Népújság, 1974. június (25. évfolyam, 126-151. szám)
1974-06-15 / 138. szám
Stanislaw Wysptanski, a lengyelek klasszikusa, a film •lapjául szolgáló, azonos című drámát 1901-ben írta, amikor a lengyel hazafiak azt hitték, hogy a parasztság fogja megindítani és végigharcolni azt a harcot, amely végül Is a szabadsághoz vezet. Ezért történik az is. hogy a Krakkó melletti tanyavilágban .menyegzőre ülnek össze parasztok és a városi értelmiség tagjai, költő, újságíró, politikával tevő-vevő emberek és szépasz- szonyok. Ez a bővérű, végtelennek tűnő menyegző és eszem-iszom kiváló alkalom arra, hogy a drámaíró a nemzeti öntudatban meggyökerezett álmokat és elképzeléseket szembesítse a valósággal. Maga a menyegző az élet nagyon is zsíros realitásaiban fortyog, forog a tánc, forognak a poharak, hogy azután a felhevült és izgalommá nőtt állapotban forogjanak maguk a sorsok is, adva és kapva azt, amit a drámaírói képzelet feltalál az adott pillanatban a lengyel lélek zárt ajtói mögött. Ezen * lelkiállapotom azóta túllépett a történelem, ennek ellenére, úgy tűnik, Andrzej Wajda, a film világhírű rendezője mégis fontosnak tartotta ennek a témának, ennek a verses drámának a filmbe foglalását Talán a klasszikusnak kijáró tisztelet okán, vagy inkább azért hogy a lengyel öntudat egy állapotában keressen magyarázatot, feleletet meglevő, képzőt, valós vagy csak néha megjelenő, kísértő-felbukkanó kérdéseire. Amikor ugyanis Jasiek visszajön csapaottan és semmit sem teljesítve, elhagyván az aranykürtöt és a kardot, ki tolul a száján a fájdalmas kérdés: „Hogyan tudtok így aludni?” S ami képben még e mondat után következik, az már a lemondó, erőtlen letargia, a szétoldód ás, a hajnali vi- asztalan köd szétterjeszkedé- se, az álmosság ki nem ke- rülhetően nyomasztó képsora. Hangsúlyozzuk, hogy Wajda verses szöveget vitt filmre. Ez a feszes ritmus, a szöveg zárt dallamrendszere szinte kötelezően előírja Wajda számára azt a képi mozgást, amivel hőseit bemutatja. A tánc részegítő, mámort kifejezi és továbbadó forgatagában az alakok egymást váltva és kergetve tűnnek él; kavarognak és újra előjönnek az arcok, a testek, a ruhák, hordozva gazdájuk sok-sok adottságát, vonzó és taszító erejét. Szépszerével egy panoptikum elevenedik meg itt, a lengyel társadalom század eleji tartóoszlopai, akik ugyan csak kis mértékben részesei a hatalomnak, de a mindennapi élet jellemző figurái. A házigazda festő, aki parasztokhoz nősült, a menyasszony nővérét vette feleségül. Itt van a polgármester. a pap, a zsidó és a Krakkót képviselő, a várost ideházasító értelmiség, hogy viták, látomások támadjanak. az dal hatására meg- ' érkezzek a , történelemből a nemzeti fájdalmak látomása, valós és téves képzetek nehéz sora. hogy elszánásra. cselekvésre buzdítsanak De mekkora a távolság a valóság és a felgyűlt képzelet között? Mindezt egyetlen éjszaka történésébe eggyé öt- Nvózni — valóban drámai sűrítés. . A lakodalmas ház tobzódása, fojtott levegője először csak a szobákban terjeng, fülledten és ittasítóan. Lányok kapaszkodnak férfiak utam, mert szeretnék kipróbálni érintetlen hamvassá- gukban azt, amit a felnőttek olyan leplezetlen nyíltsággal tesznek az ital