Népújság, 1974. június (25. évfolyam, 126-151. szám)

1974-06-02 / 127. szám

Direktor, falun Evek óta ismerjük egy­mást, mégis keveset tudok Baráz Máté tamazsadányi iskolaigazgatóról. Keveset, mert maga helyett inkább a gyerekekről, a jobbító peda­gógiai elképzelésekről, kísér­leti búvárkodásairól beszélt. Most is úgy jártam, mint máskor: éppen csak üdvö­zöltem,- gratuláltam ahhoz, h megkapta az oktatás­ügy kiváló dolgozója kitün­tetést, máris lehengerelt: — Rólam akarsz írni? Rá­ér ez később is, előbb gyere, nézd meg a sportudvart. Úgyszólván teljesen társa­dalmi munkában készült, mindenki készségesen segí­tett, akit csali megkértünk... Ember legyen a talpán, aki az ilyen invitálást visz- szautasítja. Utána azonban a tárgyra tértem, de Baráz Máté, ismét kibúvót kere­sett: — Rólam írni? Mit mond­hatnék magamról? 1957-ben végeztem az egri Gárdonyi Géza Tanítóképzőben. Há­rem évét tanítóskodtam Kis­körén, majd tanyasi iskolá­ba, a Heves melletti Sárga­pusztára kerültem. Innen a járási művelődésügyi osz­tályra vittek népművelési felügyelőnek.. Tizenkét éve neveztek ki Zsadányba igaz­gatónak. Feleségem ugyan­ebben a tantestületben dol­gozik. két gyerekem, Beáta és Csaba is itt tanul. Mi mást mondhatnék még? Leg­feljebb azt, hogy elégedett ember vagyok. — Maradjunk ebben, s beszélj a kiegyensúlyozott élet titkairól...! íme három jellemző sztori a katedrán töltött tizenhét évrőL Ki ne izgulna, amikor elő­ször áll a gyerekek elé, ami­kor meglett tanárok előtt kell bizonyítania rátermett­ségét, biztonságát. Nyugtalan volt a fiatal gyakorló tanító is, s amikor úgy érezte, hogy nem figyelik, lopva mesteré­vé, Vásárhelyi Józsefre pil­lantott. Rendjén ment min­den, de ő arra gondolt, hogy az ördög csak nem alszik. Jól sejtette. Felszólította az egyik életvidám nebulót, aki lelkesen, jelentkezett, de né­hány mondat után kiderült, hogy az imposztor tökélete­sen mellébeszél. Valamit tenni kell, ötlött a tanítóje­lölt eszébe. Nem tokollta le a fiút, hanem odament hoz­zá, biztatóan ránézett s így szólt. Csalt nyugodtan, tudod te azt, ha gondolkodsz. A gyerek pillanatokon belül helyesen válaszolt. — Öra után azt mondta Józsi bácsi: „Tanító lesz be­lőled, fiam. Feltalálod ma­gad, ügyesen bánsz az apró­ságokkal. A Heves melletti Sárga­pusztán hamisítatlan tanyai légkör fogadta Baráz Mátét: — A gyerekek öt kilomé­teres körzetből, gyalog jár­tak az iskolába. Nem volt takarító, nem volt fűtő, mindent ők csináltak, önzet­lenségüket, segítőkészségü­ket soha nem felejtem ei. Nem volt könnyű dolgom, hiszen, ha valamit elrontot­tam, azt nekem kellett ki­javítani, mert osztatlan cso­porttal foglalkoztam. Akkor tanultam meg, hogy valami­re való eredményt csak az produkálhat, aki nem fázik a tisztességes önkontroll tói. Zsadányról nem sok jót hallott. Többen mondták ne­ki, hogy nem egykönnyen boldogul direktorként, hi­szen a feladatok — a tanu­lók negyvenöt százaléka ci­gánygyerek — komoly meg­próbáltatást jelentenének egy rutinos igazgatónak is. — Nem rettentem vissza, bíztam Vásárhelyi Józsi bá­csi elismerő szavaiban. Mindjárt jól kezdődött: ja­vasoltam a szülőknek, hogy társadalmi munkában par­kosítsuk az iskola környékét. Magam is meglepődtem, amikor láttam, hogy meny­nyien jönnek. Ez a sikerél­mény adott lendületet a to­vábbi munkához. Beszélgetünk, s én csak később veszem észre, hogy ismét lépre mentem, mert Baráz Máté — híven önma­gához — újra szenvedélyét, a több éve tartó pedagógiai búvárkodást idézi: — Három éve kezdtem — saját elképzeléseim alapján — az iskolaérettségi vizsgá­latokat, egy olyan gárdában, ahol bőven akadtak cigány- gyerekek is. A magatartás­formák, az érzelmi reakciók összetevői izgattak, mert úgy éreztem, hogy csak ezek bir­tokában lehet céltudatos ne­velőmunkát produkálni. Gazdag anyag gyűlt össze, n az osztályt azóta is figye­lemmel kísérem. Közben se­gítőtársaim is akadtak, két gyöngyösi pszichológus szak­ember, így aztán meglátá­sainkat meg is vitatjuk egymással, őket a lélektani oldal érdekli, engem a pe­dagógiai. Ügy érzem: hasz­nos vizsgálódások ezek, mert az eredmények a gyakorlat­ban is kamatoznák. Ha a ta­nár tudja, hogy miért fel­szeg, fáradékony, vagy mi­ért agresszív a gyerek, ak­kor már a gyógymódot is könnyen megtalálja. Most a Hawik-í'éűe teszttel próbál­kozom. Évekkel ezelőtt latiam a vizsgálódások eredményeit rögzítő tanulmányt. Egyet kellett érteni a tényekkel és a következetetésekkel egy­aránt, hiszen precíz, alapos munka nyomán születtek. Nem az íróasztalnak szánták őket, hanem a gondok foko­zatos felszámolására. — Nehéz gyermekanyag­gal dolgozunk. Az is vissza­húzóerő, hogy nincs óvoda a 20.10: A fekete Orfeusz A francia—olasz film. 1959- ben, Arany Páhna-dijat nyert a cannes-i filmfesztiválon. A klasszikus szerelmi történet modernizált változatát Jac­ques Viot írta, s ez volt CíMsmsm 1974. június Zh vitáraap községben. Kellene tornate­rem is, jó lenne bővíteni a napközis csoportok számát, elsősorban a cigánytanulók érdekében. Bízom abban! hogy egyszer-, előrelátható­lag két év múlva, korrekciós osztályt is indíthatunk, hogy a fejlődésben visszamaradt tanulók helyzetén könnyít- hessünk. Mindez pénzkérdés is, s nem megy máról hol­napra, pedig az ember úgy szeretné. — Ha ötös találatod len­ne a lottón, s nyernél vagy két milliót, mire fordítanád ezt a horribilis összeget? — Elsősorban hozzájárul­nék a napközi,-az óvoda épí­téséhez. — Magadról elfelejtkezel? — Mondtam már, elége­dett ember vagyok. Sikerült mmdazt megvalósítani, amit kezdő tanító koromban el­terveztem. Sosem húzódoz­tam a falusi élettől, most meg különösképp nem, hi­szen, ha valakinek kocsija van, akkor kicsi a világ, s gyorsan eljut bárhová. Eset­leg egy vikendtelkeí vennék, de ez sem túl fontos, meg aztán idővel amúgy is meg­lesz. Minden anyaginál töb­bet jelent az, hogy jól vá­lasztottam, s nem ismerem a tespedést, tartalmas életet élhetek a magam örömére, de a mások javára is. i Pécsi István Életünk legszebb napja Ameiikai íiJm A film a műfaj eddigi tör­vényei szerint nem film, in­kább dokumentum, egy tár­gyalásról készült riport, ahol minden a helyén van, bíró, ügyész, védő, vádlottak, es­küdtszék és a rend őrei is, ahogyan a vádlottak megett, egyenruhájukban, hivalkodó testességükkél feszítenek. Itt „a cselekmény”, vagy ha job­ban úgy tetszik, a mutatvány nem