Népújság, 1974. március (25. évfolyam, 50-76. szám)
1974-03-17 / 64. szám
■/fa*# ••• ...hogy kis hazám széles társadalmi, gazdasági és politikai mezején állítólag fel-fellángolóan Kemény nemzedéki harc folyik. Az utánunk jövő nemzedékeknek nem jó a mi nemzedékünk felépítménye, mert az utánunk jövők nemzedéke az alapon túl, mindent újra- és újjáépítene. A nemzedék, amelyik utánunk jön — mondják —, csak azt ismeri el, hogy a mi- előttünk járók nemzedéke okosan és bátran új alapokra helyezte a társadalmat, de a mi nemzedékünk, amely az előbbi úton, s az utóbb előtt jár, kétségtelen eredményei ellenére nem mindenben követendő. Példának sem mindig, de munkája módszereiben kevésbé. Mondják így. Mindebből legalábbis két dolog világosan kiderül. Először is, hogy: három nemzedékről van szó. Ennyi nemzedék él — cselekvő, tenni, alkotni tudó —, ma egy kis ország határai között Másodszor, ami nem kevésbé világos, hogy ez a három nemzedék árgus szemmel figyeli, lesi, bírálja, kritizálja egymást, nehezen fér e három dudás a „csárdában”. Sok más és nem kevésbé érdekes, talán fontosabb konzekvenciát is le lehetne vonni meditációm céljaira e nemzedéki problémáról és -bői, de úgy érzem, a terjedelem és a képességem annyit tesz most lehetővé számomra, hogy csak az imént vázolt két ténnyel játsszam el gondolataimban —, hátha a játék komolysága lehetővé teszi azt is, hogy a komolyság ne legyen játékká. Nos, az első dolog: hogy három nemzedék, mégpedig cselekedni, tenni tudó, teljes három „garnitúra” él jelenleg hazánkban. E fölött az öröm és a megelégedettség hangján túl szót ejteni kevés bölcsességre vallana, hiszen ebben az évszázadban most adódik először, hogy mire felnő egy nemzedéki nem tizedelték meg az előtte járót, és hogy még a nagyapák generációja is cselekvő és vitatkozni, alkotni képes nemzedék maradjon. A háború ugyanis az a természetellenes állapot, amikor az ölés nem gyilkosság, hanem hősi tett, s amikor a fiatal nemzedékből alig van, a derékhadból is mutatóban és „a” nemzedéket egy rezignált, lélekben, testben és akaratban semmmi- vé vált, azó szerint is kiöregedett generáció képviseli. Az eltelt harminc esztendő békéje, sorsunk és hazánk gyarapodása lám azt tette lehetővé, hogy lényegében a 18 éves kortól a hatvan, sőt még a hetven éves korig bárom, vagy még több, tenni, cselekedni akaró és tudó nemzedék él együtt, Az imént azt írtam, hogy ez a lehetőség ebben az évszázadban most adódott meg először. Ügy gondolom, szűkmarkú voltam a tényekkel szemben: a magyar nép történelmében is valószínűleg ez az első eset A szocializmus társadalma: a három nemzedék társadalma! Ennyit az egyik és világos dologrőL A másik sem kevésbé lényegtelen és egyértelmű. A temető csendje megihlette a lírai költőket, a fájó szívű festőket és megihleti ma is gyakran a civilizáció bajától meghőkölő embert. Ügy is, mint temető, úgy is, mint csend. A temetőben a nemzedékek és generációk sora nyugszik békén egymás mellett Nincs közöttük vita. nézeteltérés, irigység, kivagyiság. A temető egyetlen nemzedékké tömöríti a valaha élt tíz és száz generációt: a holtak néma nemzedékébe. Az élő ember hogyan Is maradhatna csendben — ha él és ember. Az élők társadalma, ha emberi társadalom, ha szocialista