Népújság, 1974. szeptember (25. évfolyam, 204-228. szám)

1974-09-15 / 216. szám

^□ac? Kkéadéáya 1974. szeptember 15., vasárnap ; A Nap kél: 5.30, nyugszik: 17.58 órakor A Hold kél: 1.21, nyugszik: 17.11 orakor Szeretettel köszöntjük névnapjukon ENIKŐ nevű kedves olvasóinkat! A magyarázat szerint az ókori Elő-Ázsiában éfö népek „Hanna” nevéből • származik, mely szó az ó- heber nyelvben „kegyelmet” jelent. Tizenöt évvel ezelőtt indult ej első útjára a Szov­jetunióból, a névai kikötőből a Lenin atomjégtörő, a világon az első. atomerővel hajtott hajó. Ez a dátum fontos mérföldkő az atomerő békés célokra történő alkalmazásában, az atom hajtású szállítóeszközök ki­alakításában. Ezek meghajtásához a szükséges ener­giát atomenergia (atomreaktor) szolgáltatja. Az atomenergia alkalmazása olyan szállítóeszközök ese­tében célszerű, amelyek nagy mennyiségű üzem­anyagot kénytelenek magukkal vinni, hogy jelentős liatotavolsággal működhessenek. Minthogy a szüksé­ges .sugárvédő berendezések meglehetősen nagy he­lyet foglalnak el, s nagy terhelést is jelentenek, az atomhajtású szállítóeszközök kialakítását nem vélet­lenül hajókkal kezdték. A Lenin jégtörőnek meg­varrnak a társai is, működnek már atomhajtású ten­geralattjárók, repülógép-anyahajók stb. A Lenin atom jégtörő hamarosan vetélytársat kap: a Lenin­grad ban készülő Arktiks nem annyira nagyságban, mint inkább * * konstrukció tökéletességében fogja felülmúlni, időjárás: Várható időjárás ma estig: Időnként kissé megnövekvő felhőzet, legfeljebb néhány helyen előforduló futó záporral, gyenge zi­vatarral. A hajnali és korareggelt órákban erős pá­rásság, elszórtan köd. Éjszaka gyenge, napközben kissé élénkebb, változó irányú szél. Hatvani fiatalok rokonszeiw» tüntetése Veled vagyunk Chile! Szabadsagot a bebórtönzöt- teknek! — ezektől a kiáltá­soktól zengett szombaton a hatvani Vörösmarty Műve­lődési Központ nagyterme, ahol a városi KlSZ-bizott- ság szervezett a chilei dol­gozó nép szabadsagjogai melletti rokonszenvtüntetést. Nem volt ennek a találko­zónak szónoka, gondosan kimunkált műsora. Munkás' és diákfiatalok, gyári es termelőszövetkezeti ifjúkom­m.unisták hallatták szavu­kat, egyértelműen. megbé­lyegezve a chilei katona­tisztek embertelenségét. Közben, pedig dalok, ver­sek, zeneszamok hangzottak el, amelyek hozzáillettek a találkozó hangulatához, nö­velték az együttérzés ere­jét. így került a műsorba politikai jellegű számaival Havast Péter énekes, a vá­rosi irodalmi színpad es a Jam-együttes. A rokonszenvtüntetés vé­geztével az egybegyűltek táviratot küldtek a béketa- nacshoz. A pódiumon: Kovács Dénes, Bácher Mihály, Medveczky Ádám Az Országos Filharmónia 1974/75. évi Heves megyei bérleti hangversenyeiről Heréd és Kökényes igent mondott Két egymást követő napon pénteken és szombaton köz­gyűlést tartott a nagyköké- nyesi Rákóczi, valamint a herédi Mátravidéke Termelő- szövetkezet. Mindkét helyen az egymással való kapcsolat, az egyesülés megteremtése foglalkoztatta az összegyűlt tagokat. A gondolat nem új keletű. Tavasz óta tartott a tervezgetés, az előkészítés, amelyben mindkét gazdaság vezetői