Népújság, 1974. augusztus (25. évfolyam, 178-203. szám)

1974-08-07 / 183. szám

t I f&WfU&á/fi 1974. augusztus 7., szerda A Nap kél: 4.28, nyugszik: 19.10 órakor A Hold kél: 20.24, nyugszik: ,8.56 órakor Szeretettel köszöntjük névnapjukon IBOLYA nevű kedves olvasóinkat! A tavasz hírnöke az elsők között vált a virágok közül női névvé. A magyarban e leánynév alapszava az ibolya virág. öt évvel ezelőtt hált meg Kozma József, Párizs­ban élt magyar zeneszerző. Zenei tanulmányait a bu­dapesti Zeneakadémián végezte. 1933-ban költözött Párizsba, ahoi különösen balettekkel, filmzenével es népszerű dalokkal szerzett magának hírnevet. Egyik leghíresebb műve A lyoni selyemszövők című ora­tóriuma, amelynSk 1962-ben volt a budapesti bemu­tatója. A lyoni selyemszövőket Jasques Gaucheron„ Petőfi egyik kitűnő francia fordítója írta. A nagy­igényű, a lyoni takácsok felkelését megéneklő, sajá­tos hángu költeményt a költő Lyon város megala­pításának ötszázadik évfordulójára alkotta. Mint is­meretes, 1831-ben tört ki ez az első francia rrfunkás- Jelkelés,< melyről Engels mint a történelem nagy for­dulójáról emlékezett meg. A lyoni munkások később még erőteljesebben harcoltak jogaikért, de most már nem a gyár fekete lobogójával, hanem a vörös zászló alatt. A csaknem :másfél évszázaddal ezelőtti felke­lésüknek állított nagyszerű emléket Kozma József művészi oratóriuma. Időjárás: Várható időjárás ma e^ídg: felhőátvonulások, el­szórtan eső. Egy-két helyen esetleg zivatar. Élénk, időnként erős, helyenként viharos lökésekkel kísért északnyugati, északi szél. Az éjszakai lehűlés erő­södik. Várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet H, 1«, legmagasabb nappali hőmérséklet szerdán 22, 28 fok között. A Balaton vizének hőmérséklete Siófoknál 11 óra­kor 24 fok volt. Ide^enforgaOmi csúcs: bat hónap aiatt 2 521000 külföldi Járt hazánkban Soha ennyi turista nem járt még az országban, mint az idén: a Központi Statisz­tikai Hivatal első félévi, ösz- szesített idegenforgalmi ada­tai szerint; 2 521000 külföldi fordult meg január 1. és június 30. között hazánkban, csaknem kétszer annyi, mint egy évvel'korábban. Igaz, ta­valy az év első hónapjaiban állategészségügyi okok miatt, a hatóságok korlátozták az utazást, de az idegenforga­lom évek óta megszakítás nélkül, rohamosan növek­szik. Rekordszamban utaz­tak külföldre a magyar tu­risták is, hat hónap alatt; összesen 1 139 000-en keltek útra a szomszédos vagy tá­volabbi országokba, kétszer többen, mint 1973 első felé­ben. Legtöbben Csehszlovákiá­ból érkeztek, összesen 899 ezren; Jugoszláviából 472 000, Lengyelországból 208 000, Ausztriából pedig 150 000 vendégünk volt. Ugrásszerű­en növekedett a szovjet tu­risták szama, közülük 104 ezren ismerkedhettek hazánk tájaival. A magyar turisták közül Jugoszláviába — fő­kent az Adria partjára — utazták legtöbben: 397 ez­ren, Csehszlovákiát pedig 338 ezren választották úticé- lul. Az adatokból az is kitű­nik, hogy továbbra is Bu­dapest és a/ Balaton a fő idegenforgalmi vonzerő, de ezek mellett lassan újabb tájakat is megkedvelnek a külföldiek. A Duna-kanyar- ba, a Mátrába és a Bükkbe , kétszer többen kirándultak, mint az elmúlt év első felé­ben, s mind több külföldi keresi fel a Velencei-tavat is. A statisztikából az is ki­derül, hogy a vasútról mind­inkább a közutakra tolódik el az idegenforgalom, fél' év alatt 431 ezer autó érkezett hazánkba a határátkelőhe­lyeken, míg. az 1973-as év azonos időszakában 217 ezer. Nemcsak külföldiek, hanem a magyarok is mind többen kerekednek autóval útra; fél ev alatt 109 ezer gépkocsival jártak külföldön — a tavalyi év első hat hónapjában alig fele ennyivel. Csökken a hőmérséklet, megerősödik a szél Napirenden: a közművelődés Szakszervezeti népművelők kétnapos tanácskozásé > Gyöngyösön Szakszervezeti népműve­lők kétnapos tanácskozása kezdődött kedden délelőtt, a gyöngyösi Szakmaközi Szék­házban, amelyen, az SZMT kulturális, agitácíós és pro­pagandabizottságának tagjai, valamint a szakszervezeti művelődési intézmények ve­zetői vesznek részt. A tanácskozás első nap­ján Horváth Nándor, a kul­turális, agitációs és propa­gandabizottság vezetője tar­tott tájékoztatót az 1974—75. oktatási év feladatairól, majd a testület második félévi munkatervét ismertette. Ez­után a hazánk felszabadulá­sának 30. évfordulójával kap­csolatos szakszervezeti fel­adatokról tárgyaltak. A tanácskozás mai napi­rendjén n közművelődés helyzetéről és feladatairól szóló KB-határozat megvita- ( tása szerepel. A határozat- . ból adódóan a közművelő- ■ dés-politikai koncepció me- j gyei előkészítésével kapcsola­tos tennivalókat is megtár- i gy alják. Megkezdték az alapozást..« Új orvosi rendelöKet, üzleteket építenek Egerben Néhány héttel ezelőtt le­bontották Egerben, az Alkot­mány utcában a 6—8—10. szám alatt levő öreg háza-- kát, amelyek már nem fe­leltek meg a követelmények­nek. Az utca azonban nem marad sokáig foghíjas, mi­vel a napokban megkezdték az új épületek alapozását. A földszinten kap helyet há­rom körzeti orvosi rendelő, s mellettük nyílik meg az átadáskor a baromfibolt és a kalaposüzlet. Az emeleten harminc családnak adnak esy-, illetve kétszobás la­kást. Szocialisia brigádok sikere a Gyöngyös- domoszlói Állami Gazdaságban Karácsond határában ma­gasművelésü Szőlő- és gabo­natáblák mellett kanyarog a műút a falu felé. A Gyön­gyös—domoszlói Állami. Gaz­daság egyes kerületének föld­jei ezek és több mint 1330 hektárt foglalnak el, maguk­hoz ölelve Domoszlö , és Adács határának egy részét is. Évente 33 millió forintot termelnek itt szőlőből, gyü­mölcsből, búzából, árpából, borsóból és napraforgóból. Hét szocialista brigád, 155 taggal dolgozik a kerületben, , akik naponta Karácsondról, Gyöngyösről, Gyöngyöstar- jánból és Kisnánáról járnak munkába a gazdaság autó­buszával. A. kerületben tíz éve dolgoznak együtt a szo­cialista brigádok, melyek kö­zül több már elnyerte a ki­váló címet. A közelmúltban összejöttek a brigádok és közösen érté­Hatvaesi képvásár . A nap alászállt. Némi szél legyez a lakótelep házai, kö­zött. Az első tömb sarkán gépkocsi. — Dezsőké, kirakodha­tunk. .. A parancsnok külsejű, tag­baszakadt férfi szavára egy másik, valamivel soványabb mászik elő a vezetőfülkéből, majd szépen adogatja a ké­peket. Néhány perc, és fest­ményekkel kiabál a házvé­ge. Persze mindjárt kíván­csiskodó is akad. Először né­hány csodálkozó gyerek, utá­nuk felnőttek. — Mi ez? Utcai kép vásár? A tagbaszakadt közelebb lép. — Igen, hivatalosan enge­délyezve. Egyébként a Kép­csarnok Vállalattól vagyok... Ha megengedi Brandt... A kancellár névrokona. Brandt János. — Értem. Ön az ügynök. Kijavít. — Szervező, ha megenge­dj. Szervező, huszonöt esz­tendeje. S Heves megye az kelték, hogy mit is tettek az elmúlt fél évben, örömmel állapították meg, hogy 133 ezer forintot takarítottak meg. Hat hónap alatt ugyan­is ennyivel csökkent az ön­költség a kerületben. Ered­ményes összefogásukat ötezer forint értékű társadalmi munka is dicséri. Est zöm ­mel a központ parkosításara és a donioszlói raktár szo­ciális helyiségének berende­zésére fordították. A brigá­dok most az aratásból is ki­veszik részüket. Nagy gon­dot fordítanak a betakarított gabona jó minőségének meg- , óvására. A kerület dolgozói jó mun­kájuk elismeréseként az utóbbi két évben elnyerték az élüzem címet. Elhatároz­ták, hogy