Népújság, 1974. január (25. évfolyam, 1-25. szám)

1974-01-12 / 9. szám

1974. január 12., szombat A Nap kél: 7.29, nyugszik: 16.16 órakor A Hold kél: 21.48, nyugszik; 9.20 órakor Szeretettel köszön tjük névnapjukon ERNŐ nevű kedves olvasóinkat! A nyelvújítás óta használatos nálunk &z Ernő. Eredete kutatásakor a mai német nyelv „ernst”, „komoly” jelentésű szavára kell gondolnunk, amely azonban az Idők során jelentésváltozáson ment ke­resztül. Ögerman megfelelője még „küzdelmet, helyt­állás' ’-t jelentett. Hetvenöt évvel ezelőtt halt meg Szilágyi Sándor akadémikus, történész. Kolozsvárott született, jogi és bölcsészeti tanulmányait is itt végezte. Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc idején Pestre utazott, s itt a Pesti Hírlap, valamint az Életképek munkatársa lett. A szabadságharc leverése után irodalmi folyóiratok kiadásával kísérletezett. A Magyar Emléklapnak' t0, a Magyar írók Füzeteinek 4, a Pesti Röpiratnak 10 füzete jelenhetett meg csupán, mivel a rendőr­ség a ' szabadságharc emlékeit idéző versek közlése miatt valamennyit betiltotta. 1852-től Szilágyi a kecs­keméti református kollégium, matematikatanára volt, majd a következő évtől Nagykőrösön tanított, többek között Arany János tanártársaként. Később a Buda­pesti Egyetemi Könyvtár igazgatója lett. 1870-től a Századok, majd a forrásközlő Történeti Tar című folyóirat szerkesztője volt, 18S5-ben pedig megindí­totta a Magyar Történelmi Életrajzok sorozatát. Napirenden: v; Ú;“ ' V ' Öíésszett Eger Város Tanássa 100JÄRÜS: Várható időjárás ma estig: a Keleti ©rszágrószber* változóan, máshol túlnyomóan felhős, párás idő. Fő«* ként nyugaton és délen megismétlődő havazás. Mérsékelt, napközben kissé megélénkülő délkeleti, déli szél. A hőmérséklet alakulásában jelentős válto­zás nem lesz. várható legmagasabb nappali hőmér­séklet 0 fok körül. Á MIR&üR-fóI Jelentjük A GÉPKOCSISORSZÁMOK ÁLLÁSAI Trabant Lim. Trabant Comb! Wartburg Lim. Wartburg de Luxe Skoda Moszkvics Moszkvics Combi Polski Fiat 1500 Nőbizottsági illés cí népesedéspolitikáról 56139 Zaporozsec 18111 8 701 Zsiguli (Budapest) 42 222 23 755 Zsiguli (Debrecen) 15 976 19 951 Zsiguli Combi 1173 45 583 Skoda 100 L 2 837 32 512 1 058 Skoda 110 L 2 314 7 579 Dácia 2 664 Péntek délelőtt az egri vá­rosháza dísztermében ülése­zett Eger Város Tanácsa, amelyen részt vett többek között Fekete Győr Endre, a megyei tanács elnöke, vala­mint Pusztai Lászlóné or­szággyűlési képviselő. A tanácsülésen elsőnek — Vajmi Lajos pénzügyi, terv- és munkaügyi osztályvezető írásos előterjesztésében — a város ezévi költségvetésének és fejlesztési alapjának meg­állapításáról tárgyaltak, ame­lyet 360 millió Ft-ban hagy­tak jóvá. Az előterjesztést hosszan tartó vita követte, amelyben felszólalt többek között Fekete Győr Endre, a megyei tanács elnöke is. Méltatta azokat az eredmé­nyeket, amelyeket a város- fejlesztés és városrendezés területén elértek. Hangsú­lyozta, hogy a megyeszék­hely fejlesztése továbbra is elsőrendű feladat. Minde­nekelőtt a szolgáltatások helyzetén kell sürgősen vál­toztatni, mert itt van a leg­nagyobb elmaradás a la­kosság és az idegenforgalmi igények között. Más felszó­lalók az Eger-patak szeny- nyezettségát tették szóvá és felvetették a felnémeti vá­rosrész vízgondjainak meg­oldását Az utóbbi kérdés­ben igen furcsa helyzet ta­pasztalható: Eger város a falnám etj városrész határá­ban fúrt kútból