rokonszenvet elnyerő fő­hősök valamilyen külsődleges attrakciójában formálódik meg, nem is abban, hogy itt vagy az egyik fél, vagy a má­sik a kivívott győzelem má­morában tekint a lencsébe és ezt a mámort sugározza ránk is, nézőkre is. Dániel Berrigan színművét tették át filmszalagra, nyílván azért, hogy ez az amerikai lelkiismereti válság eljusson mindenhová, ahol a moziba bemennek az emberek. A ren­dező, Gordon Davidson veze­tésével jónevű amerikai szí­nészek arra vállalkoznak, hogy a bírósági eljárás kere­tei közé szorítva egy milliós méretekben folyó vitát, ki­mondják a korról az izgalmas és izgalmakat, szenvedélyeket keltő, a tragédiák levegőjét is suhogtató mondatokat A bíró ragaszkodik ahhoz, hogy az eljárásban csak a tényeket, csakis a tényeket és az igazságot vizsgálják az es­küdtek, a nép képviselői. De nyomban feltör a kilenc vád­lott leUiéből-torkából a kér­dés: Mihez képest kell itt ke­resni az igazságot? A bíró és az ügyész, a vád képviselője nyomban és nyomatékosan válaszol: A törvényekhez képest! A törvényeket nemes hagyományok szülték, min­denekelőtt és -fölött azért vannak, hogy megvédjék az egyes polgárokat,' hogy a nép biztonságban éljen! És erre a feleletre, erre a jogászilag pontosan megszerkesztett vá­laszra azt mondják a vádlot­tak: Mi nem tudunk szaba­dulni a lelkiismeretünktől, mert mi is a tényeket vizsgál­tuk, az igazat kerestük, ami­kor Ugandában, Guatemalá­ban jártunk, vagy Hanoiból hazajöttünk, mi is az igazsá­got kerestük. Magunkban és másoknak! A két paptestvér közül az egyik, talán a Philipp, lendü­letes szavakkal eljut a követ­keztetésig, amely szerint a törvény betűje és szelleme valahol eltér az emberi lel­kiismerettől, nemcsak, hogy nem fedik egymást a törvény és a lelkiismeret, de szöges ellentétbe' is kerülnek egy­mással. Ilyenkor a bíró azt mondja, hogy a lelkiismeret­re nem lehet hivatkozni, mert a törvény a rend, a rend sza­bályozása és a rend tényeken nyugszik. De azt. már nem mondja meg, hogy az a rend és azok a tények, amelyeken a törvény nyugszik, mit hez Vietnamban. Ugandában, Guatemalában, Dominicában? Azt is állítják ezek a lel­kiismereti válságban szenve­dő értelmiségiek, papok, pré­dikátorok, tanárok, hpgy el­vesztették hitüket és már nincs bizalmuk az államok intézményei iránt. Évekig azon töprengtek, hogyan le­hetne ezt a válságot kifejez­ni, tudatul! felajzottságát a hatalmasok tudomására hoz­ni? Előbb leveleztek a hon­atyákkal, meglátogatták egy­házi elöljáróikat, szóban és írásban kifejezték azt a meg­győződésüket, hogy az élet és a halál nagy kérdéséről van szó korunkban. Mindenki ér­zi, hogy itt értelmetlen, becs­telen, jogtalan és emberte­len háborúkba kell indulniuk fiataloknak, mert valahol a törvény és a törvény mögöt­ti szándék meghalni küldi a fiatalokat. Ezek is tények, óriási és kegyetlen tények, az emberiség nagy tényei és szé­gyene, amikről mindennap harsogni kellene az ép, az egészséges lelkiismeretű em­bereknek. A filmbéli bírósági eljárás kilenc Vádlottja keresztényi alapról .nézi a világot. Onnan vizsgálja a demokráciát is, hogy hitben, az életről val­lott felfogásban a kereszté­nyi tételek alapján lehet