Népújság, 1974. szeptember (25. évfolyam, 204-228. szám)
1974-09-26 / 225. szám
Ursza««* üjúsági atlétika» csapatba* nokság Gyöngyösön A megyék közötti ifjúsági válogatott versenyek nagyban elősegítik az atlétika fejlődését, tehetsegek felszínre kerülését. A IvlÁök megyék közötti bajnokságét irt ki, melyben megyénként vs számonként 2—2 versenyző in- a.iható. Az '5—3—2—1 pontozási! «•; -etü versenyek hű képet aflf i. egyes vidékek atlétikai e éjéről. tavasszal megrendezett I—u. . „Uióbán Hevés megye feríi- enyzöt (többségükben hátak) minden ellenfelüket le- e .-ték — Szolnok megye, .. -AC, KSI, és Szabolcs megye így 8 ponttal az első helyen „Írnak, 2. Szolnok 6, 3. Pest me- g o 6 és BISAC ugyancsak 6 ponttal. A most Gyöngyösön sorra kerülő 3. fordulóban a fiúknak Nógrád és Bács megye, a lányoknak Nógrád es Csongrád megye lesz az ellenfele. A lányok csak Borsod megyétől szenvedtek vereséget és rosz- szabb pontarányuk miatt vannak a 4. helyen az ugyancsak 6 pontos Pest és Szolnok mögött. A szeptember 28—29-én Gyöngyösön, a GYBSk-pályan sorra kerülő 3. forduló igen érdekesnek ígérkezik. Minden megyében vannak ifjúsági bajnokok, országos ifjúsági válogatottak és a pillanatnyi forrna dönthet nem csak az egyes számokban, de a kétnapos verseny végső alakúláz. Bábán is. 28-án, szombaton, 14.30 órakor a GYESE-pályán kezdődik az összecsapás és vasuinap reggel 8.30 órakor folytatódik. Szombaton 16, vasárnap 17 versenyszámban folyik majd a harc a pontokért a központilag kiadott időrend szerint. A sorsolás szeszélye folytán a 4. forduló október 5—6-án ismét Gyöngyösön kerül sorra, amikor a fiúknak és a lányoknak is Pest és Békés megye lesz az ellenfele. A GYESE- pályát olyanná kell tenni, hogy a vendégek jó benyomással távozzanak Gyöngyösről. A két nagy versennyel még nem zárult le az atlétikai idény. Október 12—13-án Budapesten rendezik az országos váltóbajnokságot, ezt október 20-án a megyei váltóbajnokság követi valószínűleg a gyöngyösi városi pályán, és október 27-én a megyei serdülő összetett bajnokságot rendezik a GYESE-pályán. Kosárlabda Birkózó híradó s&m Korepta, az Egri Finommechanika—Salgótarján taläCko- zó legponterősebb játékosa dob kosárra. (Foto: Molnár Istvání kon. is látszott. Külön dicséretet érdemel ponterősségéért Hegedűs„ OSC—Egri Volán ^ 55:49 (34:20) NE Ií-es női mérkőzés, Eger, V.: Hável, Cziffráné. VOLÁN: Csirmaz V. 5, Mile 6, Majoros 20, Haladay 5, Leső 4. Csere: Széphegyi 4, Keresztes 4, Varga 1, Galiai, Csirmaz K. Edző: Galambos János. Első hazai mérkőzésén idege- ' sen és sok hibával játszott a VOLÁN a bajnokság harmadik helyén álló OSC-vel szemben. Egri Tanárképző— Mezőberéüy 87:12 (51:23) NB Uh-es női mérkőzés, Eger, tOO néző. V.: Kenn, Sóskúti. Tanárképző: Begai 6, Bodnar 6, Hegedűs 39, Richlik 3, Horváth 7. Csere: Hidegh 12, Domb- rádi T, Palla 2, Nagy R. 3, Lentil ár 2. Edző: Cseh. Kálmán. Legutóbbi mérkőzése óta különösen védekezésben javult sokat az egri csapat, melybe egyre jobban beépülnek az elsőévesek, s ez már az összjáté* Uiabb Vasas siker Egri finommechanika— Salgótarjáni Kohász 107:67 (42:27) NB 11-es férfimérkőzás. Eger, 100 néző. V.: Pukár, Demjén. Finommechanika: Korepta 81, Komchczy 29, Zachár 15. Káló 12. Dobi 4. Csere: Vass 3, Lessük 5. 'fari 3, Kovács, Németi!. Edző: Ifi- Csáuyi Barna. Mintegy £0 . perces késéssel kezdődött a mérkőzés, mert a játékvezcK',: r.em erltezíek meg, s így a lsét csapat. megállapodása után ..szükség-játékvezetők’" vezet.ék lé a küzdelmet. Mindkét félidőben jó teljesítményt nyújtott a Finommechanika, Káló irányításával szinte tetszés szerint érték el pontjaikat a hazai játékosok. Egyénileg Ko- renta és Komenczy nyújtott kiemelkedőt, de a nagy ponrtará- nyú győzelemért, dicséretet érdemelnek a többiek is. Egri Tanárképző—Nagykálló 82:50 (46:19) NB Ill-as férfimérkőzés, Nagykálló. V.: Tóth, Nagy. Eger: Szeleczky 10, Gál 8, Székely 4, Kovács 10. Szőke 12, Csere: Prokop 2, Laczkó 12, Vincze 6, Debreceni 18. Edző: Cseh Kálmán. Idegenben, szabadtéri pályán kitűnő játékkal valósággal lelépték ellenfelüket az egriek. Valamennyi főiskolás játékos jó teljesítményt nyújtott. Egri finommechanika II.— Lenin varost MTK 65:54 (29:25) NB HI-as ferfimérkőzés, Eger. V.: Tóth, Béliéi. . Eger: Németh, Vass 8. Kovács P. 7, Dobi 30. Tar! 18. Csere: Kovács Cs., Body, Busáik, Mészáros 2» Lájer 2. Edző: Sóskúti Péter. f Magabiztosan nyert a hazai együttes, a mezőny legjobbjának Dobi bizonyult, dicsérhető még Tart és Kovács P. játéka. Salgótarjáni Kohász II.—- E. Finommechanika III, 62:41 (28:13) Barátságos junior férfimérkőzés, Eger. V.: Dobi, Németh. Finommechanika: Hangrád 1Ö7 Kovács Cs. 2, Melicher 4, Busák 4, Barta 2. Csere: Izrael 8, Szántósl 4, Béky 5. Vizauer 2, Magyar 2, Csáki, Csank. Edző: Sóskúti Péter és Korepta József. Labdarúgó NB L szerdai fordulójának eredményei A szerdán lejátszott hetedik forduló eredményei: Tatabánya—Bp. Honvéd 0:2 (0:0), Ferencváros—Rába ETO 6:1 (3:1), Újpesti Dózsa —^Haladás VSE 8:0 (5:0), SBTC—Vasas 0:2 (0:1), Egyetértés—MTK 1:1 (1:0), Békéscsaba—PMSC 3:3 (2:3), ZTE—Videoton 2:1 (1:0), DVTK—Csepel 2:1 (2:0).*. 1. A labdarúgó 17. Dózsa NB 6 6 L állása: — 21- 6 12 2. Bp. Honvéd 7 5 1 1 15- 5 11 3. FTC ... .. 7 4. 2 1 18- 7 10 4. Videoton 7 3 2 2 9- 7 8 5. ZTE 7 4 — 3 8-10 8 ti. Béléses. 7 3 1 3 15-15 7 7. Tatab. 7 2 3 2 5- 5 7 8. Csepel 7 2 2 3 10-11 6 9. DVTK 7 2 2 3 11-13 6 10. MTK 7 2 2 3 9-11 6 11. Rába ETO 7 2 2 3 11-14 6 12. PMSC ti 1 3 2 6- 7 5 13. Egyetért. 7 1 3 3 5-10 5 14. Haladás 7 2 1 4 8-20 5 15. Vasas 7 2 — 5 8-13 4 16. SBTC 7 1 2 4 5-10 « 4 Az Egri Vasas fiataljai folytatták jó szereplésüket az országos kötöttfogású ifjúsági csapatbajnokság döntőjében, melyet Budapesten, a Ganz-MAVAG birkózócsarnokában bonyolítottak le. Az egriek mellett a Kecskeméti tíC, a Dunaújvárosi Kohász, az F^C, a 'Vasas és a Ganz-MAVAG csapata jutott el a. döntőig. A kieséses rendszerben lebonyolított versenyen az Egri Vasas élőbb a Kecskeméti SC ellen 5:3, majd a Vasas ellen 7:3 arányban győzött. Az első helyért az FTC-vel mérkőztek az egriek, s ezt a találkozót a Ferencváros 7:3 arányban nyerte meg, így az Egri Vasas csapata a második helyen végzett. Sajnos, a küzdelmet a bírók sorozatos szándékos téves ítéletei jellemezték, a Vasas elleni találkozó után a zsürielnököt is le kellett váltani. Reálisabb bírói ítéletekkel az ifjúsági bajnekí címet megnyerhették volna az egriek. A csapat tagjai mindent megtettek a minél jobb helyezés eléréséért, s eredményük Eger város birkózósportjának létezése óta a legjobb ifjúsági csapatteljesítmény. Az Egri Vasas most másodszor került dobogóra, egy esztendővel ezelőtt a harmadik helyen-végzett.. Az Egri Vasas ifjúsági csapatának tagjai (képünkön) súlycsoportonként a következők voltak: 48 kg: Balogh Gyula, 52 kg: Dobai Ernő, lakatos Gyula. 60 kg: Rabóczki János, 65 kg: Baranyi József. Marton Adorján, 70 kg: Süós Ferenc, Rallagi János. 81 kg: Jakab Erviné 87 kg: Jékli Sándor, nehézsúly : Nagy István. ‘Ugyancsak;. Budapestem az .olimpiai sportcsarnokban került sor a 14—16 évesek ellenőrző versenyére, „ melyen értékes helyezéseket szereztek a Vasas fiataljai. Kötöttfogásban 16 évesek között, 49 kg-ban Rácz János, 15 évesek között 42 kg-ban Bar- tuska József, és 45 kg-ban Szoin- bathy Kálmán; 14 évesek között Budai Mihály és Bajzáth László egyaránt az első helyen végiéit. A 1-1 éves korcsoportban 67 kg- ban Mezei József lett a harmadik, szabadfogásban a 15 évesek között, nehézsúlyban Major Ottó a második helyet szerezte meg. Kézilabda Gyöngyösi Vasas Izzó- Telefongyár 17:16 (10:9) NB TI-es férfi kézilabda- mérkőzés, Gyöngyös, 150 néző. V.: Karádi, Kövesi. Izzó: Kosiéi* — Szabó 4, Varga 1, Nyilas 2, Bardoczi 4, Csépány I. 4, lvády 1. Csere: Móczár, Csépány L. 1, Nagy, Eged. Edző: Gyenes József. Az első félidőben, a hazaiak irányították a küzdelmet, de nagyobb előnyre nem tudtak szert tenni. Fordulás után visszaesett az Izzó, s a befejezés előtt két perccei még a vendégek vezettek egy góllal. Óriási küzdelembein végül az utolsó pillanatban, tudta maga javára fordítani az eredményt a hazai együttes. A találkozó lefújása után a rendezők valóságos közelharc aran tudták megakadályozni, hogy a játékvezetőket, a rájuk támadó telefongyári játékosok bántalmazzák. Lakossági- tagsági szolgáltatás bővítése gépkocsijavítások -szervizelés A Mezőkövesd es Vidéke ÁFÉSZ mezőkövesdi telephelyen (Bacsó Béla u. KISZ-lakótalcp mellett) Autószerviz üzemet működtet a lakossági szolgáltatási igények jobb kielégítésére. Hz üzem valamennyi gépkocsitípus javítását szemlére történd előkészítését, szervizelését elvégzi. Ugyanakkor vállal közületefc, intézmények, vállalatok részére tehergépkocsik javítását í—II. szemleit — fődarab cseréket, szemlére való előkészítést és szervizelést. Az üzem fejlesztésével, új csarnok építésével, valamint modem javító gépek üzemeltetésevei, a javítási igények fokozott kielégítését kívánja biztosítani. Az igényeknek megfelelően rendeléseket előre is felveszünk és azokat időre teljesítjük. Kéresse fel és vegye igénybe az ÁFÉSZ Autószerviz üzemét és annak javítási szolgáltatását. MEZŐKÖVESD ÉS VIDÉKE ÁFÉSZ IGAZGATÓSAGA A Finomszerelvénygyár nagy gyakorlattal rendelkező érettségizett gyors- és gépírókat felvesz Bérezés a vállalati kollektív szerződésben rögzítettek szerint. Jelentkezni lehet a vállalat személyzeti- és oktatási főosztályán. $974. szeptember 26* csütörtök ENNEM—ONNAN Egri Spartacus—Ormosbánya 