Népújság, 1973. szeptember (24. évfolyam, 204-229. szám)

1973-09-18 / 218. szám

V&AG PBOLETÄBlÄi, EGYESÜLJETEK AZ MSZMP HEVES MEüVEl BIZOTTSÁGA ES A MEGYEI TANÁCS NAPILAPJA XXTV. évfolyam, 218. szám ARA: 80 FILLER 1973. szeptember 18.. kedd 0 huszonnyolcadik Ma, szeptember 18-án New Yorkban az Egyesült Nem­zetek Szervezetének vasbeton—üveg palotájában megkezdő­dik a világszervezet közgyűlésének 28. ülésszaka. Csakúgy, mint a korábbi években, száznál több napirendi pont vitá­ja várható. A részt vevő országok köré az idén minden jel szerint tovább bővül. Elvi egyetértés jött létre a két német állam, a Német Demokratikus Köztársaság és a Né­met Szövetségi Köztársaság egyidejű felvételéről. Velük és a többi állammal együtt, amelyek ezen a közgyűlésen vár­ják felvételüket, a tagállamok száma elérheti a 136-ot. A két német állam ENSZ-tagsága persze jóval többet jelent a számszerűségnél: ez nagy lépés a világszervezet egyetemlegessége felé, elválaszthatatlan a szovjet—amerikai kapcsolatok kedvező alakulásától, és egyben tükrözi az enyhülés atmoszféráját is, amely különösen Európában ho­zott nagy eredményeket. Nem maradhat hatás nélkül az 7.NSZ munkájára, hogy a közgyűlés kezdetével szinte „szink­ronizálva” indul az összeurópai, tanácskozás második szaka­sza. i De más földrészek változó politikai klímája is érezteti majd hatását. Noha a vietnami kérdés nem volt — illeté­kesség hiánya miatt nem is lehetett — az ENSZ napirend­jén, a háború sötét árnyéka mégis ránehezedett a szervezet­re. igen nagy jelentősége van tehát annak, hogy ebben az évtizedben ez az első közgyűlés, amikor nem hullanak bom­bák Vietnam földjére. A világszervezet ülésszakának természetesen szembe kell néznie másfajta tendenciákkal Bizonyosra vehető, hogy az általános vitában felszólaló legtöbb küldött érinti majd a chilei ellenforradalmi puccs ügyét, s nem kell hozzá jóstehetség: a szocialista államok küldöttein túl egész sor tőkés ország is hallatja majd tiltakozó szavát. A napirend pontjai is tükrözik, hogy az .idén különös hangsúlyt kapnak a Szovjetunió és a Varsói Szerződés or­szágainak diplomáciai kezdeményezesei. Ezek — a többi közt — arra irányulnak, hogy a világszervezet a maga esz­közeivel és tekintélyével fejlessze tovább azokat a vátozá- so^at, amelyek elsősorban az európai kontinens biztonságát fokozzák. A nemzetközi biztonság napirendre kerülese — a kezdeményezés a Szovjetunió nevéhez fűződik — módot nyújt ahhoz is, hogy az európai biztonság megteremtésének . epasztalatait egy másik kontinensre átültessék. Igen nagy a : érdeklődés — a New York-i előzetes jelentések szerint — r / új szovjet kezdeményezes iránt, amely az ázsiai bizton­sági rendszer megteremtését tűzi ki célul. A javaslat tenge­lyében áz áll, hogy az ázsiai államok viszonyát a békés együttélés és a jószomszédi kapcsolatok alapján szabá­lyozzák. A szocialista országok diplomáciai. aktivitásának kö­szönhető az Is, hogy a leszerelés témaköre több napirendi pontban szerepel. A szocialista országok azt az álláspontot k pviselik, hogy az államok egyenlő biztonságának elve, amely a többi között a SALT-tárgyalások első szakaszában 1 irt megállapodások sikerét biztosította, alkalmazható a le­emelési kérdések széles körének megoldásában. Logikus, ly az államok széles körének, mindenekelőtt a nukleáris talmaknak kell kezdeményező szerepet vállalniuk az erő­kről való lemondásban és a nukleáris fegyverek betiltá- an. Sajnálatos módon a Kínai Népköztársaság küldött- spje negatív álláspontot foglal el e javaslatokkal szemben.