mólót élénk vita követte. Aztán mégsem így lett, mert szeptember második fe­lében ismét elromlott az idő. Azóta sokat bosszankadnak a közös gazdaságokban, hogy esik az eső, amely nehezíti az őszi érésű növények beta­karítását. Ennek oka az is, hogy az országoshoz hasonlóan. Heves megyében is a szokottnál ké­sőbb kezdték a szüretet. > A nagy múltú egri borvidéken néhány nappal később érett be a korai Medoc noir, melynek szüreteléséhez első­Bemutatkoztak a Heves megyei művészeti csoportok kent csütörtökön láttak hoz­zá Ostoroson. Már kora reg­gel vödrökkel karjukon száz jókedvű asszony indult a ha­tárba, hogy elkezdje az ősz nagy munkáját. Délelőtt meg is teltek az első, gyűjtőtartá­lyok szőlővel és elindult az első szállítmány Egerbe, a pincegazdaság ámyékszalai főpincészetébe. Az átvétel után üzembe helyezték a sző­lőfeldolgozó gépeket és hoz­záláttak az idei első must készítéséhez. Tanárképző Főiskola kama­rakórusának és énekszólistái­nak, az országosan ismert Harlekin bábegyüttesnek, s a külföldön is kedvelt Vidrócz- ki együttesnek köztetszést arató műsorára, a Duna Ci­pőgyár művelődési otthoná­ban. Az egész napos látogatás záróakkordjaként megnyitot­ták az egri Megyei Művelő­dési Központ fiatal alkotók körének, valamint a hatvani Városi Művelődési Központ képzőművészeti csoportjának kiállítását, amelyet egy hétig tekinthetnek meg az újpes­tiek. A jó termés gond ja. ~ A Minisztertanács hozta a ha­tározatot: havonta öl napra igénybe vehetők a közületi gép­kocsik is a sürgős szállítási fel­adatok elvégzésére. A VOLÁN a leggondosabb felkészülés mel­leit sem tudja zavartalanul tel­jesíteni a megrendeléseket,' sok­felé nagy mar a torlódás, ezért; volt szükség a három éve nem alkalmazott rendkívüli intézke­désre. . Heves megyében egyelőre nem okozott megoldhatatlan nehézsé­get az őszi szállítási csúcsfor­galom. Persze, itt is sor kerüli már rendkívüli intézkedésre, ilyen példáu/ a gépjárművezetői jogosítvánnyal rendelkező al­kalmazottak 10 órás fuvarozási akciója. Várhatóan tovább no vi­szont a forgalom is, és úgy hisszük, fellélegeztek a szállítás szakemberei a határozat halla­tán. Gond a szalhtás, de bármeny­nyire is nehéz a helyzet, ez a jó termés gondja. Mindnyájunk /érdeke, hogy ne hagyjunk kor­ba veszni belőle semmit, idő­ben a megfelelő helyre kerüljön az egész évi munka gyümölcse. Magunknak, őrizzük, meg .. . (h.) Országos grafikai kiállítás Egerben Hagyomány, hogy az ország nagyobb városaiban minden év­ben megrendezik az országos grafikai hetet, amelynek egri megnyitójára csütörtökön délután került sor a Rudnay-terembén. A kiállításon — melyet Juhász Csaba, a városi tanács művelő­désügyi osztályának népművelési felügyelője nyitott meg — közel 30 fiatal grafikusművész alkotá­sát lathatják az érdeklődök. A tarlat október 5-ig tart nyitva, hétköznap reggel fél tíztől dél­után 6 óráig, szombaton pedig 9-től 14 óráig. 70 milliós elemi csapás Befejeződött az a felmérés, amelyet az Állami Biztosító szak­emberei végeztek Heves megyé­ben az állami gazdaságok és ter­melőszövetkezetek határában. A jelentes megállapítja, hogy szep­tember 25-ig megyénk mezőgaz­daságának több mint 68 millió forint kárt okoztak az elemi csa­pasok. A kárt szenvedett mező­gazdasági területek összessége­ben 35 ezer hektárnyi területet tesznek ki. Az elemi csapások közül a vihar pusztított a legna­gyobb területen, csaknem 20 ezer hektáron, de nem sokkal maradt el mögötte a jégverte terület nagysága sem, 12 ezer hektár. Árvíz két és fél ezer hektárnyi területet borított el megyénk­ben. Az Allámi Biztosító eddig mintegy 41 millió forint kártérí­tést fizetett ki az érdekelt gaz­daságoknak. Önként Jelentkezett A televízió szerdai Kék fény adásában — közlekedés veszé­lyeztetése, segítségnyújtás elmu­lasztása, többrendbeli lopás mi­att és jogerős büntetés letöltése végett körözött Szőcs József Im­re 22 éves bedolgozó, Budapest, IX. kerület, Mester utca 11. szám alatti lakos elfogásához a lakos­ság segítségét kérte a rendőrség. Az adást követően Szőcs József Imre önként jelentkezett a rend­őrségen. + ORVOSI ÜGYELET I Egerben: 19 órától szombat . reggel 7 óráig, a Bajcsy-Zsí- linszky utcai rendelőben. (Tele- < fon: 11-10.) Rendelés gyermekek J részére is. Gyöngyösíin: 19 órától szombat | reggel 7 óráig, a Jókai utca 41. ; *zám alatti rendelőben. (Tele-! fon: 