Népújság, 1973. december (24. évfolyam, 281-305. szám)
1973-12-15 / 293. szám
Álljon ntoß a menet,.. Új magyar film A nagymama — Eredj Jancsika, majd nagymama felöltözteti — Nagymama' Legyen szives, vigyázzon a gyerekekre! — Meg kellene varrni ezeket a zoknikat' Majd nagymama. — Olyan töltött káposztái senki sem tud főzni, mint nagymama. Az ember mind a tíz ujját megnyalja utána. Manapság drága kincs a háznál egy nagymama Es ha ráadásul ez a nagymama még elég fiatal és egcs <* »<♦$ is ahhoz, hogy dolgozni tudjon, akkor egyenesen főnyeremény. Csak elismerés, illetheti Gyarmathy Líviát a tehetséges rendezőt, mert vállalva cseppet sem egyértelműen fogadott műfaját, visszatér a rögös ösvényekre. Az Ismeri a Szandi Mandit? sikere óta tudjuk, hogy Gyarmathy Lívia erősen vonzódik a groteszk ábrázolásmód felé, s ily módon igyekszik kifejezni, felnagyítani korunk, társadalmunk vagy egyszerűen csak emberi magatartásunk fonákjait. Üj filmjében is valami hasonlót cselekszik, amikor kedvesen groteszk tükörben villantja fei egy nagyüzem tipikusnak egyáltalán nem mondható, de azért igaznak Játszó epizódját Szándékosan nem írom, hogy történetét, mert ahhoz bizony eléggé szűkreszabott a film sztorija. Érzik ezt az alkotók is — Böszörményi Géza és Gyarmathy Lívia írta a filmet — ezért csatoltak hozzá kiegészítő mesét egy modern Rómeóról és az ö még modernebb Júliájáról, akiknek csupán apai és nagyapai szálon vannak halvány kapcsolatai a film gondolatvilágához. Ezek titán ölik néhány szót ejteni arról is, hogy voltaképpen miről is szól ez az új magyar film. Bizonyos áttételekkel az emberségről, vagy méginkább az emberi kapcsolatok hiányáról, arról, hogy a sok bábáskodó bába között olykor elvész a gyerek. Gyarmathy Lívia gépgyárában például remek szónoklatok hangzanak el az üreg munkások, a törzsgár- datagok megbecsüléséről, össze is hoznak egy jókora ünnepséget, hogy arany pecsétgyűrűvel ajándékozzák meg az üzem legöregebb nyugdíjasait és ahol természetesén megjelennek a tv kamerái is. Csak éppen a lényeg veszett el a nagy tolongásban, a legfontosabb szereplő, akiért az ünnep szól, maga az ember, a legöregebb munkás, Benda bácsi. Egyszerűen megfeledkeztek róla. A film nem vádol, nem jut el a maró szatíráig, kedvesen csipkelődik inkább, így figyelmeztetve emberi gyengéinkre. Az üzem vezetőiről sajnos kevés információval szolgál a film, csak sejteni lehet, hogy külön-külön ők rendes emberek, s a humor forrása éppen az. hogy túlszervezett együttműködésük, közös ténykedésük fonákjára fordul, s nagy igyekezetükben kifelejtik a főszereplőt, az embert. S itt szól közbe a rendező — már a cím megfogalmazásával is — Álljon meg a menet... Valami baj van, hiszen megfeledkeztünk a leglényegesebbről, az emberről. Itt és ezen a gondolati síkon válik általánossá a film egyszerű mondanivalója. A rendező biztos kézzel vezényelte a részben civil szereplőkből álló együttest, míg Koltai Lajos kamerája igyekezett követni a rendező groteszk nézőpontját. Nem sikerült teljes egészében. Úgy tűnik, sok humor „maradt bent” a jelenetekben, a szituációban, a derű olyan forrása, amelyet a kamerának kellett volna kiaknázni. Mindezek ellenére most mégis egy pozitív példát említek, azt a jelenetet, amely a legjobban fejezi ki a film egész hangvételét Benda bácsit az arany pecsétgyűrű várományosát a belvárosba viszi az igazgatói gépkocsi, hogy ott a fényes ékszerboltban megmérjék, milyen nagy legyen az elismerést jelző gyűrű. Az üzem fiataljai, a vagánykodó