Népújság, 1974. február (25. évfolyam, 26-49. szám)
1974-02-21 / 43. szám
1974. február 2L, csütörtök A Nap kél: 6.40, nyugszik: 17.16 órakor A Hold kél: 6.56, nyugszik: 16.48 órakor Szeretettel köszöntjük névnapjukon ELEONÓRA nevű kedves olvasóinkat! Legrégibb alakját az angol irodalom, középkori emlékei között találjuk, Elinor formában, de a mai angol nyelv az „Ellen” formát használja. Hetven évvel ezelőtt született és a spanyol sza- badságharcban halt hősi halált 1938. áprilisában Wisz- brunn György, a nemzetközi munkásmozgalom kiváló harcosa. Fűtésszerelő volt a szakmája és fiatalon bekapcsolódott a munkásmozgalomba. Néhány év múlva tagja lett a Francia Kommunista Pártnak, s mint öntudatos kommunista internacionalista harcos, részt vett a Spanyol Köztársaság védelmében. A madridi fronton 1936. októberében megsebesült. A spanyol főváros körzetében 1936. öszén-telén voltak a legsúlyosabb harcok. Az ostromlott fővárost a spanyol szabadságharcosok megvédték, majd a segítségükre siető nemzetközi brigádok is óriási részt vállaltak a főváros védelmében. Az egyik ilyen brigádban küzdött Weiszbrunn György is, amikor 1936. őszén megsebesült. Gyógyulása után Párizsban a spanyol nép megsegítésére indított akció egyik irányítója volt, majd visszatért ismét a spanyolországi frontra. A csaknem ezer napig tartó élet-halál küzdelemben, melynek végül is 1939. márciusában a túlerő és az árulás vetett véget, a hős internacionalista a magyar zászlóalj politikai megbízottjaként áldozta 'tatai életét a szabadságért. IDŐJÁRÁS: Várható időjárás ma estig: néhány helyen zápor- eső, a hegyekben gyenge havazás. Időnként köd. A legmagasabb nappali hőmérséklet 5, 10 fok között I Március 31-ig 3 * * Lakó- és utcabizottságokat választanak Egerben Eger Város Tanácsa rendeletben határozta meg a lakó- és utcabizottságok választásával kapcsolatos legfontosabb tennivalókat. Eszerint általában 50-től 100 lakásonként kell létesíteni egy bizottságot. Ezek nyilvántartásáról — az Ingatlankezelő Vállalat által szolgáltatott adatok alapján — a városi tanács igazgatási osztálya gondoskodik. A bizottságokat a kijelölő körzetek lakói nyílt szavazással lakógyűlésen választják. Tag csak az lehet, aki büntetlen előéletű, s állandó lakóhelye a bizottság működési területén van. A választás csak altkor érvényes, ha a jelenlevőknek több mint fele a jelöltre adja szavazatát. A lakó- és utcabizottságokat első alkalommal március 31- ig kell megválasztani. A lakógyűlések összehívásáról a Hazafias Népfront városi bizottságának közreműködésével a városi tanács igazgatási osztálya, valamint az Ingatlankezelő Vállalat közösen gondoskodik. A megválasztott bizottságok — többek között — vizsgálják, értékelik és segítik a közéleti tevékenység kibontakozását, a lakosság és a tanácstagok, a tanácsi és nem tanácsi szervek kapcsolatát, a szocialista együttélés szabályainak megtartását. Ennek érdekében szervezik, mozgósítják a lakosságot, a helyi társadalmi, várospolitikai célkitűzések végrehajtására, feltárják és az illetékes tanácsi szervekhez továbbítják a lakosság véleményét, segítik a tanácstagot választókerületi munkájában, képviselik a lakóközösség érdekeit, ellenőrzik és értékelik a házfelügyelők tevékenységét. A bizottságok félévenként egy alkalommal üléseznek. A két ülés között a feladatokat az elnök látja el, aki kérheti az illetékes tanácsi és más állami szervek intézkedését akkor, ha a lakóépület életveszélyesen megrongálódott, ha fedett, vagy nyílt csatornák, az utak, a járdák állapota erősen kifogásolható, ha a ház- felügyelők nem látják el tennivalóikat. A bizottságok feladataikat a lakók állandó és tevékeny közreműködésével, a népfrontaktívák, a