Népújság, 1973. december (24. évfolyam, 281-305. szám)

1973-12-01 / 281. szám

Novaiul éri lendület K ereken egy év telt el pártunk vezető testü­letének múlt év novembert, emlékezetes határozata óta, így a minap lezajlott tanács­kozás számot vethetett mind­azzal, ami azóta az ország­ban, a gazdaság, a társada­lom, a kultúra fejlődését, kü­lönösképpen pedig az embe­rek mindennapi életét nézve, végbement és — végbemegy. Az említett esztendő egy iz­galmas, sokat ígérő folyamat része, amely az MSZMP X. kongresszusával vette kez­detét, és egyben bizonyság az is, hogy e folyamatban testet öltő nagyszabású prog­ram nemcsak a közelebbi, s távolabbi jövőt készíti elő, V. hanem a jelenben is erőtel­jesen hat és — ma sem mér fukar kezekkel. A nyilvánosságra került határozat teljes körképei ad a korábban hozott sokoldalú intézkedések jó hatásáról nemzetközi kapcsolataink­ban és belső helyzetünkben. Elemzi a meglett intézkedé­sek hatását és kijelöli a to­vábbi teehdőket. Ám köze­ledvén az év vége, megtár­gyalta a Központi Bizottság a következő év népgazdasági tervét és költségvetését is. A közleményből kitűnik, mi­iyen lendületes és egészsé­ges fejlődés szakaszába lép­tünk és milyen nevezetes eseményeket jegyezhetünk fel az 1973-as, s immár az 1971-es év lapjaira. Egyszó­val az 1972. november 14— 15-i ülés, határidőhöz kö­tött határozatait végrehajtot­tuk, a hosszabb távú felada­tok megoldása megfelelő ütemben folyik. Csupán kiragadva, néhány tény: a tervezettnél gyorsab­ban nőtt a nemzeti jövede­lem, tovább javult az ország külkereskedelmi mérlege. Kendkívüli fontosságú ener­giaszolgáltató és ipari bázi­sok léptek üzembe, nőtt- a mezőgazdasági termelés és mindezzel párhuzamosan mintegy 85 ezer lakás épült, és nem csupán a reáljöve­delem, hanem az egy kere­sőre jutó reálbér is érzékel­hetően — 2,3 százalékkal, nagyüzemi munkásoknál 5,8 százalékkal nőtt! És a jövő évi terv: szolid bizton­sággal tervezett —- . éppen ezért túlteljesíthető —, nem­zeti jövedelem, illetőleg ter­melésnövelés, ám a reáljö­vedelem, illetve az egy kere­sőre jutó reálbér növekedés mutatószáma még az ez évit is félülműlja! A lakásépí­tésben meg keli ismételni az idei, kimagasló 85 ezret, de úgy, hogy ebből 36 ezer lakás állami beruházásban kerüljön tető alá. Ami pedig n meginduló termelő és egyéb beruházások listave­zetőit illeti: a paksi atom­erőmű X. üteme, adriai kő- olajvezeték, újabb cement­gyár, vegyi és könnyűipari üzemek, valamint egy új Kossuth adó — ezek alig­hanem önmagukért beszél­nek. Részletes irányelveket szab a Központi Bizottság az élet- színvonal emelését szolgáló —- béremeléssel, szociá­lis és egészségügyi, valamint kereskedelempolitikai intéz­kedésekkel kapcsolatos —, további teendőkre. Ezek lé­nyeges vonása, hogy még szélesebb körre terjeszti ki a központi jellegű béreme- I t. igen nagy anyagi erő f: itést tesz a népesedési helyzet javítása érdekében n.'.gv lépéssel javítja a be­tegellátást és energikusan visszaszorítja az áremelés le­hetőségét. A következő sző a Minisz­tertanácsé, majd az ország- g ülésé, hogy jól megfontol térvényekkel, ' intézkedések­kel megszabják a teendőket 0 tennivalók meghatá­rozásából — a megál­lapításokból a józan közvé­lemény hangja és bizakodá­sa csendül ki. Ami azt iga- z: Íja, hogv továbbra is nagy figyelem irányul közös dol­gainkra. S főleg, hogy egyre jobban látjuk — mondhat­ok ki bátran: derű* a látó­határ! János VILÁG PROLETÁR* fii, EGYESÜLJETEK! AZ MSZMP HEVES MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS NAPILAPJA XXIV. évfolyam, 281. szám 1973. december 1., szombat Losonczi