Népújság, 1974. május (25. évfolyam, 100-125. szám)

1974-05-10 / 107. szám

Losoitczi Pál, az * Heyes Elnöki Tanács elnöke megyében ? (Folytatás az í. oídatnST) tatta a megyei pártbizottság «teS titkára az Elnöki Ta­nács elnökét, hogy az el­múlt hónapok bérintézkedé­sei 40 ezer embert érintet­tek Heves megyében; növe­kedtek a családi jövedel­mek, s bár még ma is van különbség, egyre inkább a kiegyenlítődés van folya­matban a jövedelmeknél. A bérintézkedéseknek és a párt, a kormány más, az életszínvonalat növelő poli­tikájának jó hatása, kedve­ző fogadtatása van Heves megyében is. A továbbiakban azokról szólt a megyei pártbizott­ság első titkára, akik jelen­tősen hozzájárultak, sokat tettek az elmúlt évtizeaék eiatt a megye fejlődéséért, Elemezte a megye majd 22 ezer kommunistájának mun­kásságát, példamutatását, szólt a tömegszerveaetekben, tömegmozgalmakban ■ tevé­kenykedők munkájának eredményességéről, a lakos­ság közéleti tevékenységé­ről és politikai aktivitásá­ról. Az eszmei, politikai elet fejlődését, a szocialista köz- gondolkodás egyre nagyobb térhódítását, a megye tár­sadalmi, és politikai közér­zetének állapotát a követ­kezőkkel is bizonyította: a megye 82 ezer munkása nemcsak a termelésben, ha­nem a politikában is aktív. A munkások 70 százaléka részt vesz a szocialista mun- kaversenybem, az állami szektorokban dolgozók 33 százaléka szocialista brigá­dokban dolgozik. Máris je­lentősek, számottevők azoic a vállalások, amelyeket a különböző termelői kollek­tívák felszabadulásunk 30. évfordulójára és a XI. kong­resszus tiszteletére tettek. Tájékoztatójának követke­ző részében a tudomány, » közművelődés és az egész­ségügy helyzetéről szólt a megyei pártbizottság első titkára, majd részletesen foglalkozott az állami éiet helyzetével. Megállapította, hogy összességében jó a ta­nácsi munka, szélesedik az állami élet demokratizmusa, a tanácstagok többsége lelki­ismeretes, jő munkát vé­gez. Ami gond még, hogy egyes helyeken. sok a for­mális elem a munkában, bü­rokratikus az ügyintézés. Befejezésül a feladatokról szólt, hangsúlyozva, hogy to­vábbra is a legfontosabb a párt- és kormányhatározatok végrehajtásának biztosítása és a munka színvonalának hatékonyabbá tétele az élet minden területén. Ezt szol­gálja készülődésünk a XI. kongresszusra és felszabadu­lásunk 30. évfordulójára. Az Elnöki Tanács elnöké­nek kérdésére válaszolva Vaskő Mihály elmondotta, hogy a nemzetközi politika iránt nagy az érdeklődés He­ves megyében is. Pártunk politikáját nemcsak elfogad­ják, hanem megvalósulását segítik, támogatják is, egy­séges a vélemény abban, hogy belső helyzetűn* a párt helyes politikája következté­ben kiegyensúlyozott s e po­litika következetesen és jól szolgálja a szocializmus ügyét. Losonca Pál megköszönte a megye helyzetéről, fejlődé­séről kapott tájékoztatót, s elmondotta, „hogy a megye fejlődése bizonyos területe­ken az országosnál, dina­mikusabb. Gratulált a megye eredményes munkájához és szólt néhány olyan kérdésről, amely a jövőben is biztosíté­ka Heves megye fejlődésé­nek is. — Örömmel jöttem Heves megyébe — mondotta többek között —, jó pár esztendeje elmúlt, hogy itt jártam, r azóta, mint eddig is tapasz­taltam, sok minden történt ebben a megyében, és úgy törekszik a kormány, hogy továub javuljon a mezőgaT- dc'S.ág'',,n dolgozók helyzete, vonzóbb legyen, a mezőgaz- dasasú termelés. A termelőszövetkezet köz­pontjából a sertéstelepre lá­togattak a vendégek, ahol Agócs Attilának, a sertéste­lep vezetőjének kalauzolá­sával megnézték a korszerű „húsgyárat”. Az Elnöki Ta­nács elnöke az Augusztus 20. elnevezésű, szocialista cí­mért küzdő brigád naplójába írva sok sikert és jó egész­séget kívánt a további mun­kához. Vendégünk látogatásának következő állomása a kis­körei vízlépcső volt, ahol Illés György, az Országos Vízügyi Hivatal elnökhe­lyettese, Nagy Illés, a Kö- zép-Tisza vidéki Vízügyi Igazgatóság vezetője és Be- rényi Árpád, a kiskörei szak- mérnökség főmérnöke, vala­mint a pánt. ás társadalmi szervek vezetői köszöntötték az Elnöki Tanács elnökét A vendégek megtekintették a vízlépcsőt, az erőmüvet, majd hajóra szálltak, uitána pedig filmvetítéssel egybe­kötött tájékoztató hangzott el az országosan is kiemelt vízügyi beruházás helyzeté­ről — amelynek első hét megavatto6 esőturbinája a közelmúltban kezdte meg * gondolom, az itteni látogatás számomra is hasznos lesz. A tájékoztató után az El­nöki Tanács elnöke a megye és a város vezetőinek társa­ságában városnézésre indult. Felkereste Eger most épülő Csebokszári elnevezésű vá­rosnegyedét. Itt dr. Varga János tanácselnök a város fejlesztési programjáról tá­jékoztatta az Elnöki Tanács elnökét. Bemutatta az épülő új városnegyedet, ahol mos­tanáig ezer család költözött munkanapra 107 forintot fi­zettek, s ez évről évre nö­vekszik. Az elért eredmé­nyekben a tagság szorgalrrián tűi nagy szerepe van annak a több mint 120 kommunis­tának, aíkik a szövetkezetben tevékenykednek, a szocialista címért küzdő három brigád­nak és a fokozódó verseny­mozgalomnak. Losonca Pál megköszönte a tájékoztatást, és miután A kiskörei Vörös Hajnal Termelőszövetkezet új sza­kosított sertéstelepén, Magyar János tss-elnők társasaga- ban. Emléksorők a kedves vendégtől az úttörők naplójába. viltamosenergia-szolgálta- tást az országos hálózatba —, és az ©lkövetkeízendő évek programjáról. Az Elnöki Tanács elnöke a kiskörei vízlépcsőnél fe­jezte be csütörtöki program­ját és ma folytatja látoga­tását Heves megyében. íl J­§(rasbour§i magyar »sípok Keserű Jánosné nyilatkozata új otthonba, az ötödik öt­éves terv befejezéséig pedig mintegy 5500 lakás felépítésé­vel számolnak. Az Elnöki Tanács elnöke dr. Király Gyuláné igazgató in­vitálására megtekintette az új városrész korsze­rűen felszerelt iskoláját, annak könyvtárát, tornater­mét, éttermét, jó étvágyat kívánt az ebédre sorakozó első osztályosoknak és bú­csúzóul a gyermekeit kérésé­re bejegyezte nevét a Csa- pajev úttörőcsapat naplójá­ba, az úttörőcsapat vendég­könyvébe. Losanczi Pál — Vaákó Mi­hály és Fekete Győr Endre társaságában — kora délután Kiskörére látogatott. Itt a Vörös Hajnal Termelőszövet­kezetben Sramkó László, a megyei párt-végrehaitóbi- zottság tagja, a hevesi járási pártbizottság első titkára és Habéra László, a járási hi­vatal elnöke, valamint a köz­ség vezetői — Valovics Lász­ló, a községi pártbizottság titkára, Molnár János, a köz­ségi tanács elnöke, /Réti Ist­ván párttitkár — köszöntöt­ték. Magyar János, a termelő­szövetkezet elnöke tájékoz­tatta a magas rangú vendé­get arról az útról, amelyet Kisköre dolgozó népe az el­múlt évtizedek- alatt meg­tett. Utalt a község forradal­mi hagyományaira és arról a fejlődésről szólt, amely az elmúlt években községüket jellemezte. Termelőszövet­kezetük helyzetéről elmon­dotta, hogy gazdálkodásuk biztos alapokon nyugszik, termésátlaguk megegyezik —, bár elég nehéz körülmé­nyek között gazdálkodnak, — az országos átlaggal Ter­melésük egyre inkább szako­sodott az elmúlt evek alatt. A beruházásokról elmondot­ta, hogy 36 millió forintból sertéstelepet építettek, s ter­vük szerint évenként 4570 hízósertést adnak a népgaz­daságnak. A tagság jövedel­méről szólva arról tájékoz­tatta a vendégeket a terme­lőszövetkezet elnöke, hogy az eisMlt. kv-.'en fusoms Losottca Pál. g. Kiskörei Vízlépcső építésének történetévet, az erőmű bekam- csotaMoal wmrkeM, . isata: ftaM, .-w*j több kérdést intézett a szö­vetkezet vezetőihez — mi­lyen öntözési rendszerrel ön­töznek, kifizetődő-e mindig az öntözés, milyen a háztáji állatállomány helyzete, hány sertést adnak el a háztáji­ból, mennyi a hízott sertés önköltsége kilónként? stb. — tréfásan jegyezte meg a ka­pott válaszok után: „Hiába akarnék valami problémát találni, ha Ut nincs". Aztán arról beszélt, hogy valamikor azt kérték, a falu­si ember is nyolc órát dol­gozzék, jövedelme elérje a munkásét, kultúrát kapjon, s ha ez még nem is teljesen és mindenhol, de megvaló­sult, rövid idő alatt behoz­tuk a több évszázados lema­radást. Most meg többen azt kérdik, így marad-e ez? Hangsúlyozta, hogy ,ez .a cél nem átmeneti volt, hanem ez a szocializmussal együtt járó program és az is ma­rad. A továbbiakban is arra A délutáni programban vételünk a hajóra szállást szült sétahajózás Is szerepelt. Fel- ‘ megelőző pillanatokban ké~ Keserű Jánosné könnyű­ipari miniszter nyilatkozatot adott az MTI munkatársá­nak franciaországi tárgyalá­sairól 'és á sírasbotikgi' ma* ■' gyár napok tapasztalatairól: — Magyarország jelentke- . zése Strasbourgban gazda­sági, idegenforgalmi, kultu­rális fejlődésünk bemutatá­sával igen hasznosnak bizo­nyult — négy kiállítás meg­nyitásán voltam jelen, és valamennyin nagy érdek­lődéssel. rokonszenv-meg- nyilvánulással találkoztam. Mintegy száz gazdasági szakember jött el a stras- bourgi kereskedelmi és ipar­kamarába, ahol előadást ^tar­tottam a magyar .könnyűipar fejlődéséről, az ágazat nem­zetközi kapcsolatairól és a si­keresen fejlődő kooperációk­ról. Az előadást követően számos kérdés hangzott el, s a felszólalók egymással is vitáztak, de a többség egyet­értett abban, hogy mindkét részről aktívabb kereskedel­mi munkával szélesíteni le­hetne kapcsolatainkat. Már * jónéhány példa is akad a kooperációra, és az együtt­működés rnás formáira, így például a papír-, és a bőr­iparban, ám ezeknél jóval többre nyílna lehetőség. —- A magyar napok ese­ménysorozatának talán a leg­főbb érdeme, hogy ráirányít­ja a figyelmet ezekre a le­hetőségekre, s így számolha­tunk azzal, hogy a francia , gazdasági és kereskedelmi körök képviselői megkeresik az érdekelt magyár vállala­tokat a kínálkozó lehetősé­gek tanulmányozására. A magyar árukat szívesen fo­gadják Franciaországban, er­ről meggyőződhettünk azok­ban az áruházakban, ahol az eseménysorozat alkalmából termékeinket külön is pro­pagálták. A vásárlókat külö­nösen a magyar élelmisze­rek, könnyűipari és kézmű­ipari termékek, a népművé­szeti alkotások vonzották, és igen kelendőek voltak a jász­berényi gyár Lehel hűtőszek­rényei. Kulturális progra­munk keretében átütő sikert aratott műsorává! az Állami Népi Együttes. äM$m © WA- máim i&e

Next

/
Thumbnails
Contents