Népújság, 1974. augusztus (25. évfolyam, 178-203. szám)

1974-08-13 / 188. szám

f&t&tU&áfa 1 9*1. augusztus 13., kedd A Nap kél: 4.36, nyugszik: 19.01 órakor. A Hold kél: — nyugszik: 15.30 órakor. Szeretettel köszöntjük névnapjukon IPOLY nevű kedves olvasóinkat! ' Ipoly név a Hippolytból származik. A ,,hippos” görög nyelven lovat, a „hippolytos” pedig lovakkal bánót, lovászt jelent. . .v. - Húsz évvel ezelőtt halt meg — 63 éves korában — Gaál Gábor publicista, szerkesztő, a marxista iro­dalomkritika kiemelkedő képviselője. Jászfelsőszent- györgyön született: tanul­mányait a budapesti egye­temen végezte. Már fiata­lon részt vett a baloldali értelmiségi mozgalmakban, így a Galieli-kör tevékeny­ségében is. A Kommunis­ták Magyarországi Pártja megalakulásakor a párt tagja lett. A Tanácsköztár­saság idején a közoktatás- ügyi népbiztosságon dol­gozott, majd a Vörös Had­sereg politikai megbízc/tt- jaként a frontra ment. A proletárdiktatúra megdön­tése után Becsbe, később Berlinbe emigrált. Néhány év múlva Kolozsvárott telepedett le; Dienes László oldalán bekapcsolódott a Korunk szerkesztősébe. Időjárás: Várható időjárás ma estig: A tartós esőzés kele­ten is megszűnik. Felszakadozó felhőzet, majd felhő- átvonulások, szórványosan előforduló futó esőkkel. A többfelé élénk, időnként erős északnyugati, észald. szél lassan mérséklődik. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet: Uü iok körül. Összkomfortos faházakat építenek Parádsasváron Közel hétezer gyereket üdültet évente a Mátrában a SZOT Hosszú huzavona és vára­kozás előzte meg a döntést, de végül is megérkezett az engedély, s így a SZOT Mát­ra—Bükk vidéki Üdülési és Szanatóriumi Igazgatósága befejezheti korábbi elképze­léseinek megvalósítását, a gyermeküdülők bővítését. A dédelgetett terv tulaj­donképpen 1971:es keltezésű, akkor határozták el, hogy lebontják a parádfürdöi és a parádsasvari gyermeküdülők udvarán levő korszerűtlen sátrakat, s helyettük össz­komfortos faházakat építe­nek. A parádfürdöi gyermek- üdülőben már a következő évben elkészülték a modem faházak. Nyolc7 formás fa- épület sorakozik az üdülő udvarán, hideg- és melegvíz­szolgáltatással, zuhanyozók­kal, mosdókkal, és külön pe- dagógusszobákkal felszerelve. Egy-egjí- faházban turnuson­Nem mindenkinek jött jói az eső... Hét vége — az utakon — a mezőgazdaságban A hét végére a már szoká­sos hirtelenséggel megválto­zott az időjárás. Szokatlanul hűvös idő köszöntött be, bő­séges esővel. A föld már ki­száradt, jól jött a csapadék — igaz, nem mindenkinek. Ott, ahol még nem végeztek az aratással, a közös gazda­ságoknak bizony nehéz dol­guk lesz a következő na­pokban. Az egri szőlészeti kutató intézettől kapott tá­jékoztatás szerint augusztus­ban 90 milliméter csapadék hullott a megyeszékhely kör­nyékére és ebből 57 millimé­ter az elmúlt vasárnap. Az eső csak a korai szőlőknek, például a Csabagyöngyének ártott, mert a duzzadt sze­mek kirepedtek, viszont a most „hízó” későbbi fajtákra nagyon jó hatással volt a hét végi csapadék. Jól jött a mezőgazdaság más terüle­tein is az eső. főleg a má­sodvetések fejlődésében ér­ződik a hatása. Fővárosi — de alighanem egyúttal országos — tapasz­talat, hogy a gépkocsiveze­tők a kisebb esőket nem ve­szik figyelembe, nem csök­kentik a sebességet, a szo­kásosnál nagyobb távolságot nem tartanak. Legalábbis azt lehet elmondani azokra, akik vasárnap kisebb kocca­násos balesetek miatt men­tőautóba, kórházba kerültek. Nem rajtuk