Népújság, 1974. április (25. évfolyam, 77-99. szám)

1974-04-11 / 84. szám

Ho este premier az eari Gárdonyi Géza Színházban

Szilágyi László — Hajdú Júlia — Szász Károly:

LEVENDULA

Komáromy Éva és Rózsa Sándor a darab egyik jelenetében.

Vannak egyéniségek, akiknek alakja akár évszázadok múltán is foglalkoztatja az utókort, s írók, zeneszerzők

dolgozzák fel életújukat, szinte valamennyi létező mű. fajban. Ilyen rendkívüli személyiség — többek között — a magyar színháztörténet mindmáig emlékezetes csillaga. Déryné Széppataki Róza, Thália ritka tehetségű papnőié. akinek sokoldalúsága egyaránt megihietett költőket. regényírókat, színpadi szerzőket és filmrendezőket.

Közülük egy. a Levendula című. három felvonást* operett szövegkönyvírója, Szilágyi László operettszerző, újságíró. az 1914 és 1945 közötti időszak jó nevű színpadi írója, aki jó néhány ügyes alkotással aratott megérdemelt sikert.

Műve, bár meseszövése fordulatos, cselekménybonyolítása ötletes, mégis átdolgozásra szorul. Ezt a feladatot Szász Károly színész, rendező, író oldotta meg, aki a szegedi és a debreceni színházakban számos emlékezetes alakítással, rendezéssel hívta fel magára a figyelmet. A Levendulát maga is színpadra állította a szegedi Nemzeti Színházban.

Az operett zenéjét több daljáték zeneszerzője, a táncdalai révén is közismert Hajdú Júlia szerezte.

A magyar színháztörténet hőskorát megelevenítő mű főbb szerepeit Várhegyi Márta (Déryné). Rózsa Sándor (Szentpéteri Zsigmondi, Kanalas %iászló (Megyeri Károly). Komáromy Éva (Hochstättin Kamilla grófnő), Péva Ibolya (Pretzlmeier Lotti), Olgyay Magda (Hit- zingemé) és Somló István (Steiger Flórián) alakítják.

A díszleteket Wegenast Róbert, a jelmezeket Gregus Ildikó tervezte. Koreográfus: Somoss Zsuzsa, vezényel: Herédy Éva. Az operettet rendezte: Hegedűs László.

Bábjáték: „Csongor és 7 ütnie**

Az Állami Bábszínház bemutatta Vörösmarty Mihály „Csongor és Tünde” e. színművéből készült báb játékát. (MTI-foto — Keleti Eva felv. — KS)

Mai regölők

A munkásfiatalok aktív részesei a munkahely közéletének

A Sebő Együttes gyöngyösi előadása

Ifjúsúgkutatók felmérései

Hazánkban csaknem egymillió ifjúmunkás dolgozik. Mennyire érzik magukénak munkahelyük örömeit, gondjait, hogyan kapcsolódnak be az üzemi közéletbe? — ezt vizsgálva, számos figyelemre méltó tapasztalatot szereztek a társadalomtudományi kutatók és a szak- szervezetek elméleti kutatással foglalkozó szakemberei.

A tapasztalatok szerint napjainkban a fiatal munkások mind aktívabban kapcsolódnak be a vállalat közéletébe Többségük nemcsak a munkapad mellett végzi el kijelölt feladatát, hanem cselekvő részese a munkahely társadalmi életének is.

A tapasztalatok szerint ez az erényük nem mindenütt

találkozik osztatlan egyetértéssel. A munkahelyi vezetők gyakran nem szívesen veszik a fiatalok őszinte bírálatát: főként akkor, ha a munkaszervezés vagy a munkakörülmények hiányosságait teszik szóvá.

Az ifjúmunkások a közéleti kérdések közül mindenekelőtt a munkával, a bérezéssel, a beosztással és a munkahelyi légkörrel összefüggő kérdéseket vetik fel. Magatartásukra általában a bátor véleménynyilvánítás jellemző, de fellelhető körökben bizonyos fajta közömbösség is. amelynek felszámolása összefügg az üzemi demokrácia továbbfejlesztésével.

A tudományos kutatókat élénken foglalkoztatja a munkásfiatalok kulturális

Azóta, ha a pincébe megyek, mintha valaki mindig figyelne, pedig a kaput is rég megcsinálták. Az jár a fejemben mindig, hogy elkap valaki, a kulcsokat kiveszi a kezemből, elviszi azt a kis holmit a lakásból, amiért huszonkét évig dolgoztam, a frász tör ki, ti azt se tudjátok, ne is tudjátok meg soha, mit jelent éjszaka a vécére kimenni, végig a sötét udvaron, a proliházakban ez így van, hat családnak három' ilyen fülke, egy ezek közül majdnem mindig rossz.