hatására. Kis gyermekek álmodoznak, látnak előtörni furcsa alakokat az éjszakából; minden formálódók a hangulat, a részegség leple alatt, hogy aztán a víziók, belső gyötrődések kitörjenek a falak közül, kitérőijének a mezőre, ahol az éjszaka, a fák és az ingovány csalogatnak ámokfutásra. A hosszan körüljárt emberek közül végül mégis kicsap a küzdelem mámora. A parasztok megkérdezik, igaz-e, hogy az aranykürtöt meghozták, hadba kell szállni a kiegyenesített ( kaszákkal? S amikor nem' kapnak értelmes választ, a kaszákat az urak ellen fordítják. A csiszoltabb észjárás hamar felülkerekedik a lomha paraszti szándékokon, csák az egyik arcot vágja meg a kasza; a kritikus pillanat feloldódik és minden marad változatlan. Azaz hogy nem egészein, mert közben ez a nemzeti egységről álmodozó lengyel értelmiség, a század elején valamit kimagyarázott magának és magából. A nézőben sok kérdőjel ágaskodik, miközben nézi az Menyegző I.enoyel film egymásra toluló képsorokat. A végén sem nyugszik meg teljesen: a lengyel históriát ugyan nem ismerj ilyen részletesen, mint ahogyan ebben a filmben az utalások feltételezik a nézőről, de érzi, hogy a történelem fantomjai nem véletlenül jönnek elő, nem véletlenül csörgetnek aranyat és rabláncot, a rokokó divatba bújt hatalmasság nehéz évtizedekre rímel vissza. A nagy hatású képsorok utón mégis az a kérdésünk, hogy fez a színpadi mű, több mint hetven évvel a keletkezése után, miért ragadta meg Wajda képzeletét, hogy megfilmesítette” És így? Wajda színészei közül kiemelnénk Daniel Olbrychs- ki, Andrzej Lapicki, Woj- ciech Pszoniak, Maja Ko- morowska, Malgorzata Lor- netowicz, Barbara Wrzesins- ka, Emilia Krakowska, Henryk Borowski, Marek Pere- peczko és Ewa Zietek alakítását. Az operatőr Witold Sobo- cinski felvételei színekben és megközelítésekben megvalósítják Wajda elképzeléseit, aki az arcon túli világot keresd az emberekben. Stanislaw Radwan zenéje a népi mulatság folyamatosságát és hullámzását követi, megszabja annak hangulatát és kiegészíti azzal, ami már képekben nem fejezhető ki. Farkas András A filmről, valamint a rendező, Andrzej Wajda munkásságáról június 17-én, este 6 órai kezdettel Egerben, a Megyei Művelődési Központ első emeleti klubjában vitát rendeznek. Vitavezető dr. Veress József, a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem docense lesz. 18 40: A költészet percei Mihail Eminescu 85 esztendővel ezelőtt — 1889. június 15-én —, hunyt el Mihail Eminescu román költő. A paraszti származású művész élete igen keserű volt. Évekig súgóként működött színházaknál, volt könyvtárvezető, korrektor és lapszerkesztő. Hagyatékában tizenötezer oldalnyi kéziratot találtak — életében egyetlen kötete jelent meg. Az erdélyi román népköltészet remekeit tartalmazó folklórgyűjteményei is csak halála után kaptak kiadót, Eminescu műveiből lázas nyugtalanság, hatalmas lendület sugárzik. Sokat tett a román nemzeti szellemiség kialakulásáért. A mai műsorban néhány versét hallhatjuk, Szacsvay László előadásában. Mona Lisa Moszkvában Leonardo da Vinci halhatatlan festménye, a Mona Lisa csütörtökön elfoglalta helyét a moszkvai Puskin- Múzeum különtermében, melyet ebből az alkalomból televíziós