Népújság, 1974. február (25. évfolyam, 26-49. szám)

1974-02-22 / 44. szám

I Ismerik? Hát perszív hogy ő az. Pelé. De most, mint televíziós kommentá­tor. i!W\E\T­Oi\i\4\ Késő . délutánig elhúzódott az egri' Dobo Gimnáziumban meg­rendezett- országos férfi . tőrver-, benx "döntője. A ~ küzdelem a középdöntőtől villanygéppel folyt és vidéki viszonylatban ritka jelenség volt az is, hogy negyvenen léptek pástra. Az el­ső helyen hármas holtverseny alakult ki, az újravívás után a következő lett a sorrend: 1. Ko­vács (Salgótarján). 2. dr. Bodnár (Egri Dózsa), 3. Jánosdeák (Nyíregyháza). * A selypi medence munkahelyi szarta kiad versenyét március 3- án, vasárnap 8 órai kezdettel rendezik meg Selypen. Az asz­taliteniszezők az általános isko­lában, a sakkozók pedig a cu­korgyári művelődési házban küzdenek a helyezés »kért. # Elkészült Heves megye 1974. évi férfi és női röplabdabajnokságá­nak versenykiírása A tavaszi idény április 21-től június 9-ig, aá őszi idény szeptember 15-től október 27-ig tart A nevezéseket a megyei röplabdaszövetség hi­vatalos nevezési lapján, február 28-ig kell beküMeni. # Megrendezték a felnőtt súly­emelő NB III. első fordulóját Budapesten, melyen az Egri Dó­zsa csapata hiányos létszámmal indult és a 3. helyet szerezte meg. Csupán öt versenyző áll­hatott rajthoz, mivel ketten tá­vol maradtak, egy versenyző pe­dig nem megfelelő súlya miatt item indulhatott. * A Heves.m. Sakk Szakszövetség Egerben megrendezett értekezle­téig melyen az elmúlt év mun­káját és eredményeit értékelték, részt vett és felszólalt Nava- rovszky Papp László nemzetkö­zi nagymester, országos szakfel­ügyelő is. Az értekezleten jó munkájáért Máté Gáspár, Forgó János és Rauch Ferenc társa­dalmi aktíva kapott oklevelet és Vitalomtárgyat. linden Igényt kielégítő, rszerű üzemünkbe í'véie're keresünk: 3ZTERGA LY OS, IARÖS, GYALUS. ESŐS, HEGESZTŐ ; ZAK­1UNKÁSOKAT .Jelentkezni lehet: vállala­tunk munkaügyi osztályán. t'EGYÉPSZEK GÉPGYÁR­TÁSI Igazgatóság. Salgó­tarjáni Gyáregység. Salgó­tarján, Rákóczi u. 249. Köszönetét mondunk mindazoknak a rokonok­nak. munkatársaknak, is- *1 erősöknek, akik szeretett •jeni és édesapám BALLÖ BERNÁTH •lhunyta alkalmával fáj­dalmunkat virágaikkal és részvétükkel enyhíteni igye­keztek. A gyászoló család 8poiísy(*i uM*«í díjak — IS* #3. Esztendőkkel ezelőtt alapítot­ta a magyar sportvezetés a ma­gyar újságírókkal közösen a „Sportszerüségi dij”-at. Az 1973- ra vonatkozóan beérkezett ja­vaslatok aJapján a „Sportszerű­ség! díj” bizottsága döntése alap­ján az alábbiak kapják az 1973. évi „Sportszerüségi díj”-at: Portisch Lajos eddigi sakkozói pályafutása a céltudatos önkép­zésen és tanuláson kívül a sport­szerű élet és viselkedés minta­képe. A számára egyoldalúan kedvező szabályadta lehetősége­ket pályafutása során soha nem fogadta el. Régebben az egyik magyar bajnokság egy ellenfele baleset miatt csak a várakozási idő után jelent meg. A verseny- bíróság játék nélkül kívánta Portischt nyertesnek kihirdetni, de a nemzetközi nagymester a játék nélküli pontot nem fogad­ta el, kérte a játszma lejátszá­sit . . . 