srácok, motorkerékpárjukon közrefogják a fekete Csajkát, s így pontosan olyan ez a jelenet, mint egy fejedelmi menet, mint amikor uralkodót, vagy államfőt kísérnek végig a városon. A civil szereplőkről — a Benda bácsit alakító Markovich Miklósról, az önmagukat alakító fiatalokról Gurcsánszky Ágiról és Rajts Istvánról — legfeljebb any- nyit jegyezhetek fel, hogy egyszerűek és kedvesek voltak. A színészek közül Éva Ras fanyar titkárnője illeszkedett legjobban a film stílusához. Horváth Sándor, Madaras József, Szirtes Adám és Szilágyi Tibor egy - egy halványan körvonalazott típust formált meg elfogadhatóan. Mindezt összevetve derűs és szórakoztató ez az új magyar film, de ami a legfontosabb, gondolatébresztő alkotás. így mindenképpen érdemes a megkülönböztetett figyelemre. Mai ív-ajánlatunk: 17.25: ANTENNA Az év utolsó adásában a nézők a világ egymástól, s hazánktól' távoleső tájait láthatják. Elsőként dr. Benedek István ez év nyarán tett svédországi utazásának emlékeit eleveníti fel a nézők számára. A tudós Linné „nyomában járt”. Kari Linné, XVIII. században élt svéd természettudós a modem természettudományok egyik megalapozója volt. A természet leírása és rendszerezése — bár ma már nem állja meg a helyét — akkoriban igen jelentős tudományos tett volt. Linné 1735-ben megjeleni System Nature (A természet rendszere) című munkájában feltérképezte az- összes eddig ismert növényt es állatot, sőt, még az ásványokat is. Az adás másik vendége, pontosabban „útikalauza”, dr. Balogh János egyetemi tanár, aki Új-Guineában járt, s ott forgatott filmjét is bemutatják. A tudós ellátogatott a nagy magyar kutató, Fenichel Sámuel sírjához is. — Hová mentek:? — Moziba — Es a gyerekek? — Majd a nagymama — Boldogok vagytok, mamátokl hogy nektek van egy nagyMárknsz László Szabó László kiállításán művész, Szabó' László kiállítása a megnyitás óta nagy sikernek örvend Egerben. A Megyei Művelődési Központ nagytermében az országos hírű művész két évtizedes munkásságáról harmincöt — fa, bronz, márvány, kőbe vésett —, alkotás vall, (Foto: Perl Márton) De boldogok-e a nagymamák? — Mennyi idős kedves nagymama? — Hatvanhárom aranyoskám, de hala Istennek még nagyon jól bírom. — Mióta lakik Imreékkel? — ötvenkilencben hoztak ide, amikor baleset erte szegény uramat. En neveltem fel mind a két gyereket. Tudja, Imréélc dolgoznak egész nap. Sárikát is nagyon leköti a hivatal és fáradtan jönnek haza mindig. Délben csak az a kis üzemi koszt persze, hogy jólesik a nagymama főzte vacsora, — Mikor tetszik reggel felkelni? Nevet. — Tudja lelkem, a magamfajta öreg már kevés alvással is beéri, ötkor már a konyhában vagyok. Mire felébrednek. jóformán asztalon a reggeli. Délelőtt magam vagyok, üres a ház. Ilyenkor megyek bevásárolni, kötögetek• — Mi a kedves szórakozása? összecsapja a tenyerei. — Szórakozni? Két ilyen kis sárkány mellett? — Mégis! Jár valahová? — Legfeljebb a tv. Azt nézem. Meg hallgatom a Szabó családot. — Névnapra, születésnapra kerül-e egy kis meglepetés? Nagyot sóhajt. — Igen. Nekem nagyon jó gyermekeim vannak. A menyemre sem panaszkodom. De a születésnapomról bizony elfeledkeztek az idén..