Népújság, 1973. november (24. évfolyam, 256-280. szám)
1973-11-07 / 261. szám
Életre fielt festett pillangók Aldo Nicolai színműve Egeiben SA EGY ASSZONYT éjszaka az álmatlanság nyavalyája gyötri, s nem a férfi tüze miatt képtelen aludni már. akkor itt a korosodás esete látszik vitán felül fennforogni. És, ha az álmatlanság óráit beszélgetéssel elűzni fogad fel egy fiatal férfit, s nem Í6 azért, hogy tűnő éveit legalább vásárolt szerelemmel, egy selyemfiú leszerződött hevével langyosítsa, akkor adva van a drámai kiindulópont is egy olyan színműhöz, amely valamikor a köniíyen könnyesedő cseléch- lányok leikébe markolt volna tán, olcsó tragédiájávaL Vitán felül tömény giccs Aldo Nicolai „Festett pillangók” című színműve, bár hozzá kell tenni, hogy mivel a giccsiparnak mégiscsak jobbfajta mestermunkája, gondosan felhasznál mindent „korunk nagy problémáiból”, ahogyan az illik. Természetesen a giccs szintjén és mélységével. Hiszen ki vonná kétségbe, hogy az elidegenedés, a magányosság a kapitalista világ atomizálódásával jár együtt, hogy ez ellen is és természetesen a béke mellett is tüntetnek a nyugati külvárosok proletárjai? Hogy az „összefogásban” és még számos más közhelyben az eró, mert, aki nem törődik a társadalom tüntetésekben is kifejezett igazságával, —A ugye — az egyedül marad, KÜLÖNÖSEN, ha még olyan önző lélek is, mint, e színmű Eddája, aki úgy akart elmenekülni a nyomorból, a szegénységből, hogy — finoman kifejezve magunkat — testét próbálta gyümölcsöz- tetni, s aki nem volt rest a gyümölcs árusításához ráadásul olyan kofa is lenni, aki még gyermekét is lelencbe adja. Annak idején! ... Stb!... Stb!.. .Stb!... Többet a tartalomról már azért sem, mert száznyi változatban megírták már a . kiöregedett kurtizánok szívfacsaró történeteit, de azért sem, hogy akinek mégis nyújthat valami újat a „Festett pillangók” története, annak- ne vegyük el a szájízét p darab megtekintésétől. 'Mert bármilyen kényelmetlen helyzetben is van a kritikus — mégis ajánlani kénytelen az olvasónak, hogy legyen nézője a tisztességtelenségről szóló tisztes színpad-iparos munkának. Kénytelen ajánlani', nem azért, hogy elmondhassa cinikusnak tűnő megjegyzését az ajánlás kapcsán, lám nem szégyen, sőt kifejezetten hasznos, ha valaki érti a mesterségét, mert ettől még a bóvli is jó árunak tűnik, míg sok esetben színpadi csomagolástechnikánk gyatra volta miatt a nemes is talminak hat Pontosabban: nem csak ezért! Az ajánlás oka Demeter Hedvig Jászai-díjas nagyszerű színészi produkciója. Egy színésznő, aki élettel, majdhogynem hiteles élettel tölt meg egy kikopott figurát; egy színésznő, aki az útszéli humortól, az önmaga számára épített és önmaga számára már igaznak is tűnő hazugság-világ ábrázolásán át -tragikák magasságáig és tragédiák mélységéig jut el; egy színésznő, aki nem rest művészi alázattal a semmiből való világot teremteni, — megérdemli, hogy megnézzék. Megérdemli? Megérdemeljük!, Demeter Hedvig ott a színpadon nemes ízzé varázsolja a naív romantika cukros szirupját, tragikusan komollyá az egyébként nevetségesen naivat. Varázslatot hajt végre, igaz — ezt nem szabad letagadni és elhallgatni Aldo Nicolai színműgyártmánya kapcsán — olyan szakember előállította alapanyaggal, amelyből egy művész, az illuzionista eszközeivel, a valóság illúzióját varázsolhatja szemeink elé. Lelkes, de szerényebb eszközökkel dolgozó segítőtársa volt a varázslatban Ábrahám István, míg Zoltán Sára Fo- cája már inkább felülemelkedett az „Untermann” szintjén. És végezetül egy töprengő megjegyzés: mire lenne képes Demeter Hedvig egy olyan drámában, ahol a hiteles valóságot már megteremtette az, író, s azzal a színésznek, hogy ő teremtse meg egyáltalán, vesződnie már nem kelL Mire lenne képes, ha nem lenne más dolga, mint eljátszani az igazat! DE MEGNÉZNEM! Gyurkó Géza Benéztünk a szultán háremébe Történelem — levelezőlapokon Nyugszik az egri temetőben egy szerencsi orvos, aki a gyógyítás mellett, életében egy másik — egy különös ~ szenvedélynek is,hódolt: levelezőlapokat gyűjtött nagyagy buzgalommal S az évek hosszú során át akkorára duzzadt gyűjteménye, hogy már nem fért a lakásában. Így aztán gondolt egyet; felajánlotta a nagyközségnek, megvetvén ezzel alapjait egy hazánkban páratlan, sőt, világszerte is ritkaságszámba menő — hisz csak kettő van hasonló ehhez — kiállításnak. Pontosabban igazi rangra emelte a bemutatót, hiszen a helytörténeti múzeum vezetőjének, Angyal Béla tanár úrnak'a vezetésével már1 évek óta dolgozó honismereti szakkörnek már volt jó néhány levelezőlapja. Az 1967-es avatásra dr. Petrikovits László nem kevesebb, mint 400 ezer lapot adott a szerencsi múzeumnak, s így a gyűjtemény jelenleg meghaladja már a 600 ezret is, a johanniták egykori monostorában — a Rákóczi-vár területén — egyre nagyobb gond az elhelyezésük. A sajátos tárlat — valóságos történelem. Látható itt a világ első képeslapjától — amelyet egy oldenburgi könyvkereskedő adott ki, s ágyútöltő porosz katona, bal felső sarokba nyomott bélyeg nagyságú figurája tett képeslappá — napjaink művészetéig úgyszólván minden érdekesebb alkotás. A derék Oldenburg!, August Schivarcz ötletét a több mint száz esztendő alatt ugyanis sokan átvették és iparkodtak túlszárnyalni. Meglepőbbnél meglepőbb megoldások színesítették- gazdagííották a világ képeslapanyagát, s ejtik bűvöletbe a mai látogatót. Látható a szerencsi múzeumban képpel \n papírból, japán selyém1'Ch rénszarvas- és őzbőrből, kauLsnl bői. nyir- fakéregből, jurnirbój, sőt, alutw®. november !s szerda fóliából is — ami pensas , még 1920-ban készült —, s van amit gobelinnel, szalmával, valóságos emberi hajjal díszítettek. Igazi kuriózumok az úgynevezett szérialapok, amelyek voltaképpen szétdarabolt nagyobb kép összerakható részei. Ilyen például a 10-es Napóleon-sorozat, az ötda- rabcs krokodil, amelyek' összegyűjtéséhez bámulatos szorgalom, kitartás, ügyesség kellett. Megkapóak az „élő hegy sorozatok”, amik érdekessége: egy-egy hegy olyan mitológiai figurákkal van benépesítve, amelyek csak hosszas szemlélődés után fedezhetők fel. Vagy éppenséggel olyan szögből fényképezték a hegyet, amelyből emberi ábrázatot mutat. A lengyel—szlovák határon levő Nagy-Kriván például indiánként hat. Ez utóbbiakat lusus naturale-nak is nevezik, a természet játékának. Bámulatos ügyességre vallanak a kulisszás lapok — a ma már egyes mesekönyvekben is utánzóit kihajtható, „plasztikus” képek — még inkább pedig az áivilá- gíthatós ritkaságok. Ez utóbbiak egyikén például a pesti operaházat látjuk, ha azonban fény elé tesszük, minden megváltozik, s már Á sevillai borbély egyii* jelenetét élvezzük az Operaház színpadán. S hasonlóan meglepetéssel szolgál az is. amin a török szultán palotája ékeskedik átvilágítás előtt — majd utána, egy felnagyított kulcslyukon keresztül bepillanthatunk a féltve őrzött hárembe is, az igéző táncosnőkre, Indonéziától kezdve, úgyszólván a világ minden tájáról őriznek itt képeslapot, így terrPtVczpfpspn Hr-v^s megyéből s: «••Hinzóate is vannak. Egyetlen kér*«, s a katalogizált fiókok méivéből előkerül egy sereg régi-régi egri, gyöngyösi kép, csupa oh/an utcarészlettel, amelyről ma talán már az idősebbek sem tudnak A már-már feledésbe merülő vagv éppenséggel e1 felejtett emlékek között tallózva valósággal visszaszökik az ember a hiúiba egy rendkívül izgalmas, páratlan Mränduläsra ■— ami élmény a javábóL A szerencsi kiállításnak ■— mondani sem kell —• sok a látogatója. S elég sok a támogatója is, akik újra meg újra gyarapítják küldeményeikkel a gyűjteményt Az anyag így egyre duzzad, e ez nem, is csoda, hiszem a levelezőlap éppen napjainkban éli fénykorát: évente mintegy tízezer témában nem kevesebb, mint 80 milliót adnak ki, amelyekből igazán lehet válogatni — és gyűjteni. . feyőnl) Párbeszéd a békéről Pár napja csak, hogy Moszkvában befejeződött a világ bókeerőinek kongresz- szusa. A tanácskozáson részt vevő, 143 ország 3200 küldötte között ott vöLt a gyöngyöspatai Béke Tsz fiatal elnöke is, Hortobágyi Gtisztáv. Közvetlenül hazaérkezése után kerestük fel, hogy véleményét, friss élményeit lejegyezzük, •= Hogyaa értéket! a tanácskozás eredményeit? — Új állomás, fontos határkő, új szakasz kiindulópontja, történelmi jelentőségű munka — így jellemzik mindenfelé a békeszerető erők moszkvai világkongresszusát. Én magam azzal a vélemény- íiyel értek egyet, amely úgy emlegeti ezt a kongresszust, mint a jövő előrevetített világképét. Nem szeretnék nagy szavakat használná, ez a jö- .vőt sugárzó hangulat, légkör volt rám a legnagyobb hatással Szó szerint mondhatom, hogy az egész emberiség képviseltette magát a Kreml kongresszusa palotájában. Ezek a képviselők a ma gondjait — és ellentéteit — hozták magukkal, de nem hiányzott az útipoggyászokból a holnapok reménysége sem. Nem hiányzott a töretlen hit, az optimizmus, hogy sokan vagyunk, hogy erősek vagyunk, képesek arra, hogy megvédelmezzuk, a háború minden fenyegetésétől megoltalmazzuk az emberiséig egészséges jövőjét. És nemcsak a szónoki emelvényről elhangzott beszédekben érződött mindez, hanem a hétnapos tanácskozás minden pillanatában, a személyes, baráti beszélgetésekben, eszmecserékben is. őszinte,'nyílt vita, igazi párbeszéd foíyt, a küldöttek között. A részletkérdésekben voltak eltérések, különbségek, ellentétek, de a fő kérdésekben valamennyien egyetértettünk egymással. Egyetértettünk abban, hogy folytatni kell a harcot a nemzetközi enyhülés folyamatának megszilárdításáért, a megkezdett párbeszéd szélesítéséért, a békés egymás mellett élés politikájának mind teljesebb érvényesüléséért — Legnagyobb kongresz- szusi élménye? •— Brezsnyev elvtárs