— Sokáig nem tudtam elaludni. Fáztam. A lelkem fázott. Próbáltam az apartmanra gondolni, a fenyőkre, a csempézett fürdőszobára, ahogyan a napfény szikrázik azokon a tükrös ablakokon, amelyeket nem törnek be focizó srácok. De az ízületeim nem hagytak időt ábrándozásra. Két hétig azt se tudtam, mi az a fájdalom, most pedig a lassan melegedő szobában mindjárt elővett megint, hajnalban épp úgy fájt a térdem, a vállam, mint azelőtt minden időváltozáskor. Kerestem a gyógyszert, tudjátok, amelyet Laci hozott még tavaly Moszkvából, emlékeztek rá, ugye, azzal adta át, hogy kígyóméreg is van benne, a legjobb orvosság, amit erre a bajra valaha kaptam. Felforgattam az egész laká6t, nincs sehol, azt hittem, a guta üt meg. Már sírni se tudtam. Hát ez volt tegnap este és ma hajnalban.

Kövérke szipog. Kismarénak elég egy pillantás rá. hogy nála is eltörjön a mécses. Inez unottan hátradől a széken, tetszik neki saját megfeszülő combja.

1871. április 11., csütörtök i *?- tfe mérgelődj, any»

17.40:

Gyere

az álíatkertbe vélünk...

Kellemes tavaszi sétára invitálja a nézőket — elsősorban az ifjabb korosztályt a televízió: az állatkertbe. Ilyenkor, tavasz idején, különösen megnő az állatkert forgalma, s a közönség nagy része gyerek, akinek a kert megelevenedett képeskönyv, hiszen a színes ábrákról már ismert állatokat itt pillanthatják meg először élve, mozogva. A séta gyereksze- replői végigjárnak majd minden ketrecet, s ahol ismert állatot látnak meg, ott az óvodában, iskolában tanult kis versikét mondanak el, vagy énekelnek. A séta során olyan ..rejtélyes” ügyekre is fény derül, hogy miért áll a gólya fél lábon, s mi történik akkor, ha a zsiráfnak fáj a torka. Ekkor ugyanis a tűzoltókat is mozgósítani kell, hiszen ez a furcsa állat jóformán csak nyakból áll. Az egyetlen felnőtt szereplő Alfonzó, aki a 1 kert portását alakítja.

A MünüitUil

helyzetei elsősorban azt elemzik, hogyan lehetne jobban felkelteni a munkás- ifjúság művelődési, önművelési igényét. Az eddigi vizsgálódások azt mutatják: a munkásfiatalok alapműveltsége általában magasabb, mint ax idősebb munkásoké —, ugyanakkor alacsonyabb, mint az ifjúság bármely más rétegéé, ök kerülnek ki viszonylag legkorábban és a legkisebb „pogy- gyásszal” az iskola önművelést alapozó és ösztönző hatásköréből. A művelődési otthonokra vár itt az égyik legnehezebb, s egyben a legfontosabb feladat: a kultúr- centrum szerepét vállalva bontakoztassák ki a munkásfiatalok körében a folyamatos önművelés igényét, alakítsák ki, terjesszék a tartalmas szabadi dőszokáso- kat (MTI)

IMRE LÁSZLÓ:

Művészeti kamaraestek, áll a meghívón. A cím pedig: Hegedős ének. De aki még nem látta a Sebő Együttest a tv-ben, ugyancsak meglepődött volna. Mert most három fiatalember lépett a dobogóra mintás, kihajtott nyakú, kékfestő ingben, farmernadrágban, a koncertek szokásos, szinte természetes feszültsége nélkül. Könnyed mosollyal, kötetlen mozgással, mintha valami baráti társaságban lennének, ahol mindenki ismer mindenkit régtől fogva, és ezért visszatetsző lenne valami „szabályos” viselkedés.

Ez a három fiatalember aztán pillanatok alatt kiszed a batyuból és „szétszór” maga körül egy tucatnyi hangszert, amiknek többségéről a tájékozatlan néző még azt. sem tudja, mi a neve. Májd ilyen szavakat hall: tekerő, doromb, töröksíp és tekenőbő- gő. Sorra, rendre megszólal valamennyi,. melyik élesebb, éktelen sikoltozással, melvik áttetsző, lágy brummogás- sal. Kitartott hangok, biccenő szinkópák, harmónia nélküli,

Kígyóméreg

Majd csak előre kerülsz a listán — mondja, mintha unná a témát.

— Én, élőbbre? Soha — mondja Ilus meggyőződéssel. — Van, aki a listán hátul van, mégis előbb kap lakást, mint én. Hány ilyen volt! Tudod. Inez — válik meghitté a hangja —néha egyszerűen nem értem, minek kellett nekem feljönnöm Pestre. Ezt a pénzt otthon Is megkereshettem volna. Talán előbbre tartanék. Most meg már, ha hazamegyek a szüleim sírjához, fél utcahosszat ahg akad ismerős. Csupa idegen néz rám vissza, no igen, azóta generációk nőttek fel. Ha ismerős is. alig merem megszólítani, félek, összetévesztem valakivel.

— Mindig olyan visszahúzódó voltál.

— Igen. Az üdülőben ösz- szeísmerkedtem egy házaspárral, ők is ezt mondták. Azzal váltunk el, majd meghívnak. De vissza is kellene hívni őket. Oda, ahol én lakom? Tudod te, milyen házak vannak ott mifelénk, a külső Ferencvárosban? Az nem zavart egy percig sem. hogy az asszony tele volt gyűrűvel, karpereccel. Nem éreztem kisebbnek magam, hogy nekem nincs ékszerem. De mit szólnának, ha meglátnák a salétromot a vizes szobámban ?

Ilus lehajtja a tejét. Nap fekete táskájában zsebkend után kotorász:

— Lenéznének. Fngem ne nézzen le senki. Én megszenvedtem mindenért. Én magam! Egyedül!

Nyílik az ajtó. A főnök jön. Testes alakja csupa jókedély. Amint a tekintete Ilusra téved, az, ötvenesek atyai mosolya ömlik el az arcán:

— Kit látnak szemeim?! Ilusunk befejezte rendes évi szabadságát. Milyen volt? Igaz, amit arról a csodálatos üdülőről mesélnek? Mi van magával? Maga 6ír?

— Örömében, Toppantó kartárs — mondja Inez.

— Igen — helyesel buzgón Ilus — örömömben. És köszönöm. Ezerszer köszönöm.

Toppantó ráteszi széles tenyerét Ilus vállára:

— Megköszönte maga már azt. A munkájával. Tudom én. Tudja azt mindenki.

— Be kellene hozzá menned a lakásügyedben — mondja Inez, amikor Toppantó beteszi maga után az ajtót.

— Ugyan! Megígéri, aztán minden marad a régiben. Előbb a családosok. Mindig előbb a családosok, örüljek, hogy szoba-konyhát kaptam, azt gondolja magában. Talán igaza is van. Elvégre gyerekkoromban sem zavarásztak a ház körül, ha nem akartam csempézett fürdőszobában fürdeni. Otthon is az volt: a nagvlavór. Ünnep "lőtt a mosóteknő. Lehet

m. hogv igazad van. Bemeik hozzá, be én .Inez a munkája fölé hajol. Valóban unhatja a témát.

Mindig fürdőszolvi nkáshan

lakott, kiskora óta. Mit

lebegő dallamok és lábat mozdító, pezsgő ritmusok bukkannak elő, keringenek és kergetőznek, és máris teljes a hangulat.

Ez a hangulat pedig csupa jókedv, derű, mosolygás, ami, a mindennapok apró örömeiből fakad. Ezeket az „ünnepieden” témákat szólaltatja meg, adja közre az együttes. Mintha valami mézeskalá- csos, lacipecsenyés vásáron vagy hejehujás, borvedelő lagzin, kürtőkalácsos keresztelőn lennénk mindannyian.

Teszik ezt ezek a furcsa hangszerek is. Szinte csak azt nem értjük, miért ném csap az orrunkba időnként a bogrács alatt égő tűz kesernyés illata, ami jelezné a vígság helyét is.