tanácstagok és a végrehajtó bizottság hathatós segítségével, együttműködve látják éL Az ifjúsági törvény végrehajtásáról két üzemben Javul a burgonyagumó-ellátás Tavaszi vetőmagvak — megyénk üzemeinek Milyen vetőmagvak kerülnek az idei tavaszon megyénk közös gazdaságainak, jól előkészített földjeibe? űrről volt szó szerdán délelőtt Egerben, a Vetőmag Vállalat Észak-magyarországi Központjának tájékoztatóján. Szabó József igazgató elmondta, hogy az elmúlt évihez hasonlóan az idén is jól ellátták az üzemeket vetőmagvakkal. Tavaszi árpából például nagyobb volt a kínálat, mint a kereslet. Eddig 300 vagonnal értékesítettek, holott még közel 200 vagon eladásra vár. Zabból 31 vagonnal szállítottak az üzemeknek. Hibrid kukoricából elsősorban a nádudvari zárt termesztési rend- , szerben részt vevő Heves megyei gazdaságok kaptak soron kívül vetőmagvakat. Természetesen azoknak a szövetkezeteknek is biztosítottak kukoricamagvakat, amelyek továbbra is a hagyományos agrotechnikával termelik ezt a fontos takarmánynövényt. Az egyéb tavaszi vetőmagvak közűi a kiskerttulajdonosok igényeit Is kielé- gitik, nemcsak mennyiségben, hanem választékban is. Van elegendő sárgarépa, paradicsom, cirok, perje, rozsnak amelyeket csíramegőrző fóliacsomagokban hoznak forgalomba. Az idei év elején megalakított vetőmagtársulás jelentőségéről szólva Szabó József elmondta, hogy a vállalat a borsó, a lucerna és konyhakerti növények termesztésében részt vevő állami gazdaságoknak és termelőszövetkezeteknek soron kívül biztosítja a gépeket, a vetőmagvakat és a vegyszereket. Ezenkívül a megtermelt vetőmagvak után mázsánként 2500—3000 forint felárat fizetnek a gazdaságoknak. A tájékoztatót követő vitában a hozzászólók megyénk burgonyatermesztésének helyzetéről is beszéltek. Örömmel értesültünk, hogy a tavalyihoz képest az idén elmozdul a holtpontról megyénkben a burgonyatermesztés. A megyei párt és a megyei tanács végrehajtó bizottságainak döntése alapján mintegy 300 vagon burgonyát termelnek közös gazdaságaink az idén a megye ellátására. A tarnaőrst, a tarnabodi, a gyöngyösi, a káli, a mátraballai és a pélyi szövetkezet 350 hektáron járul hozzá a Heves megyei fogyasztók bu rgony »igényei - nek kielégítéséhez. Ehhez a vetőmag vállalat a jövő hónapban a Német Demokratikus Köztársaságból és Lengyelországból biztosít gumókat a vetéshez. A két termelőszövetkezeti területi szövetség és a SZÖVTERMÉK pedig máris hozzálátott egy burgonyatermesztő társulás létrehozásához, amely 70 százalékos állami támogatással jövőre kezdi meg működését. (m. k.) ' X Hatvani Konzervgyárban hétszáz, az Egri Dohánygyárban pedig több mint négyszáz harminc éven aluli fiatal dolgozik. Az őket érintő ifjúsági törvény végrehajtásának tapasztalatairól tanácskozott szerdán délelőtt Egerben a megyei pártbizottság mellett működő ifjúsági munkabizottság. A törvény megjelenését követő miniszteri utasítás alapján készítették el a konzervgyárban az intézkedési tervet. A szakmunkás-utánpótlás volt az egyik legfontosabb feladat, amellyel a gyárban foglalkoztak. Jelenleg hetven konzervipari tanuló képzése folyik e nem könnyű szakmára, de a gyár számára fontos más szakmákban is taníttatnak fiatalokat (vasas, nyomdaipari stb.). Ugyanakkor a tanácskozáson megjegyezték, hogy Hatvanban igen kevesen jelentkeznek tanulónak a konzervipari — és egyéb — szakmára. A fiatal szakTiszai árhullám A Tisza hazai szakaszán a hét elejetői újabb, kisebb árhullám vonul le. Szerdán Szolnoknál háromszáznyolcvan centimétert mutatott a vízmérce, és négy és tél méteres tetőzésre számítanak. Az áradás miatt szerdán felhúzták a Kiskörei Vízléocső zárótábláit. A duzzasztás előreláthatólag a hét végéig szünetel. Szerencsés tizenhárom Hogy mennyire szerencsés • szám a tizenhárom Csány- jí ban, leginkább Hídvégi igaz- S gató bácsi, meg Lenkei Gyula, az általános iskola úttörőcsapatának vezetője tudná megmondani. Tizenhárom szülő, tizenhárom derek fiatalember végezte el ugyanis a közelmúlt tavaszi- as napokban az intézet épülő kis sporttelepének java föld munkáit, hozzájuk csatlakoztak azután maguk a gyermekek, hogy mielőbb beteljesedjék az álom. Pedig nem kevés fáradságba került a közel nyolcszáz négyzetméter alapterületű, mély fekvésű udvarrészt feltölteni, a termelőszövetkezet által idefuvarozott nagyja salakot elteríteni, majd a' finomjával befedni és lehengerelni. Csakhát úgy volt ezzel a faluban mindenki: segítsünk, mert ma az én fiam, holnap a tiéd látja hasznát! Kell a sportolási lehetőség, a szabadtéri játék a fiatal testnek. Hogy a szülők példamutatása. Józsa Mihály, Csuka László, Kovács Janos, a Langó testvérek, s a többi egész napos ingyenmunkája mit eredményezett, milyen gyümölcsöt hozott még? A megyei KISZ-bizottság anyamunkások bérét évről évre felülvizsgálják, és érdemeik után, a vállalat lehetőségeit figyelembe véve, emelik fizetésüket. Az Egri Dohánygyárban ugyancsak figyelemre méltó eredményekről számolhatnak be az ifjúsági törvény végrehajtásával kapcsolatban. Az úgynevezett „üzemi négyszög” már korábbról sem ismeretlen az egri gyárban, ahol például 1972-ben a kollektív szerződés módosításában a KISZ-vezetőség is tevékenyen részt vett. A törvény megjelenése óta még jobban bevonják a fiatalok képviselőit az őket érintő kérdések megvitatásába. A szakmunkás-utánpótlásra itt is nagy gondot fordítanak, tanulmányi ösztöndíjat fizetnek a gyárban tanulóknak. Érdemes megemlíteni azt is, hogy a dohánygyárban a részesedési alap terhére 10 ezer forint elkülönitett ifjúsági alapot létesítettek. Ezt a kollektív szerződésben is rögzítették. Az értekezleten ezután Kiss Sándor, a megyei KISZ- bizottság első titkára a megye ifjúsági mozgalmi munkájának időszerű kérdéseiről adott tájékoztatót, majd a párt ifjúságpolitikai határozatainak a végrehajtásáról, és az ezzel kapcsolatos további feladatokról volt 6zó. Egri főiskolások a kamerák előtt (Tudósítónktól): Korábban már beszámoltunk arról, hogy hazánk fel- szabadulásának 30. évfordulója tiszteletére a Magyar Televízió játékos, szórakoztató vetélkedőt hirdetett. A sorozatban négy tanárképző főiskola csapata az ország húsz városát mutatja majd be, egy-egy kétórás adásban, ahol a bemutatásra kerülő városok is vetélkednek. A főiskolák csapatai már megkezdték a hozzájuk tartozó városok feltérképezését, az eltelt 30 év eredményeinek, jelentősebb eseményeinek összegyűjtését és válogatását. Ismerkednek a helységek történelmi múltjával, természetrajzával, irodalmi és művészeti életével, felkeresik a település ipari, mezőgazdasági, kereskedelmi, oktatási egységeit, valamint ezek vezetőit, dolgozóit. Az egri Ho Si Minh Tanárképző Főiskola csapata elsőként Gyöngyös város bemutatását kapta feladatul. Ugyanebben az adásban Szeged együttese Baja városának ismeretéből vizsgázik. Az előkészületek már elkezdődtek. A hallgatók több alkalommal találkoztak a város tanácsi, üzemi vezetőivel, az oktatási és művelődési intézmények igazgatóival. Ugyancsak megismerkedtek a tv-músor szerkesztőjével, Liszkay Tamással és az adás riporterével, Müller Tiborral is, akik segítették a főiskolások munkáját, ötleteket adtak a város bemutatásához. A gyöngyösi tanácskozásokon alkalom adódott a helyszíni adásokra kijelölt intézmények megtekintésére. Baranyi Imre Bűntény a bíróságon Nem mindennapi bűntény színhelye volt a debreceni járásbíróság épülete, ahol Szőke Sándor huszonnyolc éves vámo6pércsi lakos válóperi tárgyaláson jelent meg huszonnégy éves feleségével. A tárgyalás rövid ideig tartott, Szőkéék nem békültek ki. A teremből kilépve Szőke az első emeleti folyosón kést rántott, s anyósát, Deák Imrénét háromszor hátba szúrta. Ezután menekülő felesége után szaladt, s mikor utolérte a földre teperte s a késsel kilencszer megszúrta az asszonyt. Tettét követően Szőke menekülni igyekezett, de nem jutott messzire; a rendőrség letartóztatta. A két asszonyt súlyos sérülésekkel szállították a debreceni klinikára. KISZ-élet Dormándou gi támogatást juttatott Csányba, a helyi állavtö gazdaság kezilabdakapukvt és egyéb felszerelést szállít, a szűkös anyagiakkal rendelkező falusi sportkör pedig hálót vesz a kapukra, s magasítja a pályát körülvevő kerítést. Bánki Ede, a kisdiákok tornatanára, már a pályaavató sportesemény előkészítésével is foglalkozik egyéb munkája mellett. Négyes kézilabda körmérkőzést tervez, amelynek küzdelmeiben a hazaiakon kívül Ecséd. Hort és Rózsaszent- márton általános iskoláinak egy-egy csapata vesz részt. De kiválóan megfelel az új, fákkal körút-iltetett játék-1 tér a tavaly alapított kis-< körzeti vánuorkupa-verse-? nyék lebonyolítására. S hogy j egy titkolt, hő vágyat eláruljunk, az idei esztendő vé-\ geztével a csányiak szeretnék elvenni a kupát a ta-? valy győztes Hort iskolájá-? tói, hogy ezzel még emléke- 5 zetesebbé tegyék a pálya-5 avatás esztendejét. Szurkoljunk nekik a szü-j lói munkaközösség elnöké-} vei, Józsa József né vei együtt,} aki nagyon sok szervező * munkával segíti az iskolát,} így köze van az épülő-szé- pülő sporttelephez is! fmoldvay) (Tudósítónktól): A dormándi „Pataki István” KISZ-szervezet „élére” a választás alkalmával új KISZ-titkár került, Kovács Csaba személyében, aki nagy lelkesedéssel látott neki a KISZ-élet minél mozgalmasabbá tételéhez. Ezt bizonyítja az akcióprogram is, amely több érdekes előadást is tartalmaz. Ilyen például a csillagászati témájú, a politikai fórum, valamint a marxista vitakör témáiból összeállított vetélkedő. A KISZ-oktatás nem egyenletes, mivel a fiatalok jelentős hányada eljár a községből dolgozni. Előrelépés mégis tapasztalható; a fiatalok most már — az előző évek „aktív hallgatása” helyett — részt vesznek az oktatásokat követő vitákban, sőt maguk kérik, hogy egyegy külpolitikai eseményt megvitassanak. A vezetőség a nevelőmunka mellett a fiatalok szórakozásával is törődik, legutóbb egy farsangi bohózatot mutattak be. A dormándi KISZ-alapszervezet programjában szerepel még több kirándulás, például Budapestre a BNV-re, továbbá közös színház- és mozilátogatás is. A szabad ’dó hasznos és kulturált eltöltésére egyéb más szórakoztató programot is terveztek a KISZ-esek. A dormándi KISZ-szervezet tevékenységéből kiemelkedik a kulturális munka. A KISZ- esek minden társadalmi ünnepségen, legyen az évforduló, KISZ-esküvő, vagy névadó ünnepség, önálló műsorral szerepelnek, és aktív részesei azok előkészítésének és lebonyolításának. Váradi Anna tMímsií mm A Magyar Szocialista Munkáspárt Heves megyei Bizottsága és a Heves megyei Tanács napilapja - Főszerkesztő: PAPP JAN03 - »adja a Heves megyei lapkiadó vállalat Felelős kiadó NOSZTICZIUS FERENC — Szerkesztőség — 3301 Eger Beloiannisz utca 3 (Pl 23 3301) Telefon: I2r73 20-20 24-44 o200 Gyöngyös: Rozsa L. U6-97. sooo Hatvan* Kossuth tér 8. (Városi Tanács épölet-) kiadóhivatal: Eger 3301 Beloiannisz a 3 « Pf 23. ?301) Telefon: 12-C8 - Te rlesztl a Magyar Posta. Előfizetési hónapra 2Q*— E't» jyióíizethető bármelyik postahivatalnál és- kézbesítőnél index 20.062. — Heves megyei. Nyomda Vállalat, Eger, Sródy sándgp utca 4. m *** * *— Igazgató.: SÓLYMOS JÖtfÖLP, \