Pál fogadta a lengyel parlamenti küldöttséget Losonczi Pál, a Népköztár­saság Elnöki Tanácsának el­nöke pénteken fogadta a len­gyel SZEJM küldöttségét, amely Jan Sydlaknak, a Len­gyel Egyesült Munkáspárt Politikai Bizottsága tagjának, a központi bizottság titkárá­nak vezetésével tartózkodik hazánkban. Az Elnöki Tanáé elnöke szívélyes, baráti esz­mecserét folytatott a lengve! képviselőkkel. A látogatásnál jelen volt Varga Gáborné, az országgyűlés alelnöke. Jan Sydlak a nap folya­mán találkozott és megbe­szélést folytatott Aczél Györggyel és Nyers Rezső­vel, az MSZMP Politikai Bi­zottságának tagjaival, a Köz­ponti Bizottság titkáraival és látogatást tett Huszár Ist­vánnál, a Minisztertanács el­nökhelyettesénél. A lengyel parlamenti kül­döttség pénteken találkozott dr. Papp Lajos államtitkár­ral, a Minisztertanács Taná­csi Hivatalának elnökével is. A lengyel vendégek és a magyar államférfiak találko­zóin jelen volt Tadeus Ha- nusek, a Lengyel Népköztár­saság budapesti nagykövete. Elutazott hazánkból dr. Carlos Rafael Rodriguez Dr. Carlos_ Rafael Rodri­guez, a Kubai Köztársaság miniszterelnök-helyettese, a magyar—kubai gazdasági és műszaki együttműködési bi­zottság társelnöke pénteken Magyarországról Berlinbe utazott. Búcsúztatására meg­jelent dr. Ajtai Miklós mi­niszterelnök-helyettes. HITELKONTINGENSEKKÖL ■ A LAKOSSÁGI ÁRUEL­LÁTÁSRÓL ÉS ÁRSZABÁLYOZÁSRÓL £ SZOCIÁLIS JUTTATÁSOKRÓL I ÜJ ÜDÜLŐKÖRZET KIALAKÍTÁ­SÁRÓL , .... Ű Jést fartett a M niszteitanács A kormány elfogadta az Országos Tervhivatal elnö­kének előterjesztését az 1974. évi népgazdasági tervről és meghatározta a végrehajtás feladatait. A pénzügyminiszter é6 at igazságügyi miniszter elő­terjesztése alapján a Mi­nisztertanács megtárgyalta az 1974. évi állami költségve­tés részletes előirányzatait és úgy határozott, hogy a tör­vényjavaslatot az országgyű­lés elé terjeszti. A Magyar Nemzeti Bank elnöke előterjesztést tett a népgazdasági tervbe foglalt célok megvalósítását szol­gáló hitelpolitika irányelvei­re ,és az 1974. évi hitelkon­tingensekre. Az ideinél na­gyobb összegű beruházási hitelkereteket elsősorban a kiemelt fejlesztési progra­mokra, a szocialista gépim­port fokozására, a konver­tálható export-árualapoka' növelő kapacitások létreho­zására, a folyamatban levő beruházások gyors befejezé­sére, valamint a lakásépítke­zésekre és a tanácsok kom­munális céljaira összponto­sítják. Az Országos Anyag- és Árhivatal elnökének előter­jesztése alapján a kormány megtárgyalta az 1974. év! árszabályozás feladatait, és úgy határozott, hogy a fo­gyasztói árszínvonal növeke­dése a jövő évben nem ha­ladhatja meg a 2 százalékot A belkereskedelmi minisz­ter tájékoztatta a kormány* a lakosság idei áruellátásá­ról és a kereskedelem jö­vő évi felkészüléséről. 1973- ban a kereskedelem — 3 burgonya és a zöldség kivé­telével — a múlt évinél kedvezőbb árukínálatot biz­tosított. A Szakszervezetek Orszá gos Tanácsának főtitkára, a munkaügyi miniszter és az igazságügyi miniszter javas­latot terjesztett elő a népe­sedéspolitikai feladatokról szóló kormányhatározat tár­sadalombiztosítást érintő in­tézkedéseinek végrehajtásá­ra. A Minisztertanács a ko­rábban hozott két rendele­tet módosítva , él "irányozta az állami szociális juttatá­sok 1974-től mintegy évi 1 milliárd 660 millió forint­tal történő növelését, és úgy határozott, hogy azt az 1974. évi költségvetési törvényja­vaslatban az országgyűlés elé terjeszti. A Minisztertanács megtár­gyalta és elfogadta a mun­kaügyi miniszter, a Szak- szervezetek Országos Taná­csának főtitkára és az egész­ségügyi miniszter előterjesz­tését a nyugellátások és egyéb ellátások évenkénti rendszeres emeléséről szóló rendelkezések és, eljárások kisebb módosításáról. Az építésügyi és városíej- liesztési miniszter és az Or­szágos Vízügyi Hivatal elnö­ke javaslatot terjesztett a Minisztertanács elé a rácke­vei Duna üdülőkörzet regio- náláis rendezési és vízgaz­dálkodás-fejlesztési tervéről. Eger felszabadulásának jubileuma alkalmába! Koszorúzás a megyeszékhelyem Szombaton délelőtt ünnnepélyes iskolagyűlést tartottak az Egri Dobó Gimnázium­ban és Erdészeti Szakközépiskolában. Bán Péter történelem szakos pedagógus emléke­zett meg Eger város felszabadulásáról. Felidézte ez 1944-es év eseményeit, a német fasiszták elleni harc epizódjait, majd méltatta a megyeszélchely 29 éves fejlődését, a szo­cialista alkotómunka sikereit. Délután Eger város párt- és állami szerveinek képviselői — többek között — Bűzás Lajos, a városi pártbizottság osztályvezetője, Kocsis Sándor, Eger Város Tanácsá­nak elnökhelyettese, Veres István a Hazafias Népfront Eger városi elnökségének titká­ra, valamint Nagy Katalin, az egri városi KISZ-bizottság titkára — elhelyezték a hála és kegyelet koszorúit a felszabadulási emlékműnél. / ... _ . ■ . c ülése A Magyar Népköztársa­ság Elnöki Tanácsa pénte­ken ülést tartott. Az Elnöki Tanács meg­hallgatta és tudomásul vet­te Losonczi Pálnak, az El­nöki Tanács elnökének be­számolóját a Nigériai Szö­vetségi Köztársaságban, a Ghánái Köztársaságban és a Sierra Leonei Köztársaság­ban — 1973. november 11— 23. között — tett hivatalos látogatásáról Az Elnöki Tanács — né­pesedéspolitikai célkitűzé­seink megvalósítása érdeké­ben — módosította a dol­gozók betegségi biztosításá­ról szóló 1955. évi 39. sz törvényerejű rendelet egyes rendelkezéseit. A módosítás bővítette a gyermekápolási táppénz igénybevételének le­hetőségét, kiterjesztette az anyasági segélyre jogosul­tak körét és meghatározott körben felemelte a gyer­mekágyi segélyt. Az Elnöki Tanács bírákat választott meg és mentett fel, végül egyéb ügyeket tárgyalt. (MTI) Kii’dötfértekeilsfef farfott a Műszaki és Természettudományi Egyesületek Szövetségének megyei Szervezete Í-UI <yu. (1 uduoÍLÚS J, ulduluii) Foto: Puskás Anikó Ülést tartott ex MSZMP Eger Városi Bizottsága Tegnap Egerben, ülést tar­tott az MSZMP Eger Városi Bizottsága. A pártbizottság megtárgyalta és. jóváhagyta a városi pártbizottság feladat­tervét, a Politikai Bizottság 1973. július 3-i — a városi pártbizottságok helyzetéről, munkájuk fejlesztéséről szó­ló — határozatának végre­hajtására. Második napirendként sze­mélyi ügyeket tárgyalt a pártbizottság. A pártbizottság a végrehajtó bizottság javaslata alapján saját kéré­sére, érdemeinek elismerése mellett Trezsenyik Sándort — pártbizottsági tagsága megha­gyásával — felmentette titká­ri tisztségéből. . Egyidejűleg Kovács Jánost, a megyei pártbizottság politikai mun­katársát behívta a városi pártbizottságba, megválasz­totta a városi pártbizottság titkárává és a végrehajtó bi­zottság tagjává. Az ülésen részt vett és fel­szólalt Virágh Károly, a me­gyei pártbizottság titkára. Országos tanácskozás Gyöngyösön A termelőszövetkezeti szakemberek továbbképzésé­ről folyt tegnap délelőtt ta­nácskozás a gyöngyösi főis­kolán. A Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium­hoz tartózó Mérnöktovább­képző Intézet hívta meg az e területen működő, irányí­tó szervek vezetőit,. munka­társait a Mátra alján levő városba. Gyakorlati haszna az volt az eszmecserének, hogy mindjárt különböző szerződéseket is kötöttéit a jövő évi program lebonyo* lí fására.

Next

/
Thumbnails
Contents