Népújság, 1973. december (24. évfolyam, 281-305. szám)
1973-12-13 / 291. szám
Zárszámadás előtt Biztató kilátások — örömteli gondok Jelentőse™, növekednek « reálbérek A fogyasztó; árak alakulása 1973=ban Megbízott munkatársunk felkereste Pap Józsefet, a Termelőszövetkezetek Országos Tanácsának titkárát, hogy a mezőgazdasági téeszek közelgő zárszámadásairól beszélgessen vele. Kérdéseink és Pap József válaszai a következők: — Milyenek az 1973. év! sást számadások kilátásai? A mezőgazdaság idej termelési eredményeiben a téeszeknek meghatározó szerepük volt, ez a szektor fejlődött a legdinamikusabban. A termelés mintegy 8—9 százalékkal növekedett és — az 1970-es árvizes évet követő lassú növekedés után — jelentős a jövedelem emelkedése is. A mezőgazdasági szövetkezeti mozgalom ezévi eredménye megalapozta az 1974. évre tervezett fejlődést is. így fokozódott az esélyünk, hogy a negyedik ötéves tér# még hátra lévő két esztendejében az előirányzott célkitűzéseket teljesítsük, a legtöbb területen túl is teljesítsük. — Megjelentek-e már azok a rendelkezések, amelyeket s zárszámadások készítésénél £1° gyelembe kell venni? — A termelőszövetkezetek ebben az évben a korábbi esztendőkből már ismert jogszabályok alapján készítik el zárszámadásaikat, értékelik a közös vagyont és döntenek a jövedelem fel- használásáról. Csupán kisebb változások történtek az előírásokban, de az illetékes szövetkezeti szakemberek ezeket már többnyire ismerik, vagy a területi szövetségek keretében szervezett konzultációkon mosjj ismerik meg. A munka megkezdéséhez újabb jogszabályokra ne várjanak. Lehetséges persze, hogy a zárszámadás készítése során keletkeznek olyan új problémák, amelyeket központi állásfoglalással kell tisztázni. Ilyen esetekben szorgalmazzuk majd a gyors intézkedést. A zárszámadást készítők gyakorlata, a korábbi-- nál is alaposabb felkészülése azonban reményt nyújt arra, hogy nem sok ilyen állásfoglalásra lesz szükség. — Az eredményeket tekintve milyen csoportokra, oszthatók a szövetkezetek? — A kép nem egységes. A szövetkezetek nagy többsége örömmel és nyugodtan készül a munkára. Az egyes gazdaságok eltérő adottságai és különböző ütemű fejlődése, egyszóval a differenciálódás okoz problémákat. A szövetkezetek várhatóan közel húsz százalékban az idén is gondot okoz, hogy miként adhatnak tagjaiknak kiegészítő részesedést. , — Ezen belül a mező- gazdasági téeszek 3—4 százalékánál, mintegy száz szövetkezetnél, ennél súlyosabb gondok adódnak. Ezek a szövetkezetek nehéz helyzetbe jutottak. Egy készük tulajdonképpen eredményesen zárja az évet, a mérleg nyereséget mutat. De a nyereség nem éri el azt a mértéket. amire az év elején számítottak és amiből kiindulva az elmúlt esztendő során felhasználták / fejlesztési-, illetve a szociális- és kulturális alapjaikat. így a tervezettnél kisebb összegű nyereségből nem képesek újra feltölteni azokat az alapokat. amelyeket az év folyamán már felhasználtak. Ezeket nevezzük alaphii- nyos 'szövetkezeteknek. Az ok különböző lehet. Helyenként az aszályos időjárás vitte el a várt nyereséget. Másutt viszont a terv- készítésben volt a hiba. Mar az év elején olyan magas nyereség felhasználását iia- nvozták elő, amelynek realizálását józan számítással várni sem lehetett. _ Milyen problémákkal kel! s zembenézniük a jé! záró szövetkezeteknek? — A jól záró nyolcvan százaléknál is adódnak problémák, ezek azonban örömteli gondok, mert a jövedelem, még inkább az elért többlet jövedelem felosztására vonatkoznak.