— Autózni elviszik-e néha? — Egyszer hazavittek a hugomékhoz. — Akad-e egy kis idő, amikor a szobájában csendben, békességben maradhat? Mennyi kérdés — csodálkozik —de azért válaszol. — Csak éjszaka ha felébredek, mert nem hagy aludni a köszvény. — Boldognak órzi-c magát nagymama? — Boldog vagyok. Csak... Es könny belábad a szeme. Ki tudna kifürkészni, hogy miért? — Igen. Egy jó nagymama megfizethetetlen a háznál, Mindössze kevés figyelem, kis előzékenység, parányi gyöngédség kell ahhoz, hogy fizetség nélkül is boldog legyen • Szalay István 11. Ma, amikor oly nagy szenvedély Európa-szerte a ha- zafiság, miért ne lehetnék én is osztrák hazafi. Az vagyok és az maradok utolsó lehel- ietemig. Semmivel sem szeretem kevésbé hazámat, Ausztriát, mint akár az uralkodót. De szeretetemből kizárom a gőgöt. Viszont annál gőgösebben elutasítom magamtól a mindig-minden- ben csak nekünk lehet igazunk gyermeteg önhittségét. Ha jól sejtem, az ilyen önOJtMrn WOü december hittségből születnek a katasztrófák. Ránk és masokra. Hazafiságom akkor ér valamit, ha emberi fedezetéért a joszándékú, külső honbéliek is becsülni tudják. De nyomban elveszítem igényemet a becsülésre, ha a hazafiság ürügyén hatalmi mániák rabjává' leszek, ha elszabadítom hódító ösztöneimet, s gyáva kétszínűséggel addig nyomorgatom a kiszolgáltatottakat, amíg a pára el nem száll belőlük, hogy aztán férfiasnak látszó kérkedéssel elmondhassam : győzelmet arattam az isten, a császár, a iiaza javára. Zúgjanak a harangok, következzék a te- deum. Kényelmetlen művelet ez a lelkiismereti vizsgálódás. Minél pontosabban teszem, annál kevésbé fogadhatom el a rosszhiszemű állítást, hogy csakis a mi oldalunkon található a teljes igazság. Hogyan is mondta Damjanich? Ami itt történt, abba nemcsak szegény Lenkey János, de valamennyi osztrák, valamennyi magyar beleörüi- hetne. ★ Igen, Damjanich^őt halálra ítélték. De miér' ^ Tudom, tudom. Fegyveres lázadásban való részvételért és felség- árulásért. De mégis: miért? Mert a bűnösség puszta kinyilatkoztatása és cselekedeteinek önkényes bírói megítélése csak a bosszúvágy szerint elegendő indok. Belőlem hiányzik a bosszúvágy, m. csakis a szabatosan tárgyilagos igazság előtt vagyok hajlandó fejet hajtani. Ez pedig tudomásom szerint a következő Damjanich János esetében. Százados volt, és negyvennégy éves, amikor császárunk aláírásával szentesítette az önálló magyar minisztérium létrejöttét, benne a hadügyi önállóságot. Császárunk rendelkezésére született meg az a döntés is, hogy tíz új zászlóalj szervezendő a magyar kormány fennhatósága alatt Damjanich ekkor az olasz hadszíntéren szolgált és a hatvanegyedik gyalogezred gránátos századát vezényelte. Itt kapta a parancsot, hogy a királya akaratából felállítandó tíz zászlóalj egyikét, a harmadikat vegye át. Kinevezését és őrnaggyá való előléptetését István nádor írta alá a király nevében, míg a magyar kormány nevében gróf Batthyány Lajos miniszterelnök. Ekkor még úgy tudtuk, s Damjanich sem tudhatta másként, hogy az udvarnak semmi köze a rácok fellazításához, hogy a király őszintén óhajtja a bácskai, bánáti zendülés letörését. Igaz, Damjanich János a magyar kormány szolgálatában, de egyszersmind törvényes királya katonájaként alapozta meg feddhetetlen hadvezéri hírnevét a délvidéki véres csatákban Nem ő vett részt a fegyveres lázadásban, amit most egyik fő bűnéül rovunk fel, hanem azok, akiket levert éppen a törvényes rend érdekében. Képzelhető, mixe vélhette a fordulatot, amikor tapasztalnia kellett, hogy a levert rácok helyett immár a császári csapatok törnek a királya által kinevezett kormánya létére. Neki pedig közvetlen feletteseinek, a magyar hadügyi kormányzatnak kellett engedelmeskednie, 6 nem a mi osztrák generálisainknak, akik fölött viszont a magyaroktól független bécsi kormány rendelkezett. A király nevében eszközölt kinevezését soha visz- sza nem vonták. A jogfolytonosság szabályai szerint haladt előre rendfokozatában a tábornoki rangig. És ott voltak körülötte a katonák, akik zokszó nélkül rohantak szavára a halálba. Lehet-e csak úgy, köszönés nélkül kiszakadni az elkötelezettség sűrű szövevényéből Windisch- graetz röplapjaira? Főképp, ha semmi sem bizonyítja a proklamáció hitelességét? Mert a császár, mint első személy hallgatott. Az a formula pedig, hogy az uralkodó nevében, úton-útfélen elhangzik, akkor is, ha gara- so6 tolvajt büntetnek meg. Damjanich tehát harcolt tovább. Végig kergetett bennünket szinte az egész Kárpát-medencében. Tehet róla, igen is tehet, hogy nevét fogcsikorgató tisztelettel emlegettük. Mindig, mindenütt megvert benőnket. Amíg lábát nem törte, az összes ütközetben részt vett ellenünk. Titkon mondogattuk, bárcsak nekünk lennének ilyen tábornokaink. Most viszont lekicsinylőén századosnak tituláljuk, megtagadván tőle azt az őrnagyi rangot is, amelynek viselésére még István királyi főherceg, a nádor jogosította fel uralkodónk helyetteseként Ördögien következetes es az ember. Megbocsáthatatlanul önérzetes. Nem elég, hogy a csatatereken sorra megalázta legjobb hadvezéreinket, ráadásul a fegyverletétel .alkalmával sem tekintette őket egyenrangúnak lovagiasság dolgában. Csakis az oroszoknak volt hajlandó átadni Arád várát. Kijelentette, kész az utolsó szál emberig harcolni, kész ebben a harcban elsőnek elesni, ha előttünk, osztrákok előtt kellene kapitulálnia. Ha másért nem, ezért feltétlenül halál jár. A bosszúvágy szerint. Haynau táborszernagy úr őkegyelmessége szerint. Ami azt illeti, ránk nézve elég dermesztő szégyen, amelyre Damjanich személyes sorsa rádöbbentett bennünket Eleinte azt hittük, zsölyé'oől nézhetjük, miként marcangolják szét a szájhős magyarokat a felbújtatott rácok, horvátok, románok. Amikor csalódtunk várakozásunkban, kénytelenek voltunk saját csillogó, kényes haderőnket a büszkeségünkhöz méltatlan magyarok ellen küldeni. Mi lett a vége? Megtörtént a hihetetlen, a minden képzeletet felülmúló: bennünket is megvertek. Az ilyen századosok, mint ez a Damjanich. Mehettünk két- rétgörnyedve Pétervárra, a minden oroszok cárja kegyes pártfogásáért könyörögni. És akkor felbőszülünk Dam janich következetességén. Nem értjük, miért azoknak adta meg magát, akiket mi hívtunk ide győztesnek. Szegény, szegény Damjanich. Szegény, szegény Ausztria... Jó lenne öntudatlanul átvészelnem ezeket a borzaszr tó napokat Ha akarom, ha nem, önkéntelenül az ítéletek részeséne! : érzem magam mind a bírák, mind az elítéltek oldalán. Osztrák létemre felelek irgalmatlansá- gukért, ember létemre osztozom a megbüntetendők szenvedéseiben. Hiszen ez a legszömyűbb, ezért kényszerülök enyhíteni fuldokiáso- mat a magamnak szóló gyónásommal: hogy különbségei kell tennem osztrák mi voltom és ember mivoltom között. Ezért sújtanak ítéletükkel engem is azok, akiknek elegendő, hogy csak osztrákok. Bárhogy menekülök gondolatban a jelentől, minduntalan visszaráncigálják figyelmemet az egyre komo- rabb fejlemények. Nincs menekvés, a közvetlen szem- tanú szerepét rám is kiosztotta a söre. A parancsnoki törzs tagjaként kénytelenkelletlen tudomást szerzek mindenről. Amióta megerő-, sítette Haynau a halálos ítéleteket, a törzs szűkebb körében megszűnt a szigorú titoktartás, így hivatalból jutok hozzá a gyászos értesülésekhez. Howiger tábornok úr, a vár parancsnoka a következőképpen rendelkezett. (Folytatjuk.)