Népújság, 1974. január (25. évfolyam, 1-25. szám)
1974-01-13 / 10. szám
A vasárnap sportműsorából Asztalitenisz: Heves megye 1974, évi női és férfi egyéni bajnoksága, Eger, Gárdonyi Gimn. 8.30 órától. Sí: A BHSE országos sífutó versenye. Ezzel egyidő- ben Gyöngyös járás és város sífutóbajnoksága. Kékestető, 10 óra. Az Üjpesti Dózsa síugró versenye Mátraháza, középsánc, 10 óra. Természetjárás: Munkatúra a várkuti menedékházhoz. Indulás Egerből, az autóbuszállomásról, 7.15 órakor. Nahirenden az E. Spartacus tekecsabata Idegileg nagyon kimerült az együttes Tősi és Virágh átigazolt Nem szívesen vállalkozik az újságíró rossz hírek leírására. Most mégis ezzel kell kezdeni: az Egri Spartacus férfi tekecsapata kiesett az NB 1-ből, s így az 1974-es bajnoki évet az NB Il-ben, annak is a keleti csoportjában lesz kénytelen kezdeni. Négyévi kemény csata, szinte erőt meghaladó fáradozás, áldozatvállalás után jutott erre a szomorú sorsra a jobb napokat is megélt gárda. A kiesés okairól, a pillanatnyi helyzetről, s a jövő terveiről beszéltünk Pummer Györggyel, a tekecsapat edzőjével. — Sajnos, négy év után voltunk kénytelenek búcsúzni a legjobbaktól. Az első évben pedig a 4. helyen végeztünk e tabellán — igaz, akkor 'saját pályánkon játszottunk —, aztán, hogy beA Papír- és Irodaszerértékesítő Vállalattal közös üzemeltetésű Bajcsy-Zsilinszky utcai Papír-Írószer boltunk megnyitására január 14-én (hétfőn) 9 órakor kerül sor. Kibővített árukészlet! ^ Nagy választék! iért Egyben felhívjuk közületi vásárlóink figyelmét, hogy az ÓNÁLLÓ NYOMTATVÁNYBOLT február 4-én a Szovjethadsereg út 4. sz. alatt nyílik meg! Hirdessen (} vezették a 200 dobást, előírták a négyfolyosos pályát, Ózdra kellett járnunk, s ez erősen lerontotta teljesítményünket. — Mondotta az edző. — Három évig volt Özd a hazai pályánk. Annak idején mi ideiglenesnek tartottuk helyzetünket, azzal biztattak ugyanit bennünket, hogy egy év múlva felépítik az új, négyfolyosós tekepályát. Mint ismert, még most sem vehetjük birtokunkba, ezért kénytelenek voltunk a régiben megkezdeni az alapozást, s így ezen a pályán játsszuk majd idei bajnoki találkozóinkat is, amelyek február 24-én kezdődnek el. — Miért nem vehetik birtokukba az új pályát? — Mert nincs bekötve a gáz. Az új tekecsarnokban automata bábuállító van. Ez ismereteim szerint egy bizonyos hőfok mellett üzemel csak, s mivel ezt nem tudják biztosítani, nem lehet a pályát sem igénybe venni, használni. Pedig 1973. december végére ígérték a gáz bekötését,' de "az ígéretből csak ígéret maradt Dehát kiesesünknek nemcsak ez volt az oka annak ellenére, hogy az utazás kikezdte a játékosok idegeit, a fizikai fáradtság mellett munkahelyi és családi problémák is felmerültek, s ezt nem lehetett a végletekig csinálni. Virághnak 'például a családi élete bomlott fel, a többieknél a fizetésben jelentkezett a