Népújság, 1973. szeptember (24. évfolyam, 204-229. szám)
1973-09-16 / 217. szám
■■t. HU* fc-t* f /l é Jl, /t í ... ami most nem kevés szülő gondja és mérge is egyben: a tanszer-, a tankönyvellátásról. Erről kell szót ejteni, mert ezen a területen unalomtól mentes életre, a megelégedettség hizlaló kúrájára aligha számíthat az, aki úgy döntött annak idején, hogy csak gyermekek között, csak gyermekekkel szép az élet. A gyermek ugyanis kinő a pólyából és számos idegesítő momentum után — a bölcsőde- után óvodagondok, mindezt cipő- és ruharémületek kíséretében —•, eljön az a pillanat, amikor első osztályos lesz az általánosban. Aztán eljött az a pillanat, amikor második osztályos, sőt az is, amikor nyolcadik osztályos is lesz. Fejlődik a gyerek testben és lélekben, változik külleme és jelleme, a kis iskolásból nagy iskolás lesz, a tudatlanból mindent tudni akaró, hála az őket okító és nevelő pedagógusoknak és természetesen a tankönyveknek és tanszereknek is. Egyszóval minden változik — tankönyvek is természetesen! —, egy azonban változhatatlan: s ez minden iskolakezdéskor ‘ immáron kórosan megismétlődő tankönyv-, tanszer-, ’’'•nlaruha-hiány. Valahányszor megcsendülnek a csengők a tanév első óráját „becsengetvén”, vezényszóra jaj dúl fel az ország jó része, szülő és nagyszülő: megint nincs színes. Megint nincs táska. Megint nincs tankönyv. Megint beírnak a gyerek ellenőrzőjébe mihdemiatt! Nem az ipar, nem a kereskedelem ellenőrzőjébe, hanem a gyerek ellenőrző füzetébe írnak be. így a logikus! Sokat töprengtem már azon, m! lehet a titka, hogy minden iskolai évkezdet — miként a kisárutermelés a kapitalizmust — úgy termeli újra meg újra a tanszer-, a tankönyv-, a tanruha-hiányt is. Nem lehet másképpen, csakis imigyen történhetik, ahogyan az alábbiakban felvázolni próbálom. Egy csendes, de békésnek is ígérkező reggelen Pistike váratlanul korán kel — és magától kel íeL Mi van, Pistike? Beteg vagy? kérdi az Apuka, aki mellesleg a íanszereilátásért felelős szerte £ e kicsiny országban. ■»> Nem vagyok beteg én, Apuka — mondja re- zignaltan Pistike —, hanem kezdődik az iskolaJ Nem tudtad? ... »— Atyéisten, ha nem szólsz, hát bizonylatén eszembe se jut... Anyu... Anyu, gyere csak! Nézd, milyen okos fiad van.. Neki köszönhetem, hogy végre eszembe jutott, mit is akartam csinálni már néhány hónapja... Jól van, Pistike, ezért kapsz egy nagy adag fagylaltot... Hát persze... A tanszerek! Meg a köpeny... És ekkor Apuka, aki a tanszerek és a tanköpenyek meg a könyvek előállításáért és az ellátásáért felelős, gyorsan megborotválkozik, felveszi a legszebb ingét és a legszebb ruháját, amint ahogyan annak idején a lovag a legszebb vértjét vette fel, ha lovagi tornára indult, s máris hozzákezd az ellátás megszervezéséhez. Gyárt és kereskedik, eloszt és nyilatkozik a sajtónak, s mire a levelek lehullnak a kopaszra vált fákról — minden van a tanboltokban. És mindez egyedül Pistikének, egy tízéves kisfiúnak köszönhető. És még olyanokat mondanak, hogy a mai fiatalság nem eléggé felelősségteljes. Pedig lám, már tízévesen is az? > Mondom: így lehetséges csak, hogy az Idei iskolai év kezdete sem ment éppen zökkenő nélkül —, hogy egészen óvatosan fejezzük ki magunkat. Hogy tavaly és tavalyelőtt miért volt így, és hogy miért lesz így jövőre is? Nevetséges kérdés. Mert a Pistikék mind felelősségteljes gyerekek, s mindig figyelmeztetni fogják a tanszerellátó apukákat és anyukákat az iparban és a kereskedelemben egyaránt —■, hogy itt van a szeptember eleje! Hogy miért nem figyelmeztetik kedves szüleiket néhány hónappal előbb? Méltatlan és furcsa kérdés. Utóvégre egy tízéves gyerektől nem várható el annyi előrelátás! Tízéves és még gyerek. Majd, ha megnő. Az más. Akkor neki is lesz egy, vagy több tízéves gyereke és így minden kezdődhet elölről. A kör bezárul. Illetőleg: bezárulna. Ha lehet kapni majd megfelelő árú és minőségű körzőt. — Jó reggelt, őrmester elvtárs, a fiam... — Hogy hívják? — András. — Hányadik század? — Nem tudom. .— Hát eddig még sohase kutatta Kaposváron a fiát? — ? iliipztiisiion lalnak a szirének, hívnak, csalnak, megyek a Balatonra, cipelem magammal a rokonaimat Három napig rugdalózom még álmomban, azután győz a nap és a viz,. átveszik lelkemben * hatalmat,- nem gondolok semmire. A hét végén már a sülthalas sátor körül ólálkodom. A városból jött leveleket kandi szemmel bámulom, úgy kéne hagyni őket, bontatlanul talán. A második héten mosolyomból eltűnik a görcs, hanyagul figyelem asztaltársam, mennyi levest szed, hogy van képén bőr? És századszor elhatározom, holnap én jövök előbb, nem engedem, hogy ez az ember kiossza a családját, előbb én szedek a fiamnak. Másnapra elfelejtem, másnap egyébként is Kaposvárra megyünk a ka* tonafiunkhoz. — Hát sohase kutatta még a fiát? . A kisebbik 14 éves, a bátyjáról van most sző, védelmébe Veszi. —- Magas, szőke, nyomdász. Hat hete vonult be. Én voltam már egyszer Kaposváron, a kórházban, de itt a laktanyában még soha. Akkor !s augusztus volt, vasárnap délután. Fekszem a homokon. Péter nyugágyat cipel, mellém rákja, beleül. Fájdalmasan ordít, felugróm. Ijedt arccal ül, jobb kezében görögdinnye, a bal odaragadt a vasvázas nyugágy csuklója közé. Csorog a vére, csorog a vérünk a homokba, zsibbadt szívemben rozsdás kés forog. Felkapom, rohanok a ház felé, a fiú görcsösen szorítja a nyakamat, arcom fele dinnyés, másik véres. — Édesapa, ne haragudj, nem vettem észre... Ordítom, de a szombat- helyi fiú alig hallja, mert csali szeretnék ordítani, mossa tovább a kocsiját. — Gyere, Sándor! Segíts... Felnéz, látja a lógó kezet, a hüvelykujjban a kiálló fehér csontot, véres arcomat, falfehér lesz. Beugrik a kocsiba, nyitja az ajtót. Mezítláb nyomja a gázpedált, fürdőnadrágban érkeztünk az orvoshoz. A doktor középkorú férfi, a kertben fekszik, békésen fröccsozik. De lelkiismeretes, hevenyészett sínberakja a kezet, egy gyenge kis kötéssel szorítja. Telefonál a mentőkért, a kagylóba súlyos balesetről beszél, közben rám kacsint, lefogja a kagylót: — Csak így viszik ei a fiút ha hazudunk egy kicsit. De ez nemes hazugság. Másképp éjfélre se jut a gyerek Kaposvárra. — Édesapa3 ne hara‘ 5 * —un* 'illüwlír! «HpBi»’ - SUHA ANDO*= •m>~ Köszönöm, doktor űr, «£ haragudjék. — Semmi, .fiam, Q 11II11 b a küométerkőH 11 U ü n nél, várjuk a mentőt. Szemesről jön valakivel, ahogy a doktor mondta, súlyos eset. Mi csak álló utasok iészjink. A kocsi megérkezik, ; beszállunk. Egy fiatal rférfi fekszik a kocsiban, haja vörös, arca kókadt. Nyakán valami kötés, mellette csinos lány. Németek. A fiú vigasztalja a lányt, de merev nyakkal, merev szemmel a kocsi mennyezetére néz. A mentős azt mondja, fejest ugrott a fiú a húszcentis vízbe. Nyakcsigolyatörés. Fogják egymás kezét, ml is a fiammal. Hatvan kilométer Kaposvár, örökkévalóság. — Édesapa, nekem van az iskolában baleset-biztosításom. A törés 400 forint. ■— Maradj csöndben. — Ne haragudj: — Á, dehogy — és megsimogatom a fejét. A német lány sír, a fiú elájul. Péter fejét elfordítom, de nincs látnivaló, nincs mit néznie, kinn már sötét van, egyébként is jobban bírja a helyzetet, mint én. Átszeljük a várost, a kórház udvarán megáll a kocsi, majd belénk fut egy .másik. Levesznek mindenkit, egy cigány kisfiút kézben visznek, szögbe lépett, lába dagadt, üszkös, fekete. A mentős az anyjával kiabál. Tegezi, szidja és röhög. Azt mondja, marha asszony, minek az ilyennek gyerek. Csak a technikája, ugye? Az asszony szeme’ csillog, könnyes, cigányul szól a fiához, megcsókolja a homlokát. Az magyarul válaszol. — Holnap hozzon kalácsot. A cigánynő azt mondja a mentőknek, nem volt ott, a gyerek őrizte az állatokat a tsz-nek. A mentős hátával hallgat, és azzal is válaszai* _■ Arra gondolok, hogy én ott voltam. Vajon a német lány is ott volt, amikor a fiú ugrott? Pétert szólítják, engem gyöngéden, de határozottan visszanyomnak az ajtóiból. Fáradtak az orvosok odabent, nincs kedvüli beszélni. Kimegyek vissza az udvarra. Hatalmas, szép udvar, az épületek borostyánnal befutva. A német lány is kijön, ajkát harap- dálja, ő most kihez szóljon? Idegen ország, idegen ég, idegen emberek, idegen orvosok, talán a szavát sem értik. Kijön a ci- gányasszony is. Egyidősek lehetnek. Teljes közöttük az arc- és a ruhakülönbség. , De az aggodalom rokonná" teszi őket. Rágyújtok, a füstöt a csillagokra fújom. A cigányasszony kér, a német lányt megkínálom, anyanyelvén, szólítom, meghatódik, örül, panaszkodik, kérdez, kér, H 11 ff fi a kisfiam, arcán II i J a SI a győztesek mo* so:., a. Kezét összevarrták, törött csontját sínbe rakták, az egesz a nyakába kötve. A német fiút is hozzák, válla alatt vakít a gipsz. A cigányfiút ölben viszi, féltőn, a durva szájú mentős. — Itt marad mind * kettő, jól megcsinálták. Ez a kis hülye cigánygyerek, meg ez a nagy mélák német— veti oda a szót Éjfélre, érünk.:vissza a Balatonhoz. — Hát sohase kutatta még a fiát? Hatan állunk a kapuban, az őrmester és mi öten, rokonok, ami itt szemlátomást szintén nem nagy rang. Annál is kevésbé, mert van belőlük itt több mint ezer. Előttünk is tolonganak, hátunknál is, az őrmester kezd idegesítő lenni, talán ő is megérzi, számot kapunk. A hömpölygő rokoni tömeg hullámaira bízzuk sorsunkat. Megyünk, sodródunk, a torkunk már szorul, a szemek csillognak, ma esküsznek a fiúk, ma eskü* szik a fiam. Négyszögletes tér, fut- ballpályányi. Színes sokaság, vörös drapériás, zászlós tribün, civilek és katonák mindenütt. Ismeretlen fegyverek, járművek, laktanya. Az ezredes feláll, és a kellő katonai parádé után. beszélni kezd. Egyszerű szavak, értelmes szavak, nagyszerű szavak. Melyik lehet az én fiam? Áll az ezred, vezényszavak - röppennek, bokák . csattannak, fegyverropogás. „Én, a dolgozó magyar nép fia, esküszöm, hogy a Magyar Népköztársaságnak, néphadseregünknek hűséges katonája leszek. A Népköztársaság alkotmányához, törvényeihez és törvényes .rendeletéihez híven, becsülettel teljesítem kötelességemet. 'Elöljáróim és feljebbvalóim parancsainak engedelmeskedem. Esküszöm, hogy hazámat, a Magyar Népköztársaságot minden külső 'és belső ellenség ellen, életem feláldozásával is megvédem. Az ellenséggel soha a legkisebb egyetértésbe nem bocsátkozom, ellene mindenkor, mindenütt bátran éí férfiasán harcolok: Zászlóinkat. szabadságharcos elődeink példáin lelkesülve, győzelemre viszem. Parancsnokainkat, zászlóinkat, bajtársaimat megvédem, csapatainkat, fegyvereinket _ és egyéb harci eszközeinket, el nem hagyom. A katonai ismereteket elsajátítom. Példaadó- an. viselkedem és a fegyelmet minden törvényes eszközzel fenntartom. Alárendeltjeimről legjobb tudásom szerint gondoskodom, őket öntudatos hazafiakká é§ a népek szabadságharcának harcosává nevelem. i) honvédségi gyónt megőrzőm és meg- őriztetefn. A szolgálati és az állami titkot híven megtartom. Békeben. és háborúban egyaránt népünk igaz fiához méltó módon viselkedem, becsülettel élek és halok. Ha pedig a haditörvényeket megsértem, esküölet megszegem, sújtson a Népköztársaság törvénye és dolgozó népünk megvetése.” Velük mormogom. Otthagyom a családot, nebla- máljon az a két könnycsepp. Fújják a katonaze- nét, keményen ropog a katonabakancs, kutatom a fiamat. („Hát sohase kutatta meg?”) Ott megy, lefogyott, Megféríiasodott, nyakában géppisztoly. Veri a díszlépést a zászló előtt, tisztjei előtt, rokonai előtt A kertben találkozunk, sok ezren keresik egymást Hatalmas kosarak, fehér damaszt, sült csirke, lopva bor, zsebbe csúsztatott bankó, A katona átöleli anyját, megcsókolja feleségét, felkapja kislányát, örömsikoly. A katona sír. A kisebbik ostromozza, kérdezi és simogatja rajta az angyalbőrt A fiú fáradt, a katona ideges, éjszaka a Kapóssal csatáztak. Megáradt az is. Sült csirkét nem hoztunk. Mosóport, cigarettát, borotvapengét igen, csirkét nem. Elfajzott városiak. És én ezt nagyon szégyellem, A katona azt mondja nincs étvágya, gyümölcsöt enne. Anyja pénzt nyom a zsebébe. Tűz a nap, fáradunk, körülöttünk már mindenki ül, hever, csacsog, csámcsog. Ő a feleségével a városba megy, mi vissza a Balatonhoz. „Inkább most szólj, ha nem bírod. Később jobban fájna. Kibírod két évig?” — hallom a katona rekedt hangját, pedig már a homokban fekszem. Nyögök a súly alatt, szenvtelenül kíméletlen az élet. Elrontjuk, ki akarunk bújni, már-már azt hisszük, megúsztak. Ő haladékot ad. aztán váratlanul benyújtja a számlát, kamatos kamatot követel a be nem fizetett részletekért. „0 politikai »•£ Értelmes, okos ember, azt hiszem jó vagyok nála” — hallom még távolról, és elalszom a langyos homok« ha«
