Népújság, 1974. augusztus (25. évfolyam, 178-203. szám)
1974-08-24 / 197. szám
18.50: Új építészet Magyarországon T. Egyetemes előzmények. Ezzel az adással veszi kezdetét Major Máté akadémikus, építész, építészettörténész hét részből álló sorozata, amelyben a hazai építészet művészeti oldalról való megközelítésben kísérli meg bemutatni a nézőknek. A sorozat első négy része a múlttal foglalkozik. 1945-ig követi, az építészet fejlődését, az uralkodó stílusirányzatokat, egyben mutatva a régi korok legjelentősebb és legjellemzőbb építészeti alkotásait. Az ezt követő három rész pedig a közelmúlt és a jelen építő- művészetéről szól, a felszabadulástól napjainkig. Ezekben az adásokban megszólalnak azok az építészek is, akiknek jelentős, sok esetben pedig meghatározó szerepük volt egy-egy város, városrész mai arculatának kialakításában. így hallhatjuk Finta Józsefet, aki fővárosunk egyik legmodernebb épületét, a Hotel Duna Intercontinentált tervezte, Jurcsik Károlyt, akinek nevéhez az új 62ek- szárdi városközpont kialakítása fűződik, Tillai Győzőt, aki a pécsi lakótelepet tervezte és másokat. A film hozzá szeretne járulni ahhoz, hogy a nézők átfogóbb ismereteket szerezzenek az építészetről, kivált pedig a mai építőművészet! irányzatokról. (KS) Be fejesik a szabolcsi földvár feltárását A Magyar Tudományos Akadémia, a Magyar Nemzeti Múzeum és a nyíregyházi Jósa András Múzeum munkatársai 199-ben kezdték el a szabolcsi földvár feltárását. Minden nyáron egy hónapig folytak a kutatások. A régészeknek eddig már sikerült a földvár korának meghatározása és az Árpádkori település helyrajzának megállapítása. Ezen a nyáron befejeződik a szabolcsi földvár feltárása. Jobbra: X. sz. lakótelepülés. A késő Árpád-kori temetőben talált csontváz. (Fent.) (MTl-foto — Balogh P. László felvétele — KS) M Elza kölykei Angol film A film az Elza, a vadon szülötte folytatása. Olyannyira, hogy ebben a filmben is végigkísérhetjük Elzát létének végső pillanatáig. A papával, mármint az oroszlánbébik papájával is megismerkedünk többszörösen Is hírt szerzünk arról, hogy a kicsinyke, de felserdülő oroszlánok is szeretik a csukamájolajat Először azt hittem, hogy eme bizonyos csukamájolaj miatt kezd nem tetszeni nekem a film, hiszen gyerekkoromban ezzel a folyadékkal néhányszor megriasztottak, majd később ijesztgettek. Aztán rájöttem, hogy mélyebben fekszik kifogásom a film dolgaiban, mintsem azt az első nézésre, vagy Inkább hallásra képzeltem volna. Az Adamson-házaspár szenvedélyes állatszeretettől indíttatva él a vadonban, Kelet-Afrikában. Elhiszem nekik, amit tettek. Még azt is elhiszem, hogy egy ilyen Elza névre hallgató oroszlán betölti az életüket, mert ez az állat nem gonoszabb egy olyan ragadozónál, mint aminőt a társadalomban mi is fellelhetünk, felismerhetünk, ha nagyon akarjuk. Még azt is elhiszem, hogy ezt az állatot meg lehet szeretni, hiszen olyan otthonosan, majdnem azt mondom, anyásán játszik kicsinyeivel. Arra is gondolok, hogy ez a viszonylag hosszú időn át tartó baráti kapcsolat ember és állat között, a környezet miatt is, a felfedezések, az izgalmak, a szépsége miatt is életre szóló élmény. Bizonyára mély pszichológiai gyökere van annak a féltésnek, amellyel az Adamson-házaspár asszonya a három kicsi orosz’ánt Jespah-t, Gopát és a kis Elzát körülveszi. Csak az egy kicsit sok nekem, hogy ez az egyébként érdekes gondolatmenetű asszony, Joy Adamson ismételten csak amiatt 1974. augusztus 24, szombat aggódik, hogy egy ragadozó elpusztul Kelet-Afrikában, mert nem tanult meg ragadozni. A szeretet diktálja a féltést! Hogyha már nem tanították meg Elzát sem, meg a kisebb oroszlánokat sem ragadozni, mert a csukamájolajtól csak békés természetű lehet az állat, legalább legyenek védett helyen a Serengeti nemzeti parkban, ahol szabadok lesznek. Ha ide nem viszik el őket, ezek a nemes vadak felcsapnak falusi fosztogatóknak, vagy áldozataivá válnak az orvvadászoknak. így érvel és sóhajtozik Joy Adamson. Mekkora dilemma!? Tudom, nem ismerem az állatbarátok lélektanát, de az oroszlánokról és az oroszlánkodásról szóló fenti sóhajto- zás nem találkozik a vadakról való elképzeléseimmel. Amit Kelet-Afrika vadakban nyújtani tud, szépségében varázslatosat, megejtőt és érdekeset, az Wolfgang Sus- chitsky operatőri leleménye nem hagyta ki. Jack Couffer rendező sajátságos terepen mozgott és igyekezett Joy Adamsonnak, az Afrika-kuta- tó asszonynak a könyvét érzékletesen filmre vinni. Maga a történet európai szemmel banális, naiv. Amiért mégis közönségsikere van, az az egzotiküm, néhány igen jó felvétel az állatok meghitt játszadozásáról, hancúrozásáról, néhány zsákményszerzési jelenetről. A lassított felvétel az üldözésről a film legszebb részete. De mindez együttesen nem tudja elnyomni kételyeinket Joy Adamson ember- és állatszemléletének vitathatóságá- val szemben. Susan Hampshire asszonyt boldogsága és gondjai Joy alakjában csak néha veszteget meg. George Adamson megszemélyesítője. Nigel Davenport, a türelem és az odaadás vitrinből kiemelt példaképe. Sol Kaplan zenéjére többször oda£igy'" »'Hink, mert a lassan botol > cselekmény engedett odahallgatni a jó zenére. (farkas) (Befejező rész): Lehet, hogy ez nem szép, de szeretném látni, hogy valaki, akárki, csorbítsa valamilyen jogomat máma és én azért hallgassak, mert lám, mennyit szenvedtek, vérez- tek, haltak akkoriban az akkori emberek. Az őseink. És itt még csavarodik is ráadásul a dolog, mert aligha mondok szamárságot, ha azt •állítom, hogy a mi antivilá- gunk meg a mai között nagyobb is, másabb is a különbség, mint a török világ meg a rákövetkező nem török világ között volt. És látja, mégis elvonult volna a mennydörgés kár nélkül, mert a kombájno- soknak gyorsabban járt a szájuk, mint az eszük. Azt tudták, hogy joguk van követelőzni, de hogy mit is követeljenek, azt már nem. A vezetőség elé került a dolog, a vezetőség felszólította a társaságot, hogy gyerünk, adják elő, mi válthatná meg őket a szenvedéstől. Azok csak pislogtak egymásra, aztán kinyögték nagy nehezen, hogy azt a vezetőségnek kellene kitalálni, elvégre azért van választva. A vezetőség kinevette őket, alászolgáia jöjjenek majd akkor, ha nemcsak jajgatni tudnak, de tudják az orvosságot is a bajukra. Ügy látszott, nyom nélkül elmúlik a torzsalkodás, az elnök is lecsillapodott, a kombájnisták meg este bevonultak az italboltba, testületileg berúgtak, aztán ösz- szeverekedtek, mert. szép szóval