különbség, mert prémiumot nem kaptak, azt mondták nekik: „ti csak menjetek tekézni, ott úgyis kaptok forintot”. Szeretném elmondani, hiába volt NB I-es a csapat, ez nem járt semmiféle anyagi előnnyel. Általában havi kétszáz forint egyéni ráfizetéssel viszont igen .Kiesésünknek szakmai okai is voltak. Az NB I. létszámát csökkentették, hogy létrehozhassák az NB XXI-at A teke, történetében most először nem kettő, hanem négy csapat búcsúzott az I. osztálytól. Mi voltunk alulról számítva fölfelé a táblázaton a negyedikek: 18 ponttal zuhantunk ki. Mi A füzesabonyi ÁFÉSZ pályázatot h.rdet a besenyőtelki szabadkasz- szás vendéglő vezető és helyettesi állás betöltésére. Szakképzettség, erkölcsi és működési bizonyítvány szükséges. Bérezés kollektív szerződés szerint. Jelentkezés: ÁFÉSZ kereskedelmi főosztályán Füzesabony, Mátyás út 9. Telefon: 9. Értesítjük Verpelét község lakosságát hogy 1974. január hó 8-tól minden kedd és szerdai napon kozmetikai részlegünket üzemeltetjük 10-től 18 óráig TECHNOLUX KTSZ. ÉRTESÍTJÜK kedves vásárlóinkat, hogy 1974. február 1-vel az alábbi üvegpalackok betétdíja megváltozik. vau» I. at Üvegpalackok fajtája Üvegméret lt. Régi ár Ft/db Új ár Ft/db Boros és azonos formájú, de más rendeltetésű Füredi 1/1 2,50 1,50 Rajnai 0,5 2,50 1,50 0,7 , 2,50 1,50 0,35 1,50 1,— Bordói 0,7 2,50 1,50 035 1,50 1,Minden más fajtájú és formájú üveg 1 liter felett 4,— 3,— Tokaji 03 2,50 1,50 0,25 1,50 L— Pezsgőé 0,75 5,— 3,— 030 2r— 1,50 Vermouthos 0,8 3,— 2,50 Boszorkánycseppes 03 3,— 2,50 Felhívjuk szíves figyelmüket, hogy árudáink csak január 31íg váitják vissza régi áros az üres palackokat. Heves megyei Élelmiszer Kisker. V. azt hittük, ennyi ponttal bent lehet maradni, de nem lehetett, mert a bajnokság végén született néhány meglepő eredmény, amelyre mi, az erőviszonyokat ismerve, nem számítottunk. Ezenkívül az adott helyzet előrevetítette árnyékát, mert igaz az, hogy nem lehet az élvonalban maradni heti egyszeri, kétszáz dobásos edzéssel. Többször fizikai lehetetlenség volt Özdra eljutnunk — anyagiak, idő és munkahelyi elfoglaltság miatt. A játékosok egyszerűen nem tudtak több áldozatot hozni a sportért. — Hogyan értékeli a versenyzők egyéni teljesítményét? — Legjobb a válogatott Tősi Pál volt őt Virágh követte. Az évi átlagos teljesítmény a következő volt: Tősi 893,4; Virágh 885; Pummer 853,6; Molnár 840; Fi- czsre 837,6; Hegyi 820. Játszott még: Gyöngy, Nagy és Kocsis. Az ősszel 18 fával javult Tősi, 17 fával Pummer, 7 fával Molnár és Hegyi teljesítménye, tartotta formáját Ficzere, viszont 14 fát romlott Virágh. — Mi újság jelenleg a csapat házatáján? — Mint említettem, a felkészülést január 5-én kezdtük el. Hetente három edzést tartunk. Sajnos, két legjobb játékosunk eltávozott tőlünk. A válogatott Tősi Pál a BKV Előréhez, Virágh pedig az NB I-be most felkerült Ózdi Kohászhoz igazolt át. Tehát a maradt kerettel kezdtük a munkát: Molnár, Ficzere, Simon, Hegyi, Pummer és Nagy S., aki visszatért Bátorból. Az ifiből Gyöngy József és a tártál ákcsapatból Veres került fel a keretbe. — Melyek az 1974-as bajnoki év célkitűzései? — Az első hely valamelyikének á megszerzése. Nem erőltetjük a minden áron való visszakerülést, mert úgy érzem, idegileg nagyon kimerült az együttes. Viszont 1075-ben bajnokságot akarunk nyerni — mondotta befejezésül Pummer György. Fazekas István 8.05 öt kontinens hét napja 8.20 Nagy mesterek — világhírű előadók 9.08 Kórusok 9.23 Rádiójáték gyermekeknek 9.4? V ersek 10.03 Szerkesztői üzenetek 10.13 Polkák 10.30 Vasárnapi koktél 12.10 Édes anyanyelvűnk 12.15 Jó ebédhez szól a nóta 13.02 Nem azért mondom... 13.12 Mdvészlemezek 13.44 Pillantás a szocialista világba 14.04 Korunk operacsillagai: James King 15.08 Kórusmüvek 15.29 Musical-részL 16.09 A zongramüvészet elsó aranykora. II. 17.05 Népdalköltőkről 17.25 Könnyűzene 17.45 Világlíra 18.00 Operarészl. 18.13 Magnósok, figyelem? 19.15 Kedves lemezeim 20.22 Szerepjátszók. Hangjáték Graham Greene regényéből 21.25 25 év emlékezetes hangversenyei. IX* 23.23 Slágermúzeum 0.10 Operarészl. ps-TftFl 7.00 Római Katolikus félóra 7.33 Bach-orgonamüvek 5.00 Miska bácsi lemezesládája 8.30 A jovö hét műsorából 9.05 Népi muzsika 9.43 Operarészl. 13.04 Magyar múzsa 10.55 Furtwängler vezényel 12.44 Operettdalok 13.13 Rádiójáték gyermekeknek 14.00 Táskarádió 15.90 Mit üzen a rádió? 15.35 Mozart: Esz-dúr szonáta 16.05 A vasárnap sportja 16.40 Táncdalok 17.05 Irodalmi jegyzet 17.15 Évfordulók nyomában .ij 18.10 Ez is, az is ... 20.15 Festő volt és muzsikus 23.25 Nóták 20.55 Tudósaink arcképcsarnoka 21.10 Könnyűzene 21.35 Rousseau levelei 21.50 Suppé: A szép Galathea R.-vált. 23.10 Dalok 23.23 Magyar előadóművészek felvételeiből Szo’noki Rádió 9—10 Vasárnapi magazin. Szerkeszti: Pálrétí Ágoston MAGYAR 9.00 Alapfokú angol nyelvtani 9.15 Német nyelvtani. 9.40 Csak gyerekeknek! 10.10 Zsebtévé 10.43 Ki játszik Ilyet? 11.00 Dvorzsák: Vili. szimi 13.03 Arsene Lupin ... 15.55 Pedagógusok fóruma 16.35 Útirajzfüm Japánról. VT 17.01 La Fontaine meséi 17.15 Műsorainkat ajánljuk! 17.43 Delta A Heves megyei Szolgáltató Vállalat az új esztendőben is rövid határidővel vállai tükörés képkerefezésh HSZV Képkeretező részleg Eger, Rajcsy-Zs. u. 4. Telefon: 19-07. A Heves megyei Szolgáltató Vállalat Építőipari — Szolgáltató Üzeme festi, mázoló, tapétázó szakmunkásokat felvesz. Jelentkezés: Építő — Szolgáltató Üzem, Eger, Somogyi B. u. 13. 18.10 Moszkva msgfm 1 ■diál-szemmeL IX 18.45 Esti mese 19.00 A Hét ‘ 20.00 Hírek 20.05 Sólyom a sasíészekben Tv-íüm. IV. 20.50 Arany Páva 21.50 Hírek — sporthírek Rádió Hétfő KOSSUTH 8.15 8.5Ö 8.58 9.30 10.05 10.30 12.20 12.35 13.20 13.50 14.05 14.10 14.40 15.50 16.05 16.39 17.30 17.40 18.05 19.40 20.10 21.03 22.20 22.45 23.00 0.10 Mit üzen a rádió? Korusmüvek Déry. Felelet. V. A hét zeneműve: CoreUi: tfárom concerto gro*o* Iskolarádió Zenekari muzsü» Ki nyér ma? Tánczene Nóták Válaszolunk hallgatóinknak Édes anyanyelvűnk Áriák Versek Dalok Bartók: n. szvit. • Londoni beszélgetés A hét rádióhallgatója Belépés nemcsak diplomával. IL »- ’ Húszas stúdió Muzeális felvételek ' A rádió Karinthy-színpáda. x. •% : , R. Casadesus zongorázik OperettrészL Hol járt, mit . csinált? Sosztakovics: IV. szimi, Heintje éneke! PETŐFI 8.05 Nótacsokor 9.03 Ezeregy délelőtt 12.00 Romantikus zene 13.03 A hazaszeretetről 13.20 Operahármasok . • > 14.00 Kívánságműsor 17.00 Kettesben . .. Gobbi Hildával 18.23 Kemény Egon: Erdő mély« 18.35 A személytelenségről. DDL 19.00 Népi muzsika 19.25 Fiatal operaénekesek hangversenye 21.05 Közkívánatra! 22.90 Verbunkosmuzsika 22 30 A hét zeneműve 23.15 Tánczene Szolnoki Rádió Hétfői hullámhosszunk, aktuális rlportmüsor. Szerkeszti? Kampier Tibort EGRI VÖRÖS CSILLA« ■rrelefon- 22-3S) Be. 10, du. fél 4..fa«A»eo*C órakor A vödös tulipánok völgye Színes szinkronizált szovjet ' kalandfilm.' EGRI BRODY (Telefon? t«-0T4 ' • 13- án délelőtt 10 óráké*1. Rokonok Fél 4 fél S és fél *• 8 óráké* A betörés Színes, francia—olasz bűnű08 film. ‘ ......... G YÖNGYÖSI PUSKINT Alid meg az állatokat: " és a gyermekeket; 14- én: Nyílhegy és arany»» gyöngyösi szarudsA® Matiné 10 órakor: Kati és a vad macska fél 4 órakor Csutak és a szürke 1A Fa 6 órakor Az árulás napjai I—IL. hatvani vörös CSiuutO Várunk, fiú:' 1 7~ 14-én: 1 , ,i:„i*|| . Elefántklrily H- • > HATVANI KOSSUTH ', ' Tengeri farkas. I—IL rés* 14-én: Mese Szaltán cárról HEVES Idegen a cowboyok között ,r 14-én: Várunk fiúi ■ , FLIPS'- \ n - \-y Elátkozottak PETERVASARA , ; , Az Ezüst-tó kincse •'•>-* LŐRINCI Az Anderson magnószalagok + ORV-O.SI I usmet Egerben: szombaton délután '% órától hétfő reggel 7 óráig., a Bajesy-Zsilinszky utcai rendeld ben. (Telefon: 11-10.) Gyermekorvosi ügyelet szón», baton 16 órától 17 30 óráig, vasárnap délelőtt 9 órától !0J# óráig. Délután 16 órától J7.30 óráig a Kossuth Lajos u. 8. szára alatti rendelőben (Telefon: 24- 73 i Rendelési időn .kívül az általános orvosi ügyeletén. (Bajcsy- Zsilinszky utca ) Hétfőn 19 órától kedd reggel 7 óráig, a BaJ- csv-Zsilinszky utcában. Fogorvosi üevelet 9-13 óráig, a Technika Házában. Gvóngvösön szombaton 1« órától hétfő reggel 7 óráig. Az ön vos! üevelet helve- lókai utca 4! 'Telefon: 117-27) Gve-mekorvosi ügyelet: vasán- nao délelőtt 9 órától u óráig, a Puskin utcában (Telefon: 123- 50 i Hatvanban- szom.oatnn 12' órától hétfő reggel 7 sráig a rendelőintézetben 'Te'efoh- 10-94.) Rendelés gverrr ekek részére la. Gvermekorvost Heveiét vasán- nao 10—12 óráig e rendelőintó. zet gve-mekszakrendelésén. (Telefon : 10-04 ) Fogorvosi ügyelet 8—JC órfr- ig, a rendelőintéxeü>aa.