1973-ban Fortorozsban a VB zónaközi hármas körverse­nyen a rendezőség Portisch szá­mára előnyös, irányított sorso­lást kívánt tartani. Ez ehen nagy­mesterünk tiltakozott és a ver- 6enyzőtársakkal egyenlő esélyű sorsolást kért. Portisch Lajos, eredményein túl magatartásával, kitűnő sport­emberi tulajdonságaival, kiemel­kedő sportszerűségével a magvar sportnak mindenütt megbecsülést szerzett. Körtvélyesi Andrea, a nyírbá­tori általános iskola tanulója 1973-ban a IX. _ nyári úttörő­olimpia területi döntőjébe ju­tásért versenyzett a légpuskás lövészetben. Vezetett a verseny­ben. Elmúlt évi legyőzője, Bi­hari Mária az utolsó sorozatban állt lőállásba, de lőfegyvere el­romlott. így a verseny feladá­sára kényszerült volna — azon­ban Andrea a versenybíróság engedélyével saját fegyverét át­adta ellenfelének. Binari Mária végül ezzel a kölcsöníegyverrel megnyerte a versenyt. A PEAC labdarúgócsapata Bolyban játszott MNK-mérkó- zést. A találkozó második félide­jében, döntetlen mérkőzésállás­nál a párhuzamosan rendezett kezilabdatalálkozó miatt a já­tékvezető lefújta a helyi együt­tes és a PEAC találkozóját, mert a kézilabda-mérkőzés bírálnak sipjelzései zavarták a labdarúgó összecsapást. A szabályok értel­mében a kupában így a PEAC jutott volna tovább. A pécsi egyetemisták ezt nem kívánták és hajlandók voltak egy hét múlva újra játszani a mérkő­zést. A zöld gyepen eldőlt ta­lálkozón a PEAC labdarúgó­együttese veszített, így kiesett a további küzdelmekből. Dr. Kamuti Jenő — aki 1972. évi magatartása alapján az el­múlt esztendőben is „Sportsze- rűségi díj”-ban részesült — 1973- ban is kiemelkedően soortszerű magatartást tanúsított. Egy je­lentős hazai tőrverseuv döntőjé­ben — amikor az első helyért küzdött — ellenfele izomgörcsöt kapott. Az izomgörcs feloldásá­ban dr. Kamuti Jenő — akinek hivatása orvos — nyújtót első­ként segítséget. Ellenfele a sza- bályadta tíz perc pihenő alatt sem került azonban küzdőképes állapotba. Dr. Kamuti kérte a versenybíróságot, hogy tekint­sen el a szabályoktól és folytat­ta a kezelést —, majd ellenfele izomgörcsének feloldása után folytatták a csörtét. A sportsze­rűség íratlan szabályai szerint több mint fél óra eltelte után fejeződött be a küzdelem. BirScözas Egyik legeredményesebb évé­nek könyvelheti el 1973-at a Gyöngyösi Spartacus birkózó szakosztálya. Az említett évben mintegy félszáz versenyzőjük — a legkisebbektől a felnőttekig — szabad- és kötöttfogásban 25 al- kálómmal * szerepéit idegenben, egyszer pedig Gyöngyösön. A szakosztály nemcsak a versenye­ken elért eredményekkel gazda­godott tavaly, végre megkapták a régen várt és szinte már nél­külözhetetlen új, modern birkó­zószőnyeget is a megvet sport­hivatal, illetve a sDortkör tá­mogatásából. Ezt a segítséget a jövőben még jobb szegen1 éssel igyekeznek majd meebáiáni a szakosztály tagiéi edzőjük, Sző­ke Miklós vezetésével. A múlt év eredményeiről ösz- szesített kimutatást készítettek, eszerint 1973-ban 68 egyéni he­lyezést szereztek a következő megosztásban. Országos verse­nyen: 11 első, 4 második, 7 har­madik, 7 negyedik, 5 ötödik. 