hallatták szavukat, véleményüket. Most a tag­ságnak kellett döntenie: igent mond-e az egyesülést célzó törekvéseknek, vagy el­lene szavaz? A lezajlott köz­gyűléseket általában megér­tés, az új termelési forma iránti érzékenység jellemezte. S az együttesen kimondott helyeslésből mindkét község­ben az is kiviláglott, hogy nem a gazdaságokra kényszerített utasítás, hanem a jobbnak felismerése, vala­mint az önkéntesség elve ér­vényesült Nagykökényesen, Heréden. Ez a gondolat tükröződött egyébként a hatvani városi pártbizottság első titkárának, Szabó Ferencnek Nagyköké­nyesen elmondott szavaiban, amikor utalt arra, hogy az új és a régi harca nemcsak szel­lemi, hanem gazdasági téren is megmutatkozik. S azok a szövetkezetek döntenek he­lyesen, amelyek időben fel­ismerik az erők összpontosí­tásának szükségét. A most választott új úton már csak egy lépés van hát­ra. Az a közgyűlés, amelyen mindkét szövetkezet tagjai részt vesznek és kimondják egy új gazdaság megalakulá­sát. + ORVOSI I ÜGYELET | Egerben: szombat délután 2 órátój hétfő reggel 7 óráig a Bajcsy-ZsiÜnszky utcai rendelő­ben. (Telefon: 11-10). Gyermekorvosi ügyelet szom­baton 16 órától 17.30 óráig, va­sárnap délelőtt 9 órától 10.30 óráig. Délután 16 órától 17.30 óráig a Kossuth Lajos u. 6. szám alatti rendelőben. (Telefon: 24-73). Rendelési időn kívül az általános orvosi ügyeletén. (Baj­csy-Zsilinszky utca.) Hétfőn 19 órától kedd reggel 7 óráig, a Bajcsy-rZsilinszky utcában. Fog­orvosi ügyelet 9—13 óráig a Technika Házában. Gyöngyösön: szombaton 14 órá­tól hétfő reggel 7 óráig. Az or­vosi ügyelet helye: Jókai utca 41 szám. (Telefon: 117-27.) Gyermekorvosi ügyelet: vasár­nap délelőtt 9 órától 11 óráig a Puskin utcában. (Telefon: 123-50). Hatvanban: Szombaton 12 órá­tól hétfő reggel 7 óráig a ren­delőintézetben. (Telefon: 10-04). Rendelés gyermekek részére is. Gyermekorvosi ügyelet vasár­nap 10—12 óráig a rendelőinté­zet gyermekszakrendelésén. (Te­lefon: 10-04). Fogorvosi ügyelet: 8—10.30 óráig a rendelőintézetben. Állatorvosi ügyelet Szombat déltől hétfő reggelig elsősegély esetére: Eger: Állategészségügyi Állo­más Allatkórháza, Eger. Szövet­kezet utca 4. (Az Egerhez tar­tozó, valamint a bélapátfalvi, bátori és a makiári állategész­ségügyi körzetben.) Telefon: 13-48. Füzesabony: Petőfi Termelő­szövetkezet irodája, Zrínyi u. 11. Telefon: 99. 132. Gyöngyös: Állatkórház. Tele­fon: 11-643. A hét utolsó mun­kanapján reggel 7 órától, a mun­kaszüneti napon 20 óráig. Hatvan: Vágóhíd. Telefon: 12-10. Heves: Megyei Tanács V. B. Járási Hivatala. Telefon: 124. Pétervására: Községi tanácshá­za (volt pétervásári járás és verpeléti állategészségügyi kör­zet). Telefon: 124. Szakmunkások egyetemi előkészítője az egri főiskolán Egyetemi előkészítő tanfo­lyam kezdődött az egri Ho Si Minh Tanárképző Főisko­lán, amelyen hat Heves me­gyei üzem 23 érettségivel nem rendelkező szakmunká­sa vesz részt. A kormány ta­valyi határozata ugyanis le­hetővé teszi, hogy a tehetsé­ges szakmunkások érettségi nélkül is jelentkezhessenek műszaki egyetemekre és fő­iskolákra. A hat Heves me­gyei üzem — az Egri Finom- szerelvénygyár, a