Majd vált az együttes a múltból a közeli tegnapba és a legmaibb jelenbe. A dallam marad a maga közegében, lélek-magjában, de a szövegből József Attila, Nagy László és Weöres Sándor néz velünk szembe. Sebő Ferenc írt a szép rímekre zenót. Olyan töretlen ívben kapcsolva

mondhat számára, hogy van, aki ez.t csak hírből ismeri, mert a szüleinek nem volt tehetségük hozzá, hogy természetessé tegyék, ami valóban természetes. Legjobb csendben maradni az embernek az örömével, ha arról a bánata jut az eszébe. Ilus is csöndben maradt hát, próbál az erdőre gondolni, a fák mögé riadt őzeket képzel, arcán fegyelmezett komolyság, már a szemüvegét is föltette, lássuk a restanciát, nézzük, amiből élünk. Annyira beletemetkezik a munkájába, hogy észre sem veszi, amikor valaki megáll a háta mögött, arra rezzen fel, hogy fehér selyem papírban egy kis csomagot tesznek elé az asztalra.

— Laci! Csak nem?— De bizony! Volt még egy dobozzal odahaza — mondja Laci a könyvelésből, nagyjából vele egykorú, va- lószínűtlenül nyurga férfi.

— Tudja, hogy ma hajnalban is gondoltam magára? A kígyóméregre. Annyira fáj a vállam.

— Nekem a karom. A lábam szára. De nekem nem használ ez a» kenőcs.

— Várjon csak. Otthon azt hiszem, van még egy doboz vietnami balzsamom. Nekem semmit nem ér, de lehet, hogy .magának használna.

— Meglehet.

— Holnap okvetlen behozom.

— És ha elmennék érte?

Ilus lesüti a szemét. Még jó, hogy a szobatársai egyenként elszállingóztak a szobából, ketten vannak, s Ilus még ígv is elpirul. Gondolkodik. kivárja az időt, csak azután szól:

— Nem bánom.

— Mikor?

— Jöhet nyu^odUn, sotémindezeket a letűnt századok muzsikájához, hogy tor- panásnyi zökkenőt sem érezhetünk közben.

Ezt tudják ők hárman, Sebő Ferenc, Halmos Béla es Koltay Gergely. Mintás kékfestő ingben, farmernadrágban, de úgy ráhangolva a közönséget a népi eredetű művészetre. hogy a siker majdhogynem felért egy beat- hangverseny hevültségéig. Csupán annyiban különbőz-. ve attól, hogy itt az alkalom, hoz, a népi művészet letisztultságához mérten visszafogottabb a megnyilvánulás, de dörög a vastaps, zúg a szinte csupa fiatalból álló közönség a Városi Művelődést Ház nagytermében Gyöngyösön.

Nem a különlegest fogadták így ezek a tizen- és huszonévesek, hanem azt a már megismert szépet, amin nevelkedtek az óvodától kezdve a középiskolai énekórákon át. A saját ének- és zenevilágükat járták be újra a Sebő Együttes kitűnő kalauzolása nyomán.

(g. mól—)

tedés előtt is — válaszolja, maga is csodálkozik, hogy ez elöl a nyugodt nézésű ember előtt nem szégyenli a salétromos falú szobát, a konyhában a lavórt, a keskeny, utcára néző, vaksi, földszintes ablakot.

Valami repdeső reménykedéssel siet haza. Takarít. Szenet hoz fel. A kályhában duruzsol a tűz. Amikor végez, épp megy le a nap. Kinéz az ablakon. Odakinn szép, tiszta az idő. Túlnan a folyó felől kéklenek a hegyek. Ezt eddig soha nem látta itt. Talán mert későn jár haza legtöbbször. Ritkán néz ki az ablakon, akkor se messzire. Az udvaron tempós férfíléptek zaja. Ahány lépés, annyi dobbanás Ilus szíve. Aztán a lépések távolodnak, elmarad a kopogás az ajtón. Nem baj, majd később, hiszen korán van még — gondolja. De hirtelen női cipők fürge koppar- násait hallja, kívülről lenyomja valaki a konyhaajtd kilincsét;

— Csak mi vagyaink'! —

jelenik meg Kismara arca az ajtónyitásban. Mögötte Kövérke, arcán a nyilvánvaló jócselekedet kenetével. És Inez is mosolyog. Kezükben süteményes csomag, teli borospalack fehér selyempapírban.

Hús nem tud szólni. Kitárja az ajtót, pedig szeretné bevágni az orruk előtt. Beljebb tessékeli őket, holott elkergetni szeretné. Sírni szeretne és mosolyog fagyott arccal. Szeretne elrohanni, ki a világból, miközben leül, kibámul az ablakon, milyen hirtelen besötétedett, már nem látszanak a messzi hegyek, szörnyű. Szörnyű, hogy az utcán nem jár senki.

• (Vegej