Népújság, 1974. szeptember (25. évfolyam, 204-228. szám)
1974-09-25 / 224. szám
1974. szeptember 25., szerda A Nap kel: 5.33. nyugszik: 17.37 órakor A Hold kél: 14.41, nyugszik: —,— órakor Szeretettel köszöntjük névnapjukon EUFROZINA nevű kedves olvasóinkat! * Görögösen Euphrosyne, latinoson Euphrosyna az eredeti név, s mivel a magyar nyelvben régen a latin „s” betűt nem „sz”-nek. hanem ,,zs”-nek ejtették, így lett náluk belőle előbb Eufrozsina, majd mai jormája. Százhuszonöt évvel ezelőtt halt meg az idősebb Johann Strauss, a kedvelt bécsi zeneszerző, a Walzer (a keringő) egyik legkitűnőbb mestere, a még híresebbé vált ifjabb Strauss atyja. Becsben született és egész tevékenysége ehhez a városhoz kötötte. Tizenöt évesen brácsásként befogadták egy zenekarba, majd segédkarmester lett. Huszonegy éves volt, ami- k r 1825-ben már önálló együttest alapított, amely idővel Becs legkitűnőbb tánczenekarává fejlődött. Strauss tánczenekarával nagy sikerű európai körutat tett, amely megalapozta nemzetközi hírnevét is. 1823-től az udvari bálok zenei vezetője lett. Az idősebb Strauss keringőkön kívül sok indulót, négyest, polkát, egyveleget is komponált. Müveinek összkiadását — egy rövid, de gazdag élet gyümölcsét — fia, Johann rendezte sajtó alá, 1889-ben. Az idősebb Strauss volt az első zenész, akit népszerűén ,,valcerki- ralynak”. vagy a kéringő fejedelmének neveztek; ez a jelző később átszállt fiára. Időjárás: Várható időjárás ma estig: Keleten te felszakadozó felhőzet, majd felhőátvonulások, újabb esők, helyenként zivatar. Élénk, többfelé erős déli, délnyugati. később a Dunántúlon északnyugatira forduló és viharossá fokozódó szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 14, 19 fok között. __ C sillagászati htét megyénkben Megkezdődött megyénkben a csillagászati hét hagyományos rendezvénysorozata. Gyöngyösön Ponori The litre ívk Aurél, az Uránia Csillagvizsgáló igazgatóhelyettese, a Magyar Planetárium megbízott vezetője tartott előadást szeptember 19-én a Folyómedrek bolygója: a Mars címmel. Ma este Ti- lianyi László, a budapesti Eötvös Lóránd Tudomány- egyetem csillagászati tanszékének tudományos munkatársa elemzi a Föld és a csillagászat kapcsolatát. 26- án Egerben Ponori Thew- rewk Aurél előadásával kezdődik a csillagászati _ hét programja. 27-én délután dr. Zátonyi Endre, a "TIT csJN lagászati szakosztályának Heves megyei elnöke ad tájékoztatót a Jupiter bolygó nevezetességeiről. Szeptember 30-án. Cztpó Ferenc mérnök összegzi az űrkutatás eddigi legfontosabb eredményeit. Az ft egri rendezvényeket színesíti az is, hogy — amennyiben az időjárás lehetővé teszi — naponta távcsöves bemutatókat rendeznek az egri csillagdában dr. Zétényi Endre vezetésével. Ugyancsak ő tart előadást az egercsehi művelődési otthonban október 7-én délután. A tárgyalótereiből: Bort kért és ütött Súlyos és könnyű testi sértés vádjával állt a bíróság előtt Tóth József, Adács, Vörösmarty u, 2. sz. alatti lakos. A bíróság a következő tényállást állapította meg: a vádlott a gyöngyösi állomáson dolgozott, majd délután már ittjK állapotban odament az egyik vagonhoz,, amelyből bort fejtettek. Mondta, hogy szomjas, inni szeretne. Kérését természetesen elutasították, mire Tóth ököllel válaszolt. A boriéjtö munkás a földre esett, a vádlott rátérdelt és verte a fejét. Az a férfi sem járt jobban, aki társa segítségére sietett. Csak altkor sikerült Tóthot lefogni, amikor még két férfi érkezett a helyszínre. A végeredmény: több kisebb sérülés mellett egy lábszártörés. A Gyöngyösi Járásbíróság dr. Kocsári Péter tanácsa előtt a vádlott elismerte a bűnösségét. Azzal védekezett, hogy az ital hatására cselekedett A bíróság ügyrendbe+ ORVOSI 1 ÜGYELET I EGERBEN: 19 órától csütörtök reggel 7 óráig, a Bajcsy-Zsi- llnszky utcai rendelőben. (Telefon: 11-10). Kendelés gyermekek részére is. GYÖNGYÖSÖN: 19 órától csütörtök reggel 7 óráig, a Jókai ! utca 41. szám alatti rendelőben. (Telefon: 11-727). li súlyos és egy rend beli köny- nyű testi sértés miatt 4000 forintra ítélte Tóth Józsefet. Enyhítő körülményként értékelte büntetlen előéletét, a munkahelyéről kapott jó véleményt és azt, hogy a vádlottnak egy kiskorú gyermekről kell gondoskodnia. J. M, Békemozgalmi aktívák kitüntetése A békemozgalom 25. évfordulója alkalmából került sor kedden délelőtt Hevesen a Dél-Heves megyei Termelőszövetkezetelv Területi Szövetségének székházában arra az ünnepségre, amelyen a szövetkezeti mozgalom keretén belül végzett eredményes békemozgalmi munkáért tíz aktívát tüntettek ki. A kitüntetéseket az Országos Béketanács megbízásából Páti Jenő. a Hazafias Népfront Heves megyei Bizottságának titkára adta át. Szövetkezeti fotósok sikerei — országos versenyen Az idén Nyíregyházán rendezték meg a sorrendben immár kilencedik országos szövetkezeti íö tokiállítást, amelynek ismét vannak Heves megyei résztvevői is. ,,Szükebb hazánk” képviselői 20 képpel szerepelnek a tárlaton, s alkotásaik közül több elnyerte a zsűri, illetve az érdeklődő közönség elismerését. Az" egri Earta Istvánná, Miskol- erz lászióné fotója dijat, Novak Mária fényképe pedig — a . gyöngyösi Dózsa Balázs, illetve Tózsér Ferenc felvételéhez hasonlóan — oklevelet kapott. Tudományos ülés a hatvani kórházban Ülést tartott kedden Hatvanban a kórház tudományos tanácsa. Dr. Marék Antal főorvos a tudományos tanacs névadójára Albert Schweitzerre emlékezett, majd dr. Swarczmann Pál. az, orvostudományok kandidátusa, az Orvos Továbbképző Intézet tanára, az intenzív therápiás osztály szervezési kérdéseiről tartott előadást. x Propagandisták értekezlete Kedden Egerben, a megyei pártbizottság székházában megyei előkészítő értekezletet tartottak a párt tömegpropaganda tanfolyamok megyei, járási és városi vezető propagandistái részvételével. A megjelenteket Polgár Miklós, a megyei pártbizottság osztályvezetője üdvözölte, majd dr. Szatmári Miklós, az MSZMP KB alosztályvezetője előadást tartott az 1974—75- ös pártoktatási év legfontosabb eszmei—politikai feladatairól. Ezt követően Polgár Miklós aktuális politikai kérdésekről adott ttájékozta tót. A következő napokban a járási és a városi propagandista előkészítőkre is sor kerül. Szocialista brigád vezetői értekezlet Egerben felajánlásokat tettek. Megállapította, hogy az 51 milliós többletvállalásnak már a felét teljesítették, és év végéig túl is szárnyáljátk. Ezután Nagy István főmérnök előterjesztésében megvitatták a felszabadulási munkaverseny további felajánlásait. A tanácskozás végén Szabó József igazgató pénzjutalomban részesítette a legjobb brigádokat, közöttük a káli telepen dolgozó Hunyadi rakodó, a Rákóczi targoncás, a Hámán Kató gépes és az Augusztus 20. laboratóriumi brigádot. Termelés, értékesítés, ön- költségcsökkentés. Sokszor elhangzottak ezek a fogalmak kedden délelőtt Egerben, a Technika Házában, a Vetőmag Vállalat Északmagyarországi Központjának szocialista bárigádvezetői értekezletén. Tizenhárom brigád vezető képviselői előtt Szabó József igazgató ismertette a mozgalom célját és jelentőségét az országosan kibontakozott munkaversenyben. Hangsúlyozta. hogy vállalatnál dolgozó brigádok a Itözelgő XI. pártkongresszus és hazánk felszabadulásának 30. évfordulója tiszteletére jelentős Családok segítése — Bélapátfalván A Cement- és Mészművek Bélapátfalvi Gyára bún is számon tartják, segítik mindazokat, akik leginkább támogatásra szorulnak. A gondoskodás jegyében kerül sor ma is arra a találkozóra, amelynek alkalmával 19 nagycsaládos. vagy a gyermekét egyedül nevelő dolgozónak • összesen 12 500 forintot adnak át, fele részben a szak- szervezet, másrészt a gyár ajándékaként. Heves megyeiek a Kiskunhalasi Állami Gazdaságban Országos gépesített szüreti bemutatóra küldtek fneghí- vót Heves megyébe a Kiskunhalasi Állami Gazdaság- * Vágányzár Eger-Makiár között Szeptember 23-tól október 4-ig — szeptember 28 és 29-e kivételével —. vágányzárat rendelt el a MÁV Eger es Makiár vasútállomások között. A vágányzár — mely reggel 8 órától délután 16 óráig tart —, azért vált szükségessé, mert az Eger határában közel két kilométeres vasúti szakaszon vágányfelújítási munkálatokat végeznek. A vágányzár ideje alatt Eger pályaudvar és Makiár állomás között szünetel a személy- és teherforgalom. Ez idő alatt a személyforgalmat autóbuszokkal bonyolítják le, melyre természetesen .a vasúti jegyek érvényesek. (sz. j.) ból. Az Alföld egyik legnagyobb gazdaságában több éves múltra tekint vissza a nagyüzemi szőlőtermesztés. A homokkal borított ■'üdéken korán hozzáláttak a regi ültetvények felújításához és országosan is elAk között kezdték meg az iparszerű gépi termelést. A szakemberek — közöttük 80 Heves megyei — szerdán részt vesznek a Kiskunhalasi Állami,, Gazdaság szőlőtábláin megrendezésre kerülő szüreti bemutatón, ahol kombájnnal takarítják be a termést. • Nem az illetékes válaszolt L apunk szeptember 4-i szá- mában ,,Rozsda marja .. .” címmel Elosszál közöltünk, melyben arról irtunk, hogy Egerben rendkívül nehezen lehet elvégeztetni a személygépkocsik alváz- és korrózióvédelmét, ugyanis a Finommechanikai Vállalat gépkocsiszervize nem vállal ilyen jellegű munkát, az AFIT-szer- viznci pedig hét-hét és fél hónapig kell várni, amíg valaki sorra kerül. A glosszával kapcsolatban szerkesztőségünk levelet kapott. Igaz, hogy nem az illetékesektől, hanem a verpeléti Dózsa Termelőszövetkezet elnökétől és a szövetkezet gépkocsiszervizének \ üzemvezetőjétől. A levélben közlik, hogy a májustól üzemelő szervizük egyik fő profilja éppen a gépkocsik alváz- és üregvédelmi munkája, amelyet rövid határidőre — általában egy-két napra, de maximum egy hétre vállalnak. Az általuk alkalmazott technológia és a védöfesték igen jó védelmet biztosít az időjárás viszontagságai ellen. Nos, ennyi a levél lényege. A nem illetékestől jövő választ köszönettel vettük, s úgy érezzük, elsődlegesen nem reklámcélokat szolgálunk, amikor a lapban helyet adunk e néhány sornak. Inkább azt szeretnénk bizonyítani, hogy a jól értelmezett kon- kurrenciára napjainkban igenis szükség van — ennek Cfidk a gépkocsi-tulajdonosok. tágabb értelemben a. fogyasztók, a'szol- galtatásra várók látják hasznút. (kapóst) Munkásőrök építik: Társadalmi munkával sportöltöző és napközi ok kon A tarnazsadányi munkásőr sza leasz tagjai hétvégeken rendszeresen segítik társadalmi munkában a község új sportöltözőjének és az iskolai sportlétesítményeknek az építését. A szükséges anyagot egy régi gyöngyösi ház lebontásából kapták. Az elszállításhoz a tarnazsadányi Tarnagyöngye Termelő- szövetkezet és a tarnamérai vegyes ktsz adott .járműveket. A tervek szerint a társadalmi munkát végző munkásőrök, valamint a község KISZ-szervezetének tagjai bővítik a napközi otthont és meghosszabbítják a községben