Népújság, 1974. március (25. évfolyam, 50-76. szám)

1974-03-19 / 65. szám

AZ OZORAI PÉLDA. Va­lóból, valamelyik dombos szőlővidek -u... Ozora környékén szüretel­nek. Az elmúlt év őszen. S r szüretelek mulattatására. okítására és jobbítására egy — feltehetően — amatőr kul- túrosoport a szüreti játék­nak. Illyés Gyula Ozorai pél­da című színművét játssza el a •mgvérdemű egvbegvűltek- n !k. A játék 1848 őszén pe­reg. amikor a falut támadni akaró labancoka! a korabéli szüretelők seregélyt riasztó mozsárágyúi, lármás körme­nete tovarémísztette az ozo­rai zsákmánytól. Illyés Gyu­la színi játéka a paraszti fur- fangról szól és arról, hogy az igazság és a haza védel­méhez az elszántság és az ész az első és legfontosabb fegyver. ki tudja miért és minek olyan sokat, hogy a kamera lencséje és a néző szeme egy­aránt belefáradt. Az Ozorai példa példa ar­ra. hogy egy jó ötlet egv jó szituáció megteremtéséhez még aligha jelent jó televí­ziós produkciót is egyben. A SZÉP MASZKOK es a maszkok szépe. Mia Mayo pontot tett a négyrészes tv- komédiasorozat végére. Rög­tön hozzáteszem: a Mia Ma­levonásához. Ám, mint leg- többszöBf ha a szerző nem akar nagy bölcsességet mon­dani. ha megelégszik a sze- 1 rényke kis tanulságnyi igaz­sággal, éppen eleget mond ahhoz, hogy a derűn túl kis­sé elgondolkodjunk is. A múlt Űrügyén és okán: ma­gunkon és jelenünkön. Garas Dezső, Dégi István, Torday Teri kitűnő és egy­mást értő ..belső hármasa’ elegáns játékkal, sok-sok bel­ső humorral szolgálta szi- nésztársaival egyetemben e tv-komédiasorozat sikerét. TELE VARIETÉ. Nem. ott még nem tartunk, hogy fel­vegyük a versenyt az olasz televízióval, vagy a párizsi Olimpia színpadával —. nem is biztos, hogy7 egyáltalán kell-e? De ott már igen, hogy a Televarieté első ré­sze alapján is elmondhassuk: ennek a műfajnak is van lelkes közönsége, mégpedig hálás és talán lesz rendező­je is, Bánki Iván személyé­ben, mégpedig jó, es műsor­vezetője is. mégpedig helyét talált Ősz Ferenc személyé­ben. x (gyürkéi Yándortáborozás az úttörőknek Érdekes. új tábortípust honosított meg tavaly, nyá­ron a Magyar Úttörő Szö­vetség: előre kijelölt, több tízkilométeres útvonalon 25 —30 tagú gyermekcsoporto­kat indítottak útnak, ame­lyek napi 8—10 kilométeres gyaloglás után érkeztek meg a különböző helyeken felállított táborokhoz. A csoportok kétnapos helyi program után indultak to­vább a következő úticél felé. s helyeiket a kétnaponként indított újabb csoportok foglalták el. Tavaly 54 úttörőcsapat több mint 1300 tagja vett részt vándortáborozáson. En­nek tapasztalatai alapján az idei nyáron több ilyen útvo­nalat szervez az úttörőszö­vetség: a Mecsekben, a Ba­konyban, a Zemplénben és a Pilisben. A nógrádi és a borsodi vandortáborok útvo­nala részben az egykori par­tizánok útjait követi. E vándortáborok mellett az idén már az úttörő-kerékpá­rosok részére is szerveznek túrákat. Egyet — a Horto­bágy bekapcsolásával —. Ti­szántúlon, a másikat a Nyu- gat-Dunántúlon, Az idei vándortáborozáson való rész­vételre még jelentkezni le­het a Magyar Úttörők Szö­vetsége Országos Elnöksé­gén. (MTI) A locsolókocsi Magyar f lm Jelenet az Ozorai példa cftnű lévéíHmből. A tv-film sajnos kellemet­lenül gyengén sikerült. Az operatőr és vágó munkája nyomán is összezavarodott a múlt és a jelen, Kardos Fe­renc rendezése és színészve­zetése egy népi játék erőlte­tett imitációja lett csupán. „Képernyőbe törték” Illyés Gyula szép szövegét, derű- sen-komoly meséjét, miköz­ben jöttek-mentek. térültek- fordultak a szereplők vajh’ yo tévedése sokkal kevésbé - komédia, mint amennyire el­gondolkodtató szatíra inkább. Mér említettem volt Müller Péter egy-egy „részlet”-ko- médiája kapcsán, hogy volta­képpen anekdotára építkezik az író és a rendező is — Rényi Tamás —, s egy anek­dota, sőt, csak anekdota­szerű ötlet szolgál alapul a fintorgó bölcs konzekvencia Az 501. esztendő» A fél éu»*r<*d<‘s mu^inr könyvkiadás eredményei 1973. a magyar könyvki­adás 500. éve, a magyar könyvszakma kimagaslóan sikeres éve volt. A kiadás nagy vállalkozások egész so­rát kezdeményezte. A forga­lom egyik évről a másikra több mint 200 millió forint­tal növekedett. Mi áll az eredmények hátterében? Sar­lós László, a Magyar Könyv­kiadók és Könyvterjesztők Egyesületének elnöke nyilat­kozott az MTI munkatár­sának. — Amire talán legbüsz­kébbek lehetünk, az. hogy a könyvforgalom növekedésé­nek üteme 17,6 százalékos volt. Kevés szakma mond­hatja el. hogy három év alatt teljesítette, sőt túltelje­sítette a IV. ötéves terv for­galmi előirányzatát. S ehhez tartozik, hogy ezt a jelentős forgalomnövekedést lényegé­ben változatlan árakkal ér­tük el. Az elmúlt év meghozta a már régen várt fordulatot, s a közművelődés mindin­kább magáénak vallja a könyvterjesztést is. A további fejlődés gátjait a legsürgő­sebben el kell hárítanunk: itt említeném, hogy a forga­lom rohamos növekedését nem követte nyomon a bolt­hálózat bővítése. — Az elmúlt év tapaszta­latai kapcsán szólni kell a nyomdaiparról is, eredmé­nyeink ugyanis elválasztha­tatlanok a nyomdaipar mun­kásságától. Nehéz körülmé­nyek között a nyomdák többsége becsülettel igyeke­zett helytállni. A könyvszak­ma gondjain azonban végle­gesen a nyomdaipar re­konstrukciója fog' majd se­gíteni. **^A/VAA'VV\A/VVVVS'^A^VVVVVVV\A/VVVVVN'VVVVVV\/VVVWV'VVa*VVA/á/VVNAA''VVVVVVVV»'V^ fAA/WS/WSe A Az arhacuasi kocsma ugyanolyan volt, mint min­den más vidéki kocsma: sötét faodú, melynek széles fedele a bejárat fölé nyúlik. A bejáratnál terasz, rajta pár asztal meg szék. És mégis más volt. mint a kör­nyékbeli kocsmák; igaz, azokban nem dón Miquel volt a kocsmáros. Amikor először jártam az arhacuasi kocsmában, na­gyon meglepett egy felirat a söntéspult mögött a falon. A kocsmai feliratok a be­rendezéshez tartoztak, a ci­vilizáció és a színvonal jel­képei, Ezek a táblák meg­tiltják, hogy a vendég a padióra köpjön, a kérkedőbb kocsmárosok olyan táblát akasztanak ki., hogy tilos a helyiségbe kutyát hozni, és láttam már olyan felírást is. hogy tilos trombitálni és dohányozni. Persze, egyet­len kocsmában sem tart be ezekből senki semmit: vidá­man köpködnek a padlóra, a kutyák a gazdájuk széke alatt hasalnak, a cigaretta- füst pedig a petróleumlám­pa körül keringő apró rova­rok idegeire megy. Az arherjasi kocsmában nevetni volt tilos. Amikor elolvastam, akaratlanul is elnevettem magam. Az üres helyiségben csak én meg egy testes gazda vártunk a kocsmárosra. ‘Spanyol író. Ibi fi FII l If fí ff mi március 19„ hadd GonzaJes de Vedado*; Az arhacuasi kocsmáros A gazda korholóan össze­ráncolta a homlokát. — Itt nem tanácsos ne­vetni, amigo, dón Miquel nem szereti — mondta . Nyilván meglátszott raj­tam, hogy szavait nem ve­szem elég komolyan, mert kituszkolt a teraszra. — Maga nem idevalósi — mondta —, vigyázzon, köny- nyen bajba kerülhet. Megkínáltam egy szivar­ral. — Valamikor itt is vi­dám volt a hangulat — foly­tatta —, akárcsak a többi kocsmában, mindenki akkor és annyit nevetett, amikor és amennyit akart. Egyszer azonban valaki azt mondta dón Miquelnek, hogy a ven­dégei tulajdonképpen rajta, nevetnek. Mélyen leszívta a füstöt, aztán suttogva hozzátette: — Tudja, dón Miquel för­telmesen bandzsít. Nem jutottunk tovább a beszélgetésben, mert odajött dón Miquel és szó nélkül két pohár cukornádból ké­szült pálinkát rakott elénk: ugyan mi mást akarhat két férfi délben a kocsmában? A pálinka erős volt, nyil­ván házilag főzték, és mi kortyonként szopogattuk, ahogy fegyelmezett vendé­gekhez iliik. Don Miquel tényleg rettenetesen ban­dzsított, én meg nem akar­tam emiatt bajba kerülni, hát gyorsan fizettem- és tá­voztam. Amikor e^7 év múlva új­ból Arhacuas- ba kellett men­nem, semmi kedvem se volt felkeresni a kocsmát. A te­raszról harso­gó kacagás azonban mégis odacsalt. Kí­váncsian lép­tem be. Igen, kétségkívül ugyanaz a kocsma, ugyan­az a dón Mi­quel a tulaj­donos. a fel­irat sem vál­tozott a sön­téspult mögött. Don Miquel szó nélkül elém rakta a cukor­nádpálinkát — ugyan mi mást akarhat egy férfi estefelé a kocsmában? Kiültem a te­raszra. ahol vidám férfiak iszogattak. Asztalomhoz ez alkalommal is odatelepedett régi ismerősöm, a testes gaz­da. Meglehet, hogy azóta folyton itt ült, lehet, hogy időnként otthon is volt, nem tudom. Vidám kacsin­tással üdvözölt. En kérdőn a kocsmáros felé böktem, mire a gazda egy pohár pá­linka mellett belefogott a mesebe; MMrw ILOí' — Egy este. ahogy itt ül­dögéltünk, szokás szerint te­metői hangulatban, és ittuk a nádpáiinkát, dón Miquel, aki a söntéspultnál foglala­toskodott, egyszerre csak ir­tózatos hahotában tört ki. Először azt gondoltuk, hogy megbolondult; egymás után ugráltunk fel a székről, hogy mihamarább kívül kerül­jünk, de dón Miquel meg­állított. „Nézzétek csak ezt » ganajtúro bogarat —­Jó ideje figyelem, hogy a mai magyar filmekre nem mindig megy be a közönség. Aligha lehet ezt természe­tesnek és ésszerűnek n°vez- ni, hiszen éppen nyelvi kor­látáink miatt filmjeinket el­sősorban hazai közönségünk­nek adják a mi filmeseink. Mi hát az ok, amiért a né­zők nem kíváncsiak, még szórakozni sem akarnak a mi alkotásainkon? A néző optikájában van a hiba, vagy a nyugati kommersz- íilmekket rontjuk hazai kö­zönségünk étvágyát és ízlé­sét" A baj okát1 inkább a mű­vészek optikai csalódásában, vagy egyéb nézőpont! hibái­ban, tévedéseiben kell ke­resnünk. Azt érezzük, nem is egyszer, hogy a mi filmese­ink mindig valami különös­re. valami egyedülvalóia tö­rekszenek és nagy sietsé­gükben a saját lábukra ta­posnak, . elemi szabályokat nem tartva be ott. ahol az Előírások; a törvényszerűsé­gek megsérlése kétszeres erővel bosszulják meg sé­relmeiket. Itt van például ez a film, az a locsolókocsiról írott lí­rai élménybeszámoló. Ho­gyan is jut el egy magyar rendező, Kezdi Kovács Zsolt ehhez a filmhez? Megszere­ti Mándy Iván prózáját. Az érdekes stílus és az író ál­tal megélt,. megőrzött, sza­vakban is panoptikumszerű- en felöltöztetett' gyeiekvilág nosztalgiát ébreszt a rende­zőben, aki a maga területén szuverén alkotó. Ez a ren­dező úgy találja, hogy mind­az az élmény. ami benne létrejött az olvasáskor, ki­vetíthető és érdekesen újra­teremthető az ő műfajában is. A teremtő munkának — mi sem természetesebb! — úgy ketd neki. hogv közben azokat az elveket és szabá­lyokat alkalmazza, amelye­ket ő. mint rendező kötele­zőnek tart, vagy legalábbis szükségeseknek ahhoz, hogy az ő egyéniségét is tükröz­zék. Hogy a szakma rögtön ráismerjen, hogy ez a mű nem lehet másé, mini a ren­dezőé. (Nem hiszem, hogy az ilyen törekvés szükségessége a közönségnek egyáltalán eszébe jut!) E sok és szétágazó, gvak- ran egymásnak is ellent­mondó belső követelés és a megoldás között ott hever a téma, a maga realizálható vagy realizálandó tömegével, mint sok helyről összehor­mondta —, bemártottam aj szivornyáját a pálinkába .. Hogy tántorog, ha-ha-ha! Es valóban, a nagy bogáras méltóságteljes csápjaival ottS tántorgott a pulton, mints egy notórius korhely. Mint-, egy vezényszóra mindnyájan 5 nevetni kezdtünk, és azóta? is nevetünk. Kiitta a poharát, és ki­buggyant belőle a nevetés. ? A szomszédos asztaloktól I rögtön megjött a visszhang.? — Ganajtúró! — kiabálták? mindenfelől. Don Miquel gyakorlott? kocsmárosszeme észrevette,? hogy