Népújság, 1974. március (25. évfolyam, 50-76. szám)
1974-03-30 / 75. szám
I 22.50: Merénylők Francia—olasz—NSZK fűm Nappali sötétség Magyar film, a televízió Fábri Zoltán életművét bemutató sorozatának legújabb darabjaként. Ez évben tölti be 70. életévét Palotai Boris írónő, akinek A madarak elhallgattak című regényéből irta Fábri a film forgató- könyvét. A regény 1962-ben jelent meg, a film pedig 1963-ban került a közönség elé. A locarnói filmfesztiválon a zsűri különdíját nyerte. A fiim a főszereplő, Nádai Gábor író visszaemlékezéseit mutatja bé. és. ezek az emlékezések 1944 véres nyarába viszik el a nézőt. Az idős írót két évtizede kínozza az önvád: két ember halála terheli lelkét. A szerető •— Ágnes —, mint zsidó kényszerült bujkálni, s Nádai, hogy megmentse őt, lánya iratait adta oda neki. Azt viszont nem tudta, hogy lánya üldözött kommunista... A főszerepekben Básti Lajost, Béres Ilonát (az író lánya) és Szegedi Erikát (Ágnest) láthatjuk. A maga idejében a Ben Barka-ügy nagy port felverő eseménynek számított. Hogy elrabolták és meggyilkolták és éppen Párizsban, az érthetően hozzátartozott az akkori politikai és hatalmi képlethez, hiszen az észak-afrikai ország sok-sok szállal kapcsolódott Franciaországhoz. A különös már akkor is inkább az volt, ahogyan az illetékes hatóságok nyilatkoztak; ahogyan a hézagos és hamis hírek mögött a rejtély kiterebélyesedett: kik, miért és hogyan ölhették meg Ben Barkát, amikor a rendőrségnek. a francia hatóságoknak mindenről tudniuk kellett. A szükséges és kötelező megtorlás elmarad! Ezt kívánja a politikai érdek. Most ez a film a legnagyobb részletességgel, á szálak egymásba futtatásával teremti újra ezt a politikai krimit, amely fordulatainál, indokainál fogva valóban érdemes a celluloid-szalagra. Az egész politikai terep be- világítására, a térbeli és időbeli feltérképezésre kitűnő lehetőséget ad a forgatókönyv: Jorge Semprun, Ben Barzmann és Basilio Fran- china írták. Nem a száműzött haladó politikust teszik meg az események főhősévé, hanem azt az újságíró-írót, Darien-t akiben Ben Barka, a film Sadiel-je megbízik. A bizalom oka, hogy még 1960 előtt együttműködtek a mozgalomban. Sadiel nem tudja, hogy a francia rendőrség annak idején „valamit valami- ért”-alapon futni hagyta a kezére került Darien-t. Ez az ember azóta teng-leng a világban és szinte maga sem veszi észre — vagy nem akarja észrevenni —, hogy a legfontosabb láncszeme lesz e könyörtelen ügynek. A néző a filmen időben és térben sűrítve kapja az eseményeket. A különböző rendű és rangú titkosszolgálatok emberei cikáznak előttünk autókon és éttermekben, fogadásokon és titkos találkozókon. hogy a végkifejlet, a nagy alku erkölcsi iszonyata egyértelmű legyen. Sadiel belesétál a csapdába, mert a szálakat nem jól ellenőrizte, honvágya és használni akarása hazafelé hajtotta és mindent elkövetett, hogy a politikai aktivitásba belevesse magát — otthon. Hazájában. Népéért. A film őt csak körüljárja, meg sem kísérli, hogy őt, az áldozatot hősi akcióba lendítse. Ennél izgalmasabb és megrendí- • több, hogy a gyilkosságot éppen az az ember hajtja végre, aki az áldozatnak barátja, fegyvertársa volt. A nézőre rátámad a kérdés és nem is hagyja nyugodni: hogyan