kapja a vi­zet, de arra nem gondoltak, hogy az itt lakó több ezer emberről is gondoskodjanak. Különben meg kell jegyez­ni, hogy a felnémeti város­rész kútjai mind szennyezet­tek, fertőzöttek, s így köz­egészségügyi szempontok is indokolják a vízkérdés meg­oldását. Danes Lajos tett jelentést ezután az egészségügyi, szo­ciálpolitikai és művelődés- ügyi bizottság elmúlt évi te­vékenységéről. Dr. Varga János, Eger Város Tanácsának elnöke terjesztette elő a megyeszék­hely tanácsának ezévi mun­katervét, majd Varjú Vil­mos vb-titkár ismertette a lakóbizottságokról szóló ta­nácsrendelet tervezetét. A testület tagjai mindkét elő­terjesztést egyhangúlag el­fogadták. Végül indítványokra és a tanácstagok interpellációs kérdéseire került sor. Korózs Lajos tanácstag az egri Baj- csy-Zsilinszky utcai vasboit nyitvatartási idejét kifogá­solta. Elmondotta, hogy a déli órákban — 1-től 3-ig — a bolt zárva tart, s a három órai nyitás előtt nagy sor­ban állás van a bolt előtt. Könnyen megoldható lenne, hogy ez a nagy forgalmú bolt a déli órákban sem le­gyen zárva a vásárlók előtt. Felvetette még azt is, hogy a felnámeti városrészben le­vő Sánc út járdaépítését 1970. óta nem fejezték be. Érthetetlen, miért hagyták abba a nagy forgalmú utca járdájának kiépítését, s mi­ért hagyták befejezetlenül a hiányzó 150 méteres szakasz megépítését is. (Tudósítónktól.) A Szakszervezetek Heves megyei Tanácsa mellett mű­ködő nőbizottság ülést tar­tott, ahol a népesedéspoliti­kai határozatból adódó ten­nivalók szerepeltek napiren- 1 den. A résztvevők előadást' hallgattak meg a népesség növekedését szolgáló szociál­politikai és egészségügyi in­tézkedésekről. Az előadó fő­orvos hangsúlyozta, hogy a családvédelmi tanácsadáso­kat ne csak a nőknek tart­sák: a jövőben a férjek szá­mára is szervezzenek ilyene­ket Az elmúlt évi munka ér­tékelését követően megvi­tatták a bizottság idei első félévi feladatait, amelyek között a népesedéspolitikai határozatból adódó szak- szervezeti feladatok teljesí­tése is szerepel. Lőtté nyerőszámok . A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a Budapesten megtartott má­sodik heti lottó sorsoláson a következő számokat húzták ící * 21,29, 56, 73, 83 Előadás időszerű kérdésekről Tegnap a megyei pártbizottság nagytanácstermében Andri- Itó Miklós, a Központi Bizottság területi gazdaságfejlesztési osztályának helyettes vezetője időszerű belpolitikai, gaz­daságpolitikai kérdésekről tartott előadást. Dr. Sípos István, a megyei pártbizottság titkára a kö­zelgő pártnapokkal kapcsolatos készülődésről és tenniva­lókról tájékoztatta a nagy számú hallgatóságot A TiT szervezésében Földrajzi szabadegyetem Egerben Már hagyománnyá vált, hogy a TIT Heves megyei Szervezete évente megszer­vezi az eddig nagy sikerrel lebonyolított földrajzi sza­badegyetem előadássorozatát Az ez évi program változa­tos témákat, érdekes előadá­sokat ígér, lényegében „ka­landozásra” hívja hat föld­részre az érdeklődőket. Feb­'WtAAAAAAÁ7yAAAAAMA/VWVWSMAAÁÁÁA/VA/WVrtAAAAAAiWAM^WWVW\AAAAAAÁ/V'A/VWWVAAAA/i yWAAAAAAAAAí Klubnapot rendeznek az egri kucyabarátok Egyre eredményesebben tevé­kenykedik Egerben e kuly alja­rátok köre. Vasárnap délelőtt a Technika Hágában klubnapot rendeznek, ahol De Pott György országos hírű tenyésztő tart elő­adást a német juhászkutyák tar­tásáról és neveléséről. Az egri kutyabarátok április közepén a megyeszékhelyen ki­állítást rendeznek