Népújság, 1973. október (24. évfolyam, 230-255. szám)
1973-10-14 / 241. szám
Milyen messze van a művelődési ház az iskolától ? A távolság, amelyre a cím utal, méterrel nem mérhető. Másról, többről van itt szó. Arról, hogy az utóbbi időben közművelődésünk egyre jobban eltávolodik a közoktatástól. Márpedig ez a kettő, művelődésünk egyik és másik oldala szorosan összetartozik. Mit mutat a gyakorlat?... A gyakorlatban külön áll és munkálkodik az iskola, és külön — gyakran minimális kapcsolat nélkül —, a művelődési ház. Paradox helyzet, de így igaz: megyénkben is akadnak olyan községek, ahol a művelődési házban nyolcosztályos végzetséggel irányit és küszködik az igazgató, ezzel az alsófokú műveltséggel tervezi és szervezi a kultúrát, míg a másik oldalon néhány méterrel odébb 15—20 egyetemet, vagy főiskolát végzett pedagógus neveli és oktatja a gyerekeket. Évekkel ezelőtt, a népművelés hősi korszakában a művelődési házakat nem lehetett elképzelni pedagógusok nélküL Hozzáértésükre és lelkesedésükre egyformán szükség volt az iskolában és a kultúrházakban is. De miért beszélünk múlt időben, hiszen a pedagógusok munkáját most sem nélkülözheti a közművelődés. Még akkor sem, ha elegendő számú jól képzett népművelőnk lenne, olyanok, akik kellő szakértelemmel és műveltséggel irányítanák a községek kulturális életét De ilyenek kevesen vannak. A közelmúltban Miért nehéz népművelőnek lenni? című cikkünkben felvázoltuk a elszomorító helyzetet. Azóta nem sok változott, nem is változhatott Ma is leírhatjuk: a községekben nincsenek szakképzett népművelők. A füzesabonyi járásban például csak a járási könyvtár igazgatójának van egyetemi szintű képzettsége. De leírhatjuk azt is, hogy a megyében egyre kevesebb pedagógus vesz részt a köz- művelődés nehéz és nem mindig becsült munkájában. Érdemes felfigyelni erre a különállásra azért is, mert mindez csakis a végrehajtásban tapasztalható. A felsőbb irányításban ugyanis lényegében megvalósul a közművelődés és a közoktatás egysége. Elég itt utálni arra, hogy egy minisztérium, a tanácsok vonalán pedig egy és ugyanazon osztály irányítja az iskolák és a művelődési házak munkáját. A szétválás, a távolság megtartása csakis lent a területen, elsősorban a községekben tapasztalható. Így egy sokat mondó példa: _ Az egyik több ezres lélekszámú községben, ahol az iskola igazgatója társadalmi elnökhelyettes is egyben, a vb titkárara bízták a művelődési ház felügyeletét. Pedig nyilvánvaló, hogy az igazgató szerzett diplomát és több oldalú gyakorlatot oktatásból, nevelésből és a kultúra különböző ágainak gyakorlásából is. Ebben a községben, szinte, kézzelfoghatóan külön áll az iskola és külön a művelődési ház. Pedig a tényleges távolság alig néhány méter... Es természetesen megmutatkozik ez a különállás mindenütt, ahol a hozzáértő pedagógusok magára hagyjak a művelődési házat s nem vesznek részt annak munkájában. A második igazgatóhelyettes ... Felismerték a különállás hátrányát a megyei tanács vezetői is, és érdekes, egyben sokat Ígérő vállalkozásba kezdtek. Egy kísérletről van szó, amelynek során bizonyítani lehet, milyen gyümölcsöző a közoktatás es a közművelődés egységének gyakorlati megvalósítása. Nem véletlen, hogy a kísérlet színhelye a füzesabonyi járás lesz. Három községben — Poroszlón, Sarudon és Nagyúton — egy népműveléshez értő pedagógust igazgatóhelyettesi rangra emelnek, s ő lesz egyben a művelődési ház igazgatója is. A második helyettes természetesen megfelelő óra- kedvezményt, és tiszteletdíjat kap a közművelődés irányításáért Ez a megoldás — az iskola es a művelődési ház ilyen összekapcsolása — számtalan lehetőséget kínál. A közművelődés, és az oktatás javára egyaránt, Nem kívánjuk itt most felsorolni mi minden jó és hasznos származhatik ebből az együttműködésből, de néhányat mégis megemlítünk. Hadd szóljunk először arról az egyszerű igazságról, miszerint a művelődési házak holnapi közönségét, látogatóit ma az iskolákban oktatják. Miért ne lehetne például már ma megszerettetni a gyerekekkel a művelődési házat? A könyvtárak például új és változatos lehetőséget kínálnak egy-egy magyaróra megtartására, de látogatni lehetne időnként a különböző szakköröket is. Tornászni benne nem szentségtörés... Es uram, bocsá’ még a nyomasztó tornateremhiányon is enyhíthetnének a művelődési házak tágas helyiségei. Nem arról van szó, hogy most valamennyi mű- r velődési házból tornatermet • kell csinálni. De hadd em- j lékeztessünk arra, hogy a ; megyei tanács legutóbbi ' ülésén a tanácstagok nagyon ; határozottan emlegették az ; iskolák tornateremgondjait.; Igaz is, több mint száz isko- ; Iából hiányoznák a teslne- ; velés alapvető lehetőségei. Nincsen tornaterem. Nem J kívánunk ugyan jósolni, de J úgy néz ki, egyelőre nem J is lesz. De ott áll, pontosab- ! ban ott állnak a művelődési, házak! Napközben mindig, I és nagyon gyakran még es- te is üresen, kihasználatla-! nül... Vegyék birtokba! Nappal! a gyerekek, az esti órákban < pedig a felnőttel:. És most nézzük a másik! oldalt. Nem lebecsülendő ered-: meny az sem, ha az együttműködés nyomán rangot kap a művelődési ház. Gondoljuk csak él, az iskola igazgatójának — akinek nyilvánvalóan tekintélye van a községben — két helyettese lesz: az egyik az oktatás, míg a másik a közművelődés területén munkálkodik, löy, egy ilyen igazgató szerteágazó kulturális munkában most már nem marad egyedül, maga mögött tudhatja a tantestületet, gyerekeket, és azokon keresztül még a szülőket is. Nem beszélve arról, hogy javul majd az irányítás színvonala, tudatosabb, és tartalmasabb lesz a program. Mindez persze nem ilyen egyszerű s bizonyára nem megy egyik napról a másikra. Nem, mert a pedagógusoknál is tapasztalható bizonyos húzódozás. Több oka van ennek. Az egyik pedagógus így fogalmazott: a közművelődés irányítását szívesen vállalom, de fullajtár, vagy mindenes nem leszek. Ez is igaz. És az is, hogy társadalmilag is jobban meg kellene becsülni a népművelőt. És fizetni is jobban... Nem kell különösebben bizonyítani, hogy ezen a területen még nincs minden a maga rendjén. És ezek a körülmények bizony visszahatnak a munkára is. ★ Egy kezdeményezés ismét elindul a megyéből. Nem arról van szó, hogy most fél- reallítsák a művelt és szakképzett népművelőket, de arról igen — és ezt a törekvést támogatják ezek a sorok is —, hogy felismerjék: ma már bizony nem lehet kellő műveltség és sokoldalú hozzáértés nélkül irányítani egy község kulturális életét. Nem állítjuk, hogy cikkünk valamennyi következtetése, vagy javaslata mindenütt egyformán helytáll az idő és a gyakorlat próbájának. De hisszük — és ezért lelkesedünk a kezdeményezés gyakorlati megvalósításáért —, hogy a közoktatás és a közművelődés egységének megvalósítása nagyszerű, eddig még kihasználatlanul hagyott lehetőségeket tartogat. Olyanokat, amelyeken nyerhet az iskola, a művelődési ház, és mi, valamennyien: a társadalom. Márkusz László HEINRICH BÖLL: Művészeti állasaink Nagy Ernő Megszámlálatlan festménye közül leginkább a búbos szénaboglyákra és a magasra rakott szalmakazlakra emlékszem. Jó tíz éve láttam ezeket a képeket egy egri kiállításon, s a látvány nagyon megragadt bennem. Meleg nyárban, délutáni sugárhullásban álltak a boglyák a borzas réti kaszálón, s a kazlak egy csűröskert sarkában magasodtak, otthonosan. A képek előtt hosz- szan időztem, s az volt határozott érzésem: ilyen boglyát csak az festhet, aki sokat heverészgetett a boglyák tövében; ilyen kazlakat csak az festhet, aki soknak a tetejét megmászta, s a vasvillára szúrt kosarakkal esténként a szalmába bújt verebekre vadászott. — Valóban falusi gyereknek számítom és érzem magam, most is, hogy szülőhelyem, Felnémet, városi rangon álL Apám földművesember, tsz-tag, mindig kitűnően rajzolt. Ha valami szerszámot, vagy más szükséges alkalmatosságot készített, azt először megrajzolta. Rajzban gondolkodni, ezt a tulajdonságot örököltem tőle. Magam is sokat rajzoltam már apró gyremekként. Rajzoltam a libákat, amiket őriztem, és rajzoltam azokat 1 az állatokat, amelyekkel mindennap találkoztam. , Rajzoló kedve csak fokozódott iskolás évei során. Amit csinált, utánzás volt, a természetben, a környezetben fellelhető formák másolása. Tanítóképzős korában kezdett tudatosan rajzolni, ekkor érlelődött benne az igény arra, hogy ne a látszatvalóság formáit adja vissza, hanem többet, új formákat teremtsen. Ennek az igénynek az élesztője volt egyik kedves tanára is, Hamza Tibor. Fiatalon beleszólt életébe a háború. Tizennyolc éves korában hadifogságba esett és négy év múltán kerülhetett csak haza. A fogság éveiben már rendszeresen rajzolt, s elhatározott szándéka volt, hogy tanulni fog. A Képzőművészeti Főiskolán Hintz Gyula osztályába járt, ahol a mesterség, a munka tiszteletét lehetett megtanulni. Hogy ezt megtanulta, az mai munkáin is látszik. A küldetés Mai tr«ajánlatunk i 20,05 s Csehov; Sirá'y Anton Pavlovícs Csehov kétrészes színművének közvetítése a Madách Színház előadásában, felvételről. A Sirály 1895—96-ban született, s még 1896 őszén bemutatták. Csehovnak ez a műve is az elszalasztott lehetőségek, az elhibáOMMMi október 1L, vasárnap 7 zott sorsok drámája, s a beletörődésé. Az egy Nyina kivételével, aki képes kitörni, újrakezdeni. A többi? Nos, a többi ugyanúgy fog élni még évekig a századvégi orosz kúriákban, mint ahogy a darabban láthatóak, s ugyanígy fognak elenyészni is. A bemutatásra kerülő művet Makai Imre fordította, a főszerepekben Tolnay Klárit, Huszti Pétert, Némethy Ferencet, Kol- tai Jánost, Mensáros Lászlót,' Piros Ildikót (Nyina) és Dé- gi Istvánt láthatjuk. Ismerik Önök azt a sárfészket, ahol az ember maga sem érti, hogy miért létesítettek ott vasútállomást, hol a végtelenségig megmerevedik egy pár piszkos ház és egy félig düledező gyár fölött, körös-körül örökös terméketlenségre kárhoztatott szántóföldek, ahol az ember egyszeriben érzi a sivárságot, minthogy egyetlen fát, de még egy templomtornyot sem látni sehol? A piros sapkás férfi, aki a vonatot végre, nagy sokára ismét elindítja, eltűnik egy nagy tábla alatt, melyen a kis állomás szokatlanul jóhangzású neve álL Azt hihetnénk, ezt az embert csupán azért fizetik, hogy napi 12 órán át unalomtengerbe merülve aludjon. Szürke látóhatár veszi körül a sivár, parlagon heverő szántókat. Ennek ellenére nem én voltam az egyetlen leszálló, a szomszédos fülkéből is kiszállt egy idŐ6 asszony nagy barna csomaggal a kezében,4 de amikor elhagytam a koszos kis vasútállomást, úgy tűnt, mintha a föld nyelte volna el, és egy pillanatra tanácstalanul álltam, nem tudtam, most már kitől kérdezzem meg az utat. Néhány téglaház kihalt ablakaival, sárgászöld függönyeivel úgy nézett ki, mintha bennük lakni lehetetlen volna, és keresztbe ehhez az utcaszerű képződményhez fekete fal futott ki, mely ösz- szeomlással fenyegetek Elindultam a sötét fal felé, nem mertem ezekbe a kihalt házakba bekopogni. Aztán a sarkon befordultam és közvetlenül a piszkos, nehezen kibetűzhető „vendéglő” felirat mellett kék alapon tiszta fehér betűket olvastam: „Fő utca” ismét egypar ház, melyek ferde frontot alkotnak, málladozó vakolattal, szemben hosszan és ablaktalanul a komor gyárfal, mint a sivárság birodalmának sorompója. Ösztönösen balra fordultam, de a helység itt éppen véget ért; mintegy 10 méternyire folytatódott még a fal, aztán lapos, szürkésfekete szántóföld kezdődött szinte alig látható zöld csillogással, ami valahol az égig érő, ködös látóhatárral egybefolyt, és nekem az az iszonyú érzésem támadt, mintha a világ végén állnék egy végtelen szakadék előtt és kárhozatom, taszítana a tel— Domanovszky Endrét tekintem mesteremnek. Lelkiismeretességet és festői becsületességet tőle tanultam ... Lassan, megfontoltan dolgozik. Csak akkor test, ha van mondanivalója, és ha azt a lehető legtökéletesebben tudja kifejezni, elmondani. — Főként a falusi témák vonzanak. Sokat kijárok az Eger környéki falukba. Legtöbb képem ihletöje Noszva j, innen való például a Kenyérsütés, a Tavaszi ásás. Képeit őszinte, odaadó természet- és emberszeretet hatja át. Erezni, teljes szívéből arra törekszik, hogy művei segítségével megossza mindazt az örömöt, tiszta gyönyörűséget, amelyet a környező világ határtalan szépsége szerez a művésznek. Ez teszi oly emberivé leghétköznapibb témájú képét is. Rendszeres szereplője a képzőművészeti tárlatoknak. S nemcsak rajzol, fest, hanem linó, grafika és rézkarc technikában is dolgozik. Tehetségét számos kitüntetés jutalmazta már: „Munkaművészet” díj, Székely Ber- talan-díj. S most legutóbb neki ítélték oda — Eger és a megye művészeti életében kifejtett magas szintű tevékenységéért —, a Heves megyei Tanács alapította Művészeti Díj II. fokozatát. Annak idején az egri Líceum épületében tanult és szerzett tanítói oklevelet. Ide tért vissza 1953-ban, s itt van munkahelye azóta, a főiskola rajztanszékén. — További tervei? — Önálló kiállításra készülök. Előbb Tatán akarom bemutatni munkáimat, aztán egy budapesti kiállítás következik. fpataky) SybilI Az elmúlt évadban nagy sikerrel játszotta az egri Gárdonyi Géza Színház Jacobi népszerű nagyoperettjét, a Sybillt. Most a nagy érdeklődésre való tekintettel ismét műsorra tűzte a színház, s így néhány előadásban láthatja az egri közönség a híres énekesnő és a testőrtiszt romantikus történetét. Képünkön Sybill — Vár- hegyi Márta — és Petrov — Rózsa Sándor. ■ A»WW jes kilátústalanságnak ebbe a szörnyen csalogató tengerárjába. Balra kis ház húzódott meg, mintha valaki laposra nyomta volna, ilyeneket építenek a munkások is szabad idejükben maguknak; bizonytalanul imbolyogva, tétován közeledtem felé. Amint átléptem a meghatóan szegényes, kopasz, rózsabokorral, benőtt kiskaput, megpillantottam a házszámot és tudtam, hogy jó helyen járok. Az esőmosta, fakózöld ablak táblák olyan szorosan be voltak zarva, mintha le lennének ragasztva; az alacsony tetőt, melynek csurgóját kézzel is elértem, rozsdás bádoglemezzel foltozták be. Mélységes csend honolt az alkonyati órán, amikor még egy lélegzetvételnyi szünet után feltartóztathatatlanul homályba borul a táj. Az ajtó előtt megtorpantam egy pillanatra, úgy éreztem, jobb lett volna, ha akkor meghalok. .. ahelyett, hogy itt álljak és a házba lépjek. Már éppen emeltem a kezem, hogy’ kopogtassak, amikor belülről turbékoló női nevetést hal lottam; azt a megfoghatatlan rejtélyes nevetést, amely hangulatunktól függően hol könnyűvé tesz, hol összeszorítja a szívünket. Mindenesetre így csak egy olyan asszony nevethet, aki nem volt egyedül.» Ismét meghátráltam és fellobbant bennem a szaggató vágy, hogy bele- ’■ essem magam a hanyatló alkony ködös végtelenségébe, amely a távoli szántóföldekre borulva egyre csak csalogatott engem... és maradék erőmmel hevesen zörgettem az ajtón. Először néma csönd veit, majd suttogás — és lépések, papucsok; halk zaja hallatszott, azután kinyílt az ajtó és megpillantottam egy szőke rózsás arcú asszonyt, aki úgy hatott rám, mint egyike azon leírhatatlan fényeknek, melyek a sötét Rembrandt- képeket az utolsó kis szögletig megvilágítják. Az asz- szony, mint egy láng, aranyvörösen lobbant fel előttem a szürkeségnek és feketeségnek ebben az örökkévalóságában. Halk sikollyal visszarettent, amíg rémegő keze az ajtót tartotta, de amikor levettem kakmusupkám és rekedt hangon jó estét kívántam, feloldódott a rémület görcse ezen a furcsa, alaktalan arcon, elfogódottan mosolygott, s azt mondta: „Igen”. A háttérben, a homályos kis folyosón felbukkant egy elmosódott izmos férfialak. „Bnnk.net keresem” — mondtam halkan. „Igen”, szólt ismét az erőtlen hang. s az asszony idegesen belökött egy ajtót. A férfi eltűnt a homályba. Beléptem egy szűk, szegényes bútorokkal telezsúfolt szobába, ahol kellemetlen ételszag .és nagyon finom cigarettaillat telepedett meg. Az asszony a kapcsolóhoz nyúlt és amint ráesett a fény, egész lénye sápadtan, ernyedten, csaknem hullaszerűen hatott, csupán világos, vöröses haja sugározta az élet melegét. Még mindig remegő kezével görcsösen összefogta telt keblén a sötétvörós ruhát, noha ez szorosan be volt gombolva — és mozdulata életét féltő bizalmatlanságot árult el. Vizenyős kék szemeinek pillantása félénken és rémülten verdesett, mintha egy rettenetes ítélet bizonyságával állna bíróság előtt. Az olcsó falmázolás gieses képeivel eleven vádiratként hatott. . .........-.. (Folytatjuk)