lehetséges az, hogy két ember, a harmadik világban, egy nemzet és nép Hogyan jut el a vers leiektől leiekig? Beszélgetés Garai Gábor Kossuth-díjas költővel _ Ki az a három író vagy k öltő, aki befolyásolta poétává érését? — Csak kettőt említhetek: Ady Endrét és József Attilát. A Léda-versek írója nyitotta rá szememet a költészetre, ő éreztette meg velem a nagy alkotások atmoszféráját, a líra mélységért, és magasságait. Ez az élmény maradt meg, élt tovább bennem, mert Adyt lehet ugyan csodálni, de utánozni szellemét aligha, legfeljebb modorosságait, mert ez ragályos. József Attila kiváló tanítómester, hangja sokféle, szinte ezernyi húron játszik virtuózként, ám a stiláris változatosság mögött az elkötelezett költészet elvi tisztasága rejlik. — önt nem véletlenül tartják közéleti hangoltságú költőnek, hiszen ez az alapállás megnyerő lírájának egyik erénye. Hogyan vált pártos művésszé? — Már említettem költői példaképeimet, tanítómestereimet. ök sokat jelentettek számomra, többek közt megtanítottak arra, hogy kritikusan nézzem a világot. A másik lényeges motívum fokozatosan kialakuló marxista világszemléletem. Indulásom nem volt könnyű, de ez általában így van, minden kezdés szükségszerűen nehéz, kitartást, állóképességet követel. A társadalom bizalmatlansága jogos önvédelmi ösztönéből fakad, felméri, erőpróbára serkenti a pályakezdőket. Vannak kudarcok, megpróbáltatások, de akiben él a másokért is szót emelő közlésvágy, az nem lép visz- sza. Valahogy így voltam én is. Számomra a közéletiség nélkülözhetetlen, mint mindannyiunknak az oxigén. Valamilyen világnézeti töltés nélkül egyébként sem született egyetlen irodalmi alkotás sem. Nagyon áttételesen, de ott viliódzik ez a legszemélyesebb hangú szerelmi lírában is, hiszen a társkeresés indulata. az egymásrautaltság vágya nem más mint a közösségi lét egyik csatornája. — Az utóbbi években egyre kevesebb olyan alkotás lát napvilágot, amelyik a munkások életének örömeit, gondjait dolgozná fel. UgyanÖlül 1974, március 30,, szombat akkor elburjánzik a kifejezetten intellektuel problémák megjelenítése, ön szerint mi az oka ennek a korántsem egészséges jelenségnek? — Egyrészt a nyugati irodalom hatása, másrészt egy sajátos aikotói réteg művészi alapállása. Itt a polgári humanista szemléletű kollégákra gondolok, akik az ötvenes években nem juthattak fórumhoz, 1956 után — és ez így helyes — ők is szót kaptak. A baj csak az, hogy az arányok eltolódtak, őket olykor sűrűbben hallani. Az is elszomorító, hogy nem egy munkáskörnyezetből jött költő elfeledte örökségét, épp' azt, ami alkotásainak igazi motorja lehetne, mert aki elszakad a világtól,, aki csak alkalmanként száll le házi elefántcsonttornyából az era. berek közé, az aligha produkál maradandó műveket. Az esetenkénti gyárlátogatások, vagy termelőszövetkezeti kirándulások nem pótolhatják az átélt élményeket. — A költők egy része szabadúszó, kizárólag irodalmi tevékenységének jövedelméből él. Vajon ez a magatartás olykor nem jűlent-e elzárkózást a valóságtól? — Néha .gén. Előbb hadd mondjam el, hogy én sohasem voltam szabadúszó. Szerinte",. képtelenség, hogy valaki azért rója a sorokat egymás alá, hogy meglegyen a jövő heti kenyere. Véleményem szerint 'ez a szükségszerűség nemegyszer művészi megalkuváshoz, színvonalcsökkenéshez is vezet. S még egy: nem tudok meglenni a munkahely, a közösségi környezet néiküL Áé nem lehet, hogy az ember a család után már csak a hazát, a népet, az emberiségei szeresse. Igaz, vannak, akik az ellenkezőjére esküsznek, tisztelem a véleményüket, s azt is, hogy vállalják a pénzért termelés rizikóját. Egy azonban tény: többnyire élmények sorától fosztják meg magukat. — Milyennek látja a fiatal pályatársakat? Nem érzi. hogy olykor többet éreznek a tarsolyukba, mint amennyi valóban van? i — Részben így van, sok a zűrzavaros, az élet ízeitől mentes alkotás. Egyesek arra sem fordítanak energiát, hogy az írói, a költői mesterség ismeretanyagát elsajátítsák. Ügy érzem azonban, hogy ez az éremnek csak egyik oldala, hiszen az utóbbi években tehetséges, helyüket megtaláló ifjak is szót kértek. Ez az egészséges folyamat felgyorsult az írószövetség Fiatal Írók József Attila Körének tevékenységével. Szívesen olvasom, szeretem Marosi Gyula, Si- , monffy András. Császár i István prózai alkotásait, Ve- ' ress Miklós, Kis Benedek, Utassy József verseit. — Sokan megkondítják a vészharangot, azt vallják, hogy az atomkorban lassan- lassan feleslegessé válik a költészet. Mi a véleménye erről a borúlátó felfogásról? — Bizakodó vagyok, hiszek a vers, a Ura jövőjében. Hiszek, mert a költészet egyidős az emberiséggel. Az érzelmekhez kötődik, s ezek nélkül elképzelhetetlen az ember. Ez nem valamiféle hurrá optimizmus, mert tények bizonyítják, hogy nőtt az irodalom iránti érdeklődés. s gazdákra találnak a verseskötetek. Azt azért sosem érjük el, hogy minden ember este alvás előtt legalább egy költeményt elolvasson. Nincs i6 erre szükség, hiszen attól még valaki kiváló kutatómérnök, atomfizikus lehet, ha nem szereti a verseket. S ez így van rendjén, ám azt azért csak elérhetjük, hogy Idővel gyarapodjon a líra barátainak száma. — A beérkezett költő milyen három tanácsot ajánlana az indulás gondjaival birkózó ifjú pályatársaknak? — Csak kettőt: Olyan alkotásokat tegyenek az asztalra. amelyek magas színvonalúak és a szó nemes érteimében közérthetőek, mert csak igy jut el a vers létektől leiekig. Pécsi kivan felszabadításáért folyó harcban együtt küszködik sokáig és jöhet egy pillanat, egy szituáció, amikor az egyik meg ölheti a másikat? Talán személyi féltékenység, talán a nép vezetésének hogyanja, talán idegen hatalmak közbeszólása, meglévő és nehezen átformálható érdekek nyomása kényszeríti ki a tettet az egykori barátból és harcostársból? A film sok részletben ad részletfeleleteket, miközben a földfeletti és földalatti szervezeteket építi fel a szemünk láttára, minegy bemutatva azt a hátteret, amely a mai politikai életet Nyugaton és a harmadik világban beárnyékolja. A filmben Editet, a prolikhoz húzó és őket gyógyító orvosnőt rövid jellemzéssel szalonbolsevistának nevezik. Viszonylag szabadon mozoghat ebben a nagy-nagy útvesztőben, de a metróbeli utolsó találkozása Darien- nel remek képsor a felfokozott veszélyre és az érzelmi próba kiállására. . Darien-t, a kulcsfigurát Jean-Louis Trintignant alakítja. Ez a kitűnő jellemszínész már a Megalkuvó című filmben mesteri ábrázolását adta a szétmálló és kocsonyás jellemnek, itt is valami hasonlót, mégis mást érzékeltet: egy embert, aki be- csapottsága, ügyetlensége és megcsúfolt hite folytán lesz áldozata ellenfeleinek. Egy sor „ha” juttatja ezt az írót addig az álláspontig, amíg végül is eszközzé lesz egy általa már nem irányítható eseménynek. Jean Seberg ugyancsak kitűnő alakítás a szerelmes orvosnő szerepében. A jellegzetes politikai és rendőrségi embereket Michel Piccoli. Gian Maria Volonte, Francois Périer. Philippe Noiret, Michel Bouqet, Bruno Cremer, Daniel Ivernel és Roy Schneider személyesítik meg, fegyelmezetten és hatásosan közvetítve a rendező, Yves Boisset művészi és politikai elképzeléseit. Bátor és leleplező alkotás! Farkas András — Bocsánatot kérek, a hölgyet ide kellett irányítanunk, önhöz, a sezlonra. Konferenciát tartanak a városban, nincs egyetlen üres szobánk. ★ — Bocsánatot kérek, be kell hoznunk egy pótágyat a hölgy számára. Konferencia van a városban, ez kivételes helyzet. ★ Egyikük, szemüveges, jóta- nár arcú, eldönhetetlen, hogy csúnya, vagy a maga nemében éppen szép nő a másik kettőhöz fordult: — Nem tehetünk erről a zsúfoltságról, mind a hárman különszobára számítottunk. Kérem: legyünk meg békességben holnap reggelig. — Természetesen! — kész- '■<<-eskedett másikuk, kenyérarcú, puhatestű, nagydarab asszony, ma éjszakára a szállodaszoba eredeti, első birtokosa. — Én is csak a békét, nyugalmat kívánom. Mari vagyok. Az okosnő habozott. Primi, tívnek találta az ilyen bemutatkozást, vezetéknév nélkül. De még a saját vezetéknevével sem akarta rendreutasíta- ni Marit. Kissé kellemetlen ha~gon válaszolta: — Zsófia vagyok. Mi legyen a Jancsiból? Bejön a mama. Leül és bevezetőül sok mindent elmond Jancsiról, aki most megy középiskolába. — Szakközépbe akarom adni! Feltétlen szakközépbe. — Tudja, mi az? Nagyot gondolkodik, zsebkendőjével kétszer is megtörli az orrát. ' — Tudni nem nagyon tudom. Csak azt, hogy oda nehezebb bejutni, ezért jobb az általánosnál. Olyan ez is, mint a reklám. Amit már a tv-ben, meg a rádióban hirdetnek, reklámoznak, az nem lehet jó. Ami jó, abból kevés van, ahhoz bajos hozzájutni.,. Nehéz helyzetben van ilyenkor az ember. A szülőt sem akarja megsérteni, de a gyermek sorsáért is aggódik. — Mi szeretne lenni a fia? — Nyelvtanár. Mindig az oroszt bújja. Egy este, ha kell, harminc szót is megtanul. — És maga hová adná legszívesebben? — Szakközépbe kérem! Amoda akárki bejuthat. Én, meg az apja azt mondtuk: Legyél mérnök, Jancsikám! Hajts rá a fizikára, a számtanra. Mert, kérem, a mérnöknek van jövője. Meg igaz, ami igaz, fizetése is... Ilyen esetben az ember iparkodik néhány mondatban megmagyarázni, hogy azért erősen figyelembe kell venni a gyermek készségeit, hajlamát, az őt ismerő pedagógusok sok éves tapasztalatokon alakuló véleményét. Ajánlja a szülőnek, hogy forduljon a pályaválasztási tanácsadóhoz segítségért, ahol hozzáértő emberek, műszerek és egyéb korszerű lehetőségek vannak és ezek segítségével már könnyebb az eligazodás. — Nem úgy van az, kérem! Az osztályfőnök se mondja meg az igazat. Meg a tanácsadó sem. ök oda küldenek mindenkit, ahol sok az üres hely. — Értse meg! Mindenhol érettségizhet. Azután meg miért lenne érdeke valakinek becsapni a szülőt, még inkább a gyermeket? Ha Jancsi inkább az elméleti tárgyak iránt érdeklődik és ráadásul még nyelvtehetsége is van, kár lenne más irányba erőltetni. — Sehogyan sem tetszik engem megérteni? Én meg az apja azt akarjuk, hogy mérnök legyen! — De a gyerek mást akar, máshoz van tehetsége! Falra hányt borsó minden szó. A kedves szülő mind csökönyösebben es makacsul mondja, hajtja a magáét. — Szakközépbe, csakis szakközépbe adom! Ha kell, elmegyek a miniszterig. Sírni kezd, majd újra kezdi. — Meg aztán ... Oda megy a szomszédék fia is. Csak pont nekünk ne sikerüljön? . Szaiay István WC-t. A toalettet ki kellett lesni, hogy mikor szabadul fel. a fürdőszoba meg percre volt beosztva. Ezért szültem én csak egy gyereket. Pedig szívem szerint féltucatot is szültem volna, annyira imádom az apraját, de a nagyobbakat is, igazán. Hiába, nem bolondíthattam meg a többieket a gyereksírással, nyüzsgéssel, most meg már késő, maradt az egyszem lányom, a Zsuzsó. — Azután végre kaptunk külön lakást, kétszobásat, modern házban. A beköltözésünk napja akkora népünnepély volt, énnekem! Gondoltam: a magunkéban leszünk, a magunk csendjében, mert az igen fontos. A gyárban, ahol dolgozom, állónap ég a pokol, a forróságra értem, meg a tikkasztó zajra. Gondoltam: első nap nem tudok még főzni, de összevásároltam a legdrágább hidegkosz- tot, csemegéket, hogy gyönyörű esténk legyen. — Még mielőtt asztalhoz ültünk volna, úgy hét óra körül, felbőgött a szomszédból egy istentelen elektromos gitár, vagy mi, nem szakmám ez nékem. Dübörgött, vonyí- tott, fejembe hasított, korbácsolt. Mindjárt az első negyedórában kikészültem. Akkor vettem csak észre: milyen vékonyak itt a falak, mindjárt elkeseredtem. Az uram csitít: majd abbahagyja, nem számít, együnk már inkább, azt mondja. Dehogy hagyta abba, nekem meg a sok drága ételből egy pár falat ment le a torkomon, az is nyögvenyelősen. Már akkor majdnem sírtam. Az uram ragyogva figyelmeztet: hallgassam csak, a szomszédban idősebb hangok szidnak egy fiút, csendre intik, biztosan a szülei, vége lesz a zenebonának. Nahát addig tartott szünetet, míg visszafeleselt a szüleinek. Azok kiabáltak is vele, ez az egyetlenegy igaz, hogy kiabáltak is vele. De nem használt semmit. (Folytattuk) — En meg Lilla! r — kurjantott és náluk fiatalabb, hosszúnadrágos hálótárs. Mondogatták, hogy fáradtak, lefekszenek, de olvasnak, korán van. Csak Mari ágya mellett volt lámpa, öt nem fogta magához a könyve, tétován lapozgatott. A másik kettő meg nem látott jól a mogorva csillár túlságosan takarékos fényében. Lilla ajánlotta, hogy beszélgessenek. Sötétben meghittebb lesz. azt hihetik, hogy régi ismerősök, barátnők akár. Eloltották. — Kezdje hát el valaki! — agitált Lilla — mesélje, ami éppen az eszében jár, ameny- nyiben nem titkos... Mari öblösen sóhajtott: — Nekem aztán semmi egyéb nincs a fejemben, mint a holnapi tárgyalás! Kezdjem? — majd a biztatásra: — De hol is kezdjem? Arrafelé, hogy mi sehogyan sem tudtunk lakást szerezni. Tizenhét évig. Tizenhét évig tipródtunk az ócska társbérletben. Kilencen laktunk ott, képzeljek azt el! Valaki mindig nyitja az ajtót, valaki mindig csukja az ajtót, rádiózik, tévézik, — porszívóz, kávét darál, húst klovfol, vizet VtesiX « kodba, lehúzza a