biztonsági berendezésekkel és légkondicionáló készülékkel szereltek fel. Péntek délelőtt a termet megnyitották a nagyközönség számára, amelyben mintegy három hétig ismerkedhetnek a remekművel. Egriek Egerben Sokfelé eljut vasárnap délutáni sétája közben az ember. A régi, az öreg Egert keresem. A hóstyák világát, ahol külsőségeiben úgy tűnik, mintha megállt volna az élet. A Ve- rőszala, az Árnyékszala, a Kacsapart dombnak támaszkodó öreg házai, a licium-garádokkal körülölelt portákat, ahova a ma divatja szerinti nagy házakat el sem lehet képzelni, hiszen alattuk húzódik Eger „alvilága”, a sok tízkiio- méteres pincerendszer. Pincék-, melyeknek feltárására milliókat kénytelen költeni a város, amelyeknek fel térképezésére eddig senki sem vállalkozott. Csodálatos innen a kilátás a bástyákra. A megifjodó egri várra, amelyet a hivatalos statisztika szerint is évente félmillió ember látogat meg. Tulajdonképpen az a helyzet, hogy az ország összes középiskolájának látogatási programjába kötelezően előírt város Eger. Ez nem kevesebbet jelent, mint azt, hogy hazánkban minden középiskolába jaró diák tanulmányi ideje alatt legalább egyszer feltétlenül eljut Hozzánk. Így lesz Eger egy kicsit mindenkié. Szabadság alatt a régi Eger girbe-görbe, partos utcáit járom. A házikók előtt a méhkaptárnyi ablakok alatt asz- szonyok ülnek. Egriek. A legidősebbeken népviseleti töredékként egy-egy eddig el nem nyütl ruhadarab, —- Mit csinálnak? — Csak nézelődünk. , ^\b\ I • — Nem unalmas? összenevetnek. — Az egész heti kötés, permetezés, kapálás után nem. Jólesik, ha az ember széket érez maga alatt — Járt-e már valamelyikük a várban? Az egri várban? Ügy lesnek, mintha kínaiul1 beszélnék hozzájuk. — Minek mennénk mi oda? Oda a múltban is csak az urak jártak ... — De most? Nézzék csak azt a rengeteg embert. Hallgatás. Maris néni — ő a legidősebb — megszólal: — Ügy mondják, a pincéjében van a feneketlen kút Meg szekérderékra való törölt koponya. Visszahőköl az ember egy pillanatra. Ügy mondják... — És a Lyceumban jártak-e mór? — Csak mellette, lelkem. Oda is minek menne a ma- gunkféle? — A Gárdonyi Múzeum? Ott se jártak soha? — Egyszer, kétszer. Nagy események alkalmával. Tudja, a hóstyaá még a templomokban is csak a kisebbeket szereti. Innen, a ház elől, egy jó ködobásnyira van Gergely bástyája. Falusi csoport, egy egész buszra való ember tapossa a vén falakat, éli át újra meg újra harminc íotk melegben az egri történelmet — Ezek pedig magunkfajták, Maris néi. És többet látták Egerből, mint mi, egriek ... Az öregasszony úgy tesz, mintha nem hallana semmit. Igaz, tulajdonképpen nincs is mit mondania, hiszen — teljesen bizonyos —, sok egri öreg fog úgy meghalni, hogy saját városát csak kívülről látta .,, Szalay István QMbímM 1814. június 15. szombat a No végre, megvan a kocsim — - mondta Vászja barátom, és boldog mosóly- lyal -nézegette vadonatúj Za- \ porozsecét. — Látod, öregem, most már akármikor fogom magam és fél óra alatt kint lehetek a természetben, távol a városi zajtól. Egy kis jó erdei levegő, csönd, madárcsicsergés! Micsoda kényelem! Teljes mértékben osztottam Vászja elragadtatását és szeretettel megsimogattam a kocsi