múlott — ha­nem a szerencsén —, hogy emberéletben nem esett kár. Nem ilyen kedvezőek a vidé­ki jelentések. Megyénk út­jain az elmúlt 48 órában több közlekedési baleset tör­tént, közülük kettő halállal végződött. Az ok szinte va­lamennyi esetben azonos: figyelmetlen vezetés, s nem az útviszonyoknak megfelelő közlekedés... Szombaton történt László József, 48 éves egri építésve­zető balesete. A személyko­csi vezetője a Szomolya és Noszvaj közötti úton áttért a menetirány szerinti bal ol­dalra és elütötte az ott sza­bályosan közlekedő Csufor Kálmán 23 éves noszvaji la­kost, aki gyalog igyekezett hazafelé. A fiatalember olyan súlyos sérüj éseket szenve­dett a baleset következtében, hogy a kórházba szállítás után meghalt. Elsőként az országban Természetvédelmi kutatótábor a Bükk-fennsíkon ként 16 gyerek üdülhet. A parádfürdöi kezdemé­nyezés tehát bevált, s így sor került a parádsasvári sátrak lebontására is, hogy a fürdő­medence kőié felépíthessék a korszerű faházakat Érdemes megemlíteni azt is; úgy he­lyezik t-I az új épületeket, hogy ne kelljen kivágni • egyetlen fát sem. A SZOT igazgatósága hatmillió forintot költ a pa­rádsasvári faházakra, s mint­egy négymilliót az üdülő korszerűsítésére. Az érdekeltek ölömmel fo­gadják majd az újabb nya­ralási lehetőséget. Az elmúlt évben az ország különböző részeiből 6650 gyerek üdült Parádfürdőn és Parádsasvá­ron. Jövőre bizonyára még többen élvezhetik a Mátra szép vidékét és a SZOT, va­lamint a pedagógusok gon­doskodását. Nagy átalakításokat vég­zett és károkat okozott a ter­mészeti kincsekben a Bükk- begység be és a környékére települt ipar. Az 1026-os kor­mányrendelet úgy gondosko­dott e tájegység sorsáról, hogy a Bükk nagy részét — elsősorban a kerekded töb- rökkel, víznyelőkkel, ravasz­lyukakkal telehintett fennsí­kot — nemzeti parkként kell megtartani. Ezért szerveztek az országban elsőként termé­szetvédelmi kutatótábort a bükki ..fellegvár” területén. A kutatótábor szálláshelyét Hármaskúton /rendezték be, ahol ezekben a napokban 115 egyetemi és főiskolai hallgató végez értékes kutatásokat ok­tatóik, s Németh András egye­temi adjunktus, a tábor szak­mai vezető jenek irányításá­val. A kutatótáborozás célja: megfelelő „alapanyagot” gyűjteni a jövendő nemzeti park kialakításához. Ehhez sokrétű geológiai, geofizikai, biológiai megfigyeléseket vé­geznek. Szerepelnek a prog­ramban mikroklíma-vizsgá­latok és barlang kataszterezési munkák is. Sor kerül többek között a terület geomorfoló­giai feltárására, valamint a bükk-fennsiki őserdő topográ­fiái felmérésére. A természetvédelmi kutatá­sokban nyolc város felsőfokú oktatási intézményének hall­gatói vesznek részt, akik az adatfeldolgozás mellett bővít­hetik elméleti ismereteiket és elsajátíthatják a legkorsze­rűbb természetvédelmi mód­szereket. A tábor szervezője a Sop­roni Erdészeti és Faipari Egyetem KISZ-bizottsága, védnöké az Országos Termé­szetvédelmi Hivatal, támoga­tói pedig az Egri Állami Er­dőrendezőség, a Mátra—bük­ki és a Borsodi Erdő- és Fa- feldolgozó Gazdaság. A következő súlyos közle­kedési baleset színhelye a 3. számú fő közlekedési út Gyöngyös és Kápolna közöt­ti szakasza volt. Itt közleke­dett ugyanis vasárnap Kol­lár Ferenc 39 éves szervezé­si főelőadó, hatvani lakos, aki figyelmetlen vezetés kö­vetkeztében összeütközött a vele szemben szabályosan közlekedő személygépkocsi­val. A Szlama Sándor nagy­kőrösi lakos által vezetett jármű az összeütközés kö­vetkeztében keresztbe