Népújság, 1973. október (24. évfolyam, 230-255. szám)
1973-10-13 / 240. szám
V*.a Péntek esti külpolitikai kommentárunk Perón - harmadszor KÉTNAPOS ÜNNEPSÉG keretében iktatták be elnöki tisztségébe Juan Domingo Perónt, Argentína elnökét. A 78 éves tábornok a kongresszus két házának együttes ülésén tette le az esküt Raul Lastiri, a képviselőház elnöke előtt. Harmadszor vette át az ország legfőbb közjogi méltóságát megillető jelvényeket: a parancsnoki botot és az elnöki bandázst. Az ünnepi eskütétel alkalmából zászlódíszbe borultak az argentin városok. Amerre csak a szem ellátott, kék-fehér lobogókat lengetett a szél. S az ünnepi hangulatot az sem zavarta meg, hogy a kormány épülete körül Buenos Airesben harckocsik sorakoztak fel, a levegőben pedig helikopterek köröztek. Hasonló szigorú biztonsági intézkedéseket tettek a kongresz- szus épületében is: az erkélyt, ahonnan Argentína elnöke* rövid beszédben fordult választóihoz, golyóálló üveggel vették körül. MEGFIGYELŐK SZERINT a szeptemberi elnök- választásokon 62,8 százalékos eredménnyel győztes Perón igyekszik majd eleget tenni a juszticialista párt által meghirdetett programnak. Ezt egyébként az Argentin Kommunista Párt is támogatta, annál is inkább, mert lényeges intézkedéseket helyezett kilátásba a külföldi monopóliumok hatalmának visszaszorítására. az imperalista erők befolyásának korlátozására. Sajnálatos, hogy szélsőjobboldali elemek — akárcsak az ultrajobboldal terroristái —, igyekeznek zavart kelteni Argentínában. A legfrissebb jelentések szerint az elnöki beiktatást megelőző három hétben tizen vesztették életüket merényletek következtében. Csütörtökön például fegyveresek megtámadták a a juszticialista párt egyik irodáját, s az olt tartózkodó funkcionáriust megölték. Perón hatalma ellen sokféle erő lép fel Argentínában. Mindenekelőtt azok számára kényelmetlen a néhai elnök visszatérése, akik az ország gazdasági és politikai vonalvezetesében szívesebben kötődnének a nemzetközi monopóliumok érdekeihez. JUAN DOMINGO PERÖN programbeszédében a nemzeti érdekek mellett foglalt állást, az elkövetkező hónapokban kiderül: sikerül-e a baloldal által is támogatott'bi*ögrarnot végrehajtani. Továbbra is súlyos harcok Közel-Keleten (Folytatás az l, oldalról) Heikal, az AJ Ahram főszerkesztője, az új katonai helyzetet elemezve, pénteki §: cikkében arra figyelmeztet, hogy az arab - erőknek minden áron folytatniuk kell a harcot az egyiptomi és a sziriai fronton. Őszintén meg kell mondani — Írja Heikal —. hogy a Szovjetunió mindvégig hűséges barátnak bizonyult, s ez a rendkívüli alkalom tovább erősíti, szorosabbra fűzi a szovjet—arab kapcsolatokat. Damaszkuszban, hivatalosa,!) bejelentették, hogy egy izraeli rakéta pénteken súlyosan megrongálta az Ilja Mecsnyikov nevű szovjet te- herhajót. amely az Eufrátesz- gát építéséhez szükséges felszereléseket, berendezéseket és anyagokat rakta ki a Szíriái Tartusz kikötőjében. A rakétát egy izraeli naszád lőtte ki. PRÁGA; A Rudé Právo bejrúti tudósítója azt írja, hogy Libanonban minden percben várják az izraeli támadást. Izrael nem titkolja, hogy a libanoni területet Szíria elleni átkaroló hadműveletekre akarja felhasználni, és hatalmába kívánja keríteni a dél-libanoni víziutakat. A repülőgépek már eddig is átrepültek L/ibanon területe felett Szíriába, s a tüzérség naponta lövi a dél-libanoni, hak: Kuwait hadügyminisztere látogatást tett Anvar Szadatnál. (Népújság-telefoto: — AP—MTI—KS) táróvezetet. Libanonban, amely az 1967-es háborúban nem vesztett területet, N a hadsereg most parancsot kapott arra, hogy szükség esetén fejtsen ki ellenállást. Izrael néhány nappal ezelőtt megsemmisítette a fővárostól 45 kilométernyire fekvő Baruk város katonai radarállomását. A támadás során kilenc katona megsebesült. A libanoni magaslatokról jól látni a Golan-femn- sík és a Hermon-hegy felett lezajlott izraeli,—sziriai légiChile: iknepeSt az ellenforradalmi junta A látszatra sem törekszenek a véreskezű tábornokok Rendkívüli biztonsági intézkedések közepette, a Népi Egység kormányzásának éveiben felépült ultramodern Unctad-palotában ünnepelte meg ’ véres hatalomátvételének első hónapos fordulóját a chilei ellenforradalmi katonai junta. Az 1500 meghívott vendég között jelen voltak mindazok a diplomaták, akiknek országai elismerték a katonai juntát, ott volt továbbá Raul Siva Enriquez, Santiago érseke, a különféle vállalkozói és tulajdonosi szervezetek vezetői, a hadsereg fegyvernemeinek képviselői, élükön a junta tagjaival. Polgári politikust egyet sem . láttak , az „ünneplők” között. Az egybegyűltek előtt Pinochet tábornok, a junta vezetője tartott rádió és a televízió., által is közvetített beszédet,', amelynek tartalmát tábornoktársai előzőleg jóváhagyták. Pinochet bejelentette, hogy a fegyveres erők meghatározatlan ideig maradnak hatalmon Visszavonulásuk feltételéként ,,á belső béke helyreállítását” jelölte meg és azt,- hogy „az ország rátérjen a gazdasági fellendülés és a szociális fejlődés útjára”.: „Küldetésünk nem lesz olyan rövid, mint ahogy szeretnénk. és ezért nem is tűzünk ki időpontot” — mondta a tábornok, lezárva, azoknak a találgatásaknak a sorát, amelyek arra épültek, hogy a junta mögött álló erők szorgalmazni fogják a véréskézű -tábornokok távozását, és a demokratikus rend látszatának megteremtését. Pinochet beszédéből kiderült, hogy a chilei fegyveres erők nem egykönnyen fognak megválni a megkaparintott hatalomtól. Beszédében Pinochet azt állította, hogy a junta ellenőrzése alatt tartja az országot. Bejelentette viszont, hogy az ostromállapot továbbra is érvényben marad, mivel az országban folytatódik a juntával szembeni fegyveres ellenállás. Fenyegető hangon beszélt a dolgozó osztályokhoz, mondván, hogy a fegyveres erők „Államcsínnyel sem lehet feltartóztatni a nép harcát” Corvalán nyilatkozott a börtönben „Államcsínnyel sem lehet sa, szeptember 27. után nyolc feltartóztatni a nép harcát” napig ogy aprócska fürdőszo- — jelentette ki Luis Corva- bábán tartották őt fogva, Ián, a Chilei Kommunista ahol még néhány lépést sem Párt főtitkára az jolasz rádió lehetett tenni. Abban a helyi- és televízió tudósítójának;., ,, jégben, ahol most őrzik, őrein adott interjújában. Beszá- ' kívül senki be nem teheti a molt arról, hogy letartóztatá- lábát, olvasnivalót nem kap. Hu Is Corvalán határozottan megcáfolta a katonai juntának azokat az állításait, amelyek szerint a Népi Egység valamiféle „tervet,” dolgozott ki az ország fegyveres erői ellen. „Nem hiszem, hogy a Népi Egység más pártjai ilyesmibe keveredtek volna. Én a saját pártomért felelek. Mindezekben az években pártom feladata az volt, hogy elősegítse a társadalom szociális forradalmi átalakulását”, Corvalán kifejezte meggyőződését, hogy Latin-Amerika népei és közöttük Chile népe is, folytatni fogják az előrehaladást. Mint mondotta, nem lehet kiirtani sem a marxizmust, sem egyetlen olyan más ideológiát, amely megfelel a túlnyomó “többség alapvető társadalmi érdekéinek. „Szeretem a szabadságot, de nem rémít a börtön. Lelkiismeretem nyugodt, nem félek a haláltól” — jelentette ki végezetül a Chilei Kommunista Párt főtitkára. érvényesíttetni fogják a munkafegyelmet, s kijelentette, hogy „a haladás érdekében mindenkinek áldozatokat kell hoznia”. Ezek az ládozatok a junta intézkedéseiben —- a béremelések elmaradása, áremelkedések, elbocsátások — mársí körvonalazódtak. Pinochet tábornok most mégis újból azt ígérte, hogy a dolgozók vívmányait nem éri bántódás. Nyugati hírügynökségek tudósítóinak feltűnt, hogy a junta elnöke semmiféle konkrét gazdaságfejlesztési tervet nem ismertetett. BÚTORBEMUTATÓ EGERBEN A Ha 3i Minh Tanárképző Főiskola földszinti előterében ír Sí n. rip bent az „OTTHON *74” lakberendezési kiállításon szerepeltetett bútorait. A bútorbemutató megtekinhető: október 13-án és 14-én, szombaton és vasam«r mga<= adminisztratn munkakörbe Jelentkezés; 9.00 — délután 18.00 óráig. 1971, .aktéba. .13* J Állami Biztosító füzesabonyi fiókjánál párbajokat. Libanoni területekre zuhant több izraeli repülőgép, s a roncsok tanúsítják az izraeli légierő súlyos veszteségeit. Az elfogott pilótákat átadták a sziriai katonai hatóságoknak. A tudósító idézi a Golan-fennsík frontján elfogott izraeli harckocsizok kijelentéseit: „Ezúttal más a helyzet, mint 1967. júniusában. Ha ez emberek Izraelben megtudják, hogy milyen veszteségeket szenvedtünk, nagy gyász lesz”. KAIRO, DAMASZKUSZ, A sziriai és az izraeli páncélos alakulatok pénteken délután heves ütközeteket vívtak a Golan-magaslatok térségében — jelentette a damaszkuszi rádió. A sziriai közlemény nem jelölte meg pontosan a harcok színhelyét, csak azt közölte, hogy a sziriai szárazföldi egységek a frontvonal teljes hosszában nagyszabású csatákat vívnak az ellenséggel, és annak súlyos veszteségeket akoznak. Mint Damaszkuszban egy katonai szóvivő bejelentette, pénteken az izraeli légierő újabb kísérletet tett a sziriai főváros repülőterének bombázására. A kísérletet a légvédelem meghiúsította. Megbikkentű döntés - egyértelmű ítélet Csi Peng-fej kínai külügyminiszter bekérette Ar- * mando Uribét, a Chilei Köztársaság pekingi nagykövetét, és közölte vele: a kínai kormány a továbbiakban nem tekinti öt Chile nagykövetének. Chile Peking ideiglenes ügyvivője a nagykövetség másod t itkára. Fernando Perez lett. aki kijelentette, hogy kész a katonai juntát szolgálni. Peking tehát de facto elismerte a katonai juntát. A döntés önmagáért . beszél. A kínai vezető" olyan pillanatban vállalkozott erre a lépésre, aulikor a chilei fasiszta junta véres irtóhadjáratot folytat a baloldal ellen. Corvalán, a kommunista párt főtitkára súlyos betegen börtönben van. Alta- miránonak, a szocialista párt főtitkárának kézreke- rítésére hajtóvadászatot indítottak. A kommunista és munkáspártok, a világ haladó szervezetei, és személyiségei ezekben a súlyos órákban határozott támogatásukról biztosították a chilei hazafiakat. Szolidaritásuk kifejezésére Kuba és a KNDK megszakította a diplomáciai kapcsolatokat Chilével, Bulgária, Csehszlovákia, Jugoszlávia. Lengyelország, Magyarország. Mongólia, az NDK, á Szovjetunió, a VDK felfüggesztette a diplomáciai kapcsolatokat. Kína közismerten a „világforradalom fő erejének”, „az igazi szocializmus" képviselőjének tekinti és hirdeti önmagát. A kínai sajtó naponta kürtöli, hogy Peking a \ szolidaritás jegyében minden támogatást megad az elnyomás ellen, a szabadságukért és jogaikért harcoló népeknek. S a valóság? Egy szélsőséges, fasiszta katonai rendszernek nyújtott közvetlen támogatást. A ha- . ladó világ ítélete egyértelmű. Sátorkiállítás és ioarcikk bemutató Pétervásárán a községi kultúrházban A kiállítás október 15—20 között kerül megrendezésre A kiállításon a Székesfehérvári Bútoripari Vállalat által gyártott skálabútorok 6 variációban és színben láthatók és megvásárolhatók. Ez alkalommal keresse fel az ÁFÉSZ bútorboltját — amely Pétervásárán a malom udvarban üzemel —, valamint az áruház textil és vasosztályát. Bőséges áruyálasztékbc válogathat! Az ÁFÉSZ a megvásárolt iparcikket 30 km-es körzetben ingyenesen, a bútorokat pedig kedvezményes tuvarté-. intéssel házhoz szállítja. ÁFÉSZ Péter vés