Népújság, 1974. május (25. évfolyam, 100-125. szám)
1974-05-01 / 100. szám
Mecénások Maecenasnak hívták azt as etruriai családbői származó római urat, Augustus császár egyik legbizalmasabb emberét, aki miután anyagi javai bőségéhez szellemi igényének gazdagsága is párosult — ritka dolog volt ez annak idején is —, nem sajnált sem időt, sem pénzt a művészetek támogatásától. Maecenasnak olyan érdemei voltak kora római művészetének istápolójában, hogy neve fogalommá lett és bár idestova kétezer esztendeje, hogy e nemes római elvonult oda, ahonnan a művészetekről szólni nem, de amalyekró'Z a művészetek igen csak szólhatnak, lám azokat még ma is mecénásoknak nevezik, akik nem restek anyagi áldozatokat sem hozni a piktoráért — mondjuk. Aligha lehet kétséges, hogy hazánkban ezt a szerepet néhány jobb pénzű műgyűjtő és néhány jobb pénzű, a műveket kincsként gyűjtőt leszámítva, dolgoz» népünk, a munkásosztály tőHa be, még akkor is, ha népünk egyesei ezt nem tudják, sőt, ha megtudnák talán még — uram, boesá’ —, tiltakoznának is pénzük nem fröecsre, hanem olajfestékre és vászonná való elköltése miatt. A tréfán túl, való igaz, hogy nem akadt még olyan társadalom, amely — sokszor bizony nem értve tagjai egy része által a művészt, de megértve a művészetet! — annyit áldozott volna íróért, festőért, szobrászért, költőért, mint a miénk, Maecenas annak idején pénzt adott, hogy alkossanak a művészek, a későbbi mecénások pénzt adtak, hogy a művészek az ő dicsőségüket zengjék, s egy portré- festőnek ma pénzt adó, önmaga számára önmagát megfesteni akaró modell is a leghatározottabban tiltakozna, ha róla azt festené a festő, amit a művészi s nem azt, amit a megrendelő aikag. A munkásosztály azonban bölcsefob és megértőbb, ha a munkások egy része nem is értő még, mondjuk, a festészetet illetően. Bölcsebb és megértőbb, mert vallja és istápolja a művészet és a művészek szabadságát, néha talán itt-ott túlságosan is, és egyben nem is értője még igazán, hiszen a művészet, nevezetesen a piktora más nyelven vall a való világról, mint amit igen sokan értenek a gyárak konkrét életében. A művészetekről, közelebbről a festészetről szóló eme elmefuttatás semmiképpen sem öncélú, a mecénások említése nagyon is aktuális. Mindazért, mert itt Heves megyében, tizenhárom képzőművésznek az jutott eszébe, hogy korrekt, és kölcsönös kapcsolatba lép mecénásaival: kisebb kamariki- ÜLftásokst rendes műveiből a munkáslakta településeken, a munkáslakta településeknek. Mindenki gondolhatná és EándenH mondhatni te: est már ismerjük. Szocialista köntösbe öltöztetett üzlet: munkásoknak eladni festményt, grafikát; kisplasztikát. Rádumálni őket, hogy vegyenek! Amikor le kell szögeznem, hogy jő alkotásra „rá- dumálni" a munkást aligha nevezhető elítélendő cselekedetnek, s amikor még azt is hozzá tehetem, hogy művészet ide, művészet oda, a festőművész végtére is a festményeiből szeretne úgy megélni, hogy azokat meg is vásáralják — mégis azt kell mondanom, hogy moot nem erről van szó. Elsősorban nem erről Nagy Ernő és Kengyel Zoltán, Trojan Mariann és Blaskó János, Seres János, Király Róbert és Kis- terenyed Ervin, Kishonthy Jenő és Kocsis Árpádné, Kastaly István és id. Kátai Mihály, Csont István és Balogh László — lám ennyiem vannak Heves megyében —, azt határozták el, hogy műfajonként —, festészet, grafika, kisplasztika; sőt: tájkép- és potréfes- tészet —, kamarakiállításokat rendeznek munkástéle- püléseken, üzemekben, összesen tíz helyen. Az első ilyen kiállítás holnap nyílik Apcon, Nagy Ernő bemutatkozásával, az utolsó — még nem tudni kivel —i, Lőrinciben lesz, az Erőmű kultúrotthonában. És minden kiállítást megelőz egy személyes bemutatkozás, ahol a szocialista brigádok e bemutatkozásra kíváncsi tagjai megismerkedhetnek a művésszel és a művész jó előre elmondhatja véleményét a művészet dolgairól és hitvallását saját művészetéről. A kiállítás megnyitását követően pedig a látogatók, a brigádtagok mondhatják el véleményüket a művész dolgairól és a művészetről általában. A művész tehát nevel, szóban is hat, művészeti elveket fejthet ki és megmagyarázhatja azt is, hogyan kell látni: nevelheti saját művészetére és a