Népújság, 1974. szeptember (25. évfolyam, 204-228. szám)

1974-09-17 / 217. szám

Hétfő esti külpolitikai kommentárunk: Sértődés vagy idoiisixáss BULENT ECEVIT TÖRÖK MINISZTERELNÖK hétfőn benyújtotta kormánya lemondását Korutürk köztársasági elnöknek. A mindössze nyolc hónapja hivatalban levő török kabinet immár második válsá­ga nem okozott meglepetést. A hírügynökségek már szombaton jelentették, hogy nyílt szakadás követke­zett be a koalíciós kormány két pártja, az Ecevit-féle Köztársasági Néppárt és az Erbakan miniszterelnök- helyettes vezette Nemzeti Jólét Pártja között. A mos­tani válságot állítólag az okozta, hogy „megsértődött” Erbakan. A kormányfő ugyanis a tervezett skandi­náviai utazásának időszakára nem a Nemzeti Jólét Pártjának vezetőjét kívánta megbízni az ideiglenes miniszterelnökséggel. 1 VALÓJÁBAN EZ CSAK A FELSZÍNES MA­GYARÁZATA az újabb kormányválságnak. A két pártot alapvető ellentétek választják el, s csupán idő kérdése volt, hogy mikor válik véglegesen működés- képtelenné a kabinet. Amikor tavaly októberben a több mint két éves katonai-polgári irányítás a vá­lasztások kiírását határozta el, a felvilágosultabb, a demokratikusabb kibontakozást kereső Köztársasági Néppárt a szavazatok 40 ’százalékát szerezte meg. Ecevit ezért arra kényszerült, hogy kompromisszu­mot kössön az erősen nacionalista, mohamedán vallá­si párt vezetőjével, Erbakannal. Csaknem száz napba tellett a kormányalakítási tárgyalás. Ecevit és Erbakan újabb vitájára igen kényes időpontban került sor. A ciprusi válság rendezése gyors intézkedéseket igényelne Ankarától. A kor­mányválság nyilvánvalóan most megnehezíti a nem­zetközi tárgyalásokat, ily módon hátráltatja a kibon­takozást Egyelőre nem világos, hogy a kikényszerí- tett lemondás nem Szolgálja-e bizonyos külföldi körök érdekeit, amelyek a török kormányválságból remél­nek hasznot húzni. A ciprusi fejlemények tagadhatat­lanul megerősítették a nacionalisták befolyását az an­karai kül- és belpolitikában. Tekintettel Törökország stratégiai jelentőségére, amely — görögország kilépé­sével a NATO katonai szerveiből — most még tovább növekedett, a térség egyetlen országa számára sem közömbös, hogy Ecevit lemondása után milyen meg- Í oldást találnak a török politikai vezető körök. A/VNAiVVAAA/SAAAa/'AA/VWiAAVV'AA/WWWVSA/WVVVAAAA/VWW\AAAAA\V\/\ Csak a kommunistákkal együtt... Jobboldali front Portugáliában Simó Endre, az MTI ki­küldött tudósítója jelenti: A portugál nagytőke párt­jai új politikai tömörülést akarnak létrehozni „Portugá­lok Szövetsége a Társadalmi Haladásért” (APPS) néven A jobboldali front magában foglalja majd az egységes demokratikus front elnevezé­sű konzervatív szervezethez tartozó valamennyi burzsoá pártot: a Haladás Pártot, a Liberális Pártot és a Portu­gál Demokrata Munkás Pár­tot. Az APPS-hez csatlakozni szándékozik a Keresztény- demokrata, a Keresztény Szociáldemokrata Párt is, to­vábbá a szociáldemokrata, valamint a független szociál­demokrata párt jobboldali csoportjai. Egyelőre nem csatlakozik az APPS-hez a portugál népi mozgalom el­nevezésű szervezet, jóllehet, tőle származik a nagytőke konzervatív tömörülése meg­teremtésének gondolata. Lisszaboni megfigyelők va­lószínűnek tartják, hogy az APPS erős vonzó hatást gya­korol majd a többi jobbolda­li és szélsőjobboldali pártra, illetve mozgalomra. Elkép­zelhetőnek vélik, hogy a szö­vetséghez csatlakozni fog a szociáldemokrata centrum párt legkonzervatívabb szár­nya is. Az új tömörülés a tervek szerint egy héten belül meg­kezdi politikai tevékenységét az ország északi megyéiben. (Portugáliának ez a része társadalmilag és politikailag a legelmaradottabb és az egyháznak igen nagy a be­folyása.) Az APPS 300 alapí­tó tagjának többsége lissza­boni, portói és coimbrai egye­temi professzor. A szövetség elképzelései szerint az APPS néhány hónappal megalaku­lása után helyet biztosítana a Salazár-féle fasiszta párt, a betiltott portugál szociális akció párt egykori aktivistái­nak is. A szervezet vezetője előre­láthatólag Venáncio Des­landes tábornok lesz. Az APPS arra törekszik, hogy a jobboldal széleskörű tömörí­tésével bázist teremtsen Spi- nola köztársasági elnök po­litikájának. Mint emlékezetes, Spinola szeptember 10-én Bissau- Guinea függetlensége portu­gál részről történt hivatalos elismerésének napján lénye­gében politikai programot kínált a jobboldali pártok­nak, amikor kiállt a magán- tulajdon érinthetetlensége, a burzsoá társadalmi intézmé­nyek kiépítése mellett és — a fasiszta rezsim megdöntése óta először — lényegében egy kalap alá vette a fasisztákat a kommunistákkal, mondván, hogy a portugálok többsége egyik irányzattal sem rokon­szenvezik. Az államfő televíziós be­széde igen pozitív visszhang­ra talált az ipari és finánc­tőke különféle befolyásos csoportjainak körében. A portugál komm'mist a párt lapja, a2 , Avan te!" legutóbbi számának „Jobb­oldali veszély” című szer­kesztőségi cikkében arra fi­gyelmeztette az ország köz­véleményét. hogy a reakció nagyon heves kampányt folytat a demokratikus erők és a fegyveres erők mozgal­ma ellen. A párt szerint a kérdés következőképpen me rül fel: folytatódik a szabad­ságjogok konszolidálása és demokratikus rendszert épí­tenek fel, vagy Portugália visszazuhan a reakciós dik­tatúrába. A „Portugálok Szövetsége a Társadalmi Haladásért” ne­vű front létrehozása mögött nyilvánvalóan az húzódik meg, hogy a burzsoáziát ko­molyan aggasztja egyrészt a fegyveres erők mozgalmának haladó programja, másrészt az a tény, hogy a fegyveres erők a progresszív politikai, társadalmi és gazdasági re­formok végrehajtásában szö­vetségesként támaszkodhat­na valamennyi demokratikus erőre, mindenekelőtt a Por­tugál Kommunista Pártra. Magyac Péter, az MTI tu­dósítója jelenti: Enrico Berlínguer, az OKP főtitkára az Unitá Bologná­ban megtartott jubileumi fesztiváljának zárógyűlésén elhangzott beszédében ismét felvetette az OKP kormány­zásban való részvételének kérdését, leszögezve; a kom­munisták közreműködése nélkül nem lehet megoldani Olaszország politikai és gaz­dasági válságát. Több százezer főnyi hall­gatóság előtt elhangzott be­szédében az OKP vezetője mindenekelőtt két adatot emelt ki: az Unitá, a kom­munista sajtó támogatására kezdeményezett önkéntes alá­írási kampány eredménye­ként eddig több mint 4 mil­liárd líra gyűlt össze, az OKP taglétszáma pedig elér­te az 1 millió 650 ezret. „Ez a két számadat újabb bizo­nyítéka az OKP növekvő erejének, gondolkozzanak el rajta azok, akik jobboldali kalandok illúzióját táplálják magukban” — jelentette ki Berlínguer. Az OKP alapvető politikai célkitűzését vázolva a főtit­kár rámutatott: harcunk, törekvéseink középpontjában jelenleg egy demokratikus fordulatot jelentős kormány megteremtése áll. amely va­lamennyi népi erő összefogá­sának, együttműködésének gyümölcse. A „történelmi kompromisszumra” vonatko­zó javaslatunk időszerűbb, mint valaha.. Sőt, objektív szükségszerűségként jelent­kezik az ország sürgető és égető problémáinak megoldá­sához — mondotta Berlingu- er. „Mi, kommunisták — foly­tatta Berlínguer —. nem ké­rünk elismerést. Folytatjuk politikánkat, harcunkat új kezdeményezésekkel, az egy­ség és összefogás megterem­tése céljával. Ha ezt mások elutasítják, ám indokolják meg ők az ország közvéle­ményének, hogyan lehet elte­kinteni olyan hatalmas és szervezett erő felhasználásá­tól a demokrácia megvédé­sére, az ország szükséges megújítására, mint amilyen az OKP”. Csou En-laj műtété Gowon nigériai államfő, aki az elmúlt héten Kínában tartózkodott, látogatását kö­vetően hétfőn Hong Kongban újságírókkal közölte: Csou En-laj kínai miniszterelnök nemrégiben műtéten esett át, és egészségi állapota „szépen javul”. Emlékezetes, hogy a kínai politikai élet második embere ez év tavaszán gya­korlatilag visszavonult hiva­tali tevékenysége gyakorlásá­tól, hivatalosan soha meg nem erősített hírek szerint súlyos szívpanaszai miatt. Verseny a fegyverekért Kis Csaba, az MTI tudó­siét» ja jelenti: Botrányok közepette foly­tatódik az alkudozás az „év­század repülőgép-vásárlásá­nak” nevezett nagyszabású hadfelszerelési üzletről. Bel­gium, Hollandia, Dánia és Norvégia elavult harci re­pülőgépeinek felváltására mintegy 350 gépet kíván vá­sárolni, s a megrendelésért — állami támogatással — a francia Dassault, az ameri­kai Northrop és a General Dynamics, illetve a svéd SAAB-cég versenyez. Miközben a négy ország hadügyminisztere Washing­tonban tárgyal az amerikai cégekkel, az érdekelt orszá gok sajtója számos leleple­zést közöl, az ezzel együtt­járó tiltakozással együtt Vanden Boeynants belga hadügyminiszter például per­rel fenyegette meg a fla- mand nyelvű belga tv-adás szerkesztőit, s néhány lapot is, mert ezek a francia mil­liomos repülőgépgyáros, Das­sault és a hadügyminiszter személyes barátságának tu­lajdonítják, hogy a brüssze li hadügyminisztérium j francia Mirage-gépek meg rendelését támogatja. Újabb amerikai segítség Izraelnek Jichak Rabin izraeli mi­niszterelnök, az amerikai te­levízióban tartott beszédében elismerte, hogy Washington­Szovjetunió: Tibb lanasilisi cikk Qjmm 4*74, szeptember 11» kedd KÖZÜGY MA A SZOV­JETUNIÓBAN a fogyasztási cikkek termelése és kereske­delme. Olyan kérdés ez, amellyel minden fórumon a XXIV. pártkongresszus irányelvei szerint megkülön­böztetett figyelemmel fog­lalkoznak. A népgazdasági tervben az ágazat fejleszté­se kiemelt helyen szerepel. Az elmúlt években a fo­gyasztási cikkek termelésé­nek gyorsítására fordított pénzösszeg megkétszerező­dött. Így a fogyasztási ja­vak termelésének növekedési üteme az oda irányított óriá­si anyagi és technikai érők­nek köszönhetően megha­ladja a nehézipar gyarapo­dását. Mintegy 560 textil-, kötöttáru-, konfekció- és ci­pőipari kombinátot építettek vagy újítottak fel á legkor­szerűbb berendezések, tech­nológiák felhasználásával. A helyes gazdaságfejlesztési politika eredményeként a fogyasztási cikkek termelé­sének mennyiségi problémá­it megoldották; a központi kérdés most a minőség javí­tása, a választék szélesítése. A vásárlók igénye megnőtt: szép, divatos könnyűipari termékeket, korszerű ipar­cikkeket keresnek. Az igé­nyek növekedésévé!' egyide­jűleg eladhatatlan készlete­ket is jelez a szovjet belke­reskedelem. 1973 végén pa. csak . ruházati cikkekből több mint 2,5 milliárd ru­belnyi elfekvő készletet szá­moltak össze. Más termé­kekből is pl. cipőkből, hűtő- szekrényekből, porszívókból — hasonló árukészleteket jeleznek. A felmérések azt mutatják, nem a kereslet lanyhulásáról van szó, ha­nem sokkal inkább a minő­ség, a választék ellen van­nak kifogások. AZ SZKP KB nemrégiben elemezte a fogyasztási cik­kek ukrajnai termelési ta­pasztalatait, s olyan követ­keztetéseket vont le, ame­lyek túlnőnek a köztársaság határain. Nagyon sok üzem ugyanis megelégszik azzal, hogy teljesíti a terv meny- nyiségi mutatóit. Ezért egy sor termék választéka, cso­magolása, formája elmarad a kívánalmaktól. Az SZKP KB dokumentuma a párt-, állami és gazdasági vezetők legfontosabb feladataként je­löli meg a fogyasztási cik­kek minőségének javítását. Harcot indít az olyan szem­lélet ellen, amely megelég- ' szik az alacsony színvonalú, elavult konstrukciójú ter­mékekkel. Ha a vállalatok a jövőben nem a lakossági ke­resletnek megfelelő árucik­keket bocsátanak ki, azt úgy kell tekinteni, mint az álla­mi előírások, a tervfegye- lem súlyos megsértését. Az iparág közvetlen célja: a kiváló minősítést elérő ter­mékek termelési arányának gyors ütemű növelése. Az SZKP KB útmutatása fel­hívja a Jjgyejpei*. bogy a fogyasztási cikkek minőség­javításáért, választékbővíté­séért folytatott széles körű küzdelemben a mostaninál sokkal nagyobb teret kell adni a nehézipari vállala­toknak. Ennek megfelelően a nehézipari vállalatok bő­vítették a fogyasztási cik­kek termelését A FOGYASZTÁSI CIK­KEK kereslete és a termelés közötti jobb összhang meg­teremtését szolgálja a szov­jet kormány egyik legutób­bi határozata is. A rendelet a következő esztendőtől kezdve feloldja a termékfor­galmazás korábbi szigorú menetrendjét. A kereskedel mi és a termelő vállalatok az új helyzetben előre egyez­tetik majd a kibocsátandó termékek választékát. A szovjet közgazdászok azt javasolják, hegy a nép­gazdaság! érdekek még tel­jesebb érvényesítésére, a vá sárlói keresletnek az eddigi­nél is fokozottabb figyelem- bevételére változtassanak a mostani tervteljesítési rend­szeren. Az elképzelések sze­rint az iparvállalatok csak akkor tennének eleget köte­lezettségeiknek. amikor a terméket a boltokban elad­ták. Szakmai körökben azt várják az új rendszertől, hogy még jobban növeked­jék a termelői vállalatok ér­dekeltsége a korszerű, kere­sett termékek gyártásában. TERVELÖtRASOK és köz- gazdasági eszközök kombi­nálásával kívánják tehát megoldani a Szovjetunióban a vásárlók igényeinek ; meg­felelő fogyasztási cikksíi í«tí- melését. (Faraga) ban tett hivatalos látogatásé nak egyik fő célja az volt hogy újabb amerikai fegv verszállításokat biztosítson Tel Avivnak. Az izraeli miniszterelnök kijelentette, hogy a Közel- Keleten „állandóan fennáll a háború veszélye”. Fegy­vereket akarunk kapni, hogy erre készen álljunk” — fűrie hozzá, majd hangsúlyoz,., hogy ha Izrael elegendő mennyiségű fegyverrel ren­delkezik, akkor javulnak a béke biztosításának kilátá­sai” a Közel-Keleten. Rabin elismerte, hogy Iz­rael „az amerikai fegyver- szállításoktól” függ. A wa­shingtoni tárgyalások során — mondotta —, megtárgyal­tuk mind a közeljövő, mind pedig Izrael hosszúlejáratú katonai szükségleteit. E tár­gyalások eredményei — szavai szerint — „kielégíti Izraelt”. Mint az izraeli miniszter- elnök beszédéből kiviláglik, Tel Avív továbbra se haj­landó kivonulni a megszállt arab területekről. „Készek vagyunk kompromisszumra, de semmilyen esetben sem térünk vissza a hatnapos há­ború előtti vonalakra” — mondotta Rabin —. majd azt állítatta, hogy a területi kér­désekkel kapcsolatos bármi­lyen kompromisszum „nagy kockázat lenne Izrael biz­tonságára nézve.” Az izraeli miniszterelnök „megfellebbezhetetlenül” ki­jelentette, hogy a Jeruzsálem feletti szuverenitásnak két­ségtelenül Izraelt kell meg­illetnie. Ez a város „Izrael része, Izrael fővárosa kell, hogy légyen- Rahin végezetül rámutatott, hogy a palesztin kérdést Izrael és Jordánia közötti tárgyalások kereté ben kell megoldani. Ennek kapcsán megerősítette, Izra­elnek azt a törekvését, hogy a Palesztin Felszabadítás: Szervezet „ne legyen a tár­gyalások resztvevője'’. közgyűlés, 1974 Hagyomány immár New Yorkban, hogy minden esz­tendő szeptemberének har­madik keddjén megnyitják az Egyesült Nemzetek Szerve­zetének soron követkéz© ülésszakát. A közgyűlés idei, 2D. ülésszakára száznál több napirendi javaslat gyűlt Ö68- sze az ENSZ titkárságán a legutóbbi ülésszak berekesz­tése óta. A nemzetközi lég­kör javulásának körülmé­nyei között a világszervezet számára újabb módozatok kínálkoznak, hogy kedvező hatással legyen a világese­mények alakulására A haladáshoz minden lehe­tőség • adott, bár köztudott, hogy vannak még feszültség­gócok, neuralgikus pontok a világban; gondoljunk csak az ismét fellángolt ciprusi ve­szélyre, a rendezetlen közel- keleti helyzetre, a chilei tra­gédiára, az indokínai helyi háborúskodásokra. Mégis a két világrendszer vezető ha­talmának, a Szovjetuniónak és az Egyesült Államoknak az utóbbi években tapasztalt, a nemzetközi enyhülést és együttműködést szolgáló kö­zeledése a legjobb példa — s nem utolsósorban biztosi­téka annak, hogy a legfor­róbb helyzetekben is találha­tó megoldás a tárgyalóaszta­lok mellett. A Szovjetunió a maga részéről minden alkal­mat felhasznál, hogy a politi­kai enyhüléssel egyidejűleg a katonai szembenállás veszé­lyeit is csökkentse. Ezt a célt szolgálja a többi között az ENSZ-közgyűlés elé terjesz­tendő újabb szovjet javas­lat, hogy ne engedjék meg a környezet és az éghajlat ron­gálását katonai vaffi' más cé­lokból. Mert ez is össze­egyeztethetetlen a nemzetkö­zi biztonsággal, az emberiség jólétével és egészségével. Az Egyesült Nemzetek Szervezete alapvetően fontos -és meghatározó szerepet ját­szik a tartós béke. és a nem­zetközi biztonság fenntartá­sában, illetve megszilárdítá­sában. A Magyar Népköztár­saság küldöttsége reméli, hogy az ENSZ-közgyűlés mostani ülésszaka erélyesen elítéli a chilei fasiszta jun­tát, amely semmibe veszi a legalapvetőbb emberi jogo­kat, s a tagállamok egyönte­tűen síkraszállnak a chilei terror megszüntetéséért. A közel-keleti helyzetet csak egyféleképpen lehet meg­nyugtató módon rendezni; az Izrael által megszállt arab területek kiürítésével és a palesztin nép nemzeti jogai­nak helyreállításával. Támo­gatjuk tehát az Arab Liga Tanácsának azt a kérését, hogy a palesztin problémát önálló politikai kérdésként vegyék fel az ülésszak napi­rendjére. A magyar ENSZ- delegáció — a kormánytól kapott fölhatalmazás értel­mében — ismét leszögezi, hogy népünk szolidáris a szabadságukért küzdő indo­kínai hős nemzetekkel, ezért a magyar diplomaták és ka­tonák továbbra is a párizsi egyezmény szerint teljesítik küldetésüket a Nemzetközi Ellenőrző és Felügyelő Bi­zottságban. Külügyminiszterünk is . fölszólalt, április elején az ENSZ-közgyűlés 6. rendkívü­li ülésszakán, amely átfogó­an megvitatta a világ nyers­anyag- és energiaellátásával kapcsolatos teendőket. Most is és a jövőben is segít­jük a fejlődő országok harcát a nemzetközi monopóliumok kizsákmányoló módszerei ellen. Végezetül elmékeztetni kí­vánunk arra. hogy közeledik a vegyi fegyverek eltiltásá­ról szóló genfi jegyzőkönyv aláírásának ötvenedik évfor­dulója. Mivel e fontos ok­mányról még mindig hiányr zik néhány jelentős ország képviselőjének az aláírása, most itt az alkalom, hogy a jubileum előestéjén — a köz­gyűlési ülésszak idején —, ők is ratifikálják a genfi megállapodást Hasznos hoz­zájárulás lenne ez a nemzet: közi béke és biztonság erődí­téséhez. ft Ä»

Next

/
Thumbnails
Contents