- Éppúgy, mint a korábbi közgyűléseken, vannak téma- ' 'Tök, amelyeket különböző államcsoportok különböző cé- i kkal terjesztenek be. A koreai probléma két tervezett na­pirendi pontban szerepeL A nyugati országok kibúvót keres­lek, hogy ne kelljen haladéktalanul kivonni az ENSZ zász- aia alatt Dél-Koreában állomásozó, amerikai erőket. A szo­cialista és az el nem kötelezett országok határozati javaslata '. tszont a rosszemlékű ENSZ-bizottság és az ENSZ zászlaja alatt Dél-Koreában állomásozó amerikai erők haladéktalan kivonását követeli. A koreai vitában egyébként előrelátha­tóan — megfigyelői minőségben — végre jelen lesz a Ko­reai Népi Demokratikus Köztársaság küldötte is. A várható vita, a lehetőségek reális vizsgálata arra mu­tat, hogy bizonyos kérdésekben — mint például a Közel- Kelet ügye — az idén sem lehet diplomáciai frontáttörést várni. A napirenden levő kérdések zömének megvitatása előre­láthatóan még az idén befejeződik: a kedden kezdődő 28. ülésszak ebben az értelemben az 1973-as diplomáciai év zá­róakkordja lesz. (V. P.) Áttekinthetetlen a helyzet Chilében Világszerte erősödik a tiltakozás — Nyilatkoztak a junta megbízottai Chilében az ellenforrada­lom hetedik napján változat­lanul áttekinthetetlen a helyzet, de a fasiszta junta közleményéből is kitűnik, hogy folytatódik a Népi Egy­ség kormányához hű erők el­lenállása. Egyidejűleg a jun­ta kísérleteket tesz az ország Salvador Allende özvegye a mexikóvárosi repülőtéren nyilatkozott a sajtó munka­társainak, gazdasági vérkeringésének újbóli beindítására. Chile határai hétfőn is zár­va maradták, a repülőterek katonai ellenőrzés alatt áll­tak és nem fogadtak, nem in­dítottak gépeket. A katona­ság — jelenti egy mexikói újságíró — Santiagóban ház­kutatásokat hajt végre, köny­veket éget. -Nyugati hírügy­nökségek santiagói tudósítói­nak egybehangzó jelentései szerint a chilei fővárosban egész éjszaka lövöldözés zaja hallatszott. Santiagóban a junta 12 órásra mérsékelte a kijárási tilalmat, amely hétfőtől kezd­ve esté 19 órától reggel 7-ig van érvényben. A fasiszta „Haza és Szabadság” elneve­zésű szervezet, a katonai jun­ta egyik szálláscsmálója, mi­után elvSgeate küldetését be­jelentette az önfeloszlatást. Munkába állt az a negyven­ezer magánfuvarózó, aki a sorozatos sztrájkokkal vett reszt a jobboldalnak a Népi Egység kormánya elleni gaz­dasági háborújában. A junta Rét megbízottja is nyilatkozati a chilei helyzet­ről. Oscar Bonilla tábornok, a junta belügyminisztere négy­ezer ember letartóztatását is­merte el Santiagóra vonatko­zóan. Elismerte, hogy „eset­leg ártatlanokat is letartóztat­tak”. Tagadta a juntával szembeni ellenállás tényét, de kijelentette, hogy „minden katonáért tízet ölünk meg”. „Kő kövön nem marad, amíg a külföldi 'szélsőségesek el nem hagyják az országot” — jelentette ki Bonilla a junta külföldi ellenes irányzatának szellemében. Rigoberto Rubio ezredes azt állította, hogy az Allende kormány összes miniszterét letartóztatták, de senkit sem végeztek ki közülük, szavai szerint Carlos Altamirano szenátor. a szocialista párt vezetője „menekülőben van”, de a junta arra számít, hogy rövidesen letartóztatják. Megérkezett Mexikóváros­ba a meggyilkolt AUende el­nök özvegye, Hortensia asz- szony. A repülőtéren Luis Echeverria elnök és többezer "I Országgyűlési küldöttség utazott Dániába A költi tt*ég tarja Hevér Lajos képviselő is Varga Gáboménak, az Or­szággyűlés alelnökének veze­tésével hétfőn reggel magyar parlamenti küldöttség uta­zott hivatalos látogatásra Dániába, a dán parlament meghívására. A küldöttség tagjai: Sándor József, a mentelmi és összeférhetet­lenségi bizottság elnöke, dr. Kommunista műszah az apci Quaüfálban r (Horváth Attila tudósí­tónktól): Az elmúlt hét végén sza­bad szombat volt az apci Qualitálban. A gépek még- * sem álltak, mert a munká­sok — mint a hét többi nap­ján — reggel a szokásos módon beindították vala­mennyit és megkezdték a műszakot. Ez a hatórás mun­kanap azonban különbözött • többitől: a dolgozók ön- feÉat vállalt kommunista •Éfiakot tartottak, ^ A vállalat KlSZ-bizottsa- ga által szervezett munka- akcióban több mint ezer fi­zikai és adminisztratív dol­gozó vett részt. A munkások főként a kormány által is kiemelt járműprogramhoz tartozó Man-öntvények gyár­tását helyezték előtérbe. Eközben az irodai dolgozók ásót, lapátot, kapát fogtak és az üzem udvarát tették rendbe, segítettek a raktárak rendezésében is. A kommu­nista muntftk macák érdekes ­sége, hogy a vállalat munká­sam kívül részt vettek a termelésben az. üzemiek test­vér ifjúsági szervezetének tagjai, az egyik honvédala­kulat katonái is. A hatórás kommunista műszak termelési értéke egyébként másfél millió fo­rintot tesz ki. Az összeg egy részét átutalták az üzemi KISZ-szervezet részére, a fiatalok pedig felajánlottál:, hogy 25 ezer forinttal az apci óvodát és a bölcsődét támo­gatják maró. Biczó György, a jogi, igazga­tási és igazságügyi bizottság tagja, Hevér Lajos, az ipari bizottság tagja, valamint Pa- lóczy Lajosné képviselő. A küldöttséggel utazott dr. Ros­ta László, az Országgyűlés irodájának főosztályvezetője, a delegáció titkára. A küldött­séget a Ferihegyi repülőtéren Pólyák János, az Országgyű­lés jegyzője, valamint a Kül­ügyminisztérium és az or­szággyűlés tiszti karának képviselői búcsúztatták. A delegáció a kastrupi re­pülőtéren Karle Skytte, a dán. parlament (Eolketing) elnöke, a Eolketing alelnökei és számos más tisztségvise­lője fogadták. A 'délutáni órákban kül­döttségünk ismerkedett Kop­penhága nevezetességeivel, este Karle Skytte, a dán parlament elnöke hivatalos vacsorát adott parlamenti delegációnk tiszteletére. A vacsorán Karle Skytte és Varga Gáborné pohárkösxon­rokonszenvező tüntető fo­gadta. Vele együtt érkezett ineg a mexikói fővárosba 17 chilei politikai menekült. Al­lende asszony a repülőtéren kijelentette, hogy a Népi Egység hívei illegalitásba vo­nultak és folytatják Chilében a harcot. Nemzetközi tiltako­zást és szolidaritást kért an­nál: érdekében,.hogy a reak­ció és a fasizmus ne terjed­jen át' más országokra, és kí­vánatosnak mondta, hogy az ENSZ-közgyűlés foglal­kozzék a chilei kérdéssel. Mint ismeretes a Biztonsági Tanács hétfőn vitatja meg a santiagói kubai nagykövet­ség, illetve egy nemzetközi vizeken tartózkodó kubai te­herhajó ellen végrehajtott támadás ügyében beterjesz­tett kubai panaszt. A tanács ülése hétfőn közép-európai idő szerint 22 órakor kezdő­dik. ★ New Yorkban a Chile irán­ti szolidaritás bizottsága több haladó társadalmi szervezet­iéi karöltve tömegtüntetésen ítélte el a katonai junta bűncselekményeit. . A tünte­tők első soraiban vonultak a vietnami háborúellenes ve­teránok, továbbá a békehar­cos nőszervezetek, és az ifjúmunkás szövetség tagjai. Olaszországban is egyre folytatódnak a chilei fasiszta puccsot elítélő, tiltakozó tün­tetések és tömeggyűlések, az országban dühöngő katonai terror megszüntetésire, a chilei dolgozók ellenállási harca iránti szolidaritás ki­fejezésére. Mindenütt széles visszhangot, kapott az a drá­mai felhívás, amely'Párizs­ban hangzott el Enrico Ber- linguer az OKP főtitkára es Georges Marchais, az FKP főtitkára részéről. A brit szakszervezeti mozgalom fel­hívására több mint hétezer ember tüntetett Londonban. Szintén a chilei államcsíny elleni tiltakozásul. ★ Nyikolaj Podgornii, a Szovjetunió Legfelsőbb Ta­nácsa Elnökségének elnöke vasárnap táviratban legőszin­tébb együttérzéséről biztosí­totta Allende özvegyét. Ugyancsak üzenetben nyilvá­nította részvétét az özvegy­nek Kurt Waldheim, az Egyesült Nemzetek Szerveze­tének főtitkára is. Mitől faié a város? ;i Utazgatásaink tapasztala tait összegezi mm litatar- sunk ebben az írásban, ? ha valahol netán magukra ismernek egy-egy telepü­lés fele Ibsei, ne kibúvón hanem a problémák meg­oldásán törjék a ' fejüket! Cikkünk a lap 3, oldalár, olvasható. Képernyő előtt Tv-kritikánkat a tatabá­nyai bánya szszinpad és a tv kabarészínház műsorá­ról a 4. oldalon olvashat­ják. Sport A hétvégi labdarúgó-mér­kőzések krónikái a 6. olda­lon. Urezsnyev Bulgáriába látogat Moszkvában vasárnap hi­vatalosan közöltek, hogy Leonyiö' Brezsnyev, a Szov­jetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságának fő­titkára szeptember folyama» a Bolgár Kommunista Párt meghívására látogatást tesz Bulgáriában. (TASZSZ) Had ya sortat Az MTI-t felhatalmazták annak közlésére, hogy a Ma­gyar Néphadsereg, valamint a Magyarországon ideiglene­sen állomásozó szovjet déli hadseregcsoport kijelöjt egy­ségei szeptember 17—22. kö­zött az éves felkészítési terv­nek megfelelően közös had­gyakorlatot tartanak. (MTI) Kadlttfi ny latko ata Az amerikai Newsweek magazin hétfőn megjelent számában interjút közöl Kadhafi líbiai elnökkel a közel-keleti olaj politikai szerepéről. Az interjúban Kadhafi le­szögezte: „tennünk kell va­lamit, hogy az Egyesült Ál­lamok . politikát változtasson. A birtokunkban levő olajjal meggyőzhetjük önöket arról, hogy az Egyesült Államok a továbbiakban nem nyújthat támogatást Izraelnek. A továbbiakban kijelentet­te, hogy azok a külföldi olajtársaságok, amelyek szembehelyezkednek vagyo­nuk 51 százalékos államosí­tásával, elveszíthetik a fenn­maradó 49 -et is. Végezetül azt fejtegette, hogy ha az Egyesült Álla­mok ellen indított olajhábo­rúval sikerül elérni Izrael teljes elszigetelését, a közel- keleti probléma önmagátó' oldódik meg, hiszen Izrael maga is kénytelen lesz vál­toztatni eddigi politikáján. Károly Gusztáv az új svéd király A svéd rádió es televízió szombat este adását megsza­kítva jelentette be, hogy Heküngborg városának kór­házában életének 91. évében elhunyt Gusztáv Adolf ki­rály. Nyomban félárbócra eresztették a zászlót vala­mennyi kormányhivatal épü­letén, az udvar pedig közöl­te, hogy hathetes gyászt tart. Az új uralkodó, XVI. Ká­roly Gusztáv, az elhunyt ki­rály unokája lesz, aki 1946. április 30-án született. A trónt automatikusan örökli, miután apja Gusztáv Adolf fia 1947-ben meghalt, és az unokák közül Károly Gusz­táv az cáareüm fiú, Ezért Karoly Gusztávot már mint a trón várományosát nevel­ték kilenchónapos kora óla. Gusztáv Adolf halála miatti részvétét kifejezésre juttatta Nixon amerikai és Leone olasz elnök, Erzsébet angol királynő és Hirohito japán császár Dániában, ahol az elhunyt svéd király egyetlen leánya Ingrid anyakirálynő uralko­dik, a televízió és a rádió szintén adását megszakítva közölte a halálhírt. A vasárnapra tervezett vá­lasztásokat az uralkodó ha­lála ellenére megtartották, mert nem volt eleg idő arra, bogy a választási gépezetet

Next

/
Thumbnails
Contents