11-727). Szeptember végi reggel. Eső szitál, a víz tócsákba gyűlik az ember lábai előtt. Mindenki fut tehát sietősen a dolga után. Valami mégis megállít a Mező Imre utca elején, az áruház előtti téren. Szeges bottal a kezében vékony öregember porosz- kál a gyalogjárón. Komóto­san, kicsit nekigörbülve kö­rözik a gyepagyak, bokrok, cserjék körül. Olykor be is talpal a pázsitra. S ahogy rö­videsen meggyőződöm, min­den ilyen nekilendülése eredményes. Elhajított ciga­rettásdoboz, üres cukros- zacskó kerül bothegjre, hogy aztán a szemétiadaba hulljon. Ez a svájcisapkás, szem­üveges kis ember egy az öt közül, akik Hatvan város közkertjeire, ligeteire ügyel­nek immár második eszten­deje. S miként az imentiek- ből kiderül, nem csupán a fanyüvőktől, garázdáktól igyekszik megóvni a reá bí­zott körzetet, hahem tisztéhez tartozik a nap folyamán el­hullatott szemét öszekotrá­Sei ÍS. Ludányi bácsinak, az én „tettenert” kertőrömnek, kü­Szöges bottal Ionosén sok a gondja. Áz áruház környéke számtalan­szor elhagyott csatatérhez hasonlít. A nagy forgalmú üzlet legifjabb vásárlói, — de a korosabbak is —, ahogy kifordulnak a boltajtón, el­kezdik a szemetelést. Itt ke- nyórcsomagoló papírt sodor az őszi szél, amott félrelö­kött sörösüveg fekszik, nem szólva a töméntelen színes burkolóról, amit csokoládé- szeletekről, nápolyiról fejte­nek le a gyerekek. Mi jár ezért a cserkészé- sért? Ahogy hallom: hét. fo­rintos órabér. Nem valami sok ez, de jól jön a nyugdíj mellett. Legalábbis amíg az engedélyezett évi 840 óra le nem telik. Ludányi bácsi különben a kenyérsütő kemence mellől vonult nyugállományba. S nem restell! a bal karján ékeskedő piros szalagot, hiva­talának jelvényét. Inkább rátarti! Azt mondja, hogy nem mások után takarít, ha­nem a tisztességes, rendtartó < embereknek teszi szebbé a < lakónegyed terecskóit, gya- < logjáróit, ágyasait. Fiatal asszony lohol élőt- < tünk. Kezében szatyor, eser­nyő. Nagy futtában észre < sem veszi, hogy könnyű ken-; dője lehull a vizes betonra. < Minden figyelme, gondola-; ta a vásárlásé. Ludányi bá­csi a tetthelyre kocog, fölve­szi a színes műanyagkendőt,' majd lecövekel az áruház? lengőajtajánál. Fejét csóvál­ja, toporog. Egészen addig,! amíg a felhevült fiatalasz-< saony, most már teli táskával, ! föl nem tűnik a kijáratban.! Akkor átnyújtja neki a sálat, < s csontos kezét a svájcisap­kához emeli, mint hajdanvolt! katonatisztek holmi kedves! találka után. A hölgy piros! lesz. «I eszerint most jön csak! ra, hogy öltözékét elhagyta.! De aztán rámosolyog a kis-< öregre. Ez a köszönet. S ahogyan látom a szeges! bottal mindjárt tovább po- < roszkáló Ludányi bácsin, tet_! téért nem is várt mást. Dől-! gához tartozik! (moldvay) Vizsgázik a Polski Fiat 126-os 1975 végén kerül forgalomba a nagy érdeklődéssel várt Polski Fiat 126-os kiskocsi. A. KF.RMI Gépjármű Osztályá­nak szakemberei már megkezdték az autó hazai vizsgálatát. .4 Polski Fiat 126-os négy és fél liter super benzint fogyaszt 100 Icm-en. Képünkön: Különleges körülmények között próbálják a Polski Fiat 126-ost a KERMl szakemberei. (MTl-foto — Bara István felv. — KS) wmwrnwwmmmm •• A Magyar Szocialista Munkáspárt Heves megyei Bizottsága és a Heves megye! Tanács napilapja. — Főszerkesztő: PAPP JANOS. — Karija a Heves megye! Lapkiadó vállalat. Felelős kiadó: NOSZTICZIUS FERENC. - Szerkesztőség — 3301 Eger Beloiannisz utca 3. (Pt 23. 3301) Telefon: 12-73. 20-29. 24-« stuo Gyöngyös: Rozsa u. I.. u-697. - 3000 Hatvan: Kossuth tér 8._<Városi Tanács épülete). 10-51. Kiadóhivatal: Eger 3301 Beloiannisz u. 3. (Pf. 33. 3301) Telefon: 13-68. — Terjeszti a Magyar Posta. Előfizetési potóahwaialaái öB kézbesítőnél. — index: 20.063. — Heves megyei Nyomai VíSajűL Estin Seedy Lzzcioc wftoa 4. ka, Igazgató; eOhYUOS, iözsw. estf hónapra a>.— it. naétíjaetaató bstaielsÄ 7 Köztudomású, hogy Heves megye és Budapest IV. ke­rülete, Újpest közt tesvér- kapcsolatok formálódtak, s ennek jegyében a kulturális együttműködés különböző formái alakulták ki. Szerdán reggel Köpf Lász­lónknak, a megyei KISZ- hizottság titkárának vezeté­sével szűkebb pátriánk mű­vészeti csoportjai utaztak Újpestre, hogy bemutassák produkcióik legjavát. A ven­dégeket Horavicz János, a IV. kerületi KISZ-bizottság titkára fogadta. Ezután ke-' Tűit sor az egri Ho Si Minh

Next

/
Thumbnails
Contents