Népújság, 1974. április (25. évfolyam, 77-99. szám)

1974-04-04 / 79. szám

„Keblében legyőzhetetlen szív dobogott" Körösi Csorna Sándor születésének ISO. évfordulójára Petőfi szIovcnliS „Egy szegény árva magyar pénz és taps nélkül, de el­szán*, kitartó hazafiságtól lelkesítve — Körösi Csorna Sándor — bölcsőjét kereste a magyarnak és végre össze- roskadt fáradalmai alatt. Tá­vol a hazájától alussza örök álmát, de él minden jobb magyarnak lelkében. Nem magas helyzet, nem kincs a nemzetek védőre, hanem tör­hetetlen honszeretet, zarán- doki önmegtagadás és vas akarat. Vegyetek példát ha­zánk nagyjai és gazdagéi egy árva fiún, és legyetek hű ma­gyarok tettel nem puszta szóval, áldozati kézséggel és nem olcsó fitogtatással.” — Széchenyi István írta ezeket a drámai erejű sorokat. De a haza urai sokáig nem vettek tudomást arról a fér­firól, akit a tudományos vi­lág elismert és előkelő helyre állított. Nemzetközi hírű tu­dósok, nyelvészek írták róla elismerő sorokat Életrajz­írója, Sir William Hunter szerint „Csorna egymagában többet tett, mint Ochterlory hadseregei és nem keveseb­bet, mint Hodgson diplomá­ciája. hogy keresztültörje a Himaláját és feltárja Európa előtt, mi rejlik a hegyek fa­la mögött.” Az indiai Rad- zsendrolál Mitra, az 1800-as évek végének kiváló tibeti filológusa azt mondta: „Egyetlen európai sem tanul­mányozta a tibetit nagyobb sikerrel, mint Csorna”. S az elragadtatás vezeti a híres francia orientalista B. Saint Hilaire tollát Csornáról írva: „Körösi Csorna Sándor neve érdemes arra, hogy örökre fennmaradjon, éspedig két oknál fogva. A filológia tör­ténete sohasem feledkezhet meg arról, hogy Csorna kivé­teles felfedezést tett, amikor Tibet nyelvét és irodalmát feltárta a tudomány számára és ezt a munkálkodást annyi kitartás, önfeláldozás és nél­külözés árán vitte véghez, mint senki más. Ki hát ez a zseniális ma­gyar tudós? Hogyan élt, hon­nan indult? Éppen 190 esztendeje, 1784- ben született a háromszéki székely kis faluban. Kőrösön, amelyet azóta tiszteletére Csomakőrösnek neveznek. Volt szolgadeák Nagyenye- den, főiskolás a németorszá­gi Göttingenben. Papnak ké­szült, orientalista-tanulmá­nyokat folytatott s még diák korában elhatározta, felkere­si az őshazát, a magyarok ázsiai rokonait Tanulmá­nyozta a szláv nyelveket, megtanult törökül, arabul. Gyalogszerrel, pénz nélkül in­dult el Kalandos utazása so­rán hol álruhában, hol kara­vánokhoz csatlakozva, anya-'' gi nehézségekkel és a ható­ságok akadékoskodásaival küszködve, seregek, járvá­nyok elől kitérve, az időjá­rás viszontagságait mérle­gelve váltogatta útirányát. A Balkánon át Egyiptom, Cip­rusérintésével, Szírián, Per­zsián és a Turáni Alföldön, Afganisztánon keresztül jut el Ladáké fővárosáig, Lehig. Útjának végcélja Dzsungá- ria, hogy ott feltalálja a ju- gar vagy ujgur népet, — amelyről úgy tartották a ma­gyarok közeli rokonai, a hu­nok leszármazottai. Útjában Csorna megismer­kedett William Moorcroft angol utazóval, politikai megbízottal Ez az ismeret­ség döntő Csorna életében. Moorcroft felismerte a ma­gyar utazóban a tehetséget, rávette, hogy tanulja meg a tibeti nyelvet, s készítsen szótárt, nyelvtant, amelyre a brit gyarmatosítóknak nagy szükségük volt Csorna maga is „meg akart ismerkedni ennek a különös nyelvnek a szerkezetével”. S Nyugat- Tibetben a zanglai lámako­lostorban