Népújság, 1973. október (24. évfolyam, 230-255. szám)
1973-10-16 / 242. szám
KOSSUTH 8.20 Harsan a kiirtsad! 8.50 Loruing: Cár es ács. Háromfelvonásos opera Közben: 10.05 Iskola rádió 10.30 Édes anyanyelvűnk 11.50 Katonadulok 12.20 Ki nyer ma? 12.35 Melódiákoktól 13.42 A népdal he'e 14.12 Gyerinekrádió 14.50 Éneklő ff jóság 15.10 Rádióiskola 16.05 Riport 16.27 A népdal hete 16.47 Kóruspódium 17.04 Fiatalok stúdiója 17.30 Operettrészletek 17.14 BMH — Zenekari művek 18.30 A Szabó család 10.25 Táncdalok 19.40 A rab. Rádiójáték 20.47 Nóták 21.10 Mi az értelmiség? 21.40 Rahmanyinov- prclúdök 22.30 SÍ ágéin; üzenni 23.15 Operai ékzletek 0.10 Filmzene PETŐFI 8.05 Zenés játékokból 8.40 Beszélgessünk zenéről 9.03 A népdal hete 9.22 Tánczene 9.53 Könyvek, tájak, emberek 12.00 Beeí’ioven-művek 12.43 Törvénykönyv 13.02 Csajkovszkij: II. s/vit 14.00 Keltőtől — hatig ... Zenés délután 18.10 Üzenet. Dokumentumműsor 18.10 Operettkettősök 18.57 A népdal hete 19.35 BMH: Hangverseny- közvetítés az Erkel K 21.40 O. . .júmpa Kb.: 21.55 Nóták 23.30 Sosztakovics: III. vonósnégyes 23.15 Könnyűzene Szolnoki Rádió Alföldi Krónika Tallózás üzemi lapokban Könnyűzene Huszárvágások Üttörőhíradó Szerkesztik a hallgatók MAGYAR 8.05 Iskola-tv 17.48 Hirek 17.55 Kuckó 18.15 Szó-mi-szó 18.50 Játék a betűkkel 19.15 Esti mese 19.30 Tv-hiradó 20.00 A nagy játszma. Angol bűnügyi tv-film 20.50 Nyitott könyv 23.00 Tv-hiradó. 2. POZSONYI 9.30 Aranyos fiú 19.00 és 21.10 Híradó 20.00 Utolsó szó. Tv-sorozat. (Befejező rész) 21.55 Zenés műsor ( mozi EGRI VÖRÖS CSILLAG (Telefon: 22-33) Fél 4. fél 6 és 8 órakor A tojás Színes francia filmvígjáték. EGRI BRODY (Telefon: 14-07.) Délután 3 órakor Zártkörű filmklub Este fél 6 és fél 8 órakor Pisztoly párbaj Színes angol westernfilm. GYÖNGYÖSI PUSKIN Lázadás a buszon GYÖNGYÖSI SZABADSÁG Fél 4 órakor Mexima Fél 6 és fél 8 órakor A szerelem anatómiája HATVANI VÖRÖS CSILLAG Zahar Berkut HATVANT KOSSUTH Felszállási engedélyt kérek HEVES Ártatlan gyilkosok FÜZESABONY Hideg pulyka PÉTERVASARA Harmadik nekifutás Egerben: 19 órától szerda reggel ; óráig, a Bajesy-Zsi- linszky utcai rend ni oben (Telefon: 11-10). Rendelés gyerniekak részére is. Gyöngyösön: 19 órától szerda reggel 7 óráig, a Jókai útra 41. szám alatti rendelőben. (Telefon: 117*27)» Gyurkó Géza: A libanoni cédrusoktól az Akabai-öböiig net. amelyet Kazamierz Mi- chalowski jegyzett fel az itt folyó munkákról írt könyvében. Katar fejedelme, e kis ország ernírje látogatott el ide, ahol a lengyel ásatások is folytak, hogy „saját szemével lássa a dzsinnek művét”. Az arab legenda szerint ugyanis ezeket a súlyos mészkőtömbökből épült monumentális oszlopsorokat és szentélyeket a dzsinnek emelték Salamon királynak. Ám. sem a tudósok magyarázatai, sem a kövekbe vésett feliratok. amelyek pelak tövében alacsony kis beduinsátor — a helybéliek vendéglője. Fiatal Szíriái fiúk, néhány egyetemista Damaszkuszból és jó néhány magyar üli körül a sátor közepét, keleti dallamok, a kézi dob ritmusa, arab tánc, amelyre természetesen magyar nóta és csárdásbemutató a válasz —, aztán közös láncpróbálkozás, meg vidám nevetés a szájtáti tömegből is, amely e rögtönzött kulturális csere hírére még a sivatag mélyéből is előkerült valahogyan. Olyan béke, olyan derű, olyan nyugalom zárt körül bennünket, ások vihart megért Palmyra romjainál, felül a mélyfekete bársony éggel, lábunk alatt a langyosra hűit omló homokkal, mint ahogyan kagyló zárja ölébe gyöngynyi kincsét. előtt éppen megfordul a „határ” előtt, a jordániai őrjárat gépágyús páncélautója,. Különben csend van, a kristálytiszta vízben tízméterekre lelátni és megcsodálni lehet a hires vörös-tengeri szágban — különösön, ha az idegenek útleveléből az is kiderül, hogy' szocialista országból érkeztek. Bár rögtön hozzá kell tennem. hogy a merev formaságok hivatali szőrözésein túl már inkább szájtól i kíváncsisággal és valamiféle, maguk elölt is nehezen beavatott szimpátiával intettek búcsút, a Jordán határon a néhány nap kétségtelen élményeivel megrakott magyar Expressz-turisták autóbuszai után. Mi sem könnyebb persze azt mondani, hogy a temetőben mindig béke van, s a romok itt Palmyrában, vagy már a jordániai Petrában, ahol kétezer méteres vad sziklák között minduntalan beduinok bújnak elő a barlangokból, hogy a szerteszét heverő apróbb-nagyobb műkincsekkel próbáljanak pénzt kihúzni a zsebedből, szóval, hogy a romok mégiscsak temetőt jelentenek. Emberi testek, városok, épületek, templomok testének temetőjét. Csakhogy a pet- rai homokkőbe vájt, lenyűgöző szépségű, ma is ép templomokhoz vezető sziklahasadék mélyén ott csattog a lovak patája, az apró teherautók nyomait is látni, amint turistákat, tudósokat, visznek-hordanak —, hogy az élők csinálják és tanulják, amit az egykor meghaltak építettek. Petra csodája, Palmyra szépsége az emberi lélek és öröklét kőbe konzervált nagyságát hirdeti. Szeptember 29—30. Akaba. Az egyemeletes elegáns, természetesen légkondicionált Coral Beatche Szálloda félkörívvel fordul a tengernek: minden ablaka, ahogyan az illik, a Vörös-tenger e mélyen benyúló és kristálytiszta öblére néz. Lakói nyugatnémetek — természetesen —, akiknek közreműködésével Akabától északra, mintegy félszáz kilométer hosszan völgyzáró gátrendszer épül Jordánia vízgazdálkodásának megteremtésére. És lakói a magyarok — mi, az első és valószínűleg még jó ideig az utolsó turisták, akik a közel ötvenfokos hőségben széde- legve süttetik magukat a nappal, miközben azt figyelik, hogy alig néhány száz méterre szinte, hogyan szállnak le s fel Eliat repülőteréről az izraeli repülőgépek. Jobbra az izraeli repülőtér és Eliat kikötője, balra a szegényes-szerény Akaba, hátunk mögött, a szálloda „Históriai novella'^?) Másfél ezer méternél Is magasabban, homokkő sziklákból kifaragott ősi templomok hirdetik immáron kétezer éve a hegyekbe „szorult” egykori arab kultúra csodálatos gazdagságát és szépségét, a jordániai Petrában. A csodálatos szépségű Akabai-öböl, a Vörös-tenger kristálytiszta vizével, a benne felvörösödő begyek merész ara- beszkjeivel, a pálmafák zöldjével — most meglehetősen csendes. Két kilométerre sincs az izraeli Eliat kikötője. Még nincs veszve minden, még álj Palmyra — hangzók Zenóbia szava a vesztett csata után. — Föl a falakra, zárjátok be a kapukat, fegyverre, ki férfi!... A város falain hallatszott az ezer, meg ezer ajak által énekelt harci kardal: ..Föl csatára, Palmyra! Föl csatára a halaiig! Róma nem lesz úr e földön, Rabfaj nem fog lakni bennttd, Vagy velünk élj, vagy velünk vessz. Vagy hazánk légy, vagy sírunk!” Palmyra egykor negyedmillió embernek otthont adó városának köveivel együtt. A mai, a csendes, a romok között szürkén meghúzódó talán másfél ezer lakosú oázis lakóinak, de talán még a szíriai történészeknek sincs tudomásuk arról, hogy egykoron, a magyar szabadságharc bukása után egy távoli ország írója, bizonyos Jókai Mór „históriai novellát” írt „Kelet királynéjá” címmel Palmyra hős királynőjéről, Zenóbiáról, aki nemcsak fegyverének csillogásával, de szemének igézetével is megtépázta az isteni Au- reliánust és légióit. Hogy Zenóbia egy irreálisan nagyravágyó pompás nőcske volt-e csak, avagy olyan történeti hőse egy kornak, amint azt Jókai megálmodta — az a történettudósok dolga. De ámulni Palmyra, gyalog bejárni nem kis sétát jelentő és még nem is egészen feltárt csodás romjait, — ez a sivatagon keresztül idáig tikkadó turista nem kis gyönyörűsége. Generációk építették ezt a várost a Dzsebel Hajane, a Dzsebel el Tarr és a Dzsebel Mohamed íbn Ali hegyvonulatai zárta kopár, ma szinte holdbéli tájon. A sivatag színe alatt, kicsit sós, kicsit kénes, friss vizű, selymes forrás fakad; az Efqua. Mindenütt vakít a sárga homok, a vörösfehér kő, s csak a távolban zöldell az oázis, amely erre a fürdőzésre is felhasznált csodás forrásra épült. A gyanútlan vándor száz méterre szóróján halhatna a föld alatti láthatatlan forrástól, de ha megmeríti a homokkő barlangjában csörgedező kristályvízben a testét, úgy érzi,: végre Mohamed paradicsoma köszöntött rá. E csodálatos forrás és Palmyra, amelyet generációk romboltak és most lassan már generációk építenek újjá, ásnak elő a sivatag néma mélyéről — ama nem kevés kincsei közé tartozik Szíriának, amely múltja dicsőségét hirdeti és egyben a jelen kulturális erőfeszítéseit is. E tájon ezredévekkel mérnek, s minden évnek külön is van legendája. A legendák feltárásához nyújtanak segítséget a baráti országok tudós csoportjai, így többek között a lengyelek is. dig egyértelműen bizonyították még az egyes építmények keletkezésének időpontját is, nem tudták meggyőzni a fejedelmet. Sőt: kitartott amellett, hogy ily hatalmas épületek nem származhatnak emberkéztől. Saját szemével látta — úgymond — és ezért nem hitte, hogy az ember ilyesmire képes. Vallotta hát továbbra is, hiába tépték a hajukat a tudósok, hogy Palmyra oszlopait a Salamonnak engedelmeskedő szellemek jóaka- ratú közreműködésének lehet betudni. És valóban: hem kell ahhoz Katar fejedelmének lenni, hogy az ember ne higy- gyen itt a saját szemének. Körülötte szerény vályogházak, bent a „városban” már egy-két modern épület, fénycsővilágítás, de köröskörül a sivatag féktelen végtelenje, fel-feltűnő beduinsátrakkal, vastag szőrű juhokkal, agárvékony öszvérekkel, méla tevékkel és a szemünk előtt egy valaha élő város csodálatos holtteste. A dzsinnek műve volt! Most már csak az a kérdés, hogy a felépítése-é, vagy a pusztulása? A modern kor embere erre keserűen racionális választ adhat: mindkettő az ember műve volt. Már este van, bársonyosan puha, a csillagvilág mélységeit csillogtató este. A _ fakoraitok Cousteano kapitány által a televízióban is bemutatott ezerszínű világát. Az ebédnél a pincér nesztelenül suhan a félig üres teremben, a szolgák ajtót nyitnak, akár ha tízszer is kivagy .belép a tikkasztó melegből a hall hűvösébe az ember. Kevés, nagyon kévés és értékes ezért itt most a vendég! Béke van, ingatag béke, érezhető ez. A pálmafasor alatti kihalt sétányról, a páncélautóból gyanakvóan kitekintő piros sapkás katonáról, a meg-megismétlődő katonai ellenőrző pontokról. Ám, ahogyan elhagyjuk a tengerpartot, úgy enyhülnek a feszültség jelei, s mutatja normális és dolgos életét például a sajátosan szép va- rázsú Amman, a jordán főváros, vagy Jerash, már közel a szíriai határhoz, ahol éppen olasz régészek kutatják az egykor hatalmát idáig is elterjesztő Róma emlékeit. A furcsa talán csak az, s egyben vélhetném jellemzőnek is, hogy az idegenvezető csúcsos, Vilmos császári sisakjában, sötétzöld egyenruhában és oldalán pisztollyal magyarázza, hogy mi mindent kell még feltárni ahhoz, hogy Jerash múltjáról mindent meg lehessen tudni. Ugyanezek a?- „idegenvezetők” állnak a határőrség piros kendős, szúrós szemű beduinjai mellett, mintegy jelezve, hogy az idegenforgalom meglehetősen ellenőrzött keretek között folyhat csak ebben az orEgy nappal később helyreállt Szíria és Jordánia között a diplomáciai kapcsolat. Két nappal később indult a repülőgép, mór újra Bejrutból Budapestre. Négy nappal később a bibliai tájakon, a népek ősi és sajátos szépségű vidékén, ahol az ezredévek szegődnek társul a jelennek, és a jelen méhében fogan a jövő — a fegyvereké lett a szó. A béke utolsó napjait éltem át, de olyan békéét, amely voltaképpen csendes háború volt. A csendet most felváltotta a fegyverek zaja és úgy tűnik, hogy a sokféle belső gonddal küzdő arabság egységesen lép fel az izraeli agresszió ellen. Ez az egység lehet a legfőbb biztosíték a háború gyors, igazságos befejezésére, az 1967-es határok visz- szaálütására. Míg e sorokat írom, bomba éri Damaszkuszi, s a városszéli modern katonai kórházban „nagyüzem” folyik. Berepülés Libanonban, elsüllyesztenek az izraeliek egy szovjet szállítóhajót, amely az Eufrátesz épülő gátjához vinné az építőanyag. Légi harc a sivatag felett, páncélos csata a Golan-fennsi- kon. Jordánia, illetve Amman sem hallgat már! Ellentmondásnak látszik, pedig ez a táj a békére termett. Az igazságos, a népek jogait kölcsönösen tiszteletben tartó békére. „Háromnapi járóföldön tört szobrok, csonka oszlopok merednek föl a sivatagból, várva az időt és vihart, mely őket lassankint eltemesse. Ez Palmyra!" — írta rezignáltál! a magyar szabadságharc bukására érezve Jókai Mór. Hóromnapí járóföldön Libanonban, Szíriában, Jordániában mindenütt épülő házak, utak, új városok, üzemek tűntek elő az egykori sivatagból, várva az időt, hogy sorsuk az ember sorsának jobbításával beteljesedjék. Én nekik hiszek, s nem Palmyra romjainak. (Vége.) Palmyra elesett és a helybéli gazdagok, idetelepült rómaiak sírjai a némaság emeletes tornyaiban, vagy a homokkőbe mélyített katakombákban őrizték az egykori hódítót és meghódolót, Anekdotába is beillő eset, de Palmyra fenséges pompáját és a régészek munkáját dicséri az alábbi törtéA beduinok a kétezer évnél is régebben c tájon élt „hegyi arabok” leszármazottjai. Ma is nomád életet élnek, a sivatagban sátrakban, a kopár homokkőhegyek vidékéig barlangokban laknak. _ • J£?a. október lö„ ksád \