5:3 (2520:2489) NB Il-es férfi tekemérkőzés,, Ormosbánya. Eger: MoLnár 346, Veres 422, Pójók 394, Hegyi 439, Gyöngy 423,. Bummer 401. A Spartacus végig vezetett, az utolsó párban már csak a megszerzett előnyt kellett tartani, így a több dobott fáért járó két ponttal, valamin Molnár, Hegyi és Gyöngy egyéni pontjaival alakult • ki meglepetésre az 5:3-as végeredmény a v£n- dégegyüttés javára. A labdarúgó NB IT. kilencedik fordulójának válogatottjába Komlón nyújtott jó teljesítményevei bekerült. Bartha, az Egri Dózsa játékosa. » VM KÖZÉRT—Egri VM 14:11 . NB .Prés női asztali teniszmérkőzés, Eger. Gy.: Zacher 5, Magyar I. 4. Magyar II. 4, Tóth i’letve Patrik 4, Kiss . 2, Molnár- né 2, dr. Rutkainé 2, Pásztor. 4» Hét végén Budapesten a Népstadionban rendezik meg a serdülő B kategóriájú atléták magyar bajnokságát. A vidéki bajnokságon elért eredmények alapján . az Egri Dózsa Sportiskola három vesrenyzője szerepel ezen a vesrenyen: Zokob Mária, m m m M síkfutás), Szabó Ildikó (100 m síkfutás), Szabó Sándor (gerelyha- jitás). • Ebben az évben újabb edzők szereztek Heves megyében szak- képesítést. Segédedzői oklevelet kapott labdarúgásban: Román János, Kristyán István, Da- ragó Miklós, Szársz Sándor, Nagy Miklós, Pogonyi Tibor, Szalay Alajos, Lakatos Imre, Za.gyi István, Kovács Ferenc, Csank János. Kézilabdában± Kocsis János. Röplabdában: Egyed László, Csernyák László, Angyal László, Villangó Pál, Csuhaj Katalin. Jakab Ilona.- Fodor Pálné, Palotai Zsuzsa. Sakkban: Racz Péter. Sportlövészetben: Bálint Sándor, Tóth József. Tornában: Kun Valéria, Bárdos Éva. Úszásban: Martinkovics Mária, Szabó Béla. Edzői oklevelet szerzett atlétikában: Vajk Miklós, birkózásban: Kun József, Luduáy József, lovaglásban: Matyus Viktor, tájékozódási futásban: Csillik Barnabás- ne. úszásban. Grósz Laszloné. vízilabdában: Pozsgai Zsolt. . * Az Egri Dózsa labdarúgószakosztálya 1957-ben. 1958-ban és 1959-ben született fiatalok részére kapustoborzót tart, a népkerti stadionban október l-én, kedden és 3-án, csütörtökön 15 órai kezdettel. Jelentkezni Várallyay Miklós edzőnél leire** . Lányok, asszonyok! Gyorsan elsajátítható, könnyű fizikai munkára, korszerű gépekhezF E LVESZ 16 éven felüli dolgozókat A FŐVÁROSI PATYOLAT VÄLLALAT Juttatások a kollektív szerződés szerint. Jelentkezés (szombat kivételével) Budapest VII., Csengery u. 11. Munkaügyi osztály. A levélben érdeklődőknek írásban válaszolunk. Tudja Öu ? hogy äz AUTOSZÖV Gyöngyös, Ipar úti telephelyén végzik a ZSIGULI, MOSZKVICS, WARTBURG, TRABANT, BARKAS B 1000, NYSA, ZUK gépkocsik kötelező átvizsgálását és garanciális javítását. Megrendelésre gépkocsiját műszaki vizsgára előkészítik és levizsgáztatják. Műszeres vizsgálatok és bemérések. Korrózióvédelem. Telefon: 11-259. Használt személygépkocsik vétele — eladása (OTP-hitellevélre is). Motorkerékpár-, varrógép- és kerékpár javítás. Szervizvégzés. Gyöngyös, Vöröshadsereg u. 14. sz. alatti telephelyen. Telefon: 11-253. elmeire érésűn'-női dolgozókat két műszakos foglalkoztatással. könnyű | tízikai I munkára Érdeklődni: | Füzesabony, Hunyadi ül V .. Vegyesipari Szövetkezet, Hajnal József üzemvezetőnél.