ajtaját. — Mit csinálsz?! — üvöltött rám rémülten Vászja. — Csak szarvasbőrrel szabad törölgetni! — Aztán sóhajtva hozzáfűzte: — No, jól van, szállj be, elviszlek valahová. Csak ne sokat fészkelődj az ülésen és töröld meg jól a lábad, mert tönkremegy a szőnyeg. — Hová menjünk? — nézett rám várakozóan. — Látod, ez a jó a kocsiban. Oda mész, ahova akarsz. Ahogy egy bölcs ember mondta: a kocsi nem luxus, hanem a közlekedés eszköze. — Menjünk Zatovba — ajánlottam. — Á, rossz az út, tönkremegy a gumi. — Hát akkor gyerünk Pleszbe, jó útja van. — Szerinted. A kibicnek persze semmi se drága. De az én gumim teljesen kikészül azon a rossz köves úton. No, bízd rám magad, elviszlek egy jó helyre. A zöldellő természet látványa lírai hangulatba ringatott, de Vászja rá se hederített a mellettünk elsuhanó hegvekre. A motorzúgást figyelte: — Hallod, milyen egyenletesen jár? És milyen jól húz! Azután részletesen elmesélte, milyen üzemanyagot használ, mit zsírozott be, milyen csavarfejet húzott meg és így tovább. Lelkesült monológja csak akkor szakadt meg, amikor egy szigorú, egyenruhás polgártárs meg- ’Uította. Vászja kiszállt, és ■Ovid beszélgetés után át adott egv rubelt. A hőse továbbment-'ink, vidáman rám kacsintott: ALEKSZANDR PETRINi T KOCSI — Gyorshajtás. Bírságot kellett fizetnem. Kisvártatva egy másik rendőr is megállította, ismét egy rubelt kellett fizetnie. Vászja még jobban roegvi- dámodott: — Másodszor is sikerült! Rendes gyerekek vannak ma szolgálatban. — Minek örülsz, ha megbüntetnek? — érdeklődtem. — No hallod< nem vette el a betétlapom! — magyarázta Vászja. A harmadik polgártársat hosszan és kitartóan kérlelte, szívére tett kézzel eskü- dözött, hogy ez többet nem fordul elő. Már majdnem térdre hullt, amikor a rendőr végre megkegyelmezett és beérte egy rubel bírsággal. — Rendes fiú! — ujjongott Vászja. — Ez se bántotta a betétlapom! Több rendőr már nem akadt utunkba, mert az autósor nyomában mi is befordultunk egy erdei útra. Az út egy folyóparti tisztásra vezetett. A tisztás már zsúfolva volt Volgával. Moszkviccsal, Zsigulival és Zaporozseccel. A kocsik ajtaja nyitva volt és mindegyikben bömbölt a rádió. Akiknek nem volt rádiójuk, azok a motort járatták — szintén bömbölve. Vászja nagy körültekintéssel elhelyezte a Zaporo- zsecet a bokrok alatt, kivet' a csomagtartóból egy vödről és a kezembe nyomta: — Hozzál csak vizet a folyóról, lemosom a kocsit. — Nem mehetnénk közelebb? — kérdeztem, felmérve a kocsi és a folyó közti távolságot. — Hogy gondolod? Még elfoglalnák a helyünket. Itt meg árnyék van. A kocsinálc nagyon árt a nap. Lehúztam a cipőm, feltartom a nadrágom szárát és hordani kezdtem a vizet. A meredek parton végesteien végig, mint szorgalmas hangyák vonultak az autótulajdonosok vödörrel a kezükben. Már vagy az ezredik vödör vizet hoztam, amikor Vászja végre abbahagyta a mosást. — Jó lenne egy kis sör — lihegtem, de barátom csak megvetően legyintett: — Amióta megvettem a kocsit, a számba se vettem. Ittas vezetésért ugrik a jogsi. Figyelmemet ekkor egy különös menet kötötte le. Középen, hosszú klottgatyá- ban egyt girhes, vörös orrú — Ugyan — fellelte Vasz- ja —, ez egy nagyon befolyásos ember. Musztafejev a