Népújság, 1973. november (24. évfolyam, 256-280. szám)
1973-11-28 / 278. szám
1973. november 38., szerda A Nap kél: 7.97, nyugszik: 15.57 orakof A Hűld kél: 9.59, nyugszik: 18.59 órakor Szeretettel köszöntjük névnapjukon STEFÁNIA nevű kedves olvasóinkat! Stefánia az István név női alakja és jelentése a görög „Stephanos” révén annyi, mint „koszorú”. Hetvenöt evvel ezelőtt halt meg, 73 éves korában Conrad Ferdinand Meyer svájci író és költő. Ifjúságának egy részét Svájc francialakta részén töltötte, majd szülővárosában, Zürichben tanul jogot én történelmet. Később hosszabb ideig élt Lausanne-ben. Nagyobb utazásokat tett Franciaországoan,, majd Itáliában. Súlyos belső küzdelmek árán. érett férfikarában lett íróvá; ekkorra alakult ki tiszta, hűvösen szigorú fdrmaérzéke, költészetében es prózájában egyaránt. Legtöbb elbeszélésében az ellentétek közt vergődő emberi lélek konfliktusait ábrázolta. Emelkedett gondolkodásmódja, puritánsága, az emberi szabadság tisztelete jellemezték műveit. Korához közvetlenül viszonylag keveset szólt; akkor is többnyire a múltból merített témákon keresztül. Légismertebb elbeszélései: A szent, A barát násza, Az asz- szonybírö, Pescara megkísérlése; válogatott elbeszélései magyarul is olvasottakkedveltek. IDŐJÁRÁS: Várható időjárás ma estig: változóan felhős idő, szórványosan kialakuló megismétlődő kisebb havazással. Mérsékelt, időnként élénk, szerdán napközben helyenként megerősödő északnyugati, északi szél. Hideg idő. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 0 fok körül. MA: Előadás földünk • éghajlati viszonyairól Az időjárási és éghajlati viszonyokról, gazdasági életünk e fontos tényezőjéről tart előadást dr. Futó József tanszékvezető főiskolai tanár „A Walter-féle klímaábrázolás módszere” címmel november 28-án, ma délután 5 óra 30 perckor a főiskola földrajzi előadótermében, Egerben. Az előadást a Magyar Földrajza Társaság észak- magyarországi osztálya rendezi. Az előadást kísérő rajzos ábrázolások betekintést nyújtanak Földünk éghajlatának dinamikus szerkezetébe, feltárva az éghajlati zónák jellegzetes viszonyait, törvényszerű összefüggéseit. Az érdeklődőket szívesen látja a földrajzi osztály vezetősége. A műszaki hónap eseményei B „Bemutatkozik” Eger is B Moszkva —■ Szilvásváradon A műszaki hónap rendezvényei — ma további eseményekkel folytatódnak. Egerben, a Technika Házában, délelőtt 10 órai kezdettel dr. Domokos Györgyné, a műszaki tudományok kandidátusa „Környezeti ártalmak feltárása és térképezése” címmel tart érdekes előadást. Ugyanezen a napon,: délután két órától kerül sor Eger városának „bemutatkozására”. A szintén a Technika Házában megrendezésre t kerülő találkozón dr. Varga János, a városi.tanács elnöke köszönti az érdeklődőket, majd Sebestény László elnökhelyettes és Zárhbo- ri Ferenc osztályvezető ad tájékoztatást a megyeszékhely eredményeiről, gondjairól, törekvéseiről. A nap egri záróeseménye, a GTE egri szervezete általános gépgyártó szakosztályának ülése lesz. Szilvásváradon ugyanekkor — az erdészetnél, délután három órakor kezdődő előadáson — Jáhn Ferenc oki. erdőmérnök, osztályvezető ismerteti az „Anyag- mozgatás gépesítésének fejlesztési lehetőségei”-t, majd levetítik az ez év szeptemberében, Moszkvában tartott nemzetközi erdő- és faipari gépkiállításról készített színes diafilmet. Csehszlovák szimfonikusok Egerben Az Egri Szimfonikus Zenekar a közelmúltban Csehszlovákiában vendégszerepeit. A turnét viszonozta a hét elején a megyeszékhelyre érkezett Hodonyin város 60 tagú szimfonikus zenekara Jan Nősek karnagy vezetésével. A vendégeket kedden délután Egerben fogadta dr. Varga János, a városi tanács elnöke. A hodonyi szimfonikusok csütörtök este Hevesen, a járási művelődési központban nyitóhangversenyen mutatkoznak be a közönségnek. Pénteken este Egerben, a Gárdonyi Géza Színházban adnak koncertet a város felszabadulásának 28. évfordulója tiszteletére. Szombaton megyénk harmadik városába Hatvanba látogatnak, ahol a művelődési központban Dvorzsák, Glinka, Bartók, Smetana és Kramázs műveiből szólaltatnak meg az érdeklődőknek. •• Ünnepi borok A Tokaj-hegyaljai Állami Gazdasági Borkombinat mach üzemében kedden megkezdték a karácsonyi asztalra szánt borok palackozását. A félautomata gépsorokon az idén mintegy másfél millió palackot töltenek meg a zárt borvidéken termett és iskolázott borokkal. Tizenhét különböző borfajta között válogathatnak a vásárlók. A fogyasztok ízlését figyelembe véve a korábbi éveknél nagyobb mennyiségben hoznak forgalomba ne- mesbórokat. A hagyományos hosszú nyakú, fehér színű tokaji üvegekbe töltik á három- és ötputtonyos aszút, az édes és a száraz szamorodnit. Zöld színű rajnai palackokban hozzák forgalomba a tájjellegű asztali borokat, így a négyéves tokaji ó-furmintot, amelyet az egykori Rákóczi pince ágaiban kezeltek, továbbá a tolcsvai édesfurmintot. Milyen pályát válasszon a gyermek? Kerekasztdl-be-zélge^és az egri Megyei Művelődési Központban Egy éve rendezték először — a .Heves megyei Pálya- választási Tanácsadó Intézet Szövetkezeti leltár Kálban Gazdag program a karácsondi művelődési házban Karácsond szórakozni vá- gyó közönsége válogathat a különböző műsorokban. Októberben Kibédi Ervint és Hlatky Lászlót láthatták „Folytassa, Hucsek”_ című műsorukban. A táblás házban sokszor tapsoltak a nézők a népszerű művészeknek. Novemberben Koós Jánosnak tapsolhattak a nézők, aki az Express együttessel látogatott el a községbe. A progresszív beat kedvelői a Skorpió-együttes előadását nézhették meg, akiiekéi együtt lépett fel Zalat- nay Sarolta és Forgács Gábor jódlizó. Decemberben Hofi Géza Jászai-díjas művész jön Ka- rácsondra. „Jó napot, Odisz- szeusz” című műsorát rau- ■ tatja be. A műsor keretében fellép Német Marika, a népszerű operettprimadonna, Délhúsa Gjon táncdalénekes és a „Ki mit tud?” egyik felfedezettje. Szűcs Judit táncdalenekes. December 7- én az 1973-as műsorprogram záró előadásán a Bergend! együttes koncertjét hallgathatják meg a fiatalok. Ezzel gazdag programot zár a karácsondi kult űrház. (Varga Gyula tudósítónktól): Ez év őszén múlt tizenöt esztendeje, hogy a káli határban is közösen végzik a szántást, vetést, \a betakarítást. A termelőszövetkezet ez év januárjában egyesült a szomszédos kompolti szövetkezettel és a gazdálkodás, közös erővel a kedvező időjárási viszonyoknak megfelelően alakult. Diesel-mozdonyok javítása Szolnokon l4ei*cIi|*áB*o* halála Hatvan és Lőrinci között Szabó József 24 éves lőrinci lakos személygépkocsijával figyelmetlen vezetés közben elütötte a kivilágítatlan ke- rékpárján vele azonos irány- ban haladó Szűcs Mihály 37 éves herédi lakost, aki a helyszínen meghalt. A személygépkocsi-vezető elíen eljárás indult. Az eredményes gazdasági- év végéhez közeledve a héten -megkezdik a leltározást a szövetkezetben. Felmerik az elhasznált eszközöket és számbaveszik a vagyontárgyakat. A decemberi leltárfelvételek eredményeinek pontos és időbeni adminisztrációs feldolgozása szolgál majd alapul az 1973-as gazdasági év eredményeinek vegleges megailapitásahoz. Az előzetes tájékoztató adatok szerint a szövetkezet gazdái úgy búcsúzhatnak az idei esztendőtől, hogy a tervet megfelelően teljesilétteic. és az egri Megyei Művelődési Központ közös kezdeményezéseként — felvilágosító, tájékoztató jellegű ke- rekasztal-beszélgetést arról, hogy milyen pályát válasz- szón a gyerek, A későbbi rendezvények az elsőhöz hasonló sikerrel zárul talc. Ma este ötórai kezdettel — a Megyei Művelődési Központ kamaratermében — a nyolcadikos egri diákok szülei vesznek részt azon a kerek- asztal-beszélgetésen, ahol Lugosi József, a megyei tanács munkaügyi osztályának vezetője, Kameniczky Antal, az egri 212. sz. Ipari Szakmunkásképző Intézet igazgatója, valamint dr. Bereutet László, a Heves megyei . Pályaválasztási Tanácsadó Intézet igazgatója tart előadást. A tájékoztató a szülök kérdéseire aóott válaszokkal zárul. Gondolatok vágy gondok a játékvásáron Levél érkezett a szerkesztőségbe, amely érdekes gondolatokat, ha éppen úgy tetszik, gondokat vetett fel ,az egri játékvásárral kapcsolatban. A levél kíváncsivá tett, s mivel magam is aktiv gyermekjátékvásárló vagyok, megnéztem a hívogató reklámmal felszerelt kiállítást. A látottak felett csakugyan el kellett gondolkozni. Ügy 15 esztendővel ezelőtt karácsonyi játékgondjaim megoldására felkerestem a, régi Állami Áruház mögött erre a célra felépített óriási deszkapavilont, amely tömve volt játékkal. A legkülönfélébbekkel, bár meg kell vallani, a járóbaba hiánycikk volt. Tíz esztendővel ezelőtt, amikor már legkisebb gyermekeim is érdekeltek váltak a karácsonyi játékvásáron, felbal- lagíunk velük a régi szakszervezeti székház nagy kultúrtermébe, s ott élgyönyörködhettek a mozgó játékvasútban, a kiáb- Utasban. Öít már láthatók voltak különböző táviránríiású játékok. Igaz, egy kicsit, drágák* Most már az unokám . játékigényei okoznak gondot, s mint még mindig érdekelt, felkerestem a régi szakszervezeti székház földszintjén, eléggé szűkös helyen berendezett vásárt. Mert kiállításról már nemigen lehet beszólni, a polcokra zsúfolt dobozokba nem láthat bele az ember. Árban ugyan messze felülmúlja a rétfi vásárokat, választékban már nem. Megbocsássa nekem az illetékes kereskedelmi vállalat, de én nem értem a dolgot. Valahogy nem tudom összeegyeztetni ezt a mostani vásárt választékával és áraival együtt azzal a kibontakozó gyermekkultusszal, ami születőben van. Vagy a gyermekkultuszt netán azzal akarnánk jelezni, hogy már ötszáz forintot is adunk egy játékért?! — d. J&ülerő a Kiskaréi Vizlépcsíail A szokatlanul hideg, fagyos novemberi időjárásban még nem álltak be a borsodi folyók, de az Észak-magyarországi Vízügyi Igazgatóság már bevetésre kész állapotba helyezte tiszai jégtörő flottáját. Az üzembe helyezést megelőző futópróbákat befejezték, s a Tiszalök- nél állomásozó jégtörő hajóhad bármikor kifuthat. A jégtörő s a nagy jég táblák szétdarabolására szolgáló segédjégtörő eddig a Tiszán — Záhony és Tisza- lök között —, valamint a Bodrog hazai szakaszán dolgoztak a hajók, az idén azonban a Kiskörei Vízlépcső jégvédelmét is ellátják CMTIJ (VVVVSAAAAAAM/VA/\AWVWVWVWWWVWVWWVV\AA/WVVW/WVWV\^M/»MWWVWN/WVWWVWVVVVWVW Eger „lámpagyújtója" volt Szolnokon a MÁV járműjavítói Üzemében az év elejen áttértek a Diesel-mozdonyok javításara. A MÁV ugyanis mindinkább ezeket a korszerű vontató eszközöket alkalmazza gőzmozdonyok helyett. Egymilliárd forintos beruházással továbbfejlesztik a szolnoki járműjavítót. Itt épül a III. Diesel-bázis és a nagyarányú rekonstrukció befejeztével itt javítják majd az összes középteljesítményű nfozdonyt, motorvonatot és motorkocsit. Képünkön: Diesel-mozdony javítása az átalakított műhelycsarnokban. Él Egerben egy idős férfi, akit nemsokkal a századforduló után részt vett a varos villamosításában. Czel- ler József, valanükor szerelőtanulóként kezdte pályáját a szomszédos Nagyta lyán, Bogyó Imre villamos- mester műhelyében. 1920- ban a mestervizsgán egy villanymotor kapcsolási rajzát kellett elkészítenie. — Nagy' dolog volt az kérem akkoriban — emlékezik a szikár férfi.— Tudja, szenzációszámba merit a villanyfény. Főleg az a titok, hogy' miként lehet világítani üj módon, felcserélve az évszázados mécsesekét, meg a petróleumlámpákat. Sokan meg is kérdezték, hogy mi rejtőzik a villanydrótokban? Talán azokban is az olaj áramlik? Nem győztük az embereket felvilágosítani az i elektromosságról. Még egész $ kis gyermek voltam, amikor Egerben megindult az áramszolgáltatás. Akkoriban három nyersolajjaU működő motor hajtott három egyfázisú dinamót, amelyek egyszerre kétezer , volt áramot fejlesztettek. Ez táplálta azokat az izzólámpákat, amiktől egyszeriben világosak lellek az egri utcák. 1919- ben a villamos telep — amelyr akkor is a Sas ál elején volt — már nemcsak Egert, hanem a közeli Mák- tárt. es Füzesabonyt is ei- laítá naponta fényenergiával. A transzformátorokat két faoszlop közé szereltük, miután nem volt még kapcsolóhoz. Csupán a központban akadt egy kapcsolótábla, amelyen az egész város köz- világítását irányították. Persze hol volt az. a mai kor-: szerű berendezésekhez... A lakásokban a villanyórákat egymás után a falra, meg a padlásgerendákra szögeltük fel. Volt is ennek furcsa következménye. So- kallottak az áramot és megnőtt a tolvaj fogyasztók szama. Rendszerint u-aiakú drótot dugtak az órákba és ezzel kötötték össze a zugfogyasztók az elektromos vezetékeket. Mi akkori szerelők azon vollunk, hogy minél több áramtolvajt kapjunk rajta a turpisságon. , mert azokat mind megbüntették. A büntetéspénz felét meg mi kaptuk. Jó volt az akkori szűk fizetéshez, pótléknak . . . Azóta persze megváltozott a világ. A fogyasztókat ma már pontosan nyilvántartják. Nagyon sokat fejlődött a villamos- energia-ipar a kezdet óta. Így a múlt már csak emlék marad ... (mentusz) • • * B ® * Maevar «zn-nalista Munkáspárt Heve« megvet Bizottsága es a Heves megyei Tanács naptlapia — Fószerkesztfl: PAPP JÁNOS — Kiadta a Heves megyei Lapkiadó vailala« Feleli« ttedo tJOAFTICZH'S FF.RFNC - Szerkrsztósee - ssoi F.ger Behianmsi jtca 3 <pf 33 .«son Telefon 1 2- 73 2n 29 34-1» 3300 Gyöngyös Rózsa 1 U6-97. 3000 Hatvan K >ssuth cet ä Var ,si Tana-S épülete' 10-51 Kiaiomvata F.aer 3301 R-. ..aoois> j 1 . Pf 23 S30ii Telefon- 12-58 - Terjeszti a Magyar Posta Előfizetési cüj agy hónapra 38„— Ki. Slőíiisetiietö bármelyik postahivatalnál ée gezoesitónei - index 20 002 - Havas megy« Nyomda Vállalat, Eger, Brddy Sándor uw* 4 m Ssaasató: SOfcVMOS JOítóí“,