Népújság, 1974. június (25. évfolyam, 126-151. szám)

1974-06-30 / 151. szám

oat? 1974. június 3».; vasárnap i A Nap kél: 3.50, nyugszik: 19.45 órakor A Hold kél: 16.18, nyugszik: 0.34 órakor Szeretettel köszöntjük névnapjukon P At nevű kedves olvasóinkat! W í % 1 A mai Pál jelentésére nézve latin formája, a Pau-í lus ad útmutatást, melynek „kicsiny, szerény” az ér­telme. Kilencven évvel ezelőtt született Szép Ernő költő, író, újságíró. A Felvidékről származott, tanulmányait Debrecenben kezdte, s már iskolás korában írogatott verseket; egy kötetnyit 1902-ben Mezőtúron ki is adott belőlük. Fiatalon ke­rült Budapestre és 19 éves korában hírlapíró lett. Fo- lyóiratokban, napilapokban :0 megjelenő verseire, elbe- ípv széléseire felfigyelt a kö- '$ 1 zönség. Első igényes ver- sesköteiét (Enekeskönyv, 1912), már Babits Mihály köszöntötte, a gyermekkor tiszta hangú költőjét ü d- . vözólve a fiatal költőben. Szimbolista, impresszionis­ta versek. mellett elbeszé- léseketj karcolatokat is irt. Lila akác című regénye (1919) a századelő nagyvárosi életének, egy fiatal­ember szerelmi kalandjainak kedves története. Prózai írásaiban is elősorban falun töltött gyermekkorát, a debreceni diákéveket, a fővárosi kisemberek vagy nyomorgó művészek életét ábráozlta. Időjárás: Várható időjárás m® estig*, jdbbénk erőeen fidfeä® idő. Töbtxfelé esővel, záporral, helyenként zivatarral. Mérsékelt, időnként megélénkülő változó irányú szél A nappali felmelegedés gyengül. Várható legmaga­sabb nappali hőmérséklet 20, 25 fok között. Testvérvárosi kapcsolatok Dániába utazik Gyöngyös küldöttsége élén most viszonozzák a dá­nok tavalyi látogatását. A gyöngyösi küldöttség tag­jai — Berényi József tanács­elnök vezetésével — vasár­nap utaznak el Ringstedbe. Tanulnak a bányászok ( Tudósítónktól): A napokban ülést tartotta Mátraalji Szénbányák Válla­lat szakszervezeti bizottsága. A tanácskozáson egyebek között szó volt az 1973—74. évi szakszervezeti tömegpo­litikai oktatás tapasztalatai­ról, valamint a bizalmi cso­portok munkájáról. Nagy gondot fordítottak az elmúlt évben a propagandisták ki­választására. Megállapítot­ták, hogy a vezető propa­gandisták felkészültsége megfelelő, s ugyanez el­mondható az üzemi szak­Aranyhörcsög és a kínai paradicsomhal... bölcsődeépítést támogatják Kommunista szombatot tartottak a Textil-nagykor, egri dolgozói Július 1-én esedékes a gépjármnbiztositás második félévi díja A felszabadulási és a kongresszusi munkaverseny­hez csatlakozva tartottak négyórás kommunista műsza­kot szombaton délelőtt az Észak-magyarországi Textil­nagykereskedelmi Vállalat egri dolgozói. A lerakat kom­munistái, az ifjúsági brigád tagjai, az akcióban részt ve­vő több mint ötven dolgo­zó úgy döntött, hogy a tegna­Lottótáj ékoztató A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint, a játékhéten 5 találatos szel­vény nem volt. Négy találatos szelvénye 58 fogadónak volt, nyereményük egyenként 85 049,— Ft. 3 ta­lálata 5510 fogadónak volt, nyereményük egyenként 448,— Ft. A 2 találatos szel­pi műszakért járó pénzt át­utalják a városi tanács böl­csődeépítési számlájára. Az egri lerakat KISZ-fia- taljaiból alakúit brigád tag­jai még azt is vállalták, hogy rendszeresen rendben tartják a munkahelyük kör­nyékét, s több közös munka­akciót szerveznek a jövő­ben. vények száma 181 259 .db, ezekre egyenként 17,— Ft- ot fizetnek. A nyeremények a nyere- ményilleték levonása után értendők. A közölt adatok tájékozta­tó jellegűek. (MTI) Az elmúlt években alakult ki a testvérvárosi kapcsolat a dániai Ringsted és Gyön­gyös között. Az északi város vezetői 1973-ban látogatást tettek Gyöngyösön és kör­nyékén, s megismerkedtek a város, valamint a Mátra ne­vezetességeivel. A gazdag program után meghívót nyúj­tottak át a gyöngyösi veze­tőknek, akik egy küldöttség Egf-eiy könyvet nyertek Június 22-i keresztrejtvé­nyünk helyes megfejtése: „A történetíró •— gondoltam — a francia társadalom lesz, ne­kem csak az a dolgom, hogy az írnoka legyek”. A helyes megfejtést bekül­dők között sorsolással egy- egy könyvet nyertek: Bobák Ferenc Petőfibánya. Kalmár Szibill Eger, Lóska Károly Eger, Pálos Oszvald Hatvan és Horváth Jenőné Bélapát­falva. A könyveket postán küldjük el. Állatorvosi ügyelet Szombat déltől hétfő reggelig elsősegély esetére: EGER: Állategészségügyi Állo­más AUatkórháza. Eger. Szö­vetkezet u. 4. (Az Egerhez tar­tozó, valamint a bélapátfalvi, bátor! és a makiári állategész­ségügyi körzetben.) Telefon: 13-48: FÜZESABONY: Petőfi Terme­lőszövetkezet irodája. Zrínyi u. 11. Telefon: 99. 132. GYÖNGYÖS: Allatkórház. Deák Ferenc utca. Tele­fon: 11-643. A hét utolsó mun­kanapján reggel 7 órától a munkaS2iineti napon 20 óráig. HATV AN: Vágóhíd. Telefon: l»j!0. HEVES: Megyei Tanács V. B. járási hivatal. Telefon: 124. PETER VAS ARA: Községi Ta­nácsháza ívolt pétervásári já­rás és verpeléti állategészség­ügyi körzet.) Telefon: 124 Meglepő dolog, de így igaz: Egerben is van egy kis állat­kert Kajmánok, struccok, vagy elefántok ugyan nincse­nek, de aranyhörcsögöt, kaná­rit, pintyet, törpepapagájt és körülbelül 25—30 féle dísz­halat megcsodálhat az ember. Sőt meg is vásárolhatja, ha kedve és elegendő ideje van hódolni a díszmadár és -hal- tartás szenvedélyének... A Széchenyi úti kis „állat­kert” helyiségének csaíknem teljesen akváriumból van a fala. A vastag üveg mögül csodálatos színek viliódznak a rejtett neonvilágítás hatására. A buja vízinövények között átlátszó testű, vagy éppen na­rancssárga, keresztben, hosz- szában csíkos, sőt minden vil lanásnyi mozdulatra más szint mutató apró halak cikáznak. Egy szempillantás alatt be kapják az eledelként beszórt vízi bolhát, majd megsimo gattatják testüket az akvá­Bátran lehet így fogalmaz­ni, július 1-e jelentős határ­kő a kereskedelmi dolgozók életében. Azazhogy, nem is annyira az elsejei nap —, bár ekkor lép életbe a rövi­dített munkahetükkel kap­csolatos rendelet —, mint in­kább a hatodikai: az első szabad szombat napja... A fővárosiak után ugyanis az ország 19 megyéjében, mintegy 35 ezer boltban dol­gozó 140 ezer kereskedőnek, illetve a központokban, az el­osztókban és a raktárakban dolgozó 130 ezer alkalma­zottnak lesz több a szabad ideje heti négy órával — úgy, hogy ezzel a lakosság áruellátása nem szenved csorbát. A megyénkben dolgozó ke­reskedők is tudják már, hogy ki melyik hétvégére tervezhet magának kedve szerinti programot, hiszen akkor már több idő jut a családra, a szórakozásra, a művelődésre, a tanulásra. Az első szabad szombat előtt kí­vánunk hát valamennyiük­nek hasznos és kellemes idő­töltést, jó pihenést! (—9) rium aljából felfelé törő lég­buborékokkal. Kitűnően érzik magukat a frissen cserélt víz­ben, a mesterséges környe­zetben, ahová a világ külön­böző részeiből kerültek. — Ma már hazánkban is te­nyésztik ezeket a díszhalfaj­tákat, de az utánpótlás csak a távoli országokból biztosítha­tó — mondja a kereskedés szakembere, s már sorolja is az egzotikus neveket: malabá- ri dázió, Black Molly, mexi­kói kardfarkú hal, indiai üvegsügér, sziámi harcos hal, fátyolos kínai aranyhal, szu- mátrai díszmárna és a kínai paradicsomhal, amelynek ugyan semmi köze a paradi­csomhoz, ennek ellenére az akváriumok díszének tartják a tenyésztők. — Melyek még a kereset­tebbek? — A Black Molly, a neon, a vitorlás, valamint a mexi­kói kardfarkú hal az akva­alatt 242 millió forintot fize­tett ki. Az év első öt hónap­jában, a tavalyi azonos idő­szakhoz képest, sajnálatos módon, 40 százalékkal nö­vekedett a gépjárműbalese­tekre kifizetett kártérítés összege. A kötelező gépjármű-fele­lősségi biztosítás alapján, az intézet megtéríti a károkat. A sérültek gyógykezelésére, ápolási költségeire 36 millió forint jutott, a keresetvesz­teségek pótlására 20 millió forintot fizetett ki, a rokkan­taknak, az áldozatok hozzá­tartozóinak csaknem 20 mil­A Szakszervezetek Heves megyei Tanácsa, a KISZ He­ves megyei bizottsága, a me­gyei tanács művelődésügyi osztálya és az egri, gyön­gyösi, hatvani, selypi szak­munkásképző intézetek közös rendezésében megyei szak­munkásavató ünnepségre ke­rült sor szombat délelőtt az egri Gárdonyi Géza Színház­ban. Részt vett az ünnepsé­gen Polgár Miklós, a megyei pártbizottság osztályvezető­risták kedvence. Ezek kevés­bé igényesek, könnyen tart­hatók ... — ... és bizonyára a legol­csóbbak is. — Valóban nem drágák, de a többiért sem kell nagy ösz- szeget fizetni. Az amazon! kardfű, az in­diai vízicsillag, a fodros leve­lű vízikehely és a vízi négy­levelű lóhere között cikázó halacskák fölött egy kanári fütyül. A másik helyiségben mókus ugrál a kalitkájában, odébb egy üvegfalú ládában az aranyhörcsögök bújnak egymáshoz. A szemünk előtt élik az életüket, játékosan, kedvesen, a természetkedve­lő, állatszerető ember gondos­kodását igényelve. Mert enél- kül egyetlen hal, vagy madár sem maradna életben. S az emberek egymásnak adják e kis „állaibirodaloín” kilincsét... (-S) lió forint járadékot folyósított a biztosító. Az adatok is igazolják, hogy a gépjármű-felelősségi biztosítás társadalmi érdek, ezért kötelező. A magángép­kocsik második félévi bizto­sítási díja július 1-én esedé­kes. Az ÁB felhívja a gép­jármű-tulajdonosok figyelmét arra, hogy akik az év elején kapott postautalványt elve­szítették — az első félévi díj­fizetést igazoló utalvány be­mutatása mellett — a legkö­zelebbi ÁB-fiókban kérhetnek a befizetéshez szükséges csekket. (MTI) Egerben je, Pusztai Lászlóné ország- gyűlési képviselő, Búzás La­jos, az egri városi pártbizott­ság osztályvezetője, Kovács Sándor, a megyei tanács mű­velődésügyi osztályának he­lyettes vezetője. A Himnusz elhangzása után az ünnepséget Gotyár Lajos, a Vasas Szakszerve­zet területi szervezője nyi­totta meg, majd a Munka Vörös Zászló Érdemrendjé­vel kitüntetett Vasas Művész- együttes Énekkara adott mű­sort, Vass Lajos, SZOT-díjas karnagy vezényletével. Egy glossza f oly tatása... Lapunk május ?-* számá­ban Teli nézőtér, üres szín- . pad című glosszánkban egy elmaradt hatvani előadóest kapcsán kifogásoltuk Mensá- ros László színművész távol- maradását, megállapítva töb­bek között, hogy a nézők vá­rakozásáért, az elmaradt mű­sorért ötven százalékban fe­lelős. Mensáros László helyre- igazítási kérelmével a bíró­sághoz fordult. Az Egri Me­gyei Bíróság az érdekeltek meghallgatása után ítélete' hozott, amelyben lapunkat a következő szövegű helyreiga­zításra kötelezi: HELYREIGAZÍTÁS! Lapunk 1974. május 1 számában Teli nézőtér, üi színpad címmel megjelel cikkünkben sajnálatos félre értés folytán Mensáros Lász­ló színművész hatvani előadó­estje elmaradásának okát té­vesen közöltük. A való tény az, hogy Men­sáros László a terv szerinti filmforgatás miatt meg tudta volna tartani az előadóestjét, azonban az április 25-re ter­vezett filmforgatásra, közbe­jött akadály miatt, csak ápri­lis 26-án — az előadóest nap­ján — került sor, miért is őt a gyártásvezető az előadóest­ről kellő időben, telefonon ki­mentette. (Szerkesztőség.) Közlemény A KFM Közúti Igazgatósá­ga közli, hogy további bur­kolatromlás megakadályozá­sa és a forgalom biztosítása érdekében forgalomkorláto­zást rendel el. 6 tonnánál nagyobb sűlyű járművekre, a 24.126 sz., egerbocsi bekötő üt 0+000—2+400 km között, a közűt teljes hosszán. A kultúrműsor után Kiss Sándor, a KISZ Heves me­gyei bizottságának első tit­kára tartott ünnepi beszédet. Mint elmondotta: megyénk­ben közel kétezer fiatal kap­ta kezébe a szakmunkás-bi­zonyítványt. Szabó István, az SZMT tit­kára adta át ezután a jutal­makat a kiváló tanulmányi eredményt elért ifjúmunká­soknak, majd Gotyár Lajos mondott záróbeszédet. A szakmunkásavató ünnepség az Internacionálé hangjaival ért véget. Képünkön az ünnepségen részi vevő szakmunkások egy csoportja, (Foto; Perl) Az Állami Biztosító adatai szerint, egy év alatt csaknem százezer közúti baleset tör­tént, s többségük a gépjár­művezetők hibájából adódott. A szabálytalanul, agresszíven közlekedő járművezetők öt­ezer gyalogost gázoltak el, csaknem ezer személy halá­lát okozták, utasként hatez­ren sérültek meg. Több mint negyvenezer esetben a járművezetők figyelmetlensé­ge, gondatlansága volt a bal­eset oka. Az utakon 60 000 személygépkocsiban, és több ezer egyéb járműben kelet­kezett kár. Az Állami Bizto­sító a közlekedési balesetek következményeként, egy év szervezeti bizottság munká­járól is. Az oktatási év fo­lyamán azokat a dolgozó­kat, akiket létszámhiány mi­att nem tudtak bevonni az üzemi csoportokba, a lakó­hely szerinti pártszervezet oktatásaira iskolázták be. A tömegpolitikai oktatáson ki, vül még bizalmi, munkavé­delmi, felsőbb szakszervezeti, és szocialista brigádvezetői oktatáson is részt vesznek a dolgozók: 93 csoportban ösz. szesen 2149-en. Szalimunkásavató ünnepség A Magyar szocialista Munkáspárt Heves megyei Bizottsága és a Heves megyei Tanács napilapja. — Főszerkesztő: PAPP JANOS. — Kiadja a Heves megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: NOSZTICZIOS FERENC. — Szerkesztőség — 3391 Eger. Beloiannisz utca 3 (Pí. 23. 3301) Telefon: 12-13. 20-29. 24-44. 3200 Gyöngyös: Rózsa u. 1-, 11-697. 8000 Hatvan: Kossuth tét B. (Városi Tanács épülete). 10-51. Kiadóhivatal: Eger 3301 Beloiannisz u. 3. <Pf. 23. 3301) Telefon: 12-68. — Terjeszti a Magyar Posta Előfizetési gfi agy hónapra 20,— EX Előfizethető bármelyik postahivatalnál és kézbesítőnél. — index: 20.062. — Heves megyei Nyomda Vállalat, Eger, Bródy Sándor utca X az. igazgató: sólymos József, 4l(bj(o(c? $v_ /

Next

/
Thumbnails
Contents