további eredmé­nyes munkájukkal az idén is kivívják ezt a megtisztelő el­ismerést. Az elmúlt napok kánikulái időjárása után, kedd reggel­re már Közép-Európaszerte csökkentek a hőmérsékleti értékek, megerősödött a szél- A valamivel hűvösebb, de még műidig kellem.es nyári, időjárást a Skandiná­via felől érkező, hűvös lég­tömegek okozzák. Ennek ha­tására, mar hétfőn záporok, zivatarok keletkeztek az Al­pok, a Cséh-medence és a német-—-lengyel síkság- vidé­kén és Lengyelországban is csak 20 fokig emelkedett a hőmérő higanyszála. Maga­sabb légrétegekben lejátszó­dó légtömegcsere hűvösítő hatása csak fokozatosan je­lentkezik a Kárpát-meden­cében. Kedden a hajnali és a kora reggeli órákban mar langyosabb volt a levegő, mint az elmúlt napokban, egy-egy helyen, főleg az északnyugati megyékben, megnövekedett a felhőzet éa megerősödött a szél. Ország­szerte .17—21 fokot mertek reggel és a meteorológiai előrejelzés szerint, napköz­ben sem emelkedik a hőmér­séklet 30 fok fölé. A követ­kező napokban is megerősö­dő, helyenként viharossá vá­ló szélre, záporesőre, ziva­tarra kell számítani, a leve­gő pedig 25—28. fokig meleg­szik majd íeL (MTI) 11 milliós megtakarítás Ijstó gyöngyösi bányászok (Tudósitónktól): Több mint tizenegymillió forintos megtakarítást jelen­tettek a Matraalji Szénbá­nyák Vállalatnak azok az újítások, amelyeket a szocia­lista brigádok, műszaki kol­lektívák, illetve az újítómoz- galom élvonalában dolgoáb munkások valósítottak meg az idei év első felében. A vállalati bíráló bizottsághoz összesen 271 újítási javaslat >!|í hä - Uli Hi j U 1 én munkálkodásom egyik színtere... Fiatalabb, munkás kinéze­tű férfi tolakszik az előtér­be. A kancellár névrokoná­nak e pillanattól közömbös vagyok. — Tájkép? Csendélet? Uram, amint látja, bő a vá­laszték. És ez mind felülbí­rált, kitűnő mesterek kezé­ből való alkotás... Szent­(Foto: Szabó Sándor) györgyi Kornél, Kurucz D. István, Kokas Ignác, sorol­jam tovább? A gombosi gazdaság szere­lője, Sándor József, kicsit összehúzza magát a szózá­porban. — És az árak? — Hétszáztól nyolcezerig, tizennégy havi törlesztésre. De hangsúlyozom, valameny- nyi márkás név. érkezett, ebből száztizenha­tot találtak alkalmasnak a bevezetésre. Az újítók, a hasznot hozó ötletek megva­lósítói, több mint 363 ezer forintos jutalmat kaptak a munkájukért, amelyről a legutóbbi vállalati szakszer­vezeti bizottsági ülésen meg- allapítoták: örvendetesen megnövekedett a hatékony­sága. Tóth Lajos Rövid húzakodás. Alku. Aztán a kancellár névroko­na faképnél hagy. — Semmi vesz, rögtön itt lesz — nyugtat kajánul a kocsivezető. — Leránt egy korsóval a Zöldhordóban. Be sem fejezi, s fújtatva, csillogó homlokát törülgetve visszatér a tagbaszakadt. — Csak egy áldomás, he- hehe... Kabalám... Ahány kép, annyi sör... Nos, vala­mi munkával szolgálhatok? Elhárítom. A forgalom ér­dekel. — Hatvan nálam első osz­tályú hely. A megyében itt, valamint Petőfibányán áru-_' lók legtöbbet. S tudja, kik a vásárlóim? Fogózzon meg! Nem pénzes orvosok, ügyvé­dek, az úgynevezett értelmi­ség. Hanem munkás innen, paraszt onnan. Meg iparosok. Tegnap, a másik lakótelepen Pap Gábor-tájképet vett tő­lem egy szobafestő... Szóval igénylik most már az egysze­rűbb polgárok. És ez így van jól, elhiszi? — Miért ne hinném. S mikor legközelebb? — Negyedév múlva. Mint a vonat, menetrend szerint.. . Csak szép, hosszú vénasszo­nyok nyara legyen! (moldvay) I terxelfi- szSre keieleUes da.gezi Hűkért Ismét egy rendelet azoknak a sorából, amelyek hivatottalű megteremteni a kedvezőbb mun­ka- és életkorúin lény eket, a dol­gozó nők — közöttük a kisgyer­mekes anyák részére. Egy ko­rábbi lapszámunkban, több