Népújság, 1974. március (25. évfolyam, 50-76. szám)
1974-03-10 / 58. szám
VILÁG PROLETÁRJAI. EGYESÜLJETEK! AZ MSZMP HEVES MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS NAPILAPJA XXV. évfolyam, 58. szám ARA: 1,— FORINT 1974. március 10., vasárnap Termelő- szövetkezetek — egyesükben Megyénk termelőszövetkezetei közül az utóbbi időben többen egyesültek. Hogy mi késztette és készteti őket az együttes gazdálkodásra, erről ír munkatársunk a 3. oldalon. AI Abram A penfi konferencia hí* a asa Több Kairóban ma döntenek az USA-val szembeni olajembargó felo'dásától Az alapvető politikai rendezés, a tarló* béke 1111*3tereimébe a Közel-Keleten Az arab országok olajügy minisztereinek ma, Kairóban kezdődő konferenciáján „döntenek az Egyesült Államokkal szembeni olajembargó feloldásáról” — írja szombati számában az A1 Ahram című kairói lap. Értesülések szerint az ezzel kapcsolatos titkos döntés az egyiptomi, szaúdi, algériai és LONDON: Anglia új miniszterelnöke szakit a hagyományokkal, s nem költözik be a Downing Street 10-ben. Harold Wilson és felesége, Mary, 1964. és 1970. között itt lakott, de szűknek találtak vendégfogadásra a Downing Street-i lakást. A mi* niszterelnöki irodák továbbra is a Downing Street-en maradnak. Szíriái államfő februárban, Algírban tartott „mini csúcs- értekezletén” született. A mostani értekezletnek eredetileg vasárnap Tripoli- ban kellett volna megnyílnia, a szaúd-arábiai és egyiptomi kormány azonban úgy döntött, hogy a színhelyet átteszik Kairóba. A döntés okát a lap nem ismerteti. nek, hogy amíg lakásgondja; meg nem oldódnak, vegye igénybe Chequerset, a kormányfő vidéki rezidenciáját. Heath azonban meg van sértve, amiért Harold Wilson nem ajánlotta fel neki ezt a megoldást már hétfőn. Ekkor ért véget a leszavazott Heath visszatetsző harca a hatalom megőrzéséért. A Pravda szombati számában az egyiptomi—izraeli csapatszétválasztásokkal foglalkozik. Megállapítja: „A szétválasztás kizárólag katonai jellegű részleges intézkedés, amely csupán a harci cselekményekben részt vett egyik arab országot érinti. A lépés végleges értékelése attól függ, milyen mértékben követik az arab—izraeli konfliktus teljes rendezésére irányuló lépések”. Pavel Demcsenko, a lap szemleírója emlékeztet arra, Mint a TASZSZ szovjet távirati iroda Buenos Aires- ből jelenti, Argentína imperialista barát, szélsőjobboldali körei, amelyek február végén külföldi támogatással megszervezték Cordobában a puccsot, továbbra is feszültségben tartják a várost és a tartományt. A szövetségi rendőrség különleges alakulatokat küldött Cordobába a puccsisták megsegítésére. Mint az argentin tájékoztatási iroda amit a Gromiko szovjet külügyminiszter kairói tárgyalásairól kiadott közös közlemény is hangoztat: az egyiptomi és izraeli csapatok szétválasztásáról szóló megállapodás megvalósítását az általános közel-keleti Rendezés szerves részének kell tekinteni. Az általános rendezés megvalósítására a genfi konferencia hivatott, amelynek — mint Leonyid Brezsnyev megállapította — legfontosabb feladata az alapvető politikai rendezés elérése, megjegyzi, a városban szakadatlanul folynak a letartóztatások, elkobozzák a haladó kiadványokat Rendőrségi jelentés szerint a legutóbbi események során legalább öten életüket vesztették, az emberek tucatjai megsebesültek és több mint száz személyt letartóztattak. A rendőrség azt is közölte, hogy nemcsak Cordobába, hanem Mendoza tartományba, Santa Fébe, Buenos Airesbe és Tucumánba is elküldte alakulatait, hogy-------------------------------------t artós beke megteremtése a ' Közel-Keleten. Ez csak úgy valósítható meg, hogy az izraeli csapatokat kivonják az 1967-ben megszállt valamennyi arab területről, tiszteletben tartják a palesztin nép törvényes jogait a térségben élő valamennyi nép érdekeinek megfelelően. A Szovjetunió eddig és továbbra is arra törekszik, hogy ezeknek az elveknek alapján békét teremtsenek a Közel- Keleten — írja az SZKP lapja. harcoljanak az úgynevezett aknamunka ellen, vagyis, hogy leszámoljanak a demokratákkal és támogatást nyújtsanak a reakciósoknak. Mint a Nuestra Palabra, az Argentin Kommunista Párt lapja szerkesztőségi cikkében írja, Cordobában „viharos megrázkódtatások” mennek végbe, amelyek magukban hordják egy chilei mintájú, az imperializmus, a Cl A és ügynökei által sugalmazott szélsőjobboldali államcsíny gyermekes családok — és lakásaik Egy nemrégiben megjelent kormányhatározat előnyt biztosít a nagycsaládosok számára a lakáskiutalásnál. Vajon mit jelent ez Heves megyében? Három városunkban nyert értesüléseiről ír munkatársunk a lap 4. oldalán. Kabaré Filmkritikánk a 4. oldalon. Ötvenezret kapott tízmillióért Egy nagy jelentőségű újítás készítőjével beszélgetett lapunk munkatársa. Írása az 5. oldalon olvasható. Fejlődik-e Kerekharaszt? öt. esztendeje csatolták a kis községet Hatvanhoz. Sokan kétségbe vonják ennek hasznát, előnyeit. Velük vitatkozik munkatársunk írása a 6. oldalon. A hírszerző Lakó nélkül a Downing Street 10 Cordobában „viharos megrázkódtatások’5 mennek végbe A sisakos angol rendőr azóta, hogy Wilson megkapta miniszterelnöki megbízatását, a Westminster kerületben álló. Lord North utcácska ötös számú házát Őrzi. A házat Wilsonék megvették s úgy határoztak, hogy itt is maradnak. Az utcától néhány lépés a Smith Square, ahol a konzervatív és a labourists pártház emelkedik, s igen közel van a parlament. Edward Heath annyira bízott a hosszú ideig tartó kormányzásban, hogy miniszterelnöksége idején felszámolta belvárosi lakását. Jelenleg parlamenti titkárának lakásában él, aki gyorsan másik lakásba költözött. Wilson felajánlotta elódjéLángoló sziget Baka közelében Két hónapja foltnak az oltási kísérletek Kivételesen makacsnak bizonyul a Baku közelében levő Bahar gázlelőhelyen tomboló tűz, amely közel két hónapja ellenáll az összes oltási kísérletnek. A január 20-a óta dühöngő tűzvész a gazdag lelőhely egyik legnagyobb hozamú gázkútjának munkáját bénította meg. A lángoló szigeten emberéletben nem esett kár, de a tüzet sem a különleges tűzoltócsoportok, sem az úszódaruk nem tudták megfékezni, s a lángoló gázsugarat több tucat vízágyú és egyéb oltóberendezés összesített erejével sem lehetett eloltani. Miután az összes hagyományos oltási módszerek eredményteleneknek mutatkoztak, s kiderült, hogy a felszínen ideiglenesen elfojtott tűz tovább tombol a föld alatt, az oltás vezérkara úgy döntött, hogy egy meglehetősen bonyolult, költséges és hosszadalmas megoldáshoz folyamodik a bahari tűz- fcatasztróía radikális elhárítása érdekében. Részútos vágatot fúrnak a szomszédos cölöpszigetről a lángoló gázkút föld alatti részéhez, mintegy négy kilométer mélységbe. Az így keletkezett csatornában nagy erejű robbantást hajtanak végre, amely remélhetőleg elfojtja a tűzfészket, s kizárja az újabb kitörések veszélyét. veszélyét. A kommunisták lapjának véleménye szerint a cordobai események azt jelentik, hogy államcsíny alakul ki Argentínában azzal a céllal, hogy megdöntsék a nép által választott nemzeti kormányt. A reakció fellép a kormány bel- és külpolitikájának pozitív vonatkozásai ellen. pro esszor „A nagyközönség mégsem elsősorban tudósként, hanem a hírszerzés profesz- szoraként, a Szovjetunió svájci hírszerző szervezetének egykori vezetőieként tartja számon...” Hogy kit takar a fenti cím? Megtudhatják lapunk 7. oldalán. r- ....... --- ---------------------K észülnek az iskolák Lesz kiút a Frankó-rezsim (eakiélezettebb egyházi válságából? MADRID: Továbbra Is feszült a helyzet Spanyolországban a fran- coista kormány és a katolikus egyház között. Mind a spanyol kormány, mind a püspöki kar ülést tartott, hogy kiutat találjon a Franco-rezsim 35 éves uralmának legkiélezettebb egyházi válságából A két félhez közelálló források szerint az üléceken nagyon kevés, de az is lehet, hogy semmilyen haladást sem értek el. Carlos Arias Navarro spanyol tninis-tsrelnök állítólag a vatikáni spanyol nagvkö- vet visszahívását is latolgató ja. Egyes források szerint a miniszterelnök azzal vádolta az egyházat, hogy a papság körében felforgató elemek vannak, s ha az egyházi hatóságok nem távolítják el őket, akkor majd a kormány fogia ezt megtenni. Mind Anoveros püspök, mind Luigi Badaglio, a Vatikán spanyolországi nunciu- sa felszólalt a spanyol püspöki kar állandó bizottságának ülésén. Egyházi körök közlése szerint az ülésen egy olyan közös .bocsánatkéró” nyilatkozat megfogalmazá sát vitatták meg. amely „eloszlatná a félreértéseket” Anoveros pásztorlevelével kapcsolatban. A nyilatkozatért — az egyház javaslata szerint — „cserébe” a spanyol kormány elejtené az Anoveros-szal szemben hangoztatott vádjait. Az említett források azt is közölték, hogy Arias miniszterelnök egyelőre nem fogadta el az egyháznak a nyilatkozat kibocsátására tett javaslatát. A 64 éves Antonio Anoveros püspököt és káplánját február 27-én helyeztek hó- ziőrizet alá Bilbaóban, egy- házmeg éjük székhelyén. Az 1933-as konkordátum értelmében a Vatikán engedélye nélkül a spanyol hatóságok nak sem bíróság elé állítam | sem letartóztatni nincs jogé ^ őket i a TV. OSN május 25-1, megyei ünnepélyére. Az élőké szüle* ekr 51 a 10. oldalon 61- isható írásunkban szántaiunk be. Az Alpári Gyula Közgaz-1 ^ ági Szakközé piskolíbm a áros legyezőket még lécek helyettesítik, s a lányok öltözéke sem fehér, hanem fekete trikó, de a gyakorlat szépségéről, látványosságánál így is sokat elárul a felvételünkön megörökített térforma. £Fosg: Puskás Anikót®