Népújság, 1973. december (24. évfolyam, 281-305. szám)
1973-12-12 / 290. szám
WWi 1973. december 12., szerda A Nap kél: 7.23, nyugszik: 13.53 érakor A Hold kél: 18.56, nyugszik; 9.24 órakor Szeretettel köszöntjfik névnapjukon GABRIELLA nevű kedves olvasóinkat! A Gabriella az óhéber eredetű Gábor, illetve Gábriel női megfelelője. Ebben a nyelvben a „geber": „férfi'-i jelent, az „él” pedig az istenség fogalmát fedi, Ilymódon jelentése „isten embere” lenne. Száztíz évvel ezelőtt született Edvard Munch norvég festő, a norvég művészet első kiemelkedő egyénisége. Az oslói festőiskolába járt, s már első képein jelentkezett tudatos törekvése. 1889-ben három évre Párizsba utazott tanulmányútra. Párizsi évei alatt az egész életművében elszigetelten jelentkező impresszionista képeket festett, ue ezzel a stílussal hazatérése után radikálisan szakított. A századfordulót megelőző, illetve követő néhány esztendőre esik művészetének legjelentősebb szakasza. Ekkor festett képei (Húgának portréja, Sikoly, Kettős arckép, Lányok a ki- kötőhidon, Fehér éjszaka stb.), a legmélyebb lelki rétegekig ható kifejezési ösztön művészi remeklései, egyben az expresszionizmus első nagy alkotásai. Művészetének témaköre: az örök nagy emberi problémák, az élet és a halál kérdése, a magány, a félelem. a betegség, a vágy és a féltékenység. Hatalmas grafikai munkásságából különösen litográfiái jelentősek. IDŐJÁRÁS! Várható időjárás ma estig: szerdán nyugat féiől felhősödés, legfeljebb elszórtan kisebb havazással. Főként hajnalban és reggel helyenként köd. Legmagasabb nappali hőmérséklet ma általában 0 fok, egy-két tartósan ködös helyen mínusz S fok körül lesz. n mirka és üzemszervezés a szüvelkezetekben Kedden Egerben, megyei tanácskozáson vitatták meg a fogyasztási szövetkezetek elnökei a munka- és üzem- szervezés eddigi tapasztalatait és a további feladatokat. A tanácskozáson felmérték a megye fogyasztási szövetkezeteinek korszerűsítése érdekében kifejtett munkát, majd értékelték a polgári ÁFÉSZ-néi tett tapasztalatcsere-látogatás tanulságait. A tanácskozáson dr. Heiter Lajos, a SZÖVOSZ képviselője adott tájékoztatást az új munka- és üzemszervezés eddigi országos tapasztalatairól. A megye fogyasztási szövetkezeteinek elnökei beszámoltak tapasztalataikról és az átszervezés eredményeiről. A megyei eredményeket dr. Havellant Ferenc MESZÖV-elnök értékelte. A tanácskozáson résztvevő szövetkezeti vezetők hasznosnak értékelték a polgári ÁFÉSZ-nél látottakat, a megyei tájékoztatást és olyan állásfoglalás született, hogy szövetkezetenként elkészítik a munka- és üzemszervezés 1974—75. évi terveit A tárgyalóteremből? Rátámadt a rendőrre is Hivatalos személy elleni erőszak és garázdaság bűntettében hozott ítéletet a Gyöngyösi Járásbíróság dr. Kocsári Péter tanácsa a do- moszlói lakes, Horváth Béla ellen. Egy évi börtönre ítélte a vádlottat, és ezer forint pénzbüntetést is kiszabott Horváth Béla tagadta ugyan a bűnösségét, de a tanúk elmondták, hogy a vádlott- az esti órákban nagyobb mennyiségű ital elfogyasztása után a társaságával szemben nagyon drasztikus kifejezéseket használt. Nem kímélte a nőket sem. Az egyik férfi ugyan kérte, hagyja abba ezt a durva beszédet, de a vádlott erre ütéssel válaszolt. Az ütés azonban nem a kiszemelt férfit, hanem az egyik nőt érte. Időközben odaérkezett a szolgálatot teljesítő rendőr őrmester egy önkéntes rendőr társaságában, ő is arra intette Horváthot, hogy válogassa meg a szavait. A férfi ismét ütött, majd dulakodás kezdődött. Sikerült azonban rövid idő alatt megfékezni a megdühödött férfit. Az ítélet meghozatalakor enyhítő körülményként vette figyelembe a bíróság a vádlott büntetlen előéletét. A vádlott enyhítésért fellebbezett. J. M. Kőkemény Értesítjük Eger város lakosságát, hogy az erdőgazdaság területén 1973. december 15-től december 23-ig a 1 szőrmés ragadozók irtása méreggel történik. Ezért az erdőben vagy a környéken elhullott vadakhoz hozzányúlni, 'róka, va-ima-’-a kutya), illetve húsát elfogyasztani (vad Ji-znó, szarvas őz), nem szabad! Az elhullott állagokat a városi tané'«női, illetve az erdészetnél be kell jelenteni. Eger Városi Tanács V. I Termelés — Ellátásfelügyeleti o. Könyvsorsjegy-húzás December 9-én a könyvklubban megtörtént az Állami Könyvterjesztő Vállalat 37. könyvsorsjátékának húzása. A Moszkvics személygépkocsit a II. osztály 1414 számú, a spanyolországi körutazást a XIV. osztály, 1749 számú sorsjegye nyerte. Tízezer forintos vásárlási utalvány nyert a XIX. osztály 4384 számú és a XVII. osztály 11.351 számú sorsjegye, párizsi utazást nyert a XVIII. osztály 14.719 számú, görögországi utazást a XVIII. osztály 3375, szocsi üdülést az I. osztály 12.551 számú, a Napospart, illetve az isztambuli utazást a XI. osztály 10.609 számú, az ausztriai körutat a X. osztály 1342 számú, az NDK-ban teendő körutazást a XVII. osztály, 3016 számú sorsjegye nyerte. A sorsjegyek jegyzékét december 12-től a könyvesboltokban kifüggesztik. A nyereménnyel ki nem húzott könyvsorsjegyek névértékben beválthatók bármilyen könyvre. (MTD Karácsonyi a vásár... 5ép£?Con“ki: szült, ahol már a vásár első napjaiban sokan választották ki a számukra megfelelő karácsonyfát. (Foto: Perl Márton) Hétköznapok krónikád Pályázat felszabadulásunk 30. évfordulójának tiszteletére A Hazafias Népfront Heves megyei elnöksége, .a megyei tanács végrehajtó bizottsága, az SZMT, a KISZ Heves megyei bizottsága és a Ai 1974. évi személyi igazolvány cseréről A személyi igazolványok első kiosztásakor (1954—55.), a lakosságot egyszerre látták el a rendőri szervek 5, illetve 10 évig érvényes igazolványokkal ,A későbbiek során az Igazolványokat ugyanilyen érvényességi idővel adták, illetve cserélték ki. Értitek következtében öt évenként —• legközelebb 1974-ben —, igen sok (kb. kétmillió) személyi igazolvány érvényességi ideje lejár. Ezért szükséges, hogy akiknek igazolványa lejár — az általános szabály szerint —, az érvényességi idő utolsó napja előtt egy hónappal értesítés bevárása nélkül kérjék igazolványuk érvényesítését , Az ikebana gyöngyösi művésze A kerámiatálban rejtőző vaskorong tüskédre percek alatt felszúrja a virágokat. Néhány szál szekfű közé egy maroknyi zöldet tesz, hozzá három-négy szárított, színezett napraforgótányért — és ott áll előttünk az élő „virágcsendélet”. A virág, a sok-sok díszítő növény csak annak hajlik, formálódik kívánság szerint a keze alatt, aki ismeri az ikebana, azaz a virágkötés művészetének minden csín- ját-bínját Juhász Jenő, a gyöngyös! Városgondozási Vállalat főkertésze immár évek óta ennek a művészetnek hódol, méghozzá versenyszerűen. Évente elhozza az országos virágkötő verseny valamelyik díját — néha, mint egyetlen férfi hatvan nő között ... — Az előbbi virágtálat valóban nem ördöngösség megcsinálni annak, aki egy kicsit is jártas a virágkötésben. A művészet ott kezdődik, amikor a szakértő zsűri előtt tíz perc alatt őt szál rózsából, vagy dáliából kell egy ízléses virágkompozíciót csinálni. Olyat, amilyenre | még a zsűri tagiai is azt mondják: ez valóban gyönyörű ... Aztán jön a szabadon választott versenyszám. Ez már fantázia kérdése. Egy alkalommal az egyszerűséggel nyertem. Mátrai vadfüvekből és egy öreg szőlőtőkéből készítettem el a kompozíciómat Azóta is az egyszerűségre törekszem, és természetesen a szépségre, akárcsak a japán virág- rendezők ... — Tehát jó ízlésre, ötletekre és néhány szál egyszerű virágra van csupán szükség? — Igen, de biztos, hogy csak néhány szálra. A debreceni virágkameválra két alkalommal neveztünk be. Először a „Debrecenbe kéne menni...” című dalban szereplő kast és a pulykakakast mintáztuk meg. 40 ezer szál sárga tagetosból és fehér őszirózsából, meg néhány barna és páros virágból készítettük el egy éjszaka alatt. Másodszor etedig Békét a világnak! jelmondattal körbefogott földgömböt vittünk az utcán. Mind* a két kompozíciónk díjnyertes lett. — És a virág mint lakásdísz? — A legtöbben rosszul választják meg a lakásba Szövetkezetek Heves megyei Tanácsa felszabadulásunk 30. évfordulója tiszteletére meghirdette a krónikaíró mozgalmat, melynek során az üzemek, szövetkezetek, a lakóhely hétköznapjai, eredményei kerülnek feldolgozásra. A pályázatot első ízben 1974-ben Írják ki, s ezt követően minden esztendőben meghirdetik a megyében. A legszínvonalasabb pályamunkákat kategóriánként jutalmazzák: helytörténeti (I. díj 5 ezer forint), üzemtörténeti (I. díj 5 ezer forint), szövetkezettörténeti (I. díj 5 ezer forint), falu (város) krónika (I. díj 3 ezer forint), üzemkrónika (I. díj 3 ezer forint), szövetkezetkrónika (I. díj 3 ezer forint). A további értékes pályaműveket szintén magas jutalomban részesítik, s a bíráló bizottság az alkalmas pályaművek kiadására javaslatot tesz. A pályázat jeligés, a pályaműveket 1975. február 10-ig kell beküldeni a Hazafias Népfront megyei titkárságára. (Eger, Bajcsy-Zsilinszky u. 9. sz.). Parasztszinház 110 évvel ezelőtt Kettős jubileum alkalmából jelent meg a „Bibliotheca bekesiensis”' kilencedik kötete, a Justh Zsig mond Parasztszínháza című bibliofil kiadvány. 110 évvel ezelőtt született Justh Zsigmond, az első magyar parasztszinház megalapítója, s 80 évvel ezelőtt szerepeltek először Békés megyében, J usth pusztaszentetorhyai birtokán, a parasztszínház tagjai. A kiadvány tájékoztatást ad a parasztszinház működéséről, megalapítójának életéről, munkásságáról. A művészi illusztrációkat Würtz Ádám készítette. A kiadvány szerkesztője Beck Zoltán irodalomtörténész. Tapasztalatcsere a családi ünnepekről (Tudósítónktól): Manapság egyre gyakrabban jelentkeznek házasuló felek, fiatal szülők azzal a kéréssel, hogy esküvőjüket, a gyermek névadóját társadalmi ünnepség keretében rendezzék. Ezeknek az ünnepségeknek színvonalát emelni — volt a céjla annak a tapasztalatcserének, melynek résztvevői a gyöngyösi Társadalmi Ünnepségeket és Szertartásokat Szervező Iroda vezetőjével találkoztak, .Cácsi László, a gyöngyösi iroda vezetője beszámolt munkájukról, munkamódszereikről. A meghívottak megtekinthették azt a kiállítást is, melyet a gyöngyösi iroda munkájáról rendeztek. A hevesiek elmondották tapasztalataikat, sok hasznos tanács és javaslat hangzott el azzal kapcsolatban, hogyan lehet még emlékezetesebbé tenni e családi ünnepségeket. December 16-án vasárnap jelenik meg a Hevesi L évfolyamának 4 december—januári száma. Új magyar filmek készülnek illő virágokat. A filodenJ- ron, a fikusz, a pálma ki-: növi az embert a szobákból. I Sokkal praktikusabbak a kis' növények, vagy az egy tálba! ültetett összeültetett virágok.! S ami valóban dísze a lakás- • nak, az évszaknak megfele-' lő dísznövények, virágok.' Még ha csak két-hlrom szál ■ van js a vázában, máris' a te-mészet szépségét varázsolja az otthonunkba ... (szilvás) Pezseg az élet a magyar filmgyártás műhelyeiben. A Hunnia Játékfilm Stúdióban készíti első filmjét Maár Gyula rendező. A Végül című lélektani-társadalmi történetnek hőse egyike az első ötszáz munkásigazgatónak. Kása Ferenc irányításával Sára Sándor fényképezi a Hószakadást, amelynek cselekménye 1944 őszén játszódik valahol a Kárpátokban. Magyar József készülő filmjének Illatos út a semmibe a címe. Szalai Sándor rendező első filmje, a Ki van a tojásban? utómunkálatait végzi. A stúdióban elkészült filmek közül bemutatásra vár Szász Péter alkotása, az Egy kis hely a Nap alatt, Zsurzs Éva munkája: a Töröktejes kopja, Mihilyfi Imre: Pókháló, Szörény Rezső: Idegen arc és Makié Károly: Macskajáték című műve. A Budapest Játékfilm Stúdióban Bacsó Péter rendezi a maga és Zimre Péter forgatókönyvéből A szikrázó lányok című produkciót, amelynek műfaját a rendező „Proletmusical” kísérletként határozza meg. A sátoraljaújhelyi mártírok emlékének tisztelgő „A szarvassá vált fiúk”-at Gyöngyössy ' Imre rendezi, operatőr Kende János. Sokak kedves olvasmányélményét, Szerb Antal Pendragon legendáját viszi filmre Révész György. Balázs Béla regényének motívumai alapján írta és rendezi Rózsa János az Álmodozó ifjúságot. A stúdióban befejezett filmek közül bemutatásra vár A szerelem határai, A hét tonna dollár és a Locsoló kocsi.' (MTI) , Magyar Szocialista Munkásáért Heves megyei Bizottsága és a Heves meavel Tanács napilaola - Főszerkesztő: PAPP JÁNOS. — Kiadja a Heves megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó- NOSZTICZ1ÓS FERFNC — Szerkesztőséé — 3301 Eger Beloiannisz utca 3 »Pf 23 33011 Telet in: 12-73 21-29 21 14 3200 Gyöngyös- Rózsa 1.. 116-97. 3000 Hatvan- Kissutn tér 8 fVá-n sl Tanács ép-i'etel 10-51 Kiadábi vatal: Eser 3301 Bel niannisz u 3 Pf 23 3301) Telefon: 12 S8 — Te ijeszti a Magyar Posta Előfizetési agy kórlapra 20»— Ft. Előfizethető bármelyik postahivatalnál és kézbesítőnél — index: 20,ősz - Heves megyei Nyomda Vállalat, Eger» Bródy Sándor utca 4» sz. igazgató: SÓLYMOS JÓZSEF,