Mátravidé- ki Fémművek, az egri Hajtó­műgyár, a Mátravidéki Szén­bányák Vállalat, az Egyesült Izzó gyöngyösi gyáregysége és a Heves megyei Állami Építőipari Vállalat — dolgo­zóinak egyetemi előkészíté­sét szolgálja az egri főiskolán megkezdődött egyéves tanfo­lyam, amelynek keretében matematikusok, fizikusok és nyelvészek oktatják a szak­munkásokat. A tanfolyam résztvevői' nyolc hónapon keresztül a le­velezési forma keretei között tanulnak, s hetenként mind­össze egy alkalommal jönnek' a főiskolára, míg télen két-; hetes, nyáron pedig kilenc-; hetes intenzív bentlakásos J tanulás következik. Ezután dolgozatot írnak és vizsgáz-; nak a szakmunkások. A leg­jobbak a műszaki egyeteme­ken és főiskolákon folytat-; hatják tanulmányaikat. Szebb drágább is, rosszabb is Emlékeznek még rá? Nem is olyan régen voltak azok a, vízcsapok, amiknek a forga­tásához egy egyszerű kerekei szereltek fel, a szelepen pedig a legszimplább bőrgyürü szol­gált a víz útjának elzárására, be változtak az idők, aztan megjelentek a cifrább csapok, a stilizált vonalú és . alakú, műanyagból készült fogantyúk­kal, amikben a szelep most már műszakilag is fejlettebb kialakítást kapott: rézből és kerekekből, csúszókákból és rafinálian elhelyezett gumigyű­rűkből, rózalatétekből össze- eszkábálva. Persze, jó néhány forinttal drágábban. Persze, jó néhány hibalehető­séggel megtoldva. Aztán ismét változtak az idők, és most már meg stilizál­tabb vonalú, még fényesebb fe­lületű műanyag fogantyúval el­látva kerültek az üzletbe ezek a csapok. Persze, drágábban, ■mint elődeik. Szép vörös és kék színű la-* pocskát kaptak a fejükre: ez­zel jelezve, hogy a meleg vagy a hidegvíz indul-e meg a fo­gantyú elforgatásával. Ez a szép színű műanyaglapocska azonban kérészéletű. Nem léte­zik, hogy az első szereléskor egy-két kapaszkodó fogacskaja ki ne törjön, és akkor mar semmi sem tartja a fogantyún rajta„ Így lőtt szebb is, drágább rosszabb is a legújabb vízve­zetéki csap. Ugyan a következő módosítás mit eredményez majd küllemben, forintban es érthetetlen minőségromlásban? m a véleménye erről a KERMI-nek? A vásárlók, a használók vé­leményét nem tartjuk szüksé­gesnek újrafogalmazni. Sőt! Véleményünk egyes jegyeit jobb, ha nem is rögzítjük pa­pírra. Ne kelljen a fehér papír­nak elpirulnia. (—ár) Lottónyeremények A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a 37. játékhéten öttalálatos szelvény nem volt. Négy ta­lálatra 68347, háromra 396, kéttalálatra egyenként 18 fo­rintot fizetnek. A rendőrség felhívása A Hatvani Városi Rendőrkapi­tányság felkéri annak a Volga típusú személygépkocsinak a ve­zetőjét, aki 1974. szeptember 1-én 12—13 óra között Hatvanban, a cukorgyár előtt, a 3-as főútvo­nalra történt ráhajtásnál — a gépkocsi ajtajának kinyitásával — sérüiéses balesetet okozott, a sérültet a baleseti sebészetre szállította, meghallgatás céljából jelentkezzen a Hatvani Rendőr­kapitányságon. WVAwVNAAAAAA^WNA^VVVVVWVAA«V» Eger kulturális életében igen számottevő az Országos Filharmónia , hangverseny- rendező tevékenysége. Az új évadban is sok szép, színvo­nalas műsornak tapsolhat