Népújság, 1973. szeptember (24. évfolyam, 204-229. szám)
1973-09-15 / 216. szám
I Vietnami DK Textil gyárban A VDK megalakulásának 28. évfordulójának tiszteletére munkaversenyt rendeztek a hanoi Cu Zoanh Textilgyárban. A képen: á Tran Thi Lien (középen) kiváló munkásnő vezette brigád, amely havi tervét rendszeresen <1—10 százalékkal teljesítette túl. Bulgária ÄRÄMY ORFEUSZ Szovjetunió Az árcsinok ljir®dalina ... Riport egy maroknyi népről Kilencedszer tartották meg a bulgáriai Nesszebir melletti Slanosev Brjagban, június 3-a és 7-e között a hagyományos „Arany Orfeusz” fesztivált. A világ minden tájáról érkeztek ide élvonalbeli énekesek; olyanok, akik díjakat mondhatnak magukénak és olyanok, akiknek számtalan hanglemezük forog „közkézen” világszerte.. A versenyt a szakemberek a „világ egyik legszínvonalasabb íesztilváljaként'' emlegették. A nemzetközi zsűri elnökének, a bolgár Ivan Marin óvnak nein volt kóny- nyű dolga: valamennyi versenyző kiváló hanganyaggal és gazdag zenei kultúrával rendelkezett. „A legjobb bolgár dal” versenyeben nem osztottak első díjat. A két második díjat az „Anyaföld” és a „Romantikus dal” számok nyerték eL Két harmadik díjat is odaítéltek, a „Ballada” és a „Remény” című számokért. Az „Arány Orfeusz’ nagydíját, a 20 éves svéd Lena Erickson nyerte. Az első díj az. angol Frankle Stevensé lett. (Nevét ismerik a könnyűzene rajongói: a „Delila" című slágert írta Tom Jones száA nagy múltú csehszlovákjai városok teiei lebilincselő látványt nyújtanak. Eredetileg piacterek . yoltak, ahol a kornyék apraja-nagyja megfordult, és ahol az idegen az első1 benyomásait szerezi# a városról. Épületeik méltóságában később a város rangja és becsvágya fejeződött ki... De a középkorban más fontos rendeltetésük is volt a tereknek. A noigárok házaiban a legrégibb időktől fogva voltak kutak, ezek azonban nem oldották meg a város ivóvíz-ellátását, főleg pedig nem biztosították a . tűzeseteknél oly fontos központi víztartalékdt. Ebből a szempontból nézve vízvezetéket építeni egvenesen Kényszerűség volt, és a középkori cseh városok már föl is szerelték mázukat vízvezetékkel és víztoronnyal ( — s ezekbe va'amely'k Közeli malom emelte föl a vizet. Ernának és Prágának már az 1400-as é\ k’oen volt vízvezetéke; Bnrinak több mint fél évszázaddal előbb, mint Prágának' Ilyen közmű vezette azután a városközpont kútlába a vizet: ez már közkút volt — a tér és a város ékessége. A reneszánsz egyik kúria Kutna Korán épült Mátyás lobrály egykori vadászházá- tm — de már a halála után. mára). Ugyancsak első díjat nyert a szovjet énekesnő Sofia Rotaru. Második díjat kapott Miro Ungar jugoszláv, és Ajla Algán, török énekes. A két harmadik díjat a luxemburgi Mary Grisly és a bolgár Donika Venkova kapta. A drezdai műszaki egyetemen jelenleg 98 ország 20 000 leendő ifjú mérnöke folytatja tanulmányait. Az egyetemet az 1945. utáni években korszerűsítették, s ennek során számos internátust is építettek, ahol a hallgatók mintegy háromnegyed részét sikerült elhelyezni. A diákotthonok rendkívül népszerűek Drezdában, nemcsak azért, mert kiváló tanulási feltételeket és színvonalas szórakozási lehetőségeket nyújtanak, hanem mert „lakbérük” rendkívül olcsó: 10 márka havonta. (Ez az összeg 1493 körül — s csaknem sértetlenül maradt fenn. Egy 1591-ben épült prágai kutat a XIX. században lebontottak; vörösmar vánv maradványait a Nemze| Múzeum őrzi. A prágai Várkert híres „éneklő kútját” 1553-ban öntötte a brünni. Tomas Jaros harangöntő Francesco T,erzio olasz szobc rász eredetije után. A barokk díszkutakat ott állították föl, ahonnan a városháza vagy a templom épülete a legjobban érvényesült, távlatot és