látás művészetére általában, a csak nézni tudókat. És a munkás mindezek után jobban értve és talán meg is értve a dolgok lényegét, elmondhatja, mit szeretne, mit várna el és vissza, mecénási szerepéért cserébe a bemutatkozó művész későbbi munkásságában konkrétan és a művészetekben általában. Természetes: attól még egyetlen szocialista brigádtag sem lesz művészettörténész, hogy Király Róbert, vagy Csont István saját kiállításukat bevezetőn dően —-, előadást tart számunkra S az is természetes, hogy egyetlen művész sem attól lesz művé- szebb, hogy egy-két alkalommal találkozik azokkal, akiknek és akikről szólnia kell. Ám az is tagadhatatlan, hogyha hittel teszi a művész, amit tesz és komolyan veszi e kölcsönös találkozást, mindaz, aki elmegy ezekre a kamarakiállításokra és baráti beszélgetésekre, akkor tagadhatatlan, hogy mindezek után a kovász ne kerüljön be a lelkekbe: hogy ne dagadjon, terebélyesedjen tovább az értés és megértés, a művészi elkötelezettség és alkotói szándék, mind valamennyiünk hasznára és örömére. A mecénások örömére. Gyúr kő Géza ORSOVAI fcMIL. A május beszél Ha megremeg a mondhalatlan erdőrengeteg, mely lépteid nyomán kibont, emlék-nedves rügyek s háború-mart sebhelyes föld-rögök között, hegyoldal s legmagasabb ág fölé új szél kapaszkodik, s ha kékebb lesz az ég, mint szíved fanyar mélyén őrzött édes íz, — a május beszel. Amikor szádban érzed vásott múlt savát, s egyszerre fogytán sok-sok régi év, elfúlt lélegzeted, s ha visszafájnak társak jajjal, a tompa ütlegeh, s a sárgult újságpapír zárta sok nyomor-betú még most ia gyújt, vádolni kezd, és sújt a »vesszen”, zúg az „egyesüljetek-", — a május beszel. Minden Időnket mindig hallani, § S ha gondolod, hogy véred "T1'% pirosát hullatni kezdték rég v ' és hull ma is, akár a gyenge eső tárt mezők fölött, mikor mi bátor élni inted kihajt s egy soha-nem-volt nyárrá érne tngr — jól gondolod. A május beszéL T9P MÁJUS £ — FALUN őszülő barkó, sovány, de joviális ara Termetre a su- dárabb férfiakhoz sorolható, csak most, az automata diavetítő fölé hajolva tűnik alacsonyabbnak. törékenyebbnek. Beszéde színes, mint a távol-keleti felvételek a fehér gyöngyvásznon. S ha néhol mégis megakad egy pillanatra, ez inkább az élmények torlódásából származik, mintsem az izgalomba!. Egyáltalán Idegeskedhet, kapkodhat, félhet Rekvényi Tibor azok után, amikben egy esztendőn át része volt a dél-vietnami őserdőkben? Aligha! Fegyverropogáshoz, szakadatlanul hulló trópusi esőhöz, emberi és állati élős- diekhez ügy hozzászokott küldetése során, hogy meglepetés nemigen érheti. — Mi volt az első maradandó benyomásom? Hanoi! Igen, Hanoi. Földjére a béke első napjaiban léptünk, s lélekbe markoló volt látni az erdőkből, távolabbi vidékekről visszaáramló vietnamiak tízezreit, amint rommá vált házaik között serénykedtek. Két-három pontonhíd már állt a Vörös-folyőn is, a repülőteret pedig akkor foldoz- gatták, hogy mielőbb visszazökkenjen régi életritmusába a népi demokratikus köztársaság fővárosa. És a fogadtatás! Utolsó marék rizsüket nekünk adták volna, ha tudjak, hogy ezzel javunkat szolgálják... Saigon, Hűé? Thieu megtépázott birodalma? Ott egészen más krétával írtak. — Gyanakvás, félelem az őslakókban. Feneketlen nyomor és földöntúli paradicsom, jEinek-kinek a rangja, simulékonysága szerint. Kisebb- nagyobb településeken kijárási tilalom, az utakon sorompó. Megvesztegethető rendőrök, kegyetlemkedő csendőrök. Maláriát terjesztő szúnyogmilliárdok, ágyunkba búvó, sakktáblánk figurái iközött dkkanó gyíkocskák hemzsegése. Ihatatlan víz, megfizethetetlen feketepiac S mindehhez: a szolgálat! Huszonhat megfigyelőpont. Expedíciók. Viták, VSasokdások. Jegyzőkönyvezések. Elkóborolt kanadai tisztek kiváltása. Ritkábban barátkozás lengyel, indonéz katonákkal, akik velünk együtt a Nemzetközi Ellenőrző és Felügyelő Bizottság munkáját ellátták. Hogy tel- jesítettük-e feladatunkat, eleget tettünk-e annak a felelősségteljes küldetésnek, ami a párizsi szerződés nyomán reánk hárult? Ha valaki ezt kérdi tőlem, mindig következő a válaszom: az egyezség megszüntette a háborút, de harcok még vannak. Megközelítően húszmillió ember él Dél-Vietnamban. Ezek