Gépellátóból. — És? — Autóalkatrészt lehet szerezni tőle... Megyek, hátha sikerül megismerkednem vele. Te addig maradj itt és vigyázz a kocsira. Vászja elrohant a tömeg után, én pedig elmerültem a természet örömeiben. A fü-, vön, mint a harmat, szivárványszínben ragyogott az olaj. A tisztás fölött kék gomolyokban tekergeti a benzingőz. Különböző hangon, de fülsiketítőén bömböltek a motorok és a rádiók. A technika százada tapintható- an jelen volt. Azok az autótulajdonosok, akik nem rohantak el tisztelegni Musztafejevhez, vagy a kocsik alatt feküdtek a cC5 egyén haladt. Kíséretéből az egyik óvatosan maga elé tartott kézzel vitte gondosan ■összehajtott gönceit, a másik egy üveg üdítő italt és poharat. a harmadik egy adag frissen sütött saslikot, a negyedik, önkéntes rendőri karszalaggal, a tömeget terelte szét. Elbájoló nejeik csábító fürdőruhában szintén körülötte nyüzsögtek, mosolyogtak. szenvedélyes tekintettel néztek rá. bókokkal halmozták el. vagv menet közben csábtáncot lej tettek előtte, — Ki ez? — kérdeztem. —< Zambézia királya? hátukon, vagy egyszerűen üldögéltek és a motort hallgatták. Még a gyerekek se rohangáltak össze-vissza, nem is ftirödtek, hanem szolidan álldogáltak a koraik mellett és borzasztó okosan beszélgettek a különböző márkák előnyeiről, a gumik minőségéről, a gyújtásról. A Volga-t^lajdonosok, mint a lordok, gőgösen néztek a kisebb kocsikra, megvetéssel méregették a régi típusú M'szkvicsokat és Zaporozse- cekel Azok a csodabogarak, akik özönvíz előtti Opeljükön merészkedtek ki, elbújtak a bokrok között és nem mertek az emberek szeme elé kerülni. Egy egész család, apa, anya és pégy gyerek, jógaülésben ült lakktól és nikkeltől csillogó újdonatúj Volgája körül. Amikor a \ lelkesedés már teljesen átitatta őket, felálltait és puha szarvasbőr romgyocskákkal letöröltek egy-egy láthatatlan porszemet. Vászja jó .másfél óra múlva visszajött, de új japán antilopdzsekije nélkül. Ez a számtalan cipzáras remek darab általános irigység tárgyát képezte baráti körünkben. — Megtetszett Musztafe- jevnek — magyarázta barátom. — N ekiadtam. Azt mondják, kivételesen becsületes krapek, ha egyszer megígér valamit, az meg is lesz. Csak le ne bukjon idő előtt! Na, ma jó napom volt. Induljunk is, még be kell vinnem a kocsit a szervizbe, meg a fiúknak is kell fizetnem valamit. Nem tudsz valami jó másodállást? A kocsi, tudod, sokba kerül... A következő vasárnapot a városi parkban töltöttem. Hideg sört kortyolgatva élveztem a csendet és nyugalmat. Susogtak a levelek, a szél virágillatot sodort felém. A virágágyások felett pillangók röpködtek. A bokrok között felhangzott az autótlan gyerekek vidám kiáltozása, akik a régi jó in* diánosdit játszották. A bokrokon túl csak néha dudált egy-egy elkésett autós, aki a folyópartra igyekezett. A szomszéd asztalnál egy szigorú, gumibotos, egyenruhás polgártárs ült Ránéztem. arcátlanul kiittam a sörömet és hanyagul hátat fordítottam neki. És amikor az jutott eszembe, hogy néni kell vendégségbe hívnom a vörös orrú M úszta fej evet, boldogságom a tetőfokra hágott. Fejem fölött édesen daloltak a madarak, arrielvek az erdőből menekültek ide. Oroszból fordította: Z. Hering Margit k