beszéde, a tanácskozás második napján. A közel-keleti válság miatt feszültté vált helyzet éreztette hatását a tanácskozáson is. Brezsnyev elvtárs méltóságteljes és magabiztos nyugalma, az a nyíltság és határozottság, ahogyan a Szovjetunió álláspontját ismertette, feloldotta ezt a feszültséget A küldöttek nagy egyetértéssel fogadták kz SZKP főtitkárának szavait Egyetértéssel fogadták, mert nem csupán a Szovjetunió állásfoglalását rögzítette, hanem megjelölte azokat a feladatokat is tisztán, világosan, amelyeket a világ békeszere- tő erőinek teljesíteniük kell az enyhülés tartósságáért» a foékepolitika sikeréért — ön személy szerint hogyan vett részt a kongresz- szns munkájában? — A plenáris tanácskozások mellett, 14 munkabizottságban folytattak párbeszédet a kongresszus küldöttei, s a munkabizottságok végső ál-r lásfoglalásaiból születtek meg a kongresszus záró dokumentumai. Nagy elismerésnek tartom, hogy. magam is cselekvőén járulhattam hozzá a tanácskozás sikeréhez. Én az I-es számú munkabizottságnak voltam tagja, amely a békés egymás mellett élés és biztonság kéréseivel foglalkozott. Az a határozott meggyőződés fejeződött ki bizottságunk végső állásfoglalásában, hogy együttes erőfeszítéssel tartósítható a nemzetközi feszültség enyhülésének irányzata, megteremthető minden feltétel arra, hogy erőszak nélkül legyen rendezhető valamennyi vitás kérdés a különböző társadalmi rendszerek közifbt. Minden okmány, s maga a záró dokumentum is, a békés egymás mellett élés jegyében fogalmazódott meg, közös elfogadással. Küldött-társaimmal, a tanácskozás szünetében, jártam Moszkva Kalinyin kerületében. Részt vettem egy észt—~ magyar ‘ találkozón, amely a testvéri, rokoni kapcsolatok jegyében és igen meleg baráti hangulatban zajlott le. Itt kötöttem személyes ismeretséget Krisztmann D. elvtárs- ' sál, aki hozzám hasonlóan, szövetkezeti szakember, állat- tenyésztő. Éppen találkozásunk előtt kapott magas kitüntetést a szavarmarha-te- nyésztésben elért eredményeiért Címet cseréltünk, levélben tájékoztatjuk majd egymást gazdaságaink munkájáról, s megegyeztünk abban, hogy személyesen is találkozunk, tapasztalataink kicserélésére, A kongresszus keretében sor került más találkozókra is. A magyar delegáció tagjai közül, hárman vettünk részt a mezőgazdasági szakemberek összejövetelén, ahol a parasztság szervezettsége és életszínvonalának intenzívebb javítása volt a téma. Ezen a találkozón is felszólaltam, sa- „ ját eredményeinkkel igazol- va azt, milyen sikerekre képes a szervezett mezőgazdaság. — Helyszín! benyomását alapján mit tart legíonto- ^ sabb feladatának az elkö- vetkező időkben? — A legfontosabb az, hogy a maga posztján minden ember úgy munkálkodjék, hogy valóra váltsa azokat a határozatokat, javaslatokat, amelyek a béke erőinek moszkvai világkongresszusán megfogalmazódtak. Ahogyan Ehren- burg megfogalmazta egyszer, magam is ázt vallom: a legapróbb szolgálatokat sem szabad elmulasztani a béke érdekébenl fpatáky) 1 Éjszaka. Az elnéptelenedett Vörös téren szél kószál, ösz- szeborzolja Sztyepán Mokeics ősz haját, de ő csak áll, füles sapkája a kezében, áll mozdulatlanul, mintha gyökeret vert volna a lába. Előtte a mauzóleum, csend van, gondolkozik ... Fél esztendeje, hogy meghalt a felesége. A fiúkat, Vászját, még 43-ban elvitte a háború. így hát teljesen magára maradt Egyes-egyedül van, napról napra, hónapról hónapra, sehol semmi remény. Beléragadt a' bánat, mint a bogáncs, nincs tőle menekvés, meghalni volna jó... ' Az élet pedig megy tovább, mivel az életnek az a dolga, hogy tovább menjen, jót, rosszat egyformán osztogatva. Megjött az októberi ünnep: a szomszédoknál vigad az ifjúság, mindent hall a vékony falon keresztül. Énekelnek, poharak csendülnek, táncolják azokat a mindenféle új táncokat. Nem is bánná, hogy minden így áthallatszik, csak ne volr.a a zenéjük ilyen bömhölős, zajos, se füle, sa farka. Mások voltak régen a dalok. Előkereste a fia lemezei közül a „Kahovkát” és bizonytalan kézzel feltette a lemezjátszóra. Régi, recsegő lemez, de teljes hangerőre állío trida Szemjon óva Csabokszá'/iában élő irodalomtörténész, iró. A kinsy*,ihüj orozz irodalom k.istc.ióía. feövid. lírai hangvételű elbeszélései a helyé jelennek tRIDA S^MJONOVA* Á mauzóleumnál totta, hadd hallják azok ott odaát: ✓ Emlékszel, barátom^ hogy harcoltunk együtt, Hogy vívtuk a bátor csatát... Igen, más idők jártak a polgárháború idején, de még utána is. Az októberi évfordulót akkor a munka ünnepének nevezték. És ő, Sztyepán Mokeics, még mint pelyhes állű legényke, Moszkvába gyalogolt, a kommunista szombatra. Fái rakodtak az Ezüsterdőben. Tíz kilométer oda, tíz vissza. Amikor visz- sza jöttek és megebédeltek, mondják nekik, hogy Iljics várja őket Kérte, hogy ne szóljanak nekik addig, amíg be nem fejezték az evést. Micsoda öröm fogta el őket. pedig hogy elfáradtak, merő izzadás volt a ruhájuk. Ahogy bejött Lenin, rájuk mosolygott, mintha régi ismerősük lenne, és beszélni kezdett Régen volt nagyon, már csak arra emlékszik, hogy Iljics azt mondta: ahogy legyőzték a fehérgárdistákat, úgy kell legyőzni a burzsujókat is a munka frontján. Se a hideg, se az éhség, se a nehézségek nem ijesztenek minket, az a fontos hogy a munkáshatalmat meg tudjuk tartani. Ránk, szovjet munkásokra néz most a világ proletariátusa. Sose feledd, hogy az elsq sorban lépkedsz» ne maradj le, igazodj, figyelnek rád... Sztyepán Mokeics mindig tartotta a lépést, igazodott, nem (maradi le, mennyi éve És akkor magamagára is haragudva, kihúzta magát, mint a katonák a vigyázz! kiáltásra, meghúzta sovány derekán a szíjjat, fejébe nyomta füles sapkáját és elindult egyedül az éjszakában, ide a Vörös térre, Iljicshez, tanácsért és erőért. i. S/.tyepán Mokeics erősen melléhez szorította a saokáis már? Bizony, megvan annak négy évtizede is, dolgozott mindig tisztességgel. Csak most valahogy elcsüggedt, elfáradt, és fejet hajtva, öregesen — alázatosan kezdett várni: „Mikor jössz értem, Halál asszonyság?” „Ej, Mokeics, Mokeics, munkások unokája, mi van veled, hogy így. elfogott a keserűség?” ___ ______________, j át, figyelte, hogy zúg és süvölt a szél végig a Vörös téren, hogy cibálja a haját. Ée már egy kicsit megkönnyebbült a szíve, úgy érezte, szükség van még az ő munkáskezére, van még dolga ezen a földön. „Tartsd a lépést, Mokeics. tartsd a lépést” — suttogta maga elé és csendesen elindult hazafelé. Fordította: ^___ S» Hering Margir