4 hatodik helyezés. Északi területi versenyen: 8 első, 9 második, 4 harmadik, 5 negyedik 2 ötö­dik, és 2 hatodik helyezés. Az eredmények eléréséhez a követ­kező versenyzők járulták hozzá: Kövér Z„ Bata Gy., Erdélyi J., Juhász. J,., Papp -L., Pál L., Bar- tos J., Kacsi L., Oláh T., Hor- nyánszki Gy., Tóth I., Molnár T„ Csömör T., Kovács L„ Vitá­lis M., Kovács I., Csóka Z. Kö­zülük is kiemelkedik Dóró Sán­dor, aki 82 kg-os súlycsoport­ban a III. osztályúak között magyar bajnok lett, valamint Szakkay Attila, az országos if­júsági vidék bajnokság győztese, a magyar bajnokság harmadik helyezettje, aki tagja az ifjúsági válogatott keretnek és az arany­jelvényt is kiérdemelte, ö részt vett a Mongóliában megrendezett IBV-n, ahol 87 kg-os súlycso­portban negyedik helyen vég­zett, és több nemzetközi verse­nyen szerepelt sikerrel. A Gyöngyösi Snartacus az NB Il-es szabadfogású csaoatbÁlnok­ságon az 5. helyen végzett, 9 bajnoki ponttal. A Nagyalföldi Kőolaj- és Földgáztermelő Vállalat szakmunkás- tanulókat iskoláz be olaj- és földgázbányász szakmára az 1974/75-ős tanévre. A képzés emelt szintű: olajbányász szakközépiskolában 3. osz­tályban folytathatják tanulmányaikat levelező úton. Képzési idő: 3 év. Képzés helye: Várpalota 305. sz. Ipari Szakmunkás- képző intézet. A tanulók jól felszerelt kollégiumban nyernek elhe­lyezést. Oklevél megszerzése után Szeged—Szánk— Orosháza—Eger—Hajdúszoboszlói üzemünkben lesz­nek foglalkoztatva, olajbányász szakmunkásként. Havonta 500 Ft társadalmi ösztöndíj, 200 Ft ösztön­díj-kiegészítést kapnak, a tanulmányi eredmény után járó ösztöndíjon kívül. A jelentkezési lapra kérjük feltüntetni: „A Nagyalföldi Kőolaj- és Földgáztermelő Vállalat tanulója". Bővebb felvilágosítást a vállalat Személy­zeti és Oktatási Osztálya ad Szolnok, Beloiannisz út 14/a. Telefon: 11-379. Hprühirdelé ALLAS Jelenkezni lehet az intézet igazga­tójánál személye-1 sen, vagy írásban Eger, Kertész utca 100. szám alatt. Lőrinci Fonó felvételt hirdet 16 éven felüli lányok részére. Betanulási id* 1 nőnap. Kereset: 1950—2600 Ft, be­tanulás után. Vidéki lányok részére szállást kedvezményes hazautazást biztosítunk. Felvétel esetén az útiköltségét vissza­térítjük. Cim: P. F. V. Lő­rinci Gyár. 1183. Budapest, XVIII.. Gyömrői út 85—91. Kérésére részletes táiéknztatót kül­dünk. ! A Heves megyei' Gyermek- és ifjú-[ ságvédö Intézet GONDNOKI ÁLLÁST HIRDET AZONNALI BELÉPÉSSEL. Középiskolai vég­zettség szükséges KALASZ szakvizs­gával és költségve­tési szervnél' szer­zett GYAKORLAT­TAL RENDELKEZŐK ELŐNYBEN részesülnek. Fizetés a 212/1971. MM. számú utasí­tás alapján az 5531. számú kulcsszám figyelembevételé­vel, megegyezés szerint. A kömlői ÁFÉSZ egyszemélyes VEGYES­BOLTJÁBA 5 éves gyakorlattal rendelkező SZAKKÉPZETT BOLTVEZETŐT KERES Jelentkezés írásban vagy személye­sen, Komló, Fő út 10. sz. alatt. Jelentkezési határ­idő : 1974. február 28. Tiszavidéki MÉH Vállalat egri telepe' 1 FÖ NŐI DOLGOZÓT FELVESZ segédmunkás mun­kakörbe. fizetési megegyezés szerint. Eladó jó állapot- ^ állapotban l&vtf ban levő, garázsban 850, Fiat Coupe el­tartott 1200-as Volks- adó. Eßer, Boraem­wagen. Telefon: issza u. 26. _______ E ger 21-47.________ S 100-as Skoda el­D ácia, krémszínű &óó. Eger, Arany személygépkocsi el- Jánós u. 20. Czu- adó. Gyöngyös, Pe- ®zai. Érdeklődni ^ 18 tofi u. 15. Telefon: h* 20 óra között. 11-661 Telejon: 26-11.___ d eSLux! sz^TÄttian el-' bunLmüszÍki ^vi/seá- adó’ esetleB mást be- 70« eladó Hatvln, Bajcsy-Zsilinszky u. szombat-vasárnap 51 Barkóczi délelőtt, más munka­napokon 17 után. Mátraaiji TÖVAL Hatvan. Telefon: 17-62. Ügyintéző: Bozó. Eladásra fel­kínál 3 db ASE típusú, 353 hőfoksza­bályzót. 5300 Ft/db. i.n:°dÓ tótban? fi Eger’ Vallon »• fsat, lUJ-as sötétzöld 42 2 ezret futott műsza- * kilag vizsgázott gép­kocsi. Érdeklődni: i/r^urf naponta 17 órától VtVjYfco szombat és vasárnap .......................... e gész nap. Eger, Esküvőruhák köl- Barcsényi u. 4. sz. csönzése Danhauser­350-es Jáwa oldal- rné£ói. kocsival eladó. 3000 Lokocl| u- 13* (Nyolc­Hatvan. Vak Boty- vanas)._______________ tyán u. 19. Parkettázást. régi 1500-as Polski Fi- Parketta csiszolást at egyéves kitűnő vállalok. Kriston Ist- állapotban betegség ván, Besenyőtelek, miatt eladó. Erdő- JSzabadságm 4i _ telek. Érsor 42. _7 7.. _ Törzskönyvezett, a PÁLYÁZATOT HIRDETÜNK VEZETŐ MUNKAKÖR BETÖLTÉSÉRE Keresünk több éves gyakorlattal rendelkező, műsza­ki egyetemet vég­zett építész, gé­pész, vagy villa­mos mérnököt, va­lamint közgazdasá-i gi egyetemi vég-! zettséggel rendel­kező / egyént. JELENTKEZÉS ÍRÁSBAN — részletes önélet­rajz mellékelésével „Jó szakember 68226” jeligére a gyöngyösi hirdető­be. Az Országos Vil­lamos távvezeték Vállalat, Mátra vi­déki Erőmű kiren­deltsége felvesz VILLANY­SZERELŐT, LAKATOST, SEGÉD­MUNKÁST ÉS TAKARÍTÓNŐT Közületek részére éves magyar vizsla eladó 1 db 3 éves, és 6 hónapos pointer műszaki vizsgázott kan, vadászatra ia Moszkvics Furgon te- alkalmas. sürgősen hergépkocsi. Techno- olcsón eladó. Tóth lux Ktsz. Eger, Csi- István, Füzesabony, ky Sándor u. 30. Szihalmi u. 47. BEK9E9SE9BSS Újsoron nagy ker­tes ház eladó. Ér­deklődni : Eger, Nagykőporos 5. __ K is családi ház, beköltözhetően el­adó. Gyöngyös, Sza­badság u. 30. INGATLAN Homok utcában egy éve épült, szerelő­aknával ellátott ga­rázs eladó. Érdek­lődni: Eger, Csá­kány út 19., II. em. 3. ajtó, 17 órától. Kertes családi ház eladó. Szövetkezeti­re vagy KlSZ-lakás- ra elcserélhető. Eger, Tetemvár u. 31. Személygépkocsi "" részére Egerben, m Gólya utca környé­kén garázst bérel­nék. „Sürgős 13” jel­igére, az egri hir- detőbe. 400 n.-öl szőlős­kerttel 2 szobás ház, beköltözhetően, te­lekárban eladó. Ket­tő családnak ház- éoítésre is alkalmas. Eger. Kassai u. 36. (Lajosváros). M SmüsM*« JÁRMO Üj szoba-konyha, vízvezetékkel ellátva 1 március l-től kiadó. 601 Trabant, fe- „Tavas 75444” jelige- hér színű, 18 hóna- re, az egri hirdető- pos, eladó. Do­bé. mbszló, Petőfi 9. cNäflWßa, Hatvani Városi Tanács Kórháza felvesz egy fő kertész szakmunkást, valamint beteghordókat és műtőssé vederet. Jelentkezni lehet: Kórház, Hatvan,. Kossuth tér 18. Felvételre keresünk egri TMK telepünkre: 2 fő villanyszerelőt 1 fő víz-gáz* közp. fűtésszerelőt továbbá verpeléti és siroki kenyérboitunkba BOLTI ELADÓT Jelentkezés: Észak-Heves megyei Sütőipari Vállalat Eger, Zalár J. u. 9. Személyzeti előadónál. Kazán­fűtőket komp­resszor­keze­lőket felveszünk. AGRIA bútorgyár o zemgazdasági Osztály TERVEZÉSI TANULMÁNYOK, KIVITELI TERV­DOKUMENTÁCIÓK készítését bármilyen szakma területére vállalja a NÓGRÁDI SZÉNBÁNYÁK TERVEZŐ IRODÁJA 3101 Salgótarján, Pf. 124.

Next

/
Thumbnails
Contents