társadalom, hogyan is maradhatna meg néma együgyűségben és vállrándításig senot jutó nemtörődömségben egymás mellett, vagy ha úgy tetszik egymás előtt és mögött. Soha nem volt jó apáink cselekedete és soha nem nézte mindig i együttérző szemmel az apák nemzedéke általában az ifjak nemzedékének „semmi sem jó” intézkedését Most, a magyar történelemben először van egyetértés a nemzedékekben, mind a háromban, hogy amit nagyapáink és apáink alapot leraktak: az jó. Hogy, amit nagyapáink és apáink tettek a társadalom alapvető megváltoztatásáért, azt jól tették, az történelmi tett, arra a következő generációk is építkezhetnek. De hogy mit, de hogy hogyan — itt a vita. És hála isten, hogy van vita. Miért lenne jő a fiamnak az én nadrágom? Csak azért, mert elismeri, hogy a hadrág az hozzátartozik a civilizációhoz? Lötyögne az én nadrágomban! Miért kellene a bennünk egykor kialakult etikai mércéket, társadalmi konzekvenciákat, mint lerágott csontokat átvenniük? Hát a hajbokolók nemzedékét neveltük-e mi fel, s hajbókolónak neveltek-e fel bennünket? A mozgás az élet. Egy társadalom belső, progresszív mozgása, az új meg új generáció hely- és feladatkeresése, az ezzel néha bizony konok szembeszegülés felszámolása, érzék és érzékenység, bölcsesség és bölcs+elenség: ez már nem a magyar ugar. Ez a mai magyar alkotó, szocializmust építő társadalom intenzív szellemi, politikai gazdálkodása. A tűnődésemhez záróakkordként még csak any- nyit: s ki a megmondhatója, hogy hol vannak e nemzedékek határai? Az árnyék és a fény között van határvonal, de az ég és a tenger kékje valahol a végtelenség csodás távolában mosódik össze. Eggyé! Nyolcvan \ éve született ; Aba-Novák \ Yilmos ; Nyolcvan évvel ezelőtt > 1894. március 15-én szüle- ? tett Aba-Novák Vilmos > festőművész. Ebből az < kálómból közöljük Kör- ^ hinta című festményének \ reprodukcióját. | Természetesen Adyvai keB kezdeni ezt a rövid eszme- futtatást arról, hogy mit jelentett és mit jelent a magyar költő számára az emberiség, az emberi közösségben otthon lenni, azaz internacionalistaként élni. Tehát nem a nemzetek fölött élni, s nem is közöttük, vagy alattuk, hanem a nemzetek mellett, velük együtt, öntudatos magyarként cselekedni, Adyvai keil 'kezdeni, aki az első világháború vérgőzös uszító programja helyett azt a követelményt állította fel, hogy' maradjunk meg „embernek az embertelenségben". Az az Ady a példaképünk, aki 1915. november 7-én ezt írta: „Mindenki tudhatja, hogy magyar vagyok és magyarul és emberül a legbecsületesebb internacionalista." Adynak volt joga, hogy 1915. január 24- én a nagy román költőnek, Octavian Gogának megüzenje: a nacionalizmus nem lehet orvosság a népek bajaira, hanem előbb-utóbb a nemzet szégyene lesz, amiért a történelmi fizetség sem maradhat el. Adynak volt joga erre, hiszen, amikor a magyar hatóságok 1912-ben bebörtönözték Gogát gáládul és jogtalanul -— ő tiltakozott ez ellen. Tehát fel kellett emelnie tiltó szavát akkor is, amikor Goga tévedt meg, amikor a román poéta szennyezte be magát az ember és a nemzetgyűlölet vétkével. Ezt írta Ady és ezt is a háború idején: „Nem vagyok büszke arra, hogy magyar vagyok, de büszke vagyok, hogy ilyen tébolyító helyzetekben is megsegít a magam letagadhitatlan magyar magyarsága ... EOV nemzet, aki súlyos, shakes- peare-i helyzetben legjobbjai valakijének megengedi, hogy embert lásson az emberben, teli magyarságával a legszigorúbb napokban is hisz a legjölségesebb internacionalizmusban, nem tehetetlen jövő nemzet. Amelyik nemzet ma internacionalista fényűzéseket engedhet meg magának, nyert ügyű. Igazán nem jó magyar poétának lenni, de higgye el nekem domnul Goga, hogy lelkiismeretet nem cserélnék vele:• Ez a tiszta emberi hang nem maradt, nem ma-adhatott visszhang nélkül. A szlovák nép nagy költője, Pavel Országh Hviezdoslav ,.virradó idők heroldjának” nevezte Adyt; a nagvvá a ti ismerős, a szerb poéta, Todor Jepelt hazája, nagyvilág.” A magyar költészet interna- cionaiizmusáiól Manojlovie (ApoTTinaíre-hez hasonlította Adyt: „Guillaume! Endre! — röviddel azelőtt, hogy földördültek az ágyúk I Ti a legforróbb nászdalt zengtétek el a világnak!"; és a kolozsvári román poéta. Emil Isac Is ezt írta Adynak — az internacionalizmus nevében: „Áldja meg a Természet önt, Ady Endre, amiért himnuszba szedte egy új kor álmát —amiért latrok és kalmárok ezrei ellen pálmát nyújt az én szegény havasi népemnek.. És Ady hangja nem lehetett előzmények nélküli. Hiszen Kölcsey, a Him- nösz szerzője nem véletlenül szövegezte meg, hogy „szeretni az emberiséget: ez minden nemes szívnek elengedhetetlen előfeltétele.” Kölcsey, ez a felvilágosult szellem tudta, hogy ameny- nyiben a haza és a haladás ügyét mindörökre összekötve kívánja látni — s márpedig nem volt hőbb óhaja ennél —, akkor a haladás nemzetköri frontját is figyelemmel kell kisémie. Tehát például szövetséget kell vállalni a francia forradalommal — a magyar táblabírék, a maradi nemesség zsíros butasága ellenében. Ugyanúgy, ahogyan Batsányi cselekedett, aki nemcsak megírta: „vigyázó szemetek Párizsra vessétek", hanem pédául a polgári haladás szellemében megfogalmazta Napoleon kiáltványát a magyarsághoz. Tudta, hogy nem a győri csata az igazi hazafiság jelképe — ahol mellesleg a fölkészületlen és handaban- dázó nemesi bandériumok megfutottak —, hanem az a cselekvő patroitizmus, amely nemzetközi síkon érzékeli hazája érdekeit. A Kortárs idei márciusi számában Pándi Pál részletesen bizonyítja a világszabadság költőjének, Petőfinek a cselekvő és felelős nemzetköziségét. Fel“1 ős volt ez a nemzetköziség, mert Petőfi a jelenért és a jövőért felelős magyarnak érezte magát. Petőfi lelkesen üdvözölte az olaszországi szabadságmozgalmat A Habsburgokat következetesen a „népek” elnyomójaként emlegeti és Pándi fi- lológiailag is bizonyítja, hogy Petőfi számára a népek nem elvont fogalom volt, hanem földrajzilag is meghatározó nemzeteket jelentett. És Petőfi egyik legközelebbi barátja, Vasvári Pál éppen 1848. március 15- én határozta meg a cselekvő hazafiság és internacionalizmus szerves kapcsolatát. Ezt mdhdotta: „Ha a magyar, olasz, cseh, lengyel és ausztriai nép egyesül és egyszerre mozog, szeretném tudni, kit küld ellene Metternich?” Ez pedig nemcsak elvi deklaráció volt, hanem a politikai bölcsesség legmagasabb fokozata is. És Ady hangja nem maradhatott folytatás nélkül sem. József Attila már marxista tudatossággal vállalta a magyarság és az internacionalizmus szerves