egynegyede a felszabadított területeiken, háromnegyede Thieu uralma alatt. A földterület aránya éppen fordított. A dél-vietnami elnöik azonban kiépített támaszpontokat örökölt, dől hozzá az amerikai hadianyag, bombázói pedig a szerződés ellenére leplezetlenül folytatják harci tevékenységüket — Mégsem nyugodtak Thieu éjszakái a saigoni légkondicionált palotában — mondja Rekvényei Tibor. — Erős a társadalmi tagozódás. Az élet irányító posztjain kevés a vietnami, ami faji villongást kelt a kínaiakkal szemben. A korrupció, a feketepiac pedig szinte az éhhalál szélére 6odor százezreket Ebben természetesen mindmáig a tavaly kivont félmillió amerikai katona is ludas. Általuk virágzott fel a prostitúció, ők teremtettek piacot a különböző kábítószereknek, nyílt üzletelésük pedig az árakat verte fel, vagy a vámintézkedéseket tette illuzórikussá. És a lepra, bélférgesség. És a tolvaj- lás életformává alakulása Mondjak példát? Egyik tiszttársam nyakából fényes nappal ellopták fényképezőgépét A másiknak orra alá déligyümölcstől roskadó tálcát nyomott az utcai árus, s míg ő szemét meresztgetve tiltakozott a kínálás ellen, egész havi fizetését csakliz- ták ki a zubbonyzsebből.. J Mit tudnák rólunk, magyarokról, a dél-vietnamiak? Egyáltalán érintkezhettek a felügyelő bizottság tagjai az utca emberével ? Érdekes módón a „felső tízezer” közeledett a diplomataként szárrum tartott külföldi katonai egységek tagjaihoz. Az kereste a kapcsolatot, az barátkozott. Egy hűéi bankár lemezjátszójára így került Bartók Csodálatos mandarinja, egy dalati apáca ekként jutott hazánk történetének an- £ol nyelvű kiadásához. — Arra azonban nagyon vigyáznak Thieu katonái, rendőrei, hogy a sok-sok év . propagandájával megszédített, elbűvölt egyszerű ember, az utca népe például a magyarok, lengyelek közelébe ne kerüljön. Minket is civilbe bújtatott thieuista rendőrtisztek szolgáltak ki, rendőrnő volt a takarítónk, b bármelyik vált gyanússá közülük teljesen alaptalanul, nem kerülhette ei a süllyesztőt. Félelmetes a spiclirendszerük, de annyira mulatságos is! Aki figyel, azt hárman figyelik. Elzt a hármat pedig újabb és újabb tíz, húsz rendőrségi besúgó tartja szemmel. Hogy milyen színvonalon? Akadt, amelyik írni sem tudott. Én szerkesztettem meg neki a rólam szóló napi jelentési. Persze, mindez pihenőben! Mert amikor terepen dolgoztunk, s az amerikai csapatok kivonását, a hadifogolycserét ellenőriztük, avagy fegyverszünetsértést vizsgáltunk ki, á dzsungelban leszakadtak rólunk a vérszivók. Néhány hónapja már a váltásnak. Első küldöttségünk tagjai lassan visszazökkentek korábban megszokott életükbe. Sok élmény elmosódik, más erősebb kontúrt kap. Rekvényi Tibor vajon mit szeretne végérvényesen kitörölni emlékezetéből? S mire gondol vietnami hónapjaiból szívesen? — Hűé! Az egykor! császárváros. Amely az üvöltő éjszaka városává lett. Ez szörnyű emlék! Hat esztendeje még a Felszabad! tási leront kezén volt, aztán, az amerikaiak porig bombázták. A csodálatos műemlékek, ősrégi épületek között kihajtott a fű, a gyom, a romokat benőtték a trópusi növények. Az elhunyt, elmenekült emberek tízezreinek helyére pedig ugyanannyi kutya lopakodott. S amikor hirtelen lebukik a nap, sötétséget szukasztva a romvárosra, egyszerre tör fel ezer és ezer kutya torkán az éhség félelmetes dala. Hűé, a porba omlott császárváros, az ellenőrző bizottság együk megfigyelési pontja. De sokáig egy katona sem bírja ezt a környezetet Pár hét után Saigonból ott a váltás... Derű ? Kellemes emlék? Amit mondtam: Hanoi. Aztán néhány lengyel és indonéz tiszttársam barátsága. Vietnami gépkocsivezetőnk, akit ajándékkal leptünk meg ötödik gyermekük születésekor, s ezt sehogyan sem akarta megérteni, mivél neki azt mondták, Magyarország a vadak földje, a vörös ördögök hazája. És hát az igazi »agy pillanat! Beszállás a repülőbe, amely ezer és ezer kilométer után a Ferihegyen letett bennünket... Jöjjön velem Saigonba...! Az invitálást, őszinte örömünkre, elfogadtuk. S az úton sok érdekes benyomást szereztünk. Köszönet tehát kalauzunknak, Rekvényi Tibornak, valamint a TIT hatvani szervezetének, amely a találkozót létrehozta. Moldva? Gyéat