kiépített járdaszakaszt. Képviselői fogadónap Verpeléten Sas Kálmán országgyűlési képviselő, ma 14 órától fogadónapot tart Verpeléten, a tanácsházán. A nyelvoktatás ünnepi éve Kezdődik az új tanév az MSZBT központi nyelviskoláján Árleszállítás az OFOlÉRT-n Október első napjaiban nyolcadik alkalommal nyitja meg kapuit az új tanév kezdetén az MSZBT központi Gorkij nyelviskolájának Heves megyei tagozata. Az ój tanév terveiről szólva Uracs István, a nyelviskola vezetője elmondta, hogy az 1967- ben alakult nyelviskola tanfolyamai hamar népszerűek lettek. Évről évre nőtt a hallgatók száma, és az elmúlt években mar közel nyolcszá- zan tanultak a megye különböző helyein szervezett tanfolyamokon. Áz igényeknek megfelelően szélesedtek a tanfolyami forrnak is. Ma mar az előkészítőtől a felsőfokúig működnek tanfolyamok, és tavaly mar működött az egyetemi, főiskolai felvételi vizsgára előkészítő tanfolyam is. Ennek eredményesseget mutatja, hogy az előkészítő szinte valamennyi részvevőjét felvették felsőfokú oktatási intézményekbe. A most induló tanévben minden eddiginél szélesebb lehetőség nyiíik az orosz nyelvet tanulni kívánók szamára. A már működő tanfolyamok mellett ezúttal először hirdetik meg a nyelvvizsgára előkészítő és a tolmácstanfolyamokat. Az ezekkel kapcsolatos felvilágosításokat az oktatási és működési. intézményeken kívül eljuttatták az üzemek, vállalatok igazgatóihoz, szakszervezeti bizottságaihoz és az MSZBT- taecsoportok elnökeihez. A felhívások hangsúlyozzák, hogy az idei tanevet, felszabadulásunk 30. évfordulóját a nyelvoktatás ünnepi évének tekintik. ■ A jelentkezések szeptember elején kezdődtek es a hónap vegéig tartanak. A tanfolyam vezetői szeretnék, hogy főként az üzemek, vállalatok, intézmények dolqo-\ sói nagyobb számban jelentkezzenek. Hasonlóképpen 5 bíznak abban is, hogy a5 nyelviskola munkájában .ré-j gébben részt vevő és az ab-j ba újonnan bekapcsolódó nárok ebben az évben is ered- < menyes munkát végeznek. Ez- j z.el kapcsolatban külön hang-/ súlyozta a nyelviskola veze-J tője. milyen fontos volt szál mükra a. tanárképző főiskola tói kapott segítség, amelyre ezúttal is számítanak. Befejezésül elmondta még < Uracs István, hogy a nyelv-5 iskola továbbra is aktívan) kívánja segíteni az MSZBT/ munkáját, esetenként, szovjet) vendégeket is hívnak meg) klubfoglalkozásaikra, év vé-J gén pedig tanárokat és a legjobb eredményt elérő hall-3 gatókat szovjetunióbeli ta-) nulmanyí útra küldik. Húsz százalékkal szállítottak le egyes fotócikkek árát időszakosan az OFOTERT üzleteiben. Az árleszállítás első napjának tapasztalatai azt mutatják, hogy a kereslet a korszerű Zenit csalad és a Practica egyes típusai iránt a legnagyobb. De a többi pikk iránt is igen nagy az érdeklődés, az üzletekben ugrásszerűen megnőtt a forgalom. Képünk a hatvani OFOTERT-üzletben készült. (Foto: Szabó Sándor]) A Magyar Szocialista Munkáspárt Hevet; megyei Bizottsága és a Heves megyei Tanács napilapja. — Főszerkeszt«: PAPP JANOS. — Kiadja a Heves megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: NOSZTICZIUS FÉKEN“— Szerkesztőség — 3301 Eger Beloiannisz utca 3. (Pf. 23. 3301) Telelőn: 12-73, 20-29. 24-44- 32uo Gyöngyös: Rózsa u. 1., 11-69J. 3000 Hatvan: Kossuth tér 8. (Városi Tanács épülete). 10-51. Kiadóhivatal: Eger 3301 Beloiannisz u. 3. (Pf. 23. 3301) Telefon: 12-68. — Terjeszti a Magyar Posta. Előfizetési Stó- «■# -hónapra. 2ß.zs- 8?« SőüoMűeéö. báraieíyjk-porfaJuvatalsál és kézbesítőnél. — index: so.o62. — Heves megyei ííycxr.dA Váüaiai, Egar. Sróűy Sándor utcáéi, igazgató: SÓLYMOS JÖ2SST. \