kapcsolatát. „Rendezni végre közös dolgainkat, ez a mi munkánk...” — vallotta és ő volt oly gazdag magyar műfordítás-irodalomban az első, aki figyelmét a szomszéd népek költészetének szentelte. Mert rendezni kívánta „közös dolgainkat”, s tudni kellett, hogy ennek egyik első feltétele: jobban, mélyebben, őszintébben kell megismernünk egymást, Látszólag kitérő csupán, ha egy szovjet szociológus, Igor Kon kísérletét itt említem. A szovjet szociológus azt kutatta, hogy egyes népekről milyen előítéletek élnek egyes emberekben Különböző embereket kérdezett meg: mi a véleményük tíz nemzetről. A tíz nemzetközül kilenc valóságos volt, a tizedik pedig kitalált nép. És a megkérdezettek véleménye megoszlott: a kilenc valóságos, létező nemzet közül mindenki mást-mást talált rokonszenvesnek, illetve ellenszenvesnek. De abban szinte mindenki egyetértett, hogy a tizedik, a nem létező nép fiai ellenszenvesek. Holott soha nem hallhattak róluk, fiaikkal, leányaikkal sohasem találkozhattak. De éppen ez az ok: az ismeretlenség, a homály aljas indulatokat szülhet. Ezért kell megismernünk egymást, ezért kell tudnunk a szomszédos nénikről is, a világról is többet. Ez a leghatásosabb ellenszere a nacionalizmusnak. József Attila így érezte meg ezt, s nyomában szinte az egész magyar költészet vállalta ezt a történelmi leckét Megismerni, közösségei vállalni természetesen nemcsak szomszédainkkal szükséges, hanem a Kelet-Euró- pában való otthonosság erkölcsi parancsa abból is következik, hogy a haladás világfrontján helytállunk. József Attilánál ez úgy is kifejeződik, hogy cseh, román és szovjet költők fordítása közben % polgárháborús Spanyolországról írt verset Radnóti Miklós a francia népfront hősi pillanatait örökíti meg versben, Federico Garda harcát, a FTanco- banditák által megölt spanyol költőt gyászolja éL Van Illyés Gyulának egy verse, A faj védői a címe, amely e rövid jegyzet befejezéséül kínálkozik. Idézem a verset: Ady dúlt örmény-arca, Babits és Zrínyi horvát koponyája, Petőfi szlovákom fekete g Péterffy és Tömörkény németes kék szeme 8 a bulyba-terüsz Móricz, s a Cyrano nagy orrát hordó Vitéz Mihály (s Mátyás király) s a hajdú vagyis — hajjajt — balkáni Arany János, Veres Péter a a Don Quijote Krúdy, a lengyeles Lőrinc, a mongol Áron s Gyuri, a hindu ajkú; t s janicsár Szabd Pál, a szép-finn Kosztolányi (a szép-olasz Széchényi és a szép-kurd királyfi1 nagy Rákóczi Ferenc!) s a fél-kun, fél-román Attila (meg erdélyi) s én, a fél besenyő — B étül épp ettől oly más s pompás a gyuromány; mit kelt örök kovászod, páratlan Tekenői Illyés a fajelméletet tagadja meg: arra figyelmeztet, hogy egy nemzet hatást szív fel magába, mennyi tapasztalatot gyűjt össze, hogy lényege kifejeződhessék. A nemzetnek otthon kell lennie a nemzetek családjában. A költőnek tehát — mint nemzete hű fiának — otthon kell lennie, nemcsak a nemzet, hanem a nagyvilág érzéseiben, gondolati áramkörében is. A magyar költő tehát attól is magyar, hogy sonasem magira zárva az ajtókat, sohasem provinciális gőggel, hanem a világra való teljes kitárulkozással tudott internacionalista lenni. A magyar költő úgy fejezte ki a magyar nép érdekeit, hogy a népekért, a népek nagy családjáért in felelősséget é-zett. £> Fehér Pél