nem bírták eldönteni, hogy mindőjük közül melyik a legnagyobb marha. .. Nem tartott soká a békesség. Ez a Mihalik gyerek, a Mihalik Bandi kezébe vette a dolgot. A szakmája ugyan az állattenyésztés, de bolondja a technikának, örökké a szakirodalmat bújja, mindenki csak azt kérdezi, hogy ha egyszer így van, miért tart ki mégis az állattenyésztés mellett. Mihalik azt mondja, szép a technika, szép. de mégiscsak holt anyag, az állat meg maja- nem ember, hát ez így biztosan nem igaz, de nem is tartozik ide. Elég ' az hozzá, hogy ez a Mihalik okosai* kifundálta, mivel lehetne segíteni a kombájnosok baján. Szerkesztett valami masinériát, azt mondják, akik értenek hozzá, mert én ugyan nem sokat értettem belőle, szóval azt mondták, ügyes szerkezet. minden erőgépre föl lehet szerelni. Az akkumulátorra kell rákötni a nem tudom mit, az forgatna egy propellert, az egy csatornáA kenyér Alkotmányunk ünnepén ünnepeltük, köszöntöttük az új kenyeret Egy franciának egyszer elmondták, hogy augusztus 20 nálunk az új kenyér ünnepe is. Csodálkozott — Miért nincs ünnepe akkor a húsnak, a vajnak? De mit tudja az a francia, hogy a mi szótárunkban, a magyar szóértelmezés szerint a kenyérnek más a jelentősége, tartalma. Nálunk a „kenyér” többet jelent a kovász- szál kelt és lisztből sült tápláléknál. Nézzük csak! — Egyél, kisfiam! Ezt a kenyeret édesanyád sütötte. Gyermekkoromban ha a földre ejtettem a kenyeret, anyám megcsókol tatta velem. — A kenyeret becsüld meg, fiam! A magyar nép kenyérfogyasztásban most a világranglista élén áll. A mi történelmünket, jó és rossz sorsunkat végigkísérte a kenyér. Mi sokfajta kenyeret ismerünk: Van lapos kenyér, dombos kenyér, kemencében sült házi kenyér, keserű börtönkenyér, komisz katonakenyér, madárlátta kenyér. És ha valakinek rosszul megy a sora; azt mondjuk: keserű kenyeret eszik! Amikor valaiki a múltban elveszítette az állását, vagy éppen nem kapott munkát, így beszéltek róla: kenyér nélkül maradt. És bizony kerültek idők, <— bocsánat, hogy a múltat emlegetem —, amikor ebben az országban hárommilliónak nem volt elég kenyere. Olyan időket is éltünk, hogy egy ország nem tudott jóllakni kenyérből. Jegyre kaptuk! — Kibújt a kenyér a héjából. _ Természetesen másutt is esznek kenyeret. Világjáró nép lettünk, ismerjük az ízlést. Sokat lehet hallani az egészséges bécsi rozskenyérről, a mákkal beszórt lengyel kenyérről vagy a méteres francia rúdkenyérrőL Nekünk, magyaroknak a kenyér nélkülözhetetlen eledelünk. Választék itthon is bőségesen kerül: Van egyszerű és minőségi kenyér. Barna és fehér, hosszúkás és gömbölyű. Egy, két, három kilós. Van szövetkezeti és „maszek” kenyér. És hogy el ne felejtsem, természetesen van jó és rossz kenyér. — Hozz, fiam, kenyereit! — Milyet? Kétkilósat? —- Kilósat, fóliában! Hogy ki ne száradjon! Az idősebbek mindenhez kenyeret esznek. Emlékszem, apám kenyérrel ette a levest, és úgyszintén a dinnyét és a szilvát is. Éles bicskával csodálatosan szép katonákat vágott Nagy kenyér, pici szalonna! Soha a történelem folyamán nem termett annyi búzánk, és nem sült annyi kenyerünk, mint éppen az idén. A magyar kenyér hírét és ízét már megismerte a világ. Ezekről is szó került az új kenyér ünnepén. Törődjünk