Népújság, 1974. május (25. évfolyam, 100-125. szám)
1974-05-10 / 107. szám
VILÁG PROLETÁRJAI. EGYESÜLJETEK! AZ MSZMP HEVES MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS NAPILAPJA XXV. évfolyam, 107. szám ARA: 80 FILLÉR « 1 1974. május 10., péntek Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke Heves megyében Megyénk vezetői fogadják ■ Losonczi Pált, az Elnöki Tanács■ elnökét. Losonczi Pál, az Elnöki Tanács'elnöke tegnap Heves megyébe érkezett. Egerben, a megyei pártbiábttság székiláza előtt Vaskó Mihály, az MSZMP Heves megyei Bizottságának első titkára és Fekete Győr Endre, a megyei tanács elnöke fogadta a kedves vendéget, majd a IV-es számú iskola piros nyakkendős úttörői virágcsokorral köszöntötték az Elnöki Tanács elnökét. A pártszékház tanácstermében Vaskó Mihály Heves megye gazdasági, társadalmi és politikai életéről tájékoztatta Losonczi Pált. A tájékoztatón jelen volt Fekete Győr Endre, a megyei tanács elnöke, dg. Sipos István. Barta Alajos, Virág Károly, a megyei pártbizottság titkárai, Pelyhe Szilárd, az egri városi pártbizottság első titkára, dr. Varga János, - Eger Város Tanácsának elnöke és Páti Jenő, a Hazafias Népfront megyei bizottságának titkára. Vaskő Mihály bemutatta vendégünknek szűkebb hazánkat, Heves megyét, szólt annak szépségéről, gazdagságáról, fejlődéséről, lakosainak szorgalmáról, alkotó- készségéről. Elmondotta, hogy Heves megye az eltelt közel harminc év alatt jelentősen fejlődött — éppúgy, mint az ország más megyéi, de különösen az & utóbbi nyolc évben rendkívül dinamikus az ipar fejlődése. Heves megyére az ipari termelés növekedése jellemző, 3 az ütem gyorsabb az utóbbi években, mint az országos átlag. Hozzájárult ehhez olyan országos jelentőségű beruházások megvalósulása, mint a Thorez külszíni fejtés, a Gagarin Hőerőmű és szépülő kiskörei vízlépcső. Megyénkben a munkaképes lakosság 70 százaléka, több mint 170 ezer ember dolgozik, de különösen a déli járásokban még rendelkezünk olyan munkaerővel, amely közvetlenül nem vesz részt a termelésben. Az fpari termelés arányát tekintve Heves megye a közepesen fejlett megyék közé tartozik, de nálunk is a nehézipar a meghatározó. A III. és a IV. ötéves terv Idején különösen a kitermelő üzemeknél jelentős a fejlődés, de az ipar összességét tekintve is mind a minőséget, mind a gazdaságosságot tekintve kedvező javulás tapasztalható az egész iparban. Az építőipariról szólva elmondotta, hogy a jelentkező kapacitásigényeket nem tudják kielégíteni annak ellenére, hogy ez év első negyedében az építőipar termelése tíz százalékkal magasabb, mint az elmúlt év azonos időszakában. A lakásépítkezésről szólva elmondotta a megyei párt- bizottság első titkára, hogy az országoshoz mérve ösz- szességében kedvezőbb a helyzet: a múlt év végéig -túlteljesítettük a lakásépítés negyedik ötéves tervi időarányos programját. Ami gondot jelent, az, £ogy az állami lakásoknál mintegy 500 lemaradása várható. A mezőgazdaság helyzetéről szólva elmondotta, hogy itt is jelentős a fejlődés és ezt a termésátlagok növekedésével, a termelési érték A Csebokszári városré ss új iskolájának könyvtárában: a vendéglátó Király pyulanó igazgatónő. gyarapodásával és a mezőgazdaságban dolgozók évi jövedelmének emelkedésével is bizonyította. Problémaként említette, hogy egyes szövetkezetek nem képesek olyan mértékű felhalmozásra, ami a korszerűbb gazdálkodáshoz elengedhetetlen lenne. Ügyszintén fontos feladatként említette a termelési és a területi koncentráció fokozását, a zárt rendszerű termelés fokozását. Az életszínvonal alakulásáról szólva anyl tájékoz(Folytatás a 3. oldalon) 'A PAKTKftNGRKSSSZrST CS A PELSZABADÜLA8I ÉVFORDULÓT KÖSZÖNTŐ MŰNK A VERSENYRŐL ■ A* állampolgárok áltál épülő lakások és üdülök szabályozásáról ■ társadalombiztosítást ÉRINTŐ KÉRDÉSEKRŐL Ülést tartott a Minisztertanács A kormány Tájékoztatási Hivatala közli: a Miniszter- tanács csütörtökön ülést tartott. A kormány tudomásul vette Joszip Broz Titónak, a Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság elnökének, a Jugoszláv Kommunisták Szövetsége elnökének április 27—28-án hazánkban tett baráti látogatásáról szóló tájékoztatót Lázár György, a Minisztertanács elnökhelyettese beszámolt a KGST végrehajtó bizottságának április 23—25. között Moszkvában megtartott üléséről. A munkaügyi miniszter előterjesztése alapján a kormány megtárgyalta a párt XI. kongresszusa és felszabadulásunk 30. évfordulója tiszteletére kibontakozó mankaverseny-mozgalom feladatait A kormány a kezdeményezés támogatása érdekében meghatározta az állami és gazdasági szerveik feladatait. A verseny célkitűzéseinek elsősorban a termelés szervezettsége és gazdaságossága javítását, a termelékenység növelését, az önköltség csökkentését jó minőségű termékek előállítását, az anyag- és energiatakarékosságot kell szolgálniuk. A verseny értékelésére két szakaszban, az 1975. május elsejével kapcsolatos ünnepségeken, majd a IV. qtéves terv befejezéséig folytatódó versenyszakasz után, a Minisztertanács és a SZOT Vörös Zászlajának 1976-ban történő adományozása keretében kerül sor. A beruházások megalapoFogadds a csehszlovák nemzeti ünnep alkalmából Dr. Václav Moravec, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság budapesti nagykövete a csehszlovák nemzeti ünnep alkalmából csütörtökön fogadást adott. A fogadáson, részt vett Benke Valéria és Nemes Dezső, az MSZMP Politikai Bizottságának tagjai, Huszár István, a Minisztertanács elnökhelyettese, dr. Dimény Imre mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter, dr. Horgos Gyula kohó- és gépipari miniszter, Púja Frigyes külügyminiszter, valamint a politikai, a gazdasági, a kulturális és a társadalmi élet sok más vezető személyisége. Jelen volt a fogadáson a budapesti diplomáciai képviseletek sok vezetője és tagja is. (MTI) zottabb. előkészítése, az ezze. kapcsolatos feladatok, kötelezettségek és felelősség egyértelműbb meghatározása, s-. ellenőrzés szerepének r/' . lése érdekében az Ország . Tervhivatal elnöke és . a pénzügyminiszter javaslati.'; terjesztett a kormány elé a beruházási döntési hatáskörök és a beruházásom űi rendjére. A Minisztertanács az előterjesztést elfogadta, A kormány az építésügyi és városfejlesztési miniszter előterjesztése alapján áttekintette a falusi és tanyai életviszonyok javítására vonatkozó feladatokat. Jóváhagyólag tudomásul vette, hogy a teendők részletes kidolgozása, azoknak a népgazdaság anyagi-műszaki lehetőségéi vel való egyeztetése, a közép- és hosszú távú tervező- munka'" keretében folyik. Utasította az építésügyi és városfejlesztési minisztert, hogy adjon ki irányelveket a tartósan fennmaradó tanyes területek kijelölésére és szabályozza e területeken az építési tevékenységet. A Szakszervezetek Országos Tanácsának főtitkára javaslatot tett a felsőfokú oktatási intézményekben tanuló házaspárok szociális helyzetének javításáról szóló,. ez év márciusi kormányhatározat társadalombiztosítást érintő intézkedéseinek végrehajtására. A kormány az előterjesztést elfogadta és a felsőfokú oktatási intézmények nappali tagozatain tanuló hallgatókra, valamint családtagjaikra — a táppénz és a terhességi- gyermekágyi segély kivételével — kiterjesztette a betegségi biztosítási szolgáltatásokat. A kormány — az ország- gyűlés áprilisi ülésszakán elfogadott családjogi törvény alapján — az igazságügyi és a belügyminiszter, a művelődésügyi államtitkár, illetve a Tanácsi Hivatal elnökének előterjesztésére módosította a gyermektartásdíjról, a kiskorúak állami gondozáséról, a névváltoztatásról, valamint az anyakönyvekről és a házasságkötési eljárásról szóló korábbi rendelkezések. Az építésügyi és városfejlesztési, valamint az igazságügyi miniszter javaslatára a kormány szabályozta az (Folytatás a 2. oldalon) Napirenden: * Az ifjúsági mozgalom ■ Iff ff 1 ■ 1 r m időszerű kérdéséi ülést tartott a KISZ Heves megyei Bizottsága Mint ismeretes, a KISZ központi bizottsága 1974. április 17—18-i ülésén az ifjúsági mozgalom időszerű kérdéseivel foglalkoztak, s olyan határozatot hoztak, amelyek hosszú1 időre meghatározzák a KISZ-ben folyó mozgalmi munka feladatait, módszereit. A témával kapcsolatos megyei tennivalók ' kerültek napirendre a KISZ Heves megyei Bizottságának csütörtöki ülésén, amelyen többek között megjelent Markovics Ferenc, az MSZMP Központi Bizottságának munkatársa. Lévai Ferenc, a megyei pártbizottság osztályvezetője és Barsi Tomaj, a KISZ központi bizottságának osztályvezetője. Részt vett á tanácskozáson a városi, járási, járási jogú pártbizott ságok, gazdasági és társadalmi szervek több képviselője is. Ambrus Józsefnek, a megyei KISZ-bizottság titkárá- nalc bevezető szavai után Kiss Sándor, a KISZ Heves megyei Bizottságának első titkára ismertette a határozatot, illetve a határozat megvalósításával kapcsolatos megyei tennivaló- ,, kát. Hanjjpfdjozta, äqjß1, 3 KISZ központi bizottsága által megfogalmazottak szorosan összefüggenek az ifjúsági szövetség VIII. kongresszusa által meghatározott elvi és gyakorlati célkitűzésekkel. Az a cél, hogy a kommunista ifjúsági szövetség munkája még színvonalasabb legyen, még jobban, eredményesebben teljesítse küldetését az ifjúság nevelésével kapcsolatban. Hangsúlyozta — az ifjúsági parlamentek tapasztalataira hivatkozva —, hogy csupán gazdasági jellegű intézkedésekkel nem lehet eredményesen végrehajtani az ifjúságpolitikai feladatokat, de olyan megosztással sem, hogy a munkahelyek biztosítják az anyagi juttatásokat, a politikai nevelést pedig végezze egyedül a KISZ. A KISZ-munkát a társadalmi közvélemény elismeri, de - még többet, fiatalosabb tevékenységet' várnak tőle. A szövetség VIII. kongresszusa óta sokat fejlődött a mozgalom, színesebbé, tartalmasabbá vált a szervezeti élet, a fiatalok tudtak élni a megnövekedett lehetőségekkel. Ugyanakkor a kommunista vonás erősítése még n&uiúi szukségm. a erősíteni kell a közösségekben a demokratizmust, az érdekképviseleti munkát is. Űj vonás lesz a KISZ életében a Kilián-próbáhóz kötött tagfelvétel, amelyeket az adott közösségék sajátosságainak figyelembevételével, differenciáltan, s a KISZ szervezeti szabályzatával összhangban bonyolítanak le. Igen lényeges az is, hogy fokozottabban szorgalmazzák az egyéni feladatvállalásokat, megbízatásokat, az évenkénti tag- könyvcsere pedig jó alkalom lesz a szervezeti munka önkritikusabb értékelésére, a KISZ-tagságot aktivizáló tervezésre. A bizottsági ülésen hangsúlyozták, hogy nem a taglétszám növelese a cél, hanem az, hogy' aktív tagjai legyenek az’ ifjúsági szövetségnek, akik jói érzik ’magukat a szervezetben, 8 magyar ifjúság élcsapatában. A beszámolót követő vita után a forradalmi ifjúsági napok idei rendezvénysorozatának értékelésére került sor, majd a megyei KISZ- hizottság egyéb ügyeket tár- ... —