ahol átadják az „Eger város legszebb kutyá- < ja” címet. Ugyanakkor pályá­zatot hirdetnek az úttörőcsapa­tok között a kutyával kapcsola­tos élmények írására, rajz, szo­bor és metszet készítésére. Állatorvos« üsye'e* Szombat déltől hétfő reggelig, elsősegély esetére: EGER: Állategészségügyi Állo­más Allatkórháza, Ege» Szövet­kezet u. 4. (Az Egerhez tartozó, valamint a bélapátfalvi, bátori és a makiári állategészségügyi körzetekben) Telefon: 13 48. FÜZESABONY: Petőfi Terme­lőszövetkezet Trodála. Zrínyi u. 11 (Telefon: 99-132.) HATVAN: Vágóhíd Telefon: 12-10 PFTERVÁS ARA * Községi Ta- nárshá?a 'volt oétprvásári lárás és verpeléti ál!*»* ■“?*c;zs égügyi körzet > (Telefon- 19) GYt5NGv^S: Állatkórház. Te­lefon: 11-645. jégtáblák az öbölben Elcsendesült a Tisza. A fic- kándozó, habot keltő hullá­mok egyenletesen elterültek a végtelennek tűnő meder­ben. Amerre csak a szem el­lát, a víz függönyként nyúj­tózik szét a tájon. A csend áthatja az egész vidéket. Mintha ősi békessé­get lélegezne a folyó. Csak nagy ritkán töri meg a né­maságot a zsilipen áthaladó hajó jelzőkürtje. A kiskörei öböl körül azonban mégsem ilyen békés, nyugalmas az élet. A vízlép­cső gigászi betonkötegeit csil­logó jégtáblák ölelik körül. Különös látvány ez, amely­ben a parton végigsétáló ide­genek sokasága gyönyörkö­dik naphosszat. Mert a ter­mészet szépségét az ember is gyakran megcsodálja. — A hét közepén érkeztek ide a jégtáblák — mutat a mélybe az egyik mellettünk álló rakodómunkás. — Fi­gyeltük, hogy lassan úsztak, azután óráról órára köze­lebb kerültek a vízlépcsőhöz. Aztán magyarázza tovább, hogy a Tisza felső szakaszán, a szab öles-szatmári területen december vége óta zajló fo­ruár 4-én a pingvinek or­szágáról február 11-én az afrikai emberekről. és szoká­saikról, február 18Lán a Himalája országáról, Nepál­ról, február 25-én Kanadá­ról, március 4-én Ausztrá­liáról, március 11-én Nyu- gat-Európáról, március 18- án a barátságos emberevők földjéről, március 25-én a Kilimandzsáróról hangzanak el előadások. Előadók lesz­nek: dr. Dojcsák Győző ka­nadai egyetemi tanár, dr. Jakucs Pál debreceni pro­fesszor, dr. Móczár László szegedi egyetemi tanár, dr. Pócs Tamás, az egri Bo Sí S.linh Tanárképző Főiskola tanára, valamint dr. Rocken­bauer Pál, a televízió mun­katársa. Ez is me as A Népújság december végói? szóvá tette az Eger-patak városi szakaszának gazos és szennyes állapotát. Néhány nap múlva — a lakosság örömére —, marko­lógép, teherautó és munkások jelentek meg munkához is lát­va. Ezekben a napokban a Dobó tér melletti szakaszon dolgozó­nak már, amelyet a járókelők nagy érdeklődéssel figyelnek., Figyelnek, de nem értenek... 8 Ugyanis a tengelyig vízben álló és szorgalmasan markol- gató gép a jobb oldalon lerakó­dott törmeléket, vízhordalékot felszedi és nagy ívben átlen­díti a bal oldali részre. Zutty . .. Bele a piszkos vízbe! Ha vég­zett egy darabon, indul tovább, ott meg a bal oldalon összegyűlt gazos hordalékot markolja feä és dobja át a jobb oldalra. A mederben dolgozó munká­sok azt mondják a parton álló és bámuló értelmetlenkedőlc- nek „ . . .ez is szabályozás.” (?) A víz középen folyjon és ne mossa sem az egyik, sem pedig a másik partot! Ám a patak nem nagyon en­gedelmeskedik ennek a , .sza­bályozásnak” — és máris meg­kezdte a frissen rakott horda­lékot visszarakni a túlsó partra« Ügy tűnik, a víz gyorsabb, mint a gép! (szabók Képviseli fogadónap Hatvanban Dr. Novák Pálné ország, gyűlési képviselő január 14- éa, hétfőn reggel 8 órától délután 4 óráig fogadónapot tart liivaíaU helyiségében, a hatvani városi tanács egészségügyi osztályán. NES-Qlés napirendjén Hsgyait gazda kodnak a gäpiocsikiia'? A Heves megyei Népi El­lenőrzési Bizottság pénteken délelőtt ülést tartott Egerben. A testület ez alkalommal — Ferenczy József előterjeszté­sében — először a vállalatok használatában levő tehergép­járművek üzemeltetésével kapcsolatos gazdaságossági vizsgálat tapasztalatairól tá­jékozódott, majd a népi el­lenőrzési bizottságok munká­ját értékelte Hartman Ist­ván, a megyei NEB elnök- helyettese, Végül egyéb szer­vezeti ügyekről tárgyaltak. Az elhangzottak részlete­sebb ismertetésére későbbi lapszámunkban visszatérünk. Uj körzeti Hatvan orvosi rendelő óvárosban Jégtáblák között a csónak lyó jégtábláinak részei ezek. Napokig csúsztak, himbá­lóztak a víz felszínén, de a sodró erőnek mégsem tudtak ellenállni. A téglalap és koc­ka alakú apróbb és nagyobb jégtömbök most mégis kemé­nyen állják a víz oldó hatá­sát. A szelíd folyóban rop­pant erő rejlik. Néha meg­mozdul egy-egy tábla és ilyenkor serkentő kíváncsi­sággal szemlélik, fürkészve vizsgálják a hidrológusok a távolabbról is észrevehető je­ti vízlépcső közelében. (Foto: Perl Márton) lerséget. Figyelik, mikéntj változtatják helyüket, hogyan^ csúsznak el egymáson a tíz és J tizenöt centis vastag jégdara­bok. Azt mondják, hogy a meg-J dermedt jégtáblák nem so-í káig torlódnak az öbölben Miután enyhe az idő, gyors zajlis várható. Az erőműt esi a duzzasztót körülölelő jég- tömbök tehát ismét útra ké­szülnek. Lefelé úsznak, az; ősi folyó déli szakaszára. (mentusz) A közelmúltban átszervez­ték Hatvan óváros körzeti or­vosi rendszerét, illetve a Bás­tya utca 12-ben új rendelőt alakítottak ki. Ennek követ­keztében az óvárosi körzeti orvosi szolgálat az alábbiak szerint folyik: A Horváth Mihály utca 28. alatt rendel naponta délelőtt 8-tól 11-ig, délután 4-től 5-ig a 2. számú körzet betegei részére dr. Berkes Sándor, a 4. számú körzet részére pádig dr, Dé­kán Sarolta. Utóbbit szabad­sága tartama alatt dr. Ber­kes Sándor helyettesíti. A 3. számú körzet betegeit dr. Romhányi Attila orvos látja el a Bástya utca 12-ben, a másik két körzettel azonos rendelési időben. A körzeti orvosok szombat déltől hétfő reggelig sem a rendelőben, sem lakásukon nem fogadnak. Ez időb- \ a betegek a kastélyban l°vő központi ügyeletet vehetik igénybe. Telefónszáma: 10-04. Vasárnap délelőtt. 8-tól 10-ig fogorvosi, délelőtt 10-től 12-ig gyermekorvosi ügyelet ugyancsak a központi rende­lőben. Show a gyermek- színházban Az egri gyermekszínház mind nagyobb népszerűség­nek örvend — eddigi előa­dásait telt ház előtt tartotta. A Hámán Kató Űttörőház- ban ezúttal az úttörőket vár­ják, a Harlekin Bábegyüttes ifjúsági előadást tart, Show címmel. A gyermekszínház újabb előadása vasárnap dél­előtt tíz órakor kezdődik. 5000 Ha »van K «9uth ter 9 ;Városi Tanács épu.ete) 10-51 Kta 1 w /ata. Eeer 330I Benianniw u * - Pr 23 Bródv fiáodoc atta &ÍÍ egy &ónapra 80,—_ g\ Előösetbelő bármelyik posiaíúvataiaái és Kézbesítőnél - index - Kévés megyei Nyomda VáLalat* Eger, Bcóclj saodoic ci&c« ft fts a Heves meeyei Tanacs napilapba Főszerkesztő: PAPP JÁNOS - Kiadja a Heves megyei uaottiadö ““ vőnevős Rozsa i. uß-37. igazgató; SObkMGS iQdSm.

Next

/
Thumbnails
Contents