Népújság, 1973. október (24. évfolyam, 230-255. szám)
1973-10-19 / 245. szám
VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! AZ MSZMP HEVES MEGYEI BIZOTTSÁGA ES A MEGYEI TANÁCS NAPILAPJA XXIV. évfolyam, 245. szám ARA: 80 FILLER 1973. október 19., péntek Közel-keleti jelentéseink JELENTÉS A MAGYAR VIT-DELEGÄCIÖ TEVÉKENYSÉGÉRŐL ■ HATÁROZAT A FALUSI KISZ-SZERVEZE- TEK FELADATAIRÓL Tiszta vizet a pohárba Megváltozott körülmények után Aiányban. Munkatársunk cikkét a 3. oldalon olvashatják, firsRváip'emások Két idős embert, úgy nyugalmazott kórházi főorvost és egy volt főmezőguzdászt mutat be munkatársunk, akik fél évszázadot dolgoztak szakmájukban. Portréjukat a 4. oldalon idézzük fel. Tizenkét izraeli repülőgépet megsemmisített csütörtökön az egyiptomi légierő Szaúd-Arábia külügyminisztere megbeszélést folytatott Nixon elnökkel a Fehér Házban a közel-keleti helyzetről. (Népújság-telefoto — AP—MTI—RS) Ülést tartott a KISZ kb KAIRO: Az egyiptomi haderő csütörtökön tizenkét izraeli repülőgépet semmisített meg és négy ellenséges pilótát ejtett foglyul — közölte az egyiptomi hadvezetés a csütörtökön kiadott 46. számú hadijelentésében. A közlemény szerint az egyiptomi haderők szerda reggel óta heves ütközeteket vívnak az ellenséggel a síit ai arcvonal középső térségében. Az ellenség e harcok során súlyos veszteségeket szenvedett. Port Said körzetében — folytatódik a közlemény — az izraeli hadihajót, amely kísérletet tett polgári célpontok ágyúzására, az egyiptomi védelmi erők elsüllyesztették. Az egységhez tartozó többi hajót menekülésre késztették. TEL, AVIV: Az izraeli rádió szerbit a Vöröskereszt nemzetközi bizottsága tájékoztatta Izraelt arról, hogy Egyiptom a szervezet rendelkezésére bocsátotta a Szuezi-csatorna déli szektorában foglyul ejCsütortökön a Parlament Vadász-termében ülést tartott a Magyar Nők Országos Tanácsa. Duschek Lajosné, a SZOT titkára, a MNQT alelnöke nyitotta meg a tanácskozást. A legutóbbi tanácsülés óta eltelt időszak nemzetközi eseményeiről szólva emlékeztetett arra, hogy Berlinben a napokban ülésezett a Nemzetközi Demokratikus Nőszövetseg irodája Chile ügyében. E megbeszélésen részt vett és felszólalt Allen- dé elnök özvegye, s üzenetet intézett a világ asszonyaihoz chilei nőtársai nevében. Ezt követően dr, Zsögön Éva egészségügyi 'miniszter- helyettes tájékoztatta az Országos Nőtanácsot a Minisztertanács népesedéspolitikai határozatával kapcsolatos időszerű feladatokról. Elmondta, hogy hazánk népesedési helyzetének alakulásai pártunk és kormányunk rendkívül fontos nemzeti és társadalompolitikai ügynek tekinti, ezért hosszú idő óta sokoldalú erőfeszítéseket tesz javaslatára. Beszélt azokról a tényezőkről, amelyek indokolttá tették a Minisztertanács népesedéspolitikai határozatának megalkotását. Ezt követően Erdei Lászióné, a Magyar Nők Országos Tanácsának elnöke tartotta meg referátumát. Hangsú- lyozta: szocialista társadalmunk lényegéből következik, hogy ;■ nőpolitika, a család- polu kn a népeaedéspoldeka a társadalom életének és érdeklő ércnek előterébe ke rült. A tömegszervezet.ekke' és mozgalmakkal együtt a í Magyar Nők Országos Tanárának is fontos szerepe **«iit a családvédelmi, család- politikai munkában, ametytett 37 izraeli katona és egy kairói kórházban ápolt hat sebesült nevét tartalmazó listát. A szervezet .küldötte közölte, Egyiptom ígéretet tett arra is, hogy rövid időn nek alapvető célja a szocialista társadalom legkisebb közösségének, az új típusú családnak. a megteremtése. Ma már szocialista életünk természetes eleme az a sok irányú gondoskodás, amelyben a családok és gyermekek részesülnek. Á Minisztertanács határozata család- és népességpolitikánk elveit és céljait fogalmazta meg. Kibelül újabb listát állít össze az izraeli hadifoglyokról, WASHINGTON: Az amerikai szenátus támogatta a kormánynak a (Folytatás a 2. oldalon) fejezi azt a törekvést, hogy minden anyagi ég szellemi erőt az embernek, a családok jobb, szebb, boldogabb életének megteremtésére kell felhasználni. Tartalmazza azokat a közeli és távolabbi tennivalókat, amelyek anyagi és erkölcsi bázist biztosítanak e célok-megvalósításához. Csütörtökön ülést tartott a Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség központi bizottsága. A tanácskozáson — amelyen részt vett és felszólalt Jakab Sándor és dr. Romany Pál, az MSZMP Központi. Bizottságának osztályvezetője, Kazareczki Kálmán mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszterhelyettes, valamint más állami és társadalmi szervek több képviselője — elemezték a X. berlini világifjúsági és diák- találkozón részt vett magyar küldöttség tevékenységét. Dr. Maróthy László. s. KISZ központi bizottságának első titkára tájékoztatójában egyebek között hangsúlyozta: a X. VIT az utóbbi évek legnagyobb szabású, legjeCsütörtökön tovább folyta-, todott a bolgár—magyar barátsági napok Heves, megyei rendezvénysorozata. Délelőtt Gyöngyösön, az állami gazdaság nagytanácstermében a járás termelőszövetkezeteinek képviselői gyülekeztek, hogy részt vegyenek egy szakmai tanácskozáson. Megjelent Pethes István, a Gyöngyösi Járási Pártbizottság első titkára, Marsai Ervin, a járási hivatal elnök- helyettese és Széles János, a Hazafias Népfront járási bizottságának titkára is. Juhász Józsefnek, a járási pártbizottság gazdaságpolitikai osztályvezetőjének ünnepi köszöntője után Krisz- tov Palikátev, a Bolgár AGlentősebb és egyik legsikeresebb nemzetközi ifjúsági rendezvénye volt. . . A magyar küldöttség minden tagja eleget tett megbízatásának, fogadalomban is vállalt kötelezettségének. Küldötteink politikailag és emberileg egyaránt helytálltai?. a X, VIT politikai fórumain, kulturális és sport- eseményein, felkészülten képviselték hazánkat, a Magyar Népköztársaságot és ifjúságát. A testület ezután állásfoglalásban rögzítette a KISZ időszerű feladatait az élelmiszer- és fagazdaságban, a vízgazdálkodásban. az ÁFÉSZ-ekben dolgozó, a falun élő fiatalolt körében. ROMAS vezető munkatársa tartott előadást. Bevezetőjében utalt a bolgár mezőgazdaság helyzetére. Elmondta, hogy hazánkhoz hasonlóan, az utóbbi néhány évben Bulgáriában is elterjednek a komplex gépsorok, a búza, árpa, cukorrépa és kukorica- termesztésben. Gondot okoz azonban a munkaigényes szőlő- és gyümölcstermelés gépesítése, különösen ezek betakarítása. Hangsúlyozta, hogy 1965- ben a KGST-szakosodás részeként létrehozták az AG- ROMAS Bolgár—Magyar Társaságot, a szőlő- és gyümölcstermesztés gépesítésére. 1969-ben csatlakozott a Szovjetunió, 1973-tól pedig az NDK is, “Feladatuk a közös tudományos kutatás koordinálása, közös <gépek, gépsorok tervezése és azok kipróbálása. 1975 végéig az AGROMAS-országolt a terveknek megfelelően, 50 féle gépet konstruálnak. Ezek közül 11-et a bolgárok, 14-et a magyarok és 25-öt pedig a szovjet mérnökök és technikusok. A gepek fejlesztése elsősorban az uborka, zöldbab, borsó, hagyma, továbbá gyümölcs és szőlő termesztésére, illetve betakarítására irányul. Bolgár tervek alapján az idén elkészítették áz első .gyümölcs- és szőlőbetakarító kombájnt. Ezek sorozatgyártását hamarosan megkezdik és jövőre már az AGROMAS-hoz tartozó más országokban is bevezetik azokat. Az előadás után a bolggr mezőgazdaság életéről vetítettek filmet. Délben a Kertészeti Főiskola aulájában a bolgár mezőgazdaság életét dokumentáló fotókiállítás nyílt. Üdvözlő beszédet " Hodás'y Miklós, a főiskola igazgatója mondott. Délután a YILATI egri gyáregységében tartottak bo1- gár—rpagyar ifjúsági gyűlést. Ambrus József, a KISZ Heves megyei bizottságának titkára köszöntötte a vendégeket: Toso Doncsevet, a budapesti Bolgár Kulturális Központ titkárát, valamint Peter Petrouot,, a Bolgár virágcsokor Targovisféiies! Munkatársunk bulgáriai útibeszámolója az 5. oldalon. lém hell radioes tv-müsor lapunk 7. oldalán. Gyaisgesak és gépiármű- vezelík vizsgája Az egri belváros új forgalmi rendjének első napi tapasztalatairól írunk a 8. oldalon. Kulturális Központ tÓmun- katérsát. A KISZ Heves megyei bizottságának titkára megnyitóbeszédében megemlékezett az 1923-as antifasiszta felkelés 50 éves jubileumáról, szólott arról a gazdasági, kulturális fejlődésről, amelyet a bolgár nép akarata, szorgalma produkált a felszabadulása óta eltelt évtizedek során. Toso Doncsev először a gyárlátogatás élményeiről beszélt, méltatva a jórész: fiatalokból toborzódott munkáskollektíva tevékenységét. Az antifasiszta felkelésről szólva kiemelte a Bolgár Kommunista Párt és Georgi Dimitrov szerepét, valamint az 1920-ag évek bolgár ifjúságának hősiességét. Utalt arra is, hogy a ma ifjúságától mindennapi helytállást kíván a szocialista építés. Ugyancsak délután nyitották meg Hevesen, a járási művelődési házban a Bulgária várja önt című kiállítást. Megnyitót mondott Szvetlazár Vaszilev, a Bolgár Kulturális Központ igazgatóhelyettese. Az ünnepséget baráti beszélgetés, majd filmvetítés követte. Gyön- gyöstarjánban baráti találkozót és bolgár—bagyar barátsági gyűlést tartottak. Beszédet mondott Valerija Gen- kova, a Bolgár Kulturális Központ munkatársa. rgerben, a Vörös Csillag Filmszínházban Peter Petrov bevezető szavai után Szalay István, a megyei tanács általános elnökhelye.ttese mondott köszöntőt, majd bemutatták a Mint egy dal ... című bolgár filmet. Az egri Megyei Űttörőházban Toso Doncsev nyitotta meg a Képek egy bolgár iskola éle- léből című kiállítást. Ezt kövemen gyermekiilmoket ,-etó tettek, majd a barát; nép úttörőinek életerői beszélget. Rajzi in ekei, riiufotíak ne a Megyei Művei ki>4 Kozport filmklubjában. Kiskorén barátsági találkozóra es bolgár—magyar barátság“ gyűlésre került sor. Itt Szóét- lozdr V aszilev mondott beszedet. (pécsi—mentun) A% utolsó liektárak A gyöngyöstírjáni Győzelem Termel's'ö- ctkezetbén befejeződött a kukorica betakarítása. Képünkön az Szk -k 5-ös kombájn az utolsó -hektár-kukoricát töri. (Foto; Perl Márton) Tanácskozás a Parlament ben a családvédelemről —-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------— B olgár—magyar barátsági napok Tudományos előadás az AGROMAS-ról Ifjúsági gyűlés az egri VILATI-ban