majd a hangversenylátogaló közönség, ezekről szeretnénk néhány előzetes Ízelítővel szolgálni. Az évad első hangverse­nyén Egerben üdvözölhetjük a Budapesti Filharmóniai Tarsasag zenekarát élükön Medveczky Adóm fiatal te­hetséges karmesterrel, aki nemrég a Magyar Televízió nemzetközi karmesterverse­nyén az értékes második dí­jat nyerte el. E hangverseny szólistája Gidon Kremer vi­lághírű szovjet hegedűmű­vész. Először látogat el ez évadban Egerbe a kitűnő Győri Filharmonikus Zene­kar, élükön Sándor Janos karmesterrel. Bizonyára nagyszerű zenei élményt je­lent majd Lehel Györgynek a Rádiozenekar vezető karna­gyának dirigálásával a Mis­kolci Szimfonikus Zenekar hangversenye. Hosszú idő után ismét tapsolhatunk Ko­vács Dénes Kossuth-dijas he­gedűművésznek, aki Bácher Mihály zongoraművész társa­ságában önálló Beethoven szonátaesttel örvendezteti meg hallgatóit. Igazi zenei csemegének ígérkezik a nagy­hírű Vox Humana kórus ora­tórium estje Makiári József karnagy vezényletével. Mű­soruk: Dvorak: Stabat Mater című oratóriuma. Közremű­ködik László Margit és több neves énekművész. Nem utolsó sorban említ­jük meg az Egri Szimfonikus Zenekar hangversenyét Lan­tos István zongoraművész közreműködésével. A zene­kart ezúttal Pál Tamas, az Operaház jeles karmestere vezényli. Ez évadban is ne­ves zenekarok, karmesterek, szólisták egész sora vonul fel a megye hangversenypodiu- main. Hatvan, Heves, Gyön­gyös, Füzesabony hangver­senylátogató közönsége is nagy várakozással tekinthet az új bérletsorozat elé. Örömmel üdvözöltük a tava­lyi hatvani hangversenyek táblás hazát, erre való tekin­tettel a Filharmónia ez év­ben is nívós hangversenyeket biztosít a városnak. Az új évad hangverseny- bérleteinek árusítása 1974. szeptember 19-től az Egri Ál­lami Zeneiskolában megkez­dődik, és ízléses, a tavalyi­hoz hasonló műsorfüzetből ismerhetik meg a bérlők a szép új programot. Szepesi György 25 éves az egerszaléki termelőszövetkezet Tegnap, szombaton délelőtt ünnepelte fennállásának negyedszázados évfordulóját az egerszalóki Vörös Csillag Termelőszövetkezet. Az 1949-ben alakult és azóta sok vihart, de sok sikert is megért termelőszövetkezet, amely az egyik legrégebbi Heves megyében, joggal és okkal emlékezett vissza történetének elmúlt negyedszázadára, hiszen az lé­nyegében a magyar szövetkezeti mozgalom huszonöt eszten­dejét is példázta. A jubileumi nagygyűlésen Csorba László, a termelő- szövetkezet elnöke mondott ünnepi beszédet, míg a meg­hívott vendégek nevében — többek között Sass Kálmán, országgyűlési képviselő, Hegyi János, a Járási Hivatal elnö­ke nevében — Gubán Dezső, az Egri Járási Pártbizottság első titkára mondott méltató szavakat. A jubileumi gyűlés kedves és megható színfoltja volt az úttörők és a KISZ-esek műsora, amelyben ügyes válogatás keretében villantották fel a szövetkezet történetének negyedszázadát. A jubileumi gyűlés végén jutalmazásokra került sor. Kitüntették többek között a termelőszövetkezet Kiváló Dolgozója címmel Hangácsi Ferencnét és Ferenc Józsefet, akik alapító tagjai a Vörös Csillag Tsz-nek. A jubileumi gyűlés után közös ünnepi ebédre került sor. Gondok az egri postaközpont építésén Hogyan halad az egri uj postaközpont építésé? Kérdésünkre * Hegyi István, a Heves megyei AU ami Építőipari VallaLat építésve- < zetője mondotta el, hogy az aLapmunkalatokat a nyár folyamán « már elvégeztek, szeptember vég erre pedig elkészülnek a főépület < harmadik szintjének építésével is. Ezt követően megkezdik az < acélvázas szárnyreszleg ácsolását és szerelését, valamint felállít­ják a galéria-rész acélszerkezetét is. Jelenleg azonban nyolcvan tonna U—200-as acél hiányzik, ami súlyos gondot okoz a mun­ka folytatásában. Ugyanis, ha a megfelelő mennyiségű acej ren­delkezésre állna, akkor a Kecskeméti Fémművek három hónap alatt elkészítené a szükséges acélszerkezeteket, s így az építke­zésben sem lenne nagy kiesés. Amennyiben a szükéges anyagot . nem kapják meg a hónap végéig, abban az esetben viszont az ; atadas határideje is kitolódik. 104 Circo ltaliano Változatok szájharmonikára Nagy sikert ért el Gyön­gyösön a Circo ltaliano, amelynek műsorában nem egy világszám szerepelt. Elég csak a szédületes tem­pót diktáló argentin tánc­trióra emlékeztetnünk, akik­nek akrobatikus produkció­ja méltán váltott ki tet­szést. Hasonló módon fe­jezte ki a véleményét a közönség a Jarz artista cso­port számánál. Ketty Jarz a világ egyetlen női akro­batája, légtornásza, aki a két es feles száltól meg- ugorja. Most készül a hár­mas szalto bemutatására is. De szinte mindenkinek a hangulatát felfokozta az Er­nesto csalad, a zenebohóc- família, élén a család fejé­vel, Buby Ernestóval. Ö ma­gyar származású. Már szin­te az egész világot bejárta, meg is tanult tizenkét nyel­vet. Alig nőtt Id a földből, már megjelent a cirkusz po­rondján. T.óvásként kezdte, de a lóápoláshoz nem fűlött a foga. Ezért váltott át a hangszerekre. Maradt a kedvence a szajbarmonika. A család többi tagja kiegé­szíti a produkciót. Amii csinálnak, az egy negyedórás nevetés. Nem akarják engedni, hogy a szájharmonikás „rontsa a légkört”, ezért a cirkuszi hagyományok szerint elve­szik a hangszerét. De a tán­toríthatatlan zenész újabb zenesaerszámokat vesz elő, és egymás után szólalnak meg ezeken az ismert dal­lamok. • Lényegében tehát a téma nem világszenzáció, de ahogy azt porondra viszik, ahogy végigjátsszák, mindenkit megnevettet, és ez a lé­nyeg, hiszen zenebohóc a szám főszereplője. Az olasz cirkusz műsora megfelelt az előzetes érdek­lődésnek. (gmí.) A Magyar Szocialista Munkáspárt Heves megyei Bizottsága és a Heves megyei Tanács napilapja. — Főszerkesztő: PA PP JAKOS. — Kiadja a Heves megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: NOSZT1CZTUS FERENC. — Szerkesztőség — 3301 Eger. Beloiannisz utca 3. (Pf. 23. 3301) Telefon: 12 .3, 20-29, 24-44. 32J0 Gyöngyös: Rózsa u. 1., 11-697. 3000 Hatvan: Kossuth tér 8. (Városi Tanács épülete). 10-ái. Kiadóhivatal: Eger 3301 Beloiannisz u. 3. (Pf. 23. 3301) Telefon: 12-68. — Terjeszti a Magyar Fosta. Előfűtési É4É c&y itósaapra 28!*** «a*aiqsJsézbesítőnél. — index: 30.062. —* Hevesi megyei Kyomda Valiaiat, Esés* £Scódy bandor A* Sá®, J&Uéa.ta: bOLYUO& ŰOZOmL

Next

/
Thumbnails
Contents