pa­naszos levél alapján foglalkoz­tunk már azzal, milyen hátrá­nyos helyzetbe kerültek azok a hat éven aluli gyermekeiket ne­velő asszonyok, akik a termCíZ- szövetkezetekben, tagként dől+ goznak. A szövetkezetek nagy többségében nem vették figye­lembe a keresettérítésnél, ha az anya a gyermek betegsége mi­att nem dolgozhatott. Ha kissé később is, de ezek­ben a napokban megjelent a MÉM rendelkezésre/ (18/1974. Vili 25. (MÉM), amely ezt a hátrányos helyzetet megszünteti. Három, illetve hat éven aluli beteg gyermeke ápolására min­den tsz-nőtag jogosult, ameji ív­nyiben a betegség miatti térítés­re egyébként is jogosult lenne. Vonatkozik ez természetesen a gyermekeiket egyedül névelő apákra is. Hasonlóan újabb ked­vezményt jelent — illetve az iparban foglalkoztatottakéval azonosat —, hogy a gyermek- ' gondozási segélyen levő terme­lőszövetkezeti tagnak a gyer­mekgondozáson töltött idő után is jár egy évre a fizetett sza­badság. Gondoltak a rendelet készítői arra is, hogy a Űze­tett szabadság mértékének meg­állapításánál figyelembe vegyék a gyermekes anyuknál a gyer­mekek számát. Éppen úgy, mint ez év január 1-től az iparban, most már a mezőgazdaságban is törvényes joggá vált, hogy a tagként folyamatosan dolgozó nőt (vagy a gyermekét egyedül neveid apát), az éves szabadsá­gon felül meg újabb kettő, öt, illetve kilenc nap szabadság il­leti meg, a gyermekek' számaiul függően. ' Ezek a fizetett sza­badnapok egyben is, részletek­ben is igénybe vehetők, az anya kívánsága szerint. Ez a rendelkezés nagy lépést jelentett áhhoz, hogy a termelő­szövetkezetekben dolgozó nők jogai azonosakká váljanak az iparban dolgozókéval, s termé­szetesen abban is, hogy a kis­gyermekes anyák élet- és mun­kakörülményei a. termelőszövet­kezetben is tovább javuljanak. —d­25 éves a Népújság I Eff«** szikit Harminc fővárosi művész és kei labdarúgóesapat vidám parádéja augusztus 19-én, hétfőn, dél- , előtt 10 órakor,"az Egri Dó­zsa Stadionban (rossz idő esetén augusztus 25-én). A műsorban fellépnek: Álfonzó, Aradszky László, Balázs Péter, Básti Lajos, Csákányi László, Cserháti Zsuzsa, Felföldi Anikó, Ha- dics László, Halász Aranka. Fllatky László, Horvath Ti­vadar, Ihász Gábor, Kajái János, Kibédy Ervin, Koós János, Kovács Ferenc, Ko­vács Zsuzsa, M edgy esi Má­ria, Ősz Ferenc, Pápay Er zsi, Rónaszéky András, Sí­mé nfalvy Sándor, Vámosi János, Zalatnay Sarolta, Zó- ray Márta, Zorán Sztevano- vity. Kísér az EXPRESS, a Kék Csillag, a V’73 együttesek és Gyarmati István. Műsorvezető Halmi Gábor és dr. Hegedűs János. JEGYEK KAPHATÓK: az egri Gárdonyi Géza Színház portájánál, 10 órától 20 óráig, az üzemek, vállalatok szakszervezeti bizottságainál, az Egri Dózsa Stadionban, a művelődési otthonok jegy­árusítóinál és a Heves me­gyei Idegenforgalmi Hiva­talnál- Csoportosan — tsz- ek és szocialista brigádok számára — igényelhetők a Népújság szerkesztőségében, a sportrovatná]. a Megvár ciznciaitsta MunkásDárt Heves mesvei Bizottsága és a Heves megyei Tanács napilapja — Főszerkesztő: PAPP JÁNOS. — Kiadja a Heves megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó NOSZTICZIl’S FERENC - Szerkesztőséé - 3301 Eger Beloiannisz utca 3 <Pt 23. 33011 Telefon: 12-73 20-29. 24-44 3200 Gytngyös: Rózsa u i... U-697. SovO Hatvan: Kossuth tér ü rvárosi Tanács épülete) 10-51 Kiadóhivatal: Eger 3301 Beloiannisz u. 8. <Pt 23 3301) Telefon: 12'68■ — Terjeszti a Magyar Posta Előfizetési «a Zn, Rónacra 2>— Előfizethető bármelyik postahivatalnál és kézbesítőnél. — index: 20.062. —Heves megyei Nyomda Vállalat, Eger, Esrótíy Sándor utca &. saaza. <92 agy bo-íp-w «M, SU — « igazgató; SÓLYMOS ió&m.

Next

/
Thumbnails
Contents