vele, hogy gyermekeink, unokáink megtanulják becsülni és tisztelni a kenyeret: És azokat is, akik azért dolgoznak, hogy meglegyen a mindennapi kenyerünk... ba hajtaná a levegőt, a csatorna száját igazgatni lehetne, úgyhogy éppen oda fúj- kálná a hűs levegőt, áhol szegény kombájnista a legnagyobb bajt érzi. Szegény, mondom, hogy ne mondjak cifrábbat, mert hát igazat szólva én se hatódok meg a bajukon, mit tudják azok... na de nem erről van szó.. 1 Kiszámították, hogy ezt a szelelő készüléket hat-hét- száz forintért minden gépre fölszerelhetnék, annyi pénz árán végképp elült volna a békétlenség. Hanem a mi elnökünk akkor vadult meg igazán. Csak látta volna! Futkosott összevissza a faluban. Verte a mellét, idézgette a vezetőségi határozatot, utóbb már szabotázst, ellenséges aknamunkát varrt volna a kombájnosok nyakába, holott hát azokról sok rosszat el lehet mondani, de hogy a mi embereink, az biztos. És az a szerencsétlen nem fogta föl, hogy nem áll melléje senki. Hogy akik máskor a támaszai voltak, most próbálnak beszélni a fejével vagy egyszerűen nem törődnek vele. Mennél többet hadonászott, annál jobban magára maradt. Érthető: az akarata nem egyezett a közös akarattal, se a vezetőség, se a tagság nem bólintott rá, így aztán egy ember akaratát hajtotta neki a többiének. ö volt a hibás, nem tett különbséget saját maga és az elnöki funkció között. Aztán megtörtént a jóvátehetetlen. A géptelepen összegyűltek a kombájnosok, ott mutogatta nekik a Mihalik gyerek a találmányát. Az elnök megneszelte a dolgot és gyerünk! Ügy csapott rá a társaságra, mint a héja a kiscsirkékre. A gyerekek se hagyták magukat, ők is mondtak ilyet, olyat, ahogy jött. Szalay István Mi lett volna az elnök dolga? Hogy odébb álljon. Akár hanyatt-homlok is. Még ha utána röhögnek, akkor is. De a józan észnek már a szikrája se volt bennem. .Nem állt odébb. Nem. Megütötte a Mihalik gyereket. Kétszer pofon ütötte. Az a két pofon nagyot csattant. És sok mindent elmondott. Például azt, hogy 6 tulajdonképpen nem az elnökünk akart lenni, hanem a gazdánk. Az uraság. Ez pedig nem megy. Aztán a másik, az talán még ennél is fontosabb. Szó esik erre-ar- ra emberi méltóságról, hasonlókról, és tényleg, ha az ember belegondol, van itt egy olyan nemzedék, amelyik nem ismeri már a felnőttet sújtó testi fenyítést.' Se katonaságnál, se munkahelyen, se sehol. Ezt a nemzedéket gyalázta meg az a két pofon. .. A többit kiszámíthatja. Összejöttünk, hozzászóltunk, lett akkora lárma, hogy elég volt hallgatni. Sokan régebbi eseteket emlegettek, hogy hohó, most lehet csak érteni, mi is volt a valóságban ez vagy az, egypár igazságtalanság Is elhangzott, az biztos. Akadtak pártolók is, azok az éredemeiket emlegették. Azokat se tagadta senki. Végül a többség határozott: nem kell az ilyen elnök. Magam is ebben az értelemben szavaztam. Mármost ne haragudjon rám, hogy megszakítottam az útját, gondolom, azért csak bemegy a faluba, de éppen mert bemegy, legyen tisztában a helyzettel. És ha érdeklődik, beszélget az emberekkel, ne nagyon firtassa azt a két pofont. Akármelyik falu borzasztóan kényes tud lenni az önérzetére és szó ami szó, mi valamennyien szégyelljük azt a két pofont. Valamennyien.