ki­alakítani a demokráciát. Azt is vallják, hogy a világ mai állapotában, amikor úgy kell érezniük, hogy az ország és intézményei megnyomorítják az emberi lelkiismeretet, for­radalomnak, annak a bizo­nyos varázslatos pontnak kell bekövetkeznie és ennek a „be­következésnek” a szolgálatá­ban állnak. A hitvallók ma­gabiztosságával és derűjével veszik tudomásul az ítéletet, amit azért szabtak ki rá­juk, mert Catonsville-ben, 1968. májusában 378 katona behívóját elégették. A tengeren túlról ritkán adódnak ilyen alkotások. Igaz, a film producere Gregory Peck, a nagy színész, aki nem egy filmjében vallott az em­beri szabadságról. Gordon Davidson a'híradók anyagával, pergő képritmu­Marcel Camus rendező má­sodik filmje. Hazánkban 12 ; esztendővel ezelőtt mutatták; be a festői Rió de Janeiro-; ban játszódó történetet. A; történet főszereplője egy Or-; íeusz nevű, riói néger villa­mosvezető, aki beleszeret J egy faluról menekült, Eury­dike nevű, gyönyörű néger J kislányba, akit egy titokza­tos férfi, csontvázat ábrázoló! karneváli jelmezben halálra! üldöz. Az üldözött kislányt! végül halálos szerencsétlen-! ség éri, s a szerelmes Orfe­usz, aki mindenhol keresi a tomboló, kavargó karneválo-! zök tömegében, végül a po-< kolban — a Morgue-ban ■ találja meg a lány holtestét ; Ölében viszi föl.a Rió fölé; magasodó hegycsúcsra, ahol; volt menyasszonya egy kő­vel homlokon találja (a mi-; tológiai Orfeuszt is a nők; kövezték meg), s a fiú sze- relmese testével a karjában; zuhan a mélybe. Orfeuszt; Brena Mello, Eurydikét Mar-; pease Dawn alakítja (a ma-; gyár hangjuk Sztarikay 1st- • van éti V-tycsel >iera L , 44. Megnézte a fiatal pász­tort, aztán Piseiolluhoz for­dult. — Hasonlít hozzam, nem? Az alakja olyan, mint az enyém, ha kell, itt a hason­másom, akit kerestem. ÉS elvágtatott Castelvetra- no felé. Ám aznap, ott a pincében, Pieciotta megadta magát, és elárulta őt. A hosszú, fül­ledt-fárasztó, ábnosító órák alatt, miközben étlen-szom- jan várakoztak, a bekötött szemű maffiás beszélni kez­dett. És beszélt, beszelt. Gas­pare Piseiotta vágj', tudom, megismerem a hangodat, térj észhez: Manninót és Bada- lamentit nem fogják kien­gedni, te pedig újabb két ember gyilkosa leszel, utána viszont te következel. Giu- liano, hogy mentse magát, té­ged ad fel; te viszont meg­menekülhetsz, ha átállsz hozzánk, ö Luca ezredesnek dolgozik — mesélte —, a banditízmusnak véget kell vetjj — mondta. Választani kell: vagy megölik mindegyi­küket a maffia bérgyilkosai, száz banditát nyírtak ki az utóbbi évekbeír, vagy letar­tóztatják. kivallatják és bí­róság elé állítják őket, így legalább az életüket meg­menthetik és a családjuk se viseli a következményeket. Hát Giuliano? Mindketten tudták, hogy ő nem adhatja meg magát. — Az ő sorsa meg van pe­csételve — mondta a maf­fiás. — Amikor meggyilkol­ta a partinicói Santo bátyá­mat, akikor a maffia törvény­széke kimondta rá az ítéle­tet. Most nekünk kell meg­választanunk a halála ne­mét. Dönthetünk. És Piseiotta szabadon en­gedte a két embert. Kime­rült, megzavarodott — ' le­győzték. Pár nap múlva Monrealéban találkozott Lu­ca ezredessel. Június 30-án kapott egy menlevelet, mely­ben