üresek a poharaink. Újból töltött és ő is harsá­nyan nevetni kezdett. — A ganajtúrót mesélem? a vendégnek — mondta? könnyeit törölgetve a gazda. Don Miquel megveregette? a vállát, mire a kocsma? megremegett a kitörő hahó- < tától. Amikor aztán az ötödik? pohár pálinkát is megittuk,? ismerősöm bizalmasan hoz-< zám hajolt és elárulta, amit? már nélküle is tudtam: — Tudja, amigo, de mi! már nem d ganajtúrón ne-? vetünk, hanem dón Miqu- elen ... > Derűs hangulatban hagy-? tam el a falut; valóban? nem illik, hogy a vendégek? kinevessék felebarátjuk tes-? tj fogyatékosságát, pláne ha? az a felebarátjuk a falu? egyetlen kocsm^rosa... Fordította: Zahentszky László colt, de még lazán fekvő, pihenő építési anyag. Kelle­ne egy épületet emelni, de arra még csak nem is gon­dol a rendező, hogy emelő- darut hozasson. megszer­kesztesse. vagy megszerkesz- sze a felépítendő épület for­máját, kiszámíttassa a dra­maturggal a dramaturgiaiiag ' helyes súlypontokat és stati­kai adatokat: szépen, béké­sen egymás mellé rakja az építőelemeket, a lapos föl­dön, tempósan dolgoztatva a köveket, mond'>*okat és a gyerekeket szétszórja, össz'7- gyű.iti ezen a képzeletbeli játéktéren, hogy a játszó­társak, a rtézők ezzel a szí­nes és földszintes bíbelődcs- sel betelve távozzanak a gyerekeknek is szánt, fel­nőtteknek is ígért gyerek- moziból. Nem vitatkozunk mi azon, hogy Kézdi Ko­vács Zsolt mennyire érti a szakmát, azon sem töpreng­hetünk, hogy Kende János kitűnően fényképezett rész­leteiből miért is nem lehet jobb filmet összeépíteni, ezt nyilván megtes"zik mások, a szakma szakértői, akiknek ez a dolguk és akik felelősek is ezért a művészeti ágazatért. De szerintem itt egy kérdés körül forog kereső izgal­munk : hol van az alkotói szabadság határa, mikor kell az egyéniségnek, az egyéni értelmezésnek korlá­tot szabni, gátat emelni? Mándy írásai ellenállnak eb­ben a filmben a rendező! el- kéozelésnek. A rendező szét­eső mozaikrendszert teremt. A három gyerek fel nem tárt és kellően nem indo­kolt lépéssorozata nem ad gerincet ennek a lírai kép­sornak, amelyben az egyik mozaik a másiktól nemcsak színben' válik el, de annak éleit-sem igazítják a másik mellé, hogy valami térben és időben megfogható, befe­jezett, egész valósággá ala­kuljon ki a teremtő szán­dék. A néző másfél órát rá­szán arra, hogy beüljön a moziba, bele akar illeszked- n' egy megígért világba, ahonnan valamilyen élményt akaa- szerezni. Az élmény ritkán következik abból, hogy előtte valamit ismétel­getnek. A haladás, akár elő­re, akár felfelé...a gyorsulás, a lélektani iram csúcspontot is igényel, a befejezettséget, hogy a néző tisztultabban és tisztábban léphessen ki az utcára. Omasics, Garancsi Jancsi és a kis fekete kamaszlány históriája így nem több, mint egy rosszul előadott nosztal­gia, amit a felnőtt diktált gyerekeknek, mint valami száraz iskolai feladatot, kö­telező megoldásra. Pedig Mándy kitűnő író, Kézdi Kovács jó filmes. Csak a dolgokat kellene végiggon­dolni és a megfelelőt tenni a megfelelő helyre. Megfele­lően. Akkor a néző bemegy a moziba a magyar filmre i$! Farkas András 2155: „ Vélemény A televízió kultúrpolitikai folyóiratának második adá­sa. A műsor célja kulturá­lis életünk kiemelkedő sze­mélyiségeinek — művészek, tudósok, esztéták, kritikusok —, bemutatása, beszélgetés velük a legjelentősebb kul­turális, tudományos esemé­nyekről. A folyóirat szeret­né nyomon követni a mű­vészeti élet változásait, s bemutatni a különböző mű­vészeti ágak alkotóinak leg­újabb műveit. A mai műsor­ban Fényes Imre fizikus be­szél kultúrpolitikánk idősze­rű problémáiról, Berend T. Iván pedig aktuális gazda- daságpoli+ikaí kérdésekkel foglaUcodUb

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents