Népújság, 1974. április (25. évfolyam, 77-99. szám)

1974-04-11 / 84. szám

Április 13—!4-én Nemzetközi linzofersenjF Egerben A Magyar Uszószövetség megbízásából a Heves me­gyei TSH úszószövetsége rendezésében április 13-án és 14-en az egri fedett uszo­dában úszóválogatottak nem* zetközi versenyére kerül sor. A kétnapos versenyen az Oroszországi Szovjet Szo­cialista Köztársaság és a magyarországi vidékváloga­tott méri össze tudását. Az OSZSZK válogatottjának összeállítása még nem is­mert, de biztosra vehető, hogy néhány nemzetközileg ismert szovjet versenyző is rajtkőre áll majd Egerben. A Heves megyei Tanács V. B. Testnevelési és Sport- hivatala részéről Csáki Ba­lázs elmondotta, hogy a vi­dékválogatott a teljes egri élgárdára épül, kiegészítve tatabányai, kecskeméti és a testvéregyesületnek számító Újpesti Dózsa versenyzőivel. A most városunkba látogató OSZSZK együttese egy év­vel ezelőtt Tulában találko­zott: azzal a magyar váloga­tottal, amelynek tagja volt az egriek üdvöskéje, Lázár Eszter is. Tekintettel az egri versenyzők jó felkészültsé­gére, valamint a hazai és nemzetközi versenyeken el­ért figyelemre méltó ered­ményeikre, a Magyar Úszó Szövetség megérettnek ta­lálta, hogy Eger kapja en­nek a rangos nemzetközi eseménynek a rendezési jo­gát. (—táry) Fordulóról fordulóra A sparíakiád hírei i A falusi dolgozók XXIII. téli spartakiádjának asztali­tenisz és sakk megyei dön­tőit a hevesi gimnázium he­lyiségében bonyolították le. At versenyen résztvevő négy járás legjobbjait Nagy Zol­tán községi tanácselnök üd­vözölte, majd elkezdődött a küzdelem. Eredmények. Sakk. Férfiak. Egyéni: X. Szombathy András (Kom­polt), 2. Molnár László (Fü­zesabony), 3. Póta Tibor (Verpeiét), Csa-patban: i. Vámosgyörk (Lóczi, Gyóni B., Gyóni J.), 2. Pétervására (Elter. Bendek, Zvara), 3. Heves (Zbiskó, Cseh, Fara­gó). Női egyéni: 1. Németh Gyuláné (Verpeiét), 2. Danes Zsuzsa (Verpeiét), 3. Mikola OHM* ", Elsőnek Borisz Szpasszkij, a sakkozás tizedik világbaj­noka jutott tovább a világ­bajnokjelöltek negyeddöntő­jéből. Az előírt 16 játszma helyett 6 is elég volt számá­ra ahhoz, hogy R. Byrne amerikai nagymesterrel szembe!* a szükséges három győzelmet elérje. A másik három játszma döntetlenül végződött. Szpasszkij a meg­nyitás, a középjáték es a végjáték térén egyaránt fö­lényben volt ellenfelével szemben. Harmadik győzel­mét egyébként 37. születés­napjának előestéjén, január 29-én érte el. Ugyancsak idő előtt feje­ződött be, a 8. játszma után, a moszkvai Karpov—Polu- gajevszkij párosmérkőzés. A győzelmet Anatoli j Karpov leningrádj nagymester, az egyik legfiatalabb világhaj- nokjelölt szerezte meg. Itta küzdelem >*em volt oly egy­oldalú: Polugajevszkij több játszmában esélyes hadál­lásokhoz jutott, azonban el­vesztette a fonalat és alkal­mat adott 17 évvel fiatalabb ellenfelének arra, hogy megmeneküljön, sőt megfor­dítsa a játszmák sorsát. íme, Szpasszkij harmadik győzelme. SZICÍLIAI VEDELEM B. Szpasszkij R. Byme San Juan 1974. 1. e4, c5 2. HÍ3, d6 3. Fb5t, Fd7 4. Fd7:t, Vd7 5. c4, e5?< (Gátolja d4-et, de zárt cent­rumot hoz létre, sötétnek „rossz” futóval.) 6. Hc3, Hc6 7. d3, s6 8. a3, Fg7 9. Bbl, Hge7 10. b4, bö II. 0—0, OäMkM WBk április IX,, esülőrtök e-0 12. Hd5, Hd5: 13. cd:, Hd4 (Jobb 13. —, He7) 14. Hd4:, cd: (Az egyetlen nyílt vonalon a nehéztisztek cse­réje várható, átmenettel vi­lágos számára előnyös futár- végjátékba.) 15. Fd2, Bac8 16. Vb3, Bc7 17. Bbcl, Bfc8 18. B5! Bel: (Fenyegetett 19. Bc6!) 19. Bel:, Bcl:t 20. Fel:, Vc7 21. Vc4, Vc4: 22. de: f6 23. Kfl, Ff8 24. a4, Fe7 25. Ke2, Kf7 26. Fd2, f5? (Gyengíti a gyalogállást). 27. ef;!, gf: 28. Kd3, Ff6 29. f3, h5 30. aő, Ke8 31. a6! (Most állandóan fenyeget Fa5:b6!, majd a6—a7.) 31. —, Kd7 32. g3, Kc7 33. h3, Kd7 34. Fa5, Kc8 35. Fel, Kd7 36. Ff2, Ke8 37. Fgl, Fe7? 38. f4!, ef: 39. gf:, Kd7 40. Fd4:, Kc7 41. Fc3, Kd7 42. Fb4, Kc7 (Byrne függő- lépése. A végjátékot sokan, sötét gyaloghátránya ellené­re, döntetlennek tartották.) 43. Ke3, Ff6 44. Kf3, h4 (Lát­szólag az állás teljesen zárt, minden áttörés lehetet­len...) 45. Ke3, Fg7 46. Kd3, Ff6 47. Fd2, Kd7 48. Fe3!, Kc7 49. Ff2ü Ábra! (Sötét lépéskényszerbe ke­rült! A király nem távolod­hat Fb6:! miatt, a futár kénytelen védeni a h4 gya­logot, ha e7 vagy d8-ra lép, a. Fd4—”7—h6—g5 manőver nyer! Itt látható a „rossz” futár szerepe: saját azonos színű mezőkön rögzített gyalogjai gátolják mozgásá­ban, ezeket a gyalogokat pe­dig támadhatja az ellenfél „jó” futára.) 49. —, Kc8! (Az egyetlen lépés!) 50. c5ü, de: 51. d6, Kd7 52. Fc5:!, Fd8 53. Fb4, Ke6 S4.Kc4, Ff6 55. Fc5!, Fd8 56. Fd4! (Üjabb lépés- kényszer! A sötét futárnak mar nincs egyetlen lépése sem, ha a király nem üt, Kd5 nyer, ha pedig üt...) 56. —, K;i6: 57. Fe5t, Ke6 58. Fb8!. Kd7 59. Kd5! sötét feladta Klasszikus végjá­ték: Éva (Gyöngyössel ymoe). Csa­patban: 1. Verpeiét (Németh- né, Danes), 2. Gyögyössoly- mos (Mikola, Boác). Aszta litenisz. Férfiak. Egyéni: 1. Kucsera József (Abasár), 2. Kiss Imre (Karácsond), 3. Szabados Lajos (Heves). Csapatban: 1. Karácsond (Kiss, Kovács, Kárpáti), 2. Heves (Szabados, Nagyházi, Árvái), 3. Bélapátfalva (Sass, Bogdán, Sass E.). Nők. Egyéni: X. Máté Gás- párné (Besenyőtelek), 2. Kun Éva (Sírok), 3. Tóth István­ná (Bocomád). Csapatban: 1. Sírok (Kun É., Ébnemé), 2. Heves (Adamecz, Gacsó), 3. Karácsond (Kovács, Kóró). Férfi páros: 1. Kiss I.—Kár­páti I. (Karácsond), 2. Cza- kó K.—Szakáll M. (Besenyő- telek), 3. Szabados L.—Nagy­házi & (Heves). Női páros: 1. Kun É.—Ébnemé (Sirok), 2. Adapvecz M.—Gacsó K. (Heves), 3. Kovács G.—Ko­vács M. (Karácsond). Ve­gyes páros: 1. Szilágyi La­jos—Kun Éva (Sirok), 2. Czakó Kálmán— «Máténe (Be­senyőtelek), 3. Szabados La­jos—Tóth Istvánná (Heves). A megyei l. osztályú labda­rúgó-bajnokság tavaszi negye­dik fordulójában idei gólre­kord született, mert tö alka­lommal került hálóba a labda, s ez eggyel több az első for­duló goi termelés énül. Egyedül a tartalékos összeállításban pá­lyára lépő Adácsi Tsz SE együttese nem tudott gólt lőni. a mezőnyben legiobb védelem­mel rendelkező MÁV HAC el­leneben. A döntetlen eredme- n>ek fordulójában (nyolc ta­lálkozó közül öt végződött pont- osztozkodással) egy „vízilabda”- eredmény is született (Egri Spartacus—Szűcsi 4:4), ami nagyban hozzájárult a gólátlag javulásához. Az április 5—6-án lebonyolított tavaszi ötödik for­dulóban már kevesebb, szám szerint 21 gól esett. Ez annak tudható he, hogy ezúttal négy csapat (Apc, Zalka SE, Egri Spartacus, Bélapátfalva) bizo­nyult gólképtelennek, A hullám­völgyből kikerült Selypi Kinizsi játékosai viszont alaposan ki­tettek magukért hét góllal ter­helték meg az Egri Spartacus kapuját, tehát a forduló góljai­nak egyharmadát a gyári csa­pat érte el! Ezúttal Szűcs II. háromszor talált a hálóba és most már ismét egyedül vezeti a „mesterlövészek’' listáját. A góllövőlista élmezőnyének állá­sa a 20. forduló után: 22 gólos: Szűcs H. (Selyp), 29 gólos: Bá­bel (Karikás SE), 25 gólos: Ecseri (MÁV HAC). Tudósítóinktól kevés kiemel­kedő egyéni teljesítmenyrol kaptunk jelentést a március utolsó vasárnapján lebonyolí­tott forduló után, ezért a „si­mán" jónak megjelölt játéko­sok közül kellett válogatnunk. A i: forduló válogatottja igy fest: Aradi (MÁV HAC) — Ke­res (Strok), Kpkai (MÁV HAC), Bisztri (Bélapátfalva), Erdélyt (Bélapátfalva), Sifce (Tárnámé­ra), Tóth V. (Szűcsi), Tori (He­ves), Mikó (Bélapátfalva), Var- konyi (E. Spartacus), Tanner T. (E. Spartacus). A legutóbbi for­dulóban sokat javultak az egyé­ni teljesítmények. Ezúttal ne­gyén. (Forgó. Csuhái, Puporka, Szűcs fi.) a mezőny legjobb­jának bizonyultak. A forduló válogatottja igy alakult: Illés (Apc) — Forgó (Pétervására), Csuhái (Novai), Kókai (MÁV HAC). Budai I. (Heves), Nyéki (Karikás SE),' Puporka (Gáspár SE), Sándor E. (Se'vo), Szűcs II. (Selyp), Maróti (MÁV HAC), Tar (Petervasára). A Heves megyei Labdarúgó Szövetség játékvezető bizottsá­ga nyilvánosságra hozta a ja­Az asztalitenisz NB ITT. „Márton” csoportjának ered­ményei: Egri Kolacskovszky SK—Pénzverő SE 12:4. Gy.: Román 4. Kovács 4, dr. Es­tefán 3, dr. Sonkádi. MÁV HAC—Füzesabonyi Vasas 11:5. Gy.: Szabó 4, Máté 4, Libertényi 2, Pócs, illetve: Czakó 2, Gál 2, Penderik. Siroki Vasas—Budapesti Gyár- és Gépszerelő SK 13:3. Gy.: Paláncz 4, Hart 4, Feidl 3, Bődi 2. Jászberényi Lehel SC—Kőbányai Lombik 12:4. Magyar Nemzeti Bank- Szolnoki MÁV 9:7. Április 12-én délután 16 órai kezdettel nemzetközi férfi és női asztalitenisz mérkőzésre kerül sor Eger­ben, melynek keretében az Egri Vörös Meteor női és az Egri Kolacskovszky SE fér­ficsapata nyugatnémet együt­tesekkel mérkőzik. A Budapesti Lakásépítő Vállalat (Budapest X., Pongrác űt 21.) felvesz az 1974/75-ós tanévre VIIL á’talánost végzeü fiúkat — kollégiumi elhelyezéssel — kőműves, ács-áll­ványozó, épületburkoló, vasbetonszerelő, fabad- lózó-műanyagburkoló, víz-gázszerelő, központi tütesszerelő, épületüvegező, villanyszerelő, épü­letbádogos, vas- és fémszerkezeti lakatos, műkö­ves és szobafestő-mazolo szakimulis- tanulónak Teljes ellátást, ösztöndíjat, a kőműves, ács áll­ványozó, vasbetonszerelő, és tetőfedő-vízszige­telő szakmákra a tanulmányi ösztöndíjon felül 200,— Ft havi ösztöndíj kiegészítést is fizetünk Munkaruhát, szerszámot biztosítunk. Jelentkezni lehet a fenti címen, írásban vagy személyesen. ték vezetői kereteket. Megyénk első számú játékvezetője a hat­vani Fehér 11. István NB I. B-s kerettag lett. A további keret­tagok. NB II.: Paksi András. Országos partbíró: Medveczki János. Utánpótlás: Szécsényi Károly, Marmoly György. NB III.: Bodó Bajos, Drahos Jő- 2sef. örsi János, Szepesi László, Patócs János, Rostás Tstván, Kiss László, Hamvas Gábor, Sufránszki János, Édes Antal. Megyei I. osztály: Hídvégi Ist­ván, Nagy József. Barta Máté, Szűcs Sándor, Sári János, Föl­di László. Eli Viktor, Vass Sán­dor. Vinczepapo Ferenc, Buko- viszki Géza, Varga Ti. Tstván, Falesik János, Varga József, Füredi Lajos. Szabó József, Győ- ni Gabor, Drejó Béla. Szőke Tibor, FülÖp László, Czibolya István. Nagy János. Vass II, Sándor. Kiss János, Boros Ká­roly, Polonkai József. Révász Tibor. Megyei II. osztály: Be­nes Zoltán, Bárdos József, Fajt István, Bolyki István, Répás István, Fejes László, Csernyi Géza, Lóczi Endre, Nemeth Jó­zsef, Forgács György, Németh Lajos, Nagy Béla, Papp József, Müller László, Gyurácz Ferenc, Mester István, Gál János, Szi- getváry László, KÖródi László, Csuhái József, Gulyás István. Simon József, Phul Sándor, Stolcz Gyula. örvendetes, hogy hosszú évék után a füzesabonyi járási já­tékvezető bizottság felvette a kapcsolatot a megyei bizottság­gal, rendszeresen konzultálnak es négy fiatal játékvezetővel keretben. magukat a “egyel Szigetváry József tVialravidéta Fémművé Sírok, felvételre keres 5 év feletti gyakorlattal rendelkező elektro- lakatosokat. A Mátravidéki Kőbánya Vállalat Egri Üzeme Eger, Kistályai út 7. felvételt hirdet szállítás­vezetői munkakör betöltésére. UNI VERZÁL SZERVIZ I. SZ. azonnali belépéssel felvesz gyakorlattal rendelkező TV-rádió szerelőket (egri és füzesabonyi munkahe­lyekre), valamint felvonó szerelők mellé segédmun­kásokat egri munkahelyre, továbbá egri munkahelyre nyugdíjasokat adminisztra­tív munkakörbe. Jelentkezés a személyzeti vezetőnél. Eger, Csákány üt A/13. Telefon: 12-29. Az alaptól a tetőszerkezetig minden építőanyag TELEPEINKEN BESZEREZHETŐ Kössön anyagbiztosítási megállapodást. Gyors, kényelmes, pontos kiszolgálás. Észak-magyarországi TÜZÉP Vállalat Eger, Szepesi András út 18. szám alatt megnyílt az Eger és Vidéke ÁFÉSZ nyomtatványboltja Nyitvatartás: hétköznap 8.00—15.30. Megrendeléseiket kérjük a fenti cimre leadni. Ifoilcslat EGRí GYARcGYSÉGE azonnali belépéssel ALKALMAZ lakatos, hegesztő, marós, TMK-lakatos és TMK-villanyszerelő szakmunkásokat, 1 fő autóbuszvezetőt. Fizetés: kollektív szerződés szerint. Kamlő—Füzesabony—Makiár útvonalon busz­járatot alkalmazunk. Jelentkezés: Eger, Lenin üt 361. Munkaügy.,

Next

/
Thumbnails
Contents