elismerik: Szicília és Olaszország javáért dolgo­zott A menlevelet a belügy­miniszter aláírása eÜ£BJ.stie. Az alairas tqgngttk'.aien ha­mis volt,1" a csendőr ezredes tollából származott Július 5-én éjszaka Pis­eiotta elment De Mariához, Cast-elvetranóba. Végigfeküdt sokkal érvel a monologorcban és párbeszédekben kifej ceit világnézeti és politikai állás­pont mellett. A színészek játéka, az iU- ott döcögő szinkron ellenére kitűnően adta az atmoszférát, azt a maradéktalan elszánt­ságot, amely a kilenc hőst ösz- szetartotta. Ld Flanders. Douglas Watson, Richard Jordan, Peter Strauss, Donald Moffat, Gwen Arner, Nancy Malone, Barton Heymav, Leon Russon, Davis Roberts, William Schallet és David Spielberg nemcsak jól össze­hangolt művészi munkát hoz­tak, de politikai, meggyőződé­sükkel is hatnak. Haskell Wexler montázsai a filmszerűtlen filmben jól 62olgálták az írói szándékot. (f. a.) FERSI ANTAL EXLIBRIS mamaraxiMmtása a tábori ágyon Giuliano mel­lett. Sokáig beszélgettek, ké­ső éjszakáig. Az utcán, az udvarban aggódva várakoz­tak a csendőrök. Amikor meghallották a lövéseket, be­rohantak; Pisyiotia lipllsá­Az ünnepi könyvhét alkal­mából kerül sor Fery Antal exlibris kamarakiállitására Egerben, a Megyei Könyv­tárban. A jeles, grafikus — aki hazai kiállítások mellett számos külföldi tárlatoin sze­repelt már sikerrel, több nemzetközi elismerést szer­zett — a vasárnap délelőtt 10 órakor nyíló bemutatón kilenc tablón közel 100 kis- grafikával jelentkezik. Ex- librisein kívül ez alkalom­mal könyvjelzőit is láthatják az érdeklődők, művei között jó néhányat az egriekből és Egerhez kapcsolódóakból. Érdekesek, szépek ezek az alkotások, minden bizonnyal tovább öregbítik a vendég- művész hírét, rangját. A kiállítást — a hónap vé­géig láthatja a közönség. padtan, remegve menekült' gyalázata színhelyéről. • Be­szállt a csendőrök zúgó mo­torral várakozó autójába, és elszáguldott Palermóba. Giu­liano testét kidobták az ab­lakon az udvarra, aztán be- Lelőttek néhány sorozatot. Másnap egy csendőrtiszt nyilatkozott az újságíróknak: tűzharcban megölték GiuEa- nóL A rögtönzött változat azonban nem sokáig tartotta magát, az újságok nyomban meghazudtolták a csendőr- tisztet. Az igazságot, amelyet egy bátor újságíró, Tommaso Besazzi már előbb felfedett, a portellai tömegmészárlás bírósági tárgyalásán, a viter- bói esküdtszék előtt Piseiotta kiáltotta világgá 1951. ápri­lis 16-án: — Én öltem meg Salvatore Giulianót! Aztán jöttek a tanúk, és megerősítették, amit mon­dott. EPILÓGUS Masnap, hogy Giulianót megölték, e sorok írója be­járta Palermo és Castelwel- rano vidékét, a bandita egesz útját, menekülését a halál­ba. Látta gyilkosságainak es bosszújának színhelyét; a magányos bellolampói ka­szárnyát; a kopár hegyek kö­zé vájt utat, amelyet hét évig uralt géppisztolyával; aztán Monteleprét is meg­nézte. a helyreállított terra- szos házat a folyóvíztartá­lyokkal meg a nagy fölirat­tal : G iuliano—Cusi manó Tésztagyár. A bezárt kapura Maria Lombardo fekete vászoncsí­kot szögezett. „A fiamért” fölirattal. ahogyan Szicília­_ J n -'jiiáiSOS. (Foryiafjult)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents