Népújság, 1974. szeptember (25. évfolyam, 204-228. szám)
1974-09-24 / 223. szám
A medence üres, csordultig a pohár,.. Nem örülhetett maradéktalanul az egri versenyuszodában OB I-es vízilabdázóink első idei MNK-győzelmének és az Ujon- naji avatott elektromos Időmérő berendezésnek az a néhány száz néző, aki a borús idő ellenére Is kilőtt »zombatun biztatni csapatát. Bosszúsak voltak a szakvezetők és a játékosok la, mert húazperees késéssel kezdődött el a játék, s hogy akkor elkezdődhetett, az csak a szolnokiak és a játékvezető jóindulatának köszönhető. A víz, ugyanis mintegy IS—20 centiméterrel alacsonyabb volt a medencében a szabályok által előirt szintnél, és sem a várakozási idő, sem a mérkőzés alatt nem emelkedett eléggé. Ez az eset nem az első ilyen bemutatkozása volt a héten az országszerte híres, ötven éve épült uszodánknak. Csütörtökön délután a Belépés nemcsak tornacipőben nyilvános rádiós sorptvetélkedö lebonyolításakor hasonlóan kevés, a felkavart iszaptól sötétlő víz nyaldosta a medence falát, s hozzátehetjük: a megyeszékhely jóhírét is. Tudjuk, hogy a medencét korszerűsíteni kell, tudjuk, hogy nem könnyű a város vízellátása mellett a sportolók és fürdözők vízigényének kielégítése. De arról Is tudunk, hogy a versenyuszoda feltóltéséhez megvannak a szükséges berendezések, s van ezek működtetésére megállapodás a vízmű Vállalat, valamint az egyesület között. Városi és megyei vezetők jelenlétében hangzottak el biztató Ígéretek, de ezek Ígéretek maradtak az említett eseteken kívül még J6 néhányszor. Az edzők nemegyszer tehetetlenül várták a parton válogatott, első osztályú Úszóikkal, vízilabdázóikkal, hogy mikor lesz használható a medence. Valóban arról van szó — á rádió riportere fogalmazott Így csütörtökön —, hogy mostoha- gyerekként kezelik Egerben az említett két, sikerekben gazdag sportág hivelt7 Egyáltalán nem. A város és a megye anyagi támogatással Is Igyekszik a feltételeket Javítani. Akadnak azonban olyanok, akik a megoldás helyett a kibúvókat, a magyarázatokat keresik, de így csak a pohár telik csordultig, a medence, sajnos, üresen marad. Nem tudjuk, hogy végleg betelt-e a pohár? Ha igen, akkor semmi képp nem maradhat el, hogy valaki kiigya ezt a poharat. Még ha keserű, akkor 1st (gh) Ki a leggyorsabb vízilabdázó? Sok sportághoz hasonlóan, a vízilabdában is fontos feltétele a korszerű játéknak a gyorsaság. Erre jó példa volt az augusztusi bécsi Európa- bajnokság, amelyen a magyar válogatott aranyérmes lett. Gyarmati Dezső szövetségi kapitány EB-fel jegyzései ben érdekes megállapítást olvashatunk: „Hét mérkőzést játszottunk, összesen 28 kezdés alkalmával kellett a labdára úszni, s mindig mi szereztük meg—” — Hogyan sikerült? — Felkészülésünk idején rendkívül sok úszásgyorsasági gyakorlatot végeztek a játékosok, s természetesen nagy gondot fordítottunk arra is, hegy jól elsajátítsuk a labdára úszást — mondja a szövetségi kapitány. — Ennek is megvan ugyanis a sajátos technikája, mondhatni: „trükkje”. Körülbelül úgy kell benyúlni a labdára, mint a fordulónál az uszoda falát érintő úszónak, hisz nem mindegy, hogy még egy tempóval vagy ezzel a bizonyos „rácsúszással” sikerül megkaparintani a labdát. Ha megvan, akkor pontos adogatással mindjárt támadásba lendülhet a csapat.., A kapitány pontos számítást végzett arról, hogy a mérkőzések húszperces tiszta játékidejében mit jelent a labda kezdések utáni megszerzése. Mivel a csapatok — a jelenlegi szabályok értelmében — 45 másodpercig maguknál tarthatják a labdát, ez a négy negyedet figyelembe véve három percet jelent, plusz a négy ráúszás is körülbelül fél percet hozhat az együttes „konyhájára”. Húsz percből tehát jó úszók révén — és ügyes adogatással — akár három és fél percet is lehet nyerni. — Kik a leggyorsabbak a csapatban? Csak röviden... A labdarugó NB 1. VI. fordulójának. eredményei: Ü. Dózsa— Bp. Honvéd 1:0 (1:0), Ferencváros—Vasas 4:0 (0:0), MTK—Zalaegerszeg 4:1 (2:0). Csepel—Salgótarján 0:0. Rába ETO—DVTK 4:2 (3:5), Videoton—VM Egyetértés 2:0 (1:0), Haladás—Békéscsaba 3:2 (2:1), Pécs—Tatabánya 0:0. A bajnokság állása: 1. Ü. Dózsa 5 5 — — 13- 6 10 2. Bp. Honv. 6 4 1 1 13- 5 9 3. FTC 6 3 2 1 12- 6 8 4. Videoton 6 3 2 1 8-5 8 5. Tatabánya 6 2 3 1 5- 3 7 6. ETO 6 2 2 2 10- 8 6 7. Békés cs. 6 3 — 3 12-12 6 8. Csepei 6 2 2 2 9- 9 6 9. ZTE 1 3 — 3 6- 9 6 10. MTK 6 2 1 3 8-10 5 11. Haladás 6 2 1 3 8-12 5 12. Pécs 5 1 2 2 3- 4 1 IS. DVTK 6 1 2 3 9-12 4 14. SBTC 6 1 2 3 5- 8 4 15. Egyetért. 6 1 2 3 4- 9 4 lő. Vasas 6 1 — 5 6-13 2 Az ötödik forduló 47. percében félbeszakadt Ü. Dózsa—Pécs mérkőzést (1:0) nem számítottuk be. * A labdarúgó NB ni. északkeleti csoportjának eredményei: Miskolci VSC—Lenlnváros 2:2 (1:1), Nagybátony—Borsodi Bányász 5:1 (3:1). Borsodi Volán— Ktsterenye 2:1 (2:1). Salgótarjáni Kohász—Rudabánya 0:0, Lehel SC—Záhony 4:1 (1:0). Kazincbarcika—Kisvárda 3:1 (0:1). Debrecen MTE—Debreceni EAC l:l (1:1). Nyíregyháza—Hajdú Vasas 2 :l (0:1). Tuzsér—Sátoraljaújhely 3:0 (1:0). • Járási labdarúgó-bajnokságok eredményei. Hevesi járás, felnőttek : Erdőtelek—Kömlő 7:1, Tarnazsadány—Pély 2:1. Tisza- nána—H.-vezekény 0:1, Zaránk— Tárnáméra 4:5, Tarnaszentmlk- )ós—Boconád 4:0. Tenk—Tarna- őrs 1:0. Atány—Kisköre 7:0. Az élmezőny állása: 1. Tárnáméra 14. 2. Atány 10, 3. Tenk 10 ponttal. Ijjúságiak: Erdőtelek—Kömlő 6:4, Tarnazsadány—Pély 2:2. Tlszanána—H.-vezekény 0:5, Zaránk—Tárnáméra 1:4, Tarna- szentmiklós—Boconád 1:0, Tenk —Tarnaőrs l :i, Atány—Kisköre 1:1. Az élmezőny állása: 1. Kisköre 13, 2. Atány 13, 3. Tárnáméra 11 ponttal. Füzesabonyt járás. Felnőtték: Poroszló—Egri Vasa« II. 3:2, Mezőtárltány—Sarud 3:2. Feldébrő—Kál 0:1, Gagarin SE—Kompolt 2:2, Méző- szemere—Besenyőtelek 1:3. Füzesabony—Szihalom 2:2, Kápolna—Stromfeld SE 4:1. Az élmezőny állása: 1. Kál 10. 2. Me- zőtárkány 8, 3. Kompolt 7 ponttal. * Az Agria SC két felnőtt ökölvívója rétzt vett Zalaegerszegen a Göcsej'' Kupa küzdelmein és mindkettő az első helyen végzett. Lukács János nagyváltő, Erdélyt Mihály pedig féinehéz- aulyban lett aranyérmes. * Ä A mexikói vllabajnokságra készülő magyar női röplabdaválogatott a héten fejezi be mátraházi edzőtáborozásét. A válogatott utolsó Heves megyei előkészületi mérkőzéseit szeptember 27-én 17 Oral kezdettel játssza a Gyöngyösi Kertészeti Főiskola tornatermében, ahol előbb a főiskola, majd a MEZŐGÉP lérflegyüttese lesz az ellenfele. • A 150 éves Nyíregyháza emlékversenyen Dönsz Dorottya s Hatvani MÁV Lövész Klub versenyzője Is részt vett, a standardpuska 60 lövéses összetett számában és 540-es köregységgel az első helyet szerezte meg. Salgótarjánban a Dácsái Ferenc emlékversenyen is helytálltak a hatvani lövészek, Balogh Zoltán a sportpisztoly hatvan lövése.-, számában 512 körrel, Ldngr József pedig kisöbű sportpuska 3x40 összetettben 1089 körrel az első helyen végzett. Értékes helyezést értek még el: Édes János. Erkt László, Kékest Ferenc, Balázs Béla. Dőnsz Dorottya és Fülöp Mária is. — Á gyorsaságot mérve két „kategóriát” lehet felállítani. Egyik, hogy ki a leggyorsabb 10(1 méteren ée ki a legrobbanékonyabb a labdáért folyó 20—25 méteres sprint- távon. Nos, előbbiben Görgé- nyi a leggyorsabb, százon már 58 másodpercen belüli időt is mértünk neki, utána Sárosi következik 57,2-vel, Horkai 58—59-es idővel a harmadik. Konrád dr. kivételével a keret valamennyi tagja egy percen belüli úszó, Konrád legjobb ideje 1:00,2 perc. A 20—25 méteres távon Görgényl és Horkai a leggyorsabb, ezért csaknem mindig ők úsznak a labdára. Néha azonban „beszáll” Kásás, sőt. Szívós is. — Mit tudnak az ellenfelek? — Évek óta az Egyesült Államok csapata a leggyorsabb, ami annak tulajdonítható, hogy együttesükben sokán vannak, akik úszók voltak. Utánuk a hollandok következnek, 56 másodperces átlaggal. Persze, azért nem minden a gyorsaság, mert játéktudás, technikai és taktikai felkészültség nélkül'még Mark Spitz sem lehetne jó vízilabdázó ... Kárpáti György dr., az egykori válogatott játékos, Gyarmati Dezső mostani segítője, a maga idejében 58 másodperces űszóteljesítményével a világ leggyorsabbja volt. Ma csak a „középmezőnyben” szerepelhetne. K. M. Gárdonyi Géza Színház felhívja kedves bérlői figyelmét, hogy az 1974—75-re előjegyzett bérleteket 1974, szeptember 28-ig a színház pénztáránál szíreskedjenek átvenni, Nyitva: délelőtt 10-től délután 18 óráig. Ugyanott bérletek a fenti időpontban még válthatók. APRÓHIRDETÉS Ezúton értesítünk mindenkit, aki ismerte és szerette, hogy HALMOS! PÁL a Mátrai Szénbányák nyugdíjas osztályvezetője rövid szenvedés után fnlyó hó 20-án elhunyt. Temetése 1974. szeptember 21-én, 13 órakor lesz Gyöngyös Alsóvárosi temetőben. ! Mátrai Szénbányák Igazgatósága NE DOBJA EL, A felemelt áron vásárolja a TEXTILHULLADÉKOT Tiszta fehér háztartási pamuttextil-hulladék kg-onként 20,—- Ft Tiszta színes háztartási pamuttextil-hulladék kg-onként 10,— Ft Vegyes háztartási textilhulladék kg-onként 1,60 Ft CENTRUMBAN Október, november és december havi előfizetéses lottószelvényeivel ZSIGULIT ES 2000 FORINTOS CENTRUM VÁSÁRLÁSI UTALVÁNYOKAT NYERHET A SPORTFOGADÁSI ÉS LOTTO IGAZGATÓSÁG ÉS ■ A CENTRUM ARUHAZAK KÖZÖS PÁLYÁZATÁN PÁLYÁZATI FELTÉTELEK AZ ELŐFIZETÉSES LOTTÓSZELVÉNYEK ‘ HÁTOLDALÁN. ALLAS Szakképzett gépjármű előadó nagy gyakorlattal munkahelyet változtatna. ,,‘Leinfdrm álható 509” jeligére az egri hirdetőbe. irattárost FELVESZÜNK OTP Eger. Széchenyi u. 2. Gyakorlott gépírónőt adminisztrátori munkakörbe valamint takarítónőket felveszünk. Heves megyei KÖJÁL Eger, Széchenyi u. 27. A VILATI EGRI GYARA azonnali felvételre keres: villamos- és gépészmérnököket, üzemmérnököket, technikusokat, közgazdasági technikumi érettségivel, vagy gimnáziumi érettségivel rendelkezőket, valamint női festő segédmunkásokat 2 műszakba. Jelentkezés: a gyár személyzeti osztályán. Kifejezetten nagy gyakorlattal rendelkező karosszérialakatosokat felveszünk. Autószerviz Verpelét. Jelentkezni személyesen, vagy • telefonon: Verpelét 9. Illetve az esti órákban Eger 21-92 telefonon. A Heves megyei Egészségnevelési Csoport Barkas tipusu gépkocsira GÉPKOCSIVEZETŐT KERES. Jelentkezés- Eger, Kossuth L. u. 6. I. am. 3. Molnár Józsefné. Eger—Gyöngyös- ridéki Pincegaz- laság férfi munkavállalókat seres felvételre ígri, gyöngyösi te egyéb helye- ten lévő (zőlöfeldolgozó telepeire. A vállalat alkal- náz munka- iönyvvel •endelkezó szőlész-borász szakmunkásokat. segédmunkásokat termelőszövetkezeti engedéllyel munkaerőket, nyugdíjasokat, valamint ' alkalmi dolgozókat. A munkafeltételek és bérezés ügyében az érdeklődők tájékoztatást kapnak Egerben a Vállalat Központjának Munkaügyi Osztályán (Széchenyi Ut 3.), Gyöngyösön az I. sz. Pincészetnél (Április 4. tér 4.), a 11. sz. Pincészet- léi (Karácsondl út 2.) és a Pin- :egazdaság egyéb szőlőfeldolgozó «lepeln. Közgazdasági technikumi érettségivel, legalább 3 ÉVES forgalmi könyvelési gyakorlattal rendelkező női dolgozót forgalmi könyvelői munkakörbe azonnali belépéssel alkalmazunk. Fizeti: megegyezte szerint. Válaszleveleket: „Iparszakosok előnyben” (ellgére az egri Magyar Hirdetőbe. Több személyes sagyforgalmú núsboltba üzletvezetőt keresünk Ajánlatokat 13-11 jeligére az egri lirdetőbe. Lakatosokat, kazánfűtőket és villanyszerelőt felveszünk. Agria Bútorgyár. Eger. Knézich K. u. 36. Gyakorlott TRAKTORVEZETŐT felvesz a Felnémet! Fűrészüzem. llaO. .atHI ~~ Debreceni FŐ utcai nagyméretű i szoba összkomfortos központi fütéses tanácsi lakásomat elcserélném Eger központjában lévő 2 szoba összkomfortosra. Érdeklődni levélben Szakái Petemé, Heves OTP. ~~Egri 2 szobás szövetkezeti lakást -f balatoni üdülőlak- réezem elcserélném 3—4 szobás egri hasonló lakásra vagy házra. „21” jeligére az egri hirdetőbe._______________ _ ~ 300 n-öi gyümölcsös belterületen Kőporos tér mellett, ugyanott 15 méhcsalád .eladó. Személyautó csere lehet. Eger, Árpád u. 21.____________ B efejezés előtt álló 120 ma alapterületű háromszobás lakás 32 m2-es pincével í67 n-öl telekkel eladó. Készpénzért Nyékládházán a pesti út mellett. Lisztóczk^ László. Családi ház pincével eladó. Eger, Május 1. u. 52. Kormos Tibor. Érdeklőd ni: délután 3-töl. 400 n.-öles telken levő ház Füzesabony Kisszohoda u. 14. sz. alatt beköltözhetően eladó. / Hajdú-hegyen. Radnóti u. 23/b. 125 n.- öl telek eladó. Dr. Pap. Vallon u. 7., I. em. 3. Telefon: 25-90. _____________ E ger, Szederkényi u. 25. sz. alatti családi ház beköltözhetően eladó. Érdeklődni lehet a Garay u. 8. JÁRMO Most műszaki vizsgázott 500-as Trabant eladó. Gyön- győssolymos, Gár- donyl u. 2. IP Trabant eladó. Gyöngyös, Csalogány u. 20. Szabó;___________________ I Y Zsiguli eladó. Eger, Cifrakapu u. 108. (Juhász)._______ 8 50-es Fiathoz való kormányösszekötő rúd eladó. Eger, Bárány u. 34. HAZASSAG 48 éves 175 cm magas özvegy szakmunkás berendezett lakással, ezúton keresi hozzáillő hölgy ismeretségét házasság céljából. Vidékiek előnyben. „Jó háziasszony" jeligére az egri hirdetőbe. VEGYES Antik fali és asztali órákat magas áron vásóroi Hasz- náltcikk Bolt Eg'er, IMaria u. 1. (vidékre kimegyek). _______ E sküvőt ruhák kölcsönzése Gyöngyösön. Lokodi u. 13. (Nyolcvanas lakótelepe _____________ K érem azt a becsületes nyomravezetőt, aki három hét óta valahol egy kis termetű fehér fekete foltos kurtafar- kú (farka hegye fehér) kis kutyát lát — jutalom ellené-' ben jelentse munkanapokon Efter 11-50 telefonszámon. Köszönetnyilvánítás. Hálás köszönetemet fejezem ki a pétervásárai Mezőgazdasági Szakmunkásképző iskola dolgozóinak, tanárainak, tanulóinak és mindazoknak, akik felejthetetlen drága jó férjem HARASZTI IMRE tanár temetésén megjelentek, részvétükkel és együttérző soraikkal fájdalmamat ’enyhíteni igyekeztek. özv. Haraszti Imrén é. |