for­dult az úton, s megállt. Emiatt az utána’haladó jár­mű, amelyet Bodnár Gyula budapesti lakos vezetett, be­lerohant. A hármas karam­bol sérülési listája a követ­kező: két felnőtt és egy 13 éves gyermeket súlyos, de nem életveszélyes állapotban szállítottak kórházba a men­tők, a többi utas közül ötöt könnyű sérüléssel ápolnak. Ugyancsak vasárnap oko­zott közlekedési balesetet Si­mon József 51 éves markazi lakos is. aki Andornaktálya és Makiár között tért át az úttest bal oldali sávjába, emiatt összeütközött az Illyés Sándor hajdúnánási lakos ál­tal vezetett személygépkocsi­val. A szabályosan közlekedő Illyés és felesége súlyos, de nem életveszély es sérülések­kel került kórházba. Hatvan és Jászfényszaru között Ezsiás Sándor 41 éves tsz-tag, jaszfényszarui lakos gázolt. Az éjszakai órákban elütötte az úttesten kerékpárját toló Horváth László hatvani tsz- tagot, aki a helyszínen meg­halt. Egy másik karambol szín­helye a Hatvanon keresztül húzódó 3-as fő útvonal, il­letve ennek vasúti felüljáró­ja volt. Ebben a szűkületben akarta kerülni a IV 13—02 rendszámú kocsijával Dobos Sándor budapesti lakos a Gábor Áron utca 15, szám alatt lakó Király Gyulát. A gépkocsivezető azonban nem tartotta be az előzési oldal­távolságot, s eközben ütötte el áldozatát, akit súlyos ko­ponyaalapi sérüléssel a hat­vani kórház baleseti osztá­lyára szállítottak. A rendőrség minden ügy­ben folytatja a vizsgálatot. Diavetítők Hatvanból A városi tanács 1969-ben hozta létre Hatvan­ban a szociális foglalkoztató üzem négyes szá­mú telepét. Az itt dolgozók — többségükben nők — könnyű, szaktudást nem igénylő mun­kát végeznek. Így jutnak keresethez azok is, akiknek az egészségi állapota nem engedi, hogy más, nehezebb, bonyolultabb munkát vállaljanak. Az üzem megalakulása óta több­féle terméket gyártottak a hatvaniak, akik most új profilra álltak át: az ELZETT-gyár- ral. létrejött szerződés alapján évi 25 ezer diavetítőt szerelnek össze. • (Foto: Szabó Sándor)■ Rendkívüli kiadás! Megjelent az augusztus IS-i színész-úlságírá rangadó rendkívüli kiadása az A 16 oldalas, fényképekkel &> rajzokkal illusztrált Egri SZÚR-ka már élőre közli a nagy rangadóról szóló helyszíni tudósítást, beszámol az újságírók győzelméről — a döntetlenről, vagy a vereségről —, cikket közöl a híres Maigret felügyelő egri látogatásáról, amelynek so­rán fény derül a nagy titokra: ki ölte meg a magyar futballt. A rendkívüli kiadásból megismerhetik az olvasók a SZŰR római-kori történetét, az újságírók csapatának részletes jellemrajzát, az edzőtábor titkait, de választ , kaphatnak arra a kérdésre is: milyen legyen a SZŰR. műsora. Neves szakemberek nyilatkoznak az Egri SZÜR-ka munkatársainak, a színészek pedig kedves történeteket mesélnek. Megszólal, a rendkívüli kiadásban Ratonyi Róbert, Alfonzó, az elvalaszthatatlan Hacsek és Sajó, nyilatkozik Szirtes Ádám, Suka Sándor, Juhász Jácint és maga Erzsébet királynő, azaz Pápay Erzsi is. És akinek ennyi olvasnivaló is kevés, annak ajánl­hatunk néhány lelkesítő verset, s végül két oldalas ke­vésbé lelkesítő összeállítást a X. Labdarúgó-VB króniká­jából. A 16 OLDALAS RENDKÍVÜLI KIADÁS A HÍR­LAPÁRUSOKNÁL KAPHATÓ. Egri nyár ?74 Gershwcin-esi rendezése, zöldben Az újság' megírta előre, nyil­ván hivatalos információ alap­ján, hogy az egri iijoaagi Pari­ban szombaton este hat órai itez- dettel rendezik meg a Gershu in- estet. ahol majd Farkas István és Lévay Zsolt zenetanárok le­mezes illusztrációval ismertetik Gershwin életét, zenéjét. Két­órás. kellemes, könnyed hang­vételű este akart ez lenni, de hát. . . Az időjárás kitűnő volt, a kö­zönség ugyan egy kicsit hangos­nak .tűnt, a zenetanárok is meg­jelentek, lemezeikkel’ együtt, csak éppen a műszaki ember hiányzott, akinek az lett volna a feladata, hogy a technikai alapfeltételeket biztosítsa — kö­telességből. Nem szívességből! Ö csak fél nyolc tájban jelent meg, amikor máf azok, akik ép­pen Gershwinre lettek volna Irí- váncsiak, nagyrészt eltávoztak- Igv is felhangzott a Rapszőőia kékben, ez a valóban érdeme szerint világhírű szám, de ez az éretlen, zöld előjáték a rende­zésben — színtörést okozott. Farkas István és Lévay Zsplt előadói lelkesedése a körülmé­nyek közrejátszása folytán már csak egy bő félórára futotta, tel­jesen érthetően. hiszen nyolc órakor már olyan nagy volt a „csörögni akarók” létszáma, hogy a park további szándékait nem lehetett korlátozni. Utána kellene már nézni, Idk és miért felelősek ilyenkor! Fzt a pongyolaságot és fegyelmezet­lenséget egy már hagyományok­kal rendelkező rendezvénysoro­zat fogja megsínyleni. nem 1g beszélve azokról, akik valóban szeretettel közeledtek a város­hoz és kulturális életéhez. (farkas) GELKA'doWók a nagycsuládosokérí A GELKA egri, gyöngyöst, hevesi és hatvani szervizié­nek dolgozói elhatározták^ hogy csatlakoznak ahhoz a mozgalomhoz, melynek célja a nagycsaládosok segítése. Augusztus 10-én kommunis­ta szombatot tartottak, és összesen 99-en végezték pi­henőnapjukon is megszokott munkájukat. Keresetüket — összesen 14 325 forintot — három centrifuga, egy magnetofon, egy hűtőszekrény és két tv vásárlására fordítják, s eze­ket a Hazafias Népfront, va­lamint a társadalmi szervek ájtal javasolt . sokgyermekes családoknak ajándékozzák. A GELKA dolgozói vállalták azt is, hogy egy éven belül díjmentesen elvégzik az eset­leg szükségessé váló javítá­sokat. Klubházat építenek Apcon Az üzemben dolgozó fia­talok régi vágya teljesül a közeljövőben amikor ünne­pélyesen felavatják az apci Qualátál mellett létesített if­júsági klubházat. A munkás­fiatalok szórakozási és mű­velődési központja több he­lyiségből áll majd: Helyet kap az épületben egy ta­nácskozó-, játék, rádió- és tv­terem is. Itt tartják meg an­nak idején az ifjúsági szer­vezet gyűléseit és program­jait, valamint a fiatalok által rendezett klubesteket. Az üzemi alapszérvezet tagjai — szakmájuknak megfelelően —. rendszeresen végeznek társadalmi munkát a leendő klubház átalakításánál. Agyonszúrta nevelőapját Hevesi lakásán, DáJnyi József, 19 éves hegesztő, családi vere­kedés közben agyonszúrta neve­lőapját, Faragó Béla József 56 éves rakodómunkást. A rendőr­ség őrizetbevétel mellett eljárást indított Dányi József ellen. (MTI) A Magyar Szocialista Munkáspárt Heves megyei Bizottsága és a Heves megyd Tanács napilapja. — Főszerkesztő! PAFF JANOS. — Kiadja a Heves megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: NOSZTICZIUS FERENC - Szerkesztőség - 330’ Eger Beloiannisz utca 8. (Ft 23. 3301) Telefon: 12-V3 20-29. M-íá. 3200 Gyöngyös: Rózsa a L. U-691. SÖ88 Hatvan: Kossuth tér 8. (Városi Tanács épülete) 10-51 Kiadóhivatal: Eget 3301 Beloiannisz u. 8. (Pt 23 3301) Telefon: 12-68 — Terjeszti a Magyar Fosta Előfizetési díj egy hónapra 20.— Ft. Előfizethető bármelyik: postahivatalnál és kézbesítőnél — indes: 20.062. — Heves megyei Nyomda Vállalat, Eger. Bródy Sándor utca i. igazgató: SOEYMOS JóSSgay. *

Next

/
Thumbnails
Contents