^ E helyeken is nagy körültekintéssel kell eljárni. A szövetkezeteknek és a népgazdaságnak egyaránt érdeke, hogy tovább haladjanak az eredmények fokozásának útján. Ehhez nemcsak az egyre nagyobb számú, kiváló felkészültségű szakember jogos jövedelmi igényeit kell kielégíteni, hanem azt is biztosítani szükséges, hogy a hagyományos mezőgazdasági munkát végző szövetkezeti tagok jövedelme is azonos ütemben emelkedjék a népgazdasági átlaggal. — A fogyasztás és felhalmozás korábbi években kialakult helyes arányai reményt nyújtanak arra, hogy a többlet jövedelemmel rendelkező szövetkezetek az idén is helyesen döntenek. Alaposan latolgatják majd, hogy a többlet jövedelemből milyen összeggel növeljék a tagok közvetlen személyes jövedelmét szolgáló részesedési alapot, illetve a közvetett juttatásokat biztosító szociális, illetve kulturális alapot; valamint arról is dönteni kell hogy az év folyamán megvalósított álló- és forgóeszköz növelésén túl, mekkora szabad fejlesztési alapot képezzenek az 1974. évi célokra. Ezeknél a szövetkezeteknél mód nyílik arra is, hogy nagyobb ősz- szegű biztonsági alapot képezzenek és ezzel növeljék a gazdaság stabilitását. Felkészülhetnek arra hogy a területi szövetségek mellett Kölcsönös Támogatási Alapot hozzanak létre. „KTA” a szövetkezetek kollektív biztonságát szolgálja és szép megnyilvánulása lehet az egymás iránti segítőkészségnek a szövetkezeti eszme egyik sarkalatos elvének. — Hogyan befolyásolja a* állami jövedelempolitika a szövetkezetek döntéseit? — Említettem már, hogy Az építésügyi és városfejlesztési miniszter a könnyűipari miniszterrel egyetértésben új rendeletet adott ki a kőművesmesteri és az ácsmesteri képesítésről. Az új intézkedés szerint a mestervizsga-bizottság elnökét és elnökhelyettesét az építésügyi és városfejlesztési miniszter bízza meg e teendők ellátásával. A területi mestervizsga bizottságok székhelyei a budapesti, a debreceni, a győri, a pécsi és a szegedi építőipari szakközépiskola. A jelentkezőknek a lakóhelyük -szerint. illetékes KlOSZ-titkárság útján kell eljuttatniok kérelmüket a mestervizsga-bizottság elnökének, aki 15 napon belül dönt a vizsgára bocsátásról. Berecz Bálint, a bélapátfalvi termelőszövetkezet tehergépkocsi-vezetője életkorára nézve még fiatalember. Alig haladta túl a negyvenet. Ha a munkaköréről esik szó, mégis „nagy számok” kerülnek elő: több, mint húsz éve ül a volán mögött, s hivatásos gépkocsivezetőként immár „túlszaládta” az ötszázezer kilométert. ötszázezer kilométer, baleset nélkül. Ez a pontos meghatározása egy mondatban eddigi tevékenységének. Egyetlen rövid mondat és micsoda hallatlan utazást, mennyi veszélye^ helyzetet takar. ■— A napokban kaptam meg egy kis ünnepség keretében az ezüst jelvényt, meg a hozzá járó pénzjutalmat. Magam is elgondolkoztam azon, hogyan is telt el ennyi idő és ennyi kilométer és komolyabb baj nélkül. Azért mondom így, mert balesetem ugyan nem volt, de afféle „majdnem baleset” helyzetben azért én is voltam... — mondja Berecz Bálint. — Melyikre emlékszik legjobban? — Még kezdő koromban történt. A cementgyárnál, a Bélkőnél követ szállítottunk dömperrel. Az út csúszós, jea$ idei gazdasági, fejlődés és az elért nagyobb jövedelem a tagok magasabb színvonalú, szorgalmas munkájánák gyümölcse. Természetes tehát, hogy ezt az odaadást a szövetkezetek a személyes jövedelem növelésével is el akarják ismerni, vagyis ezt a magasabb jövedelemből képezhető, nagyobb részesedési alapból honorálni igyekeznek. Ennek során azonban azt is célszerű figyelembe venni, hogy a szövetkezeti tagok személyes jövedelmének alakítására is érvényes államunk megfontolt és helyes életszínvonal politikája. Ez a politika a különböző népesség-csoportok egymással arányos életszínvonal emelését célozza. Egyik szabályozó eszköze a szövetkezetekben is ismert, úgynevezett jövedelem növekmény adó. Amennyiben a kifizetésre kerülő jövedelem növekedése bizonyos színvonalon túl megy, akkor ezért külön és egyre jelentő- sebf> összegű adót kell fizetni. Elképzelhető olyan helyzet, amikor egy téesz- ben bekövetkezett technikai fejlődés és ennek nypmán az eredményjavulás olyan mértékű, hogy a termelőerőkön belüli összhang, a fejlettebb technikát kezelő szakember jövedelmének szükséges szintű növelése, ennek a külön adónak a megfizetése mellett is szükséges. Ezért helyeselhető, ha a vezetők, jövedelem felhasználási döntéseiket sokoldalú számításokkal támasztják alá és a közgyűlés elé több változatban elkészített határozati javaslatoi terjesztenek. A kérelem elfogadása «étén a jelentkezőknek 1000 forint vizsgadíjat kell fizetnie a KlOSZ-titkárság pénztárának, a vizsga egyik tárgyának' ismétlésekor ' 50Ö, ’a vizsga teljes megismétlésekor pedig ugyancsak 1000 forintot kell befizetni. . A .régi gyakorlatnak megfelelően az újabb jogszabályok szerint is írásbeli, szóbeli és gyakorlati szakmai, ismeretekből kell tanúbizonyságot tenni a mester- vizsgán, amely 8 napnál hosszabb ideig nem tarthat. A vizsga nyilvános, bár a bizottság szükség esetén korlátozhatja a nyilvánosságot. A vizsga befejezése után ki kell hirdetni az eredményt, s a sikeresen vizsgázókat a ges volt, s hiába fékeztem, becsúsztam az árokba. Szerencsére nem borult fel a dömper, s így sem nekem, sem a járműnek nem esett baja. Hasonló eset történt egyszer, később is — akkor már teherautón dolgoztam — a borsodnádasdi tetőn. Egyszerűen nem lehetett megállni Ólmos eső esett, s igen meredek ott az út. De akkor is legurultam szerencsésen. — A szerencsét említi. Ügy érzi az óvatosság mellett arra is szükség van? — Határozottan állítom. Gondoltam már erre többször: ha nincs szerencsém, s úgy csúszok meg a jeges úton, hogy fölborulok, végem van. Vagy egy másik eset. Már itt dolgoztam a tsz-nél, 1989-ben, amikor Bánhorvátiból jöttem hazafelé. Előttem ment egy Zil. Felvett két utast, s megelőzött egy személygépkocsit. Rosszul sikerült az előzés, mert egy szembejövő kocsi miatt hirtelen vissza kellett húzódnia a jobb oldalra. Neki szaladtak az útszéli eperfának, összetört teljesen a Zil„ az egyik utas azonnal meghalt, a másik oly^n súlyosan megsérült, hogy két hét múlva meghalt .A sofőr megúszta Az MSZMP Központ! Bizottsága legutóbbi ülésén az ideinél nagyobb ütemű élet- színvonal emelkedést határozott el 1974-re. A reáljövedelmek az idei várható 4— 4,5 százalék helyett 5—5,5 százalékkal, a reálbérek pedig 2,3 helyett 3,7 százalékkal növekednek jövőre. Különösen szembetűnő a reálbérek jelentősen gyorsuló növekedési üteme. A jövő évi népgazdasági terv és költség- vetés irányelvei a gyorsabb életszínvonalemelés módjára, összetevőire is utalnak. így az 1973. évihez hasonló mértékű központi béremelésre kerül sor, a dolgozók újabb rétegei, számára, s a fogyasztói árszínvonal nem emelkedhet 2 százaléknál nagyobb mértékben. A fogyasztói árszínvonal az ideinél mérsékeltebb emelkedése az élet- színvonal növekedés fontos tényezőjévé válik. A.Z 1973. évi népgazdasági terv eleve magas 3,6 százalékos fogyasztói árszínvonal emelkedéssel számolt. S ebben meghatározó szerepet kaptak a központi árintézkedések. A tej, a tejtermékek, a dohányáruk, az égetett szeszes italok, illetve az aranyékszerek áremelése, s egyes ruházkodási és tartós fogyasztási cikkek árcsökkentése végeredményben 2 százalékkal növelte a fogyasztói árszínvonalat A tejáremelés ellensúlyozásaként 50 —50 forinttal emelték gyermekenként a családi pótlékot, valamint a nyugdíjat, a gyermekgonodozási segélyt, és az ösztöndíjakat. Részben a központi bérintézkedések hatására az állami iparban dolgozó munkások átlagbére 12, az állami építőiparban foglalkoztatottaké 10 százabízottság mesterré nyilvánítja. A kőműves- és az ácsmesteri képesítés nem ssak a mesteri cím viselésére, s iparigazolvány esetén önálló kisipari tevékenységre nyújt lehetőséget, hanem a Szakmunkások e körében magasabb szakmai minősítést is jelent. Az új rendelet ugyanis számolt azzal a lehetőséggel, hogy az állami vállalatoiknál és egyéb építőipari szervezeteknél később külön jogszabály intézkedik majd olyan munkakörök megjelöléséről, amelynek betöltéséhez a kőműves- és az ácsmesteri képesítés szükséges. Az új rendelet 1974. január 1-én lép hatályba. (MTI) láb- és kéztöréssel. Szörnyű emlék ez. A szemem láttára történt a baleset... — A szerencse tehát kell, s mire van még szükség, hogy baleset nélkül „szaladjanak” a százezer kilométerek? — Hát azért alapvetően a figyelmességre, a higgadtságra. Én nem hajtottam soha gyorsan. Az a véleményem, hogy az ember biztosabban odaér 70—80 kilométeres sebességgel, mint 120-al. Aztán a kocsi műszaki állapota is döntő fontosságú. Például az egyik legfontosabb dolog a gumik állapotáról meggyőződni. Sokakat sírba vitt már a foltos, kopott gumi... A legnagyobb sebesség' közben szétrobbant a kerék, s a szemem előtt ment neki az egyik kolléga az útszéli fasornak... Berecz Bálintnak két fia van. A nagyobb 17 éves, géplakatos, a kisebb még iskolába jár, kilenc esztendős, de ő sem lesz folytatója az apja hivatásának. — Miért? — Ma már olyan nagy a forgalom, hogy 15 évvel ezelőtt ehhez képest nem is volt forgalom, És — sajnos lékkai volt magasabb, 1973. március-augusztusban, mini egy évvel ezelőtt Azoknak a családoknak életszínvonala csökkent, akik béremelésben, illetve a tejáremelés ellensúlyozásában nem részesültek. A központi árintézkedéseken túl bizonyos idénycikkeknél a piaci tényezők szintén kedvezőtlenül befolyásolták a fogyasztói árak alakulását. A mezőgazdasági termelés együttesen mintegy 5 —6 százalékkal nőtt 1973-ban Összesítették a közlekedés- politikai koncepcióban előirányzott fejlesztési tervek ezévi eredményeit. A Közlekedés- és Postaügyi Minisztériumban befutó gyors- jelentések jelzik: a vállalatok a feladatokat általában sikeresen teljesítették. Különösen a vasúti közlekedés további korszerűsítését célzó munkálatok jelentősek. Befejeződött a Budapest— Rákos, Üjszáz—Szolnok közötti 92 kilométeres vasúthálózat villamosítása, újabb szakaszaként annak a programnak, amely a 3000 kilométeres fő közlekedési vasútvonal villamosítását tűzte ki feladatul Jelenleg ebből már mintegy 1000 kilométeren villamosenergia hajtotta mozdonyok bonyolítják a forgalmat. Most a program megvalósításának újabb állomásaként a Szajol—Tisza- tenyő közötti vasútvonalon építik a villamos felsővezetéket. Mint ismeretes, átadtak a nagyközönségnek az újjáépített Déli pályaudvart Budapesten, amelynek teljes átadását 1977-re tervezik, addigra ugyanis itt rendezik be a MÁV számítógépközpontját. A szolnoki pályaudvar rekonstrukciója is jó ütemben halad, az építkezés azonban még a következő évben is folytatódik. A vasúti áruszállítás zök- kenőmentesebb lebonyolítására jelentősen fejlesztették idén a nagyforgalmú záhonyi teherpályaudvar technikai berendezéseit. Naponta már 24 ezer tonna árut rakhatnak itt át a korszerű darukkal, csúszdás híd segítségével és más berendezésékkel. A főként a Szovjetunióból érkező fa, vas és más fontos anyag átrakását hazai vagonokba az idén beszerzett négy átrakodó gép is — egyre több a felelőtlen ember is a volán mögött... Húsz év, ötszázezer kilométer. Sok-sok álmatlan éjszaka, veszélyes helyzetek. Berecz Bálint kezében mégis biztos kezekben volt a volán, s e szép eredményért jobbat nem is kívánhat neki senki; ilyen legyen a köveiaz előző évhez képest, ára a zöldség, a gyümölcs, valamint a burgonya termés főként az aszály miatt nem volt kielégítő, ami a piaci kínálatban és az áralakulásban egyaránt kedvezőtlenül tükröződött. Ez az átlagos fogyasztói árszínvonalat 0,3— 0,4 százalékkal növelte. Megközelítően 1,2 százalékos fogyasztói árnövekedést okoztak a vállalati áremelések, illetve az egyes importált termékek drágulása. meggyorsítja. A következő években tovább fejlesztik a záhonyi teherpályaudvarlí, s ekkor a jelenlegi átrakodó- kapacitás megkétszereződik. A hazai vagonpark jó része elavult, ezért a tervek között szerepel ezek felújítása is. Idén a kedvező im- portlehetőségék következtében a tervezett 2500 teherkocsiból 400-zal többet szerzett a MÁV, főként Rom/ niából. Fontos feladat a közúthálózat korszerűsítése, továbbépítése is. Ez évben a terveknek megfelelően megkezdődött az M 3-as autópálya Felszabadulás út—Gödöllő közötti szakaszának kiépítése, s az előirányzottnál gyorsabb ütemben folytatódott az M 1-es és M 7-es autópályák építése. A korszerű gépek üzembe állítása és a jó szervezés eredményeként idén az előírt határidőnél négy hónappal korábban adhatták át a forgalomnak az. M 7-es autópálya Marton- vásár—Székesfehérvár közötti szakaszán az újabb kettős forgalmi sávot, amely nagy segítséget nyújtott a balatoni csúcsforgalom lebonyolításához. A MALÉV repülőgép- parkja bárom TU—154-es repülőgéppel bővült. Így lehetőség nyílik arra, hogy , 1974-ben újabb útvonalakon indíthasson a MALÉV járatokat. A gépkocsipark növekedésével külön gondot jelent a megfelelő szervizállomás hálózatának kiépítése. Ez évben nyolc új szervizállomást befejeztek, illetve helyeznek üzembe, különösen a vidéki városok gondjain enyhítenek ezzel, 1973-ban többek között Makón, Gyulán, Hat vauban, Kecskeméten nyílt új szervizállomás. (MTI) ke2ő Ötszázezer kilométer is,., (faludi) Mmmás £& 1973, december 13^ csütörtök Földeáki Béla Rendelet a kőműves- és az ácsmesteri képesítésről Megkezdődött az M 3-as autópálya építése 2900 vasúti kocsi, nyolc gépkocsi- szerviz közlekedési beruházások !973=ban Túl az ötszázezredik kilométeren