a mellérendelt tu­dós lámától rövid idő alatt megtanulta a nyelvet, meg­ismerkedett a tibeti iroda­lommal Sok helyen, sok lá- makplostorban is megfor­dult, tibeti könyveket kéz­iratokat gyűjtött. Ekkor már 16 nyelvet ismert. „Egész télen át íróasztalá­nál ülve, tetőtől talpig gyap­júruhába burkoltan naphosz- szat dolgozik itt minden me­lengető tűz nélkül __ Ilyen h elyzetben, mely más embert kétségbe ejtett volna, 40 ezer tibeti szót gyűjtött össze és rendszerezett” — írja Ge­rard doktor, a tudós utazó, aki 1827-ben Kariamban meglátogatta Körösi Csorna Sándort. A Bengali Ázsiai Társaság titkárává választja, s meg­bízza, hogy rendezze sajtó alá tibeti kéziratait így je­lenhetett meg 1834-ben nagy műve — az első tudományos tibeti nyelvtan és szótár. — Néhány példányt elküldött a Magyar Tudós Társaságnak, hazai könyvtáraknak... „lás­sa a világ, hogy az ázsiai tu­dományosság kútfejei meg­nyitására mi is tettünk va­lamit”. „Sokat láttam, hallottal» __ m ég többet kívánok”... — írja, amikor 58 éves korá­ban, újból visszatér a ma­gyar őstörténet forrásainak kutatásához. Lhaszába indul hogy onnan északkeletre, Kí­na határán találja meg as ujgurok országát Az őshaza keresése roman­tikus álom maradt — s nyelvrokonításbeli kísérletei sokáig mint Körösi Csorna Sándor tévedései éltek. Schmidt József, a századelő kitűnő filológusa tanulmá­nyában arra mutatott rá, hogy „Csorna jelentősége a tibeti nyelv és irodalom út­törő, tudományos feltárásá­ban áll, s ebben nem téve­dett”. Útja során a malária ágynak döntötte, s halálát okozta. Sírjára Darjeelingben a Magyar Tudományos Akadé­mia márványtáblát állítta­tott — s felvésték rá Szé­chenyi sorait. KÁDÁR MÁRTA Könyv a víz alatt Peter Scott angol termé- szetkutató a világ első víz­hatlan könyvének megalko­tásán dolgozik. Ez a könyv ichtiológus-útmutató lesz. A könyvet speciális polietilén alapanyagú papírra fogják nyomtatni, hogy a víz alatt dolgozó halszakértők a hely­színen, közvetlenül a víz alatt kaphassanak tájékozta­tást a halakról, amelyekkel kutatásaik során találkoznak. A minap érdekes könyvet hozott a posta, a Slovenska Mática küldeményét Ljublja­nából, címlapján ez olvasha­tó: Sándor Petőfi Apostol. Tehát Petőfi nagy művének újabb fordítását kaptam kéz­hez s belelapozva csakha­mar rájöhettem: irodalmunk lelkes szlovéniai népszerű­sítője, a ljubljanai egyetemi tanár, Stefan Barbaric és a műfordító Joze Hradil a gon­dozói-közreadói a külsőre is szép könyvnek. S mert szlo­vén barátaink ezzel a kiad­vánnyal tisztelegtek a ma­gyar költő emléke előtt, illő dolog, sőt kötelesség tudo­mást venni róla, hisz egyút­tal a magyar irodalom Irán­ti érdeklődés egy újabb gesz­tusát is látnunk kell mögöt­te. Petőfit délszláv nyelvterü­leten rég ismerik. Szerb nyelvre a múlt század leg­jobb szerb lírikusa, Jovan Jovanovic Zmaj fordította verseit, most az évforduló kapcsán pedig a legjobb mai szerb poéták egyike, a ver- seskőtete nyomán nálunk is ismert Ivan V. Lalic. A hor- vátoknak először Miroslav Krleza mutatta be az igazi Petőfit még 1922-ben, tanul­mányát e sorok írója fordít­hatta le a Kortárs Petőfi emlékszámában jó esztendő­vel ezelőtt, 6 ezt a képet a költőről már Illyés Gyula jeles Petőfi-könyvének hor- vát nyelvű változata alapján gazdagíthatta a horvát olva­sót. A szlovének viszont ehhez képest alig ismerték Petőfit. Okkal írta hát e mostani könyv kísérő tanulmányában Barbaric professzor: „Amint a Petőfi életéről és munkás­ságáról __ Ljubljanában m egrendezett alkalmi kiállí­tás mutatta... a szlovén Pe- tőfi-fordítások jegyzéke aránylag szerény. Minden­esetre szerényebb, mint a horvát fordítások jegyzéke, melyet — úgy mint a szlo­vént — függelékként csatol­tak a kiállítás katalógusá­hoz. .. A neves költőről szó­ló szlovén ismertetéseket is akár tíz ujjunkon megszá­molhatnánk, emellett köny­nyen észrevehetjük, hogy ezek a tájékoztató jellegű írások is, mind tartalmukat, mind feldolgozásukat ille­tően, eléggé igénytelenek." Végül azzal zárja e gondo­latokat, hogy a legtöbb, amit Szlovéniában Petőfi megis­mertetéséért tettek, Illyés Gyula Petőfi-könyvének ki­adása, melyben versanyagot is kapott a szlovén olvasó. Az első szlovén nyelvű Pe- tőfi-kötet most látott napvi­lágot s ez nem csupán az Apostol teljes és sikerült fordítását kínálja az olvasó­nak, hanem Barbaric pro­fesszor szép, magyar és szlo­vén nyelven egyaránt közre­adott tanulmányát a költő forradalmi hitéről s ráadásul a mű teljes magyar szövegét is. Mert ne felejtsük el: a kiadványt a muraszombat: Pomurska zalozba kiadó gondozta, melynek két nyel­vű kiadványait (Preseren Szonettkoszorúját és Matej Bor: Átkelt a vándor az atomkoron c. művét) már korábban kézbevehettük. Mindkettő az egymás szelle­mi értékeit megismertető akarás gyümölcse s az e mos­tani Petőfi-kiadvány is. Nem itt a helye a fordítás s az eredeti szöveg egybevetésé­nek, de annyit kötelesség megjegyezni: Joze Hradil so­raiban olyan hangszerelésben szólal meg Petőfi nagy mű­ve, hogy a szlovén olvasó megkapja e sajátos mű han­gulatát, s általa érzékelni tudja Petőfi költői nyelvé­nek különösségeit is. Petőfit a romantika, né­piesség és forradalom elkö­telezettjét Stefan Barbaric szép írása segíti megismer­ni s csak dicsérni lehet tö­rekvését, hogy ezt a Petőfit a szlovén s az európai kor- társirodalom hátterében párhuzamaiban mutatja be a mai olvasónak. A köszönet, az elismerése szép kiadványért egyaránt kijár a fordítónak, a tanul­mányírónak sa kiadónak, de a szép művészi illusztráció­kat készítő modern képzőmű­vésznek, Gábor Zoltánnak is LÖKÖS ISTVÁN \AAAAAA*, *R ’ alahányszor Budapestbe jő- * vök, felmegyek a Gellért­hegyre. Talán a háborús napok emlékei vonzanak oda? Onnan, a hegy­csúcsról zúdítottak tüzet Pestre a németek, a Citadella vastag falai mögé húzódva, amikor Budán dúl­tak: a harcok. Vagy talán, mint turista szere­tek gyönyörködni a város panorá­májában, mely a hegyről elém tá­rul? Igen, szeretem körüljárni a Ci­tadellát, megkopogtatni a három méternyi vastag falakat, s ezred­szer is elcsodálkozom azon, hogy katonáink milyen rövid csata után semmisítették meg itt a fasiszták helyőrségét Szeretek itt üldögélni, 6 nézni fentről Pestet és Budát. De úgy érzem, mindennél jobban vonz a Gellérthegyre a Felszaba­dulási Emlékmű — Kisfaludi Stróbl Zsi gmond lenyűgöző alkotá­sa. Magas talapzaton egy nőalak feje fölé emelt kezében a béke pál­maágát tartja. Alatta pedig egy szovjet katona áll, zászlóval a ke­zében. Budapest vendégeit most nem a hegyről dühöngő ágyúk torka fo­gadja, hanem a város fölé maga­sodó pálmaág — a béke jelképe. 1965. áprilisában egy háborús ve­terán küldöttség tagjaként érkez­tem Budapestre. Magyarország fel- szabadulása 20. évfordulójának megü nnepl ésére. A második vagy a harmadik na­pon kezdtem felfigyelni arra hegy az egyik veterán — Vaszilij Mihaj- lovics Golovcov — néha el-eltűnik. Hol maga megy el, hol gépkocsi­val jönnek érte. Előfordult, hogy kora reggel a szálloda halijában újságírók gyű­rűjében lehetett látni — interjút kértek tőle a lapok, a rádió és a televízió számára —, máskor meg úttörők, vagy idősebb emberek vették körül. Kíváncsi lettem, mi ez a nagy érdeklődés Golovcov körüL Gyorsan megtudtam, hogy Ma­gyarországon Goloveovot évék óta várták... Kisfaludi Stróbl róla mintázta a Felszabadulási Emlék­mű szovjet katonáját! Azt mondják, Golovcov felkuta­tása nem volt mindennapi. A szob­rász emlékezett a keresztnevére, de vezetéknevét elfelejtette. Valaki ehhez hozzátette, hogy Vaszilij ve­zetékneve katonai rangra emlékez­tet. (Golovcov „fejest” jelent. —■ A fordító). A szovjet rádió felhívást Georgij Holopov: J<51 szemügyre vettem Goloveo­vot: valóban fel kellett, hogy kelt­se a szobrász érdeklődését Arca nyílt, egyszerű, tekintete egyenes, és ami a legfőbb, a harcolni és dolgozni egyaránt jól tudó ember magabiztossága sugárzik róla. Azután pillantásom az ablakon keresztül messze Budára, a Gel­lérthegyre tévedt, ahol fényözön- ben lebegett a pálmaágat tartó nő­alak. „Jó volna tudni, vajon őt ki­Kisfaludi Stróbl a pálmaágat tartó nő alakját.. Most meg a mi asszonyaink kezdték ölelgetni Turánszki Erzsé­betet Felismerték őt! így ismerkedtem meg számomra is váratlanul Turánszki Erzsébet­tel'... Aztán, amíg társaim megnézték a kezelőkelyiségeket, leültünk az ablak alatti padra, 6 beszélgettünk. Turánszki Erzsébet 6okgyerxne­Ballada a Gellérthegyi emlékműről tett közzé: „Jelentkezzen az a Va­szilij keresztnevű katona, aki Bu­dapesten harcolt, s katonai rangra emlékeztető neve van”. A felhívás­ra 30 ember jelentkezett, de sajnos, nem volt köztük az, aki modellt állt a szobrásznak. A „bronzkato­na” Golovcov volt Golovcowal egymás meletti szo­bákban laktunk. Az egyik szabad estén bementem hozzá. Fáradtnak tűnt. Kiderült éppen akkor men­tek el tőle az egyik ifjúsági lap munkatársai. Amikor előhúztam a jegyzettöm­bömet, szemrehányóan pillantott rám. De azért barátilag elbeszél­gettünk. Vaszilij Mihajlovics ma Tejko- vóban él, a pamutfeldolgozó kom­binátban dolgozik. Sose hallottam még Tejkovóról de pontosan ma­gam elé tudtam képzelni Golovcov elbeszélése nyomán. Csendes kis­város, sok parkkal Milyen volt Golovcov katonai múltja a háborúban? Harcolt a Volgánál, és a Donnál a Balti­kumban és a Dunánál Csapatteste a háború után egy ideig Budapesten állomásozott. Itt találkozott .Kisfaludi Stróbl Zsig- mouddal ről mintázta a szobrász?... Ki is lehetett az a nő?” — tűnődtem. Sajnos, másnap él kellett utaz­nunk Budapestről Négy év múlva, 1969. márciusá­ban újra Magyarországra látogat­hattam, ez alkalommal szakszerve­zeti küldöttséggel Bár a március hideg és esős volt, a Magyar Tanácsköztársaság kikiáltásának 50. évfordulóját szer­te az országban nagy tömegek ün­nepelték. Küldöttségünk tagjai különböző városokba látogattak. Én a Győr­be és Sopronba tartó csoportba kerültem. Találkoztunk veterán forradal­márokkal a volt nemzetközi bri­gádok katonáival közülük sokan harcoltak Oroszországban a pol­gárháború idején a szovjethatalo- mért, majd hazájukban, Magyar- országon. Győrből Sopronba utaztunk. Itt meglátogattunk egy szanatóriumot. Amint az egyik folyosón mentünk, a röntgenszobából egy szép, szo- bortermetű nő lépett ki fehér kö­penyben. Valamennyien felfigyel­tünk rá A nő felénk jött, és az orosz beszédet meghallva, sorra megölelte küldöttségünk nőtagjait. A főorvos sietve megjegyezte: — ö a röntgentechnikusunk, Tu­ránszki Erzsébet. Róla mintázta kés családból való, korán megis­merte a szükséget és a bánatot. Sok rosszat átélt a fasiszta ura­lom és a német megszállás idején. Megpróbáltatások vártak rá az 1956-os ellenforradalom napjaiban is. Nem bocsátották meg neki, hogy modellt állt Kisfaludi Stróbl Zsig- mondnak. Azzal fenyegették, hogy megölik. — Engem csak kővel dobáltak meg, többre nem szánták rá ma­gukat, bronz hasonmásomra azon­ban már kötelet vetettek, megkísé­relték ledönteni talapzatáról. De ehhez nem volt elég erejük!... Én ott óriás vagyok, 30 méter magas. A bronz Erzsébet szilárdan áll a lábán! — mondta nevetve. — Akárcsak az élő Erzsébet, igaz? Igen, Turánszki Erzsébet nem hátrált meg, szilárdan kitartott a népi hatalom mellett, amely lehető­vé tette, hogy tanuljon és munkát adott számára. A régi Magyaror­szágon mindezt nem kapta volna meg ilyen magától értetődően egy parasztlány!... Tudta, várta, hitte, hogy a segítséget 1956-ban hazájá­nak nehéz óráiban csak a szovjet emberek hozhatják­— Olyanok, mint Vaszilij Go­lovcov, a katona — mondta, — aki az emlékmű talapzatán zászlóval és géppisztollyal áll. Emlékszik? — Igen, emlékszem. Sőt Golov­eovot személyesen is ismerem. A sors véletlenül összehozott vele is. Turánszki Erzsébet elbeszélését hallva, újra Kisfaludi Stróbl Zsigmondra gondoltam. Arra, hogy szeretnék mégismerkelni ma­gával a művésszel is. Ezt a talál­kozást következő magyarországi látogatásom idejére terveztem. Másnap visszatértünk Budapest­re. Egy késő estig tartó fogadás sű­rűjében, a Parlamentben, tolmá­csom bemutatott a művelődésügyi miniszternek. Nagyon szívélyes volt, megkérdezte, lehetne-e vala­miben a segítségemre, nem szeret­nék-e még valahová utazni az or­szágán. Beszélgetésünk közben odajött hozzánk egy középmagas, idősebb férfi, borospohárral a kezében. Az ismeretlen pompás hangulatban, széles mosollyal köszöntötte a mi­nisztert. Kisfaludi Stróbl Zsigmond volt. Különös érdeklődéssel figyeltem. Nemcsak azért, mert a sors vele is véletlenül hozott össze. Tiszteletre méltó kora ellenére energikus, erős embernek tűnt. Borospoharakkal teli tálcával egy pincér lépett hozzánk. Kisfaludi Stróbl Leningrádra mondott pohárköszöntőt Megköszöntem a szobrász szív­ből jövő szavait, kifejeztem elra­gadtatásomat a gellérthegyi emlék­mű iránt, és sok sikert kívántam következő munkájához. Felhajtottuk borunkat. — Az új munkám — Petőfi Sán­dor. A költő! Megformálása régóta izgat, s nem először próbálkozom vele. Kisfaludi Stróbl hirtelen meg­fogta a könyökömet, é§ meghatva mondta: — Ó, Leningrád!... Tudja-e, hogy egy régi. kedves szobrom, az íjász az Ermitázsban látható... Ha arra jár, köszöntse majd­WJT isfaludi Stróbl Zsigmond íjá» sza az Ermitázs udvarárt áll, s az íj húrját megfeszítve a palota áttört kapuján keresztül a számunkra láthatatlan célra szege­zi tekintetét. (Fordítottal tavas Pálni) * (W^,v.v./,:v,,v,m'^A^VuvWv\w.Vvv,v,vv»'wvvw

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents