Népújság, 1973. december (24. évfolyam, 281-305. szám)

1973-12-09 / 288. szám

r

A Gyöngyösi Izzó népművelőt keres

A marxista középiskolán .. i (Foto: Perl Márton)

Az ízléssel berendezett igazgatói irodában, ahol oly sok termelési és emberi problémákra kerestek és találtak is megoldást, most a kultúráról, még szélesebb értelemben a közművelődésről beszélgettünk. Skultéti János,* az izzó gyöngyösi gyárának igazgatója jól felkészült ebből a témából. Igaz, története van ennek. A megyei párt-végreh aj tóbizottságon kezdődött, amikor elhatározták, hogy megtárgyalják egy üzem közművelődési munkáját Az izzóra esett a választás.

— Először bizony meglepődtem — meséli az igazgató — fogalmam sem volt hogyan fogom elkészíteni a jelentést A közművelődés területe valóban szerteágazó, sok minden tartozik ide az oktatástól a képzőművészeti szakkörig, s az üzemi könyvtártól a szabad idő okos és tartalmas felhasználásig. Mert mi nemcsak arról akartunk számot adni, hogy mi történik itt, bent az üzemben, hanem arról is, hogy milyen hatások érik az embereket lakóhelyükön. A gyár dolgozóinak több mint fele ugyanis a környező községekben él. Hogyan lehet feltérképezni a lakóhelyek közművelődését? Ügy gondoltuk, kérdőívek segítségével. 3400 kérdőívet adtunk ki, ebbő!, 2500 érkezett vissza. Ez nagyon szép eredmény. A válaszok pedig sokat mondanak, bizonyos értelemben meghatározzák a jövő feladatait ia.

A kollektív munkával elkészült jelentés sokoldalúan elemzi a gyár közművelődési tevékenységét A végrehajtó bizottság elismeréssel nyilatkozott a munkáról, s mint ilyenkor szokás, megszabta a további teendőket is. Olvastam a jelentést, figyelemmel hallgattam az igazgató summázó véleményét Érdekes és sokatmondó adatok villantak fel. A 187 szocialista brigád több mint 2200 tagot számlál, s ezek a dolgozók jól állják a sarat a termelésben, emberi magatartásban, de a kultúra területén is. A gyár dolgozóinak mintegy hat százaléka tanul tovább. Ez a százalék kétszáz embert jelent. 40 dolgozó a gyár területén fejezi be általános iskolai tanulmányait. Jó! szervezett a politikai oktatás rendszere is, a marxisba—leninista középiskolát 130-an végezték el, míg az esti egyetemet több mint harmincán. A szakszervezet keretei között ebben az évben közel ezer dolgozó vesz részt politikai előadásokon. ■Érdemes idejegyezni egy régebbi adatot: 1967-ben még csupán 90-en vettek részt ilyen oktatásom Ä gyár ötezer kötetes könyvtára megfeleld lehetőséget kínál az önművelésre. A dolgozók mintegy húsz százaléka olvassa ezeket a könyveket. De nem marad le a két ifjúsági klub sem. Programjukban egymás melQNérnm

**r?i december 9., vasáru«©

lett található a politikai, a szakmai és a sportvetélkedők, a tudományos és a művészeti jellegű előadások, baráti találkozók és kerekasztal-be- szélgetések, amelyeknek keretében a gyár vezetőivel cserélnek véleményt a fiatalok.

Hosszan lehetne sorolni még a sokrétű tevékenység adatait. 32 TIT-előadás, 15 tagot számláló szorgalmas irodalmi színpad, Vasas sportnapok, üzemi bajnokságok, amelyeken olykor félezer^ dolgozó vesz részt. De ebből a jelentésből mégsem a számadatok ragadják meg az embert. A közművelődés summázásánál ugyanis ' felmerül a kérdés: lehet-e számokkal mérni az emberek szellemi, lelki gyarapodását? Aligha. A számok persze — mondanak jót, vagy rosz- szat — nem nélkülözhetőek, de csupán tájékoztató jelielegük van. Az adatoknál sokkal fontosabb, lényegesebb a sorokból, a megállapításokból kicsendülő jelismerés, amely többek között azt is bizonyítja, hogy az izzó vezetői pontosan tudják, milyen szerepe van a köz- művelődésnek a gyár munkájában, az emberek magatartásának formálisában. Elsősorban ezért értékesek —. és követhetőek is — a gyöngyösi tapasztalatok.

Az izzóban helyére került a közművelődés, s ezzel együtt természetesen már rangot is kapott. .4 gyár fejlődése és a közművelődés összefüggő, egymásra ható, fontos tényező — vallják a vezetők. E tömör megfogalmazás sok mindent jelent Többek között azt a felismerést, hogy a műveltség, a kulturális színvonal emelkedése a sokoldalú érdeklődés kifejlesztésére, jelentősen befolyásolja a termelést, sőt, a gyár jövőjét is. Hatással van az emberek magatartására, a szocialista _ közgondolkodás kialakítására. A közművelődést tehát nem önmagáért szorgalmazzák az izzóban, nem célnak tekintik, hartem eszköznek, amely arra hivatott, hogy teljesebbé formálja az embert, hogy jobban eligazodjék a politikában, a munkában, s a világ dolgaiban egyaránt.

Ezek, a gondolatok mindenütt érvényesek. De találni Gyöngyösön sajátos feladatokat is. Az izzóban sok nő dolgozik, s ezek többsége mezőgazdasági környezetből és a háztartásokból került az üzembe. A sokirányú, kulturális munkának is segítenie kell abban, hogy ezek a lányok és asszonyok minél előbb szellemükben és magatartásukban is ipari munkások legyenek. E cél elérésében az első lépcsőfok az oktatás. Néhány számadat: a gyár dolgozóinak 16 százaié- * ka (500 ember) nem rendelkezik általános iskolai végzettséggel. Ez még nem olyan rossz arány, de ha a munkásokat nézzük, akkor már 18- ra emelkedik a százalék, a betanított munkásoknál pedig már harmincra. Ezek az adatok nyilvánvalóan meghatározzák a további feladatokat is, amelyek elsősorban a tanulási igény felkeltésében és a feltételek biztosításában jelölhetők meg.

Aki közművelődésről vitázik, aligha kerülheti ki az anyagi kérdéseket. Refrénként visszatérő panasz: kevés a pénz. Nos, az izzóban alig esett szó a kultúra pénzügyi alapjairól. Ügy tartják, hogy a jó szervezés a lelkes tenniakarás olykor pótolhatja a forintokat is. Igaz. az izzóban nem kis összeget áldoznak a közművelődésre. Évről évre mindig többet. Ezt azért is érdemes hangsúlyozni, mert a gazdasági mechanizmus első időszakában a népművelés oldaláról gyakran hangzott fel a kétely: az , Ú.i ösztönzési rendszer hatá- : sára nem csökkennek-e majd a kulturális célokat szolgáló forintok? Országos vagy megyei méretekben nem volt teljesen alaptalan ez az aggodalom. Az izzóban azonban megszaporodtak a forintok. Míg 1968-ban közel háromszázezer forint volt a keret, ebben az esztendőben már m»gh-'iadja a négyszáz ezret. Az összeg fele sport;

célokat szolgál, míg a másik fele a szűkebb értelemben vett közművelődést.

Bár a válasz cseppet sem volt kétséges, mégis megkérdeztem az igazgatót:

— Nem merül fel a gondolat, hogy más célra is el tudnák költeni ezt a négy- százezren felüli összeget?

A válasz tömör és meggyőző volt.

— Nem merül fel. Egy

ilyen gyárnak, mint amilyen mi vagyunk, nem, csak termelési, hanem emberi, sőt, társadalmi kötelezettségei is vannak. Nem beszélve arról, hogy a kulturális célokra fordított összeg valahol és valamilyen formában mindig visszatérül. , /

Jó volt ezt hallani...

A gyár igazgatójától tudom. hogy ők maguk is meg- leoődtek a fentebb emlílett felmérés összesített adatain. Érdemes feljegyezni néhányat:

A megkérdezetteknek (2500 dolgozó!) csupán 15 százaléka látogatja rendszeresen a művelődési házakat, 38 százalék egyáltalán nem, míg 47 százalék ritkán.. Moziba 16 százalék jár rendszeresen, 27 százalék nem, 57 százalék pedig csak néha-néha. Kiállításokra, múzeumokba a megkérdezetteknek csupán két százaléka jár rendszeresen. Ugyanez az arány a színházi előadásokkal is. A könyv- és újságolvasással, valamint a rádióhallgatással már sokkal jobb a helyzet. A megkérdezettek 37 százaléka olvas, rendszeresen könyvet, 63 százaléka újságot, míg a rádiót 66 százalék hallgatja ugyancsak rendszeresen. A dolgozók 87 százalékának vár. televíziója, s ők nyilvánvalóan rendszeresen nézik a műsort.

A kérdőíves közvéleménykutatás sohasem pontos ugyan, de mindig alkalmas bizonyos következtetések levonására. Ezek a számadatok többek között azt jelzik, hogy a lakóhely közművelődése nem kínál eléggé vonzó programot. A színházlátogatások és kiállítások gyér százaléka pedig egyértelműen azt jelentik, hogy az ilyen jellegű rendezvények alig találhatók a művelődési házak programjában.

Az izzó vezetői természetesen ezekből a számadatokból is levonták a tanulságot, s most azon munkálkodnak, hogy szorosabb kapcsolatot építsenek ki a környező községekkel, a művelődési házakkal, hogy bejáró dolgozóik hasznosabban tölthessék az otthoni szabad időt. E nagyszabású szervező munkához szakember kell. Ezért keres most a gyár egy jó népművelőt, aki összefogja majd a közművelődés szerteágazó szálait.

Márkusz László

£g#£MSÉR Mt

Csendesek q hajnalok

— Remélem, tudok időt szakítani. Ámbár rengeteg munkát adnak ezek a rebellisek.

— Bizony, nagy felelősség — szóltam, s ezzel a helyeslés látszatát keltettem.

Szívesen kapott az alkalmon.

— Abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy igazságunk egyúttal népszerű. Ennek megfelelően a büntetés egyöntetű. Kifejezi ezt a hadbí-őság összetétele is. Káplároké őrmesterek,

Borisz Vasziljev kisregénye — A hajnalok itt csendesek —, két éve jelent meg magyar fordításban, amelyet a budapesti Mikroszkóp Színpad sikeres színpadi feldolgozása követett. Az elbeszélés sikerét Sztanyiszlav Rosz- tockijnak, a Korunk hőse és a Visszavárlak rendezőjének most bemutatásra került filmváltozata koronázta meg.

A filmet egy erdei gerillaharc cselekménye szövi át. Szereplői katonalányok, akik hátországi szolgálatot teljesítenek. Helyőrségükön semmi lényeges dolog nem történik, még a hajnalok is csendesek. Nem hősként érkeznek a front mögé. A kér délyesnek induló, olykor humorosnak tetsző konfliktusokban a cselekmény során kifejlődik egy mélyebb mondanivaló: a béke, az elvesztett otthon és boldogság fájdalmas üzenete. A lányok minden szava és mozdulata, emléke és vágya az otthoni környezethez, a szerelemhez, örömhöz kapcsolódik, amit elvett tőlük a háború. A film megható, drámai hatása az emlékekben élő béke, ^letöröm és a halálban megsemmisülő asszony! életvágy kontrasztjára épüL

Rosztockij nem zárt drámát formál a történetből, lírai képszerkesztéséhez hozzátartozik a táj szépsége, a

Űj szovjet film

lányok emlékezetében álomszerűén visszatérő múlt éppúgy mint hősies helytállásuk és önfeláldozásuk a tragédia utolsó pillanatában.

Sorsuk a véletlen alakulása.

A rendező nem céltudatosan törekszik a drámai pillanat felé, hanem igyekszik minél távolabb eltolni, elhitetni, hogy elkerülhető a tragédia. Jól szerkesztett, hosszantartó képsorainak közpóntjában mindig az ember áll, örömeivel, bánatával együttesen adva a színészi alakításoknak is.

Rosztockij tisztán ható,

• őszinte lírai hangvételű, folyamatos, epikus meseszövését mindvégig megvalósította a filmben. Mindig újat mondó, izgalmas részletek árnyalt jellemábrázoló képessége a szándékosan lelassított képszerkesztés ritmusa a film lényegére tereli a figyelmet: hőseinek jellemére a háború embertelenségére, amely pusztulásra ítélte őket.

öt lány, öt különböző múlt, jellem, vágy és emberi kapcsolat, öt különböző sors, öt halál, és egyetlen közös végzet: a háború.

Mégis élettel telített Rosztockij filmje, a békéért folytatott örök harc halk, erőteljes, érzelmi hatású felkiáltójele az emberiséghez.

Kitűnő fiatal színészete alakítják az öt katonalányt: Irina Sevcsuk, Olga Osztrou- mova, Irina Dolganova, Je- lena Drapeko, Jekatyerina Markova, Ludmilla Zajzeca. Az őrmester szerepét egy jól karikírozó, sokoldalú színész Andrej Martinon játssza.

Vjacseszlav Sumszkij operatőr izgalmas képi megvalósításával egyenrangú társa a film rendezőjének. Együt-. tes munkájuk eredményeként egy a tartalom és' forma egységében született műalkotást láthatunk. A filmben alkalmazott álom és vágy képek színdramaturgiája külön figyelemre méltó, jól illeszkedik a fekete- ' fehér filmbe. Esetenként azonban érezhető a túlzott meseszerű motívumok bie- derrneieres hatása, amely indokolatlan, mivel az álommotívumokra a reális emlékek és vágyak jellemzőek.

A film megtekintése után egy fiatal szovjet költő vers- részlete jutott eszembe.

C’Gondold meg jól / — verset írok az / emberiség legszebb álmáról / embertelenül legszebb álmodból is / felverlek s / felolvasom)"

Sztanyiszlav Rosztockij is egy ilyen nagy álomról készített íilmkölteményt. Érdemes volt felolvasni”,

Perl Máríea

Mai Ír-ajánlatunk

15.55s

Feleségem

hagyatéka

Potyautas: Bodrogi Gyula

Tévékomédia, Labiche francia bohózatírótól hazánkban még nem játszottak színdarabot, pedig a szerző hazájában igen népszerű. Művei néhány éve Franciaországban1 reneszánszukat élik. A Feleségem hagyatéka a a komikus francia vígjáték szabályait követi: a főhős — Huszti Péter alakítja —. elvesz felesé^ gül egy idős hölgyet, aki hamarosan vagyont prököl: csakhogy a vagyonnal együttjár még valami, pontosabban valaki: a hagyatékhoz egy öreglány is hozzátartozik. Ezt az öreglányt a nemrég elhunyt kiváló művész, Kiss Manyi alakítja (ez volt a színésznő utolsó szerepe!). A fiú menyasszonya és ennek apja megjelennek, s — bohózathoz illően —, íéreértik a helyzetet, mivel a vénlány kellően öreg ugyan, de mégiscsak nő. Ez az alaphelyzet, amiből azután a szórakoztató bonyodalmak származnak. A darab tévéváltoza- tához Fényes Szabolcs szerzett zenét, a dalszövegeket pedig a fordító. Végh György írta.

A főbb szerepekben láthatjuk még Feleki Kamuit, Márkus Lászlót, Schütz llát és Miklósy Györgyöt.

hadnagyok, főhadnagyok, őrnagyok, ezredesek törtek pálcát a bőnösök felett. Az egész hadsereg.

— Gratulálok, főhadnagy , úr — bólintottam én is olyan ünnepélyességgel, mint amilyenbe! megejtette Franz von Otteníeld a felsorolást

Büszke volt és elégedett Végre látta kivilágosodni agyamat konstatálhatta, hogy tisztában vagyok kilétével. Megállapodtunk a másnapi vizitben, s fájdalmától megszabadulva távozott

De én nem tudtam megszabadulni a vizit hatásától. Először is lesújtanak éreztem a komédiát-a káplárokkal, őrmesterekkel és hadnagyokkal. Hiszen mindany- nyiunk számára kezdettől világos volt, hogy a legfelsőbb akarat fütyül a káplárok és a Franz vor. Otten- feldok verdiktjére. A legfelsőbb akarat a lázadó vezérek kivégzésére szánta el magát és döntését véghez is viszi. A káplárokkal, őrmesterekkel űzött komédia egyetlen értelme, hogy megossza az eleve elhatározott ítélet felelősségét az egész hadsereggel: íme, a legfelső hadvezetőség csak szentesíti a káplárok akaratát!

Másodszor pedig az igazság valódi természetre hívta a figyelmemet Franz von Otteníeld látogatása. Magam

Sikerrel játszotta az egri Gárdonyi Géza Színház a Pa- tyautas zenés változatát. A nagy érdeklődésre való tekintettel ismét műsorra tűzik e népszerű vígjátékot, mégpedig vendégművész felléptével. A december 12-én, 13-án és 23- án a Potyautas címszerepét Bodrogi Gyula, a budapesti József iAttila Színház művésze játssza.

is hazaáruló lennék, ha kétségbe vonnám uralkodónk, és hazám igazságát. De vajon csak nekünk van igazságunk? Tudom, fölösleges ezen tépelődnöm. Szégyenkezve és félelemmel írom le, hogy _ az igazság fáradhatatlan emlegetése szükséges ürügy. A lényeg a soha be nem vallható gőg, és ennek kielégülési formája, a hatalom.

• Immár, több helyről is értesültem, minden esetben szigorú titoktartás kérése és ígérése mellett, hogy megtörtént az ítélkezés a tizennégy magyar tábornok ügyében. Egy kivételével mind- annyiukra halált szavazott a hadb;róság. Nevekről nem esett szó. Maguk a vádlottak csak akkor tudhatják meg leendő sorsukat, ha az ítélet megerősítve visszaérkezik Haynau táborszernagy úr ácsi főhadiszállásáról.

Még áprilisban súlyos baleset érte Damjanich Jánost. A komáromi Csillagerődbe’.' időzött a hetAlik honvédhadtest parancsnokaként, amikor kinevezték a lázadó kor mány hadügyminiszter-he lyettesének. Próbautat tett ?. kocsival, amellyel Debrecen be, hivatala átvételére szán dékozott utazni. A lovak megbokrosodtak, Damjanich leugrott a borulóbaa levő kocsiról, de lába a küllők közé

akadt.

Azóta sem heverte ki nyílt bokatörését. Többi tábornok- társával együtt a főőrségi' épületben őrzik, az egyik századirodát jelölték ki börtönéül. • ,

Viziteltem nála. Óvatosságból jelen volt Wochen- gruber íőtörzsfoglár. Hátát a falnak vetve üldögélt a tábornok, beteg bal lábát a prics- csen nyugtatta, ,jobb lábát pedig úgy tartotta a padlón, mintha föl akart volna kelni. Szokása szerint most is nagy nyugalommal szivarozott. Beletörődő mosollyal csóválta fejét, amikor megjelentem szobájában.

— Mire jó ez a fontoskodás, főorvos úr! — méltatlankodott, de úgy, hogy érezhettem, jólesik neki a látogatás.

— Érdekel az állapota. Vannak fájdalmai?

Lassan, sokatmondóan megrázta fejét és befelé figyelve válaszolt:

t— Nincsenek fájdalmaim, főorvos úr... A bokámnak nincsenek...

önkéntelenül máshová nézem. Semmi kedvem ahhoz, hogy ellenségeim láttán meghatódjam.

(Folytatjuk)