nyomatékot kapott. Az elhelyezés ilyen módját példázza a prágai Károly téren az Üj Városháza elé 1393-ban állított kút. A barokk kutak szobrai azonban még mindig főleg az antik mitológiát idézték, éppúgy, mint a reneszánsz kutak figurái (noha korábban föltűnt egy-egy Roland-szo- bor is). A. klasszicizmus első fu-i vallására átved'ettek a dísz- kutak figurái. A kelet-csehországi Jozeriv vá"Osterén áll,egy kút 1817 óta: talpazatán két karina e?y címerpajzsot tart a feje fölé. A legújabb időkben néhány reneszánsz kút hű res- taurá i iát köszönhetjük és néhány ízig-vérig új alkotást; ilven a prágai Vár Második Tornácán álló kút, Ja- roszláv Fragner professzor alkotása. „A bolgár dal legjobb külföldi, előadója” című verseny három első helyezettje között egy magyar énekesnő is volt — Szűcs Judit, A fesztivál fénypontja Gianni Morandi szólókoncertje volt az egyetemi hallgatók ösztöndíj ának mindössze huszad része.) Az egyetemi előadótermek és laboratóriumok közelében az Elba-parti város déli részén most új1 egyetemi lakótelep épül. Első lépésként elkészült . hat 15 emeletes (egyenként 210 szobás) toronyház, s ezekben tavaly 3200 műszaki egyetemi és közlekedési főiskolai hallgaÁrcsit csak nemrégiben „fedezte fel” egy néprajzi expedíció. A szóban forgo falu a Kászpi-tengertől északnyugatra, a degesztáni hegyvidéken, mélyen a Kaukázus vonulatai közé ékelődik. Ahol számtalan névtelen pafak zuhog egymásba és a Katar folyócskává egyesül, áll egy nagy szírt. Ha közeledünk hozzá, lassan kettéválik, és egy szűk, kanyonba jutunk, vagy inkább utcába, ahol legfeljebb két lovas fér el egymás mellett. Ez Árcsí, a kihalt hegyi falu. Jobbról és balról, a csupasz sziklafalból, apró nyílások merednek ránk, mint a lőrések: kőbe faragott kétemeletes házak ajtói-és ablakai. Siralmas látvány. A padló vagy a tető mindenütt. beomlott, vagy most készül be- omlani; a falak végigrepedtek, vagy átlyukadtak. Egyetlen lélek sem lakik köztük. Az emberek régen lejjebb költöztek a Katar mentén, a zöld folyóvölgybe, a modern házsorokba. Árcsi és még $St hegyi falu képezi az árcsinok, egy kis nép — nyolcszéz ember! — birodalmát. Az árcsin öles termetű, horgas orrú, bátor, áradó kedélyű, egészében véve olyan valaki, aki megtó talált otthont A toronyházakban minden emeleten mosdó és tussoló, konyha, sporttórem és tv-szoba egészíti ki az egy- illetve kétszobás lakásokat, A diákházaspárok és kisgyermekes hallgatánők számára jól felszerelt mosodát és szárítót is berendeztek.. A drezdai. diákvárop külön önkormányzattal és, polgár- mesterrel rendelktíziik. áll a maga lábán. Szokásai és hagyományai olyanok, mint a_ környező nemzetiségeké, de ünneplő és lakodalmi' szertartásain élesen, átüt az ősi mítoszok néhány eredeti vonása. A nyelve viszont egészen az övé: más nem ér ti meg egész Dagesztánban. Mikor jöhettek ide az árcsinok? És honnan? Az az érzésünk, mintha mindig itt éltek volna a hegyekben, ahol mindent megtaláltak, amire szükségük volt. Üde birkalegelőt, árpa-, bab- és búzatermő teraszokat a sziklafalon. Valamikor a keskeny szoros, egy nyaktörő, zegzugos ösvény kötötte össze őket a külvilággal. Az örvénylő Katar fölcsapott rá, de télen végképp járhatatlan volt. Az arcsinokat teljesen elvágta a külvilágtól. Azóta autóút épült a helyén, hidak ívelik át a Katart, televízióantennák me- redeznék a háztetőkön. A meglett emberek már néma régi viseletben tanácskoznak: és föltűnik egy-egy kitüntetés a zakójukon. Csak a báránybőr kucsmák a réLengyelorsság Június 3-án a Varsó melletti 'Miedzylgsieben régvárt ünnepélyre került sor, amely egyúttal széles körű társadalmi akció első szakaszának a befejezését is jelentette. Ezen a napon helyezték el a második világháborúban meghalt, vagy meggyilkolt lengyel gyermekek emlékére, önkéntes adakozásból emelendő „gyérmekegészség- ügvi központ” alapító oklevelét. A kórház létesítésének ötlete az ismert lengyel ifjúsági írónőtől, Ewa Széiburg- Zarembinától származik. Sokak véleménye szerint ugyanis az utókor nem méltányolja eléggé az ifjú lengyel nemzedék háborús nős- tetteit. A gyermekkórház építésével most törlesztik ezt az erkölcsi adósságot és 1 giek, bólegatásuk nyomatékot ad a szavaknak. A nők nem adták be derekukat a modern divatnak. Szépítkezésük minden leleménye, fésülköiésük minden titka ' kizárólágosan nemzetüké — még a divatszín is. Jelenleg éppen a vörös a divat, a vörös —• ezüstös függőkkel. Vörös alakok lépdelnek a folyóhoz, korsójukat lóbálvfi, vagy a távoli vete- ménvek felé, kapanyelet billegetve a vállukon. A környék egyik ..nevezetessége” Mahomed, az öreg vadász. Nyolcvannégy éves létére fáradhatatlanul - kószál a hegyekben, hol vadcsapáson, hol egyszerűen a változatosság kedvéért, hírek után szimatolva. Szürke ménjével összeforrva, az ügetés ritmu'- sára, könnyedén hintázik a nyeregben, amelyre —mondjuk —, egy szirti kecske barna tetemét akasztotta. Ha ismerőssel találkozik, üdvözlésül a kucsmájához érinti pipáját és kimondja az egyetlen orosz szót, amelyet tud ... Kevesen segítettek annyit az expedíciónak népe megismerésében, mint ő. egyedülálló emlékművet állítanak a fiatal áldozatoknak. Az ötlet megvaiósitasára Janusz Wiczorek miniszter vezetésével társadalmi bizottság alakult, amely felhívást intéa^Lt a lengyel néphez. Nemsokára megindult az önkéntes adományok özö- ,ne; magánszemélyek, hivatalok és üzemek, intézmények tették magukévá az ügyet. A Lengyel Építész Szövetség pályázatot hirdetett a gyér- «. mekkórház építési tervei elkészítésére, a beérkezett 39 pályamű közül Jacek Bo- lechowski, Andrzej Boltuc és Andrzej Zielinski varsói mérnökök munkáját fogadták el. Az építkezés oatroná- lasat. a Lengyel Cserkész Szövetség vállalta. A cserkészek ezenkívül még egy vérad óbankot is szerveztek, s az ebből származó bevételeket átutalják az építési alapba. A külföldön — Kanadában. az NSZK-ban, Nyugat- Berlinben, Amerikában, Svédországban és Finnországban — élő lengyelek sem maradtak ki az akcióból. Az építési alaphoz utaltak át annak a békedíjnak egy ré- i szét is, amelyet a Német Könyvkiadók Szövetsége a paciknak áldozatul esett kiváló lengyel írónak és pedagógusnak, Janusz Korczak- nak ítélt oda. Öt év alatt az építés folyószámlájára — amely egyébként ma is nyitva áll — 174 millió zloty és 301 500 dollár gyűlt össze, továbbá rengeteg értézes berendezési. tárgy és építőanyag is érkezett. Lengyelország első gyér- mekgyógykomoinátja a Varsó melletti Miedzyigjsieban épül majd fel — 17 hektár területen, hatalmas fenycerdő- ben. Az épület-komplexum közepén egy 13 emeletes, tégla alakú ház emelkedik, amelyet hat darab három-- emeleiés épület vesz körük Ezeket a házakat belső folyosók kötik össze a központtal. Az épületek acélbetonból és előre gyártott elemekből készülnek, alumínium, üveg és műanyag fel- használásával. A kórházat bármikor tovább építhetik. A gyermekegészségügyi központot a legkorszerűbb laboratóriumokkal, rendelőkkel látják el, ahol a fejlődéskori zavarokban, gyermekkori daganatokban, szív- és vesebajban szenvedő gyermekeket , gyógyítják mgjd az orvosok. S miután egész Lengyel- országból erkeznek majd ide a kis betegek, a központ es» Ját lielikopteráUomásfc Is kap, Koreai NDK Az „éneklő kút” Háztűznézőben NDK Diákváros Drezdában Kórház, mint emlékmű*,. Csehszlovákia Önkéntes énekóra Phenjan egyik általános iskolájában.